Hová tűnt a pénzem?

Robi keresett meg pénteken, hogy segítsek megtalálni a pénzét.

Csütörtökön két utalása volt a bankjából, mindkettő végcélja a CIB bank volt. Az egyik egy kisebb összeg a Malacperselyre, ez meg is érkezett rendben. A másik egy jelentösebb összeg egy másik számlaszámra, ez eltűnt az éterben.

Robit kicsit kiverte a víz, együtt bogoztuk ki, mi is történhetett.

Összeszedem nektek is a lehetőségeket, ha legközelebb ilyen esettel találkoztok, tudjátok, mit érdemes megnézni.

Az első lehetőség: ha nagyobb összeget utalsz interneten, vagy telefonon, biztonsági okból visszahívnak a bankból az általuk ismert számon és leellenőrzik, hogy tényleg te utaltad-e el a pénzt. Ha ilyenkor nem veszed fel a telefont, akkor nem indítják el az utalást.

A második lehetőség: nem tud a teljes összeg elmenni, mert a bank beterhelt valami költséget, akár az utalás díját, akár egy havi díjat és így már nincs meg az utalandó teljes összeg. Ilyenkor az utalás várakozó helyzetbe rakják, várják, hogy a hiányzó kétszáz forint a számlára kerüljön, hogy mehessen a pénz.

Ebben a dologban az a ciki, hogy a pénz csak zárolva van és nem lekönyvelve, de te csak annyit látsz a számládon, hogy neked eltűnt a pénzed, ezért nyugodt vagy, hogy el is ment.

Pedig nem, ott van az, csak előled van elrejtve, nehogy elköltsd. Ilyenkor fel kell hívni az ügyfélszolgálatot, vagy be kell menni egy fiókba, mert csak a bank rendszerében látszik, hogy mi is a pontos státusza az összegnek.

A harmadik lehetőség, hogy te, vagy ha papír alapon adtad fel, akkor a banki alkalmazott elgépelte a számlaszámot. Ahogy azt ebben a bejegyzésben már jól megbeszéltük, elég nehéz az ellenőrző számok miatt egy jó számlaszámot létrehozni tévedésből, de azért nem lehetetlen.

Ha a szám technikailag helyes, de nem létező számlaszám, akkor a pénzed “postafordultával” visszajön. Ha létező szám, akkor gyorsan kell cselekedni, mielőtt még a tévedésből küldött összeget a címzett elkölti. Ha te kapsz tévedésből pénzt, ne örülj túlságosan, mert köteles vagy visszafizetni, börtönt is kaphatsz érte, ha ezt megtagadod.

A negyedik lehetőség, hogy sikerül az elszámolási idő (cut-off time) után megadnod a megbízást, ilyenkor már csak a másnapi utalások között lesz a te utalásod is teljesítve.

Ez az időpont minden banknál más, általában 14 órától 20 óráig bármikor lehet, erről a bankod tud felvilágosítást adni. (Ez változik júliustól, akkor már napi 4 elszámolási időpont lesz, így akár napon belül is teljesülhet a bankok közötti utalás.)

Mint kiderült, ez történt Robival is, a két utalás közötti rövid idő elég volt ahhoz, hogy a második utalás már csak pénteken induljon útnak és hétfőn érkezzen meg.

Így aztán Robi kénytelen volt lemondani 4 nap kamatáról a hétvége miatt és még a lélegzete is elakadt, hogy hová lett a pénze, de végülis ennél nagyobb gondja nem támadt.

(Érdemes elgondolkodni, hogy érdemes-e az akciós bankbetét miatt utalgatni kisebb összegeket, egy ilyen négy napos utalás a teljes hasznot el is viszi. Erről itt írtam, kalkulátort is találsz itt.)

Egyetért? Kiegészítené? Vitatkozna? Kérdése van? Ne habozzon leírni a véleményét a kommenteknél. (Ha még nem tette meg, egy rövid regisztráció szükséges lehet.)

Olvssa el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.postr.hu oldalon.

Ha szeretné tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelöljön be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Share

A TBSZ számláról és a 2012-es változásokról

Már volt szó a blogban a tartós befektetési számláról, most szeretném a tudnivalókat egy cikkben összeszedni, illetve egy fontos változásra felhívni a figyelmet.

Mi az a TBSZ számla?

Az állam támogatni szeretné a hosszú távú lekötéseket, ezért bevezette a tartós befektetési számlát 2010-től. A számla az első évben gyüjtőszámlaként funkcionál, pénzt, vagy értékpapírt csak a nyitás évében helyezhetünk el a számlán, december 31.-ig. A minimális nyitási összeg 25 ezer forint.

Amennyiben a gyüjtőévet követő három teljes évig nem nyúlunk még részlegesen sem a számlához, akkor a negyedik évtől csak 10% kamatadót fizetünk a 16% helyett, ha öt évig nem vettük fel a pénzt, akkor nulla százalék lesz a kamatadó. Tehát a ma nyitott számlára 2012 december 31.-ig fizethetünk be pénzt, a 3, illetve 5 éves futamidő pedig 2013 január elsejétől indul. A 2013-as megtakarításainkhoz egy újabb számlát kell nyitnunk, újabb számlavezetési díjjal.

A gyüjtőévet követő negyedik év kezdetéig bármilyen pénzkivét a számla azonnali megszűnését okozza, utána már lehet részlegesen is felvenni pénzt a számláról, a minimális 25 ezer forintos határt figyelembe véve a maradék pénz tovább maradhat a számlán.

Fontos tudnivaló, hogy a bank nem von le kamatadót a TBSZ számla után, így ha adófizetési kötelezettségünk keletkezett, azt magunknak kell bevallani, akár idő előtti, akár a negyedik év utáni kedvezményes, 10%-kal terhelt feltörésből származik is. Tehát harmadik év után is marad a macera az adóbevallással.

Mit helyezhetünk el TBSZ számlán?

Szintén fontos információ, hogy külön van bankbetétes és értékpapíros TBSZ számla és a kettő nem átjárható, azaz nem tudunk egyszer bankbetétet, egyszer állampapírt venni a pénzünkből. Nyitás előtt döntenünk kell, mit szeretnénk.

Meglévő értékpapírjainkat nem vihetjük be a TBSZ számlánkra, ahogy a meglévő lekötött bankbetéteinket sem.

Nagyon fontos változás, hogy 2012-től devizában is tarthatjuk a számlán lévő összeget, akár értékpapírban is. Így külföldi részvényeket és kötvényeket is vehetünk és kamatadó-mentesen forgathatjuk a pénzünket mindaddig, amig ki nem vesszük azt a számláról, vagy letelik a törvény által előírt idő (3, vagy 5 év). Így a hosszú távban gondolkodó tőzsdei játékosok is kamatadó-mentesen adhatnak-vehetnek külföldi papírokat.

Sokan nem tudják, hogy a NYESZ számlánk tartalmát is átvihetjük a TBSZ számlára, így már nem csak nyugdíjas korunkban vehetjük fel a pénzt, hanem évtizedekkel előtte. Viszont cserébe az utolsó két évben kapott adójóváírást 20%-kal megfejelve vissza kell fizetnünk.

Hány TBSZ számlát nyithatok?

Évente, pénzintézetenként és fajtánként csak egyet. Tehát ha egy évben két értékpapírszámlát is szeretnénk nyitni, akkor azt csak két külön bankban tehetjük meg.

Megéri-e TBSZ számlát nyitni?

Ez erősen összegfüggő kérdés. Ha csak 3 évben gondolkodunk és mondjuk egymillió forintot tudunk elhelyezni a számlán, akkor 7%-os kamatnál a költségek levonása elött a teljes megtakarításunk a hagyományos bankbetéthez képest nem több, mint 13.500 forint. Ebből levonva a számlavezetés költségét (évi 1200-2000 Ft, azaz a gyüjtőévvel együtt akár 8.000 forint is lehet a számlavezetés díja), a pénzutalás, vagy kifietés költségét és az egyéb járulékos költségeket, nem sok pénz marad haszonként.

Ezért cserébe kínlódhatunk az adóbevallással és egy adott bankhoz lettünk láncolva közel négy évig és futottuk a hosszú lekötés kockázatát.

A kamatok sem olyan fergetegesek, sok bank sávos kamatozással (9,5% kamat az utolsó évben…), illetve kamatos kamat helyett sima kamatozással vakítja a mókusokat. Ezért mindig csak az EBKM mutató értékét nézd, ne a kamatot a reklámokban, mert csúnyán rászedhetnek.

Egészen más a helyzet, ha például 100 millióval tőzsdézel 5 évig, akkor akár sokat is nyerhetsz a kamatadó-mentességen.

Úgyhogy elő a számológéppel és döntsd el a számok alapján, neked megéri-e a 4-6 év röghöz kötést a megtakarítható kamatadó.

Egyetért? Kiegészítené? Vitatkozna? Kérdése van? Ne habozzon leírni a véleményét a kommenteknél. (Ha még nem tette meg, egy rövid regisztráció szükséges lehet.)

Ha szeretné tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelöljön be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Share

Hitelek: milyen kamatperiódust válasszak?

Lámpaernyő hitelfelvétel előtt áll és arról érdeklődött, szerintem melyik kamatperiódust érdemes választania a lakáshiteléhez: 6 hónapos kamatperiódussal 11,88%-os kamatot. 3 éves kamatperiódussal 12,99%-osat vagy 5 éves kamatperiódussal 13,22%-osat?

A kérdésre nem is olyan könnyű a válasz. Sokan örültek, hogy végre bevezetik a referenciakamatokhoz kötött lakáshitel-árazást a bankok, de ez a rendszer éppen a fenti dillemát okozza.

A kérdés az, mi várható a jövőben, hogyan fog alakulni a magyar alapkamat és ezzel közel párhuzamosan a bankközi piac kamatlába, a BUBOR.

A kérdés lényege a következő: melyikkel járunk jobban: egy félévente ugráló kamattal, vagy egy csak háromévente változó, de jelenleg biztosan 1,11%-kal magasabb kamatlábbal, esetleg egy biztosan 1,44% drágább, de öt évig állandó kamattal.

Konkrét számokkal: egy 12 milliós hitelnél 11.100 forinttal, esetleg 14.400 forinttal több havi kamatfizetés ér-e három, illetve öt év nyugalmat.

A jegybanki alapkamat az elmúlt 20 évben többször volt 10% felett, mint alatt, jelenleg 7%.

Az ábrán az elmúlt 10 évet látjátok.

Ebből az ábrából az is kiderül, hogy a devizahitelek árfolyamkockázata némi túlzással szinte eltörpül a forinthitelek kamatkockázata mellett, csak ezt sokan nem gondolják végig.

Például: ha ma felveszed a hiteled 7%-os jegybanki alapkamat mellett, akkor 12 milliónál 11,88%-os hitelkamat mellett 20 évre a havi törlesztőd 131,127 Ft. Ha felszalad a kamat újra 12%-ra, akkor a te törlesztőrészleted 16,88%-os kamatnál 174,921 Ft lesz, közel 44 ezer forinttal több. (A bankok nem a jegybanki alapkamattal számolnak, hanem a bankközi BUBOR-ral, de mivel a jegybanki kamatfolyosó miatt ez elég hűségesen követi az alapkamatot, ezért ennyiben egyszerűsítettem a kérdést a könnyebb érthetőség kedvéért.)

Mi várható a közeljövőben? A sikeres magyar gazdaságpolitika elmúlt két éves ámokfutása miatt további 1-1,5% kamatemelés sajnos még várható, de ha nagy vihar nem érkezik és a kormány végre hajlandó levonni a következtetéseket az elmúlt két év kudarcai és veszteségei után (esetleg az IMF és az Unió ezt megteszi helyette), akkor szerintem egy óvatos jegybanki alapkamat-csökkentés elindulhat egy fél év múlva.

Lámpaernyőnek már az is jó, ha nem emelkedik 1%-nál jobban az alapkamat.

Természetesen olyan vihar, mint 2008 öszén tört ki, bármikor várható, bár az az elmúlt 70 év legnagyobb gazdasági válságát hozta és a kamatláb fél év után a vihar előtti állapotba tért vissza.

Az MNB szerintem teljesen elhibázott inflation targeting politikája kergette a magyar alapkamatot az egekbe és a magyar lakosságot pedig a devizahitelek fogságába. Az inflation targeting lényege, hogy a jegybank szó szerint bármi áron törekszik a kitüzőtt inflációs célt elérni, akkor is, ha ezzel megfojtja a gazdaságot. Erről itt írtam.

Reményeim szerint az MNB is átgondolja ennek a politikának az értelmét, ez is a könnyebb alapkamat csökkentés felé mutat.

A mai helyzetben nem könnyű okosnak lenni a jövőt illetően még két hétre előre sem, nem hogy öt év távlatában (ki gondolta volna 2007-ben, hogy mi következik), de ha nem lesz újabb válság, esetleg iráni háború, akkor a komoly és tartós alapkamatemelést is megúszhatjuk.

A 3 és 5 éves periódussal az is gond, hogy a 3 vagy 5 év múlva a kamatfordulókor aktuális állapotot újra bebetonozza 3 vagy 5 évre.

Amin még érdemes elgondolkodni, hogy 12 milliós hitelnek csak a havi kamata 120 ezer forint. Ez nem a törlesztőrészlet (kamat plusz tőketörlesztés), hanem csak a kamat.

Kis szerencsével Budapesten egy 12 milliós lakást ki lehet venni ennek a feléért, 60 ezer forintért. Így megússzuk nemcsak az illetéket és a várható ingatlanadót, valamint a lakásfelújítás költségeit is, de a hitelkamatok bizonytalansága miatt sem kell aggódni.

Pár hónapja kiszámoltuk ebben a cikkben hogy évi 10%-os hitelkamat mellett, ha az ingatlan és az albérlet árak hosszú évek átlagában 4%-kal nőnek, akkor is megéri hitelt felvenni.

Érdemes lenne újraszámolni a képletet 13%-os hitelkamat mellett, de erre most nincs időm.

Egyetért? Kiegészítené? Vitatkozna? Kérdése van? Ne habozzon leírni a véleményét a kommenteknél. (Ha még nem tette meg, egy rövid regisztráció szükséges lehet.)

Ha szeretné tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelöljön be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Share

Gyorsjelentés az állampapír-frontról

Pár napja írtam nektek, hogy a 2013/I és 2013/J prémium állampapírok (infláció plusz 3% kamatozással) idén csak 6,7-7,2% kamatot fognak fizetni, ezért el kell őket adni a kamatfordulón 100%-os áron és venni kell helyette 2015/J állampapírt infláció plusz 5% (jelenleg 9,2%) kamattal.

Nos, ma benn voltam, ezt eljátszani. Ha azt írtam, hogy a múltkor sokan voltak, akkor nem tudom, a mai állapotról mit mondhatnék: a múltkori 56 helyett több, mint 200-an voltak előttem, pár perc híján 5 óra alatt végeztem. Úgyhogy készülj fel, ha most akarsz menni.

De ami a fontosabb: nem biztos, hogy két nap múlva is tudsz még venni 2015/J-t, ugyanis csak 50 milliárdért bocsátottak ki és úgy néz ki a helyzet, hogy addigra elfogy, hacsak nem ad ki megint az Adósságkezelő Központ. Én is csak úgy tudtam megbízást adni, hogy lehet, hogy nem is kapok ilyen papírt.

Úgyhogy informálódj a helyzetről, ha be akarsz vásárolni ebből a kötvényből.

Share

A termőföld, mint befektetés

Figyelem fontos változás történt a cikk írása óta. Itt tudod elolvasni: //kiszamolo.hu/az-allam-megvedi-a-termofoldeket-is/

Az aranyba történő befektetésről szóló cikkem után (Itt tudod elolvasni) egy másik felkapott befektetési formát szeretnék megvizsgálni, méghozzá a termőföldbe való befektetést.

Ha rákeresel a témára, az aranybefektetéshez hasonlóan szinte csak olyan oldallal találkozol, amely szerint ez a legbiztosabb befektetés, amely hatalmas árrobbanás előtt áll, az egyetlen biztos pont, ami ellenáll minden válságnak és garantált a hozama. Kockázatmentes és bármikor eladható, mindig van rá kereslet. A növekvő népesség miatt az élelmiszerárak növekednek, így a termőföld megtérülése is javul. 5 év után az áremelkedésből nyert haszon adómentes, ahogyan az ingatlannál is. Az FHB termőföld-árindexe szerint az elmúlt 11 évben a magyar termőföld ára megduplázódott, már csak ezért is nagy üzlet beszállni.

» Read more

Share

Egy bankfiók élete belülről

Többen panaszkodtatok, hogy már be sem mertek menni egy bankfiókba, mert mindig mindenféle terméket rátok akarnak sózni.

Ez tényleg így van, ebben a posztban szeretném megmutatni, hogy miért.

Hogy messzitől kezdjem, a bank, mint minden egyéb gazdasági társaság, szeretne haszonnal üzemelni. Ezért valahol a központban kitalálják, hogy mennyi legyen az éves tervteljesítmény és valaki kiszámolja, hogy ez álljon össze x milliárd forint kamatmarzsból, x milliárd forint új életbiztosításból és így tovább. Ezt leosztják a régióknak, akik szétosztják a bankfiókokra, a fiókvezető pedig leosztja a dolgozóknak, hogy a héten kötni kell 4 életbiztosítást, 5 TBSZ számlát, 3 lakástakarékot és így tovább.

Ezen túl a központ újabb és újabb termékekkel jön elő, például tőkevédett alapokkal, amiből mindenkinek beosztástól függően el kell adni 20-30-150 millió forintért a jegyzés négy hete alatt.

Szoktak tartani bankkártya-biztosítás szerdákat, meg TBSZ hétfőket, meg sok mindent mást, amikor is mindenkinek el kell adni azon a napon például legalább 5 bankártya-balesetbiztosítást.

Hogy fokozzák az értékesítési kedvet, próbavásárlók járják a fiókokat, akik mindenféle kamu ürüggyel bemennek a fiókokba, mint például elfelejtették az internetes kódjukat és figyelik, hogy mi mindent akarnak eladni nekik. Erről jelentés készül, hogy mennyire volt aktív az értékesítés. Ha nem az, jön a megróvás.

Vannak mindenféle mutatószámok, mint cross-sale ráta, azaz keresztértékesítési eredmény, meg egy ügyfélen elért haszon forintban és hasonlók.

