Nulla forintos bankszámla céges dolgozóknak

 Feri kérdezte, hogy mit kell tudni az ingyenes bankszámláknál megemlített cégek dolgozói által köthető nulla forintos bankszámlákról.

Röviden: sok bank szeretne egyszerre sok ügyfelet és hasonlóan például a mobilszolgáltatókhoz, komoly kedvezményt ad, ha egyszerre sok embert elérhet.

Ehhez a munkáltatónak mindössze egy keretszerződést kell aláírnia, amiben vállalja, hogy tájékoztatja a bankot, ha a munkavállaló elment a cégtől. Ez általában úgy működik, hogy egy-két évente kiküld a bank egy excel táblát a cégnek, aki kihúzza belőle az eltávozott kollégákat. Innentől kezdve ha még él az adott bankszámla, átteszik sima lakossági csomagba az illetőt, azaz elveszti a speciális kedvezményeit.

Ennél több dolga a cégnek nincs. Nem kell céges számlát nyitnia az adott banknál, nem kell a dolgozóit átvinni, semmi.

Milyen kedvezmények vannak? Én egy bankét írom le, szerintem a többi is nagyjából hasonló. Ha érkezik havi 75 ezer a számlára akármilyen jogcímen, akkor nulla forint a havi díj, egyébként cirka 4-500 Ft. De ez a pénz több részletben és akárhonnan jöhet, ezért ha a másik bankhoz megy a fizetésed a lakáshitel miatt, nem gond, a maradékot utald át.

Internetes, telefonos utalás nulla forint, készpénz felvétel idegen automatából havi kétszer, saját automatából korlátlan számban nulla forint. Beszedési megbízás nulla forint. Nem dombornyomott bankkártya éves díja nulla forint.  Egyedül azért fizetsz, ha bankfiókban akarsz kápét felvenni, nem automatából, vagy papír alapon akarsz utalni. De ki csinálna már ilyet? 🙂

Mit kell tenned, ha te is szeretnél ilyen számlacsomagot? Keresd meg a döntéshozót (legtöbbször a HR osztály, vagy a pénzügyi osztály az illetékes) és vedd rá őket a keretszerződés megkötésére (ez semmilyen kötelezettséggel nem jár a cégnek, ő csak a munkáltatóit adja a történethez), majd találj még 4 embert magadon kívül, aki kéri ezt a csomagot. (5 a minimumlétszám)

Ezután dobj nekem egy e-mailt a telefonszámoddal, vagy még inkább a döntéshozó telefonszámával és tovább küldöm egy mobil bankár barátomnak a volt bankomnál. A 3.-4. legnagyobb bank, sok fiókkal. ( Hadd legyen neki is jó napja. 🙂 (Vidék is jöhet.)

Ő kimegy házhoz és mindent elintéz. 

A kommentekben kéretik nem találgatni a bank nevét, mert nem reklámozom őket. 🙂

Amennyiben tetszik a blog, csatlakozz hozzánk a facebook-on, hogy értesülhess az új bejegyzésekről: http://www.facebook.com/kiszamolo

Share

Óz, a nagy varázsló

 Mindenki ismeri az Óz, a nagy varázsló meséjét Dorothyvel és többi szereplővel.

Viszont nagyon kevesen tudják, hogy miről is szól tulajdonképpen. Ugyanis ez egy választási röpirat, sokkal inkább, mint mese.

Az 1890-es években a dollár értéke az aranyhoz volt kötve. Az arany árának emelkedése miatt a dollár folyamatosan felértékelődött, ami remek üzlet volt a hitelt nyújtó bankároknak, hiszen a kihelyezett hitelek után nemcsak kamatot kaptak, hanem még a pénz is többet ért, amikor visszakapták.  Ugyanezen oknál fogva azonban komoly gondot okozott a hitel felvevőinek, a távoli vidékek földműveseinek és a munkásembereknek a dollár folyamatos felértékelődése.

Az 1896-os választások egyik fő kérdése ennek a problémának a megoldása volt. A republikánus McKinley az aranystandard fenntartását preferálta, ellenfele, a demokrata W.J. Bryan a bimetál rendszer, azaz a tiszta aranystandard fenntartása helyett a két fémen, az aranyon és ezüstön alapuló rendszer mellett érvelt. Ennek bevezetése csökkentette volna a dollár értékét, így megoldotta volna a problémát.

A választásokat McKinley nyerte, a következő választások előtt, 1900-ban írta meg Baum az Óz, a nagy varázslót. 

A főszereplő a nevét is az arany mérésére használatos uncia angol rövidítéséből kapta (Oz). A távoli vidékről, Kansasből indult a főhős a messzi fővárosba, Washingtonba, a sehová nem vezető, össze-vissza kanyargó sárga úton (ez az aranystandard). Csatlakozott hozzá a földműveseket szimbolizáló Madárijesztő és a munkás Bádogember. A gyáva oroszlán pedig nem más, mint Bryan, a demokrata politikus, aki csak bőgni tud, de nem tesz semmit.

Washingtonban mindenki mindent a pénz, a zöldhasú dolláron keresztül lát. A varázslót mindenki másnak látja, mint minden profi politikust. Végül is lebukik és kiderül, hogy egy csaló, akinek semmire nincs valódi megoldása.

A megoldást végül Dorothy ezüstcipője hozza, ez repíti őket haza, ez oldja meg az összes problémát. Ez a bimetál rendszerre való utalás.

Mondjátok meg őszintén, gondoltátok volna?  🙂

Amennyiben tetszik a blog, csatlakozz hozzánk a facebook-on, hogy értesülhess az új bejegyzésekről: http://www.facebook.com/kiszamolo

 

Share

A lakásbiztosításokról

Azért nem egyszerű a híres emberek élete. Nem tudunk elmenni bevásárolni a boltba, mert egyből felismernek. Annyi kérdést tesznek fel nekünk, hogy karácsonyig sem tudunk mindre válaszolni.

Balázs kérdezte, értek-e a lakásbiztosításokhoz. Be kell vallanom, ez nagyon fájt. Annyi ideje veletek vagyok és még most sem jöttetek rá, hogy pénzügyekben olyan sokoldalú vagyok, hogy az már szinte gömb? Na mindegy, fátylat rá, a lelki sebek is begyógyulnak egyszer.

Na szóval, lakásbiztosítás.

Van egy jó hírem: minden lakásbiztosításnál lehet olcsóbbat találni és minden ügynök talál is.

Megkérdezik, mennyit fizetsz most és azonnal kalkulálnak egy olcsóbbat. Te pedig boldog leszel.

A rossz hírem: nem véletlenül lesz olcsóbb az a biztosítás. Még ugyanannál a cégnél is tudok neked olcsóbb biztosítást kínálni.

A trükk a biztosítások modul jellegű felépítésében van.

Van egy alapbiztosítás, ami csak a lakás/ház összeomlása, tűzkára, földrengés, beomlás miatti megsemmisülésére fizet.

