Nem jött meg az oltási igazolás? Használd az uniósat

2021-07-01
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Sokan nem kapták meg az oltási igazolásukat vagy úgy jártak, mint én, megkaptam, de megsérült, ezért újat igényeltem 3.000 forint befizetése mellett, azóta sem történt semmi, ennek már két hónapja.

Eddig a mobilos appal szerencsétlenkedhettem, ha kellett, ami maga a rettenet, az igazi állatorvosi lova a magyar közigazgatásnak. Ennél jobban elszúrni és agyonkompikálni szerintem akarva sem lehetett volna, de ezt már leírtam akkor, amikor megjelent.

Digitális védettségi igazolás

Szerencsére az Unió rákényszerítette az országot, hogy kiadja az uniós közös igazolást is. Az tök egyszerűen működik, semmi idiotizmus, mint ötjegyű PIN kód kevert billentyűzeten, szigorúan csak aktív mobil net mellett és a többi agyhalál.

Letöltesz egy PDF fájlt, elmented a telefonodba, feltöltöd a felhőbe vagy kinyomtatod és szia. Így működik egy igazolás, ha nem agyhalottak találják ki. Egy gombnyomás és kész, már használhatod is.

Kattints ide, töltsd le a saját igazolásodat (oltás vagy betegségen átesett) és használd egészséggel. A magyar kártyát meg el is felejtheted. (A TAJ számodat készítsd elő, mert hiába ügyfélkapun keresztül lépsz be, teljes azonosítás után, a TAJ számot azért még megkérdezi bosszúból.)

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
112 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Nagyon szépen köszönjük! 1 perc alatt meg is volt 🙂

Azért annyira még nem buli ez se. Nekem IgG vérteszttel igazolt védettségem van és meg van az igazolványom is. Viszont ha belépek az Uniósba, akkor ott egyik fajtát se tudom letölteni. A "Tesztigazolványnál" "A keresés nem adott vissza eredményt!" üzenet fogad. Tippelem, hogy ugyan a feltöltött Medicover-es tesztigazolás alapján megcsinálták a kártyát, de digitális már nem rakták be az EESZT-be.

Bocsanat, lehet butasagot kerdezek, de akkor ez 100%-ban kivaltja a vedettsegi kartyat, Magyarorszag minden intezmenyeben?

A magyar állam itt is hozta a formáját: ez sem indult zökkenőmentesen. Reggel az eeszt rendszer pontosan mutatta 2 oltásomat, de az igazolásnál nem lehetett letölteni semmit. Délutánra viszont megjavult, feltöltötték.
Csak tudnám, mi a fenét vakaróznak heteket ilyenen.

Kivancsi vagyok, az EU-s mobil app milyen lesz (nyilvan megy nelkule is a PDF, de talan kenyelmesebb appon keresztul).

Elvileg lesz. Majd. Egyszer. Hamarosan: eeszt.gov.hu/oldalvalaszto_mobilapp.jsp

Olvastam ma cikket a Telexen a témáról, de oda nem tudtak egy nyamvadt linket berakni, ami ide vitt, mint ez most! Köszi!

Ezzel még több gond van, mint az appal volt, nekem például kettő darab első otlást ismer a rendszer, így ez a pdf csak az első otlasnak mutatja a másodikat...

Írtam nekik, azt mondták a háziorvosomnak szóljak, szóval kezdődik a harcaz asszisztensével előről...

Úgy látom ezt az EESZT oldalt ismét "túlterheléses hackertámadás" érte, azaz egyszerre több mint 2 ember próbálta megnyitni, mert megint nem működik. A legjobb az, hogy ilyenkor a kórházi belső rendszereket is rántja magával

Engem az Egyesült Királyságban oltottak (A-Z), az itteni igazolás (pdf) Ügyfélkapus feltöltése után elküldték a magyar védettségi kártyát (a plasztikot). De az Unio-st még nem látom a rendszerben... 🙁

A magyar védettségi igazolvány azért lassú, mert kb 70.000 db a lemaradás ma a központi okmányirodában. Pedig rengeteg embert átvezényeltek oda besegíteni.
Emellett több tízezer db-ot vitt vissza a posta, akinek nem tudták kézbesíteni.

