A múltkor írtam egy cikket, hogy megéri-e használt elektromos autót venni, hátha a kezdeti nagy áresés után már anyagilag is megtérül az elektromos autóval való közlekedés. A cikk konklúziója az volt, hogy nekem biztos nem éri meg még használtan sem venni jelenleg ilyen autót. (De kihangsúlyoztam, hogy van, akinek megérheti.)
A cikk hatására megkeresett a Nissan magyarországi képviselete, hogy szívesen adnak egy hétre egy elektromos Nissan Leafet, hogy használjam. Mivel régóta ki akartam próbálni egy ilyen autót, örömmel éltem a lehetőséggel.
A kapcsolatunk eleinte jól indult a Leaffel, annyira, hogy pár nap után már azon gondolkodtam, megkérdezem, eladják-e jó áron a tesztautót. (Ezeket a márkaképviseleti tesztautókat gyakran nagyon olcsón eladják pár ezer kilométerrel.) Aztán hétvégére teljesen megromlott a közösségünk, a miértre a cikk végén fény fog derülni.
Magáról az autóról nem írnék túl hosszan, lévén egy hétéves modellről van szó, sokan sokat írtak már róla.
Röviden mégis néhány szó: ami tetszett, az a vezetési élmény. A kvázi automata váltós vezetés és a halk trolibusz-hang. A gyorsulása átlagos (11,6 másodperc száz kilométer/órás sebességre), de hát nem is versenyautónak vesz ilyen autót az ember. Nagyon jó belőle a kilátás körbe, nem a most divatos lőrés méretű ablakokkal és túl alacsony tetővel van megverve a Leaf. Tetszett még az osztott digitális műszerfal is.
A mostanában árult és hasznos biztonsági extrákat, mint vészfékező rendszer, adaptív tempomat, sávtartó automatika és hasonlóakat ne keressük, ehhez az autóhoz még nem lehet ilyeneket rendelni. Ezeket meghagyták a már bemutatott utódjának, ami ráadásul 33%-kal nagyobb akkumulátorral is fog rendelkezni. A kiszivárgott amerikai árlisták alapján nem is lesz drágább, mint a mostani modell (legalábbis a tengerentúlon), ezért érdemes lehet várni a megjelenésére.
Ami nem tetszett, hogy elől nincs elég hely, a vezetőülést nem lehet eléggé hátratolni egy 180 centi feletti sofőr igényeihez mérten. (Noha hely lenne rá, de rövid az ülés síne.) A visszapillantó tükröknek nagy a holttere, ebből kifolyólag a legelső nap sikerült is majdnem összetörni az autót az autópályán. A hátsó biztonsági öveket nem csak a gyerekek nem tudták bekapcsolni, de egy felnőttnek is kétkezes mutatvány, mert ha gyerekülést használunk, nagyon rossz helyen van a csat, ráadásul nyomás hatására bele is süllyednek az ülésbe. A sebességmutatója nagyon csal, 50-es tempónál 57-et, 70-es tempónál már 80 kilométer/órát ír.
Az autó mérete nagyon csalóka, sokkal kisebbnek mutatja magát, mint amekkora valójában. Jelenleg egy hétüléses Ford C-maxunk van, amit már régóta le akarok cserélni egy kisebb autóra. A Leaf megfelelőnek tűnt, pont egy fél számmal kisebb autó. Még kényelmesen el lehet férni benne, de nincsenek felesleges terek sem az utastérben, sem a csomagtartóban. Viszont nem is olyan kicsi, mint a Renault Zoé, a Peugeot Ion-ról és társairól már nem is beszélve. Pipa, éppen jó a mérete.
Akkor lepődtem meg, amikor beálltam a garázsba, hogy töltsem az autót. Szinte ugyanakkora volt, mint a hétszemélyes C-max Grand, ami öt üléssel is sokkal tágasabb minden irányban és ilyenkor még egy szinte fél pingpongasztal méretű hatalmas csomagtartója is van.
Utánanéztem: a két autó hossza 4519 mm vs. 4445 mm, vagyis csak hét centivel rövidebb a Leaf, szélessége is csak 5,8 centivel kevesebb, de ezt eltakarja a vállban erősen keskenyedő és hátul lecsapott karosszéria.
Ennyit az autóról.
Mivel csak egy hetem volt, igyekeztem minél jobban elmerülni a villanyautózás mindennapjaiban.
Hogy átéljem mindazt, amit egy villanyautós, töltöttem az autót otthon, áruház parkolójában gyorstöltővel, villámtöltővel, mindenhová autóval mentem, még a belvárosba is és végül hétvégére egy túlélőtúrára fogtam az autót: egész Szegedig elmerészkedtem vele a családdal együtt.
