Ideje árat emelned

Felhívtam a klímásomat tegnap, kifakadt, hogy februárban annyi munkája van, hogy nem győzi. Mondtam neki, hogy nem baj az, legalább meggazdagodsz. Erre csak felsóhajtott, hogy bár úgy lenne.

Nyelvtanár ugyanez. Egyszerűen folyamatosan kell elküldenie az új tanulókat, mert nincs szabad ideje újakat fogadni.

A gyerek jár tornára, ott is ez a baja a hölgynek, aki tartja az órát: nem tud már újakat fogadni, hosszú várólista van.

S még hosszan sorolhatnám, hányszor találkozom ilyen emberrel, szinte hetente.

Ilyenkor mindig elmondom nekik, hogy ha több a munkád, mint el bírod látni, akkor árat kell emelni.

Ha 25%-kal árat emelsz és ezért eltűnik az ügyfelek ötöde, fillérre ugyanannyit keresel, mint eddig, jóval kevesebb munkával és lesz lehetőséged újakat fogadni.

Ha megint tele lesz a naptárad, megint árat emelsz.

Ha a klímás februárban túl van terhelve munkával, akkor vagy nagyon jó szakember, vagy túl olcsó, vagy mindkettő egyszerre.

» Read more

Share

Amikor nem elég a bevétel a szükséges dolgokra

Anita írt egy levelet egy kérdéssel és mivel sokan járnak hasonló cipőben, érdemesebb itt válaszolni rá.

Anita fegyelmezett életet él, odafigyel a kiadásaira, nem vesz felesleges dolgokat és “élményekre” sem veri el a pénzt. Azonban rengeteg olyan kiadása van, amiről nem tud lemondani és rengeteg pénz megy el rá:

– Franciaórákat vesz, mert egy francia cégnél dolgozik és később jól jöhet, ha előrébb akar jutni.

– Masszőrhöz és gyógytornászhoz jár, mivel fáj a háta egy régi sérülés miatt.

– A pszichológus is sokat segít neki, mióta rendszeresen jár.

– A viselkedészavaros menhelyi kutyájuk miatt kutyaiskolába is kell járni. (Sajnos mentett kutyáknál előfordul, ha láncon tartották vagy verték, hogy túl agresszív vagy éppen feleslegesen ijedős.)

– Sportolásra is szüksége van, az is pénzbe kerül.

És így tovább, írt még egy pár dolgot, amire elmegy a pénze havonta. Mivel túl sokat dolgozik, nem tudja ezeket autodidakta módon megoldani.

» Read more

Share

Új év, új fogadalmak

Írni akartam egy remek cikket arról, hogy milyen pénzügyi fogadalmak tehetsz vagy érdemes tenned az újév kapcsán, illetve mik a leggyakoribb akadályai annak, ami miatt ezek az elhatározások meghiúsulnak.

Aztán rá kellett jönnöm, hogy ezeket a cikkeket már megírtam évekkel ezelőtt, úgyhogy felesleges újra megírnom ugyanazt. 🙂

Itt vannak az említett cikkek, ha még nem olvastad, tedd meg, ha már nem emlékszel rájuk, akkor pedig olvasd el újra őket.

Mindenkinek pénzügyileg is sikeres új évet kívánok.

Új év, új fogadalmak

Miért fulladnak kudarcba az újévi fogadalmak?

Share

Bevásárlás: így csináljuk mi

A tegnapi témáról jutott eszembe, hogy arról még nem írtam, hogyan vásárlunk mi be hatékonyan.

Cashmap árösszehasonlító oldal

A vásárlásainknak bő kétharmadát a Lidlben és az Aldiban ejtjük meg.

Szombatonként feltöltik az új akciós újságokat a netre, amit akkor átnézek. (Szombaton elvből soha nem dolgozom, így van rá időm mindig.) A két újságra elég kb. negyedóra. (Tehát tizenöt perc és ebben már a felírás is benne van.)

Ezek az akciós dolgok, amiket kiírok az akciós újságokból. Ha kell valami egyéb, az is felkerül a listára.

