Tesla: lufi vagy az új Ford?

2017-07-17
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Alig múlik el hét, hogy ne lehetne valami szuperlatívuszokban bővelkedő cikket olvasni a Tesláról, ami forradalmasítja az autóipart és olyan gyökeres változást hoz, amit hozott bő száz éve a Ford a T-modell megalkotásával. Ahogy a T-modell letarolta, átalakította és sokáig uralta a piacot, a Tesla is ilyen forradalmat idéz elő napjainkban.

Nem elég, hogy az elektromos autót valódi alternatívájává tette az egyeduralkodó benzines vagy dízel gépjárműveknek, de minden egyéb újítással is élen jár, mint az önvezető funkció fejlesztése és egyéb előremutató technikai újdonságok.

A Tesla autói már akár 300 kilométert is meg tudnak tenni egy töltéssel, de ha ez kevés, nagy energiát fektetnek a gyorstöltő állomások kiépítésébe.

Most robbant az igazi bomba, megjelent a Model 3, ami ha népautónak még nem is nevezhető, de a 35 ezer dolláros nettó induló árával már sokaknak elérhető közelségbe hozták a Tesla életérzést. Eddig ugyanis a Tesla autók ára a Mercedes S osztály kategóriájában versenyeztek a vevők kegyeiért.

Úgy tűnik, semmi nem fogja megállítani a Teslát, hogy a legnagyobb autógyárak egyikévé váljon a forradalmi újításai segítségével, ahogy ez történt a Forddal is mintegy száz évvel ezelőtt.

A részvényárazást tekintve ez már kevés híján meg is történt, a jelenlegi részvényárfolyamon a Tesla a második legnagyobb amerikai autógyártó, 53 milliárd dolláros kapitalizációval, csak egy hajszállal ér kevesebbet, mint a legnagyobbnak számító General Motors.

A hat évvel ezelőtti részvénykibocsátás óta a részvények ára 12-szeresére nőtt, csak idén fél év alatt 64%-kal nőtt a részvények ára.

Mindezt úgy, hogy egy-két negyedévtől eltekintve még soha nem volt nyereséges a cég, jelenleg is mínusz 4,77 dollár az egy részvényre jutó "nyereség".

A befektetőknek nagyon komoly piaci robbanást kell vizionálniuk, ha ennyire értékelik a céget. Vizionálnak is. Bár még százezer autót sem ad el évente a Tesla, ezt szerintük hamarosan megtízszerezi az "olcsó" Model 3 jóvoltából, sőt 2020-ra már 4 millió autót fog értékesíteni.

Néhány elvadult rajongó egyenesen évi 11 millió eladott autóról értekezik. Ez jelenleg a teljes amerikai piac 65%-a lenne. A legnagyobb GM is csak a piac kevesebb, mint 20%-át adja, azt is egy széles palettával, több márkanévvel a városi minitől a kisteherautókig, de ez nem zavarja az álmodozókat.

Ha a Tesla tényleg eladna egyszer 4 millió autót, az 30%-kal több lenne, mint a legnagyobb GM jelenlegi éves értékesítése. Az sem véletlen, hogy az elektromos autók még a piac 1%-át sem adják. Még egy robbanásszerű növekedéssel sem reális, hogy pár éven belül az autók 5-10%-ánál több elektromos meghajtású legyen, de akkor már tényleg egy földindulásszerű átalakulásról beszélünk.

Bár már két éve is arról cikkeztek, hogy az akkori részvényárak mellett 30 milliárd dollárosra értékelt cég értékelésében már benne volt az évi minimum két-három millió darabos értékesítés, mint hamarosan elérendő cél, senkit nem zavart ez abban, hogy azóta még tovább nőjön a cég értéke újabb 20 milliárd dollárral. Egy 15 éve alapított, veszteséges cégről beszélünk.

Bár a hagyományos autógyárak csak pick-up-ból többet adnak el havonta külön-külön, mint a Tesla teljes éves forgalma, ráadásul szemben a Teslával, még nyereségük is van rajta, úgy látszik, ez senkit nem zavar.

A jelenlegi helyzetben a Teslának még évi pár százezer darab autó legyártása is komoly kihívást jelent. A Model 3-ból év végéig havi ötezer darab legyártása a cél, de a termelés felfutása után se lesznek képesek jövőre (néhány) százezer darabnál többet gyártani. (A Tesla jelenlegi gyártókapacításának felső határát évi 500 ezer darabra becsülik az elemzők.)

Komoly kérdés a profittermelő képesség is. Míg a luxuskategóriában könnyen lehet profitot termelni (bár végeredményében a Teslának eddig ott sem sikerült igazán, hiába a 20%-os haszonkulcs egy-egy autón), hiszen pár ezer dollár ide vagy oda nem igazán számít a luxusautók vásárlóinak.

De egy majdnem harmadáron adott felső-középkategóriás autónál már nagyon kérdéses, hogy egyáltalán képes lesz-e profitot realizálni a Tesla az autóin. A tervek szerint az extrákon lesz majd profit, de egyelőre kérdéses, mennyit hajlandók extrákra költeni azok, akiket a lényegesen olcsóbb árral akarnak megnyerni.

Ugyanez a kérdés merül fel a vásárlói elégedettséggel kapcsolatban is. Jelenleg a vásárlók 91%-a elégedett a Teslájával, annak ellenére, hogy gyakran úgy érzik, hogy egy nagyszabású kísérlet alanyai. Azonban újabb kérdés, hogy a lényegesen olcsóbban mért és nyilván olcsóbban is előállított autók tulajdonosai, akik azért mégis csak egy gazdagon felszerelt felső-középkategóriás autó árát fizetik ki, mennyire lesznek elégedettek az új autójukkal. Félő, hogy a vásárlók azt gondolják, olyan minőséget kapnak majd harmadáron, mint a mostani Teslák, amik a luxuspiacon versenyeznek.

További probléma a cég pénzügyi sebezhetősége. Elég egy újabb kisebb válság és padlóra kerülhet nagyon könnyen a cég. 2009-ben a világ akkori legnagyobb autógyára a General Motors is csődbe ment pusztán azért, mert hirtelen megdrágultak a hitelek a piacon. Ha egy ekkora gigászt letepert pár hónap pénzügyi felfordulás, vajon a Tesla hogyan élne túl egy hasonló pénzügyi vihart, amikor a pénzügyi források váratlanul kiapadnak? (2008-ban napok vagy órák választották el a Teslát is a csődtől.)

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban ott van a konkurencia. Az elektromos autó nem új találmány, már száz éve is létezett. Önvezető autót is fejleszt minden autógyár, ahogy hibrid, vagy tisztán elektromos járművet is.

Már most is kapható a Chevrolet Bolt, 37 ezer dollárért, 238 mérföld hatótávolsággal, ami így a Model 3 közvetlen konkurenciája. Bemutatták az új Audi A8-at, ami fejlettebb önvezető rendszerrel rendelkezik, mint a Tesla, itt az új elektromos Jaguar SUV, ami teljesen megegyező paraméterekkel rendelkezik, mint a Tesla hasonló autója, ahogy a Volvo is öt új tisztán elektromos autót jelentett be 2019-től 2021-ig, amiből 1 millió darabot akar eladni 2025-ig, hogy csak néhány kiragadott példát említsek.

A Teslának hamarosan igen komoly konkurenciával kell szembenéznie, könnyen lehet, hogy a mostani hype önmagában már nem lesz elég, hogy megtartsa a potenciális vásárlókat.

Egy-egy autógigász ha úgy gondolja, elég pénzt, energiát és humánerőt bele tud ölni, hogy behozza a Tesla előnyét akár egy-két év alatt is.

Nem biztos, hogy a Tesla belerokkan a versenybe, könnyen lehet, hogy mondjuk tíz év távlatában valahol középtájon meg tud kapaszkodni és világszinten is jelentős gyártó lesz, mint mondjuk most a Kia. Ami nagyon szép eredmény lenne egy semmiből felnőtt 15 éves cégtől.

Azonban a mostani árazása szerintem minden józan észt nélkülöz, egész egyszerűen nem tud sem akkora gyártóvá, sem olyan profitábilissá válni, mint azt a jelenlegi részvényárak indokolnák.

Az is lehet, hogy nincs igazam. Tíz év múlva kíváncsi leszek, hogy a legnagyobb lufi vagy a legnagyobb meglepetés lett-e a Teslából.

Update: szépen mondja, érdemes megnézni:

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 35 ezer forint.

Oktatás a pénzügyekről: hat alkalmas tanfolyam csak 25 ezer forint.

20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram