Joe Kennedy, a későbbi amerikai elnök apja mondta, hogy akkor jött rá 1929-ben, hogy eljött az ideje a tőzsdéről való kiszállásnak, amikor a cipőpucoló fiú osztott neki tippeket, milyen részvényt vegyen meg. De ugyanígy kaphattál tippeket a taxisofőrtől, de néha még az utcai koldustól is. Bernard Baruch is arról írt, hogy még a szakácsának is volt részvénye és naponta nézte az árfolyamot.

Az amerikai átlagemberek először a hadikölcsönökkel kapcsolatban találkoztak értékpapírokkal az első világháború során, majd észrevették, hogy a gazdagok milyen sokat keresnek a részvényeken az 1921-ben indult felívelő tőzsdei árfolyamok miatt.

Ebből senki nem akart kimaradni, így a tőzsdén, ami addig a nagybefektetők platformja volt, hirtelen nagyon sok új vásárló jelent meg.

1926-1927-re már gyakran háziasszonyok és kétkezi munkások tőzsdéztek, gyakran tízszeres tőkeáttétel mellett. Hamarosan már több, mint 20 millió ember rendelkezett részvénnyel, ami a mai szemmel nem tűnik soknak, hiszen rengetegen rendelkeznek részvényekkel akkor is, ha esetleg nem is tudnak róla, befektetési alapokon, nyugdíjmegtakarítások és egyéb termékeken keresztül. De akkor ez egy elképesztően nagy szám volt, csak a későbbi Citibank egyedül kétezer brókert alkalmazott, hogy kielégítse az igényeket.

A legtöbb ember kisbefektető volt, néhány részvénnyel rendelkezett csak, azt is gyakran hitelből vette. Így történhetett meg, hogy egy mindennapi megélhetésért küzdő cipőpucoló fiú vagy egy kiskeresetű taxisofőr is a tőzsdén próbált szerencsét.

(A tőzsde akkori szárnyalását is a banki hitelek tették lehetővé. A spekulációs célú hitelek csökkentése érdekében a FED felemelte az alapkamatot 6%-ra 1929 augusztusában, de ettől még nem csökkent az emberek spekulációs hitelfelvételi kedve.)

Ezeknek az embereknek a zöme még a felvett hitel nélkül sem engedhette meg magának, hogy elveszítse azt a pénzt, amit a tőzsdén kockáztatott, de senki nem akart kimaradni a tuti lehetőségekből. Az volt a bolond, aki nem szállt be.

A példa kedvéért egy rádiórészvény másfél év alatt 94 centről 5,05 dollárra drágult, hiszen mindenki tudta, hogy a rádiózásé a jövő, ezért semmi nem drága egy ilyen részvényért. A cég profitja, de még a legpozitívabb növekedési potenciálja is köszönőviszonyban sem volt az árazásával, de az volt a hülye, aki erre nézett. Az okosok az ötszörös áremelkedésre és a további drágulás lehetőségére néztek csak.

A legtöbb új tőzsdei befektető soha életében még nem találkozott visszaeséssel, nem tudták, hogy a tőzsdén veszíteni is lehet. Az ismerethiányuk vakmerővé és magabiztossá tette őket, amit ők bátorságnak hittek, pedig csak közönséges tudatlanság volt. A kockázat fel nem ismerése szimpla ostobaság, nem bátorság és az így szerzett esetleges nyereség szerencse és nem tudás dolga.

A bölcsességük kimerült annyiban, hogy megnézték, mennyit kerestek volna, ha három évvel hamarabb szállnak be a tőzsdére és kiszámolták, hasonló emelkedés mellett milyen gazdagok lesznek három év múlva.

A piac igazolta vissza az elméletüket, hiszen egyre többen szálltak be hozzájuk hasonló emberek és szárnyra kelt a piac, úgy látszott, az a bolond, aki kimarad és annak van igaza, aki - ahogy ők hitték- elég bátor volt.

Mentségükre legyen mondva, hogy senki, de tényleg senki nem látta előre azt az összeomlást, ami hamarosan bekövetkezett.