Mekkmester-hatás azért kicsit van: két PDF az oltás két köréhez (legalábbis nekem)

OFF - arról hol tudnék olvasni, hogy milyen kiszállási stratégia lehet a tőzsdéről?
Oké, van egy zsák részvényem, fel-le megy az áruk, hozzá se nyúlok 40 évig, nem izgágáskodok.
De eljön az idő, amikor már nem akarok dolgozni, félretenni stb. hanem kell majd a mani, amikor menni akarok az idősek otthonába.
Mikor, hol, hogy kezdjem el értékesíteni ezeket a részvényeket, mi a szitu ha mondjuk 60 évesen azt látom majd, hogy jött egy válság és beszakadt minden a fenébe és a részvényeim értéke a tizedére esik?
Szóval erről valami okos olvasmány? Blog, könyv? (Miklós esetleg cikked van erről? Ha nincs, akkor nem akarsz legalább egy kommentelhető 2 mondatos szösszenetet kitenni? :D)

Én korábban (másik gépen) regisztráltam a mobil appba. Most letöltöttem, hogy meglegyen, de ehhez már nem kért TAJ számot.

Nem tudom, fel kell-e mutatni mindkét QR-kódot ellenőrzéskor, vagy elég csak a másodikat. (Naív vagyok.) Két kód elővétele és leolvasása várhatóan jóval lassabb, mint a PIN-kódos makimajomkodás.

Hogy a weboldalon a PIN-kód megadásakor egy checkboxban nyilatkozni kellett, hogy a választott PIN-kódod megfelel az előírt feltételeknek, na, az kemény. A PIN-kódot még akkor is használni kell, ha a készülékeden van biometrikus azonosítás. Úgy tűnik, a PIN-kód cseréhez, vagy készülék váltáskor is előbb törölni kell az app regisztrációját – ami akár egy órát is eltarthat, miközben egy nyilvános Facebook posztot két milliárd ember másodpercek múlva olvashat – és ismételten regisztrálni kell. Csodás.

Kíváncsi lennék, mennyibe került ez nekünk.

@alex Az unió sajnos a betegségen való átesés bizonyítékaként csak a korábbi pozitív PCR vagy antigén vírustesztet fogadja el, az utólagos ellenanyagtesztet nem. Pedig nekünk is minden reményünk az volt, mert anyukám Sinopharmot kapott, és bár oltásként nem fogadják el sok helyen, ellenanyaga termelődött bőven. így most teszteltethet oltva.

Most komoly? Két pdf a két oltáshoz? Nem fért bele egy darab pdf-be?
Nekem a mobil appban egyébként megjelent mindkét oltás, szóval az most használhatóbb, mint ez a két pdf

@puffogok

1. Teheted azt, hogy az árfolyammal nem törődve mindig eladsz annyit, ami a havi/éves költségeidet fedezi. Nyilván ha sokáig tart a válság hamarabb elfogynak a részvényeid.

2. A nyugdíj közeledtével egyre nagyobb arányban szokták keverni a portfóliót kötvényekkel, legyen az akár államkötvény. Ez sokszor ellentétesen mozog a részvényekkel, de legalábbis kevésbé volatilis, az államkötvény ugyebár semennyire nem az.
Amikor kiveszed a havi/évi pénzed, abból adsz el ami jobban áll.

@puffogok

szerintem úgy kell kiszállni, mint beszállni: fokozatosan

ET:
köszi, kicsit lefostam a bokám a cikket olvasva, hogy ha otthon se kapják meg az igazolványt, akkor ide hogy gyün ki. Ezek szerint van remény.

A mo-i ügyfélkapu egy horror, technikailag agybaj volt megnyitni is (utazz külképviseletre), másrészt kedvenc témám, jogászi nyaktekervényes nyelven hatvan paragrafusban ecsetelnek mindent. Mert hát ezek komoly dolgok, Virág elvtárs. A menürendszer is kész káosz, még jó, hogy van kereső, és működik is.

Összehasonlításképp, a UK-ban annyival jobb a bürokrácia, hogy egyszerű nyelven ír le mindent a GOV oldal. Viszont ügyintézésnél minden egyes alrendszerhez, hivatalhoz külön kell regisztrálnod, nincs központosítva. Szökőévben egyszer-egyszer bogarászhatod, ugyan regisztráltál-e oda valaha, ami épp kell. 🙂

@puffogok

Kezdd el a nyugdijas korod elött evente par szazalelokot a reszvenyeidböl atteni allamkotvenybe. pl. 5 %/ev (attol függ mennyi idöd van nyugdijig) 60 eves korodra erj el egy kb 40% reszveny 60 % allamkötveny szintet (Az aranyokad variald sajat kockazat vallasi szintednek megfelelöen). Ha magasak a reszvenyarfolyamok akkor a reszvenyekböl veszel ki penzt, ha alacsonyak akkor az allamkötvenyböl.

TAJ számot szerintem egyszer kér az eeszt, amit pár hete tüdőszűrés után megtettem, így most az igazolás letöltésekor már nem kérte.

Puffogok: ha mondjuk a karrier elején 60-40 arányban van részvényed és kötvényed, évente csökkentsd az arányt a részvény kárára. Így 40 év munka után már csak 20% részvényed van és nincs mitől félni. A megfelelő aránypár kiválasztása természetesen egyéni kockázattűréstől függ, de a folyamat körülbelül ez, a lényeg, hogy legyen egy stabil ütemezés.

