Végtelen pénzöntés a piacra

2020-03-24
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

A FED (az amerikai jegybank) tegnap kínjában bejelentette, hogy miután az előző, 700 milliárd dolláros újabb pénznyomtatása még 20 percig sem csökkentette a tőzsdék zuhanását, hogy akkor bedob mindent, mostantól korlát nélkül fog állampapírokat és jelzálog leveleket venni.

A tőzsdét ez kicsit sem hatotta meg, tegnap meredeken esett tovább az összes amerikai tőzsde, mára azonban Ázsiából kiindulva optimista hangulatra ébredtek a befektetők az egész világon, így az amerikai piacok is vidáman kezdtek, közel 7%-kal a tegnapi zárás felett.

Azonban a hangulat bár nem is romlott el, de nem is javult, gyakorlatilag ott mozgott a tőzsde egész nap.

Hogy ki hogy értékeli ezt a helyzetet, az egyénfüggő.

Végül is a meredek zuhanás ha csak egy napra is, de csak megállt, sőt tudott is emelkedni a tőzsde 5-7%-ot.

Másik részről viszont már semmit nem tud csinálni a jegybank: a kamatlábat nullára vágta, végtelen összegű pénzöntést jelentett be, ezt már nagyon nehéz tovább ragozni. (Jó, lehet még, hiszen az euró alapkamata is mínusz fél százalék, de az már a nagyon beteg kategória.)

Viszont a hír hallatán átmenetileg gyengült a dollár és egy kicsit az arany is vissza tudott szerezni az elmúlt napok eséséből.

Az amerikai kongresszus mára ígérte a megállapodást egy kétbillió (kétezer-milliárd) dolláros gazdaság stimulálását szolgáló mentőcsomagról. Még nincs vége a napnak odaát, nem tudom, bejelentik-e ma. Négy napja birkóznak rajta, az ellenzék szerint ez megint csak a nagyvállalatoknak kedvez és nem a kisembereknek, ezért nem megy könnyen a megszavazása.

(Kétezer-milliárd dollár az amerikai GDP közel 10%-a, csak hogy tudd hová tenni a csomag méretét. S ez nem az első bejelentett hasonló csomag.)

A tőzsdei árfolyamon mindenesetre nem nagyon látszik, hogy ez a mentőcsomag lehetősége nagyon meghatotta volna a befektetőket. (Elemzések szerint inkább ennek a csomagnak a mai esélye és nem a tegnapi jegybanki bejelentés miatt erősödött a tőzsde.) Vagy csak kivárnak, amíg meg nem szavazzák? Nem tudom.

(Update: másnap, azaz ma hajnalban (ottani idő szerint) megegyeztek és még ma meg is szavazzák a csomagot, az európai tőzsdék ki is lőttek ennek örömére.)

Közben tovább gyűrűzik a válság, a példa kedvéért most vezetik be az indiai karantént 21 napra, 1,3 milliárd embernek kell otthon maradnia. Indonézia is most szembesül a probléma súlyosságával és a világ nagy részén még el sem kezdődött a komolyabb védekezés. Elmarad a tokiói olimpia, a norvég munkanélküliségi ráta 3,5-szeresére ugrott két hét alatt, soha ilyen magas nem volt a világháború óta és még tippelni sem meri senki, meddig kell még fenntartani a jelenlegi állapotokat világszerte.

Így állunk ma, március 24-én. A dolgok továbbra is gyorsan változnak, még bármi történhet bármilyen irányba.

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram