Kiszámoló – egy blog a pénzügyekről

Nem akartam írni róla, de annyian kértétek, hát írok egy keveset Matolcsy jegybankelnök beszédéről, ami lázban tartja most az országot.

Zárt körben ugyan, de olyan szinten kritizálta a kormány munkáját, amit még kevesen tettek meg előtte a Fideszhez tartozó politikusok közül: Magyarország válságközeli helyzetben van, az egyik legsérülékenyebb ország az egész világon, a termelékenységi szint az egyik legrosszabb egész Európában, hamarosan és tartósan itt lesz a legmagasabb az infláció, a második legsúlyosabb az ikerdeficit egész Európában, helytelen a kormány válságkezelése, az árstopok csak durván növelik az inflációt, a benzinár befagyasztása miatt egyedül Magyarországon tankolnak többet az emberek, mint egy éve, az infláció egyáltalán nem a háború miatt van ilyen magasan és így tovább.

Mennyire háborús ez az infláció?

Sokan öszödi beszédként kezdték el aposztrofálni Matolcsy beszédét. Mint ismert, Gyurcsány Ferenc szintén zárt körben ismerte el, hogy a kormány gazdaságpolitikája súlyosan elhibázott volt, csak a felvétel kijutott a zárt falak mögül. Ez volt a híres-hírhedt öszödi beszéd, ami nagyban hozzájárult az akkori kormány bukásához.

Egyrészt az a szörnyű, hogy meglepődünk azon, ha a jegybank elnöke kritizálja a kormány munkáját. Igazság szerint ez lenne a dolga, ha úgy látja szükségesnek. Ha a kormány jó irányba megy, akkor támogatja a kormányt a jegybank a pénzügyi politikájával. Ha azonban azt látja, hogy a kormány rossz irányba vezeti az ország gazdaságát, akkor a saját eszközeivel megpróbálja azt korrigálni a deviza védelme érdekében. Ezt jelentené, hogy szükség esetén a monetáris politika, vagyis a jegybank ellensúlyként viselkedik a fiskális politika, vagyis a kormánnyal szemben. Ezért (lenne) nagyon fontos a jegybank függetlensége a kormánytól.

Másrészt szerintem ez a beszéd sokkal inkább hatalmi harcról szól, mint bárminek a beismeréséről.

A kritizált intézkedések (ársapkák, stb.) Nagy Márton nevéhez köthetőek, aki két éve még a jegybank alelnöke volt, csak onnan kirúgták. Azóta a kormány mellett dolgozik, régebben tanácsadóként és most már miniszterként is. Nagyon úgy tűnik, a jegybank elnöke riválisként tekinthet rá.

Egy öszödi beszédhez önkritika kellett volna. Matolcsy György volt a gazdasági miniszter, amikor államosították a magánnyugdíj-pénztárak vagyonát, majd felélték azt. Az államháztartás a GDP 2%-a körüli összeget nyert évente azzal, hogy azt már nem kellett befizetnie a magánnyugdíj-pénztárakba. (Már sokkal többet nyert a költségvetés ez utóbbin, mint amennyi pénzt összesen elvettek egy összegben.)

Vagyis minden adott volt az államadósság nagymértékű csökkentéséhez, mégsem ez történt, hanem dinamikusan nőtt az államadósság azóta is, mivel minden egyes évben bőven mínuszos lett a költségvetés. Akkor is, amikor Matolcsy úr volt a gazdasági miniszter és azóta is minden egyes évben. Ha kellett (és legtöbbször kellett), akkor vasvillával hánytak ki ezermilliárd forintokat decemberenként az ablakon, csak hogy meglegyen a hiány.

Mennyibe fog kerülni az államadósság finanszírozása?

Szintén hatalmas hiba volt a prociklikus gazdaságpolitika, vagyis egy világszinten tapasztalható gazdasági boom közepette a kormány nem felkészült a hét szűk esztendőre, hanem pont fordítva, teljesen kiköltekezett, csak azért, hogy tövig nyomott gázpedállal roboghasson lefelé a lejtőn. Amikor eljött a hét szűk esztendő előszele (mert válság még mindig nincs, csak problémák vannak), akkor ott állt az ország meztelenül, minden pénzügyi védelem nélkül.

Válság van?

S ebben a jegybanknak is nagy szerepe volt, Matolcsy úr alatt szinte ész nélkül szórták a nulla százalékos hiteleket a nép és a vállalkozók közé. Hiába mondta mindenki, hogy nagyon sokba fog ez kerülni a jegybanknak és azon keresztül az adófizetőknek, ha egyszer magasabb lesz a kamatláb, mint 0,6%. Láss csodát, most a gazdaságba kiszórt pénzre 18%-ot ad a jegybank és már most is súlyos százmilliárdokban mérhető a vesztesége, amit a forint összeomlása miatti deviza-árfolyamnyereség sem tud kompenzálni.

A jegybank a forint gyengülésére játszott, legalábbis nem tett ellene semmit, akkor sem emelte a kamatokat, amikor a környező országokban már igen. Ezért is lett a legrosszabbul teljesítő devizák egyike a forint az elmúlt 5-6 évben.

Elmúlt tíz év és a számok

A devizatartalékok borzasztó alacsony szinten vannak és voltak, ez szintén hozzájárul a forint sebezhetőségéhez.

20% feletti inflációnál bejelenteni, hogy a jegybank nem fog többé kamatot emelni egyenlő volt a spekulánsok felkérésére, hogy támadják meg a forintot. Ez az elhibázott kijelentés miatt utólag pánikszerűen 18%-ra kellett emelni a jegybank betéti kamatát, hogy legalább 420 forint alatt maradjon az euró árfolyama.

A jegybank csúnyán elszúrta, hogy nem emelt egyszer nagyot az alapkamaton, hanem csak loholt az infláció után és 0,3 százalékpontos emelésekkel bohóckodott, aminek az lett a vége, hogy sokkal többet kellett emelnie, s közben a forint is sokkal gyengébb szinten rekedt, mint ha időben emelt volna kellően nagyot.

S lehetne még folytatni a sort.

Szóval nem, ez nem egy öszödi beszéd volt, nem az elmúlt 12 év teljesen elhibázott gazdaságpolitikájáról és a jegybank elmúlt tíz évben elkövetett hibáiról szólt, mindössze leginkább az elmúlt egy-két év kormányzati rossz döntéseinek egy részét kritizálta, leginkább azokat, amik a volt jegybanki alelnök nevéhez köthetőek. Az öszödi beszéd még hátravan, attól tartok, hogy még zárt ajtók mögött sem hangzott el soha hasonló beismerés.

Nos, remélem boldogok vagytok, leírtam a véleményem.

Update: Ma megjelent egy hasonló cikk a HVG-n is, azt is érdemes elolvasni, ha van 360-as hozzáférésed.

Néhány napja írtam Argentínáról, az országról, ami iskolapéldája, hogyan tud egy populista vezetés tönkretenni egy ennyire hatalmas és forrásokban gazdag országot.

Az argentin megoldás

Dél-Amerikában szerencsére vannak országok, amik éppen ellentétes utat jártak be, fegyelmezett gazdaságpolitikával kiugró gazdasági és jóléti növekedést értek el. Az egyik ilyen ország Peru, amelyik minden belpolitikai vihar ellenére nagy fejlődést ért el az elmúlt évtizedekben.

Richárd írt egy cikket a perui helyzetről, illetve a rövid politikai előzményekről, következzen az ő írása.

Ha már szó volt Argentínáról, mint a térség Tékozló Fiáról, szeretnék figyelmetekbe ajánlani egy másik, lényegesen pozitívabb dél-amerikai esetet, Peruét. Már csak azért is érdemes megismerkedni velük, mert nagyon mélyről indultak, gyakorlatilag teljesen reménytelen helyzetbe kormányozták magukat, majd elkezdődött egy polgárháborún, terrorizmuson, gazdasági válságokon, COVID-on átívelő felemelkedés, amely számunkra is sok tanúlsággal szolgálhat.

De kezdjük az elején!

