Új, kedvezményes helyközi bérletek
A miniszterelnök bejelentette, hogy új, nagyon kedvezményes helyközi bérletrendszert vezetnek be május elsejétől: megyén belüli helyközi közlekedési bérlet 9.450 Ft, a havi országos bérlet ennek a duplája, a tanulóbérletek ezeknek a 10%-a lesz. A várhatóan elég jelentős veszteséget ígéretek szerint majd a kormány kipótolja a rezsicsökkentés miatt már eleve nagyon kivérzett szolgáltatóknak.
Annyiban lesz teljesen más, mint a hasonló német bérletrendszer, hogy ez nem fog vonatkozni a helyi járatokra. Vagyis Ceglédről ezzel a bérlettel bemehetek egészen a Nyugatiba vagy a buszállomásra Budapesten, sőt, vonattal vagy helyközi busszal bárhová utazhatok a városon belül, de ha Budapesten belül szállok helyi buszra ugyanazon az útvonalon, azért már fizetni kell.
Nem tudom, hogy örüljünk-e neki. A költségvetés állapotát elnézve nem feltétlen, ha azonban rengeteg váltanának autóról tömegközlekedésre ennek hatására, akkor akár jó is lehet.
Mondjuk eddig is sokkal drágább volt autóval járni, így nyilván kevesen lesznek olyanok, akik azt mondják, hogy eddig 14 ezer forint volt a helyközi bérlet, mostantól 9.450, nosza, lerakom az autót. Főleg úgy, hogy a budapesti (vagy egyéb) helyi bérletet még mindig meg kell majd vennie. Az is kérdés, elbírna-e a helyközi közlekedés csúcsidőben további 20-25%-nyi utast.
(Ezért volt butaság és egyszerű szavazatvásárlás a budapesti ingyenutazás bevezetése is a 14 év alattiaknak. Senki nem azért vitte autóval a gyerekét az iskolába, mert nem bírt kifizetni 3.450 forintot egy diákbérletre, de autóra meg volt pénze. Főleg, hogy a kisérő felnőttnek továbbra is meg kell vennie a teljesárú bérletet.)
Ami jó lehet benne (már ha számíthatnánk arra, hogy legalább pár évet élni fog a rendszer), hogy mostantól lakhatsz messze is a munkahelyedtől, a legrosszabb esetben is havi 18 ezer forint a bejárás, aminek 85%-át át is vállalhatja a munkáltató.
A szamitasbol kihagytad hogy az autot meg is kell venni. Az kicsit megdobja a koltsegeket, nem? Tovabba szerviz, biztositas stb stb.
Hibás a számításod. Az externáliákkal eleve nem számolsz, ami önmagában hiba. Az amortizáció, biztosítás, adó, műszaki stb. szintén kimaradt a képletből.
(Felzárkózás, egyenlő esélyek, kevesebb autó stb.)
A dolog ott válik problémássá hogy innentől hogyan biztosítható az üzemeltetés minősége & hatékonysága? 🙁
És emellé jön még az indokolatlan / túlhasználat. Lásd csövesek a buszon, unatkozó tinik/nyugdíjasok.
Mint általában, ez sem intézhető el egy huszárvágással, sajnos 🙁
Én Komlón láttam olyat hogy reggel csúcsidőben japán módon teletömött buszon utazott egy caomó nyugdíjas (és persze méltatlankodott) mert nem volt hajlandó se 1 órával később se korábban menni a piacra.
Szóval amíg az emberekben egy cseppnyi belátás sincs minden vissza tud ütni 🙁
Azért itt halkan megjegyezném hogy szögvas egyszerűségű fábia 1 szívóbenzin esetén, évi 15000 km * 4 év alatt pont pariban volt a benzinköltség a “minden mással”.
Szóval nyugodtan x2 az utiköltség autónál.
Mivel csórók voltunk sosem volt bérletem, max 1-2 vonaljegyem, aztán ha jön az ellenőr akkor lukasztok, vagy leszállok. Évente egyszer megbüntettek, így jobban jött ki mint a bérlet. Nem esett volna rosszul az ingyen bérlet és a kevesebb izzadásos ellenőr lesés.
