Engedd elmenni a falig
Volt egy ismerősöm, aki a fejébe vette, hogy ő sikeres vállalkozó lesz. Ez egy nagyon szép elhatározás, csak ő éppen tíz éve már kudarcot kudarcra halmoz.
Az örökölt lakását többször el akarták árverezni, hol az adóhivatal, hol a bank, mert hitelt vett fel rá, de nem tudta fizetni a részleteket, hol éppen valaki más.
A családja mindig közbeavatkozott, kifizették helyette a tartozásait. Amikor ajánlották neki, hogy menjen el valahová dolgozni, mindig az volt a válasz, hogy nehogy már elmenjen 200 ezerért akárhová alkalmazottnak, amikor ő a siker küszöbén áll, a következő munka fogja meghozni a régen várt áttörést, meg fogja látni minden kételkedő.
Mindeközben már fűnek-fának tartozik és az egész család a felesége titkárnői fizetéséből él, finoman szólva se túl fényesen.
Egy másik srác minden MLM-csodában benne volt az elmúlt 20 évben. Újra és újra elhitte a nagy gazdagságról és a milliókról szóló meséket, de természetesen semmire nem vitte eddig, hacsak nem tekintjük eredménynek a teljes anyagi csődöt, ami 20 év pénztelenség után természetes állapot. Ő sem képes abbahagyni, mert mi van, ha a következő dobás fogja a gazdagságba repíteni őt?
Az egyik ügyfél férje is hasonló vállalkozó, a feleség egyébként jó keresete arra elég, hogy immár egy évtizede életben tartsa a férj menthetetlenül veszteséges vállalkozását. Közel a nyugdíjhoz semmi megtakarításuk nincs, a vállalkozás feneketlen kútként minden pénzüket felemészti. Ha a férj abbahagyná a vállalkozósdit, a feleség fizetéséből kényelmesen megélnének, még el is tudnának tenni havonta egy komolyabb összeget. De erről természetesen szó sem lehet.
Az ehhez hasonló eseteket nagyon gyakoriak, többször előjönnek tanácsadások alkalmával és komoly fejtörést és sok szenvedést okoznak az érintett családoknak.
Látni kell, hogy ezek az emberek ugyanabban a téveszmében élnek, mint a szerencsejáték-függők: nem merik abbahagyni a játékot, mert teljes meggyőződésük, hogy a következő leosztás/pörgetés/sorsolás fogja elhozni a gazdagságot. Miközben mindenki látja, hogy teljes tévúton járnak már évek óta.
A nagy kérdés, hogy ilyenkor mit lehet tenni, ha minden meggyőzési kísérlet már kudarcot vallott?
Sajnos csak egy megoldás van: el kell engedni ezeknek az embereknek a kezét és hagyni kell, hogy elmenjenek a falig, teljesen a padlóra kerüljenek és ott józanodjanak ki.
Talán keményen hangzik, de ezek az emberek nem fognak megváltozni, ha a család közös erőfeszítéssel újra és újra megmenti őket. Itt az segít, mint a rákos sejteknél: el kell zárni minden tápanyag-utánpótlást, hogy elhaljon a sikertelen vállalkozás a pénz hiányában, az álomvilágban élő “vállalkozó” pedig végre teljes valójában szembesüljön a tettei összes következményeivel.
Ha kell, külön kasszát kell nyitni a házastársnak és a gyerekeknek, ha másként nem megy, akár ideiglenes különköltözéssel is.
Lehet, hogy rá fog menni a már amúgy teljesen hitellel leterhelt lakás is, de ez nem olyan nagy ár, mintha további harminc évig döntené teljesen anyagi csődbe a családját az ilyen álmodozó. Jobb újrakezdeni a nulláról, mint tovább ásni a feneketlen lyukat évtizedeken át.
Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő.
Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.
Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.
Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en
Egy amerikai “pénzügyi megoldó” tv-sorozatban (nyilván valóságtartalma nem sok, de érdekes volt) Christine könnyek között vette tudomásul, hogy nincs értelme úgy “vállalkozni”, hogy 100 dollár bevétel 2500 kiadásába kerül.