Ezért aztán hatalmas a nyomás az alkalmazottakon, hogy mindenkinek mindent eladjanak, függetlenül attól, hogy csak pénzt felvenni ment be a fiókba.

Természetesen ez az értékesítési kényszer azt is magával hozza, hogy néha nagyjából a kutyát nem érdekli, hogy neked mire lenne szükséged, sokszor sajnos csak az számít, mit lehet eladni neked, hogy teljesüljenek a tervszámok.

Ahogy a hasonló elöző bejegyzésemben is írtam, a bankfiókban kapott tanácsok mögött legtöbbször a tervszámok állnak, az az éppen megfelelő neked, amit aktuálisan el kell adni.

Ha a privátbankárod felhív, hogy nézzétek át a portfoliódat, az magyarra lefordítva azt jelenti, hogy rád kell sóznia 30 millióért az új tőkevédett alapból (erről itt olvashatsz) és nézzétek meg, hogy mit adasson el veled, hogy legyen 30 milliónyi szabad állományod.

(Természetesen ez nem mindig van így és nem is akarok általánosítani, de azért gyakran ez az oka.)

A másik gyakori tévedés, hogy befektetési tanácsot vársz a banki pultos ügyintézőktől.

Ahogy a ruhaboltban nem textilipari mérnökök az eladók, a mobilszolgáltatónál sem villamosmérnökök ülnek a pultban, úgy a bankokban is egyszerű érettségivel, vagy maximum valami nem szakirányú diplomával rendelkezők szolgálnak ki. Szakképzett dolgozó ritka, mint a fehér holló, még a fiókvezetők és a kiemelt privátbankárok között is alig találsz közgazdászt, vagy befektetési tanácsadót. Mit vársz akkor az egyszerű pultos ügyintézőtől?

Ne értsd félre, nem bántani akarom őket, a munkájukat remekül végzik és segíthetnek a döntésben, de gyakran ők sem értenek nálad jobban a befektetésekhez, ezen kívül nekik általában az aktuális termékeket kell eladniuk neked, ezért nem mindig nagy ötlet az ő segítségüket kérni.

Szóval összefoglalva, így néz ki egy fiók belülről, ezért igyekszik neked mindenki mindent eladni. Ezért se rájuk ne haragudj, mert ezért fizetik őket, se a bankra, mert ő is csak profitot szeretne, ahogy az a cég is, ahol te dolgozol.

De persze legyél bölcs és te hozd meg a pénzügyi döntéseidet, hogy azok neked legyenek jók és ne a banknak.

Egyetért? Kiegészítené? Vitatkozna? Kérdése van? Ne habozzon leírni a véleményét a kommenteknél. (Ha még nem tette meg, egy rövid regisztráció szükséges lehet.)

Ha szeretné tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelöljön be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Share

Lejáró bankkártya cseréje

Egy kedves hölgy keresett meg és a februárban lejáró bankkártyájával kapcsolatban volt több kérdése. A banktól kapott egy levelet, abban az is állt, hogy kipostázzák az újat, az is, hogy be kell menni a fiókba, azt sem tudta, hogy a februári lejárat az február elsejét jelent, vagy február 28-at.

Ezért megírom nektek is a válaszom, hátha másoknak is vannak hasonló kérdései.

A lejárati dátum a kártyán mindig az adott hónap utolsó napját jelenti, azaz a 02/12 jelzés esetén február utolsó napját.

Gyakori eset, hogy az emberek elfelejtik, mikor jár le a kártyájuk és egy használat során derül ki a pénztárnál, hogy már nem használható. Az ATM-ek ilyenkor el is nyelik a kártyát, a legtöbb reklamáció a kártyaelnyelés miatt azért van, mert lejárt a kártya. Az ügyfél persze esküszik, hogy nem, de amikor jön a Group, azaz a cég, aki tölti az automatákat, kiveszik az elnyelt kártyákat és látjuk, hogy a zöme lejárt. A maradék kártyáknál a leggyakoribb, hogy szórakozottságból a másik bankkártyáját teszi be az ügyfél, de persze ennek a kártyának a PIN-kódját üti be háromszor az automatába. Ilyenkor is be szoktak viharozni a fiókba és szidják az automatát, meg az egész bankot. Ha már szóba került: a bankfiókokban lévő automatát az esetek 95%-ában nem a fiók tölti és kulcsuk sincs hozzá, ezért nem tudják megnézni, miért nyelte el a kártyát a gép. Ha majd jön a Group tölteni, ők tudják kivenni a kártyádat. Ha már belekezdtem: a harmadik gyakori ok a kártyaelnyelésre, hogy egy bizonyos ideig nem vetted el a kártyád és ilyenkor az ATM beszippantja, mert azt feltételezi, hogy ottfelejtetted. Úgyhogy mindig először a kártyádat vedd el, utána a pénzt és a blokkot.

Ha csak külön le nem mondod a lejárat előtt 45 nappal az új kártyát, akkor a bank azt automatikusan legyártja és kipostázza neked. (És felszámolja az éves kártyadíjat). Tehát ezzel tennivalód csak akkor van, ha nem akarod meghosszabíttatni a kártyádat.

Biztonsági okokból egy teljesen jeltelen boritékban küldik a kártyát, olyanban, mint a számlalevelet, amit az emberek nagy része ki sem bont. Ezért aztán arról sincs fogalma, hogy megjött az új kártyája. Az ügyfélpanaszok nagy részében ez van a háttérben.

A legelső kártyánál általában kiküldik a PIN kódot is, de egy külön boritékban és másik napon, mint a kártyát. (Néha előbb postázzák.) Ilyenkor várd össze a kettőt, hogy használni tudd.

A kártyát mindig aktiválni kell, a legelsőt szintén a biztonság miatt telefonon, ahol kikérdeznek, hogy tényleg te vagy-e (anyja neve, születési helye, stb.). Ha nem akarod a saját telefonszámládat növelni, a bankfiókban tudnak neked segíteni, ők felhívják az ügyfélszolgálatot.

A kártyacserénél bankja válogatja, van ahol elég egy használat, (pl. fizetés), hogy aktiválodjon a kártya, van, ahol megint csak telefonon tudod aktiválni.

A PIN kód általában marad a régi, kivéve, ha ezt külön jelzik. Van olyan bank, ahol minden új kártyához telefonon kell PIN-kódot választani, automata segítségével.

Ahogy aktiválod az új kártyát, a régi azonnal meghal, függetlenül attól, hogy lejárt-e.

Gyakran van egy időkorlát, amin belül aktiválnod kell a kártyát. Ezét érdemes nem eltenni a fiók mélyére, mert lehet, hogy amikor kellene, már nem fogod tudni aktiválni.

Lehet kérni a cserekártyát bankfiókba is, de ezt nem szeretik, több bank mindenféle díjakkal akar lebeszélni erről, mert ezzel rengeteg a macera.

Na, úgy gondolom, most már erről a témáról is tudtok mindent, amit érdemes. 🙂

Share

Így spórolj a mobilszámládon

Nem vagyok egy nagy telefonálos típus, de azért pár telefont el kell intéznem hetente. Ilyenkor nagyon rosszul esett, hogy a mobilcégek perc alapon le akarnak húzni 41-90 Ft/perc-cel.

Ezért kezdtem el alternatív lehetőségeket keresni, ezeket osztanám meg veletek.

Céges/csoportos előfizetés: ez csak a sokat beszélőknek éri meg, akiknek 4-5 ezer forint felett van a havi számlájuk. Ilyenkor egy telefon-flottához kell csatlakoznod. Több lehetőség közül választhatsz, ilyen például az IKEA Family csomagja. Havi díja 2540 Ft, ami csak hálózaton belül, de lebeszélhető. A percdíj 16,9 Ft minden irányba, az SMS 19,1 Ft, szintén a csomaghoz tartozóakat ingyen hívhatod. Egy ingyenes IKEA Family klubkártya kell hozzá. Bővebb infót itt találsz.

Ez annak jó megoldás, aki lebeszél Vodafone irányba 2540 Ft-ot (ez nem kevés 17 forintos percdíjjal.), vagy sokat beszélnek családon belül.

Sok ilyen csomag létezik, de figyelmesen olvasd el az apróbetűt! Vannak-e limitek, bármely irányba lebeszélhető-e a havi díj, be tudod-e hordozni a jelenlegi számodat (van, hogy nem engedik be, ha ugyanannál a szolgáltatónál vagy. Ilyenkor áthordozod a konkurenciához és egy hónap múlva már beviheted. Okosok.) és a többi.

Ezek előfizetések, két év hűségnyilatkozattal.

Most nézzük az elkötelezettség és havi díj nélküli ajánlatokat.

Vezetékes hívás: ha keveset, de nem túl keveset hívsz vezetékes telefont, akkor a Telenor Praktikum kártyáit javaslom. Kérd hozzá a díjmentes mobilról vezetékes opciót, így minden vezetékes telefont 5,1 Ft-ért hívsz perc alapon, amihez még jön hívásonként egy 5,1 Ft-os kapcsolási díj.  Tehát a legrosszabb esetben 10,2 Ft-ot fizetsz egy vezetékes hívásért. A számlázás perc alapú. Bővebb infó itt.

Ha sokat beszélsz, érdemes megnézni a Skype ajánlatát, 5,74 euro/hónapért annyi vezetékest hívsz, amennyit csak akarsz, igaz, interneten keresztül. Alig drágábban egész Európába szóló ingyenhívást kapsz a vezetékes vonalakra. A hangminőség internet-kapcsolat függő is, de általában elfogadható. Bővebb infó itt.

Mobil hívás: Két lehetőséged van, a hagyományos telefon és az interneten át történő úgynevezett VOIP (Voice Over Internet Protokoll) telefonálás.

A legolcsóbb feltöltőkártyás mobilhívást a Telenor adja a Djuice csomagban. Minden nap szabadon választott 3 órában 16 forintért hívhatsz bármilyen mobilszámot perc alapú számlázással. A 3 órán kívül 36 forint a percdíj.

Szinte semmi nem gátol abban, hogy vegyél egy kártyát 9-12 óráig, egyet 13-16 óráig és egyet 17-20 óráig. A köztük lévő egy órás lyukat pedig ki kell bírnod telefonálás nélkül.

Azért írtam, hogy szinte semmi nem gátol, mert ezt a csomagot csak az kérheti, aki 26 év alatti, vagy van ilyen a családjában. (Érted, ugye?) Egy ember csak két ilyen kártyát vehet.

Bővebb infót itt találsz.

VOIP hívás: szeretjük, mert olcsó és nem annyira, mert néha pocsék a minősége. Viszont cserébe az egész világot gombokért tudod hívni interneten keresztül.

Én az actionvoip.com-ot használom, mobiltelefonra letöltött programmal, mobilneten keresztül. Még a jelenlegi magas euro árfolyam mellett is csak 12,5 Ft egy perc magyar mobilhívás és 1,9 Ft a vezetékes (Áfás árak, perc alapon). (Megjegyzés: bár Symbian program is van a régi nokiákra, de azon pocsék a minősége. Androiddal viszonylag jó.)

Hátránya, hogy internet kell hozzá és főleg a mobilnet kiszámíthatatlan minősége miatt gyakran esetleges a hangminőség. (Egyébként is gyengébb, mint a rendes telefon, de azért általában elfogadható.)

Az árakat itt találod.

Ha VOIP tarifát választasz, nagyon olvasd el a feltételeket. Sokszor van kapcsolási díj, vagy az első három percet mindenképpen kiszámlázzák, stb. (Az actionvoipnál nincs ilyen.)

Ha külföldön nyaralsz, mindenképp vegyél ilyen csomagot, így a szállóból gombokért telefonálsz wifin keresztül.

Na, remélem segítettem. 🙂

Egyetért? Kiegészítené? Vitatkozna? Kérdése van? Ne habozzon leírni a véleményét a kommenteknél. (Ha még nem tette meg, egy rövid regisztráció szükséges lehet.)

Ha szeretné tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelöljön be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Share

Blog-találkozó és Akadémia: fejlemények

Kerestem termet a blogtalálkozónak, rá kellett jönnöm, alig van kiadó terem, ahová 70-100 ember beférne.

Végül találtam egyet, ami jónak tűnik, alaphangon 80 fős, de bövíthető akár 120 főig is. (Egyébként 20-30 fő felett már nincsenek bérelhető termek, csak 150-200 fősek, nem éppen gombokért.)

Kelenföldön van, a 7-173-as buszokkal gyorsan megközelíthető, parkolóhely rengeteg van a környéken, van hangosítás is.

Apró bibi, hogy fizetni kell érte, nem is keveset.

Ha legalább 50-60 ember eljön, mindenkinek bele kellene adni minumum 600-700 forintot.

Arra gondoltam, hogy kiraknánk egy dobozt, abba mindenki annyit rakna, amennyit akar, aztán ha ki kevesebbet, ki többet beletesz, csak kijön a végösszeg. Ha kevés lesz, majd kipótolom, de akkor várhatjátok, mikor lesz legközelebb találkozó. 🙂

Ennek ismeretében mennyien jönnétek el? Konkrétan olyan 30-35 ember jelezte, de szerintem legalább a duplája a reális. (Persze, akkor még nem volt szó pénzről.)

(Persze, ha tudsz ingyen termet, például a cégetek ebédlőjét, akkor még nem késő jelezned.)

A másik kérdés: melyik nap legyen, este hat jó-e mindenkinek?

Akadémia: lassan összejön az első “évfolyam”. 🙂 (De még tudsz jelentkezni.)

Őket kérdezem, melyik helyszínt preferálják: Kelenföld, Hungária Krt., Astória. Kelenföld mellett a parkolás szól és busszal sincs messze, a másik két helyszín közelebb van, de ott a parkolás lesz gond (bár hat után ingyenes, de lesz-e hely?)

A tananyag honnan induljon? Vegyük alapnak azt, hogy amit leírtam a blogban, azt már tudjátok, vagy kezdjük majdnem nulláról?

Olyan meredek dolgokról, mint opciók, meg határidős kötés akartok hallani, vagy maradjunk az alapoknál?

Arra gondoltam, hogy mivel az első csoport lesz a kisérleti nyulak társasága, rajtuk fogom letesztelni, hogy mi és mennyi fér bele hat előadásba (ha egyáltalán bármi is belefér ennyi időbe), ezért ők valami minimálisat fizessenek, 10-15 ezer forintot, attól függ, mennyi lesz a terem.

A címemet tudjátok: kiszamolo kukac indamail pont hu

Share

Babakötvények államosítása

Régóta akarok újra írni a babakötvényről, egy mai hír újra aktuálissá tette a kérdést.

A hír szerint a babakötvények államosítására készül az állam, ami persze nem ennyire durva lépés, mint első körben hangzik, mindössze azt szeretné, hogy neki legyen a babaszámla-vezetésből haszna, ne a kereskedelmi bankoknak. Nem akarok tippeket adni, de ez a logika mentén nemcsak az egyéb államilag támogatott termékeket (önkéntes nyugdíj-pénztár, lakastakarék, stb.), hanem a teljes folyószámlavezetést is államosíthatná, azon is szép haszon van, sőt, tulajdonképpen az egész bankszektort és akkor már vissza is repültünk 1948-ba, jöhet a gyárak államosítása is.

» Read more

Share

Elindul a Kiszámoló-Akadémia!

Osztottam, szoroztam és végül arra az elhatározásra jutottam, hogy útjára indítom a Kiszámoló Akadémiát, ami a népeket oktatná pénzügyileg.

A bloghoz méltó módon, az ismert reklám szlogenjét átvéve “mindent ami fontos és semmit ami nem” stílusban adnám elő.

Tanulnánk egy kis makrót (például mijaz a monetáris politika, miért fontos, hogy kell mutatókat értelmezni, gazdasági híreket olvasni, stb.), tanulnánk banki és egyéb termékekről, amit a blogban is olvashattok (életbiztosítás, lakásbiztosítás, lakástakarék, bankbetétek tipusai), kötvénypiac, állampapírok, részvény, részvényelemzés, portfolió-képzés, befektetési döntések, befektetési alapok.

Rendes prezentációk lennének, tananyaggal, persze interaktív kérdezz-felelek stílusban.

Egy alkalom két-három óra lenne, a sorozatot 6 alkalomra tervezem (bár kevésnek tűnik nekem, de majd kialakul), a teremárakat nézegetve a 6 alkalom kijönne fejenként 20-25 ezerből, ha legalább 20-an jelentkeznek. Ez szerintem nagyon baráti ár.

Olyan helyet fogok választani, ami jól megközelíthető, autóval is lehet parkolni ingyen. (XIII kerület, Infópark, XIV kerület eleje, stb.)

Oktatás valamelyik hétköznap este hattól, esetleg szombat délelött (de inkább hétköznap este.)

Ha vidéki vagy, ne szomorodj el, ha találok másik 19 embert, elutazok hozzátok is órát tartani.

A dolog még képlékeny, például az óraszám is, mert például  LTP oktatáson csak a lakástakarékról beszélnek egy napot, a tőzsdei szakvizsgán meg csak a részvényekről egy évet, de egyelőre úgy tünik, elég a hat alkalom, persze attól függ, mennyire mélyen akartok belemenni egy-egy témába.

Akit érdekelne ezekkel a feltételekkel a lehetőség, írjon kommentet, levelet (kiszamolo kukac indamail pont hu), facebook bejegyzést, amit akar, ha van e-mail címe, tudom is értesíteni, ha vannak konkrétumok. 

Írd meg azt is, te miről hallanál szívesen, milyen mélységben érdekelnének mondjuk a részvények és a többi.

Mivel a tananyagot össze kell állítani, meg kell szervezni a dolgokat, ezért reálisan február végén indulna a tanfolyam.

Share

Szabad állampapírt venni ezekben az időkben?

Sokan tanakodnak ezekben a napokban, hogy érdemes-e állampapírt venni mostanában. Sok a rossz hír, de a tévében hallott 10% és ez feletti hozamok azért sok embert elgondolkodtattak.

(Hogy mennyit? Ma voltam az államkincstár budapesti kirendeltéségén, mindössze 56-an voltak előttem. Pár óra várakozás és hipp-hopp, sorra is kerültem.)

Mielőtt ezt a kérdést megvizsgálnánk egy aktualitásra szeretném sokak figyelmét felhívni.

Az infláció+3% kamatot fizető 2013/I jelű prémium állampapír-sorozat kamatfizetése most lesz január 25-én. (Nagyon sok embernek van ebből a papírból) Ezután a 2012-es évre várhatóan igen szerény, 6,9%-os kamatot fog csak fizetni. Ez még a jegybanki alapkamatot sem éri el.

Ezért a kamatfizetés napján el kell adni az államkincstárnak 100%-os áron (eddig ennyiért vette a prémium állampapírt kamatfizetés után) és venni kell belőle 2015/J prémium állampapírt, amelyik infláció plusz 5%-kal kamatozik, ez 9,3%-os kamatot fog jelenteni az első évre. Ha rosszul mennek a dolgok és minden kötél szakad, eddig ezt a prémium kötvény-sorozatot az államkincstár minimum 100%-on vette meg, de a felhalmozott kamatból levont 2%-ot, ha volt. Ezért kell kamatfizetés után eladni, amikor még nincs miből levonni pénzt.

Már ha egyáltalán érdemes állampapírt venni manapság.

Kezdeném a 10% feletti hozamokkal: az sajnos nem neked annyi. A nagyok veszik ennyiért és levonva belőle 2-2,5%-os hozamot, adják tovább neked.

Az Államkincstárnál a legjobb elérhető kamat diszkont-kincstárjegyre jelenleg 7,85% egy évre.

Ha máshol veszed meg, 8,2-8,4%-ot kapsz. Amint már itt is írtam, elég nagy szórás van a bankok között, érdemes többet végigkérdezni. Ha bankban veszed, fizetsz értékpapír-számla vezetéséért általában 0,11%/év díjat (ez az Államkincstárnál díjmentes) és lehetnek egyéb költségeid is (utalás, stb.), de még így is jobban jársz, mint az Államkincstárnál.

(Egyébként az állampapírokról és a kötvényekről itt írtam bővebben.)

A 8% körüli kamat is vonzó lehet egy évre, csak az a kérdés, mit hoz a jövő. Ha az MNB további kamatemelést hajt végre (többen 1,5-2%-ot várnak még idén), akkor az elérhető banki akciós kamatok 10% közelében lesznek.

Ha nem állapodunk meg az IMF-fel, az állampapír-kamatok tovább fognak nőni, ekkor sem szerencsés a 8%-os kamat.

De hogy túl okosak ne lehessünk, ha megszületik az IMF megállapodás, akkor esni fognak az állampapírok hozamai, ezért direkt jól járunk a 8%-os papírunkkal. Ekkor középtávon egy MNB kamatcsökkentés is elképzelhető.

Ha nagyon eldurvulnak a dolgok és az államcsőd realitássá válik az év második felében, megint csak nem egy nagy ötlet forintos állampapírban üldögélni.

(Az államcsődről itt írtam)

Végső konkluziót megint nem vonok le, ezeket mérlegeld, ha állampapír-vásárláson gondolkodsz.

Egyetért? Kiegészítené? Vitatkozna? Kérdése van? Ne habozzon leírni a véleményét a kommenteknél. (Ha még nem tette meg, egy rövid regisztráció szükséges lehet.)

Ha szeretné tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelöljön be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Share

Újabb író-olvasó találkozó. Te eljössz?

Felmerült az igény egy újabb író-olvasó találkozóra, azt találtuk ki Balázzsal, hogy akkor szervezünk egyet.

Végülis kell hozzá egy terem (ez még nincs), hallgatóság (ezek lennétek ti) és ha addig nem találunk megfelelőbbet, én elvállalom az előadó szerepét.

Egy kötetlen pár órás beszélgetésre gondoltunk, ahol lehetne élőben kérdezni és okosodni.

Itt jön a kérdés, hogy vajon mennyien lennénk? Mert ha eljöttök négyszázan és egy harminc fős termet béreltünk, az ugyanolyan ciki, mintha egy négyszáz fős teremben leszünk húszan.

Úgyhogy valamilyen formában jó lenne, ha jeleznétek, hány embert érdekelne a dolog.

Ha sikerül ingyen termet szerezni, akkor díjmentes lenne a belépés.

A másik, amin egy ideje gondolkodom, hogy lehetne egy 6-8 alkalmas előadás-sorozatot csinálni, ahol minden alkalommal más lenne a téma (állampapír-piac, részvények, megtakarítások, stb.)

Ezek is ilyen 2-2,5 órás előadások lennének, de azt már nem várhatjuk, hogy valaki ingyen adjon ehhez termet. Arra gondoltam, alkalmanként 2-3 ezer forint lenne a beugró, ez igen jutányos ár. (Akinek ennyit sem ér, az maradjon is otthon 🙂  )

Ez érdekelne titeket?

Ha vidéken szerveznél ilyen találkozót, azt is jelezd, meg tudjuk beszélni.

Szóval, a blog látogatóinak kb. egy ezreléke szokott kommentelni, de most jó lenne látni az igényeket.

Ezért ha nem gond, most az egyszer visszajelezhetnél, érdekel-e a dolog.

Facebook-on lájkold a cikket, ha jönnél, küld e-mailt, vagy írj kommentet.

Előre is köszi a felmérésben való részvételt.

Share

Csináld magad pénzügyi tanácsadás

Találkoztam Ferivel, beszélgettünk egy jót.

Arra gondoltam, megosztom veletek, miről beszéltünk, másnak is tanulságára szolgálhat.

Ferinek egy takarító cége van a Dunántúlon, 15 alkalmazottal. Egy kisebb megtakarítással rendelkezik, ötvenmillió alatt és aggódott, mi lesz a megtakarításaival a jelenlegi bizonytalan helyzetben.

A cége jól működik, viszont komoly probléma, hogy a cég léte egy-két nagy megrendelővel kötött szerződéstől függ.

A teljes megtakarítását, ahogy a cég számláját és pénzeszközeit egyetlen, helyi takarékszövetkezetben tartja. Tehát ha a takarékszövetkezet csődöt jelent, mint a Jógazda takarékszövetkezet nem is olyan régen, akkor minden megtakarítása befagy, még a cége sem tud fizetni sem a beszállítóinak, sem a dolgozóinak.

Ezen minenképpen váloztatni kell. Erre a másik nyomós érv, hogy elég szerény kamattal ketyegnek a lekötések a takarékszövetkezetben jelenleg 5-6-7%-kal.

Javasoltam az Axa VIP számlát, ott lekötés nélkül is elérhető a 8,2%. Természetesen az Axába sem tesszük az összes pénzt, de jelenleg könnyű másik 8%-os lekötést találni.

(Ezen a lépésen az elérhető kamatkülönbségen kerestünk kb. évi 800 ezret.)

A céges számlájára szintén kifizet havi 30 ezer forintot. Ennek oka a helyi takarékszövetkezet díjszabása és az a tény, hogy a takarítónők szeretik készpénzben kapni a fizetésüket, ami nem csak kényelmetlen és időt rabló Ferinek, de a készpénzfelvétel is drága.

Ezért javasoltam neki, hogy beszélje rá a takarítónőket erre az ingyenes dolgozói számlára. Megkapják a pénzt és az első automatából díjmentesen felvehetik.

Azt is tanácsoltam neki, hogy másolja le a legutolsó havi céges bankszámláját és adja be a helyi bankok kisvállalkozói referenseinek, hogy számolják ki, ilyen utalásszám és pénzfelvétel mellett melyik lenne a legolcsóbb vállalkozói csomag a számára.

Ezen úgy tippeltük, hogy havi 20 ezret is spórolhat. Ez újabb 240 ezer egy évre.

A céges számláján jelenleg is van 8 millió forint, amit csak áprilisban tud felvenni. Az átlagos összeg a számláján 4 millió, amire semmi kamatot nem kap.

Javasoltam neki, hogy nyisson pénzpiaci alapot és tegye át abba ezt a pénzt, még ha csak éves 6% kamatot is kap, újabb 240 ezret talált. A pénzpiaci alapokról itt írtam.

Adózási okokból nem a saját számláján, hanem édesanyja és az anyósa számláján is tart jelentős összegeket. Amire nem gondolt, hogyha a 80 éves anyós meghal, akkor ez az összeg az örökség része lesz, a sogórai joggal tartanak majd igényt rá. Ezért mondtam neki, hogy még ma csináltasson elhalálozási rendelkezést, amivel ezt megelőzheti. Erről itt írtam.

Az egyik jóbarátja belerángatta őt egy életbiztosításba, évi 500 ezer forintos díjjal, amiből már befizetett egy évet és most kellene a következőt. A netről letöltöttük a biztosítás feltételeit, amiből megtudtuk, hogy az első három év befizetéséből (1,5 millió) a biztosító elvon 930 ezret.

Azaz ha befizeti a következő évet, újabb 430 ezret bukik. Inkább törödjön bele az 500 ezer elvesztésébe, mint további 430 ezret elbukjon. Erről itt írtam.

Aggódott az államcsőd és a bankbetétek államosítása miatt és külföldre akarta vinni pénzének egy jó részét. Az államcsődről itt írtam, az államosításról itt. Megbeszéltük, hogy az államcsődnek lesznek előjelei, mint sikertelen államkötvény aukciók, túl magas hozamok, ezért figyelje, hogy mennyire voltak sikeresek ezek az aukciók és ráérünk akkor cselekedni, ha több aukció is sikertelen volt, vagy az eredeti tervek egy részét tudták csak eladni a magas elvárt hozam miatt.

A biztonság kedvéért megnyitja a külföldi számlát, de ilyen magas euroárfolyam mellett nem váltja át a forintot, mert ha lesz IMF megegyezés és/vagy személycsere az ország élén, sokat fog visszaerősödni a forint. A szlovákiai bankszámlanyításról itt írtam.

Rendelkezett még a család minden tagja kockázati életbiztosítással, ő például évi 90 ezer forintot fizetett egy 3 milliós életbiztosításra. Megmondtam neki, hol kap háromszor ennyi biztosítást fele pénzen. Ezen is spóroltunk egy évi 50-80 ezret a családnak. Erről itt írtam.

Volt még egy nyolc éves lakástakarék is, ami szintén nem nagy buli. Erről itt írtam.

Feri érdeklődött még nagyobb hozamú befektetésekről is. Azt beszéltük, hogy ha biztos van kedve hozzá, egy-két millióból csinálunk egy jól diverzifikált portfoliót amerikai kisvállalati kötvénytől a nyersanyagig, azon kiprobálhatja, milyen érzés minden nap azon izgulni, hogy hogy áll az olaj, esett-e a kínai tőzsde és mi hír Braziliában, mindezt a jelenlegi magyar bankkamatoknál maximum 3-4%-os plusz hozamért.

Egy két órás beszélgetéssel sikerült megspórolnunk egy-két milliót, úgy tűnik, megérte találkozni.

Mielött teletömitek a postaládámat “velem is találkozz lécci” levelekkel, kérlek, olvassátok el a bejegyzés címét. Azt szerentém, hogy ti magatok legyetek képesek ilyen döntéseket hozni és nem az, hogy nekem ne legyen egyetlen szabad estém se. 🙂

Szeretnék még írni pár ilyen bejegyzést, utána már te is képes leszel átnézni a saját pénzügyeidet.

Addig is olvasd a blogot figyelmesen, sok kérdésre választ kapsz.

Egyetért? Kiegészítené? Vitatkozna? Kérdése van? Ne habozzon leírni a véleményét a kommenteknél. (Ha még nem tette meg, egy rövid regisztráció szükséges lehet.)

Ha szeretné tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelöljön be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo

Share

Emgoldex még egyszer és utoljára

Van annak haszna, amikor az ember blogját Braziliától Kínáig olvassák.

A múltkori nagy port kavaró bejegyzésem után, ahol az Emgoldexet egy pilótajátékot szervező komolytalan cégnek állítottam, Máté, aki Münchenben dolgozik, elment, hogy a megadott címen megkeresse a céget. (A kék linkre kattintva tudod elolvasni azt a cikket.)

Azt megbeszéltük ott, hogy a dubai címen egy irodába még legalább másik négy cég be van jegyezve, ugyanazzal a postafiók címmel, ezért ott érdemi munka biztos nem folyik. Akkor csakis Németországban lehet a fő bázis.

Két cím van forgalomban az Emgoldex-szel kapcsolatban, egy Maximilanstrasse 13, ahol nyoma sincs a cégnek (egyébként egy kicsi irodaház 3-4 céggel, de ezek között nincs az Emgoldex), illetve egy  Lerchenauerstrasse 18 rgb, ahol is az rgb a hátsó épületet jelenti. » Read more

Share
1 2