Inkább azt mondanám, hogy jó lenne egy átláthatóbb adórendszer az össze vissza extraprofit adóztatás helyett amit aztán nem látunk, hogy ki, milyen arányban fizet igazából. Én az ingyen bérleteket fizetem szívesen. Az ingyen jachtot kevésbé.
Mondta a sofőr, hogy minél hidegebb van, annál több a nyugdíjas a buszon, akik elfoglalják a helyet a fizetős utasoktól, akik ezért inkább nem busszal utaznak.
Érdi sofőr mondta, hogy rengeteg nyugdíjas utazik, de úgy, hogy elmegy a Lidl-be, vesz két kiflit, hazautazik, lerakja, visszabuszozik a Sparba, hazamegy és így tovább.
Direkt keveset vesz, hogy sokat buszozhasson, addig sincs otthon.
Sok helyen a nyugdíjas kedvezmény nem érvényes csúcsidőben, pont azért, hogy ne fél nyolckor akarjon a nyugdíjas a piacra menni.
Én pont azt nem értem, hogy akkora településeken, amit nekifutásból keresztül lehet köpni, miért tartanak az emberek autót?
De még Veszprémen is csodálkoztam, hogy mindenki autóval jár, miközben egy magasabb ház tetejéről minden irányban látod a város végét.
Még Szegeden is gyakran gyalog jártam, az a fél óra séta, ami az átlagos egy akkora városban, teljesen jól esett.
Amivel egyetértek: hogy nem lenne nehéz igába rázni a dolgokat. (arról nem vagyok meggyőződve hogy kitiltással) Hogy a tömegnyomor kellemetlen. Hogy a Keleti néha para. + amit ír, mindenkinek kéne picit alkalmazkodnia.
mondja nagyon-nagyon jól, a tömegközlekedés NAGYON kényelmes. Persze tény hogy a vonat ebben utcahosszal vezet, de én a BKV-n is el-podcast-ezgetek. A tömegnyomorban is. Sok embernek segítene egy szemléletváltás, azt érzem néha
Kontextus: 31 éves vagyok.
A privát autó tartásának a legnagyobb városokat leszámítva nincs alternatívája. Régóta agyalok egy privát carsharing rendszeren; az ötlet a biztosításon bukik, mert a biztosítók szerint (is) az autó össze van nőve a tulajdonosával.
Ha viszont egyszer már eldőlt, hogy kell autót tartani, akkor a fixköltségek adottak. Eggyel több autós útnak csak a változó költsége számít, ha dönteni kell, mivel menjek.
Mellesleg ma már a GLS mindent kivisz mindenhová, én még Érden is online rendelek mindent, mert gyakran olcsóbb a kihozatal díja, mintha elmennék érte.
De ezt meg tudom tenni Alsógöröngyösön is, ott is tudok bármit rendelni.
Bárcsak így lenne, de van még: KGFB, casco, műszaki vizsga, rendszeres karbantartás, parkolási díj, autópályadíj. Esetleg még bírságok. Ezek is sajnos egyre drágábbak.
Más: nem szeretem úgy összehasonlítani pl. a munkábajárás költségét, hogy autóval vs. minek van autód. Van autóm, de villamossal (vagy biciklivel) járok be dolgozni. Presze így is olcsóbb, de az autótartás költségét ettől még nem spóroltam meg.
Ha van pénze belépőre, legyen pénze vonatjegyre is.
Legyen diákjegy az iskola és az otthon között iskola és vizsgaidőben és legyen diákbérlet az iskola városában.
Milyen attitűdöket? Hogy utálom a büdös embereket, a tömegnyomort, a késéseket, lerobbanásokat, és együtt utazni az üvöltöző/kéregető c. és csöves embertársainkkal?
Ja, hát igen, aki ezeket szereti, az használja csak. Nálam nem játszik a fülest bedugom a fülembe és tojok a világra a telefonomba meredten, mert szeretem tudni közlekedve, hogy mi van körülöttem. A tömegközlekedés az emberek 90%-ának szerintem kényszer, nekem is. Akkor használom amikor muszáj (pl. a belvárosban nem lehet parkolni). Aki meg imádja, az nem tudom milyen elvarázsolt világban tengődik, ahol nem érdeklik a fent felsorolt dolgok. Én nem vagyok egy ilyen “keblemre ölelem a kéregető alkoholistát” ember. Engem zavar, ha nincs nyugalmam, büdös van, és 3 centire állnak tőlem minden irányból nyomorogva.
Hogy miért?
Azért, mert időnként a gyaloglás nem opció. Én nagyon sokat gyaloglok, napi 9-10e lépés az átlagom. Így járok boltba, stb.
De ezt azért tehetem meg, mert HO dolgozom és kötetlen időben. Ha lenne egy 8 órás fix állásom, akkor nem lenne napi 1,5-2 órám gyalogolni.
És akkor ott vannak még a gyerekek. Elviszek kettőt reggel a fogszabályzó rendelésre, oda még lenne busz, de vissza már nem az iskolába. Vagy edzés után fél órát kellene várnia a hidegben és sötétben a buszra.
Vagy pl. szombat esténként utoljára 19 óra körül jön fel hozzánk busz.
Tehát nagyon nagy kényelmetlenség és energiaráfordítás lenne, ha nem lenne autónk. Amit csak két-három naponta használunk, de akkor kell.
16 éves, olcsó, minimális költséggel, de szükség van rá.
S gondolom, van helyi busz is.
Nem, nem kell az autó, hanem sokak akarnak venni és az indok kell hozzá.
Egyébként vegyél, ha van rá pénzed, csak ideológiát kár gyártani hozzá.
Helyi busz: jó esetben óránként jár. Ha 4-en elmegyünk vele oda-vissza, bárhová, akkor márciustól már 3.200.- Ft.
Taxival ugyanez: 3.400.- Ft.
Benzin a 6,5-öt fogyasztó kocsival: kb. 430.- Ft.
Ez csak egy-egy oda-vissza út. De ha több helyre mennék a városban, az már több óra lenne busszal is, vagy taxival többször 1.700.- Ft.
És ahogy jozsó megjegyezte, ha már van kocsi és fizetem a fix költségeket, akkor már ez az összehasonlítási alap.
Nyilván meg lehetne oldani autó nélkül is, de sokkal több energiába és költségbe kerülne.
A kedvedért megnéztem a térképen, az OBI-tól a város legmesszebb lévő pontja 4,7 km, de akkor tényleg a létező legmesszebb laksz, annál csak jobb lehet.
Kerékpárral talán 15 perc a maximális távolság és akkor nagyon papásan tekertél.
Az egész város teljesen keresztbe a létező legnagyobb távolság 7,9 kilométer, 20 perc, de maximum fél óra kerékpárral.
Robogóval 12 perc keresztbe az egész város észad-déli irányban. Annál többet egyszerűen nem tudsz menni Szekszárdon, mert elfogyott a város.
S ennyi buszjárat van:
szekszard.hu/application/files/6215/3296/7399/294elot_2mell.pdf
Eleve a legtöbb olyan arc aki személyesen zargatna, úgyis feladja ha nagyon látványosan nagyon levegőnek nézed. A bűz, az üvöltés, általában a tömeg is, csak ideiglenes, egyszer úgyis leszállsz, vagy leszállnak ők.
Elvarázsolt világ, ez szép cinikus hozzáállás. Én is megkérdezhetném hogy neked ilyen keveset számít az életed, hogy ilyen dolgokon felhúzod magad? Gyanús, hogy az idegi gondjaidat máshol kell keresni.
Természetesen személyesen nem bánom, mit használsz, még ha örülnék is ha eltűnnének az autók több budapesti kerületből is teljesen, csak ne ideologizáld. A lerobbanás, késés valid indokok. A “pleb közé lemenni” nem.
– buszokra sem, vagy csak vonatokra?
– ha a vonat IC kocsit továbbít, de van gyorsvonati kocsi is, akkor utóbbiban jó a bérlet?
– mi a helyzet a nem kötelező helybiztosítású vonatokkal?
– és azokkal, melyekre nemzetközi forgalomban kötelező a helyjegy, de belföldi viszonylatban nem az?
– ezekre elég lesz megvenni a helyjegyet a bérlet mellé, vagy teljesárú jegyet kell venni?
Csak így hirtelen pár szakmai kérdés, amit nyilván majd a bevezetést követően fognak szabályozni, ahogy szokták.
Ami iszonyatosan durva szokott lenni, az az, amikor sugárzik a “nekem derogál a koszhadt pleb közé lemenni” mentalitás, amiről az imént is írtam. Nem is csodálkozik az ember a politika állapotán, hát a szó szoros értelmében két külön mozit nézünk, egymástól méterekre élve. Sokkoló ez a fajta széthúzás, konkrétan a magyar társadalom ideológiailag a rendelkezésre álló teret kitölti, homogénen…
Drága az autózás, de sajnos nem eléggé. Amíg a magyar prolinak nem fáj eléggé, nem fogja letenni. A hanyatló nyugaton egyre több város központi területeiről tiltják ki az autókat. Így vagy úgy, de megoldják. Nem az van, hogy kevesebb az egy főre jutó autó! Van autójuk, de RÖVID távra, azaz városon belül nem használják. Hogy csak néhány példát említsek: Amszterdam, Koppenhága, Helsinki. Városon belül bringa, ott a bankárnak se derogál biciklire vagy buszra szállni. Lenne pénzük benzinre, de felvilágosultabban gondolkodnak, mint a kelet-európai paraszt. Nem csak a pénztárcán keresztül lehet fogni őket: parkolóhelyek és sávok megszüntetésével, az úttest keskenyítésével, indokolatlan sebességkorlátozásokkal a városok központi részein stb. El kell elérni, hogy több kellemetlenséggel járjon az autózás. Lehet ezt csinálni, csak szándék kellene, Budapesten elindultak a jó irányba…
Mindig előkerül ez a hajléktalan vagy büdös téma. Biztos velem van a baj, de én elvétve találkozom velük (mondjuk én szinte csak kötöttpályás járműveket használok, de a párom megy mindennel naponta és neki is hasonló a tapasztalata).
Az egyértelmű, hogy lehetne jobb/gyorsabb/tisztább a tömegközlekedés, de egyszerűen valamit kell csinálni ezzel a rengeteg autóssal. Néha tényleg ilyen 10-20 perc nyereségekért ülnek autóba az emberek. Számomra ez a teljes globális gondolkozás hiánya. Ilyenkor mindig eszembe jutnak az osztrákok, ahol mennyivel többen tömegközlekednek inkább, még ha hosszabb idő is picivel. Bárcska eljutnánk egyszer oda gondolkozásban
De ōszintén, az ő véleményét jobb volt hallani, mint az itteni méltatlankodást olvasni.
Magam is azon gondolkozok, hogy hogyan álhatnánk át a családommal (3 gyerek) tömegközlekedésre. Elvégre az én gyermekkoromban nem is volt autó a családban és nekem is 2 testvérem van. De abból nem lehet kiindulni mert nem is mentünk sehova. Úgy sejtem hogy először meg kellene válni az autótól és utána a kényszer megtanítana mindenre. Ilyenkor szoktam előről újra átgondolni az egészet.
A hivatalos kommunikáció is hangsúlyozza, hogy “minden olyan járatra érvényes, amelyet (…) üzemeltet helyközi forgalomban”. A pontos szabályok később derülnek ki, de a szándék alapján távolsági járatokra (pl. EC/IC vonatok, távolsági buszok) a bérlet nem lesz érvényes.
Ez attól (is) függ szerintem, hogy hol lakik valaki.
Nekem van autóm, de ha meglátogatom pl. a tesómat a XIII. kerületben, mondjuk 18-21-ig beszélgetünk, akkor csak a parkolás 1800 Ft-ba kerül, erre jön még a benzin.
Ha tömegközlekedéssel megyek, akkor (10-es gyűjtőjeggyel számolva) csak 1200 Ft.
