Újabb családtámogatások

A tegnap bejelentett családtámogatásokról további, bár továbbra sem teljes információk láttak napvilágot.

A kedvezményes kamatozású CSOK hitelt (két gyereknél 10, felette 15 millió forint) használt lakásra is fel lehet használni és eltörölték a használt lakások idejét múlt felső vásárlási határát.

Továbbra is átvállalják a született gyerekek után a lakáshitel egy részét, a második gyereknél 1 milliót, a harmadiknál (további) négymilliót, majd újabb egy-egy milliót.

A négygyerekes anyák életük végéig SZJA mentességben részesülnek.

Legalább háromgyerekes családok új autó vásárlása esetén, ha az legalább hétszemélyes, 2,5 millió forintot kapnak. (Hogy miért kell egy öttagú családnak hétszemélyes autó, az rejtély. Az, hogy abban jobban elférnek a csomagok és a nagymama is, meg hogy szűk az ötszemélyes, elég sovány magyarázat.)

A legfurcsább rendelkezés, hogy a negyven év alatti, első házasságban élő nők legalább három év munkaviszony után a következő három évben 10 millió forint szabad felhasználású hitelt vehetnek fel akármire, aminek a törlesztését gyerekszülés esetén három évre felfüggesztik és a második gyerek esetén 30%-át, harmadik gyerek esetén teljesen elengedik. Hogy ennek mi az értelme, vagy mire gondoltak, nem tudom.

Jutalom, ha szül az asszony? Vegye fel mindenki ezt a kamatmentes kölcsönt, akkor is ha, nem akar gyereket, forgassa meg prémium állampapírban és nyerjen rajta? 10 millió havi kamata 37,5 ezer forint, a havi törlesztője kamatmentes 20 éves hitel esetén 41,7 ezer forint. Van olyan bolond, aki nem veszi fel? Ha nem lesz gyerek, akkor is nyersz rajta 20 év alatt 8 ezer forint híján 9 millió forintot.

Mi lehet a cél? Vajon hányan fogják felvenni, elverni, elválni és vakarni a fejüket, hogy miből fizessék vissza? Hányan fognak csak ezért házasodni, főleg olyanok, akik soha nem láttak még ennyi pénzt és esélyük sincs, hogy máshonnan valaha is akármennyi hitelt kapjanak.

Update: Mára már módosult is a dolog, csak az új gyereket vállaló nőknek jár. Most már a fenti linken is az új feltételek vannak fent.

Update 2: Ma még újabb változtatást ismerhettünk meg, most már azt is kitalálták, hogy 5 éven belül szülni kell annak, aki felveszi a hitelt, egyébként kamatot fizet. Gondolom elolvasták a sok cikket arról, milyen aranybánya is ez az ingyenhitel bárkinek. Ezen túl lesz hitelbírálat is. 10 milliós szabad felhasználású személyi kölcsönt úgy nagyjából 2-3 milliós havi fizetésre adnak a bankok….

Várjuk az újabb és újabb “pontosításokat”. Bár jó lenne először valamit kitalálni, átgondolni, hatástanulmányt végezni, fél évig érlelni, hozzáértőkkel átbeszélni, előre “pontosítani” és csak utána előállni vele. De majd talán legközelebb.

Update 3: most az is úgy tűnik, a hitelelengedésnél nem fog számítani a már meglévő gyerekek száma. Nem lehetett volna kihirdetés előtt leülni és átgondolni? Lassan már ugyanaz, mint a CSOK esetén, hónapokon át toldozták-foldozták az ötleteket.

Nők, ha akartok két-három gyereket, akkor röviden: vegyetek fel diákhitelt, ha kell, ha nem, mert ha szülsz, elengedik, addig is 2% a kamata, ennél többet kapsz rá az Államkincstárnál. Igényeljétek a 10 milliót, de ne ebből vegyetek lakást, hanem CSOK hitelből, mert abból is elengednek akár 5 milliót is, ha lesz három gyerek. Minden pénzt pedig tegyetek be prémium magyar állampapírba, a kamatkülönbség nettó haszon. Ha nem lesz gyerek, akkor csak a kamatnyereség a tiéd, ha lesz, akkor további akár 15 millió plusz a diákhitel is elengedésre kerül.

Ennyit lehet tudni eddig a tegnap bejelentett támogatásokról. Legalább annyira tűnik átgondoltnak, mint a CSOK annak idején, amit utána még fél évvel is folyamatosan reszelgettek, mire nagyjából jó lett. Majd meglátjuk, mi lesz a vége.

Share

346 hozzászólás

  • tgwh

    Csak éppen az ingyen az 10 milliónál 2 millió, a feltétel nélküli meg a saccra kb. nettó 250 ezres kereset / fő.
    Nem támogatom, hogy szabadfelhasználású legyen. Legyen kedvezményes hitel, meg legyen mellette bérlakás program a szegényebbeknek. Jelen állás szerint csak a gazdagabb réteg kaphatja, a többiek csináljanak amit akarnak.
    De az, hogy ok nélkül szórjuk a pénzt az ablakon – úgyis a haverok járnak jól alapon -, sehová sem vezet. Megint az van, hogy az okozatot kezeljük, nem pedig az azt kiváltó okot. Tanítsák meg takarékoskodni az embereket, stabilizálódjon valamennyire a jövőkép – nekünk nincs jövőképünk, reálisan látjuk a dolgokat, itt akármi lehet, semmi sem biztos -, mindenkinek legyen biztos és elegendő jövedelme, aztán ki-ki addig nyújtózkodjon, amíg a takarója ér. Kókler építési vállalkozó lehúzz a tudatlan jelöltet, ez lesz a vége.
  • notsofreerider
    Érdekes vélemények vannak itt mindkét oldalról. De a kedvencem, hogy aki nem szül gyereket, annak nem is járna nyugdíj elvégre ők csak “free rider-ek”. Akkor ennek margójára:
    – kis vidéki városból küzdöttem fel magam állami támogatások nélkül (de a szüleim akik hónapról hónapra éltek segítettek ahogy tudtak). Emlékszem középiskolában kollégistaként heti 2400 Ft-ot kaptam otthonról, ebből 680 Ft elment a buszjegyre oda-vissza (2004-2008)
    – nagyon jó állásom van szóval nem panaszkodhatok, hogy rosszul élek (informatikus). DE ez a “free rider” azért kiverte a biztosítékot. hrportal bruttó nettó kalkulátor:
    – 950.000 HUF bruttó
    – munkaadó összes havi költsége: 1.149.500 Ft
    – Nettó havi munkabér: 631.750 HUF
    A focit nem szeretem, ellenben ha orvoshoz mennék és nem fél évet várnék sorban akkor fizetek saját zsebből. Jah áfa 27% ha bármit veszek. De azért free rider vagyok. ÉN kérek elnézést.
  • tgwh

    Ne leszünk jogosultak, mire aktuálissá válna, arra már túl leszünk a projecten 😉
    Hülyeség az egészben, hogy átgondolatlan, instabil, az ország pénzügyi stabilitását inkább csökkenti, nagyon kevesen részesülhetnek a támogatásban, illetve megint azok kapnak támogatást, akiknek nem feltétlen van rá szüksége, illetve megint azokat büntetik, akiknek kellene a támogatás, vagy elég lenne kisebb támogatás is, de ők nem kapnak.
    Tényleg, én sem értem mi a rossz ebben az újabb agymenésben…

    Az is megfordult a fejemben, hogy akik pénzért vállalják be a gyerekszülést, na azoknak egy része talán jobb lenne ha nem szaporodna…


    Így van, mindig ez a lényeg, elterelni valamiről a figyelmet, nem véletlen hogy eddig egy átgondolt lépést nem láttunk.

    Tudjátok hol tartok? Élünk amíg élhető az ország, begubózva a sok birka elől, aztán ha már sok lesz, irány nyugat. Vagy kelet, ki tudja…

  • Blend Ahmed
    “az osztrakoknal tudtommal 2,6 jelenleg ez az adat. Nyilvan a sok uj (utobbi 10 év) bevandorlo miatt.”

    Ausztriával kapcsolatban sehol sem láttam még 1,6-os számot sem, nemhogy 2,6-ot.
    en.wikipedia.org/wiki/List_of_sovereign_states_and_dependencies_by_total_fertility_rate

  • Lain
    jami:

    Igen, külföldön a saját ingatlan kb esélytelen, de ha a választás úgy szól, hogy vagy felveszel 20 millió bizonytalan állami ajándék hitelt 20 évre egy kőbányai/csepeli panelra ahol lehúzol tré környezetben 20 évet.. VAGY.. egy angliai-német kisvárosban rendezett környezettel, kultúrával, jogi környezetben sokkal többet keresve (még ha valószínűleg életed végéig albérletben is) húzol le ugyan ennyit. [két gyermeket szeretnénk, szóval hosszú távon mérlegelve is érdekes a dolog]

    Szóval így nézve már nem biztos, hogy a budapesti ingatlan kiállja a próbát. Más kérdés, hogy akár itthon is lehet vidékebbre költözni, de vagy baromi sokat ingázik az ember, vagy nem nagyon van jó meló.

  • Lala
    minden relatív. Sokat teszel a közösbe, de mégis kevesebbet, mint az aki hasonlóan keres és felnevel 2-3 gyereket, bár ott a képletet meg mostanra megbolondítja a családi adókedvezmén meg a CSOK meg a mostani intézkedések is.
    A távlatokban gondolkodva amikor nyugdíjas leszel, akkor mások által felnevelt gyerekeknek kell téged is eltartani.
    Erre szokták mondani, hogy pénzt teszek félre, de van ebben is egy csavar. Ha a dolgozó emberek száma drasztikusan lecsökken, akkor a pénz is hipp hopp elértéktelenedik, mert amikor te vásárolsz, akkor egy 15-20 évvel korábban elvégzett munka ellenértékét szeretnéd egy éppen akkor kapható árura vagy szolgáltatásra váltani. Az áru még csak-csak, mert a robotokkal a termelés szinten tartható csökkenő létszám mellett is, de a szolgáltatások? Lesz pénzed hajvágásra mondjuk, de 6 hónapos várakozás lesz az 1 szem fordrászra a városban.
  • jami
    Kisvárosi környezettel ne budapesti árat hasonlíts össze. Kisvárosban itt is olcsóbb.
    Átéltem már hasonlót, kb. a ti helyzetetekben, annyi különbséggel, hogy az önrészünk sokkal karcsúbb volt, én meg papíron már meddő. Jó 1,5 évig kerestem megfelelő lakást. Hihetetlen váltás volt egy közepesen lepukkant albérletből egy új építésű, kvázi sajátba költözni. Olyan dolgoknak örültem évekig, mint szép (=semmi extra, csak nem Kádárral egyidős) ajtó. Most házszerte virágzik egy halom növényem. Lett akkora kanapénk, amin kényelmesen elférünk öten. Ahogy az ebédlőasztal körül is. Van ablak a hálónkon.
    Valaki írta, hogy nem 30 éves korra legyen cél egy nagy családi ház. Hát igen, nehéz. Mert gyereket jobb így nevelni. De túl nagy ugrás a semmiből. És a nagy ház a szülőkről szól, a gyerekek boldogan megvannak egy gyerekszobában kisiskolás korban is.
  • V
    Blend Ahmed”: Az AMS (ez kint a munkaugyi) egyik munkatarsa mondta, hogy a baratja ezzel foglalkozik, gondolom akkor nem hazudik a munkajaval kapcsolatban. LOL
    De ne hidd el, en itt elek, elhiszem neki, latom nap, mint nap. A minimum 3 (folyt kov.) gyereket bizonyos reteg itt nagyon hamar teljesiti. Pedagogushiany van konkretan.
    Vezeto politikusunk megjegyezte, hogy reggel egyre tobb gyerek megy iskolaba es egyre tobb szulo marad otthon, a fovarosban. Ezen a politikai ellenfelei kiakadtak, na meg az osztrakok egy resze. Pedig igazat mondott. A legtobben a fovarosba jonnek, mert itt magasabb a segely, mint videken. Tett egy javaslatot arra is, hogy mindenhol ugyanannyi legyen, es az elso 5 evben ne kapjon semmilyen szocialis juttatast aki ide jon (es nem dolgozott semmit max. gyerekeket szult pl.) na ezen is kiakadtak. En birom az urget. Megunta az ingyen penz osztogatast.
  • Blend Ahmed
    “Lesz pénzed hajvágásra mondjuk, de 6 hónapos várakozás lesz az 1 szem fordrászra a városban.”

    – Van egy világraszóló találmányom!
    – És mi az?
    – Egy borotváló automata. Az ember bedobja a pénzt, bedugja a fejét egy nyílásba, aztán két éles kés megborotválja.
    – Nagy szamár vagy te! Hiszen az emberek feje nem egyforma!
    – Hát előtte még nem!

  • Second Wave
    Ildikó70
    Igen, a nettó bér arányaiban jobban emelkedett, mint a bruttó bér, az szja és járulék csökkenés miatt.

    Egy kis matek
    Pontosan mit is szeretnél alatamasztani a népsűrűség adattal? Most ott tartunk, hogy vannak sűrűn lakott területek alacsony és magas rataval, meg ritkan területek alacsony és magas rataval.

  • V
    Blend Ahmed, en a munkaugyi kozpont alkalmazottanak jobban hiszek, mint a wikipedianak, ami szerint a magyar otthonom egy 1700 fos telepules volt mikor utoljara neztem, de a polgarmesteri hivatal szerint mar majdnem 3000 allando lakosa van.
    Bizonyos keruletekben ez az arany mar biztos 3 felett van (ezt ugyan nem mondtak, csak latni) … pl. 10. , foleg torokok altal lakott terulet.
    En is elhagytam az orszagot, ahogy sokan. Reszben a gyerekkerdes miatt is. Otthon eselytelennek latom, hogy megteremtsem ami kell. Nem akarok meregdraga telot neki (ha lesz), meg hulyesegeket, csak itt jobban vedik az anya jogait. A gyerek 10 eves koraig pl. nem rakhatjak ki az anyat, tehat 10 eves koraig van egy biztos munkahelye. Otthon ellehetetlenitik a kisgyerekes anya munkanapjait, hogy magatol menjen (pl. lehetetlen beosztassal). Ismerek ilyen anyukat.
  • jami
    Ezt feszegettem. A “minőségi” kevés gyerek jól hangzik, de szükség van egy alapmennyiségre, hogy minden működjön. Negyedannyi ember, hiába mind mérnök és orvos, kevés a társadalomhoz. És arra sincs semmi garancia, hogy a kevesebb minőségi gyerek MIND kiváló képességű.
    És senki sem tudhatja, hogy majd tuti 45 évig tud dolgozni. No most én gyerek nélkül sokat dolgoztam. De mióta vannak, még inkább azt nézzük, hogy tudjuk magunkat stabilizálni. Gyerek nélkül most laknánk a hitelmentes lakásunkban, folyamatosan növelve a megtakarításainkat. Míg így nyakunkban a hitel és még 10 év megfeszített munka után lesz megint nyugi. De addigra épp kirepülnek a gyerekek, aztán, remélhetően, jönnek az unokák. Tényleg, tiszta pihenés és jólét 😀
  • Családfő
    Kevesen gondolkoznak itt holisztikusan, tipikusabb a csak saját szemszögből megírt hozzászólás. Gyarló az ember, na.

    Visszatérő elem sokaknál, hogy a CSOK miatt emelkedtek az ingatlanárak, és most is a támogatások miatt fognak. Ez erősen leegyszerűsített magyarázat. Hátralépve egyet gondolkodjunk hidegebb fejjel, vajon tényleg ez lehet-e a valódi ok? Vajon hányan vették eddig igénybe a legmagasabb összegű CSOK-ot és vajon csak ennyi ingatlan kelt-e el az indokolatlanul magasnak tartott árakon? Más szóval, attól, hogy minden eladó automatikusan felemelné az ingatlana eladási árát a támogatások összegével, elkelne-e mindenki ingatlana? Ha igen, akkor hogy jön ki a matek (nincs ennyi támogatott)? Ha nem, akkor lehet, hogy az egyéb tényezők legalább ennyire sokat nyomnak a latba?

    Ha már kiszámoló blog, használjuk az objektivitásunkat is. Mondom úgy, hogy nekem is fáj az áremelkedés…

  • Blend Ahmed
    “Az AMS (ez kint a munkaugyi) egyik munkatarsa mondta…”

    Vajon hogyan számolják a termékenységi rátákat? Pl. Ausztriában csak az osztrák állampolgárokra? Vagy az ott élő összes lakosra (állampolgár + bevándorló)?
    De ahhoz sok-sok millió bevándorló kellene, hogy egy 1,5-ös értéket 2,6-ra húzzon fel, nem?

  • Vakvilág

    Nyugodj meg, senki nem beszélt nyugdíjról. A tízmilliós hitelről beszéltem és a feltételrendszererol.
  • Abstract
    Wave
    Nincs 2 bp-i garzonunk, amiből elindulhatnánk, itt a bibi. Komolyan gondoltad a 18M-t 2 lakásra összesen? Nem tudom mikor nézted a piacot, 15M+ egy felújítandó 20 nm rettenet, de inkább 20M+ egy 25 nm félszuterén lyuk, amibe ketten nem férnek el, nemhogy gyerekkel. Páromnak nincs lakása, nekem meg egy vidéki, ami egy bp-i lakás fürdőszobáját éri. Vehetünk 2*~22M-ért 2 db 21 nm garzont hitelre (vagy csak az egyikünk), indulásképpen, csak épp sok értelme nincs, hogy aztán az egyikben nyomorogjunk amíg kiderül, hogy egymásnak teremtett-e a sors minket, meg ide vállaljunk gyereket. Mire eljutunk a családtervezés-alapításig, lehet az ingatlanok még kétszer ennyibe fognak kerülni, és támogatás ide vagy oda, egy 25 nm-n nyomorgunk gyerek(ek)kel, mert megfizethetetlen lesz más. Ez így nem perspektíva. Amúgy normális fizetésünk, megtakarításunk van, igyekvőek vagyunk.
  • Q
    Egy hamarosan megszülető újszülöttnek minden vicc új, úgyhogy meséljük el majd neki:

    – Igaz-e, hogy Moszkvában a Lenin téren Volvókat osztogatnak?
    – A hír igaz – közli a jereváni rádió –, azzal az apró korrekcióval, hogy nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem a Lenin téren, hanem a Moszkva téren, nem Volvókat, hanem Volgákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.

  • Holtodiglan
    Budaházy Edda Művek Zrt.

    hvg.hu/elet/20190212_csaladvedelmi_akcioterv_orban_viktor_evertekelo_2019_csok

  • Ildikó70
    Én azt tapasztaltam, hogy az én nettó bérem kb. 30%-al nőtt 3 év alatt, az élelmiszer árak is hasonlóan, de egy budapesti vagy győri lakás ára 250%-al. Nekem lehet ezek után mutogatni a statisztikát, mert a saját bőrömön nem ezt tapasztalom. Sőt, a Nógrád megyében lévő pár város lakásainak, házainak ára is kb. a duplájára ugrott ezen idő alatt.
  • Dori11
    20 éves egyetemistakent a következő jovokepet látom magam előtt, ha ebben az országban maradok: 3 év múlva elhelyezkedek palyakezdokent, egy jó esetben 250e Ft nettó fizetéssel (mai érték)
    Jelenleg egy kis lyuk a fővárosban akármelyik kerületben olyan 120-150 e Ft, plussz 2-3havi kakukcio. Ha rezsivel együtt ki is jönne 150bol, akkor a fizubol már csak egy 100as maradna, abból kéne felretenni és megellni. Ha havi 50et sok lemondás árán meg félre is teszek, az egy év alatt 600e, sok év kellene, mire az addigra kB 25-30millioba kerülő kis panelhez egyáltalán a minimális 20%onerot lerakjam..
    Vagy persze lakhatok havi 60-80ert harmadmagammal egy lakásban, csak 24-27 évesen már előrébb szeretnék tartani, mint egyetem alatt. Vagy vidékre is koltozhetek vissza a gyerekszobába, azt a ingazhat ok, busszal olcso de napi 4 óra, autóval drága de legalább csak 2 óra és kenyelmes folyt.
  • Dori11
    Folyt..
    Mire végzek, tegyük fel 300-350lesz a kezdofizum, de a lakás és alberletarak az újabb hitelek és támogatások miatt majd még drágább és elérhetetlenek lesznek. Majd amikor már a 30 nm 200e Ft lesz akkor megnezem hányan maradnak meg itt Magyarországon, főleg, hogy a tanárok, ápoló, tűzoltók bére nem fog 3 év alatt ntto 100at emelkedni. Nem ragaszkodom én a saját lakáshoz, leelnem akár az egész életemet albérletben, ahogy sokan teszik a “hanyatló Nyugaton”. Csak hogy akinek ott normális keresete van, annak nem viszi az albérlet majdnem a teljes fizetését, és szemmel látható összeget tud megtakarítani minden hónapban. En alig várom, hogy végezzek az egyetemmel, aztán Auf Wiedersehen Ungarn, elkoltozok a migransokkal teli/nem teli, elheto/lehetetlen Dojcslandba, itthon maradt női társaim pedig: “a méhed járjon, ne a szád” mondja az ország vezetője.
    Folyt.
  • Dori11
    Folyt
    Egyszerűen undorító, ahogy itt minket nőket kezelnek. Semmi másra nem tartanak itt minket, minthogy szuljunk? 10 millás hitelekkel meg autó támogatással akarják megvenni az embereket? A többi adójából? Hadd írjak le két általam elképzelt történetét, nem fog kiferni 900 karakterbe.
    Story1: gazdag fiú szegény, de okos lány, jogi egyetemen osszejonnek. Lány sikeres bíró szeretne lenni, fiú csak élvezi az egyetemi bulikat. Lány szülei csorok, de a fiú mindenben támogatja a lányt. Egyszer csak bejelentik az orszagban ezt a sok kedvezményt. Fiú vállalkozó apucijanak remek ötlete támadt, az eddig utalt szegény menyében hirtelen a család megvaltojat látja. Gyorsan egyetem alatt bejelenti, mint alkalmazottat a családi cégbe. Fiú a lányt harmadévben teherbe ejti. Lány nem tudja a gyerek miatt befejezni az egyetemet. Osszehazasodnak, megszuletik a csemete. Folyt
  • Dori11
    Foly.
    Világra jött a kisgyerek, közben már ezt a 10 millát felvettek, éppen nem kell törleszteni sem. Lány a gyerekkel foglalkozik, már 2 lesz lassan, szívesen visszamenne az egyetemre. Dehat, mikor ha nem most, legyen testvére. Gyorsan lesz is, ikrek ráadásul, megvan a 3 gyerek. 10 milla hitel elengedve, akkor jöhet a Csok, és befektetésnek néhány ujepitesu ingatlan. Autotamogatas is járhat akkor már, bár eddig se került sokba a cég nevére nettó áron vásárolt Audi q7, de akkor már vegyünk meg egy autót, vegulis miért ne. Férj nyomasara jön egy 4. gyerek is, utána a családi cég vezetője az asszony lesz, így adomentesen veszik ki a milliókat. Persze gyakorlatban közé nincs a feleségnek a céghez, férj és apos dont, ő csak a gyerekekkel foglalkozik. Becsülettel neveli őket, tanul velük, fuvarozza őket, játszik velük, el is telnek így az évek. Folyt.
  • Dori11
    Folyt. Aztán a legnagyobb gyerek, egy lány, tovabbtanulas előtt all: és anyuka mit mondjon a lánynak, miért tanuljon, minek menjen egyetemre, ő sem fejezte be a sajátját, 18 éve nem nyitott ki egy tankönyvet, munkahely közelében nem volt, mert sorra szülte a gyerekeket. Saját egzisztenciaja nincsen, saját döntéseket nem hozhat, karrierje már nem lesz semmilyen, és az egykori álmai, amikért a gimiben és az egyetem elején annyit küzdött, szertefoszlottak. Mi vár a lányára? Mit mondjon a lánynak, aki beleszuletett a joletbe, okos de tanulni nem akar, mert azt látja, hogy a szulok milyen jól elvannak diploma nélkül? (férj kibukott a jogrol, ez lemaradt). Azt a példát látja, hogy anyuci otthon, apuci eltart mindenkit.
    Komolyan ezt akarja a kormány? Vagy mégis ki az aki 4 gyerek után még tud bármi értelmeset dolgozni, aminél nagy tétel az a 15%szja?
  • jami
    Mai kedvencem: kamatosra változik a hitel, ha nem születik gyerek VAGY elválnak.
    Remélem, csak kacsa, ez a 2. nagyon durva lenne.
  • Dori11
    Másik történet rövidebb, 2 csóró fiatal, nulla segítséggel, nem akart 10 milla hitelt hogy aztán hátha osszejon az a 3 gyerek.. Kimenetek külföldre, szakmában dolgoztak, nem lettek vezetők, nem lettek milliárdosok, nem lett soha saját lakásuk, de egy szép kerteshazat bérletek, volt 2 gyerekük, egy kutya egy macska, évente tengerpart, síelés, sok kirándulás, egy boldog középosztálybeli életét éltek egy idegen országban. Ja hogy nem is voltak ott idegenek. Időközben annyi magyar vándorolt ki rajtuk kívül, annyi magyar gyerek született kint, hogy olyan volt, mintha magyar földön lennének. Ja, hogy mégsem, mert hiányzott az a korrupció, az a gyuloletkampany, és az a sok propaganda, ami Magyarországon jelenleg zajlik.
    Történet vége
  • jami