Egy rövid magyarázat a töltéshez: az autót tölthetjük otthon, illetve jelenleg még ingyenes nyilvános gyorstöltőről és villámtöltőről is.
A gyorstöltő típusától függően 5-10 óra alatt képes feltölteni egy Leaf akkumulátorát. A villámtöltő csak 80%-ra tölti fel az akkumulátort, azt azonban 30 perc alatt megteszi. Ezután normál gyorstöltőként üzemel tovább, hogy védje az akkumulátort.
Arra gyorsan rájöttem, hogy otthon csak éjszaka tudom tölteni az autót, mert ha még egy nagyobb fogyasztó elindul, mint például a mosógép, annak áramszünet a vége. (Szerencsétlen módon a mélyhűtő-szekrény, a mosógép, a szárítógép, a kazán, a napkollektor és még sok más ugyanazon a körön van, mint a garázsban található konnektor.) Mivel otthoni hálózatról 16-17 óra feltölteni a 30 kWh-ás akkumulátort, ez sürgős esetben komoly szervezést igényel.
Egyik reggel elmentem a budaörsi Auchan parkolójába tölteni, hogy azt is kipróbáljam. Reggel nyolckor csak egy magára hagyott hibrid (vagyis benzinnel és árammal is működő) Opel Ampera lógott az egyik konnektoron, beálltam mellé. Egy óra alatt félig lemerült aksinál a gyorstöltő nagyon szerény 22 kilométert adott a hatótávhoz.
Mivel este ugyanitt volt dolgom és már nagyon untam a várakozást, úgy döntöttem, majd este töltöm tovább az autót, úgyis egy háromórás megbeszélésem lesz itt. Az ezek szerint 66 kilométerre elég töltést fog eredményezni. (Az Auchannál a gyengébb kapacitású gyorstöltők vannak.)
Délután négykor már egy hely sem volt szabad a három működőképes töltőnél.
Egyrészt még mindig ott állt a reggeli Opel Ampera, az csak este hat után tűnt el onnan, miután a tulajdonosa valószínűleg visszaért a munkahelyéről.
Az opelesünk reggel felkelhetett fél órával korábban, elautózott az ötmilliós autójával az Auchan parkolójába, hogy amíg ő dolgozik, ingyen feltölthesse a hatalmas 7,2 kWh-s akkumulátort. Ezt az akkumulátort otthon a legdrágább nappali árammal, a töltési veszteséget is figyelembe véve igen kemény 337 forintért tudta volna teljesen feltölteni. Már ha teljesen üres volt, amikor beállt.
Volt még ott egy Nissan Leaf, ami három óra múlva is ott állt. A tulajdonosa vagy csúnyán ráfaragott és nem tudott hazamenni vidékre az üres akkumulátor miatt, ezért a töltés ideje alatt három órát kellett bolyongania a bevásárlóközpontban, vagy egy környéken lakó tulajdonos, aki képes volt hazasétálni és visszajönni, hogy 422 forintnyi áramot ingyen tölthessen a kilencmillióért vásárolt autójába. (Gondolom senki nem vesz elektromos autót, akinek nincs lehetősége, hogy otthon töltse. Ha mégis létezik ilyen, nem irigylem, mindennapi programja lehet, hogy szabad töltőt találjon.)
A harmadik konnektoron egy új hibrid BMW lógott, amit azóta már többször láttam ugyanitt. Az autó vételára az extráktól függően 16,4 és 25 millió forint között van, az éves értékvesztése legalább 2,5 millió forint, a cascoja félmillió forint évente, az autóban álló pénz éves elvesztett kamata a másik félmillió forint.
Ha hetente sikerül háromszor ingyen tölteni egy-egy órát az autót, egy év alatt közel húszezer forintot is megspórol ezen a gazdája. Meg kell becsülni minden fillért, ha már ennyibe kerül az autózás.
Mivel nem sikerült tölteni az autót, a garázsból pedig nem akartam megint kiállni a saját autómmal, másnap korán reggel a Nissan Gablininál kezdtem a napot, ahol a környék egyetlen villámtöltője van.
Nagy szerencsém volt, mert éppen nem volt ott senki. Három perccel később befutott egy jól szituált úr, egy perccel később egy Leaf taxi is. Úgy látszik, van forgalma a töltőnek.
Mivel nagyon ráértünk, kicsit beszélgettem a jól öltözött úrral. A környéken lakik egy magánházban és már sokadjára tölti itt az autóját.
Egy órát várt arra, hogy feltöltse az autóját. Engem meg kellett várnia és utána jött csak az ő autója. Ha 30%-on volt az autója és 80%-ra töltötte a villámtöltő, a nagyobb akkumulátor esetén is igen kemény 702 forintnyi ingyenáramot nyert egy óra várakozással.
Aki egy legalább 50 milliós házban lakik Budaörs környékén és egy közel tízmilliós Nissan Leaf-fel jár, annak az órabére legalább 3-4 ezer forint óránként. Ebből pazarolt el egy órát munkaidőben egy ingyentöltésre.(Kapcsolódó cikk: Hogyan ne spórolj?)
Megpróbáltam a belvárosi kiruccanást is. Budaörsről Budapestre dolgozni mindig kerékpárral, rossz idő esetén busszal megyek. Most a villanyautóval mentem, egyrészt hogy használjam, másrészt mert "úgyis ingyen van a parkolás". Miután este ötkor Budaörstől egész a Petőfi hídig egy összefüggő dugó volt a város, rájöttem, hogy én továbbra is úgy maradok zöld, hogy ebben az őrületben nem veszek részt autóval. Ennél többet nem tehet se magamért, se a városért.
Mivel városban rohangálni egy elektromos autóval még a dugók ellenére sem nagy kihívás, hétvégére egy szegedi utat terveztem. A kisebb akkumulátoros Leaf-fel meg sem próbáltam volna, de a nálam lévő 30 kWh-s modell a komputere szerint használat függvényében akár 210-215 kilométert tud.
Találja ki a kedves Olvasó, hány villámtöltő található a Dunától keletre a négyes út és a szerb határ között?
A helyes megoldás a nulla. (Töltőpont-kereső alkalmazás)
(Update: állítólag hamarosan nyílik egy villámtöltő Kecskeméten.)
S vajon hány gyorstöltő vár ránk ugyanitt, az ország negyedét kitevő területen? (Amivel 5-10 óra feltölteni egy autót.)
A helyes megoldás az öt: egy Felsőlajoson, kettő Kecskeméten és kettő Szegeden. Az ötös úttól keletre és nyugatra pedig egy töltő sincs. Arra ne akarj menni.
Mivel az autó hatótávja 210-215 kilométer (papíron 270 km) és nekünk 170 kilométerre kellett menni, nem mondom, hogy nem volt görcs a gyomromban.
Mi lesz, ha a körülbelül 1400 hazai villanyautó közül csak másik három szintén délre indul a hosszú hétvégén? A kis hatótáv miatt ők is Felsőlajoson vagy Kecskeméten akarnak majd tölteni öt órán át. Akkor soha nem érünk le Szegedre még a nagyobb hatótávú Leaf-fel sem.
Gondoltam arra, hogy gyáva nyúl leszek és mégis benzines autóval megyünk, esetleg a feleségem lemegy a gyerekekkel külön autóval, én pedig egyedül kísérletezgetek a Leaf-fel, nem két nyűgös kisgyerekkel a hátam mögött.
Végül győzött a kalandvágy. A régi ötösön mozgó úttorlaszként 70-80-nal levitorláztunk Felsőlajosra (a sebesség növekedése ugrásszerűen növeli az autó fogyasztását). Szerencsénkre nem volt a töltőnél senki.
A gyerekek háromnegyed óráig bírták a kényszerpihenőt, de ennyi idő alatt nyertünk annyi plusz kilométert, amivel már bátran nekivágtunk a maradék távnak.
Szerencsésen megérkeztünk, még az autópályán sem rohant belénk senki, amikor kilencvennel mentünk. Elég félelmetes volt azért a 140-150-nel menő autók előtt kilencvennel vánszorogni a külső sávban. Gyakran néztem a visszapillantó tükröt, vajon időben sávot tud-e váltani a mögöttünk rohanó autó meg a száztízzel dübörgő román meg bolgár kamionok. (Ha én is 130-cal mentem volna, maximum hatvan-hetven kilométerre lett volna elég az akkumulátor töltöttsége.)
Megérkezéskor még maradt is több tartalék, mint amit Felsőlajoson beletöltöttünk az akkumulátorba.
Itt csapott a legmagasabbra a szerelem hőfoka köztem és a Leaf között. Úgy tűnt, megállás nélkül tudnánk használni az évi háromszori Budapest-Szeged távra is, városban pedig ideális.
Egész hétvégén Leaf hirdetéseket bújtam, annyira megtetszett az autó. Még a magas árát is elnéztem volna neki. Erre mondják, hogy a szerelem vak.
Aztán eljött a visszaút napja. Hipp-hopp, alig másfél nap alatt konnektorról csurig töltöttük az akkumulátort. (Amikor a villanysütő, mosógép vagy a locsolószivattyú ment, akkor nem lehetett tölteni az autót.) Mivel lefelé sem volt szükség a tartalékra, amit Felsőlajoson töltöttünk az autóba, az volt a terv, visszafelé megállás nélkül megyünk. Ha 210 kilométert írt az autó és ebből 170 kilométerre van szükségünk, meg sem kell állnunk hazáig.
Nem is volt semmi gond Kiskunfélegyházáig, a negyven kilométer plusz végig megmaradt. Ott beleszaladtunk az esőbe, hidegbe valamint a viharos szélbe és a még megtehető kilométerek száma elkezdett villámgyorsan elolvadni. Kecskemét után az addigi 40 kilométer plusz eltűnt, az utolsó pillanatban tudtunk letérni az autópályáról a már ismert felsőlajosi töltőhöz.
Ott újabb egy óra kényszerpihenő várt ránk. A szükségesnél 30 kilométerrel többet töltöttünk bele, majd a régi ötösön újra vánszorogni kezdtünk Budapest felé.
A gyerekek már nagyon éhesek voltak és kegyetlenül unták a sok órás utat.
Azonban a kilométerek a klímától (párásodott az ablak az eső miatt), a szerény fűtéstől (pedig nagykabátban ültünk az autóban) újra fogyni kezdtek, az M0-s budai emelkedői tettek be végleg az autónak.
Le kellett térnünk az M0-ról, hogy kevesebbet fogyasszon az autó és összeszorult gyomorral néztük, ahogy már húsz alatt járt a hátralévő kilométerek száma.
A legközelebbi töltő a Nissan Gablini, elmentünk odáig. Addig is minden lejtőn "B" állásba tettük a váltót és kikapcsoltunk minden fogyasztót, amit csak lehetett.
Október 23 miatt zárva.
Elindultunk hazafelé, úgy voltam vele, hogy ha lerohad az autó, kitolom az út szélére és másnap mondom a Nissannak, hogy ott az autója az út szélén, vigye ahová akarja. Innen már taxival is hazamegyünk.
Mentségére legyen mondva, az utolsó hegymenetet is még kibírta, sikerült beállni a garázsba.
Ebben a pillanatban eldöntöttem, hogy nem veszek ilyen autót, amíg nem megy el legalább 250 kilométert a valóságban is, autópályán normál tempóban, fűtéssel és nem találok 20 kilométeres körön belül bárhol az országban egy villámtöltőt, ahol biztos nem kell egy órát várnom, amíg az előttem lévő két autó nem végez.
Nekem még egy ilyen gyomorgörcsös út nem hiányzik, nincs az a megtakarítás vagy az a villanyautózós élmény, ami ezt bármikor is megéri.
A szerencsém az volt, hogy visszafelé történt az, hogy drasztikusan és hirtelen leesett az időjárás miatt a hatótáv, hiszen Budapest környékén találok töltőt, vagy legalább autómentőt. Ha odafelé az Alföld közepén rohadok le a legközelebbi töltőtől 50 kilométerre, de még a legközelebbi falutól is 15 kilométerre, mit csinálok két kisgyerekkel a semmi közepén? Persze, a Nissan majd küld értem valakit, de hány óra, mire az autószállító odaér, miközben plusz hét fok van az autóban? S ha éppen mínusz 10?
Azóta már hálás vagyok azért, hogy a benzines autóm 600 kilométert elmegy egy töltéssel, de ha tankolnom kell, 10 kilométeren belül bárhol tankolok két perc alatt. Ezt nem tudod kellően értékelni, amíg nem utaztál vidékre egy villanyautóval és nem öt óráig vagy egy egész napig tankoltál kétszáz kilométerre elegendő üzemanyagot. Nem tudod, milyen az, amikor minden gondolatod a töltés körül forog, hogy hol és mikor kell töltened, amikor egy rövid út miatt már kezdhetsz gondolkodni, mikor lesz szabad másfél-két órád, hogy feltöltsd az autód.
A benzines autómnál nem kell néznem a fogyasztást sem, mert maximum a pénztárcám bánja, ha túl sokat fogyaszt az autóm. Nem kell nagykabátban sem ülnie a családnak egy 11 milliós autóban, csak hogy elérjen A-ból B-be. Nem kell játszadozni a fűtéssel, ventilátorral, ki-be kapcsolgatni, hogy csak annyit fogyasszon, amennyit muszáj. Nem kell életveszélyesen lassú 80-90 kilométeres tempóban vánszorogni az autópályán.
Félreértés ne legyen: ha majd használható lesz az elektromos autó és a szükséges infrastruktúra is kiépül, valószínűleg fogok venni egyet. (Főleg, ha addig az ára is esni fog.) Ez lehet, hogy két-három év múlva már megvalósul. De addig meghagyom másnak ezt a kalandot, nem családos embernek való ez. Országjárásra az elektromos autók egyelőre nem valóak. Csak városi második autónak pedig túl drágák még.
Update: állítólag holnaptól lesz villámtöltő Kecskeméten. Pár nappal korábban is átadhatták volna, másképp alakult volna a történet vége.
Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.
Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 35 ezer forint.
20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.