(Ha amúgy is kell valami, miért ne vegyem meg előre egy-két hónapra akkor, amikor éppen akciós? De nem veszek meg semmit, ami nem kell, csak azért, mert akciós. S nem, nem nézem végig az összes akciós újságot, mert nem fogok csak azért külön elmenni a Tescoba, mert most ott olcsóbb egy százassal a két kiló mandarin és onnan nem megyek át a Sparba egy akciós vécéillatósítóért. De amit mindig veszünk, miért ne venném meg olcsóbban, ha amúgy is kell?)

A feleségemmel a Google keep-et használjuk, abba írjuk a bevásárlólistát. Ebben az a jó, hogy mindketten tudunk hozzáírni és levenni is a listából plusz számítógépen is szerkeszthető, nem csak telefonon.

A telefon kéznél van a konyhában is, amikor kinyitom az utolsó ketchupot/vajat/savanyú uborkát, hogy felírjam a bevásárlólistára és a boltban is mindig ott van, amikor bevásárlok.

» Read more

Share

Mi lesz a CSOK-kal, babaváróval és a CSOK hitellel válás esetén?

Zoltán kérdezte, hogy válás esetén mi történik a felvett CSOK-kal, babaváró hitellel és a lakáshitellel.

Mivel sajnos elég sok embert érint a kérdés, röviden itt is válaszolnék rá.

A válás önmagában nagy anyagi katasztrófa tud lenni, de ha még állami támogatásokat is vettetek fel, akkor különösen az lehet.

A könnyebbik eset, ha már meglévő gyerekekre kérték a CSOK-ot, a CSOK hitelt illetve a babaváró esetén legalább már egy gyerek megszületett.

CSOK-nál a tízéves elidegenítési tilalom továbbra is életben marad. Ha eladjátok az ingatlant, vissza kell fizetni a CSOK-ot. Mivel eladáskor a CSOK hitelt kifizetitek, így azzal további teendő nincs.

Ha a gyerek(ek), akire a CSOK-ot felvettétek, az ingatlanban marad és az ingatlan azé lesz, aki a gyerekkel marad, akkor mind a CSOK, mind a CSOK hitel mehet tovább, ez a legideálisabb eset ebben a nem ideális helyzetben.

A babaváró esetén, ha már legalább egy gyerek megszületett, akkor “csak” az történik, hogy válás esetén megszűnik a babaváró kamattámogatása és hirtelen az egyik legrosszabb kamatozású termékké válik a babaváró hitel. Ekkor a kamat maximuma az akkor érvényes ötéves állampapír kamat 130%-ának 5 százalékponttal növelt értéke lehet. Ez jelenleg csekély 10,24%-ot jelentene évente….

16. § (1) Ha a támogatott személyek közötti házasságot a kölcsönszerződés futamideje alatt felbontják vagy érvénytelenné nyilvánítják, az erről szóló bírósági ítélet jogerőre emelkedését követő törlesztési esedékesség napjától a kamattámogatás megszűnik, és a támogatott személyek a 15. § (10) bekezdésében foglalt mértékű ügyleti kamatot fizetnek.

Tehát a babaváró hitelt, ha nem tudjátok kifizetni, mindenképp ki kell váltani, nagyjából bármilyen hitelre.

A sokkal komolyabb probléma, amikor még meg nem született gyerekre igényeltük a támogatásokat és úgy válnak el a felek.

» Read more

Share

Nincs időd és pénzed semmire?

Ha te is úgy érzed, hogy nincs se időd, se pénzed semmire, ajánlok neked egy egyszerű gyakorlatot.

Ha bankkártyával szoktál fizetni, vedd elő a múlt havi bankszámlakivonatodat. Ha úgy könnyebb, ki is nyomtathatod.

Kezdd el bekarikázni (vagy összeírni, ha nem nyomtattad ki) azokat a tételeket, amiket nem azért vettél meg, mert valóban szükséged van rá, hanem csak a vásárlás vagy birtoklás öröméért vagy amikor beugrottál a Mekibe “csak az íze kedvéért” és így tovább.

Minden ruhát, kütyüt, apró vackot, új telefont, miközben a réginek semmi baja nem volt, kávéházi kávézást és hasonlókat írj össze.

Ne felejtsd ki az élelmiszervásárlásnál sem azokat a dolgokat, amiket megvettél, de nem volt rá szükséged. Ezek általában az i-re végződő dolgok: ücsi, ropi, süti, fagyi, csoki, és társaik.

Kijön egy valószínűleg megdöbbentő összeg.

Ezt oszd el kettővel, mert senki nem akarja, hogy úgy élj, mint egy remete.

Az így kapott összeget írd be a megtakarítási kalkulátorba.

» Read more

Share

Idős szülők eltartása

Tanácsadások során gyakran előkerül az eltartásra szoruló idős szülőre áldozott pénz.

Az idős szülőket köteles vagy támogatni, ahogy a Biblia mondja, add meg a viszont-tartozást: szükség esetén tápláld őket, ahogy tápláltak téged kiskorodban és pelenkázd őket, ahogy ők pelenkáztak gyerekkorodban.

Ez így is van rendjén.

De nem vagy köteles támogatni a szüleidet akkor, ha a lehetőségeik felett akarnak élni, ha tudnának dolgozni, de inkább eltartatják magukat, ha értelmetlen hiteleket vesznek fel és azok miatt kerülnek anyagi gondba újra és újra, ha elisszák a pénzed és a többi.

Sajnos nagyon gyakran előfordul, hogy te nem veszel magadnak új telefont, mert spórolsz, bezzeg anyád vesz egy kétszázezres csilli-villi készüléket, önerő nélkül 24 havi részletre. Majd a fia/lánya küld pénzt, ha nem tudja fizetni a rezsit vagy nincs mit ennie.

Rengetegszer előkerül ez a probléma. Kifizeted a szülők hiteleit, majd bele rokkansz, kettőt pislantasz és máris újabb hiteleket vettek fel.

Rokkantnyugdíjra autót vesznek, vadonatújat, mert arra adnak támogatást, te meg majd fizeted a törlesztőrészleteket és veszel nekik ételt, mert benzinre költötték a pénzüket, azt pedig csak nem hagyhatod, hogy éhezzenek, ugye?! Ennyi meg már csak jár nekik az élettől, hogy idős korukban kényelmesen utazgassanak ide-oda, nem?!

Dolgozhatna, mert még hatvan éves sincs, de már tíz éve csak eltartatja magát a gyerekeivel. Nehogy már elmenjen 130 ezerért a Tescoba dolgozni, ott az okosba’ megoldott rokkantnyugdíj, a többit meg a gyerekektől pumpolja érzelmi zsarolással. (Visszatérve a Bibliára, abban is az áll, aki nem akar dolgozni, ne is egyen. Kortól függetlenül. Aki nem képes dolgozni és megélni, azt támogatnod kell, viszont aki nem akar dolgozni, az ne is egyen.)

Nagyon-nagyon sok emberrel beszéltem, akik súlyos milliókat öltek már abba, hogy kifizessék a szüleik ostoba hitelfelvételeinek eredményét és olyan életszínvonalat biztosítsanak nekik, amit nem engedhetnének meg maguknak.

(Ugyanez szokott működni még húggal/báttyal és mindenféle egyéb rokonnal is. Két kicsi gyerekük van, csak ne kerüljenek már utcára, csak azért mert mindent megvesznek maguknak hitelből. Te nem veszel autót magadnak, mert spórolsz, a húgodék újat vesznek a minimálbérre, mert csak. Aztán elvárják, hogy támogasd őket, mert neked az kötelességed.)

Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy egyáltalán nem vagy köteles a rokonaid tévedéseiért, lustaságukért, nagylábon éléseikért és tévútaiért fizetni.

Annyi a kötelességed, hogy a minimális(!) megélhetést biztosítsd nekik, de azt is csak akkor, ha erre maguktól nem képesek! Ha megtehetné, de élősködő, vagy csak szimplán ostoba, vagy alkoholista, akkor nyugodtan mondd el nekik, min kell változtatniuk, hogy megéljenek a maradékból.

