Az előző lakástakarékról szóló cikkben többen nem értették, mire gondolok, amikor azt mondom, hogy lakástakarékot csak a lehető legrövidebb időre kötünk.
(//kiszamolo.hu/lakastakarek-penztar-az-evszazad-uzlete/)
Az ő kedvükért csináltam egy táblázatot, ami azt mutatja, hogyan zuhan évről-évre a lakástakarékon elérhető hozam az miatt, hogy az állami támogatás a bennlévő összegtől függetlenül csak maximum 72 ezer forint, a kamat meg mindössze csoffadt egy (vagy másfél, vagy három) százalék. Több módozat van, többféle kamattal, én az 1%-ossal számoltam. Akinek van kedve, kiszámolhatja a többire is.
A táblázat nem pontos, hiszen nem az év elején fizetjük be egy összegben a pénzt, így kamatot sem egész évre kapunk, de ez a lényegen nem változtat.
Igazából érdemes lenne az addig elért átlagos éves hozamot is minden évben kiszámolni, de ezt így vizsgaidőszakban ne várjátok tőlem 🙂 Egyébként ezt megmutatja az EBKM, amit pontosan ezért találtak ki, hogy összehasonlíthatóak legyenek a kamatok/hozamok.
Pár szó még a költségekről: A legkeményebb a szerződéskötési díj, ebből fizetik az ügynököt. Ez a szerződéses összeg 1%-a, 4 éves havi húszezres szerződésnél átlag 26 ezer Ft, 8 évesnél 52 ezer, 10 évesnél kb. 65 ezer. (Vagyis az első éves állami támogatásunk majdnem.) Mivel az ügynök keresete lineárisan nő a futamidő növekedésével, ez megmagyarázza, miért preferálja több ügynök a hosszabb futamidőt.
Ezen kívül van egy havi 150 Ft számlavezetési díj, ha pedig valaki csekken akarna fizetni, külön csekkdíj is van.
Félreértés ne essen: szerintem jó tud lenni a lakástakarék, csak tudni kell okosan kötni.
A táblázatból egyértelműen kiderül, sokkal jobban jár az, aki nyolc év helyett köt egy négyéves szerződést, amikor az lejár, betörleszti a hitelébe, vagy felhasználja és nyit egy újat másik négy évre, mint az, aki eleve nyolc évre nyitotta a számláját. Az első esetben az elért hozam közel 12% évente mind a kétszer négy évben, a második esetben a hozam mindössze 5,3% évente
Akkor végül a táblázat:
Évek száma |
Már bennlévő összeg az év elején |
Éves befizetés |
Államtól kapott támogatás |
LTP-től kapott kamat |
Adott évi hozam összesen |
Ugyanaz százalékosan |
Első év |
0 Ft |
240 000 Ft |
72 000 Ft |
3 120 |
75 120 |
31,30% |
Második év |
315 120 Ft |
240 000 Ft |
72 000 Ft |
6 271 |
78 271 |
14,10% |
Harmadik év |
633 391 Ft |
240 000 Ft |
72 000 Ft |
9 454 |
81 454 |
9,33% |
Negyedik év |
954 845 Ft |
240 000 Ft |
72 000 Ft |
12 668 |
84 668 |
7,09% |
Ötödik év |
1 279 514 Ft |
240 000 Ft |
72 000 Ft |
15 915 |
87 915 |
5,79% |
Hatodik év |
1 607 429 Ft |
240 000 Ft |
72 000 Ft |
19 194 |
91 194 |
4,94% |
Hetedik év |
1 938 623 Ft |
240 000 Ft |
72 000 Ft |
22 506 |
94 506 |
4,34% |
Nyolcadik év |
2 273 129 Ft |
240 000 Ft |
72 000 Ft |
25 851 |
97 851 |
3,89% |
Kilencedik év |
2 610 981 Ft |
240 000 Ft |
72 000 Ft |
29 230 |
101 230 |
3,55% |
Tizedik év |
2 952 210 Ft |
240 000 Ft |
72 000 Ft |
32 642 |
104 642 |
3,28% |