    tényleg nem értem: még nem éltetek együtt, de rögtön egy akkorát kerestek, amiben majd gyerekeket is nevelhettek? Szerintem jó a kicsi lakás. Aki nem örököl, hanem veszi, feleslegesen fizet sokat egy leendő családi fészekért, ahol először látjátok egymást hozamosabban.
    Másrészről, nem pályakezdő házasként: valamit úgy érdemes elkezdeni, ha komolyan gondoljátok. Ne halogassátok sokáig.
  • Kiszamolo
    Dori11, legközelebb maradj a 900 karakternél.
  • Second Wave
    Abstract
    félreértettél. Mivel nincs sajnos meg a tartalék, így 0-ról kell kezdeni, értem, hogy ez probléma. Az eredeti felvetés az volt, hogy 30 éves korra neked is van egy félig kifizetett garzonod, meg a párodnak is. Az együtt egy garzon, azt tettem legolcsóbb kvitelben (panel) 18 MFt-ra. A piacot ismerem, köszi. Mielőtt beírtam rákerestem, és ha te megteszed, te is megtalálod. Budapest, panel, garzon. Nem félszuterén. Magam is egy ilyenben kezdtem, teljesen vállalható bár nyáron nagyon meleg volt. Ha többre van igényed, akkor az többe kerül, ebben egyetértünk. Az, hogy egy időben legyen meg az 1+3 félszoba jó helyen + 3 gyerek ez keveseknek sikerül, nem járható út.

    Ildikó70
    van eltérés az átlagtól, persze. Az idősíkod változott, már csak 3 évet írtál. Tudok időszakot mondani, mikor a bér emelkedett, a lakásár csökkent, de ez mire lenne jó? A támogatás iránya jó, finomhangolni kell.

  • V
    Blend Ahmed: Ertelek, szerinted az osztrakok (foleg azok akiknek ez a foglalkozása) nem tudjak, hany gyerek szuletett, de a Wikipedia tudja. LOL Minden ausztriai lakcimmel rendelkezo gyereket szamolnak, nem csak az osztrak nemzetisegut. Ha kint szuletik gyermekem (kinti lakcimmel) az enyem is benne lesz ebben az aranyban.
    Tavaly a munkatarsaim fele muzulman volt, megvolt mindnel a 3 gyerek es a feleseguk meg fiatal volt. Ramadankor sok csaladot lartam estenkent enni menni, szep nagy csaladok voltak.
    Ismerek rengeteg mas nemzetisegu embert, mar nem csodalkozom mikor meselik, hogy 8-9 testveruk van…. En meg mondom, hogy nekem egy van. Neznek ram csodalkozva. Mashol nem az 1-2 a megszokott. Tudjak, hogy lehet nekik itt is annyi, mint otthon, biztositja az allam a megelhetesuket. Vannak itt keruletek, amelyek a remhirekkel ellentetben nem tiltott zonak, de a lakok tobbsege bevandorlo.
  • Blend Ahmed
    @V: “Ertelek, szerinted az osztrakok (foleg azok akiknek ez a foglalkozása) nem tudjak, hany gyerek szuletett, de a Wikipedia tudja”

    Oké, itt a lehető leghivatalosabb forrás:
    STATISTIK AUSTRIA Bundesanstalt Statistik Österreich
    statistik.at/web_de/statistiken/menschen_und_gesellschaft/bevoelkerung/index.html
    Durchschnittliche Kinderzahl pro Frau (TFR) 2017-ben: 1,52

