Folytatva a gazdasági válságokról szóló sorozatot a mai témánk az egyik leghíresebb és egyben legtanulságosabb recesszió, az angolul Nagy Depressziónak hívott 1929-1932-es válság.
Az első világháború után az Egyesült Államok egy nagyon kényelmes helyzetben találta magát. Az addig domináns európai államok gazdasága és termelése romokban hevert, az Egyesült Államok történelmében először vezetői szerepre törhetett, mert az addigi vezető államokat lenullázta a világégés.
Soha nem látott igény lett az amerikai mezőgazdaság és ipar termékeire is, ezért a nagy profit reményében hatalmas raktárkészleteket halmoztak fel az amerikai mezőgazdaság szereplői.
Azonban ahogy magára talált az európai mezőgazdaság, hatalmasat zuhantak a termények árai, ami komoly veszteséget okozott az amerikai cégeknek a felhalmozott raktárkészletek miatt, ennek eredménye egy nagy recessziót lett 1920-1921-ben az Egyesült Államokban.
A piros vonal a nagykereskedelmi árakat jelöli, ez sújtotta a gazdasági szereplőket, a kék a lakossági árak. A visszaesés mértékéből látszik, hogy egy komoly recesszió rázta meg az országot. Ugyanezt látjuk a GNP mértékében is. (A GNP a GDP párja, csak a GDP-n túl figyelembe veszi a nemzetek közötti tranzakciókat is. Erről majd valamikor máskor, a lényegen most nem sokat változtat. Nem találtam normális ábrát GDP-vel, ami egyszerre mutatja 1920-at és 1930-at is.)
Amint látjuk, az 1929-es válság kirobbanásához vezető időszak egy komoly gazdasági válság utáni felépüléssel indult. (Ennyiben más a mostani időszak, mert most nem engedték, hogy recesszióba süllyedjen a gazdaság 2008-ban, ennek isszuk most a levét.)
A húszas évek igazi aranyévek voltak az amerikaik életében. Rengetegen költöztek a városokba a mezőgazdasági területekről és az emberek megtanultak fogyasztani.
Új iparágak emelkedtek fel, amikhez rengeteg beruházás társult. Elérhetetlen luxuscikkek váltak nélkülözhetetlen termékekké az amerikai háztartásokban néhány év alatt.
Rengeteg helyre bevezették az áramot, az emberek vásárolták a hűtőgépeket, porszívókat, rádiókat és minden olyan terméket, amiről még csak nem is álmodhattak néhány évvel azelőtt.
Az évtized végére már 26 millió autó rohangált az Egyesült Államok útjain, miközben a népesség száma nem érte el a 122 milliót sem. Alig volt háztartás, ahol ne lett volna egy autó. Az autók köré egész iparág épült ki: benzinkutak, motelek, szervizek és minden más is, az állam is milliárd dollárokat költött utak, hidak és egyebek építésére.
1925-ben még csak hatezer ember utazott repülőn, 1929-ben már 173 ezer.
Ennek azonban súlyos ára volt, a lakosság a fogyasztás háromnegyedét hitelből oldotta meg, ahogy a beruházások zöme is hitelből valósult meg. A munkabérek szinte semmit nem változtak egy évtized alatt, a képzett emberek 29,16 dollárt kerestek hetente 1920-ban és 32,6 dollárt 1929-ben az összeomlás előtt. (Egyedül a felső 1% növelte lényegesen a bevételeit, az 1922-es 13,4% helyett már 14,5%-ot keresett 1929-re, vagyis ennyi jövedelem csapódott le a felső 1%-nál)
Érdemes megnézni azt is, a mai átlag amerikai mennyivel keres többet, mint ötven éve. (Csak azért él látszólag nagyobb jólétben, mint ötven éve, mert a háztartások hitelállománya még a folyamatosan növő GDP arányában is a duplájára nőtt, a fizetésük arányában pedig legalább megötszöröződött, lásd következő ábra.)
De vissza a húszas évekbe: mivel a jövedelmek nem emelkedtek, de mindenki vásárolni akart, a megtakarítási ráta a nulla közelébe süllyedt, míg az eladódottság először az ország történelmében az egekbe szökött.
A hirtelen jött kereslet a termékekre a munkaerő-piacon is változást hozott, az 1921-es 11% feletti munkanélküliségi ráta 4-5% közé esett az évtized második felére. (Pont mint most.)
A gazdaság dübörgött, mindenki fogyasztott, a munkanélküliség történelmi mélypont közelében. Volt néhány kisebb gazdasági válság az évtizedben, de elég hamar túltették magukat rajta. A példa kedvéért amikor a Ford fél évre lezárta a gyárait, hogy átálljon a T modell gyártásáról az A modell gyártására, az gazdasági recessziót eredményezett 1927-ben, annyira fontos szereplő lett addigra az autóipar az ország gazdaságában.
Miután 1920-ban 32%-os zuhanást élt át a tőzsde a recesszió miatt, ilyen gazdasági környezetben nem csoda, hogy az amerikai tőzsdeindex értéke 1921 és 1929 között meghatszorozodott. Miért is ne szárnyalt volna a tőzsde, amikor így dübörgött a gazdaság. (Ekkora emelkedéshez persze kellett a FED kamatpolitikája és az is, hogy rengeteg kisember kezdett tőzsdézni akár tízszeres tőkeáttétellel is, de ez már egy másik történet.)
A gazdasági recesszió 1929 júniusában kezdődött el, a részvények ára ettől függetlenül még lelkesen emelkedtek 1929 őszéig.
S akkor eljött az igazság pillanata.
Az egész hitelfelvételre és az azon alapuló növekedésre felépített légvár kidurrant 1929-ben. Kiderült, hogy az emberek mégsem lettek sokkal gazdagabbak, mint 1920-ban, ha ugyanannyit kerestek, mint akkor, de közben autót vettek, rádiót, porszívót, nagyobb házat és minden egyebet hitelből, s egy komplett új gazdaság is hitelekből épült fel az országban.
Beköszöntött a gazdasági válság, a Nagy Depresszió korszaka. A munkanélküliség a válság mélypontjára 24% fölé szökött, a GDP visszaesett a nagy növekedés előtti szintre. A bankok sorra mentek csődbe, ennek egyik oka a vállalatok csődjei. A bankok, hogy mentsék magukat, a még talponálló cégektől is elkezdték visszakövetelni a kihelyezett hiteleket, ami viszont a még üzemelő cégeket is csődbe vagy a csőd szélére sodorta. Szintén gond volt a bankpánik, amikor a betétesek megrohanták a bankokat, hogy mentsék a pénzüket.
Az emberek olyan leckét tanultak meg, amit előtte még soha. Hirtelen szitokszóvá vált a hitel és mindenki megtakarító lett pénzszóró helyett. Egészen a második világháború végéig kellett várni, hogy felnőjön egy generáció, amelyik újra elkezdett hitelből fogyasztani. Addig azonban radikálisan esett a hitelállomány, az emberek komoly megtakarításba kezdtek. A húszas években az emberek semmit nem tudtak a hitelekről, csak élvezték a hitelek által biztosított növekvő lehetőségeiket és fogyasztásukat. Mostanra világossá vált a számukra ennek az életvitelnek a valódi költsége.
A GDP alapú hitelállomány (és megtakarítása állomány, mint a fenti ábrákon) nagyon megtévesztő, mert a gazdasági növekedés elfedi azt, hogy az adósságállomány továbbra is nő. Az Egyesült Államok államadóssága 100% fölé kúszott a második világháborúban és sokan aggódtak, hogyan fogják kifizetni. Nos, sehogy nem fizették ki. Helyette növelték a gazdaságot, így bár az összeg megmaradt, arányaiban viszont kevesebb tudott lenni. Ezt csinálja azóta is az összes fejlett állam: minden évben többet költ, mint keres, de ennek eredményeként kénytelen hajszolni a növekedést, hogy az államadósság ha összegszerűen nő is (ami egyenes következménye annak, ha mindig többet költesz, mint keresel), de legalább arányaiban ne változzon. Így viszont ha megáll a növekedés, egyből kihullanak a csontvázak a szekrényből.
Mi vár most ránk? Ha lesznek normális politikusok, akkor az, ami akkor: ki kell józanodni és a fogyasztás helyett megtakarítani kell. Az államok most brutális mértékben el fognak adósodni a válságkezelés miatt. (Hiszen már most is el vannak.) Ezeket az állami hitelállományokat csak akkor lehet kezelni, ha kinőjük őket. Ehhez pluszos, de legalábbis nullás költségvetést kell csinálni még legalább másfél évtizedig.
Ami nem jelent mást, mint hogy az állam kevesebbet költ, mint amit beszed adóban. Vagyis csökkenő állami támogatások mellett növekvő adókra van szükség, bármennyire szörnyen hangzik is ez. (Különösen egy politikus számára.)
Az embereknek pedig a megtakarításra kell tenni a hangsúlyt a fogyasztás helyett, a fogyókúrára a mértéktelen eddigi zabálás helyett. Ez természetesen gond lesz az első időben, hiszen a fogyasztás visszafogása a gazdaság csökkenésével fog járni, de engedni kell, hogy ebből a mesevilágból, ahol most élnek az emberek, ahová az állandó növekedési kényszer hajszolta őket, visszataláljanak egy normális állapotba.
Ahol nincs minden családban két új autó, nem járnak nyaralni évente kétszer az emberek és nem költik el előre 25 évre azt a pénzt, amit meg sem kerestek. Hozzá kell szokni, hogy nem a 3,7%-os munkanélküliségi ráta (ami konkrétan már munkaerő-hiányt jelent) a normális állapot, hanem a sokkal magasabb 6-8%.
Vagy kijózanodik a világ, vagy még tovább akarjuk szőnyeg alá söpörni a szemetet, csak az a gond, hogy ott már nincs több hely. Ott van már a 2008-as szeméthalom és most próbálják meg mellétuszkolni a mostani rakást is, de félő, hogy nem fog sikerülni. Minél tovább hazudunk magunknak önös érdekből, annál fájdalmasabb lesz felébredni és ráébredni a valóságra. Lehet, hogy majd vágyakozni fogunk a Nagy Depresszióra, amikor "csak" 24% volt a munkanélküliség és "csak" 20%-ot esett a GDP és "csak" három-négy évig tartott az egész.
Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.
40 millió forintos életbiztosítás havi 5.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.
Új vagy a blogon? Itt találod a fontosabb írásokat összegyűjtve.
