Ma az Auchanban voltunk, a gyerekek megtalálták a plüss állatokkal kitömött lehúzó gépet, amibe kétszáz forintokat bedobálva halászhatunk plüss állatot. Mármint elméletben, mert annyira gyenge a kiemelő kar, hogy mindig minden kiesik belőle, hiába voltál milliméterre pontos a célzással.
Erről a gépről van szó, gondolom sokan ismerik:
Természetesen akartak 200 forintért egy plüsst, ezért rágták a fülemet, hogy játszunk. Mivel hiába akartam volna elmagyarázni, hogy átverés az egész és annyi esélyük sincs, mint háromlábú sünnek az autópályán, gondoltam megér egyszer hatszáz forintot, hogy egyszer és mindenkorra mindhárman rájöjjenek, hogy ebből a gépből nem vesznek ki ajándékot. (Ahogy valaki fogalmazott: ebből az automatából pénzért csak szomorúságot és csalódottságot lehet kivenni, más semmit.)
Úgyhogy befizettem mindhárom gyereket egy-egy körre az oktatás nevében.
Az első két gyerek látta is, hogy hiába ragadják meg a plüsst, az kicsúszik a fogóból és nem nyernek semmit.
Bezzeg a fiam kivett egy nyavalyás plüsst a gépből. Ő lett a nyerő kétszázadik.
Erre a másik kettő is akart nyerni. Mivel nem akartam sok ezret bedobálni a gépbe, megbeszéltük, hogy inkább az áruházban veszünk nekik egy-egy plüsst.
Így aztán a hatszáz forintos oktatásom további két plüss vásárlásába került, de ami még rosszabb, mostantól mindegyik gyerek meg van róla győződve, hogy ezzel a géppel csak nyerni lehet, ami pont ellentétes azzal, amit megtanítani akartam nekik. Innentől nincs az az okos érvelés, amitől elhiszik, hogy nem éri meg a pénzbedobás a gépbe.
A nyeremény plüss a két vásárolt között:
Van, hogy homokszem kerül a gépezetbe és nem úgy sülnek el a dolgok, ahogy azokat elterveztük. 🙂