  • V
    Aki a penz miatt szul majd 3 gyereket, nem biztos, hogy szeretni fogja oket, vagy szeretetben felnevelni. Aki korábban is 3 gyereket akart, attol en nem sajnalom. Szerintem eleg sok hulyesegre kolti a kormany az adofizetok penzet, ez legalabb nem stadion vagy plakat a falon, telefonhivas a miniszterelnok szovegevel, level a ladaban.
    Viszont lesz aki bebukja majd, azokat majd menteni kell ismet.
    Kulfoldon bizonyos reteg asszonyainal nem jatszik az egyetem, vagy hogy ok lesznek esetleg a csalad eltartoi. Azt lattak otthon, hogy az anya dolga a gyerekneveles, a haztartas rendben tartasa. Fiatalon hazasodnak, aztan jonnek a gyerekek. Minel muveltebb egy no, annal kesobb jut eszebe, hogy azonnal hazasodjon es szuljon. Mit mondanak nekunk gyerekkent? Tanulj, legyen egy jo munkad, takarekoskodj, majd alapits csaladot. Nekik egesz mast. Nekem a magyar ertekrendszer jobban tetszik.
  • V
    Dori11. Sokmindenben igazad van, de itt vagy a nemeteknel soha nem lesz olyan, mint otthon, a rengeteg magyar ellenere. Ez a sajat tapasztalatom. Korrupcio itt is van, nyugi. Majd megtapasztalod azt is, hogy kint mindig bevandorlo maradsz es a magyar kollegaid ellensegesebben fognak veled viselkedni, mint barmely mas nemzet tagjai. Eleve a vilag az utobbi 5 evben is nagyot valtozott, kulfoldon is. Nem jo iranyba halad Europa. Mire te nyugdijas leszel, atdolgozzak a kinti nyugdijrendszert is. Ezek se hulyek. Nem fognak 1000 Eurokat osztogatni a bevandorloknak alanyi (itt lakik) alapon. Szepen felemelik a dolgozott evek szamat, hogy kevesebb embernek kelljen fizetni. Kulfoldon rengeteg ember duhos az ingyen penzek osztogatasa miatt.
    En nem adok az egesz Unionak 20 evet, szet esik majd az egesz. A magyar szalakat azert ne nyesegesse el senki otthon, kell az meg szerintem.
  • V
    Meg Dorinak. A gyuloletkampanyhoz annyit meg. Itt napok ota azt hallani mindenhol, hogy iden mar meggyilkoltak 10 not bevandorlo hatteru emberek es meg nincs marcius. Tavaly ez a szam 54 vagy 56 halott no volt / ev. Ez Ausztria, a nemeteknel is akadt halaleset boven. Beleptem a kerulet csoportjaba a neten, ahol lakom. Naponta 2-3 bevandorloellenes poszt van csak (egyeb poszt ritkan van), osztrakok posztoljak.
    A magyar kampanyhoz annyit, eszuk agaban sincs magyar foldon elni, tudjak mennyi a minimalberunk. A fele a kint alanyi jogon nekik jaro segelyek. De Mo. – on lehetett vele valasztast nyerni, mivel a tobbsegnek a TV a hirforras, meg a tablak, plakatok a falon. Nem kerdezte oket senki, hogy nalunk akarnak-e elni. Kellett volna. Mindjart eloszlott volna a kod az elmekben.
    Kint sincs aranybol a kerites, nehanyan haza is koltoztek mar Magyarorszagra.
  • bicskanyitogato
    „Kapnak az emberek egy INGYEN hitelt, amiből sokkal könnyebb elkezdeni az életet, mint a korábbi 0-ból. Nem fog 100%-ban minden fogyasztási termékbe beárazódni ez a 10 millió forint.” – Ez helyesen írva: Kapnak az emberek egy „ingyen” HITELT…
    Nekem már az elejétől nagyon ijesztő volt, hogy szabad felhasználású. Jézusom! És persze a havi törlesztője 20 (!)évig szóba sem kerül, meg hogy 10 milla önálló lakásra/elindulásra édeskevés, ehhez szükség lenne még nagy egy erős önrészre, vagy még hitelre (további havi kötelezettség, ugye). Ez nagyon sok embernek szó szerint észveszejtő összeg.
  • bicskanyitogato
    Személyes véleményem: túl jól élnek az emberek, legtöbbnek minden JÁR (szerintük), de még az sem elég. Legyen fiatalon nagylakás, nagykocsik, komoly fizu, kevés meló, nyaralások, meg gyerekek is és persze többféle nagyösszegű támogatás/kedvezmény/ingyenpénz, az idősebb korban magas nyugdíj… Hát persze. Az, hogy mindezt kik/miből/hogyan rakják össze, az mellékes. Kicsi az a takaró sokaknak, de persze ezt nehéz belátni és különben ishogy hogy nem lehet egyszerre MINDENT?! 🙂
    Végül: – Én kérek elnézést, hogy ez lett az országból, sajnos nagyon jól látod a dolgokat…

    (volt egy kis gigszerem a böngészővel, remélem megjelenik)

    És pesze: KÖSZI MIKLÓS! Az új cikkeket még meg sem néztem.

  • Matetoth

    Nagyon szép torténet, mesének jó, de ha az igazságot keresed, akkor nagyon messze vagy. Próbáld ki a munkapiacot, pláne nyelvtudással nem lesz gond az albi, pláne nem kell 150 ezres egyedul.

    Az érzésem, hogy az önképeddel/peldakepeiddel lehet valami baj. Senki nem csinal ertelmeset gyerek mellett? Te minden anyat szerencsetlen akarat nelkuli boirobotnak latsz? Lehet, hogy nem mas ország, hanem mas kornyezetre lenne szukseged…


    Eleg sok szomoru ember kommentelt itt, nagyon sajnalom oket, h az allamtol varjak, hogy megcsinalja a szerencsejuket, nem maguktol.
    Az planr vicces, h sokan azt hiszik, hogy az ingatlan aremelkedesben a CSOK komoly szerepet jatszott… Ertsetek meg, nem a politikusok pukizzak a passzatszelet, ezeket is el fogja fujni a következo valsag.

  • Bullshit detektor

    Hát persze. Még véletlenül sem a csok miatt emeltek egyből árat az ingatlanfejlesztők.

    https://kiszamolo.hu/a-csok-eredmenye-a-piacon/

    index.hu/gazdasag/ingatlan/2016/02/02/csok_ingatlan_lakas/

    azenpenzem.hu/cikkek/egy-nagy-atveres-a-csok/3092/

    zsebremegy.hu/rovid-hirek/csok-aremelkedes/

    Mégis kinek akarod bemagyarázni, hogy nem a csok miatt kezdtek iszonyatos módon emelkedni az árak? Abban a pillanatban, mikor bejentették anno, már másnap megdobták pár misivel az árakat…
    Rogán, te vagy az?

  • Adócsaló Vállalkozó

    “@Adócsaló Vállalkozó “Arra van lehetőség, hogy a finanszírozásából is kiszálljunk?” Szerintem van, ahogy írják 400ezer külföldön élő magyar van, ők itthon nincsenek a finanszírozási körben.
    Joy”

    Nem opció. Adócsaló vállalkozóként itt szeretnék továbbra is adót csalni. Nehogy már elköltözzek amiatt, mert az ország kevesebb, mint fele szinte korlátlan hatalmat adott ennek a bandának. Nem fogok mindent itt hagyni a kutyáknak.