A világhírű közgazdász, Fisher két héttel a nagy összeomlás előtt nyilatkozta, hogy szerinte a részvényárak elértek egy fennsíkot, sokáig itt fognak maradni. Mások is maximum oldalazást vagy kismértékű esést jósoltak az áraknak. A cégek profitja is kilőtt a válság előtt, így sokan ezt is megnyugtató jelnek vették, a mutató szerint csökkent a P/E ráta.

Az amerikai gazdaság a mutatók szerint rendben volt, alacsony volt a munkanélküliség (3,2% 1929 decemberében is!), a részvények P/E rátája 18 alatt volt még az év elején, ami akkoriban soknak számított, de azért nem annyira kiugróan soknak, új iparágak nőttek ki a semmiből, mint például az autógyártás és a hozzá kapcsolódó beruházások: autópályák, motelek, pihenőkben található éttermek, elterjedt a rádiózás, az elektromos áram és ezzel együtt az elektromos berendezések, dübörgött a gazdaság. (Ezek legalább akkora durranásnak számítottak akkoriban, mint manapság az internet, az informatika vagy a social media. A társadalom teljesen átalakult, a fejlődés minden túlzás nélkül forradalmi volt. Megjelent a porszívó, hűtőgép, klíma, a közlekedés fejlődésével kitágultak az utazási lehetőségek, a hírek pillanatok alatt eljutottak az otthonokba a rádión keresztül.)

Természetesen utólag sok figyelmeztető jel volt, mint a gazdasági növekedés lassulása, a növekvő kamatlábak, a magas hitelállomány, túltermelési válság, de igazából a felszín felett minden rendben lévőnek tűnt, semmi nem mutatta a közeledő vihart.

Innen a történet már jól ismert: ki tudja, miért pont akkor, de 1929 októberében eladási hullám tört ki a tőzsdén, egy hónap alatt a részvények elveszítették az áruk felét, majd a következő pár évben a 89%-át az esés előtti áruknak.

Az autóeladások száma 80%-kal esett, az építőipar 92%-os veszteséget szenvedett el. Sokan minden vagyonukat elveszítették, az öngyilkosságok száma a másfélszeresére nőtt, rengeteg bank és vállalkozás ment csődbe.

Tanuljunk a történelemből: a Nagy Depresszió, azaz az 1929-es világválság

Kennedy óta megalkották a cipőpucoló fiú indikátort, ami azt mutatná, mikor érdemes otthagyni a tőzsdét. De ezzel vigyázni kell, mert jól hangzik egy ilyen indikátor, de semmire nem használható.

Az elmúlt évtizedben nagyjából havonta találta úgy valaki, hogy már a háziasszonyok is tőzsdéznek, úgyhogy ideje kiszállni.

Emlegetik a Robinhood platformot is, ahol 22 millió zöldfülű naponta adja-veszi a részvényeket, pont mint 1929-ben a szakács és taxisofőr.

Azért érdemes tudni, hogy átlagosan 5.000 dollár egy Robinhood számla teljes állománya, ami még 22 millióval szorozva is csak kerekítési hiba az S&P 500 közel 41 ezer milliárd dolláros teljes piaci súlyában. (2,6 ezrelék, hogy pontos legyek.) Ha még tőkeáttételesen is játszanak néhányan, az is csak csepp a tengerben.

Ugyanígy a Reddit fórumozók is csak a zajt képviselik ebben az ügyben, a legtöbbjük néhány száz dollárral vagy egy-két ezer dollárral játszik, maximum egy-egy penny részvényt tudnak közösen megtrollkodni.

A valóságban kevesebb ember tart pénzt részvényekben, mint másfél évtizeddel ezelőtt.

Tehát erre alapozva kár kijelenteni, hogy menekülni kell, mert már a kisemberek is a tőzsdén játszanak szerencsejátékot. Lehet, hogy lesz tőzsdei összeomlás, (sőt valamikor biztos lesz, mert mindig van), de nem azért, mert egy tőke szempontjából nem jelentős, ám ismert és nagy zajt csapó réteg is szerencsét próbál a tőzsdén és egyéb eszközökben.

Azonban érdemes tanulni a történelemből, ezért is hasznos tanulmányozni a tőzsde történelmét, mind a pozitív, mind a negatív eseményeket, hogy ne is féljünk feleslegesen, de ne is higgyük bátorságnak a tudatlanságunkat.