Te is lehetsz vállalkozó!

2016-05-24
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Nagyon gyakran azt látom tanácsadásokon, hogy az emberek a pénzügyeik rendbetételével kapcsolatban a legkézenfekvőbb dologra nem gondolnak: a bevételeik növelésére.

A legtöbben ugyanott dolgoznak évek-évtizedek óta és  ugyanazt csinálják, mint öt vagy tíz éve.

Én ezt csak úgy hívom, hogy beleültek a langyos pocsolyába, ami koszos ugyan és büdös, ráadásul sekély is, de legalább langyos és már ismerik.

Ha te ugyanazt csinálod, mint öt éve, akkor nagy valószínűséggel ugyanannyit keresel, mint öt éve.

Miközben elképesztő munkaerő-hiány van az egész országban, nagyon hiányzik az a 500 ezer (egyesek szerint már 600 ezer) ember, aki külföldre vándorolt abból a nagyon szűk négymillióból, aki dolgozott itthon. Most úgy tudsz többet keresni 20-30%-kal, hogy egyszerűen felmondasz és keresel egy új munkahelyet. A régieknek nem emelnek fizetést (a bérgazdálkodás ugye), de újakat már nem tudnak felvenni annyiért. Akkor legyél te is új ember egy új cégnél.

De ennél van egy még jobb út, ami a legtöbb embernek járható: legyél vállalkozó.

Több emberrel beszéltem, akik munkanélküliek voltak és várták a nagy munkalehetőséget, ahol akár 150-200 ezer forintot is lehet keresni. Miközben egy-két diplomájuk van, felsőfokon beszélnek egy vagy két nyelvet.

Volt egy szakfordító-tolmács, nyolc hónapja várta, hogy felvegyék valahová dolgozni.

Egy másik hölgy 10 év külföldi munka után jött haza és munkát keresett 3 nyelv felsőfokú ismeretével úgy, hogy egy multinál volt kiemelt üzletkötő, a legnagyobb cégek felsővezetőivel tárgyalt egész Európában.

Tőle is kérdeztem, hogy miért gondolkodik ennyire alkalmazottként? Ha jobb nem jut eszébe, kezdésnek tartson üzleti nyelvórákat magántanulóknak óránként 3.000 forintért. Ha csak napi 4 órát tart, már többet keres havi 200-nál adózás után. Ha megél Budapesten 14 ezer nyelvtanár, akkor megél 14.001 is. Elég, ha csak az alsó egyharmadánál tud jobban tanítani.

De tarthatna cégeknél is nyelvoktatást, vagy értékesítési oktatást, átadná azt, amit tanult és tanítottak neki a gigamultinál 10 év alatt. Kihasználhatná azt is, hogy a legnagyobb európai cégek felső vezetőit név szerint ismeri.

Úgy alakult, hogy sok gyógypedagógus és gyógytornász is volt nálam az elmúlt hónapokban. Két típusuk volt: az alkalmazott 90-130 ezer forintért, napi 8-12 óra munkával, akik olyan cégeknél dolgoznak, ahol elkérnek 5-6 ezer forintot óránként a szülőktől.

A másik típus saját maga kérte el ezt az 5-6 ezer forintot óránként és napi hat-hét óra munkával keresett 6-700 ezer forintot, ami adók és költségek után is félmillió forint volt.

Az első kategóriát mindig megkérdezem, miért nem kezd el saját maga vállalkozni?

A szakmai tapasztalata megvan, hiszen ő foglalkozik a gyerekekkel. Kibérel egy akármilyen kicsi üzlethelységet egy mellékutcában, berendezi százezer forintért (bordásfal, gördeszka, nagylabda és pár hasonló filléres felszerelés) és már tudja is fogadni a gyerekeket.

Ha csak 20 órát ad havonta, már kitermelte a költségeket. Ezt a heti öt órát kezdésnek munka mellett is el tudja végezni. Aztán ahogy nő az ügyfélkör, majd csökkenti az alkalmazotti munkával töltött idejét.

Legtöbbször csak a bátorság és az elhatározás hiányzik, hogy valaki bele merjen vágni, hogy a saját főnékévé váljon.

Mi kell ahhoz, hogy vállalkozz?

- Pénz. Ezért legyen meg a hathavi vésztartalékod, hogy ki tudj ugorni a rabszolgamunkából. (Ha annyit keresel, hogy tudj hol lakni és legyen mit enned, akkor semmivel nem vagy jobb helyzetben, mint egy ókori rabszolga. Ezeket ő is megkapta.)

Ha van tartalékod, ki bírod várni azt a fél-egy évet, amíg igazán beindul a vállalkozásod.

Azonban vigyázz: az rossz vállalkozás, ami úgy kezdődik, hogy kérjél kölcsön ötmillió forintot. Volt egyszer egy család, pékvállalkozásba kezdtek, mert miért ne sütnének maguknak zsemlét, ha már pékek. Vettek kisteherautót, kemencéket, sütődét meg mindent, ami kell, mindent hitelre. Úgy, hogy még egy darab zsemlét nem adtak el senkinek. Bele is buktak csúnyán, aztán lehetett gondolkodni, hogy fizessék ki a 25 milliós tartozást.

Ne vegyél fel a vállalkozásodra hitelt, csak akkor, ha már szépen fut, de némi hitellel még szebben futna. Soha ne akarj hitelből elindulni, mert ötből négyszer csúnya vége lesz.