OFF:
Lehet abbol barmi problema ha Revolut-on keresztul intezem a nagyobb utalsaimat? Millios tetelek mozgatasa (ingyen) csaladon belul.

off: 07.01-től megszűnt a rafi kártyavisszatérítés, nyeremények vannak helyette, ami általában x% kedvezmény vmi rettentő gyakran használt üzletben. Még egy hk kuka 🙁

@vladislav "Kivancsi vagyok, az EU-s mobil app milyen lesz"
A kontraszelektalt luzerek keszitette, de legalabb 10x-esen tularazott magyar apphoz kepest csak jobb lehet.

Iphone faceid-val + icloud jelszo szinkron: ranyomtam a linkre, bejott az oldal, faceid ikon megjelent, belepett, oltas igazolas kivalaszt, letoltes
Kesz

Azert ez eleg jo volt igy
Egy kattintas 🙂

Nekem már nem kért TAJ számot és az ügyfélkapus bejelentkezés után gond nélkül le tudtam tölteni a PDF-et. Mindkét oltásomról szó van benne. Az elsőnél ott a típusa, de nincs dátum. A másodiknál csak a dátum szerepel, nincs típus. Ez így a jó?

@bfkh-dolgozo Gondolom ezt a lemaradást az (is) okozza, hogy pl. a hatéves lányomnak, aki se beteg se nem volt, se oltást nem kapott, küldtek védettségi igazolványt...

Ezt amúgy elfogadják már végre az osztrákok, vagy még mindig a saját papírosukat, elsődlegesen?

@puffogok A tradicionális megközelítész szerint mindig a kockázattűrésednek megfelelően van egy allokációd, mondjuk 70/30 (tehát 70% részvény, 30% kötvény). Ahogy idősödsz, úgy csökken a kockázattűrésed, fokozatosan lemegy 60/40-re, aztán 50/50-re, és a szokásos átsúlyozásokat ennek megfelelően végzed. Mire nyugdíjas leszel, már csak az eszközeid kisebb része lesz részvényben, így nem akkora baj, ha beüt egy esés.

Oltasd be magad.
Sajnos ide kell írnom egy ostoba emberekből álló ország polgáraként, amelynek tagjai napi 200 átlagos halott után annak örülnek, hogy eldobhatják a maszkot. .
Szedd össze magad és menj el az olásra. Ne légy butamagyar.

És vajon a 13 éves gyerekemnek hogyan lesz meg az uniós igazolása? Ha jól tudom, mehetek majd a háziorvoshoz vagy a kormányablakba egy nyomtatásért. Szuper.

na de elég a telefonon, vagy ki is kell nyomtatni? Mindenhol nyomtatást írnak csak...

Mivel az egyetlen lényeg rajta az adat és ezzel összefüggésben a szkennelhető QR kód, nem látom, miért lenne több papírra nyomtatva.

Infóként - Németországban a CovPass appot kell letölteni (van Iphone-ra, Androidra, és Huwaeii(!)-re is), és abba beszkennelni a kapott PDF QR-kódját, mindkettőt (általában két oltást kap mindenki, kivéve pl Johnson&Johnson), és ennyi. Képernyőfotót nem tudok betenni.
Az EU-s PDF-et meg megkapod a) oltóközpontban a 2. oltás után b) háziorvosnál a 2. oltás után. c) szinte bármelyik gyógyszertában, ha bemész az oltásigazolványoddal, amiben benne van a két oltás igazolva. Én ilyen (c) módon kaptam meg, 3 percig tartott a dolog, és ingyen volt.
Megjegyzem, hogy oltásokig eljutni nagyon nem volt zökkenőmentes - egyszerűen itt sem volt elég. Viszont amikor már volt időpontom, akkor nagyon gyorsan ment a gyakorlati lebonyolítása, várakozások nélkül az oltóhelyeken.

Beléptem a rendszerbe. A második oltásomat is sikeresen "ELSŐ OLTÁS" ként rögzítették. Most két első oltásom van 😀
Ilyenkor mi a teendő? Mert ezt így nem mindenhol fogják elfogadni...

