Arra gondoltam, írok az elmúlt másfél évről, hogy lássátok hol vagyunk és miért. Ez egy gazdasági blog, ezért nem politizálni, csak gazdaságilag értékelni akarom az eseményeket és megmagyarázni, amennyire lehet, hogy mi miért történt.
Ez nem egy politikai blog és ez nem egy politikai bejegyzés! Ez nem a Fideszt értékeli, hanem csak a mostani magyar kormány gazdasági tetteit szeretné bemutatni és megmagyarázni.
Amikor meghallottam, hogy a kormány kétharmados többséget szerzett a parlamentben, egyrészről elszorult a gyomrom, mert úgy éreztem, túl nagy hatalmat kaptak, másrészről kicsit örültem is neki. Arra gondoltam, hogy Orbán vagány srác, ezért reméltem, hogy ilyen kétharmaddal a háta mögött nekiáll felszámolni azokat a rendszerszintű problémákat, amik fojtogatják az országot és amihez még senki nem nyúlt az elmúlt bő húsz évben.
A kormány szakítani akart az elődei politikájával, akik a húzd meg-ereszd el politikáját folytatták, azaz az újra és újra elszabaduló költségvetés állandó megszorításokkal igyekeztek kordában tartani.
Sajnos a kormány nem a fentebb is említett rendszerszintű gondok felszámolásával akarta ezt elérni, hanem egy kurucos rohammal.
A kormány ideája, hogy nem megszorításokra van szükség, hanem ki kell nőni a gazdasági problémákat.
Egy nem túl szofisztikált gondolatsor mentén arra jutottak, hogy le kell csökkenteni az adókat, olcsóbbá és vonzóbbá kell tenni a magyar munkaerőt, ami vonzza majd a külföldi befektetőket, ettől felpörög a magyar gazdaság és minden gondunk megoldódik.
Egy kis magyarázat: az államadósságot nem számszerűen tartják nyilván, hanem a megtermelt nemzeti javak összessége, azaz a GDP százalékában. Ez logikus is, mert ami adósság egy szegény embernek nagy teher, az egy gazdagnak aprópénz, ezért érdemesebb a saját fizetőképességükhöz mérni az eladósodottságukat.
Ennek értelmében vagy meghúzzuk a nadrágszíjat és minden pénzünket az adósság törlesztésére fordítjuk, vagy hagyjuk az adósságot magára, sőt még ki is engedjük a nadrágszíjat és a termelés felpörgetésével a százalékosan kifejezett adósság csökkenni fog. A kormány az utóbbira szavazott és azt gondolta, hogy nemcsak kiengedi a nadrágszíjat, hanem mindjárt le is dobja magáról, hagyja elszállni az államadósságot és a költségvetést a gazdasági növekedés érdekében. 6-7%-os költségvetési hiányt terveztek, csak azt felejtették el, hogy az első ciklusuk óta Magyarország az Európai Unió tagja lett, ahol pedig előírják, hogy mennyi lehet a maximális éves államháztartási hiány. Az Unió a kormány orrára koppintott, hogy ez nem fog menni.
Ezután a kormány el kezdett alkudozni, hogy a magánnyugdíj-pénztár miatt fellépő államháztartási hiányt legalább ne kelljen beleszámolni a költségvetési hiányba.
(Egy újabb magyarázat: ahogy itt már jól megbeszéltük, a nyugdíjrendszert át kell alakítani, mert a jelenlegi fenntarthatatlan. Az átállás alatt viszont az új rendszer pénzt von el a régitől, hiszen kevesebb folyik be a régibe, ezért a hiányzó összeget a jövő érdekében az államnak kell pótolni. Ez növeli a költségvetési hiányt, ami viszont versenyhátrányba hozza az előre gondolkodó, a nyugdíjrendszerüket átalakító országokat a reformokat még nem elindítóakkal szemben. Ebben igaza volt a kormánynak.)
Az Unió ezt is elutasította, miközben a bevezetett adócsökkentések miatt a kormánynak égetően pénz kellett, bárhonnan és bármi áron.
Az elhibázott adócsökkentések 500 milliárdos lukat ütöttek a költségvetésen. A kormány abban reménykedett, hogy a Zembereknél hagyott pénzt majd elköltik, ez felpörgeti a gazdaságot és ezáltal is kinőjük a gondjainkat.
A probléma abból eredt, hogy a kormány rossz célcsoportnál hagyta ezt a pénzt. Ugyanis egy bizonyos jövedelemszint felett az emberek nem fognak többet költeni csak azért, mert több a pénzük. Egy gyomra van, amibe ételt tud tenni, egy teste, amire ruhát tud felvenni és ha ezeket maximálisan kielégítette, a további pénzeket már csak félreteszi, vagy hawaii luxusutazásra költi.
A fogyasztást a kisemberek tudták volna felpörgetni, akik minden pénzüket kénytelenek elkölteni. Ez a réteg viszont rosszabbul járt, mint eddig, amire a fogyasztásuk visszafogásával válaszoltak.
Tovább tetézte a bajt a svájci frank erősödése, ami további fogyasztásra szánt pénzt vont ki a gazdaságból.
A kormány ezek után nem meghátrált (ami a gyengeség jele lett volna ugye), hanem padlógázzal rohant tovább előre.
Rájött arra, hogy az Unió nem tud abba beleszólni, ha ráteszi a kezét a több, mint 3 billió forintnyi magánnyugdíjpénztári megtakarításokra.
Már csak az ideológiát kellett találni a döntéshez.
A jelszó az államadósság csökkentése és a magánnyugdíj-pénztárak rossz gazdálkodása lett.
Annak az államadósságnak a csökkentése, amit éppen, hogy növelni akart a kormány előtte pár hónapja és azoknak a nyugdíjpénztáraknak a rossz gazdálkodása, amik elég szép infláció feletti hozamokat fizettek ki megszűnésükkor.
Sebaj, az állam becsatornázta a pénzt a költségvetésbe, ezzel élve fel a jövő nyugdíjasainak a megtakarításait.
A kormány újabb pénzeket vélt találni a multinacionális cégek megadóztatása által is. Mivel a magyar néplélek gyűlöli a bankokat és általában a multikat, Robin Hood-i szerepben tetszeleghetett a kormány. Azt, hogy például a telekom adót úgyis elmeszeli az Unió, már a bevezetésénél tudni lehetett.
A bankok megadóztatása előrevetítette a hitelezés visszaesését, ami a gazdaság visszaesését okozza. (A bankoknak van egy tőkemegfelelési mutatójuk. Ha pénzt von ki az állam a bankból, annak tulajdonosa két dolgot tehet: ezt az összeget tőkeként a bank rendelkezésére bocsátja, vagy beint és utasítja a bankot a hitelezés visszafogására és a már kihelyezett rövid futamidejű összegek beszedésére, hogy így kerüljön a mérleg egyensúlyba.)
A kormány újabb nagyszerű terve volt a forint leértékelése, ez is szerintük a gazdaságot élénkítette volna. Hogy ez miért nem így van, itt már jól megbeszéltük. Ennek útjában áll a sok devizahitel, ezért egy újabb huszáros vágással az ebből eredő veszteséget is le akarja nyomni a bankok torkán. Ennek a várható kimenetelét itt boncolgattuk.
A sok különadó, visszamenőleges adó és egyéb unortodox megoldások miatt odáig jutottunk, ami még soha nem volt, hogy a térségben utolsó lett az ország a külföldi tőkebeáramlás szempontjából, azaz a befektetők nagy ívben elkerülik az országot.
A jövő évi költségvetés bokrosi me
nnyiségű megszorítást tartalmaz, évente további százezer forintot von el fejenként az adófizetőktől. (Erről itt egy cikk)
De még nem is ez a legrosszabb hír. A gond ugyanis az, hogy a költségvetést egy nagyon optimista 1,5%-os gazdasági nővekedés és 268 Ft-os euró árfolyam mellett tervezték. Az euró most 305 forint, a gazdasági növekedés meg maximum 0,5% lesz, ami további megszorításokat vetít előre. (A költségvetésben van egy komoly tartalék, de sajnos messze nem elég.)
Nos, itt tartunk most.
(Nem akarok igazságtalan lenni, a kormánynak voltak jó húzásai is, mint a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata, a 38 éves katonanyugdíjasok megszüntetése, a tandíj bevezetése és hasonlók, de sajnos ezek eltörpülnek a hibák mellett.)
Amit a kormány nem csinált, pedig minden meghatalmazása megvan rá:
– Az önkormányzati rendszer átalakítása. Jelenleg 3200 önkormányzat van, minden 200 fős falu saját önkormányzattal büszkélkedhet. A legtöbb funkciót össze lehetne vonni 300 központba, így több tízezer közalkalmazott szabadulna fel. A reformot az hátráltatja, hogy a pártkatonák az önkormányzatoknál vannak, így tulajdonképp a “bajtársakkal” tolna ki az új rendszer.
– A MÁV fenntartása évente 100 milliárd feletti összegbe kerül, ezen bizony lehetne mit karcsúsítani.
– Az egészségügy alul finanszírozott és működésképtelen.
– A nyugdíjasok még mindig ingyen utaznak 65 év felett. Sajnos amíg 3 millió nyugdíjas szavazó van, egy politikus sem fog érdemben hozzányúlni a juttatásaikhoz.
(Ez a bejegyzés a gazdasági döntésekről és azok következményeiről szól. Ezért kéretik a politikai tartamú kommentek nélkülözését.)
Amennyiben tetszik a blog, csatlakozz hozzánk a facebook-on, hogy értesülhess az új bejegyzésekről: http://www.facebook.com/kiszamolo