A saját pénzedet nyugodtan kockáztasd, maximum lenullázod a megtakarításaidat, de más pénzéből ne költekezz már indulás előtt.

- Bátorság. Legtöbbször ez a legnagyobb gát. Az emberek túl nyuszik kilépni az ismeretlenbe. Egész életükön át. Számold ki, mennyi bevételt kell termelni, hány órát kell tartanod, hány előadást vagy terméket kell eladnod, hogy legalább nullán legyél. Legtöbbször meglepően keveset.

- Ötlet. Annyi butasággal lehet százezreket keresni, hogy el sem hiszed. Most vettem 10 ezer forintért egy rövidke könyvet a facebookon való reklámozásról. Meg tudtam volna azokat az információkat az internetről, ami le van írva a könyvben? Természetesen. Ráment volna két napom és pár tízezer forintom, mire a saját bőrömön kitanultam volna a buktatókat. Megérte a könyv a borsos árát? Egyértelműen igen.

Te tudnál ilyen könyvet írni a marketingről, az excel használatáról, a gyümölcsfák metszéséről, vagy bármiről, amihez te értesz? Igen. A könyved hatékony reklámozását meg tudnád tanulni? Igen.

De ez csak egy példa volt.

Jegyezd meg: nem kell neked valami korszakalkotót kitalálni. Ha megél 1500 grafikai stúdió, 14 ezer nyelvtanár, 20 ezer könyvelőiroda és sok minden más csak Budapesten, akkor meg fog élni eggyel több is. Még egyszer mondom: elég, ha csak alsó 25%-nál jobban csinálod a dolgokat, már biztos meg fogsz élni.

- Tudás. Amit sokan eltévesztenek: attól, hogy jó szakember vagy, még lehetsz csapnivaló vállalkozó. Szakembereket bármikor veszel kilóra, havi 2-300 ezer forintért. Pont úgy, ahogy te is most egy alkalmazott vagy. Meg kell tanulnod azt, amit egy vállalkozónak tudnia kell: marketing, vezetés, ügyfélszerzés, stb. A jó hír az, hogy ezeket meg lehet tanulni könyvből is. Ezen kívül a szakmádban is képezd magad. Minden szakmában az abban tevékenykedők 90%-a legalább csapnivaló szakember. Csak annyit tudnak, amennyi a napi túléléshez kell és nem hajlandóak egy cseppet sem többet megtanulni.

(Nemrég beszéltem egy ügyvéddel, aki azt mondta, még nem volt ideje belenézni az új PTK-ba, ami már két éve érvényben van. Egy szót sem mondtam rá, de azért elakadt a lélegzetem. Nyilván nem volt rá napi szinten szüksége, de hogy ennyire ne érdekelje egy ekkora változás a magyar jogban, azért az sokat elárul arról, mennyire szokta képezni magát.)

- Ügyfél.  A legtöbben itt rontják el. Egy hete beszéltem valakivel, aki szerszámokat tervez cégeknek és panaszkodott, hogy most éppen nincs munka. Kérdeztem, miért nem keres akkor? Hány cég van az országban, akinek kell az ő tervezése? Több száz, ha nem több ezer. Mondom, ha százat felhívna közülük, mennyi új munkát kapna? Úgy gondolta, tízet. Mondom, az túl sok, legyen három. Mennyit keresne ezen a három munkán? Nyolcszázezret. Tehát minden telefonon, amit megereszt, akár elzavarták, akár megrendeltek valamit, keresne nyolcezer forintot. Megkérdeztem, ha én fizetnék minden egyes telefonhívásért nyolcezer forintot eredménytől függetlenül, mennyit telefonálna egy nap? Le sem lehetne vakarni a füléről a készüléket. Ha nekem megtenné, magának miért nem?

Fontos! Ne várd a sült galambot, mint a vállalkozók 90%-a, hanem folyamatosan és aktívan keresd a munkát. Egyetlen reklám, szórólap, weboldal nem ér annyit, mint amikor aktívan megkeresed a lehetséges ügyfeleidet, legyenek azok szülők az óvodában, vagy vállalkozások.

Legyél bátor és vágj bele. Inkább indulj el ötször rossz felé, mint egész életedben egy helyben topogjál. Kezdd el munka mellett, aztán amikor már szűken, de megélsz a vállalkozásból, nyergelj át akkor a teljesidős vállalkozásra.

A vállalkozásban egyetlen buktató van: alkalmazottként el tudsz lébecolni egész életedben úgy is, hogy semmit nem teszel le az asztalra. Vállalkozóként az egész napos kávékevergetésből nem fogsz megélni. De ha ráébredsz, hogy képes vagy létrehozni értéket és nem szeretnéd, hogy mindig csak azt csináld, amit mások diktálnak, érdemes elgondolkodnod, hogy bátran kilépj. Lehetnek buktatók, érhetnek kudarcok, valószínűleg sokat kell majd tanulnod, de egy a biztos: ha meg sem próbálsz előrébb jutni. akkor biztos nem fog sikerülni.

Ha pedig egy-két év után kiderül, hogy neked mégsem való, alkalmazottnak még mindig visszamehetsz.

Sok sikert előre is.

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, három-négy hetenként indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram