Babaváró hitel egyetemistáknak

Amikor a babaváró hitel megjelent, a kormány azt kommunikálta, hogy az egyetemisták is igénybe vehetik, ami sajnos csak részben fedi a valóságot. (Mint ismert, folyamatos TB jogviszonyhoz kötött minden családtámogatási rendszer, ezzel szeretnének kizárni belőle társadalmi rétegeket.)

Dani volt olyan jó és megírta, hogy jártak ők ezzel, illetve mi lett a megoldás. Ezúton is köszönjük neki, következzen a levele:

Régóta követem a blogodat és nagyon sok hasznos tanácsot kaptam már tőle, így gondoltam esetleg elmesélek én is valamit, ami másoknak hasznos lehet, aztán te el tudod dönteni megjelenteted-e vagy sem:

Feleségemmel egy évvel ezelőtt szerettük volna felvenni a babaváró támogatott állami hitelt, azonban a szükséges TB jogviszony igazolást nem sikerült megkapnunk, az Egészségbiztosítási Főosztály visszautasította a kérelmünket. A mi helyzetünk kissé komplikált, ugyanis én nem rendelkezem megfelelő jogviszonnyal (hosszú lenne részletezni), így csak a feleségem jöhetett szóba mint jogosult. Ő azonban az egyetemet végzi jelenleg is, munkaviszonya még nem volt.

» Read more

Share

A Revolut díjat számol fel a Wise-os feltöltésnél?

Tivadar futott bele abba, hogy egy rendszer update óta a Revolut elkezdett feltöltési díjat számolni minden olyan kártya után, ami EU-n kívüli vagy commercial kártyának vesz, nem tudom milyen alapon.

A commercial kártya eredeti jelentése a céged által neked nyújtott kártya a céges költségeidre. Hogy mit jelent a Revolut saját szótárában a commercial card, lövésem nincs.

Mindenesetre a Wise kártyás feltöltést annak vette nagy hirtelen s lehet, hogy más hasonló kártyával is így jár el.

Egy nem túl kellemes 2%-os költséget számoltak fel. Hogy ez mostantól így lesz-e, vagy csak egy rendszerhiba, túltolták feleslegesen a potmétert és ezért esett bele egy lakossági Wise kártya a szórásba, amit majd kijavítanak, egyelőre nem tudjuk.

Mindenesetre figyelj oda, ha Revolutot használsz.

Bővebb infó a képernyőmentésben.

Köszönjük Tivadarnak a hírt.

Share

Lakásvásárlás: hitelből vagy készpénzért?

Ha lakást akarsz venni készpénzért, a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben felmerül a kérdés, nem érné-e meg inkább hitelt felvenni és lakástakarékba fektetni a megmaradt pénzt.

A mesterterv szerint négy év múlva lejár a lakástakarék, abból végtörleszted a hitelt és hasznod lesz rajta.

Nézzük, működik-e ez a gyakorlatban és ha igen, hogyan?

Veszel ingatlant mondjuk 20 millió forintért

Első esetben kifizeted készpénzben és kész.

A második esetben 12 milliót fizetsz készpénzben és veszel fel hitelt 8 millió forintért, 3 vagy 5 évig fix kamattal.

Itt több dologra kell figyelned.

Az első, hogy sok bank ad nyitási kedvezményt, nem kell kifizetned sok indulási költséget. Azonban több helyen előírás, hogy ha 3 vagy 5 éven belül előtörlesztesz, vissza kell fizetned a kezdetben elengedett költségeket, ez akár 150-200 ezer forint is lehet egy ekkora hitelnél. Nagyon nem mindegy, hogy az x év 3 vagy 5 év, mindjárt látod, miért.

» Read more

Share

Egészségpénztárak egészségbiztosítása

Miután már többször megkaptam levélben és hozzászólásban is a hírt, miszerint az MKB Egészségbiztosító kötelező egészségbiztosítást köt a tagjainak, egyszerűbb írni róla.

(Egyébként ebben semmi újdonság nincs, más egészségpénztáraknál már régebb óta működik ilyen rendszer.)

Mit tudunk az MKB Egészségbiztosító egészségbiztosításáról?

Egyrészt kötelező mindenkinek, aki tagja a pénztárnak (bár külön nyilatkozattal kiléphetsz belőle). Egyetlen biztosítónak sem érné meg, ha csak azok vennének egészségbiztosítást egy-egy csoportból, akik elég idősek és vagy betegesek ahhoz, hogy garantált ráfizetés legyen bármilyen szolgáltatás.

(Ezért nincsen még a Kiszámoló Egyesületnek sem egészségbiztosítása a csoportos életbiztosítás mellé, nem kötelezhetek mindenkit, hogy kössön havi x ezer forintért még egészségbiztosítást is, a biztosítónak meg nem jó, ha csak a sokat orvoshoz járók és/vagy az idősebbek kérik.

Talán most kapunk egy ajánlatot, amit csak az köt meg, aki akar, már hetek óta ígérgetik, hogy küldik az ajánlatot, de hát nagyon lassan történnek a dolgok.

A másik, amit szeretnék és talán sikerül is, hogy normál lakossági egészségbiztosítást köthet bárki, de 20%-kal olcsóbban (lemondunk a jutalékról). Így az kötne, aki akar, mindenki a saját (és családja) korának megfelelő díjat fizetné. Az sem lenne rossz ajánlat, de a technikai kivitelezés miatt az is csúszik, hogy neten keresztül köthesd kedvezménnyel és kényelmesen, mert ingyen nem szeretnék mindenkivel egyesével találkozni és aláíratni a papírokat. 🙂 Remélem hamarosan lesznek konkrét dolgok. Ezért is csúszik egyébként az egészségbiztosítós cikk is. De ezt csak így zárójelben.)

A második dolog, nagyon olcsó: mindössze havi 83 forint.

De ennyi pénz is sok, ha semmit nem kapunk érte. Nézzük meg, mi jár ilyen pici pénzért? (Egy normál egészségbiztosítás havi 8-10 ezer forinttól kezdődik.)

Nagy csodák nincsenek ezen a piacon, kis pénzért kevés szolgáltatást tudsz kapni, ezen gondolom senki nem csodálkozik.

Mit kapsz havi 83 forintért?

– Telefonos ellátásszervezés. Ez nem túl sokat takar, ha bajod van, telefonon elirányítanak, mikor hová menjél.

– Képalkotó diagnosztikai vizsgálatok max. 300 ezer forintért évente.

Két dolgot kell tudni. Az egyik az, hogy figyelmes olvasással rájössz, hogy a leggyakoribb eset, az ultrahang ki van zárva a lehetőségek közül. MR-re, CT-re és PET-CT-re viszonylag kevésszer megy el egy átlagember.

A másik fontos dolog, hogy nem te kéred, hogy szeretnél egy PET-CT-t, hanem csak indokolt, orvosi esetben veheted igénybe.

– Egynapos sebészeti ellátások, maximum évi 300 ezer forint értékben.

Itt az egynaposon van a hangsúly, azonban ebbe manapság már sok minden belefér: laporoszkópos epekő-eltávolítás, sérvműtétek zöme, stb. Komoly műtétet nem fog kiváltani, de ez már nem a nesze semmi, fogd meg jól ajánlat. Ez több esetben jól jöhet, nem az állami rendszerben vársz epekő műtétre és itt nem kell hálapénzes boríték sem.

– Kritikus betegségekkel kapcsolatos kezelések évi 600 ezer forintos limittel. Ide tartozik a rák, agyvérzés, infarktus, stb.

Most akkor ér valamit ez a biztosítás?

Igen, tulajdonképpen ennyiért ez egy jó ajánlat, de vegyük észre a korlátait is, a legtöbb esetben vagy nem fog téríteni, vagy nem eleget az éves limit miatt.

(Ha 600 emberből egy veszi igénybe csak az utolsó 600 ezres költségtérítést, már nem éri meg a biztosítónak. Egy PET-CT is 250 ezer Ft, az is elviszi 250 ember teljes egyéves befizetését.)

Ez messze nem vált ki egy egészségbiztosítást, de ha egészségpénztárt választasz, ez lehet döntő érv az egyik, vagy a másik mellett, mert azért a semminél lényegesen több ennyi pénzért. Persze ne felejtsd el azt sem megnézni, mennyi az egyéb működési költség.

(Mivel a biztosító ugyanaz, mint a miénk, megkérdezzem-e, hogy mi köthetünk-e ilyet? Ennyiért nyilván nem kapjuk meg, de talán havi 200 forint körül igen. Ha tagja vagy az egyesületnek és érdekel a dolog, írj hozzászólást.)

 

Share