Fényes Ösvény helyett ragyogó jövő

Először egy pár mondat erejéig térjünk ki az ország közelmúltjára! A kilencvenes évek elején az ország történelmének egyik legsúlyosabb krízisét élte át mind gazdasági, mind politikai értelemben. Az 1990-ben tartott választásokon a matematikusból lett politikus, a japán felmenőkkel büszkélkedő Alejandro Fujimori nyerte a választásokat a később irodalmi Nobel-díjas Mario Vargas Llosa ellenében. Nem volt könnyű helyzetben. Az infláció 7650%-on vágtatott (egy éven belül leszorította potom 139-re), az utcákon tombolt a bűnözés, az egymással is rivalizáló maoista Fényes Ösvény és a Tupac Amaru pedig az országnak csaknem felét ellenőrizte. A gazdaság lassan éledezett, a gerillák pedig végül vereséget szenvedtek a CIA és a katonai megfigyelők által támogatott „önvédelmi paraszt-milíciák” ellenében, leginkább a polgári lakosság szenvedése árán.

» Read more

Először a kormány meghirdetett egy ingyenes napelem-telepítési pályázatot az Unió pénzéből, amit jó 30 ezren meg is nyertek.

De mivel az uniós pénz csak nem akart megjönni, a kasszában pedig nem volt elég pénz a támogatások kiosztására, hosszú időhúzás után inkább betiltották a hálózatra csatlakozást egy huszárvágással. Csak úgy, lazán, ahogy szokták, bejelentették egy kormányinfón, derült égből villámcsapás módjára, társadalmi egyeztetés ezzel letudva.

Két héttel később időpontot is adtak hozzá, október végéig lehetett kérelmet benyújtani napelem telepítésére.

Erre többen jelentkeztek a határidőig, mint a jelenleg összesen működő háztartási napelemek száma. Ha az összes jelentkező tényleg telepít napelemet, az már valóban meg fogja terhelni a tíz éve elhanyagolt elektromos hálózatot.

Ezért november közepén titokban megjelent egy jogszabály a Magyar Közlönyben, ami első olvasatra is egy nagy katyvasz volt, de nagyjából azt lehetett belőle megérteni, hogy még 10 évig marad a szaldós elszámolás. Ha egy újságíró nem veszi észre a Közlönyben a hírt, a mai napig nem tudnánk egy ilyen fontos változásról.

Ez így rendben is lett volna, ez lenne az a jogszabály, amire már egy évtizede várunk, hogy tervezhető legyen a lakossági napelem-telepítés, megéri-e napelemet rakatni a házra. Erről írtam is annak idején:

Végre megtudtuk, meddig marad a napelem szaldós elszámolása

Azonban még a szakembereknek sem sikerült eddig dekódolni, miről is akar szólni pontosan a szóban forgó rendelet, a jogalkotók és az érintett cégek pedig csak hallgatnak azóta is.

Mostanra olyat sikerült belőle kiolvasni, hogy egyrészt mindenkit megszívatnak, aki volt akkora balfácán, hogy ebben az országban két napnál hosszabb távra mert tervezni, másrészt el akarják venni a kedvét azoknak, akik majd ezután akarnának napelemet telepíteni.

A portfólió mai cikke alapján a legvalószínűbb dekódolása a rendelkezésnek, hogy 2024 januárjától mindenkinek megszűnik az éves szaldós elszámolás, helyette havi elszámolás lesz.

(A jogszabály magyarázatában le van írva, hogy az okosmérősöket (ilyet kaptak azok, aki napelemet szereltek fel az elmúlt években) átteszik havi elszámolásba. Ami nem derül ki sehonnan, hogy mindenkit, vagyis a lakossági napelemeseket is, vagy itt csak cégekre gondoltak. Az szól a lakossági ügyfelek értelmezés mellett, hogy “ezek az ügyfelek ne kerüljenek a gazdálkodó szervezetek díjszabása alá”. Ezen megy az agyalás, mit akart mondani ezzel a jogalkotó.)

Mivel a napelem nyáron termel, de a háztartások télen használnak több áramot, a havi elszámolás miatt az eddigi 10-12 éves megtérülés valószínűleg 20 év fölé fog nőni, ami már közelíti a háztartási napelemrendszerek tervezett élettartamát.

S mivel a túltermelést jelenleg 4,8 forintért veszik át, míg az áramot a lakosságnak 38/70 forintért, a közületeknek pedig jóval 200 forint felett adják, nagyon sokára fog megtérülni a napelemes telepítés.

Persze lehetne korrekt áron is átvenni a megtermelt áramot és nem felszámolni a helyben megtermelt áramra a teljes hálózatfenntartási költséget és áramveszteséget, ha egyszer nem Pakstól (vagy egy francia erőműtől) kell szállítani az áramot, csak tőlem a szomszédig, vagy rossz esetben a szomszéd bevásárlóközpontig, ahol el is adják az általam megtermelt áramot. Esetleg a lakossági termelők is kaphatnának annyit az áramért, amennyiért céges napelemparkok szállítják ugyanezt az áramot. De ilyen biztos nem lesz, mert ez Magyarország.

Röviden, most éppen úgy néz ki, ha napelemet tettél fel, valószínűleg csúnyán ráfizettél.

De biztosat majd akkor fogunk tudni, ha végre valaki megszólal, mit is akartak mondani a jogszabállyal. Addig marad a szokásos bizonytalanság.

Hitelügyintéző Gáborunk szólt, hogy még se híre, se hamva a babváró hitel meghosszabbításának, eddig csak utalgatott rá a kormány, hogy meghosszabbítja a támogatásokat.

Ha pedig ez így marad, akkor idén év végén megszűnik a lehetőség. Persze sok olyat láttunk már, hogy szó szerint éjfél előtt negyedórával jött ki a jogszabály a folytatásról, de ki tudja. Ha nem akarsz kockáztatni, akkor minél hamarabb kezdd el intézni a babaváró hitelt.

Amit fontosnak tartott megjegyezni, hogy a szerződésnek kell megszületnie idén, nem pedig a beadás számít. Ezen túl az év végén be lesznek zárva azok a közintézmények, ahonnan az igazolást kellene kikérned, illetve a bankoknál is lehet év végi szabadságolás.

Mivel már nincs rá idő, ne postán, hanem személyesen kérd ki a TB igazolást és ne járási hivatalnál kérd, hanem egyenesen a NEAK-tól. Ezt Budapesten a Teve utcában tudod megtenni.

Ő is segít elintézni neked a babaváró hitelt, ha szeretnéd, neked nem kerül pénzbe, ha ő intézi, neki pedig jó. Ha sürgős a dolog, ne e-mailt írj neki, hanem hívd fel. Ideírom a telefonszámát, hadd legyen rám megint mérges: +36706039076 🙂

(A múltkor sikerült akkor írnom valami hiteltémáról, amikor éppen nyaralni ment és nektek hála se éjjele, se nappala nem volt szabadság alatt. Nem volt őszinte a mosolya utána. 🙂 )

Tehát ha szeretnéd felvenni a babavárót, érdemes minél hamarabb elkezdeni intézni.

Azonban, ha nem biztos, hogy lehet gyereketek, akkor én a helyedben meggondolnám, hogy belevágjak-e. Az rendben van, hogy szeretnétek gyereket, de nem biztos, hogy lesz is gyereketek. Ha eddig még egy gyereketek sem született, gondold meg kétszer, hogy kockáztatod-e a büntetőkamatot az ingyenhitel reményében.

A hétvégén Zakopaneben voltunk a családdal.

Két dolog tűnt fel.

Az egyik az euronetes automaták elképesztő száma.

Csak a nem túl hosszú főutcán talán 35-40 darab is volt belőle, olyan is előfordult, hogy öt méteren belül volt három darab. Egyszerűen elképesztő mennyiségű automatát telepítettek egy nem túl nagy városkába. Nem kicsi haszon lehet rajta, ha ilyen sok automatát megéri telepíteni és fenntartani. Nem tudok elképzelni akkora tömeget egy ilyen kis városban, ami indokolná, hogy ilyen rengeteg ATM legyen ott.

Írtam róla több cikket, miért is érdemes kerülni az euronetes automatákat. Röviden és nagyon finoman fogalmazva, olyan költségeket használ és olyan árfolyamon vált, hogy nem te fogsz jól járni, ha valamiért használni akarod az automatáit. Ha érdekel, hogy mennyire nem, keress rá a neten, fogsz találni pár felháborodott leírást.

Ha készpénzre van szükséged a városban, a legolcsóbban a pénzváltónál jössz ki, eurót 2,1%-ért váltottak a középárfolyamhoz képest.

A másik, ami feltűnt, a kártyás fizetésnél a dinamikus pénzváltásnak csúfolt lehúzás elterjedt volta.

Nem csak a McDonald’sban, de még az állami tulajdonú felvonónál is előadják azt a trükköt, hogy a helyi pénznem helyett nagylelkűen forintban akarják terhelni a kártyádat, természetesen gyakran 5-10%-os vagy még magasabb váltási jutalék mellett.

Ha nem vagy észnél, nagyon sok pénzt legombolnak ezzel rólad. Az igazán aljas helyeken már eleve úgy adják át a kártyaleolvasót, hogy át van állítva, nem is tudsz változtatni rajta. Ilyenkor köszönettel visszaadod és megkéred, hogy kezdje elölről a műveletet, helyi pénznemben. (Most nem történt ilyen velünk, de sajnos ez is gyakori. Ha kártyával fizetsz, mindig ellenőrizned kell az összeget is, hogy helyes-e, de mostanában már a pénznemet is.)

Mondj nemet a váltásra

Ahogy a fenti cikkből is kiderül, soha nem kérjük a pénzváltást. Mindig az eredeti, helyi pénznemben terheljék a kártyát, ne euróban (ha nem az a helyi pénznem) és ne is forintban, vagy ami éppen a kártyád beállított saját devizája.

Ez igaz a bolti vásárlásra és az online vásárlásra is. Aliexpressen, Amazonon, mindenhol ragaszkodj az eredeti pénznemhez. Ha forintban írta ki az árakat, vásárlás előtt állítsd vissza dollárra/euróra, mert egyébként rossz árfolyamon fog váltani.

Azon gondolkodtam, vajon itthon ez a pofátlan lehúzás mennyire lehet elterjedt? A magyar kártyáimmal ezzel soha nem találkozom, hiszen a külföldiek pénztárcája a célpont ebben az esetben. Lehet, hogy felháborító volt Lengyelországban látni, hogy hány helyen eljátsszák ezt, de megeshet, hogy itt is legalább annyi boltban használják, csak a helyiek ezzel nem találkoznak. Ha van tapasztalatod erről külföldi bankkártyával, oszd meg a hozzászólásokban.

Ha neked ezek új dolgok, járj utána, mert sokat tudsz rajta bukni.

Mielőtt megkérdezitek, jelenleg a városban nincs hó, hiszen hasonló az időjárás, mint itt, magasra kell menni, ha normális mennyiségű havat akarsz látni.

Argentína valaha a világ egyik legerősebb gazdasága volt. A múlt század első harmadában Argentína a tizedik leggazdagabb ország volt a világon egy főre vetítve. Hatalmas termőföldjei voltak és erős gazdasága, minden adott volt, hogy egyike legyen a gazdasági világhatalmaknak. A gazdaságát még a nagy világválság sem rázta meg különösebben. A harmincas években az egy főre jutó GDP az Egyesült Államok értékének 80%-a körül alakult Argentínában. (Ma körülbelül a hetede ez az érték.)

A harmincas években jött egy politikai fordulat, a junta vette át a hatalmat, ami a gazdaság folyamatos hanyatlásával és gazdasági bizonytalanságokkal járt. Perón populista intézkedései 1943-tól erősen megviselték az országot. Az államosítás és mesterséges devizaszabályozás, a bevételek mesterséges újraelosztása torzította a piacot, a protekcionizmus drágán termelő vállalatokat szült.

Ennek ellenére még a hatvanas években is gazdagabb ország volt Argentína egy főre vetítve, mint Ausztria vagy Japán, de a növekedése már messze elmaradt a környező országok növekedésétől. Az ötvenes-hatvanas évekre, amit a világon mindenütt az Arany Korszaknak hívtak a magas gazdasági növekedések miatt, Argentína már teljesen megrekedt.

A hetvenes évekre már tarthatatlan lett az államilag szabályozott piac, az egyre inkább mesterségesen lélegeztetőgépen tartott gazdaság már nem tudta felvenni a versenyt külföldön. Ekkor még az egy főre jutó jövedelem kétszerese volt a mexikóinak, de a különbség gyorsan olvadt a következő évtizedben.

A hetvenes évek közepétől 15 éven át az éves átlagos infláció 300% lett. Ezért egy újabb populista lépéssel mesterségesen szabályozták a peso árfolyamát, aminek következtében a vállalatok nem bírták eladni a termékeiket külföldön, hiszen irreálisan túl volt árazva az argentin nemzeti deviza. Az elszegényedés megállítására a populista kormányzat mesterségesen növelte a béreket, ami viszont növelte az államadósságot, ezért pénzt nyomtattak, ami pedig növelte az inflációt, ami további elszegényedést szűlt.

Népszerű lett a további államosítás is az országban, számos vállalatot vontak állami tulajdonba, ami természetesen a tőke menekülését vonta magával.

1983-ban be kellett vezetni az új pesot, de ez sem állította meg az inflációt, ezért 1985-ben új devizát vezettek be, amit 1992-ben cseréltek le újra.

A nyolcvanas években Argentína már mindenkitől csak kölcsönkért, hogy életben tarthassa a gazdaságát. 1986-ban jött az első államcsőd, amit aztán számtalan további követett.

A deviza árfolyamát továbbra is mesterségesen magasan tartották, ezért az argentin vállalatok labdába se nagyon rúghattak külföldön. Ez nem tett jót a külkereskedelmi mérlegnek.

Az elmúlt évtizedek is a populista kormányzásról, az állami szabályozásról, a folyamatos államcsődökről és a hatalmas inflációról szólnak. Mivel minél szegényebb valaki, annál inkább vonzó neki az állami beavatkozás a piaci folyamatokba, ezért a populista kormányzás egyre erősebb, ahogy egyre több a szegény ember.

Mivel a kormány látja, hogy tetszik a szegényebb néprétegeknek az olyan intézkedések, mint árbefagyasztás, a deviza árának mesterséges megállapítása, a gonosz gazdag cégek megbüntetése, az olcsó rezsi és ehhez hasonló szabályozások, ezért a korrupt, populista kormányzat drogként szokik rá az ilyen rendelkezésekre a saját népszerűsége fenntartása érdekében.

Minél nagyobb a gazdasági baj, annál elégedetlenebbek az emberek a kormányzattal, ezért az további populista gazdasági intézkedéseket hoz, hogy nőjön a társadalmi bázisa, az újabb intézkedések még nagyobbá teszik a gazdasági bajokat és kezdődik elölről a folyamat. Mivel a hiba beismerése esetén összeomolna a párt támogatottsága, ezért az ilyen pártok csak előre menekülhetnek, még több és több, egyre károsabb rendelkezést hozva. A bajokért természetesen pedig mindenki más a hibás, leginkább egyes külföldi szereplők.

Argentína az közgazdaságtan állatorvosi lovává vált, élőben lehet vizsgálni az ország gazdaságán, hogyan tudja a populista kormányzás tönkre tenni a világ legnagyobb gazdaságait is és hogyan lesz ennyire szegény egy ország, ami ilyen gazdag a természeti adottságokban.

Ékes és szomorú példa Argentína arra, miért nem szabad megerőszakolni a gazdaságot politikai haszonszerzés reményében és hová vezet az állami árszabályozás, ártámogatás, vagyis egy szóval, a populista kormányzás.

A Szabad Európa most csinált egy kisfilmet az argentin árszabályozásról:

Egész mostanáig úgy telepíthettél napelemet, hogy fogalmad sem lehetett, megéri-e, meg fog-e térülni belátható időn belül. (Aztán néhány hete már sehogy nem telepíthetsz napelemet, de az egy másik történet.)

A napelemek elterjedését a világon mindenütt támogatják, illetve támogatták a közelmúltig.

A cégek nagyteljesítményű napelem-telepeinél hosszú időre garantált átvételi árat állapítottak meg, hogy biztos megtérüljön a napelem telepítése.

A magánembereknél az úgynevezett szaldós elszámolás biztosította a tervezhető megtérülést.

Ennek lényege, hogy évente összevezetik a fogyasztásodat a napelemed által termelt áram visszatáplálásával és csak a különbözetért kell fizetni.

Ha te fogyasztottál többet, akkor te fizetsz 38/70 Ft-ot kilowattóránként, ha te termeltél többet, te kapsz jelenleg 4,8 forintot.

Ezekkel a számokkal tavaly, az akkori kamatkörnyezetben 12 év alatt térült meg egy napelem-telepítés. Idén drágább a napelem is, az áram ára is, de az elérhető kamatok is, amit szintén ki kell termelni egy befektetésnek.

A gond az volt, hogy fogalmad se lehetett a telepítéskor, hogy meddig számíthatsz a szaldós elszámolásra. Egész egyszerűen nem mondták meg. Egyszer majd valamikor megszüntetjük, szia. (2024-től már nem is kérhető új telepítésű napelemre szaldó. Ezt eddig is tudtuk, a kérdés az volt, mi lesz a már meglévő rendszerekkel.)

Éves átlagban az általad megtermelt áram 25-30%-át használod fel helyben azonnal, a többit visszatáplálod, majd visszavásárlod a szolgáltatótól. Nyáron jelentős túltermelésed van, télen és éjszaka pedig a szolgáltatódtól veszed az áramot.

Ha ma 10 ezer kWh-t termelsz vissza és ugyanannyit fogyasztasz is a hálózatról, nem fizetsz egy fillért se. (Na jó, de, de csak havi néhány száz forint egyéb díjat.)

Nem szaldós elszámolás esetén eladnál a szolgáltatónak 4,8 forintért 10 ezer kWh áramot (48 ezer forint) és vennél is tőle 38/70 forintért ugyanennyit (380-700 ezer forint). Ehhez jön még hozzá a helyben felhasznált, általad megtermelt áram értéke.

Ebben az esetben a megtérülésed már közelebb lesz a 30 évhez, mint a húszhoz, de csak akkor, ha nem kell közben invertert cserélned. Ez nagyjából megegyezik a napelemek tervezett élettartamával, vagyis anyagi szempont nem sok szól a telepítés mellett, ha csak az áram ára nem nő még tovább a következő években.

Ha pedig nem termelhetsz vissza a hálózatba egyáltalán és ezért vennél egy akkumulátort is sok millió forintért, akkor mindjárt száz évhez lesz közelebb a megtérülés jelenleg, mint az ötven évhez, vagyis pénzügyileg egyelőre teljesen értelmezhetetlen a befektetés.

A villanyautosok.hu weboldal vette észre, hogy kijött egy évtized késéssel a rendelkezés, miszerint mindenki tíz évig maradhat szaldóban, utána átkerül bruttó elszámolásba.

Ez így teljesen korrekt lenne, ha nem utólag tudtuk volna meg. Jelenlegi árak mellett 10-12 év alatt megtérül a beruházásod, utána már úgymond talált pénz a napelemek által termelt energia. A megtérülési idő alatt kapsz rá támogatást, utána már nem.

Csak azt nem tudom, miért nem sikerült ezt az infót ezelőtt tíz évvel kiizzadniuk magukból.

Már csak egy akna maradt a rendszerben, a 4 kWp-nél nagyobb rendszerekre adót kell évente fizetni, ami jelenleg nulla forint. Ezt  bármikor bármennyire felemelhetik és ezzel romba dönthetnek minden megtérülési számítást. Nehogy jól érezze magát az, aki napelemet telepít, hogy ezzel is segítse az ország energiaellátását.

(Némelyek szerint 3×32 amperes bekötésnél havi leolvasás lesz 2024-től, ami gyakorlatilag a szaldó végét jelenti. Erről valaki tud bővebbet, lehetőleg konkrét linkkel és törvényi hivatkozással együtt?)

Újabb unortodox húzás borzolja az emberek kedélyeit.

Tegnap bejelentették, hogy maximalizálják a 20 millió forint feletti betétek elérhető kamatát a mindenkori diszkontkincstárjegy hozamában. Efelett nem kaphatnak kamatot a befektetők.

Elsőre kicsit érthetetlen a tiltás. Az van mögötte, hogy a jegybank kénytelen 18%-ot adni a nála elhelyezett banki betétekre, hogy ne omoljon még jobban össze a forint árfolyama.

Újra játsszuk azt a játékot, amitől csak nemrég sikerült megszabadulnunk, hogy a jegybanki alapkamatnak semmi köze a valódi kamatkörnyezethez. Papíron megint “csak” 13% az alapkamat, a valóságban 18%.

S itt jön a probléma: a pénzügyi szolgáltatók közül szinte a kutya sem akar diszkontkincstárjegyet venni 12-13%-ért, ha azt a pénzt a jegybanknál is fialtathatja jelenleg 18%-os kamaton. Sőt, sok befektető pénzét összegyűjthetik és berakhatják az MNB-hez, jóval magasabb kamatot ígérve, mint amit egyébként a normál piacon el lehetne érni.

Ez duplán rossz a kormánynak. Egyrészt csökken a kereslet az államadósságra, vagyis növelni kell az ígért hozamot, hogy megvegye azt valaki.

Másrészt a jegybank által fizetett kamat veszteséget okoz a jegybanknak, amit a végén megint csak a kormánynak kell megfizetnie.

Kicsit hasonlít a dolog arra a trükkre, ahol a bankok 2-4%-on adtak lombardhitelt a tehetős ügyfeleknek, akik ezért lakossági állampapírt vettek és ez lett a lombardhitel fedezete. Jól járt a bank, hiszen az akkori piaci kamatoknál nagyobb kamatra tudta kihelyezni a pénzét kockázatmentesen (ott volt a fedezet) és jól járt az ügyfél is, hiszen a semmiért kapott pénzt, más pénzéből vett állampapírt, a két kamat közötti különbséget pedig egyszerűen zsebre tette.

Mindenki jól járt, csak az állam nem, a lakossági állampapírok kamataival a bankok eredményét hizlalta.

Most is hasonló volt a helyzet, hiszen most sem a kisembereknek elérhető a magas kamat, ők jó, ha 1-2%-ot kapnak, hála a még újabb bankadónak.

A piaci válasz erre az anomáliára az lenne, hogy a kincstárjegy kamata legalább részben leköveti a jegybanknál elérhető kamatot, de a kormány inkább szembe megy a piaci törvényekkel ezzel a rendelkezéssel és törvényi úton akarja megmondani, mennyi kamatot kaphatnak a piaci befektetők. Gyakorlatilag megint ki akarják csinálni a jegybank kamatemelésének hatását. Jó, jó, adhat a jegybank 18%-ot, ha annyira akar, de mi megtiltjuk a piac egy komoly részének, hogy ez eljusson hozzá.

Az nagyon nem jó, hogy a kormány az általa okozott problémákat egy újabb piacellenes döntéssel akarja orvosolni, ennek már megint nagyon rossz az üzenete. A helyes válasz az lenne, hogy visszaszerzi a kormány a szavahihetőségét és megbízhatóságát a piaci szereplők szemében, s akkor egyből nem kellene 18%-on tartani a forint kvázi alapkamatát.

Az a legnagyobb gond ezzel a rendelkezéssel, hogy sokakban megfogalmazódik a kérdés, hogy akkor mi lesz a következő lépés, ha az állam újra ilyen szinten avatkozik be a piac működésébe. Az infláció betiltása Fehéroroszország mintájára? A miniszterelnök mondja meg, mennyi az alapkamat, mint Törökországban? Megyünk tovább a sikeres argentín úton?

Ez a rendelkezés önmagában csak megkérdőjelezhető lenne egy valódi piacgazdaságban, a legnagyobb baj vele, hogy egy sorozatos, szándékos piactorzítás egyik, s valószínűleg nem utolsó lépése. (A rendelkezést március 31-ig, átmeneti időre hozták meg, de nagyon jól tudjuk az elmúlt másfél év tapasztalatából, hogy ez gyakorlatilag semmit nem jelent.)