Pénzügyi végzettségek Magyarországon

2011-11-02
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Arra gondoltam, írok egy posztot a Magyarországon elérhető pénzügyi végzettségekről.

Ezt két céllal teszem: az első, hogy hátha valamelyikőtök kedvet kap a tanuláshoz, vagy már kedvet kapott, csak szeretne infókat első kézből. A másik ok: mindig buzdítottam az ügyfeleimet, hogy kérdezzék meg a pénzügyi tanácsadójukat/privátbankárukat/brókerüket/stb. hogy milyen végzettséggel rendelkezik, ami alapján a tanácsokat osztogatja.

A legtöbb ember még a legegyszerűbb epekő műtétre is csak a professzor úr keze alatt hajlandó, maximum az osztályvezető főorvos kezeire bízza magát. Ugyanezek az emberek gondolkodás nélkül rábízzák a vagyonukat olyan emberekre, akikről azt sem tudják, értenek-e a szakmájukhoz egyáltalán.

Amik nem végzettségek:

Az alábbi vizsgák NEM pénzügyi végzettségek, hanem törvényi előírásoknak való megfelelés miatt kellenek. Ezekre általában egy 2-4 napos felkészítő tanfolyam után lehet szert tenni.

BOI: A törvény értelmében aki biztosítással akar foglalkozni, annak vagy bármilyen diplomával, vagy ennek hiányában ezzel a BOI vizsgával kell rendelkeznie.

Pénzügyi közvetítői vizsga: mindenki, aki hitelügyintézéssel, vagy pénzügyi termékek értékesítésével akar foglalkozni, annak rendelkezni kell ezzel a vizsgával.

Értékpapír-jogi vizsga: aki bármilyen értékpapírt ad el ügyfélnek, akár bankban, akár máshol, annak erre a végzettségre van szüksége.

Maradva az orvosi hasonlatnál: a fenti vizsgáknak annyi a köze a pénzügyi végzettségekhez, mint a jogosítvány elsősegély vizsgájának a baleseti sebészethez.

Amik végképp nem pénzügyi végzettségek:

Sok cég akar rávenni téged, hogy nála tőzsdézz, forexezz, vagy csinálj bármi hasonlót, ezért egy-két napos tanfolyamnak hívott beetető összejöveteleket rendeznek. Ezeket onnan is felismered, hogy mindjárt lehetőséget kínálnak a tanultak kipróbálására. 🙂

Középfokúnak mondható pénzügyi végzettségek:

Tőzsdei szakvizsga: Ez egy négy modulból álló egyéves tanfolyam, az előadások szombatonként vannak. Ha valaki mind a négyből sikeres vizsgát tesz, akkor megkapja a tőzsdei szakvizsga oklevelet, ami például kell a brókerkedéshez. A négy modul: értékpapír-jog, kőzgazdaságtan, értékpapír-számtan, tőzsdei szabályzatok.

Feltétel az érettségi. Meglepődve láttam, hogy az ára 300 ezerről 250 ezerre csökkent, ilyet sem láttam mostanában.

Az első modul az értékpapír-jogi vizsga kibővített anyagát tanítja. A jó hír, ha már van értékpapír-jogi vizsgád, akkor ezt a modult kihagyhatod. Minket az a Tomori Erika tanított, aki a tankkönyvet is írta. Egy nagyon jófej nő, sok sztorival és gyakorlati tudnivalókkal.

A második modul a közgáz, itt makró összefüggéseket és hasonlóakat tanítanak. Itt olyan előadóink voltak, mint Király Júlia, az MNB elnökhelyettese. Ő is inkább hasonlított élőben egy kedves vidéki háziasszonyra, mint elnökhelyettesre. (Ezt bóknak szántam, úgy értem, hogy nincs elszállva magától, egy kedves, közvetlen asszony.)

A harmadik a legnehezebb. az értékpapír-számtan. A kapott tananyag ebben a tárgyban elég rossz, a Briley-Mayers könyvből érdemes erre készülni.

A negyedik kereskedési infók, jogszabályok, a tőzsde felépítése, stb, ez inkább csak magolás.

Az előadások szünetében ingyen tea, kávé, pogi, ahogy illik.

Ha csak a papír kell, vizsgázhatsz tanfolyam nélkül is, ekkor minden próbálkozás kb. 16-17 ezer Ft. Elméletileg le tudod rakni egy délután alatt mind a négy modulból a vizsgát, de ez azért kevés embernek sikerül. Tipp: érdemes először csak értékpapír-jogi vizsgát letenni külön. A külön vizsga könnyebb is sokkal, mint a tőzsdei szakvizsgában lévő ugyanolyan vizsga és akkor már csak 3 tárgyból kell átmenned, mert beszámítják az értékpapír-jogi vizsgádat. Ha valamiből megbuksz, csak abból kell újra vizsgáznod, de újra teljes áron.

Ha tanfolyamra jársz, külön-külön vizsgázhatsz minden modul végén, nem kell egyszerre.

Én nagyon élveztem az egész évet, nagyon jó előadók és nagyon jó társaság is volt.

Ha ezzel megvagy, külön pénzért mehetsz még opciós és határidős kiegészítő vizsgákra.

Bővebb infó itt. Oktatási tematika pedig itt.

VAP (Vagyon-, alap-, portfoliókezelői) vizsga: Ez némileg hasonló nehézségében a tőzsdei szakvizsgához, csak ez nem a tőzsdéről, hanem minden másról szól, úgymint befektetési alapok, kötvények, állampapírok, portfoliókezelés, stb.

Erre a képzettségre akkor van szükséged, ha alapkezelőnél picit komolyabb pozícióban akarsz dolgozni. Itt kilenc modul(ocska) van, ezek nem akkor a modulok, mint a tőzsdei szakvizsgánál.A modulok:

Intézményi környezet,

Makrogazdasági környezet

Piaci alapösszefüggések, portfolióelmélet

Szabályozási kérdések

A befektetés-kezelés működési háttere. Etika

Kötvénypiacok, kötvényszámtani alapok, kötvények a befektetés kezelésben

Részvénypiacok, részvények a befektetés-kezelésben

Származtatott termékek alkalmazása a vagyonkezelésben

Teljesítménymérés

Ez egy cirka két hónapos tanfolyam, az ára ennek olyan 260 ezer Ft körül volt.

Itt is gyakorlati szakemberek tanítottak.

Ennél a vizsgánál is van lehetőség arra, hogy ne járj be, csak a vizsgadíjat fizesd, ebben az esetben emlékeim szerint 60 ezer forint volt az ára. Tanulni a Vagyon Alap Portfoliókezelői tankönyvből kell, elég sok helyen lehet kapni.

A vizsgában az a nehéz, hogy akkor is megbuksz, ha az összpontszámod 60% alatti és akkor is, ha bármelyik modulból 40% alattit írsz. Főleg ez az utóbbi a fogós kitétel.

További infó itt.

Felsőfokú végzettségek:

EFFAS és VAP II: Az EFFAS magyar neve a Nemzetközi Befektetéselemzői Diploma. Ez egy nem akkreditált, felsőfokú végzettség, külföldön sokkal inkább ismerik mint idehaza.

Az egyszerűség kedvéért ez is modulokból áll, egy f
élév három modul, a teljes tananyag másfél év. Tanítás (általában) péntek este és szombaton van, az előadók itt is szakemberek alapkezelőktől, meg hasonló helyekről. Az elméletet a Corvinus tanárai tartják.

A modulok:

Statisztika és pénzügyi számítások

Számvitel és beszámoló elemzés

Monetáris politika

Portfólió-menedzsment

Kötvényelemzés és értékelés

Vállalati pénzügyek

Részvényelemzés és értékelés

A piac szabályozása és értékpapírjog

Opciók, futures és más derivatívok

Az első három alapozó tárgy, ha tanultál közgazdaságot, nagyon sok újat nem fog mondani.

A többi viszont odaver rendesen. Elég nehéz átmenni a vizsgákon, ami azért is nagyon gáz, mert 30 ezer egy pótvizsga.

Ami nagyon tetszett, hogy például a vállalatértékelést olyan ember tanította, akinek ez a mindennapi szakmája, de a nem elméleti előadók is mind gyakorló szakemberek voltak. A szünetben itt még több pogi, gyümölcs, meg minden volt, a tankönyvek ára benne volt a tanfolyam díjában, nagyon kulturált volt a kiszolgálás minden tekintetben. Nagyon élveztem minden előadást.

Ami nem tetszett: olyan érzésem volt, hogy direkt hajtanak a pótvizsga díjára is, mintha direkt buktak volna meg annyian. A másik, hogy például a nemzetközi számvitelt mégis hogyan lehet megtanítani és megtanulni két péntek és két szombat alatt?

Az ára. Nos igen, van neki elég komoly ára, félévenként 475 ezer Ft. Itt sem kell bejárni, akkor 60 ezer Ft egy vizsga egy modulból, a pótvizsga 30 ezer, az órai anyagot tízezerért kapod meg. Az első három modulból szerintem át lehet menni így, a többiből azért necces, ha nem jártál be órára.

Ha a kilenc modulból csak ötöt teljesítettél, akkor VAP II végzettséged lesz.

A jelentkezés feltétele érettségi és menet közben meg kell szerezni a VAP vizsgát.

További infó itt.

BADI: Bankmenedzser-képzés, a Bankárképző tartja a Corvinus Egyetemmel közösen. Feltétele akármilyen állami diploma megléte, tulajdonképpen egy másoddiploma. Két éves, az éves díj itt is szerény 475 ezer forint. Akkor javasolt, ha bankban dolgozol, vagy ott akarsz. További infó itt.

Corvinus Egyetem Befektetéselemzői Diploma Szakirányú végzettség kell hozzá, Msc végzettséget ad. Előnye, hogy állami végzettséget ad, hátránya, hogy egy csomó értelmetlen dolgot is fogsz tanulni, mint minden magyar egyetemen és főiskolán. A mindkét helyen tanító tanárok szerint szakmailag az EFFAS keményebb.

Vannak még alapfokú mindenféle OKJ pénzügyi tanácsadó és hasonló képesítések, de úgy gondolom, a legfontosabbakat sikerült összeszednem.

Amennyiben tetszik a blog, csatlakozz hozzánk a facebook-on, hogy értesülhess az új bejegyzésekről: http://www.facebook.com/kiszamolo

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram