Egy szomorú történet kommentár nélkül

Az alábbi levelet kaptam, ami sajnos nem egyedi eset, már nagyon sok hasonlót kaptam, vagy hallottam személyesen. Nyugodtan mondhatom, hogy szinte általános a történet.

Nem fűzök hozzá semmit, nem is szerkesztettem rajta (csak a nevet vettem ki), csak azért tesztem közzé, hogy más okulhasson és esetleg az érintettek lépjenek a hölgy kárpótlása érdekében. (Ezért is szokásommal ellentétben nem veszem ki a cégneveket a levélből.)

Röviden a lényeg kiemelve: a 12 milliós örökségéből az ügynök kötettett vele egy 3,5 milliós éves díjú unit linked biztosítást, aminek éves díját 3 évig (amíg visszaírnák a jutalékot) a 12 millióból fedezték. Ami maradt még aprópénz, abból további 5 unit linkedet kötött, mert az milyen jó lesz.

Sajnos a hölgynek csak a nyilvánosság az esélye, esetleg a Pénzügyi Békéltető Testület, vagy egy jó ügyvéd.

» Read more

Share

Figyelj a befektetési alapok költségeire!

Írtam egy cikket pár hónapja, hogyan alakultak ki a ma ismert befektetési alapok és hogyan lettek az alacsonyabb költségeik miatt sikertermékek a tőzsdei indexeket egyszerűen csak lemásoló úgynevezett indexkövető alapok. (Itt tudod elolvasni, ha még nem tetted. Szerintem érdemes, legalábbis nekem tetszett a cikk 🙂 )

Folytatva az előző cikk gondolatmenetét, nézzük meg, milyen költségekkel találkozol egy befektetési alapnál és egyáltalán miért olyan fontosak a költségek.

A befektetési alapkezelők a szolgáltatásaikért (komoly) költséget számolnak fel. Mivel nem azért dolgoznak, hogy elfáradjanak, a munkájukért cserébe úgynevezett alapkezelői díjat kérnek.

Ennek mértéke többek között függ az alap fajtájától is, a legnagyobb költséggel általában a származtatott alapok és az ingatlanalapok dolgoznak, a legkevesebb költségűek közé pedig általában a pénzpiaci és a likvidítási alapok tartoznak.

» Read more

Share

Mi a helyzet Ukrajnában?

Az elmúlt napok véres eseményei joggal töltötték el aggodalommal azokat, akiknek pénzük van a szomszédos országban. Egy polgárháborúba sodródó országban soha nincs biztonságban az ember pénze hosszú távon.

(Természetesen egyből megjelentek a trollok, akik már úgy tudták egy éve is, amikor írtam az országról és a bankbetétekről, hogy ez lesz. Hát persze, hogyne, még a halottak számát is láttad előre.)

Most úgy tűnik, hogy a helyzet normalizálódott, a harcok véget értek. Az elnök hatalmát korlátozták, az oligarchák jó része elmenekült az országból, előrehozott választásokban állapodtak meg. Ezek csak részsikerek, de reméljük tartós marad a normalizált állapot.

Azonban a problémák, amik voltak eddig is Ukrajnában, még nem oldottak meg. A helyzet ugyanaz, mint amit itt leírtam.

» Read more

Share

Vedd ki a felesleges pénzt a cégből

Gyakran találkozok azzal a helyzettel, hogy a tulajdonos nem veszi ki a felhalmozott nyereséget a cégből, mert nem akar adózni utána.

Ez egy igen logikus magyarázatnak tűnik, csak három probléma van vele.

Az egyik, hogy cégként sokkal kevesebb kamatot kapsz a pénzedre, mint magánemberként. Még a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben is 1-1,5%-ot buksz a céges kamatokon, ami 20-30 millió forintnál már szép összeg évente.

» Read more

Share

Devizahitelek: mit jelent az Európai Bíróság döntése?

Nemrég egy bankoknak dolgozó ügyvédi iroda rendelte meg a céges Kiszámoló Akadémiát. Nehéz helyzetben voltam, hogy mi újat tudok mondani azoknak, akik bár “csak” jogászok, de minden nap értékpapírokkal és egyéb banki termékkel összefüggő ügyekkel foglalkoznak. Nekik nem volt nagy újság, hogy mi a kockázata egy kötvénynek, vagy miért kell figyelni az apróbetűre.

Itt lettünk jó kapcsolatban az iroda vezetőjével, akit megkérdeztem, hogy mi pontosan a tétje az Európai Bíróság várható döntésének a devizahitelekkel kapcsolatban és miért várja mindenki lélegzet visszafojtva az eredményt.

Ahogy én megértettem, az a lényeg, hogy az érintett adós azt szeretné elérni, hogy belekapaszkodva egy szerinte formai hibába (külön nincs feltüntetve az árfolyamrés, mint költség) elérje, hogy az egész szerződés semmis legyen. Ezzel szemben a magyar álláspont az volt, hogy a szerződés érvényességét megtartsák, csak a vitatott pontot javítsák ki. Ebben kellett döntenie az Európai Bíróságnak.

» Read more

Share

KATA-sok vigyázzatok!

Már több esetet hallottam, hogy az adóhivatal azonnal kiteszi a KATA-ból azokat, akik két hónapnál nagyobb késésbe kerülnek az 50 ezres havi adófizetésükkel.)(Update: azóta ez változott, csak év végén nézik, van-e elmaradásod.

Ilyenkor normál adózású vállalkozó leszel, havi 82 ezres járulékfizetési kötelezettséggel és további kb. 28%-os adóterheléssel. (Ha van költséged, azt levonhatod a bevételeidből, nem úgy, mint a KATA-nál.)

Külön jó hír, hogy nem is mehetsz vissza a KATA alá , ha jól tudom, két évig. Az egyetlen megoldás, hogy visszaadod a vállalkozóit és csinálsz egy Bt.-t, ami KATÁ-s lesz. (Ennek költsége 25 ezer Ft illeték plusz az ügyvédi munkadíj, ez további minimum 13-20 ezer Ft.)

Egy szó mint száz: Minden hónapban fizesd be a KATA 50 ezer forintját (25 ezer, ha mellékállású vállalkozó vagy, munka mellett), mert egyébként egy pillanat alatt körön kívül találod magad.

Hogy mi a KATA és mire jó, arról itt írtam.

Share

Itt a 2019/I prémium állampapír

Az eddigi 2018/I prémium állampapírt váltotta a 2019/I, szintén öt éves államkötvény.

A kamatozása éves infláció plusz 3% továbbra is, 2014-re ez 4,7%-ot jelent. Mivel az állampapírok kamata után nem kell fizetni EHO-t, szemben a bankbetétekkel, ez megfelel 5,1%-os bankbetéti kamatnak.

Ha pedig TBSZ számlára vesszük az állampapírt, akkor 2015 január elseje utáni ötödik év végén nem kell egyáltalán kamatadót fizetni.

A kötvény megvásárolható a Magyar Államkincstár kirendeltségein.

Share

Elmarad a hétvégi Akadémia

Többek kérésére tettem hétvégére az Akadémiát, de sajnos úgy tűnik, több embernek nem jó az időpont, mint akinek kedvező lenne.

Nagyon sokan jelezték, hogy egyik vagy másik szombat nem alkalmas.

Ezért a problémák elkerülése végett inkább majd nézek egy hétközbeni időpontot hamarosan.

Aki levélben visszajelzett, vagy jelentkezett, annak igyekszem még ma írni.

Elnézést azoktól, akik jöttek volna.

Share

Ennyit spórolsz a netes vásárlással

Már írtam arról, hogy mennyire egyszerű és olcsó internetről megrendelni sok terméket. Cikk itt. Ebben leírtam, hogyan tudsz kártyával és paypallal vásárolni, milyen összeg felett kell áfát és vámot fizetned, stb.

(Az áfamentes összeghatár nagyon alacsony -22 euró-, de alig van esélyed, hogy fennakadj a szűrőn, olyan mennyiségű áru ömlik be az országba postán keresztül. Ha nagy cégtől rendelsz (például Amazon), azok nem molyolnak, egyből rádvágják a forgalmi adót. Ha nem normál postával kéred, hanem mondjuk DHL-lel, akkor is sanszos, hogy fizetni fogsz. Egyébként meg főleg az olyan csomagokra utaznak a vámnál, amelyek ránézésre is telefondobozt, notebook dobozt, vagy hasonló drága műszaki terméket rejtenek. Ilyenkor sincs itt a világvége, csak bekérik a számlamásolatodat és az ott kifizetett összeg után 22 euró feletti értéknél bevasalnak 27% áfát, 150 euró felett még a vámot is.)

A fenn belinkelt cikket egészíteném ki néhány további infóval, illetve konkrét példákkal bemutatnám, miket vettem az elmúlt pár hónapban és mennyit spóroltam rajta a magyar árakhoz képest.

» Read more

Share

Microfinansbank? Na ne már!

Facebookon és hirdetéseken terjed az új csodálatos lehetőség, amit nekem is átküldtetek véleményezésre. A hirdetés azt állítja, hogy (szó szerint idézem):

Orosz pénzintézet (Microfinansbank) elindított egy nemzetközi bankkártya programot.

7 évig érvényes MasterCard bankkártya, s csak egyszeri 30 dollár költsége van 7 évre!
Ingyenesen pénzfelvétel 210 ország bank automatáiból, ingyenes vásárlás, rezsibefizetés, stb..
16% éves kamatot fizet a számlán lévő pénz után. Ha leköti 3, 6 vagy 12 hónapra akkor sokkal többet!

Hamarosan 5 féle mikro hitelt fog biztosítani a bankkártyával rendelkezőknek.

S közvetlen pénzfelvétel elektronikus számlákról: Perfect Money, Payza, PayPal. Minden betét be van bitósítva a legnagyobb Orosz biztosítóval.

A bankkártyákat nem csak magánszemélyek igényelhetik, hanem cégek is!

Bővebb információ Telefonon!

» Read more

Share

Magas betéti kamat? Vigyázz!

József talált egy nagyszerű ajánlatot egy nagy kereskedelmi banknál: 7,8% kamat kombinált betétnél.

Mielőtt belevágsz, azért olvasd el az apróbetűt is:

A pénzed kétharmadát egy zártvégű befektetési jegybe kell tenned és csak a pénzed maradékát teheted be akciós bankbetétbe.

Ha elolvasod, oda is csak 60 napra. Vagyis az összes kamat, amit kapni fogsz a pénzedre, az éves 7,8% kamat hatoda, abból se felejtsd el levonni a kamatadót.

Tehát összesen egy egész százaléknyi kamatról beszélünk. Ha ezt a pénzt egy másik bankból utalod oda, akkor minimum kifizetsz 0,3% tranzakciós adót a bankköltségen túl. Ha lejárat után el akarod utalni, újabb 0,3%-kal leszel szegényebb.

Ebben az esetben a teljes nyereséged maximum 0,4% két hónapra. Ennyit a legrosszabb esetben is megkapsz a pénzedre a jelenlegi bankodban is.

Ezért a “nyereségért” cserébe vásárolhatsz zártvégű alapokat, amiket nem tudsz eladni lejárat előtt, csak komoly vesztességgel, a másodpiacon. (Ezért zártvégű, vagyis szemben a nyiltvégűvel, ennek nincs napi vétele és eladása, csak ha találnak valakit, aki hajlandó megvenni tőled. Olyan áron, amin ő fog sokat keresni és nem te.)

További öröm, hogy ezek közül a legtöbb az adott banknál tőke vagy hozamvédett, ami egyet jelent a “majdnem biztos, hogy semmit nem fog hozni 3-5 év alatt” kifejezéssel. Erről már itt írtam.

Úgyhogy soha ne szédülj meg a magas kamatok láttán, egyáltalán nem biztos, hogy nyersz egy ilyen ajánlattal.

Share

Háromévesek lettünk

Majdnem elfelejtettem: a blog három éves lett. 🙂

2011 februárjában magam sem tudom miért kezdtem el blogolni. Ráadásul nem is pénzügyi témákat akartam körbejárni, de titeket sokkal jobban izgatott a unit linked biztosítás és a tőkevédett alap, mint hogy megéri-e napkollektort rakatni a tetőre. Így miattatok lettem pénzügyi blogger, immár több mint egy éve főállásban.

Az első fél évben napi 150-200 látogatás már nagy szónak számított, a mai napig nem tudom, hogy ez a pár száz ember hogy a szöszbe talált rá a blogra a blog.hu sűrűjében.

Mára elértük a havi 80-90 ezer egyedi látogatószámot és a 160-180 ezer látogatást. Ennek egyrészt örülök, másrészt ez azt is jelenti, hogy az emberek 99%-a még mindig nem olvassa a blogot.

Úgyhogy még van hová fejlődni, remélem egy év múlva már sokkal ismertebb lesz a blog.

Kedves Olvasóim, köszönöm az eddigi bizalmat és támogatást, tartsatok velem a következő évben is.

Share

Indul a következő Akadémia péntek este és szombaton

A (nem budapesti) köz kívánatára a következő Akadémia február 14.-én indul. Péntek este egy alkalom, szombaton 10-16 óráig két alkalom, majd ugyanez még egyszer a rá következő héten.

A helyszín a Nyugati Pályaudvartól három perc gyalog: 6. kerület, Lovag utca 9-11. Ez a Drégelyvár Oktatási Központ épülete.

Pénteken 18:30-kor kezdünk (esetleg megpróbálom átrakatni 18:00-ra, ha valaki haza akar utazni.) Egy alkalom 2,5 óra.

Szombat 10-től 12:30-ig és 13:30-tól 16 óráig két alkalom lesz.

A metrón nem kell újabb jegyet lyukasztani, ha átszállsz másik metróra, így szinte mindenhonnan egy jeggyel el tudsz idáig jutni (Déli pu., Keleti pu., Népstadion autóbusz állomás, stb.)

Lehet jelentkezni, akik már előjelentkeztek, azoknak hamarosan írni fogok.

Share