A jól kereső házas férfiak

Nagyon sok szó volt és lesz is arról a fórumokon, hogy mennyivel keresnek kevesebbet a nők ugyanabban a munkakörben, mint a férfiak, vagy miért alacsonyabb egy afroamerikai fizetése az USÁ-ban, mint egy fehér bőrűé.

De van egy másik érdekesség, amit már sokan igyekeztek megfejteni.

Ez pedig a házas emberek fizetése, leginkább a férfiaké.

Ugyanis egy házas férfi keresi a legtöbbet. Többet, mint bárki más a piacon.

A házas nők is többet keresnek, mint az egyedülálló nők az ötvenes éveik előtt, de az igazán nagy különbség a házas és az egyedülálló férfiak keresete között van, s ez a különbség 1990 óta fokozatosan nőtt.

Ennek okára több magyarázatot is kerestek a különböző felmérések.

» Read more

Share

Demográfiai portré 2021

Két hete jelent meg a 2021-es Demográfiai Portré, amit Gusztáv küldött át.

Ebből megtudhatjuk többek közt, hogy az elmúlt évtizedben újabb 255 ezer fővel csökkent Magyarország népessége és ideális esetben is 8,8 millióan leszünk 2050-re, de ehhez kell néhány százezer bevándorló is.

2001 óta egyedül Közép-Magyarországon nőtt a lakosság száma a belső vándorlás következtében, de ott sem jelentős a növekedés 2011 óta.

2050-ben már 47 idős személyt kell majd eltartania 100 aktívkorúnak, vagyis minden dolgozónak a saját és gyerekei ellátásán túl egy fél nyugdíjat és az ahhoz tartozó egészségügyi ellátást is ki kell majd termelnie.

A legpozitívabb forgatókönyv szerint sem fogjuk soha elérni a csökkentés megállításához szükséges 2,1 gyerek/szülőképes korú nő termékenységi rátát, ideális esetben is csak az 1,7 körüli értékig fogunk eljutni.

A legmagasabb a gyerekvállalási kedv Észak-Magyarországon (1,79 gyerek/nő), a legalacsonyabb Közép-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon, mindössze 1,3-1,36, ez szinte semmit nem nőtt 2001 óta, amikor is 1,2 volt az érték. (Az országos átlag 1,31 volt 2001-ben, vagyis nagyot nyílt az olló a gyerekvállalási kedvben az ország különböző részei között és nem a fejlettebb régiók előnyére.)

Észak-Magyarországon szülnek leghamarabb a nők, átlagosan 27,6 évesen, Közép-Magyarországon szülnek a legidősebben, átlagosan 31,5 évesen.

További érdekes adatok, modellezések a fent belinkelt tanulmányban.

Share

Ez lenne a magas infláció valódi oka?

Az Egyesült Államokban már komoly vita van arról, hogy be kell-e fagyasztani egyes termékek árait, mert a cégek pofátlanul kihasználják a lehetőséget és ok nélkül emelik az áraikat.

Megnézve a FED grafikonját az adózott céges profitról, elég nehéz vitatkozni az állítással:

Egyes számítások szerint az infláció 60%-át(!) a cégek profitemelkedése adta. A maradék 40%-ról tehet az áruhiány, a szállítási probléma, a növekvő energiaár és minden egyéb.

Fehér-házi elemzők a monopóliumokat és a túl nagyra nőtt cégeket okolják az ilyen mértékű áremelésekért. (Mert a profitorientált cégek már csak ilyenek, ha valamit többért is el tudnak adni a túlzott kereslet miatt, akkor bizony árat emelnek akár ok nélkül is, így működik a piac. S ha az emberek zsebét kitömték rengeteg ingyenpénzzel, a kereslettel nem lesz probléma.)

Az árbefagyasztás mellett érvelők szerint ugyanaz történik, mint a második világháború után, a megugró kereslet kínálati szűkösséggel találkozik és ezt a nagy multik jól kihasználják a saját céljaikra. Ahogy a világháború után az állam befolyásolta az árakat, most is ezt kellene tennie.

A részleges befagyasztás mellett érvelők szerint kizárólag olyan területen szabadna bevetni ezt a fegyvert, ahol az emberi fogyasztást nem lehet időben eltolni: egészségügy, lakhatás, alapvető élelmiszerek.

Az árak befagyasztását elutasítók szerint nem lehet az inflációval szemben ilyen eszközökkel harcolni. A probléma a túl nagy kereslet, ami nem hogy csökkenne az árak mesterséges csökkentésével, hanem logikusan tovább nőne. (Ha drágán is kell valami, olcsóbban még inkább kell. Könnyen előállna az a helyzet, mint a Szovjetunióban, hiába termeltek többet egy termékből, hiánycikk lett.) Másik lehetséges kimenet a recesszió, a harmadik, hogy a tovább gyűrűző hatások miatt egyre több terméket kell majd hatósági árellenőrzés alá vonni. Ha a tej árát fixálom, előbb-utóbb a takarmány árát is fixálni kell, hogy ne menjenek tönkre a tejtermelők. Utána viszont fixálni kellene a műtrágya, permetszer és minden egyéb árát is, hogy ne menjen tönkre a takarmánytermelő sem.

További érv az árszabályozás ellen, hogy az a nyílt beismerése lenne annak, hogy a FED (a jegybank) tehetetlen az inflációval szemben.

Egy alapos, 2020-as világbanki tanulmány szerint a közelmúltban az árszabályozások több kárt csináltak, mint hasznot.

Nagyon élénk vita alakult ki a témáról az Egyesült Államokban, egyre magasabb körökben érvelnek az árszabályozás mellett.

Addig is, amíg eldöntik, mi a helyes lépés, amíg te azt hallod, hogy chiphiány, meg konténer probléma és egyéb okok miatt drágul minden, vess egy pillantást a fenti ábrára, hogyan alakult a cégek profitja az elmúlt évben. 🙂

Share

Ki a hibás a kialakult hitelválságért?

Bár a következő bejegyzést a lakástakaréknak szántam, úgy gondolom, ez is egy izgalmas téma. Kit terhel a felelősség a nagyszámú bedőlt hitel miatt? Kinek kellene állni a hitelmentés számláját?

A bankokat divat szidni, hogy rátukmálták a szegény megtévesztett emberekre a hitelt.

Az embereket is van miért elmarasztalni, nagyon sokan teljes pénzügyi analfabétizmussal megverve, lukas zsebbel adósodtak el 30 évre.

Amiről most én szeretnék írni, az az állam szerepe a kialakult válságban. Erről esik a legkevesebb szó, pedig legalább annyira bűnös, mint a másik két szereplője ennek a tragédiának.

A felfokozott keresletet a legkomolyabb mértékben az állami támogatások és kezességvállalások generálták.

A szerencsére megboldogult Fészekrakó program keretében az állam kezességet vállalt a kispénzű állampolgárokra, hogy az egyébként teljesen hitelképtelen tömegek már 10% önrész mellett is megvehessék vágyálmaik otthonát.

(Bal)Szerencsés esetben ezzel a szükséges 10% önerővel sem kellett rendelkezni, ugyanis a “szocpol”, a “félszocpol” és a “megelőlegező szocpol”, azaz az államtól a (leendő) gyerekek után kapott vissza nem téritendő támogatás kiváltotta ezt.

Mi lett ennek az eredménye? Olyan tömegek kezdtek el lakásokat vásárolni, akik 10 év alatt még egymillió forintot sem tudtak összegyűjteni, azaz havi nyolcezer forintnyi megtakarítással sem rendelkeztek. Nem egy ügyfél a tökéletes nulla forinttal vágott bele a lakásvásárlásba, még az ügyvédi költséget is személyi kölcsönből fedezték.

Ez a tömeg adja a most bajba jutott adósok nagy részét. Ugyanis akinek nincs pár havi tartaléka, az még válság nélkül is garantáltan gondba kerül 25-30 év alatt, hiszen kevés az a szerencsés ember, aki elmondhatja, hogy 25 év alatt egyszer sem vesztette el a munkáját, vagy került táppénzre huzamosabb ideig.

Ostobaság volt az állam részéről ezeket az embereket a lakástulajdonlás hamis illuziójába kergetni.

Ugyanilyen téves döntés volt az állami kamattámogatás bevezetése. Évente 200 milliárd forint feletti összegeket költött (és költ még mindig) az állam az adófizetők pénzéből a hitelesek kamattámogatására.

Számoljunk egy kicsit: ÁFA nélkül 10 millióba kerülő lakásból évente 20 ezer darabot tudna építeni az állam ennyi pénzből. Azaz 10 év távlatában 200 ezer lakást, amivel tökéletesen megoldotta volna az összes rászoruló lakhatását és a mostani hitelválság is nagyságrendileg kisebb lenne.

De ne menjünk el az MNB monetáris politikája mellett sem. 2001-ben bevezette a Nemzeti Bank az Inflation Targeting politikát, aminek lényege, hogy a bank kitűz maga elé egy inflációs célt és vakon, minden mást figyelmen kívül hagyva, a teljes monetáris politikát ennek a célnak veti alá.

Az eredménye? Soha még csak meg sem közelítette a kitüzőtt 3-4%-os célt, semmi látható eredménye nem volt ennek a törekvésnek, ellenben az alapkamatot ez miatt az egekbe emelte. Ez két dolgot eredményezett: A forinthitelek megfizethetetlenek lettek, mindenki devizában adósodott el, hiszen a forinthitelek akár 10%-kal is magasabbak kamatúak voltak, mint a svájci frank alapú hitelek.

A másik eredménye, hogy a magas alapkamat idecsábitotta a külföldi forró tőkét, ez a forint túlértékelődéséhez vezetett, ami megint csak a devizahitelesek sorsát pecsételte meg, hiszen a legtöbben erős forint mellett adósodtak el és most a visszagyengült forint miatt magasabbak lettek a havi törlesztőrészletek. Csehország elkerülte ezt a csapdát, ott alig-alig találni devizahitelt és az állam legnagyobb válságban is 4-5%-on tudta finanszirozni magát a saját devizájában.

Külön szót érdemel még a PSZÁF hozzáállása, aki nem emelte fel a szavát kellő eréllyel a zajló folyamatok ellen. Érdemi lépéseket a hitelpiac megszabályozására csak a válság kitörése után tett, igazi eső után köpönyeg stílusban.

Személy szerint én nem osztom az állam azon véleményét, hogy a lakáshiteleseket mindenáron meg kellene menteni, mert így pont azok az adófizetők járnak pórul, akik felelősen viselkedtek és nem ugrottak bele egy erejük feletti hitelbe. Hagyni kellene, hogy letisztuljon a helyzet, hogy azok, akik már akkor sem voltak hitelképesek, amikor felvették a hitelt, elveszítsék azt, ami soha nem is volt az övék. A maradék megmentése is éppen elég komoly érvágás lesz az adófizetők részére.

Viszont látni kell azt is, hogy az állam és a politikusok szerepe a kialakult helyzetben legalább akkora, mint a többi szereplőjé. 

Amennyiben tetszik a blog, legyen követőnk a facebook-on, hogy mindig értesűlhessen az új bejegyzésekről: http://www.facebook.com/kiszamolo

 

Share