Ezt ki lehet egészíteni a berendezésre is. Mert alapesetben ha például tűz üt ki, a tetőcserét fizeti a biztosító, a bútorokat, berendezési tárgyakat és a ruhákat viszont már nem.

Ebben még nem feltétlen van benne a lopás kár, azt külön kell megkötni. Sok cégnél külön kell kötni az értékes dolgokra kiegészítő biztosítást, mint bunda, festmény, ékszer, máshol bizonyos értékhatárig ez is benne van.

Általában nincs benne a nagyon gyakori csőtörés és beázás miatt kár, ahogy az üvegkár sem. Ezek kifejezetten drága kiegészítők, pont ezért, mert az üvegtőrés és a beázás túl gyakran előfordulnak. (Az üvegnél van olyan cég, hogy csak a legolcsóbb üveget biztosítják, a drágább színes, thermo, meg mindenféle üvegért már külön felárat kell fizetni. Van ahol, nincs ilyen különbségtétel.) 

Tehát, mit csinál a ravasz ügynök? Kifelejti a csőtörést, esetleg a lopáskárt és egyből 20%-kal olcsóbb biztosítást kalkulál. Te nem fogsz rájönni a csalásra, mert ahogy fogalmad sincs, hogy most mi van a biztosításodban, az újat sem fogod átnézni.

Akkor fogsz elkedvtelenedni, amikor megint ki akarod fizettetni a biztosítóval a beázásodat, mint a múltkor, csak most majd elküldenek, hogy arra nem érvényes a biztosításod.

Úgyhogy mielőtt váltanál jó alaposan vizsgáld át, mit is kapsz pontosan a pénzedért.

Újabb rossz hírem van: olyan szinten kell elmerülnöd a részletekben, hogy az egyik biztosító korlátlanul fizeti a lopáskárt, a másik csak 300 ezer forintig. Ami azért nem ugyanaz, ugye.

Gyakori eset még, hogy a társasháznak van társasház-biztosítása és a kuncsaft ennek ellenére saját lakásbiztosítást is fizet teljesen feleslegesen.

Azt már meg sem merem kérdezni, tudod-e, a társasházad biztosítása mit tartalmaz. Csak a falakat biztosítja, vagy a lakásodban lévő ingóságot is? Fizet akkor, ha eláztatod az alattad levőt (ez az úgynevezett felelősségbiztosítás), vagy sem?

Tipp: ha a társasház biztosítás csak a lakásra szól, köthetsz külön csak az ingóságra egyéni biztosítást.

Úgyhogy ahány biztosító, annyi biztosítás. Vésd az eszedbe: az olcsóbb biztosítás nem feltétlen kedvezőbb is. Mindig járj utána, hogy pontosan mit tartalmaz a kapott ajánlat.

Na, ezzel is okosabbak lettetek. Remélem, ma sem irkáltam feleslegesen. 🙂

 

Amennyiben tetszik a blog, csatlakozz hozzánk a facebook-on, hogy értesülhess az új bejegyzésekről: http://www.facebook.com/kiszamolo

Share

Az okos ember és a vihar

“Az eszes meglátja a bajt és elrejti magát; a bolondok pedig neki mennek és kárát vallják.” (Példabeszédek 22:3)

A jelenlegi gazdasági helyzetben az okos embernek fel kell készülni egy közeledő viharra.

Először szeretnék arról beszélni, hogy miért várható vihar, majd arról, mit érdemes megelőzésként tenni.

Amit már nyilván hallottatok, Görögország komoly bajban van, az adóssága már kezelhetetlen méretűvé vált, belekerültek abba a spirálba, hogy az adósságai a kamatok miatt gyorsabban nőnek, mint törleszteni tudná. A görög csőd, azaz az állam fizetőképtelensége már régen nem kérdés, a kérdés csak az volt, hogy mindez szabályozottan és átláthatóan megy végbe, vagy hatalmas pusztítás és beláthatatlan káosz kíséretében.

A múlt héten több napos vajúdás után megállapodás született, hogy Görögország magánhitelezői (jellemzően francia és német bankok) belemennek abba, hogy a pénzük fele elúszik, azaz sohasem kapják meg, cserébe Görögország aláveti magát a még szigorúbb megszorításoknak.

Ezek után a görög államfő derült égből villámcsapásként bejelentette, hogy inkább népszavazást ír ki, hogy akarják-e a görögök, hogy megmentsék őket.

Nem fogják akarni, mert a brutális megszorítások is csak arra elegendőek, hogy 2020-ra annyi legyen a görög államadósság, mint volt 2009 elején, azaz közel 10 év alatt visszaérnek oda, ahonnan elindultak. Ennek a számukra nincs túl sok értelme.

Ebben az esetben azonban kicsúszik a gyeplő az irányítók kezéből, Görögországot várhatóan kizárják az euroövezetből, a lakosság megrohanja a bankokat, ezek miatt azok becsődölnek, ez magukkal ránthatják a többi európai bankot. Hogy mennyire összefonódnak a bankok, jól megbeszéltük ebben a bejegyzésben.

Bár már ez is elég lenne, a további gond, hogy Olaszország is célkeresztbe került, amelyik ország pedig egyszerűen túl nagy falat ahhoz, hogy meg lehessen menteni. Ha a hitelezők elfordulnak Olaszországtól, akkor az kénytelen lesz olyan magas kamatot ajánlani annak a kevés befektetőnek, aki mégis hajlandó lesz olasz állampapírt venni, hogy ez a megemelkedett kamat fogja összeroppantani az ország fizetőképességét.

Az elmúlt évtized elhibázott gazdaságpolitikája (sőt gazdaságpolitikái) miatt Magyarország jelenleg a 9. legkockázatosabb ország, úgyhogy ha vihar lesz, minket biztos el fog érni és sokkal inkább, mint bárki mást Európában.

Dióhéjban ennyi a jelenlegi helyzet.

Az, hogy mi lesz, nem tudom, ahogy senki más se a világon. Innentől kezdve a cikk csak általános tanácsokat tartalmaz, ha mégis lesz vihar. Ezt ne vedd előrejelzésnek és végképp ne pénzügyi tanácsadásnak, ne ez alapján hozz döntéseket.

Okos ember mit csinálhat viharban?

1, Soha nem tartjuk egyetlen bankban a pénzünket.

Ezt gondolom nem kell nagyon magyarázni, nincs az a vonzó kamat, ami miatt egyetlen bankba tesszük az összes pénzt. Amint itt már jól megbeszéltük, mindig oka van a magas kamatnak, rossz esetben a bank csődközeli állapotát is jelezheti. Ezért mindig használjuk a józan eszünket és tegyük fel a kérdést, miért kell valakinek bármi áron a mi pénzünk? Hogy az OBA (betétbiztosítási alap) tud-e fizetni, ha a bank becsődöl, azt már itt megvitattuk.

