Kalandjaim az elektromos autóval
A múltkor írtam egy cikket, hogy megéri-e használt elektromos autót venni, hátha a kezdeti nagy áresés után már anyagilag is megtérül az elektromos autóval való közlekedés. A cikk konklúziója az volt, hogy nekem biztos nem éri meg még használtan sem venni jelenleg ilyen autót. (De kihangsúlyoztam, hogy van, akinek megérheti.)
A cikk hatására megkeresett a Nissan magyarországi képviselete, hogy szívesen adnak egy hétre egy elektromos Nissan Leafet, hogy használjam. Mivel régóta ki akartam próbálni egy ilyen autót, örömmel éltem a lehetőséggel.
A kapcsolatunk eleinte jól indult a Leaffel, annyira, hogy pár nap után már azon gondolkodtam, megkérdezem, eladják-e jó áron a tesztautót. (Ezeket a márkaképviseleti tesztautókat gyakran nagyon olcsón eladják pár ezer kilométerrel.) Aztán hétvégére teljesen megromlott a közösségünk, a miértre a cikk végén fény fog derülni.
Magáról az autóról nem írnék túl hosszan, lévén egy hétéves modellről van szó, sokan sokat írtak már róla.
Röviden mégis néhány szó: ami tetszett, az a vezetési élmény. A kvázi automata váltós vezetés és a halk trolibusz-hang. A gyorsulása átlagos (11,6 másodperc száz kilométer/órás sebességre), de hát nem is versenyautónak vesz ilyen autót az ember. Nagyon jó belőle a kilátás körbe, nem a most divatos lőrés méretű ablakokkal és túl alacsony tetővel van megverve a Leaf. Tetszett még az osztott digitális műszerfal is.