A sikeres emberek autóval járnak, és ha sikeres akarsz lenni, nem ilyenekkel foglalkozni mint buszjegy. Úgy kell éljél, mint amit el akarsz érni, és akkor jutsz előrébb. Persze bele lehet magyarázni, hogy nem kell az autó, de ezt azok mondják akiknek nincs pénze rá, vagy félnek vezetni, mint az feljebb is írták. Úgy nem fogsz feljebb jutni, ha lefelé nézel
El kellene fogadni, hogy nem vagyunk egyformák.
Es igen en se szívesen megyek a “prolik” közé. Közben meg az ország egyik legszegenyebb részéről érkeztem. Igen is jobbnak tartom magam annál, hogy a késes “c” -ok mellett álljak es jopofat vagjak hozza.
Aki tomegkozlekedessel jár es szerinte ő a “Jani” azt is elfogadom.
Tőlem lehet dugo díj, 1000Ft egy liter uzemenyag meg ingyenes a tomegkozlekedes, akkor se fogok az alja néppel egy buszra szállni ameg megtehetem, inkább majd kevesebbet megyek nyaralni stb stb
Lehet osztani, bírom a kiképzést. 🙂
1, Autónkkal az országos úthálózatot ingyen használhatjuk, legfeljebb az autópályákért fizetünk névleges díjat.
2, Az autókat tartósan közterületen tárolhatjuk, legtöbbször ellentételezés nélkül.
A valóságban az úthálózat felújítása, karbantartása viszont távolról sem ingyenes, csak ezeket a költségeket most nem km-arányosan fizetjük, hanem szétosztjuk az adófizetők között. Ellenpéldaként, a vasút jelenleg a vonatok után pályahasználati díjat fizet, amit részben a jegyár fedez.
Innen nézve nem logikátlan, hogy – az úthálózathoz hasonlóan – a közösségi közlekedés is idővel olyan társadalmi alapszolgáltatássá váljék, amelyet névleges díjért cserébe korlátlanul igénybe vehetünk.
Ha meg tanyát vettél a dombvidéken a borászatok mellett, akkor nem igazán releváns a hozzászólás. Sosem volt feladata a tömegközlekedésnek a tanyavilágot kényelmesen bekötni a hálózatba.
Nemetorszagban(legalabb is nalunk) 3 honapig volt a berlet 9€,azota ugyan oda100€.Raadasul nyari honapokban volt,amikor amugy sem utazik sok dolgozo,turista viszont rengeteg,az elejen katasztrofalis allapotok voltak.Es a nyugdijasok is utaztak,mintha nem lenne holnap:-)Ja most majd a gyereknek 30 lesz az 52 helyett,meg 49 a felnött berlet.
Latom Berlinben mennyivel jobb tamogatasok voltak a közlekedesre:-)
Szerintem ez otthon sem kampanyfogas,hanem atmeneti segitseg.
Tökjó hogy nem vagyunk egyformák, a diverzitás a társadalom alappillére, király hogy megadatott hogy magadban azt csinálsz amit akarsz.
Csak az már a társadalom egésze számára kellemetlen hogy valószínűleg ezt a mintát fogják eltanulni a gyerekeid is. És azért az is kérdéses, hogy ez a hozzáállás a másokhoz való viszonyodban, az élet más területein, hogyan csapódik le. A stílus maga az ember, ugyebár.
A magyar társadalom bele fog nyomorodni ebbe.
Facebook-on az autós csoportokban, oldalakon kevésbé látom a siker manifesztációját, a frusztráltságét annál inkább.
Az *igazán* sikereseket amúgy is saját sofőr viszi 🙂
Valószínűleg ott lehet a nagy baj, hogy ha a vidéki proli elmegy valahová, akkor onnan bizony általában haza is akar menni. Úgyhogy Szekszárdon az a 10-es simán meglehet, ugyanis vidéken egyelőre még nincsenek kiépített teleportációs kapuk. Még azt is elárulom, hogy a proli jódolgában nem mindig a városközpontban lakik, illetve a munkahely se feltétlenül a megfelelő irányban van. De hát nevelni kell, nincs mese. Majd legközelebb mondom is a veszprémi ismerősnek a kiszámolós “egy magasabb ház tetejéről minden irányban látod a város végét” szösszenetet, hátha jobb belátásra bírom. Csak aztán meg ne kérdezze, hogy én milyen gyakran szoktam átúszni Tihanyba, ha már egyszer az ablakból kinézve is rálátok.
Emberünk azt mondta, 10 kilométerre lakik, nem azt, hogy oda-vissza 10 kilométer. Egész Szekszárd összesen nincs 10 kilométer faltól falig.
Komolyan, hogy emberek egy kisvárosban sem tudják elképzelni az életet autó nélkül, amikor semmi nincs messzebb néhány kilométernél és még helyi busz is jár, de igazából az se nagyon kellene.
Reggelente dugók vannak a porfészkekben is, mert mindenki autóval jár dolgozni meg iskolába, nincs parkoló, még a fákról is autók lógnak, pedig az egész város nincs keresztbe 5-6 kilométer.
Bevásárolni sem lehet manapság már autó nélkül, mert az is mission impossible. Szatyorban hazavinni a bevásárlást? Berakni a bicikli kosarába? Hülye vagy? Azt már rég nem lehet.
Várni a buszra? Hol élsz te?
Besétálni a 3 kilométerre lévő munkahelyre? S ha esik az eső?
Nem is értem, hogy maradtak az emberek életben 2000-ben, amikor még csak feleannyi autó volt Magyarországon, mint ma. Akkor nyilván nem kellett dolgozni járni, meg iskolába, azért nem pusztult el az egész ország autó nélkül.
Vehetsz autót nyugodtan és a vécére is járhatsz azzal, csak ne akarjuk már megmagyarázni, hogy anélkül nincs élet.
Győrből , havonta járok Pestre. Nincs az az Isten, hogy én autóval menjek. Pont a vonatnak van kényelmi felára . Minden időben 1 óra 5-10 perc. Igen IC , teljesaru jegy, kényelmes gyors, mire megiszom a kavemat , már félúton vagyok !
Igen, nekünk is két autónk van, de már egyre többet sétálunk és vonatozunk.
A cikkhez: Igen, demagóg intézkedés, semmi szakmaiság nincs benne….
nem azt kifogásoltam, amit írsz. 🙂 Leírom egyszerűbben: egy bizonyos életkor fölött megnézi az ember, hogy mi az ár:érték aránya. Külföldi magyarként majdnem 40 éves koromig tömegközlekedtem, ami Birminghamben a buszt jelenti. Soha nem kívánom vissza, hogy 2 órába telhet busszal az, ami kocsival 20 perc.
Illetve: helyközi közlekedés. Mo-on a vonatra külön helyjegyet veszek, hogy ne a fülkés borzadályban kelljen ülnöm. Buszon sajnos nincs 1. osztály, pedig kifizetném ott is, hidd el.
Nem látom, hova-mire megy a pénzem évtizedek óta. Mert fejlődést nemigen látok. A színvonal nem sokat emelkedett a 90-es évek óta, amikor diákként ingáztam a Viharsarokban. A Pest-Szolnok-Csaba vasutat is említettem már (MÁV = Miért Állunk Vaze). A Keleti is mint egy helyszín a Walking Deadből (a fejek is). A Volánbusz lerohadt távolsági járatait már nem is részletezem.
Egyébként ne egyénileg nézzétek, hogy kocsi vs. tömegközlekedés. Nincs értelme egyéni preferenciákon vitázni, hasonlítgatni. Hanem országos szinten vegyük már észre, hogy az állami tömegközlekedés olyan, mint egy kétütemű trabant, amiért a szervizben rólunk mercedes-árat húznak le. A trabant akkor is trabant marad, ha mercedes-embléma van ráragasztva!
A 14 év alattiak ingyenes utazása érthető, ha azt veszem, hogy nem vonható felelősségre. Ergo: minek bérletet vennie?
Mivel konkrétan Veszprémet is említetted, mivel visgonylag jól ismerem meg embereket is onnan, ezért ezen példán keresztül rá tudok mutatni, miért nincs igazad.
Kezdjük azzal, Veszprémben azért akadnak nagy távolsagok is. A vasutállomás nagyon kint van, gyalog simán 3/4 óra lenne a belváros. De a város másik vége több. De úgy egyáltalán a Haszkovó lakótelep is viszonylag kieső helyen van. Aztán jópár cégnek a telephelye van valahol a Házgyári út – Pápai út kereszteződésénél, szintén kieső helyen.
De ami fontosabb, nekem konkrétan egy ott élő ismerősöm sem jár autóval. Viszont engetegen járnak be a városba dolgozni. Van ahonnan nem rossz a helyközi tömegközlekedés, de a legtöbb faluból az. Az ő autóikat látni nagyobbrészt.
A helyi tömegközlekedés meg amúgy kritikán aluli, nagyon ritkán gyorsabb bárhová, mint gyalog.
De azért egyetértünk, hogy gond nélkül lehetne az életet élni autó nélkül, főleg egy ilyen kicsi városban, igaz?
Nem tudom, ki jár autóval, de egy darab parkoló sem volt szinte sehol a városban, még a fizetős övezetben sem.
Az egyetem előtti buszmegállóba meg rengeteg busz érkezett folyamatosan. Nem tudom, mennyire rossz a buszközlekedés, de nem kétóránként járnak a buszok, az biztos.
Egy átlagember hányszor megy évente a vasútállomásra? S biztos, hogy jár oda busz is maximum félóránként.
S a kedvedért megnéztem, a vasútállomás az egyetemtől, ami a város másik oldalán van, kemény 4, 1 kilométer. Az tényleg egy hetes túra kijutni oda, autó nélkül nem is lehetséges.
Te örülsz, hogy megengedheted magadnak, hogy autóval járj mindenhova, én meg örülök annak, hogy megengedhetem magamnak, hogy nem veszek autót, és ettől igen, menőnek is érzem magam nagyon. Mindketten örülünk, ez szuper!
Szívemből szóltál!
10 évig nyomtam 50 km-es távolságból (+2*20 perc gyalog), ami napi 2,5 órát vett el az életemből. Hajnalban keltem, este értem haza, az egész napom elment, de más opció nem volt (Nyugat-Magyarország!). Minden nap az járt a fejemben és adott motivációt, hogy akkor teljesedik be az életem és érek egy magasabb szintre, ha ennek egyszer vége lesz. Sikerült elérnem, hogy ennek vége lett és soha, de soha többet. A tömegközlekedés legtöbb jelenlegi formája csak felemészt és megkeserít. Egy kényszer, amit amíg lehet igyekszem elkerülni.
Ettől függetlenül az már egy kényelmi felár valóban, hogy nem te kell vezess.
ezt abszolút el tudom fogadni, igen, ahogy azt is aki a gyerek miatt autózik. 10 éves koromig engem is sokat vittek autóval, ~30 ezres kisvárosban. A fülkés témához pedig pont egybevág a fenti válaszom.
Úgy különösen oké, ha úgy érzed, neked ez a 2 óra sok az életedből.
Ami nekem kellemetlen, az tényleg, a tény hogy belefulladunk a kibaszott autókba, + a mentalitás amit felvázoltam.
Azt elismerem, hogy ez nem a MÁV színvonalán fog megjavulni
Csak ő valószínűleg az a fajta ember, aki ha odamegy egy szórakozó punk kérni tőle aprót akkor ráüvölt hogy takarodjon dolgozni, a hajléktalannal pedig az a legnagyobb problémára, hogy rontja a tájképet mint biodíszlet. (megtörtént sztori, volt ilyen komment a Kiszámolón pár éve) A “késes c… közé” szófordulat is beszédes.
És több százezer, ha nem millió így gondolkodó ember él Magyarországon. Autó nélkül is épp elég veszélyesek, mert elvegyülnek közöttünk és holnap a szomszédod is ezt a dumát tolja.