Ennél már csak az Amerikán belüli rendszer egyszerűbb: semmi

Infóként - Dániában már hónapok óta működik az app, amibe automatikusan bekerül a (z ingyenes) tesztelések (antigen, PCR) eredménye és ugyanebben az appban látható, hogy mikor kapta meg az illető az oltást és hogy hányadikat. 3 nyelven: dánul, angolul, franciául.
Az oltás is hasonlóan egyszerűen ment: megjött az értesítés az ügyfélkapu(hoz hasonló)ba, hogy regisztrálni lehet időpontot. Bejelentkezés után lehetett választani, hogy hova és mikor szeretnék menni az első oltásra, majd ennek kiválasztása után feljöttek a lehetőségek ugyanígy a másodikra is (kb. 2 hét napjai között lehetett válogatni). Aztán az oltásra bementem a választott oltóközpontba, ahol a tájékoztató kérdéseire (volt-e ezem, azom korábban, stb) nem-mel választolás után megkaptam az oltást. Egy papírra felírták mikor kaptam az oltást és elküldtek a várakozó részbe 15 percre. Az egész kb. 16percig tartott.

Kezdik az oltás ellenesek szegregálását. A következő lépés egy tábor felállítása lesz.

Nekem csak a nevemet és a születési dátumomat írták el. 🙂

Ez csak ügyfélkapuval müködik? Mi van ha az nincs?

@singledad
Ahol kaptad az oltást, azokat kérd meg, hogy javítsák, tehát a háziorvosodat vagy az oltópontot kérdezd. Én írtam az orvosomnak, és kijavította, most már jó.

Oltasd be magad úrnak szeretném jelezni, hogy a propaganda ideje lejárt, az emberek már meghozták a döntésüket, ki ilyet, ki olyat - most már csak el kellene fogadni és tiszteletben tartani egymás döntését diszkrimináció nélkül. Gondolom ő sem bogarászná végig a doctors4covidethics.org oldalon lévő szakirodalmat a maszkviselés hatástalanságáról. Miklósnak pedig köszönöm a linket, csodálatos, hogy egy pénzügyi blogról naprakészebb lettem uniós Covid igazolvány témában is.

@oltasd-be-magad
Köszi a tippet, de most kihagyom. Cserébe viszont én is adok egy remek ötletet neked: zabálj és vedelj kevesebbet. Ne legyél dagadtegészségtelenmagyar.
Fröcsögésmentes üdvözlettel:
Iván

A mobiltelefonos applikáció adattartalma nem egyezik az EU-s igazoláséval (pdf), ezért nem vagyok biztos abban, hogy külföldön elfogadják; nem szólva arról, hogy internet kapcsolat kell a megjelenítéshez. Nem értem, mit keres a "Vezeték- és keresztnév" mezőben az "úr" kifejezés. Ez egy más kategória. A többi plasztik igazolványunkon sem szerepel ilyen előtag (lásd. személyi-, lakcím-, védettségi igazolvány, jogosítvány, TAJ kártya stb.)

El van írva a születési dátumom az uniós igazoláson.
Tényleg vicc az egész amit ezek művelnek.

Gyógyult covidosként (március) nem tudom letölteni az igazolást. Az ügyfélszolgálatot 3x hívtam, nem veszi fel senki, persze tudom, az Unióban minden csodás, ott egyből a porszívóba szórják a konfettit.

Márciusban voltunk betegek. Nekem nem engedi letölteni a gyógyultságot igazoló qr kódot és senkinek sem a családban akinek csak gyorstesztje lett pozítiv. Akinek pcr is lett csinálva (mivel a gyorsteszt negatív lett neki de tünetei voltak), annak letölthető.
Szputnyikkal lettem oltva, az működik is, de ugye az elvileg nem elfogadott a legtöbb nyugat európai országban (ausztriában étteremben evéshez azért eddig 5-ből 5x elfogadták simán a magyar védettségi kártyát (oltásost), szóval a gyakorlat azért kicsit más.), de eredetileg azért vállaltam be simán a szputnyikot, mert októberig igazolható, hogy átestem a betegségen, utána meg valószínűleg úgyis lesz EMA engedélye. Hát ez nem annyira jött be ezek szerint.

@adolf
Ne nevezzünk mindenkit oltásellenesnek, aki nem adatta be. Én pl. egyszerűen csak nem kértem, mert nincs rá szükségem, és mivel már mindenki megkapta, aki akarta, így nem érzem hogy ezzel a döntéssel bárkinek árthatnék. Ezzel együtt nem vagyok oltásellenes, akinek szüksége van rá, az kérje, én biztos nem állok neki lebutázni emiatt, ahogy a névtelenül hörgő kolléga tette a nem-oltottakkal.

@singledad

Nálam a rendszer szerint:
- első oltás Pfizer,
- második oltás Sputnik-V, úgy hogy a kettő adagszáma stimmel ...

Valójában Pfizert kaptam, a korábbi papírokon még jó szerepelt.

@oltasd-be-magad - Köszi a szíves invitálást. Maradok a kontroll csoportban.

Akiknek két első oltása van az igazolványon, ott a háziorvos szúrta el a dolgot, ès ő ki is tudja javítani.
Sok helyen sajnos rosszul vittek fel az adatokat,

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram