Megjelent a rendelet a 10 milliós ajándékról: CSOK 2016 lakástámogatás

Figyelem! Írtam a témáról újabb cikket az azóta már kijött törvény szerint. Inkább azt olvasd el, kattints ide az új cikkhez.

Ma kijött a konkrét rendelet a 10+10 milliós lakástámogatásról, ami nem más, mint a CSOK kibővítése. Elolvasható a Magyar Közlönyben itt, a harmadik oldaltól.

Itt írtam pár napja a CSOK szabályozásáról, ehhez képest az alábbi dolgok változtak csak:

Fontos! Olvasd el az előző cikket is, mert itt csak a változások vannak, sok mindent megértesz abból a cikkből.

– Ha valaki bevállalt gyereket előre, eddig csak házasok tehették meg és csak akkor, ha mindkét fél 40 év alatt volt. Most annyi a változás, hogy elég az egyik félnek 40 év alatt lennie.

– Eddig 16 év alatt, vagy 25 év alatt nappali tagozaton tanuló gyerek volt a gyerek, most a 16 év 20-ra módosult.

– Ha nem sikerült teljesíteni a gyerekvállalást (4-8-10 év van rá, attól függ, most mennyi gyerek van), de igazolják, hogy legalább ötször próbálkoztak lombikprogrammal, vagy orvos igazolja, hogy arra sem alkalmasak, akkor csak a megelőlegező kölcsön tőkeösszegét kell visszafizetni.

– A (használt) lakás vételára nem lehet több, mint a banki értékbecslés eredményének 120%-a.

– Új lakásnál eltörölték a 350 ezer ft/nm felső árhatárt.

– Némileg emelkedett a használt lakásra felvehető összeg is és eltörölték az enrgiatakarékosságra szóló előírásokat.

– Maradt a 180 napos TB biztosítottság, ami lehet külföldön teljesített is, de a megelőlegező 10 milliónál meghagyták a bejelentett 2 évet, ebből az utolsó 180 nap ” a  Tbj. 5.  § (1)  bekezdés a), b) és e)–i)  pontja szerinti jogviszonyban töltött időnek kell minősülnie”, ami nem lehet közmunka.

– Ha jól értem, az a gyerekek után, ami után már igénybe vették a támogatást, újra nem lehet igénybe venni, kivéve akadálymentesítést 10 év után. Arról volt szó, hogy a különbözetet a régi és az új között fel lehet venni.

– Nem lehet az igénylő rajta a rossz adósok listáján, a KHR listán aktív állapotban, legalább egy éve. (Most 1,25 millió magyar rajta van, ezzel erősen szűkítették a kört.)

– Nem teljesítés esetén a Ptk.-ban meghatározott kamat ötszörösével kell visszafizetni a támogatást, kivéve az ismert kivételeket, mint az új lombikprogramban való részvétel, az egyik házastárs halála, rokkantsága, stb. Eddig a Ptk.-ban meghatározott késedelmi kamat volt a törvényben.

– Törvényben rögzítették a bejelentett büntetlen előéletet.

– Az ÁFA-visszatérítés magánszemély építtető esetén 150 nm-esnél kisebb lakás vagy 300 nm-esnél kisebb ház esetén igényelhető.

– A kamattámogatás három gyerek esetén az eddigi kamattámogatott hitel mínusz további 3% lesz, ötévente változhat a kamat.  Mivel a kamat az ötéves állampapír hozamához van kötve, nem igaz, hogy 3% lehet maximum.

– Három gyerek esetén nem kizáró ok, ha már van ingatlan. (Itt, 7/B§ 6/a pontja)

– Most már az emeletráépítés és a tetőtér-beépítés is új ingatlannak számít, ha megfelel a követelményeknek. De ez nem azt jelenti, hogy te építed be a tetőteredet, hanem egy vállalkozó új lakásokat alakít ki egy társasház tetőterében.

Nekem ennyit sikerült kihámozni, ha valamit még találsz, írd meg a hozzászólásokban.

A módosítást fenn találod a linken, a régi törvényeket, amiket módosítottak, azokat pedig itt:

12/2001, 256/2011 341/2011

Figyelem! A cikk folytatását itt találod! Mielőtt kérdeznél, olvasd el azt is!

 

Share

Indul az új szocpol július egytől (Családok Otthonteremtési Kedvezménye)

Új formában, lényeges változások mellett elindul az új otthonteremtési állami támogatás, melynek új neve “CSOK”, vagyis Családok Otthonteremtési Kedvezménye.

Fő újdonság, hogy használt lakásra is igénybe lehet venni és már egy gyerek mellett is, illetve hogy a lakás mérete, ára és egy főre jutó nagysága mellett az energetikai besorolás is számít. Ezt az ábécé betűivel jelölik, minél kisebb az energiafogyasztása egy épületnek, annál közelebb van az értékelése az ábécé elejéhez.

Társasházi használt lakásnál nincs megkötés, egyéb használt ingatlannál legalább “C” kategóriásnak kell lenni, új építésű lakásnál legalább “B” az elvárt szint. Az ingatlannak komfortosnak kell lennie, vagy azzá kell válnia a bővítés után.

(A támogatás vásárláshoz, építéshez és bővítéshez is igénybe vehető.)

Korhoz sincsen kötve az igénylés, mindössze annyi a kitétel, hogy megelőlegező igénybevétel esetén (vagyis még nincs gyerekem, de ígérem, hogy lesz egy gyerek 4 éven belül vagy kettő maximum nyolc éven belül) a pár egyik tagja sem lehet 40 évnél idősebb.

Természetesen a gyerekeknek még eltartottnak kell lennie, a 38 éves fiú sajnos már nem ér. 🙂

További kitételek:

» Read more

Share