Tedd tisztává előttük, hogy soha többet nem fogod támogatni őket pénzzel és szívesen segítesz nekik, hogy megváltozzanak, hogy a saját erejükből(!!!) kimásszanak a gödörből, mindent megteszel nekik egy dolgot kivéve: nem adsz nekik több pénzt. Menjenek el dolgozni, ha még képesek rá, adják el az autót, ne akarjanak nyaralni menni, ha nincs rá pénzük, legyen elég a paprikás krumpli és a parizer, ha csak arra futja, ne akarjon dohányozni a te pénzedből és a többi.

A te kereseted a tiéd és nem anyádé, vagy a húgodé/bátyádé.

Azért is jó, ha minél hamarabb belebuknak egy hitelbe, mert akkor felkerülnek a rossz adósok listájára és nem tudnak további hiteleket felvenni.

Nyugodtan engedd el őket a falig, aztán amikor a lakást is elárverezték, akkor fizesd helyettük (részben) egy pici garzon bérleti díját, de semmi többet. A segély vagy a nyugdíj elég a paprikás krumplira és a mindennapi csirke farhátra. Rengetegen esznek ezt nap, mint nap.

Csak nehogy félreértsd: ha jól keresel és hálás vagy a szüleidnek, vagy csak szimplán szereted őket, fizesd be őket akár havonta egy nyaralásra és vegyél nekik egy autót, hadd örüljenek neki. Támogasd őket havi százezerrel, vagy fizesd ki a hitelüket, vegyél nekik nagyobb lakást. De önszántadból és nem azért, mert zsarolnak és élősködnek rajtad. A piócákat le kell ráznod magadról, tartozol ennyivel magadnak és a saját gyerekeidnek, akitől elveszed ezt a pénzt.

Minél hamarabb szembesíted a valósággal a rokonaidat, annál jobb neked is, de nekik is. Van, akinek 70 évesen kell felnőtté válnia, de jobb későn, mint soha.

Ha ilyen rokonaid vannak, akik csak hiteleket hagynak maguk után örökségül, fontos, hogy lemondj az örökségről, mert erre jogod van. De ha ezzel a joggal nem élsz időben, csúnyán pórul jársz és megnyered az összes hitelüket. (Vagy lemondasz a teljes örökségről, vagy kérsz mindent, olyan nincs, hogy a lakás kell, a hitelek viszont nem.)

Ideje, hogy meghozd ezt a döntést, ha te is ilyen cipőben jársz. Fújni fognak rád és minden rossz embernek elmondanak majd, de ne érdekeljen. Nekik is így lesz jobb, még ha ők nem is így gondolják.

(Hasonló cikk: Engedd elmenni a falig.)

Update: A szokásos felesleges kommentek elkerülése végett, igen, van amikor más a helyes döntés és igen vannak kivételek, nem kell leírni mindet. A lényegét próbáld meg megérteni, ha pedig neked nincs ilyen problémád, örülj neki, nem kell egy hozzászólásban megemlékezni róla.

 

Share

Minek számít a várható örökség?

Nyugdíjra való felkészülésnél felmerül a kérdés, hogy minek gyűjteni a nyugdíjra, ha úgyis megöröklöm a szüleim vagyonát? Ez különösen akkor érdekes, ha a szüleim komoly vagyont halmoztak fel.

Kell-e akkor törődnöm a nyugdíj-megtakarítással, vagy akár a gyerekek iskoláztatásával? Ha öröklök ingatlanokat, esetleg pénzt is, miért fájjon a fejem a megtakarítások miatt?

Nos, ez egy igen veszélyes játék. Az a pénz és vagyon egyrészt még nem a tiéd és nem is biztos, hogy valaha is a tiéd lesz.

Lehet, hogy sikerül úgy összeveszni a szüleiddel, hogy csak igen kicsi része lesz a tiéd. Vagy eltartási szerződést kötnek valakivel, amiről te nem is tudsz. Esetleg eladakozzák a vagyont, vagy annak nagy részét egy alapítványnak, vagy egyháznak.

» Read more

Share

Engedd elmenni a falig

Volt egy ismerősöm, aki a fejébe vette, hogy ő sikeres vállalkozó lesz. Ez egy nagyon szép elhatározás, csak ő éppen tíz éve már kudarcot kudarcra halmoz.

Az örökölt lakását többször el akarták árverezni, hol az adóhivatal, hol a bank, mert hitelt vett fel rá, de nem tudta fizetni a részleteket, hol éppen valaki más.

A családja mindig közbeavatkozott, kifizették helyette a tartozásait. Amikor ajánlották neki, hogy menjen el valahová dolgozni, mindig az volt a válasz, hogy nehogy már elmenjen 200 ezerért akárhová alkalmazottnak, amikor ő a siker küszöbén áll, a következő munka fogja meghozni a régen várt áttörést, meg fogja látni minden kételkedő.

Mindeközben már fűnek-fának tartozik és az egész család a felesége titkárnői fizetéséből él, finoman szólva se túl fényesen.

Egy másik srác minden MLM-csodában benne volt az elmúlt 20 évben. Újra és újra elhitte a nagy gazdagságról és a milliókról szóló meséket, de természetesen semmire nem vitte eddig, hacsak nem tekintjük eredménynek a teljes anyagi csődöt, ami 20 év pénztelenség után természetes állapot. Ő sem képes abbahagyni, mert mi van, ha a következő dobás fogja a gazdagságba repíteni őt?

» Read more

Share

Pénzügy és a jog II: a végrendeletről és az örökösödés szabályairól

Barnabás nem pihen, a múltkori írása után, amely a lakáskiadás jogi oldalaival foglalkozott, most az örökösödést és a végrendelet legfontosabb tudnivalóit járta körbe.

Már írtam arról, mennyire fontos nyíltan beszélni az örökségről, az örökség felosztásáról már akkor, amikor még az örökbehagyó életben van. Szerintem ez nagyon fontos téma, ha még nem olvastad, pótold be most: Beszélnünk kell róla

Barnabásunk (aki egyetemen tanít jogot) most ugyanezt a témát a jog oldaláról közelíti meg. A lehető legegyszerűbben igyekezett összefoglalni mindazt, amit mindenképpen tudnod kell a témában.

Mielőtt átadom neki a szót, még annyit: ha maradt kérdésed, vagy szívesen látnál hasonló témákról írást tőle, akkor ezt írd meg a hozzászólásokban. Reméljük, lesz ideje és ereje is válaszolni a kérdésekre, illetve további írásokkal okítani minket.

Akkor következzen hát Barnabás írása:

» Read more

Share

Beszélnünk kell róla

A családon belül a generációk közötti anyagi jellegű megbeszélésék ritkábbak, mint a fehér holló. Pedig számos olyan kérdés van, amit meg kellene tárgyalnunk a szüleinkkel vagy éppen a gyerekeinkkel.

A múlt héten beszéltem valakivel, aki a szokásos dolgot vázolta fel az anyagi helyzetükkel kapcsolatban: jelenleg a szüleik házában, annak egy leválasztott részében élnek. Azonban nem mernek rákölteni az ingatlanrészre, vagy bővíteni azt, mert ha a szülők meghalnak, a másik két testvér is örökli az ingatlant, ezért minden arra fordított pénz felesleges kiadás lesz. Csak ez miatt inkább elköltöznek a házból. Ellenben az egyik testvér már kapott a szülőktől egy igen jelentős támogatást, hogy saját ingatlant vegyen, vajon ezt hogy lehet majd érvényesíteni az örökség felosztása közben? Hogy érvényesítsem, amit saját zsebemből költöttem a szülői házra és hogyan vetessem figyelembe azt, hogy a másik már úgymond elvette a részét az örökségből?

» Read more

Share

Mennyibe kerül az a croissant?

Az egyik Akadémián volt egy életbiztosítási ügynök, aki eljött, hogy jobban megismerje a pénzügyi termékeket. (Mindig örülök annak, amikor emberek a saját pénzükből áldoznak arra, hogy jobb szakemberekké váljanak. Most is van banki ügyintézőnk, de a biztosítós emberek szinte minden tanfolyamon ott vannak.)

Az aktuális órán elmondtam a unit linked biztosítások összes hátrányát, kifejtettem, hogy miért oltári nagy szívás ez az ügyfélnek. Felrajzoltam, bekarikáztam, kiemeltem, számokkal bemutattam. Erről beszéltem vagy 20 percen át, konkrét tényekkel.

» Read more

Share