Ez lenne a magas infláció valódi oka?

Az Egyesült Államokban már komoly vita van arról, hogy be kell-e fagyasztani egyes termékek árait, mert a cégek pofátlanul kihasználják a lehetőséget és ok nélkül emelik az áraikat.

Megnézve a FED grafikonját az adózott céges profitról, elég nehéz vitatkozni az állítással:

Egyes számítások szerint az infláció 60%-át(!) a cégek profitemelkedése adta. A maradék 40%-ról tehet az áruhiány, a szállítási probléma, a növekvő energiaár és minden egyéb.

Fehér-házi elemzők a monopóliumokat és a túl nagyra nőtt cégeket okolják az ilyen mértékű áremelésekért. (Mert a profitorientált cégek már csak ilyenek, ha valamit többért is el tudnak adni a túlzott kereslet miatt, akkor bizony árat emelnek akár ok nélkül is, így működik a piac. S ha az emberek zsebét kitömték rengeteg ingyenpénzzel, a kereslettel nem lesz probléma.)

Az árbefagyasztás mellett érvelők szerint ugyanaz történik, mint a második világháború után, a megugró kereslet kínálati szűkösséggel találkozik és ezt a nagy multik jól kihasználják a saját céljaikra. Ahogy a világháború után az állam befolyásolta az árakat, most is ezt kellene tennie.

A részleges befagyasztás mellett érvelők szerint kizárólag olyan területen szabadna bevetni ezt a fegyvert, ahol az emberi fogyasztást nem lehet időben eltolni: egészségügy, lakhatás, alapvető élelmiszerek.

Az árak befagyasztását elutasítók szerint nem lehet az inflációval szemben ilyen eszközökkel harcolni. A probléma a túl nagy kereslet, ami nem hogy csökkenne az árak mesterséges csökkentésével, hanem logikusan tovább nőne. (Ha drágán is kell valami, olcsóbban még inkább kell. Könnyen előállna az a helyzet, mint a Szovjetunióban, hiába termeltek többet egy termékből, hiánycikk lett.) Másik lehetséges kimenet a recesszió, a harmadik, hogy a tovább gyűrűző hatások miatt egyre több terméket kell majd hatósági árellenőrzés alá vonni. Ha a tej árát fixálom, előbb-utóbb a takarmány árát is fixálni kell, hogy ne menjenek tönkre a tejtermelők. Utána viszont fixálni kellene a műtrágya, permetszer és minden egyéb árát is, hogy ne menjen tönkre a takarmánytermelő sem.

További érv az árszabályozás ellen, hogy az a nyílt beismerése lenne annak, hogy a FED (a jegybank) tehetetlen az inflációval szemben.

Egy alapos, 2020-as világbanki tanulmány szerint a közelmúltban az árszabályozások több kárt csináltak, mint hasznot.

Nagyon élénk vita alakult ki a témáról az Egyesült Államokban, egyre magasabb körökben érvelnek az árszabályozás mellett.

Addig is, amíg eldöntik, mi a helyes lépés, amíg te azt hallod, hogy chiphiány, meg konténer probléma és egyéb okok miatt drágul minden, vess egy pillantást a fenti ábrára, hogyan alakult a cégek profitja az elmúlt évben. 🙂

Share

Az az infláció

Éppen a napokban beszéltem valakivel, akivel köttettek egy unit linked biztosítást a nyugdíjas éveire. A meggyőzés eszköze a szokásos volt: elég ha eltesz havonta 15 ezer forintot, az átlagos 8-10-12-15%-os kamat mellett csillió forintja lesz 30 év múlva, amikor elmegy nyugdíjba.

Mivel azt már régen megbeszéltük (Neked mennyi hozam elég?), hogy a világon az egyik legjobban teljesítő amerikai tőzsde sem tud 9,7%-nál többet hozni, akármilyen időintervallumot is nézel, 10-20-85 év távlatban, ezért a csak az ügynökök képzeletében élő 10-15%-os éves hozamokkal ne is foglalkozzunk, mert komolytalanok.

Ha 8%-os hozammal kiszámoljuk a megtakarítást, havi 15 ezer forint eltétele esetén egy igen csinos 20,4 milliós megtakarításunk lesz. Ha kérjük az évi 5%-os indexálást (a havi díj emelését), a végeredmény 30 milliónál is sokkal több lesz.

Látja, Kovács úr, még egy szerény 8%-os hozam mellett is lesz 30 milliója 30 év múlva, senki nem mondhatja, hogy nem készült fel a nyugdíjas éveire.

» Read more

Share

Európa-bajnok éves magyar infláció: 6,6%

A magyar gyorsnaszád egyetlen eredménye eddig a gyorsuló infláció. A legfrissebb KSH adatok alapján 6,6% lett az elmúlt egy éves infláció értéke. Ilyen rossz utoljára a válság előtt a hitelből felpörgetett esztelen fogyasztás időszakában volt a magyar érték.

Ha másban nem is, ebben toronymagasan leköröztük a haldokló Nyugatot, a következő legrosszabb érték Európában Ciprusé 4,5%, majd Máltáé, 4,4%-os éves inflációval. Európa sehol nincs hozzánk képest a maga 2,7%-os átlagával.

» Read more

Share

Amit az inflációról tudnod kell

Többször többen kérdeztetek már az inflációról, ezért most röviden összefoglalom, amit tudnotok kell róla.

Az infláció eredetileg egy orvosi kifejezés volt, a jelentése felfúvodás. Az infláció alatt az árak nővekedését értjük. Ennek oka, hogy több pénz került a gazdaságba, miközben a belőle megvásárolható áru mennyisége nem nőtt arányosan a pénzmennyiség nővekedésével.

Az infláció mértékét mindenki másként érzékeli, a gyógyszerek áremelkedése jobban érinti a nyugdíjasokat, mint egy 30 éves vállalkozót, a kisjövedelműeket, akik a bevételük legnagyobb részét rezsire és élelmiszerre költik, kevésbé érdekli a luxusautók esetleges árzuhanása. A felvágott áremelkedését, amit naponta veszünk, hamarabb észreveszük, mint a bőrcipők árcsökkenését, amiből évente kétszer vásárlunk.

» Read more

Share