  • Lafe
    Lafe
    Valahogy 80-as születésük kimaradnak mindenből.
    Első házasság kötés ideje /15 éve/ segítség támogatás?
    Első házvásárlás támogatás?
    Hitel / nagy nehezen letudva/ segítség?
    Munkalehetőség /saját autóval, hajnalban nincs buszjárat/
    Ház 1930-körül épület felújítása? CSOK?
    Hitel ?
    Gyerek vállalás van már három.
    Kellene még vállalom, hogy segítséget kapják, persze hitel nem jár a minimálbéreseknek.
    Csók házfelujításra?
    Lekéne bontanom a házat hogy új alapja legyen?
    Keserű valoság
  • Zelle

    “Írtad, hogy egy adott ház/lakás 28-30 MFt. Ehhez ad az állam kamatmentes 10 MFt-ot + a használt lakás csok-ot ajándékba, aminek összege még nem ismert számomra + kedv. hitelt.”

    Igen, ezt írtam. És te írd már meg, nekem mi a jó abban, hogy ha valahogy össze is kuporgatunk 10 millió forintot önerőből, albérletezés mellett(!), akkor utána Viktor jóvoltából kaphatunk még 20 millió forint hitelt(!!!), amit egyébként gyerekek mellett kellene kipengetni? Ezt a hitelt a bankban is felvehetem. Az, hogy 4 vagy 8 millió forint kamatot kell-e visszafizetni, már tök mindegy a másik húsz mellett, pláne, mert értelmes ember nem is vesz fel évtizedekre szóló, nagy törlesztőrészletű hitelt gyerekek mellé. Mert ez kb. havi 80-100 ezret jelentene CSAK hitelre.

    Nem jobb lenne nekem, ha a fizetések és lakásárak jobban összeérnének, és nem kellene nyugdíjig eladósodnom?

  • tgwh

    Az a nagy szomorú helyzet, hogy ezt nem az átlagembernek találták ki. Amelyik pár keres minimum nettó 300 ezret per fő, na ott már nagyon is kedvező a hitel, nem számít az a 80-100 ezer havi törlesztő, majd összehúzzák a nadrágszíjat.
  • vim
    Progressziv adozas. Semmikeppen. Fentebb ezer indok masoktol hogy miert.

    Ketkeresos csaladmodell. Nem mukodik a legtobb esetben. Nem marad idejuk semmire. Egyikuk epitsen (valodi) karriert, es kompenzalja (aka fizesse meg) a masikat, aki ot es a csaladot tamogatja. Team munka, tobb a penz, a szabadido, nyugalom stb.

    Karrier. Diplomat szerezni az adofizetok penzen, majd aproert dolgozni nem karrier hanem penzkidobas. Egy csomo irodai munka nemigen fizet tobbet, mint a targoncazas, es feljebb lepni se lehet. A tanulas befektetes is egyben, ara es kockazata van.

    CSOK. Semmikeppen. Jomoduak es ugyeskedo szegenyek tamogatasa. Ingatlan lufi. Sok IT-s kollega kezdett hirtelen kulfoldre kacsingatni megint, frissulgetnek a LinkedIn profilok. A matek megy, hiaba a jo fizu ha lakast nem eri meg venni belole. Megeri elzavarni az adofizetoket?

  • Gömb
    “Legalább háromgyerekes családok új autó vásárlása esetén, ha az legalább hétszemélyes, 2,5 millió forintot kapnak. (Hogy miért kell egy öttagú családnak hétszemélyes autó, az rejtély. Az, hogy abban jobban elférnek a csomagok és a nagymama is, meg hogy szűk az ötszemélyes, elég sovány magyarázat.)”

    Én úgy hallottam, a 3 gyerekesek akkor kapnak csak, ha beígérnek még egy gyereket…

  • Shabadabadoo
    Sziasztok.

    Én 2002 óta nyomom az ipart külföldön. Az utóbbi 16-17 évből kb. 5-6 évet dolgoztam Magyarországon is.
    Izraelben kezdtem, de megfordultam óceán járó hajókon, Marokkóban, Hollandiában, Máltán, Angliában.
    Jelenleg Spanyolországból fogunk hazamenni véglegesen.
    Sikerült 1 pici lakást is vennem 2015-ben. És egy gyereket is összehoztunk 2 éve.
    Nem mertünk felvenni csokot, mert 3 gyerek az már neccesnek tűnt. A második gyerek is kérdéses volt,
    de azt mindenképpen szerettünk volna. Eddig a 2. gyereknek anyagi előnyei nem nagyon látszottak a családtámogatási rendszerben. Szóval vagy itt külföldön kezdtünk volna ebbe a dologba bele, vagy évekig halogattuk volna még, akár ezt a lehetőséget is elhalasztva.
    Nem azt mondom, hogy emiatt megyünk haza, de most megyünk haza és nem 5 év múlva.
    És nem 3-an hanem 4-en, vagy ki tudja lehet 5-en leszünk.
    Javulni fog az a demográfia sztem

  • Bullshit detektor

    Majd azt is írd meg, amikor az itthoni viszonyok miatt (oktatás, egészségügy, munkahelyi terror, bürokrácia stb.) inkább mégis inkább külföldön nevelitek fel a gyereket. 🙂