2, Ilyenkor kerüljük a hosszú futamidejű befektetéseket

Viharos időben nem hogy 3-4 évre, de még fél évre sem kötjük le a pénzünket, ha nem muszáj. A gyengélkedő gazdaság és a leértékelődő forint várhatóan akár nagy arányú alapkamat emelésre kényszerítheti a nemzeti bankot. Ez azzal jár, hogy ma még vonzónak tűnhet egy 7%-os kamat, de egy 3%-os alapemelés után már kifejezetten rossz kamat lesz. Ilyen szempontból szuper a lekötés nélkül is jegybanki alapkamat+- x%-ot adó, változó kamatozású és likvid lehetőségek, mint például egy ilyen.

3, Kerüljük a fix kamatú befektetéseket.

Ha most veszel egy öt éves állampapírt, ami öt évig fixen kamatozik és az állampapíroktól elvárt hozam 5%-kal nő (2009-ben 6%-ról 14%-ra nőtt az elvárt hozam a magyar állampapíroknál.), akkor a kötvényed értéke majdnem a felére esik vissza.

Ha tudsz valami változó hozamú kötvényt (BUBOR+3%, infláció+3%, stb,) ott ilyen veszély nem fenyeget, illetve sokkal kisebb mértékben. (Az inflációnak és az alapkamatnak, vagy az állampapírok hozamának nem sok köze van egymáshoz.)

4, A széf jó találmány

A bankokban bérelhető széfekben általában a szabályzat szerint tilos készpénzt tartani, de megsúgom, senki nem ellenőrzi.

5, Ne kapjunk vérszemet

Volatilis, azaz nagy kilengéseket produkáló piacon könnyen elcsábulunk, hogy most kell venni eurót, a múlt héten is 10 forintot nyerhettem volna, az X részvény leesett 4.000 Ft-ról 2.300 Ft-ra, most kell venni, stb. Egyáltalán nem biztos, hogy ezen a héten nem korrigál vissza az euró, vagy könnyen lehet, hogy oka van, amiért így leesett a részvény ára.

6, A készpénz a király

Ilyenkor viszont nagyot nyerhetsz, ha tudsz egy részvénypiaci mélyponton vásárolni. Ehhez könnyen mobilizálható pénz kell. Hogy mikor van a mélypont, azt persze neked kell kitalálni, lásd az ötös pontot is.

Ha még eszembe jut valami, folytatom, most dolgoznom is kellene. 🙂

Amennyiben tetszik a blog, csatlakozz hozzánk a facebook-on, hogy értesülhess az új bejegyzésekről: http://www.facebook.com/kiszamolo

Share

Pénzügyi végzettségek Magyarországon

Arra gondoltam, írok egy posztot a Magyarországon elérhető pénzügyi végzettségekről.

Ezt két céllal teszem: az első, hogy hátha valamelyikőtök kedvet kap a tanuláshoz, vagy már kedvet kapott, csak szeretne infókat első kézből. A másik ok: mindig buzdítottam az ügyfeleimet, hogy kérdezzék meg a pénzügyi tanácsadójukat/privátbankárukat/brókerüket/stb. hogy milyen végzettséggel rendelkezik, ami alapján a tanácsokat osztogatja.

A legtöbb ember még a legegyszerűbb epekő műtétre is csak a professzor úr keze alatt hajlandó, maximum az osztályvezető főorvos kezeire bízza magát. Ugyanezek az emberek gondolkodás nélkül rábízzák a vagyonukat olyan emberekre, akikről azt sem tudják, értenek-e a szakmájukhoz egyáltalán.

Amik nem végzettségek:

Az alábbi vizsgák NEM pénzügyi végzettségek, hanem törvényi előírásoknak való megfelelés miatt kellenek. Ezekre általában egy 2-4 napos felkészítő tanfolyam után lehet szert tenni.

BOI: A törvény értelmében aki biztosítással akar foglalkozni, annak vagy bármilyen diplomával, vagy ennek hiányában ezzel a BOI vizsgával kell rendelkeznie.
» Read more

Share

Mijaz a MiFID teszt?

Ha bemegyünk egy bankba és befektetési lehetőségekről érdeklődünk, gyorsan elénk tolnak egy MiFID tesztnek nevezett kérdőívet.

Ez a teszt egy egységes európai előírás eredménye, nevét a Markets in Financial Instruments Directive rövidítéséből kapta.

A nem is olyan távoli múltban, ha bement egy ügyfél egy bankba/pénzügyi szolgáltatóhoz, az mindenféle kockázatos pénzügyi instrumentumot eladhatott neki, miközben az ügyfélnek a leghalványabb fogalma sem volt, mit is vesz tulajdonképpen. Így vettek az ügyfelek például korlátlan bukást biztósító, az euro/forint keresztárfolyamára fogadást tevő származtatott terméket.

Ezt elégelte meg az Unió és kötelezte a szolgáltatókat, hogy tanácsadás/termékismertetés előtt mérjék fel az ügyfél pénzügyi tájékozottságát és csak a tájokozottságának megfelelő terméket ajánlják neki.

A kérdőív kiterjed a kockázattűrő képességedre, a pénzügyi helyzetedre (na, ez szokta leginkább ledobni az ékszíjat az ügyfeleknél, mert hogy mi köze a banknak ahhoz hogy én mennyit keresek és mennyi pénzem van.), sőt a pénzügyi ismeretedre is, azaz, hogy milyen termékeket ismersz.

Itt találtok egy ilyen MiFID tesztet, példaképpen. (A céget találomra választottam ki.)

A teszt eredményeképpen lesztek lakossági, elfogadható, vagy szakmai partnerek.

Amennyiben a teszt eredményeképpen azt sem tudjátok, mi az a részvény például, akkor a pénzügyi tanácsadó (vagy akárki) nem ajánlhat nektek ilyen terméket. Ha ti ennek ellenére venni akartok részvényt, akkor aláíratnak veletek egy papírt, hogy úgymond a saját szakállatokra kötitek ezt a vásárlást és ennek minden felelőssége a tiétek, a pénzügyi intézmény ebben az esetben csak végrehajtó (execution only megbízások).

Amíg ez a teszt nincs kitöltve, az ügyintéző semmilyen terméket nem ajánlhat, még olyan szinten sem, hogy szerintem ez nem rossz termék, vagy én az Ön helyében, vagy van egy új termékünk.

A PSZÁF nagyon harap ezért, próbavásárlásokat is szokott csinálni.

Nna, most már ezt is tudjátok. 🙂

Share

A magyar gazdaság másfél éve

Arra gondoltam, írok az elmúlt másfél évről, hogy lássátok hol vagyunk és miért. Ez egy gazdasági blog, ezért nem politizálni, csak gazdaságilag értékelni akarom az eseményeket és megmagyarázni, amennyire lehet, hogy mi miért történt.

Ez nem egy politikai blog és ez nem egy politikai bejegyzés! Ez nem a Fideszt értékeli, hanem csak a mostani magyar kormány gazdasági tetteit szeretné bemutatni és megmagyarázni.

Amikor meghallottam, hogy a kormány kétharmados többséget szerzett a parlamentben, egyrészről elszorult a gyomrom, mert úgy éreztem, túl nagy hatalmat kaptak, másrészről kicsit örültem is neki. Arra gondoltam, hogy Orbán vagány srác, ezért reméltem, hogy ilyen kétharmaddal a háta mögött nekiáll felszámolni azokat a rendszerszintű problémákat, amik fojtogatják az országot és amihez még senki nem nyúlt az elmúlt bő húsz évben.

A kormány szakítani akart az elődei politikájával, akik a húzd meg-ereszd el politikáját folytatták, azaz az újra és újra elszabaduló költségvetés állandó megszorításokkal igyekeztek kordában tartani.

Sajnos a kormány nem a fentebb is említett rendszerszintű gondok felszámolásával akarta ezt elérni, hanem egy kurucos rohammal.

A kormány ideája, hogy nem megszorításokra van szükség, hanem ki kell nőni a gazdasági problémákat.

Egy nem túl szofisztikált gondolatsor mentén arra jutottak, hogy le kell csökkenteni az adókat, olcsóbbá és vonzóbbá kell tenni a magyar munkaerőt, ami vonzza majd a külföldi befektetőket, ettől felpörög a magyar gazdaság és minden gondunk megoldódik.

Egy kis magyarázat: az államadósságot nem számszerűen tartják nyilván, hanem a megtermelt nemzeti javak összessége, azaz a GDP százalékában. Ez logikus is, mert ami adósság egy szegény embernek nagy teher, az egy gazdagnak aprópénz, ezért érdemesebb a saját fizetőképességükhöz mérni az eladósodottságukat.

Ennek értelmében vagy meghúzzuk a nadrágszíjat és minden pénzünket az adósság törlesztésére fordítjuk, vagy hagyjuk az adósságot magára, sőt még ki is engedjük a nadrágszíjat és a termelés felpörgetésével a százalékosan kifejezett adósság csökkenni fog. A kormány az utóbbira szavazott és azt gondolta, hogy nemcsak kiengedi a nadrágszíjat, hanem mindjárt le is dobja magáról, hagyja elszállni az államadósságot és a költségvetést a gazdasági növekedés érdekében. 6-7%-os költségvetési hiányt terveztek, csak azt felejtették el, hogy az első ciklusuk óta Magyarország az Európai Unió tagja lett, ahol pedig előírják, hogy mennyi lehet a maximális éves államháztartási hiány. Az Unió a kormány orrára koppintott, hogy ez nem fog menni.

Ezután a kormány  el kezdett alkudozni, hogy a magánnyugdíj-pénztár miatt fellépő államháztartási hiányt legalább ne kelljen beleszámolni a költségvetési hiányba.

(Egy újabb magyarázat: ahogy itt már jól megbeszéltük, a nyugdíjrendszert át kell alakítani, mert a jelenlegi fenntarthatatlan. Az átállás alatt viszont az új rendszer pénzt von el a régitől, hiszen kevesebb folyik be a régibe, ezért a hiányzó összeget a jövő érdekében az államnak kell pótolni. Ez növeli a költségvetési hiányt, ami viszont versenyhátrányba hozza az előre gondolkodó, a nyugdíjrendszerüket átalakító országokat a reformokat még nem elindítóakkal szemben. Ebben igaza volt a kormánynak.)

Az Unió ezt is elutasította, miközben a bevezetett adócsökkentések miatt a kormánynak égetően pénz kellett, bárhonnan és bármi áron.

Az elhibázott adócsökkentések 500 milliárdos lukat ütöttek a költségvetésen. A kormány abban reménykedett, hogy a Zembereknél hagyott pénzt majd elköltik, ez felpörgeti a gazdaságot és ezáltal is kinőjük a gondjainkat.

A probléma abból eredt, hogy a kormány rossz célcsoportnál hagyta ezt a pénzt. Ugyanis egy bizonyos jövedelemszint felett az emberek nem fognak többet költeni csak azért, mert több a pénzük. Egy gyomra van, amibe ételt tud tenni, egy teste, amire ruhát tud felvenni és ha ezeket maximálisan kielégítette, a további pénzeket már csak félreteszi, vagy hawaii luxusutazásra költi.

A fogyasztást a kisemberek tudták volna felpörgetni, akik minden pénzüket kénytelenek elkölteni. Ez a réteg viszont rosszabbul járt, mint eddig, amire a fogyasztásuk visszafogásával válaszoltak.

Tovább tetézte a bajt a svájci frank erősödése, ami további fogyasztásra szánt pénzt vont ki a gazdaságból.

A kormány ezek után nem meghátrált (ami a gyengeség jele lett volna ugye), hanem padlógázzal rohant tovább előre.

Rájött arra, hogy az Unió nem tud abba beleszólni, ha ráteszi a kezét a több, mint 3 billió forintnyi magánnyugdíjpénztári megtakarításokra.

Már csak az ideológiát kellett találni a döntéshez.

A jelszó az államadósság csökkentése és a magánnyugdíj-pénztárak rossz gazdálkodása lett.

Annak az államadósságnak a csökkentése, amit éppen, hogy növelni akart a kormány előtte pár hónapja és azoknak a nyugdíjpénztáraknak a rossz gazdálkodása, amik elég szép infláció feletti hozamokat fizettek ki megszűnésükkor.

Sebaj, az állam becsatornázta a pénzt a költségvetésbe, ezzel élve fel a jövő nyugdíjasainak a megtakarításait.

A kormány újabb pénzeket vélt találni a multinacionális cégek megadóztatása által is. Mivel a magyar néplélek gyűlöli a bankokat és általában a multikat, Robin Hood-i szerepben tetszeleghetett a kormány. Azt, hogy például a telekom adót úgyis elmeszeli az Unió, már a bevezetésénél tudni lehetett.

A bankok megadóztatása előrevetítette a hitelezés visszaesését, ami a gazdaság visszaesését okozza. (A bankoknak van egy tőkemegfelelési mutatójuk. Ha pénzt von ki az állam a bankból, annak tulajdonosa két dolgot tehet: ezt az összeget tőkeként a bank rendelkezésére bocsátja, vagy beint és utasítja a bankot a hitelezés visszafogására és a már kihelyezett rövid futamidejű összegek beszedésére, hogy így kerüljön a mérleg egyensúlyba.)

A kormány újabb nagyszerű terve volt a forint leértékelése, ez is szerintük a gazdaságot élénkítette volna. Hogy ez miért nem így van, itt már jól megbeszéltük. Ennek útjában áll a sok devizahitel, ezért egy újabb huszáros vágással az ebből eredő veszteséget is le akarja nyomni a bankok torkán. Ennek a várható kimenetelét itt boncolgattuk.

A sok különadó, visszamenőleges adó és egyéb unortodox megoldások miatt odáig jutottunk, ami még soha nem volt, hogy a térségben utolsó lett az ország a külföldi tőkebeáramlás szempontjából, azaz a befektetők nagy ívben elkerülik az országot.

A jövő évi költségvetés bokrosi me
nnyiségű megszorítást tartalmaz, évente további százezer forintot von el fejenként az adófizetőktől. (Erről itt egy cikk)

De még nem is ez a legrosszabb hír. A gond ugyanis az, hogy a költségvetést egy nagyon optimista 1,5%-os gazdasági nővekedés és 268 Ft-os euró árfolyam mellett tervezték. Az euró most 305 forint, a gazdasági növekedés meg maximum 0,5% lesz, ami további megszorításokat vetít előre. (A költségvetésben van egy komoly tartalék, de sajnos messze nem elég.)

Nos, itt tartunk most.

(Nem akarok igazságtalan lenni, a kormánynak voltak jó húzásai is, mint a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata, a 38 éves katonanyugdíjasok megszüntetése, a tandíj bevezetése és hasonlók,  de sajnos ezek eltörpülnek a hibák mellett.)

Amit a kormány nem csinált, pedig minden meghatalmazása megvan rá:

– Az önkormányzati rendszer átalakítása. Jelenleg 3200 önkormányzat van, minden 200 fős falu saját önkormányzattal büszkélkedhet. A legtöbb funkciót össze lehetne vonni 300 központba, így több tízezer közalkalmazott szabadulna fel. A reformot az hátráltatja, hogy a pártkatonák az önkormányzatoknál vannak, így tulajdonképp a “bajtársakkal” tolna ki az új rendszer.

– A MÁV fenntartása évente 100 milliárd feletti összegbe kerül, ezen bizony lehetne mit karcsúsítani.

– Az egészségügy alul finanszírozott és működésképtelen.

– A nyugdíjasok még mindig ingyen utaznak 65 év felett. Sajnos amíg 3 millió nyugdíjas szavazó van, egy politikus sem fog érdemben hozzányúlni a juttatásaikhoz.

(Ez a bejegyzés a gazdasági döntésekről és azok következményeiről szól. Ezért kéretik a politikai tartamú kommentek nélkülözését.)

Amennyiben tetszik a blog, csatlakozz hozzánk a facebook-on, hogy értesülhess az új bejegyzésekről: http://www.facebook.com/kiszamolo

Share

Kérj többet! Milyen a sikeres kisvállalkozás?

Régóta szeretnék kisvállalkozások pénzügyeiről is írni, legyen ez egy bemelegítő poszt ehhez.

A leggyakoribb gond a kisvállalkozásoknál, hogy úgymond nem jönnek ki a pénzből. Legutoljára egy szobafestő, illetve egy pékség tulajdonosával beszélgettem erről.

A szobafestő a nyomott árakra panaszkodott, hogy alá kell ígérnie mindenkinek, ha meg akarja kapni a munkát, a pékség tulajdonosa szerint pedig az emberek az olcsó termékeket keresik, pár fillérért is átmennek másik helyre.

Mindketten a legalacsonyabban tartják az áraikat, ezért mindennapi filléres gondokkal küzdenek, mint rezsi, adók, járulékok fizetése, autó fenntartása és a többi.

Mindkét cég mintapéldánya a sikertelen vállalkozásoknak, holott ügyes szakemberek és jól dolgoznak.

» Read more

Share

Végtörlesztés – akár rosszul is járhatsz

Többen érdeklődtetek végtörlesztésről, devizás hitel kiváltása forintosra.

Hogy mi benne a rizikó, jól megbeszéltük itt.

Egy másik buktatóra is szeretném felhívni a figyelmeteket.

Ez pedig a kamatemelés. A legtöbb új hitel kamata a magyar bankközi kamathoz van kötve, ami leginkább a Nemzeti Bank alapkamatától függ. Ez a bankközi kamatláb a BUBOR, a hitelek pedig úgy vannak árazva, hogy BUBOR+x% Azaz a hiteled kamata azonnal megváltozik, amint a referenciakamat változik. (Az azonnal a legközelebbi kamatperiódus kezdetét jelenti, a legtöbb hitel 6 hónapos, vagy egyéves kamatperiódussal fut, azaz akkor változik a kamata, ha változik.)

Namár most, az egész piac kamatemelkedésre vár, ezért sem vettek tegnap állampapírt se.

Vagyis, ha bekövetkezik a kamatemelés, vagy kamatemelések, lehet, hogy még több is lesz a törlesztőd, mint eddig.

Nézd meg az alábbi képet, ezen láthatod, hogy a magyar alapkamat többször volt 10% felett, mint alatt. Jelenleg 6%, tehát bármikor emelkedhet.

Nézzünk egy példát:

40 ezer CHF lakáshitel, jelenleg 7,5%-os kamattal.

Ez jelenleg forintban 9,6 millió Ft. Ha kiváltod 180 Ft-os árfolyamon, akkor a tőketartozásod leesik 7,2 millióra. De!

Nézzük meg a kamatokat is:

Jelenleg fizetsz havonta 77,360 Ft-ot, ha még 20 év van hátra.

Ha kiváltod forint hitelre, a törlesztőd akkor nem változik, ha 11,65% lesz a THM-ed.

Ha ez alatt sikerül forinthitelt intézni (a legtöbb bank ez fölött nyújt hitelt), akkor csökken a havi törlesztőd, ha ez fölött, akkor nő.

És itt jön a gond: ahogy áll már most is a magyar gazdaság, simán benne van a pakliban, hogy újra évekig 10% lesz az alapkamat, azaz a te új forintos hiteled kamata is 4%-kal magasabb lesz a felvétel pillanatában érvényes kamatodnál, azaz ha mondjuk 15%-ra emelkedik a forintos hiteled kamata a felvételkori 11%-ról, akkor a havi törlesztőd 12 ezerrel lesz magasabb a jelenlegi svájci frankosnál még az alacsonyabb tőketartozás ellenére is!

Itt egy kalkulátor, ezzel tudtok számolgatni. A jelenlegi banki kamatokat itt látjátok, ezekhez adjatok még hozzá rossz esetben akár 4-5%-ot is:

Szóval, erre is figyeljetek. Ha eladni akarod a lakást, jól jársz az alacsonyabb tőketartozással. Ha továbbra is hitelből akarod finanszírozni, már egyáltalán nem biztos, hogy ez így van.

Remélem, segítettem. 🙂

Amennyiben tetszik a blog, csatlakozz hozzánk a facebook-on, hogy értesülhess az új bejegyzésekről: http://www.facebook.com/kiszamolo

Share

Mit akar a kormány?

Alvarez felvetette, hogy neki gyanús, hogy a kormány le akarja értékelni a forintot.

Számomra ez egyértelmű már a jelenlegi kormány első napjaitól fogva, minden nyilatkozatukból ez derül ki.

Néhány példa:  

Orbán Viktor: “a magam részéről minden segítséget meg fogok adni minden devizahitelesnek, hogy át tudjon menni devizából forintba… semmilyen garanciát nem tudunk és nem is akarunk vállalni a forint árfolyamáért… minél többen igyekezzenek saját sorsukat biztonságba helyezni.”

Matolcsy György: “A következő hónapokban minden eszközt meg kell ragadni, hogy a gazdasági növekedést megerősítsük”

Mi akadályozza meg a kormányt abban, hogy leértékelje a forintot? A rengeteg devizahitel. Ezért erőlködik, hogy mindenféle jogsértő módon megszabadítsa az országot a devizahitelektől.

Miért is akarja a kormány a forint leértékelődését?

Ha valaki nem ért eléggé a közgazdaságtanhoz, akkor túl egyszerű képletekben gondolkodik. Az egyik ilyen egyszerű képlet, hogyha leértékeljük a forintot, akkor dőlni fognak ide a külföldi cégek, mert ha eddig keresett egy magyar munkás 130 ezer forintot, ami 500 euró és a leértékelés után is keres 130 ezret, de az már euróban kifejezve csak 400 euró, akkor a magyar munkaerő 20%-kal olcsóbb lett, tehát hülye az a külföldi befektető, aki nem itt alapít céget. ezen kívűl a magyar termelők is forinban kifejezve 20%-kal drágábban tudják eladni a terméküket, mint eddig, holott ugyanannyi eurót kapnak érte.

Aki foglalkozik kuncsaftokkal, legyen bár gumiszervizes, festő, építész, vagy akármi más, tudja, hogy nincs annál rosszabb ügyfél, mint aki féligazságokat tud, vagy vél tudni. Annak a legnehezebb bármit is megmagyarázni.

Nincs ez másként ebben az esetben sem.

Nézzük például a bankokat. A kormány többszázmilliárdos veszteséget akar lenyomni a torkukon egy mesterségesen kreált, a bankok számára veszteséges árfolyammal.

Ennek két eredménye lesz: az egyik, hogy a külföldi bankok beintenek, mint például az Erste és átcsoportosítják a forrásaikat más országokba. A másik, hogy mind ezek mellett a veszteségek miatt a bankokkal szemben támasztott tőkekövetelményekből eredően a bankok akár akarják, akár nem, csökkenteniük kell a kinnlévőségeiket. Mit tudnak csökkenteni? A 20 éves lakáshiteleket és a 10-15 éves vállalati nagyberuházásaikat nem egy könnyen. Hanem marad a kis és középvállalkozások folyószámla-hitele, áthidaló hitele és egyéb, gyorsan lezárható és beszedhető kisvállalati hitel. Azaz a kis és középvállalatok maradnak forrás nélkül. Ahhoz pedig nem kell sok ész, hogy belássuk, ez nem éppen a növekedés és a munkahelyteremtés irányába hat.

Ha már itt vagyunk, a kormány elfelejtkezik arról, hogy hánymilliárd forint svájci frankos hitelállománya van a KKV szektornak. Egy 20-40%-os további leértékelés törlesztésképtelenné tenné ezeket a cégeket, tönkremennek és annyi.

Nézzük az ország finanszírozását. Az állampapírok 40%-a devizában lett kibocsátva, ezek ára a leértékelés után logikusan megemelkedik. A forradalmi államadósság-csökkentés ez miatt is odáig jutott, hogy soha nem volt ilyen magasan az államadósság, mint ma(!!!!), hiába ölték bele az emberek nyugdíj-megtakarításait. Ennek részben a forint leértékelődése az oka.

forrás: egyenlítő blog, akk.hu

Vizsgáljuk meg a forint alapú állampapírokat. Ennek is nagy részét a külföldiek tartják és veszik. Ha te külföldi lennél és azt hallanád, hogy a forint alapú állampapírjaid a kormány tervei szerint euróban kifejezve hamarosan elvesztik az értékük 20%-át, te mit tennél? Na, pontosan ezt fogják tenni a külföldi finanszírozók is: eladják, amilyük van és nem akarnak többet venni.

(Bréking nyúz: hogy ez mennyire így van, itt egy friss hír, hogy elfogytak az érdeklődők a magyar állampapírra: www.portfolio.hu/deviza_kotveny/akk/besult_a_mai_dkj-aukcio_peldatlan_eset.157539.html )

Nézzük az exportot: soha nem látott külkereskedelmi többlete van Magyarországnak erős forint mellett is. Attól, hogy leértékelik a forintot, nem lesz több az export, mert a németek csak a mi kedvünkért nem fognak több autót gyártani magyar alkatrészből. Mindössze annyi történik, hogy az a pár, legtöbbször külföldi tulajdonú cég, aki exportál (a magyar cégek 91%-a nem exportál semmit sehová), extra profitra fog szert tenni. 

Nézzük a magyar munkást: a leértékelés automatikus áremelkedést fog generálni, hiszen drágább lesz az import élelmiszer, mosópor és minden nyersanyag is az acéltól a benzinig.

A magyar munkás hamar rájön, hogy a pénze sokkal kevesebbet ér, mint eddig. Ezért béremelést fog követelni és a leértékelés vélt hatását azonnal elviszi az infláció és a béremelés.

Tehát van valami semmi értelme a forint leértékelésének? Nincs. Vajon fel fogja ezt fogni a kormány? Erre inkább nem válaszolok. Sajnos eddig is a teljes dilettantizmus jellemezte a kormány gazdasági döntéseit. 

A befektetőket a kiszámítható politika, a nem hetente változó adók, a tisztességes bánásmód vonza. Amikor bárki kaphat elképesztő méretű különadót a nyakába, nem egyszer visszamenőlegesen, amikor a kormány sallereket akar osztogatni a Nyugatnak, akkor egy normális befektető menekül. Odáig juttotunk, hogy ma Magyarország lett az utolsó a külföldi befektetések szempontjából a térségben.

Az emberek nem azért nem pisilnek széllel szemben, mert nem mernek, vagy mert még nem jöttek rá, hogy az jó, hanem mert aki normális, tudja, hogy mi lesz annak a vége.

A kormány tetteiről mindig az a vicc jut eszembe, amikor az autópályán a férfi a rádiót hallgatja, ahol bemondják, hogy mindenki vigyázzon, mert egy őrült szembe hajt a forgalommal. Mire a férfi: Egy? Hiszen mindenki szembe jön.

Nem akartam politizálni, a cikk lényege, hogy igen, ha a kormányon múlik, valószínűleg leértékeli a forintot. Ezzel számoljatok.

 

Amennyiben tetszik a blog, csatlakozz hozzánk a facebook-on, hogy értesülhess az új bejegyzésekről: http://www.facebook.com/kiszamolo

Share

Miért nem a Zembereknek adják?

Nünü kérdezte, hogy az államok miért a bankoknak adják a megmentésre való pénzt, miért nem a fizetni nem tudó adósoknak, hogy ebből törlesszék az adósságaikat.

 

Kicsit visszamegyek az időben, hogy megértsétek, miért fontos a bankok megmentése.

 

A most kialakult válság a túlzott hitelkihelyezés miatt történt. A bankok, miután a jó adósaik elfogytak, a kihelyezési kényszer és a profitvadászat miatt a rossz minőségű adósok felé fordultak és megjelentek az úgynevezett ninja-hitelek (no income, no job, no asset, azaz se bevétel, se munka, se vagyon típusú ügyfeleknek adott hitelek.) Aztán rövid úton kiderült, hogy a rossz ügyfelek tényleg rossz ügyfelek és hogy az ingatlanárak tényleg nem nőnek az égig.

 

Ha azt gondoljuk, hogy a világválság a bankok rossz hitelkihelyezése miatt történt, akkor nagyon tévedünk. Ha csak ennyi lett volna a gond, akkor a rosszul gazdálkodó bankok tönkrementek volna, a jól működő bankok felvásárolták volna őket és a világ ment volna tovább.

 

A gond azzal volt, hogy nagyon ravaszon a hitelt kihelyező bankok nem tartották meg a követeléseket, hanem szépen becsomagolták őket és piacra dobták, mint értékpapírokat, ahol a pénzáramot az aktuális törlesztőrészletek jelentették. Minden nagyon szép volt, az értékpapír mögött jelzálog fedezet volt (az ingatlanoknak egyébként is már sok éve csak nőtt az értéke), a hitelminősítők is a legjobb, „AAA” jelöléssel ajánlották ezeket a papírokat. Vették is a befektetők, bankok, mindenki ezeket az újracsomagolt jelzálog-követelésen alapuló értékpapírokat, mint a cukrot.

 

Aztán beütött a krach, kiderült, hogy sokkal többen nem tudják fizetni a hiteleket, mint számították és ráadásul a fedezetet jelentő ingatlanok ára is meredeken esni kezdett. Ezért ezek az értékpapírok egyik pillanatról a másikra elértéktelenedtek.

 

És itt jött a rendszerszintű probléma: senki nem tudta, hogy melyik bank, vagy pénzintézet mennyire vásárolt be ezekből a papírokból, melyik került csődközelbe a légvár összeomlása miatt.

 

A bankok nagyon élénk kereskedést folytatnak egymással, az egyiknek felesleges pénze van, a másiknak szüksége van rá, kamatcsere ügyleteket és sok hasonlót végeznek napi szinten egymás között, sokmilliárd dollár értékben.

 

De mivel senki nem tudhatta, hogy a partnere mennyit vett ezekből a mérgező papírokból, senki nem mert senkinek kölcsönadni, mert honnan tudta volna, visszakapja-e valaha. (Az igazi csapást a Lehman Brothers csődje jelentette, amelyik még délelőtt azt kommunikálta, hogy semmi baj, délután pedig becsődölt. Ez indította el az igazi lavinát.)

 

Ezek után azok a bankok is csődközeli helyzetbe kerültek, akiknek egyébként semmi bajuk nem volt, egész egyszerűen a források váratlan elapadása hozta őket veszélyes helyzetbe. (Mint ahogy te is gondba kerülnél a számlák befizetésével, ha váratlanul csúszna fizetésed pár hetet.)

 

A dominó-elv szerint, a bankközi összefonódások miatt egy-egy újabb bank csődje azonnal továbbiak bedőlését okozta volna, ami a gazdaság leállásával is együtt járna. Megismétlődött volna az 1929-es válság. (Ott sem a részvényárak zuhanása volt a gond, hiszen az csak a befektetőket érintette volna. Akkor is a bankok kényszerű hitellezárásai tették tönkre a gazdaságot, akik jobb híján visszakövetelték a vállalatokhoz kihelyezett pénzüket, akik ebbe szépen belerokkantak. Így az emberek az utcára kerültek, nem fogyasztottak, ami újabb gyárbezárásokat okoztak, amik újabb munkanélküliséget és így tovább.)

 

Ezért fontos a bankok fizetőképességének és a rendszerszintű bizalom fenntartása. Ezen nem segít az, ha a zemberek adósságát az állam átvállalná.

 

Remélem, kicsit sikerült megvilágítani, hogy miért fontos a bankok megmentése, még komoly áldozatok árán is.

 

(Mielőtt bekommentelnéd, hogy dögöljön meg az összes bank, olvasd el még egyszer, hátha másodjára megérted. Egyébként már régóta akarok arról írni, hogy miért van szükség a bankokra, legyen ez annak a posztnak a bevezetője.)

 

Amennyiben tetszik a blog, csatlakozz hozzánk a facebook-on, hogy értesülhess az új bejegyzésekről: http://www.facebook.com/kiszamolo

Share

Megoldás, ha nem keresel eleget

Norvalent kérdezte, hogy egy kétgyermekes, 30 éves példaházaspárnak mennyit kellene keresnie, ha mindenre szeretnének takarékoskodni. Nyugdíjukat szeretnék kiegészíteni majd 35 év múlva 2×75 ezer Ft/hó összeggel mai áron, nagyobb lakásba költöznének 10 év múlva (6 millió Ft) autócsere 5 év múlva (1,5 millió Ft), nyaralás évente 300 ezer, síelés évente 200 ezer. Gyerekeknek akarnak adni fejenként 4-4 milliót 15 év múlva. Havi megélhetésük 250 ezer Ft.

Két egyszerűsítő feltételezéssel élünk: a havi megélhetésük tényleg 250 ezer, abból már nem lehet lefaragni, illetve, hogy a megtakarításaik hozama egyenlő az inflációval.

» Read more

Share

Így spórolhatsz a nyugdíjadra

Az a ritka alkalom van, hogy a feleségem későn jön haza, a gyereket is sikerült ágyba dugnom háromnegyed órányi édes üvöltés után, úgyhogy arra gondoltam, hogy megírom a posztot a nyugdíj-megtakarításról, mert úgysem hagytok addig nyugton, amíg el nem készülök vele. 🙂

Hogy mekkora a gond a nyugdíjrendszerrel, azt jól megírtam már itt. Ha még nem olvastad, kezdd azzal a cikkel, mert csak utalni fogok az ott elhangzottakra.

Röviden a lényeg: az állami piramis játék-jellegű nyugdíjrendszer (kicsit tudományosabban: felosztó-kirovó típusú nyugdíjrendszer), ahol az új belépők befizetéseiből fizetik a régi tagok nyugdíjait, nem fenntartható. Úgyhogy úgy fogunk járni, mint a viccbeli cimbalmos, akinek ugyan jár a fellépti díjból, csak sajnos már nem jut.

Ezért arra vagyunk kényszerülve, hogy magunkról gondoskodjunk.

Kezdjük az egyszerűbb részével, a mennyit problémával. Egy kérdés: ha harminc éves vagy, akkor szerinted korai elkezdeni gyűjteni a nyugdíjra? A legtöbb ügyfelem szerint igen. Matekoljunk egy kicsit: van még 35 éved a nyugdíjig. A statisztikák szerint, ha megéled a nyugdíjkorhatárt (a férfiak harmada nem éli meg), akkor utána még 15 évig élsz. Tehát 35 éved van arra, hogy összegyűjts annyit, ami elég 15 évre. Ha feltételezzük, hogy a kapott kamat és az infláció kioltják egymás hatását, akkor számolhatunk mai árakon. Ha elraksz minden hónapban mai értéken 30 ezer forintot (azaz jövőre 31,5 ezret, két év múlva 33 ezret, három év múlva 34,7 ezer forintot és így tovább), akkor ezzel azt biztosítod, hogy nyugdíjas korodban 70 ezer forintod lesz egy hónapra mai értéken. (Persze ezt az összeget akkor 5 százalékos éves infláció mellett már 386 ezer forintnak fogják hívni, de ugyanannyi parízert fognak érte adni, mint ma 70 ezer forintért. De ezt nektek, régi blog- olvasóknak már nem kell magyaráznom. 🙂 )

Na tehát, ha elég 70 ezer egy hónapra, kezdj el elrakni havi 30 ezret még ma. Ha 45 évesen kezded el, akkor már 52.500 Ft-tal kell kezdened, 55 évesen 105 ezerrel, ha 25 éves korodban nekiállsz, elég 26.500 Ft.

Asszem ezzel megbeszéltük, hogy senkinek nem korai és a havi 30 ezer egyáltalán nem sok.

Akkor térjünk át a miként témakörre.

Nyugdíjra háromféleképpen gyűjthetünk.

Az első, hogy nem cimkézzük a pénzt, hanem egész egyszerűen minden hónapban megtakarítunk, amit csak lehet, így lesz pénz nyugdíjas korban is. Ez a legtöbb embernek nem megy, de ha az ember például jól házasodik és sváb lányt vesz el, ezzel nem lesz gondja. Én így cselekedtem, úgyhogy gond letudva. 🙂

A másik, hogy dedikáltan nyugdíj-megtakarításra való, államilag támogatott lehetőséget veszünk igénybe. Ezzel kapcsolatban én attól tartok, hogy mivel az állam nem lesz képes nyugdíjat fizetni mindenkinek, nagy örömmel lerázza majd magáról azokat, akikről tudja, hogy van megtakarítása. Valami olyan szöveggel, hogy én évekig támogattam 20%-kal a nyugdíjcélú megtakarításod és különben is van 5 milliód az önkéntes nyugdíjszámládon, engedd, hogy azokon segítsek, akinek semmije nincs.

A másik gond, hogy a nyugdíj-előtakarékossághoz nem lehet hozzányúlni nyugdíj előtt, de semmi nem garantálja, hogy az állam nem változtatja meg a feltételeket bármikor. Így pedig elég nehéz 20-30 évre tervezni.

Ennyi lelkesítő rábeszélés után nézzük, milyen lehetőségeink vannak:  🙂

NYESZ, azaz Nyugdíj-előtakarékossági számla

Ez tulajdonképpen egy speciális értékpapír-számla. A számlavezetés díja a legtöbb bankban megegyezik az értékpapír-számlák díjával, azaz a kezelt állomány 0,11%, de minimum 2.000 Ft/év, vagy ehhez hasonló nagyságrend.

Annyiban speciális, hogy csak befizetni tudunk, ha meg akarnánk szüntetni nyugdíjba vonulásunk, de minimum 3 év előtt, akkor az itt található teljes összegre SZJA-t és EHO-t is kell fizetünk, ami azért elég combos érvágás. Tehát fogalmazzunk úgy, hogy nem megszüntethető nyugdíjazásunk előtt, csak az összeg közel felének az elvesztése árán.

Amiért szeretjük, az az állami adójóváírás, az adott évben befizetett összeg 20%-a, de maximum 100 ezer forint, illetve 130 ezer, ha 2020-ig elérjük a nyugdíj-korhatárt. Azoknak, akik lusták számolni: évente maximum 500 ezret érdemes itt elhelyezni, azaz havi szűk 42 ezret. (Persze lehet egy összegben is, akár december 31.-én is.). A számlán elért hozam kamatadó-mentes is, kivéve a részvények osztaléka. (Hogy az miért nem? Passz.)

Az adójóváírást nem kapjuk meg, hanem hozzácsapják a számlánkhoz.

Ami sokaknak nem világos: az első évben a plusz 20% adójóváírás plusz 20% hozamot is jelent, de ez az arány százalékosan évről-évre csökken, ha már benn van 15 milliónk, a plusz 100 ezer éves adó-visszatérítés már csak 0,66%-kal növeli az éves hozamunkat. Ekkor már nem olyan nagy hanyatt esés a 20%, de maximum 100 ezer forintos adó-jóváírás.

Ami szimpatikus még benne, hogy bár ki nem vehetünk belőle pénzt, de a portfoliónkat szabadon variálhatjuk benne, vehetünk és eladhatunk értékpapírokat, befektetési jegyeket, vagy a BÉT-en forgalmazott részvényeket is. Persze az átrendezésnek a költségeit (adásvételi jutalék) mi álljuk. Tehát egy kis ésszel egész ügyes kis portfoliót képezhetünk.

 A legszebb, hogy nyugdíjasok is nyithatnak ilyet, persze ők nem tudnak igénybe venni jövedelemadó-visszatérítést, hiszen nem adóznak, de 3 év után kamatadó-mentesen vehetik ki a pénzük.

Önkéntes nyugdíjpénztár

Egy újabb módja az előtakarékosságnak, szintén adó-visszatérítéssel (20%, maximum évi 100 ezer, vagy egészségpénztárral együtt 120 ezer, 2020 előtt nyugdíjba vonulóknál maximum 130 ezer. Ezek az összegek függetlenek a NYESZ-nél igénybe vehető összegtől, így akár évi 200 ezret is igénybe vehetünk, már ha befizetünk évi egymilliót a két helyre és fizetünk egyáltalán ennyi adót egy évben.)

(Figyelem, az önkéntes nyugdíjpéntárnak semmi köze a nemrég majdnem megszüntetett magánnyugdíj-pénztárakhoz!)

Az ÖNYP-nél nem mi fektetjük be a pénzt, mi csak választhatunk, hogy melyik portfolió-csomagot választjuk (konzervatív, dinamikus, stb.)

A 10. év után a hozamokat felvehetjük adómentesen, de a tőkénket nem, csak ha nyugdíjba vonultunk. 2007.12.31 után csak akkor vehetjük ki a tőkét adómentesen a nyugdíjba-vonulás előtt, ha már legalább 20 éve benn van. Ellenkező esetben SZJA-t és EHO-t kell fizetnünk.

Az éves befizetésünk 120 ezer forint alatti részének 6%-a költség, illetve az évi 120 ezer feletti rész 2,5%-a. Ez a rész sajnos megy a levesbe. (Ez cégenként változó, de a költségek mellett figyeljük az eddig elért hozamot is!)

Amennyiben nem akarjuk a fenti kötöttségeket és cserébe lemondunk az adójóváírás lehetőségéről, még mindig köthetünk életbiztosítást. Persze nem akármelyiket, mert az életbiztosítások zöme egy méregdrága szutyok. (Olvasd el ezt és ezt.)

Ne kíméljetek a kérdésekkel, kommentekkel.

Amennyiben tetszik a blog, csatlakozz hozzánk a facebook-on, hogy értesülhess az új bejegyzésekről: http://www.facebook.com/kiszamolo

Share
1 2 3 4 5 6