Egyebkent vallalkozo az ex, 2008-2009 korul borult be a korabban jol mukodo modell, azota nem tud talpra allni, azota bizik hogy na most majd jobb lesz ezert vagy azert. De valahogy sose jon ossze. 55 evesen nehez allast talalni, alkalmazottkent meg kulonosen, ha sosem volt az.
Előveszünk egy üres papírt és elkezdjük írni a költséget a faxpapírtól az irodabérlésig és kiderül, hogy háromszor ekkora forgalom mellett lenne nullszaldós. Arra meg semmi esély. És csak ül és mered a papírra. Pedig egyszerű összeadás és osztás-szorzás van csak rajta.
ezért van az, hogy leül az egyszeri vállalkozó, és felordít: MAMA, hát ebből hónapok alatt meggazdagodunk! a kiadások meg eszébe sem jutnak (pl. hogy addig is valamiből fenn kell tartania magát).
Másik eset: Kérdezem mekkora fizetést szeretnél magadnak kivenni? Most keresek 150-et, egy 300 elég lenne. Tudod mennyi annak a járuléka havonta? Nem, mennyi? Kb. még egyszer annyi, válaszolom. Mivah’? Ez hülyeség.. 😀
Lehet változtatni, és jobb lesz az élet.
Pár éve keztdtünk átállni arra, hogy minden számlásan megy az életünkben. A cég mindent kiszámláz, mindenről számlát kér. Ezzel meg lehet teremteni az áttekinthetőség alapját. Tudjuk nézni, hogy hány évre elég a tartalék+a rendelésállomány.
Egy csomó rutint be lehetett vezetni, pl a heti egy pénzügyi napot (6 személyes kkv), azaz hetente csak egy napon foglalkozunk pénzügyekkel, akkor számlázunk, utalunk.
Előre tudom, hogy mennyiért vállalhatok el egy projektet, így az árban nem is alkuszom. Ehhez mondjuk jól kell dolgozni, de ebben az országban ez szerencsénkre ritka.
A feleségem is gondolkodott ilyen helyi üzleten, aztán 5 perc számolgatás után mindig kijött az, hogy hobbinak is drága lenne.
Na ez a durva, pont olyan, mint az autó nélküli életről szóló cikkben… (“a férje Szentendréről járt be autóval Ferencvárosba dolgozni havi 130 ezer forintért. Ha otthon maradt volna, se lettek volna szegényebbek. De erről hallani sem akart.”)
Hogy miért megy el az amber a falig? Mert az ember remél és próbálkozik egy jobb élet szinvonalat elérni, aztán negyvenéves koromra beláttam, hogy ami nem megy ne eröltessük, azóta megbékéltem azzal. hogy megelégedem egy sima alkalmazotti munakkörrel x bérért és már nem kergetek magasztos terveket. Abból gazdálkodom, amit így meg tudok keresni és már a “fal” közelébe sem megyek. Ha húsz évessen meg lett volna mögöttem az az élet tapasztalat, ami most van, akkor nem ott tartanák ahol tartók.
Azért ha 20 éve folyamatosan mindent elbuknék, és az ismerőseim, rokonaim folytom megpróbálnák levezetni, hogy hol-mit rontottam el, akkor lehet egy józan pillanatomban belegondolnék, hogy talán én hajtottam fel fordítva az autópályára.
Oké, oké, az ember többre vágyik, mindig. Csakhogy néha a realitásokat is el kell fogadni.
Én ebben az esetben elmennék egy kb. nyugdíjas állásba, ahol szigorúan max 8 óra a napi munka, de azért elég jól lehet még keresni (vannak ilyenek a szakmámban). Persze akkor az a 8 óra nuku szellemi kihívás, ellenben utána maradna még napi 16 minden másra, hogy kiélhessem az álmaimat…
Komolyra fordítva, a baj az, hogy sokan csak álmodoznak, de a komfortzónájukból már nem lépnek ki. Mert tenni-menni-számolni-gondolkodni-csinálni-korán kelni stb., más szóval: dolgozni, muszáj hozzá! A cikkben említett vállalkozók csak alibiznek és sült galambot várnak. Nagy különbség.
Ez sajnos a nagy magyar valóság!!!
Örülök, hogy más leírta, nekem is ez a véleményem. Ezek szerint nem vagyok vele egyedül, hogy ezt gondolom. Lehet fikázni a pénzügyi oktatás hiányát, de ha ilyen az az oktatás, hát nem sokat segít!
Miért van ez így? (Miért kell váltót számolgatni a középiskolában, miközben az ÁNYK-t nem is tudják, hogy mi! Állítólag még most is így van. A váltó azért nem mindennapos, mégis hatalmas energiát, rengeteg időt visz el. (Lehet, hogy nagyon elavult a pénzügyi oktatás is, még a 19. században tart. A kisembert kell hát ostorozni, miért nem ért hozzá, miközben a jelent a valóságot nem képesek megtanítani, annak sem aki igyekvő és érdekli, érdekelné.)
Mindannyian éreztünk már így szerintem. Ha Miklós megengedi ezt a linket ajálom figyelmedbe:
mrmoneymustache.com/2013/10/07/how-big-is-your-circle-of-control/
Eloszoris az oktatasnak a tanulast es ertelmezest kell megtanitania, es felmerni, hogy az illeto miben jo, hogy kesobb tudja merre erdemes tovabbmennie.
Alltalanos iskolaban eleve nem erdemes olyan tudast atadni, ami 10 ev mulva valoszinuleg teljesen hasznalhatatlan lesz, vagy akkor nem fontos, de par ev alatt meg teljesen elfelejtodik.. Ezert nem is ertem, hogy miert varja el barkiis, hogy a levelfeladas folyamatat tanitsak iskolaban. A diak majd megtanulja legkesobb a masodik alkalommal. Elotte meg ker segitseget a postan. Nembaj ha tud segitseget kerni. Mindent ugyse tudhat.
Azmeg, hogy hogyan kell egy kft-t osszerakni szerintem szokszor es sokat valtozott az elmult 30 evben, valamint orszagfuggo is. ( 30 eve nalunk meg nem is lehetett…. )
Pont erről írtam, az értelmezhetetlen, vagy a NAV által is sokféleképpen értelmezett törvényekről. Jól szeretném végezni a munkámat, ezért kértem állásfoglalást a NAV-tól. Ezt szóban adták, ( udvariasan) de többen, többfélét is. Udvarias, segítőkész ügyintézők voltak, biztosan magasan képzettek is! Szerintem a törvényekkel, a gazdasági szabályzókkal van gond. ( Nem beszélve olyan esetekről, amikor egyik rendelet ellentmond a másik törvénynek.)
Minden korosztálynak a megfelelő szintű, modern és használható ismeretet kellene adni. Az elavult, régi dolgokat és a ” hülyébbnél-hülyébb gazdasági elméleteket” kicsit kevésbé erőltetni!
Ezért írtam, hogy nehéz megítélni hol a határ az eszetlen próbálkozás és a valódi katartás között. Ha te az átgondolás után is meg vagy győződve arról, hogy jó lesz az amit csinálsz, akkor hagyod magad lebeszélni mások által és ergo az ő elveik szerint éled az életed azért mert 20 éve sikertelen vagy esetleg? Hány felfedező, feltaláló, aki az egész életét rátette valami olyanra amire az akkori kor ismeretei alapján mindenki azt mondta volna ez kivitelezhetetlen, hülyeség, totális anyagi veszteség stb. Ha ezek az emberek hagyták volna lebeszélni magukat tartanánk most itt? Az úgy is csak utólag derül ki, hogy kinek volt igaza. Attól, hogy te mész szembe a többiekkel még nem biztos, hogy a tömegnek van igaza. De értem azt amit mondasz és azt is amit KIszámoló ír, csak ugye általánosítani itt sem lehet.
A függőségnek nevezett lelki jelenség egyik ismertetőjele, hogy az illető nem vesz tudomást róla, hogy bajban van, bármekkora is az. (“A Jóska és a Teca még többet isznak, mint én.” “Bármikor abba tudom hagyni.” “Legalább ennyit engedhessek meg magamnak az életben.”)
(Egyébként nekem is nagyon érdekes volt, nem is gondoltam, hogy ilyen fajta “játékszenvedély” is létezik.)
Mondjuk az alkoholfüggőséget vagy játékszenvedélyt én nem sorolnám ide. Mert ha így nézzük mindenkinek van valami függősége. Van aki munkafüggő, van aki családfüggő, van aki Kiszámoló blog fügő:)
Amiről én beszélek az ha valamit hosszú távon csinálsz óhatatlan, hogy annak eredménye alapján fognak erről a dologról nyilatkozni. Hallgasd meg őket, légy őszinte magadhoz és dönts. Mert az, hogy elmondják mit hol rontasz el még nem jelenti azt, hogy éppen nekik van igazuk. Vagy lehet igazuk van a saját szemszögükből csak épp más a mércéjük, türelmi szintjük. Szóval azért mert már hosszú ideje sikertelen valaki még nem biztos, hogy fel kell adnia. Egyébként a cikk nem is erről szól, hanem arról, hogy nem kell őket állandóan kimenteni és hagyni kell elmenni a falig. Ezzel a részével teljesen egyetértek.
nekem volt olyan kb. 2005 környékén hogy én magyaráztam el a különben egészen jól teljesítő fuvarozó vállalkozónak, hogy ha az ÁFA (akkor még) “oda” 25%, akkor hogyan lehet, hogy “vissza” csak 20%. 🙂 🙂 🙂
Ültem döbbenten, hogy vajon ez a csávó mégis miből csinált egy egészen jól működő vállalkozást?
Na ez sem számolt sokat kockás papíron…
Alkalmanként voltak komolyabb bevételei, de a vállalkozásnak volt magas költségoldala is (pl a társa, akinek havi 300 ezres fizetést adott). Ha elment 1-2 ház akkor dínomdánom és költünk minden hülyeségre (veszünk 50 liter Tokajit, meg hasonlók), ha meg nem akkor az édesanyám által üzemeltetett cég fizetett minden költségét.
Némi rábeszélés után megléptük az “engedd elmenni a falig” taktikát, családi házat eladtuk, vagyont elosztottuk, külön költöztek (papíron nem volt meg a válás, de külön éltek). 3 Éven belül édesapám 8 milliós tőkéje már nem volt meg (pedig mégy egy 2 milliós családi segítséget is kapott közben), egy fűtetlen vidéki házban élt, éhezve, segítséget visszautasítva. Nem sokkal később egy tüdőgyulladással kombinált szívinfarktus elvitte.
(folyt)
Úgy érzem a család helyesen tette, hogy nem engedte tovább játszani a játszmáját, de szomorúsággal tölt el, ha a méltatlan életére gondolok, aminek részben mi voltunk az okozói.
Persze az igazán szerencsétlen egyszerre adósodik el annyira, hogy soha nem tud kijönni belőle, csak az a kérdés, hogy ezt miért a “maradék” 4-6-8 millió ember fizesse meg a közösből vagy a bankján keresztül adókban, kamatokban, banki költségekben.
Akinek most elengedünk tartozást, az mindannyiunk pénzéből, akár a közösből kapja ellenérték nélkül, ajándékba ezt! … ráneveljük, hogy megint ezt tegye
S miután a nettó átlagbér valami 158 ezer volt tavaly, ennél az országos átlagnál alig több ez a szám. Budapesti viszonylatban meg valószínűleg átlagos is.
Nalunk ugyan ez volt, annyi kulonbseggel h fater allatokat tartott es a muterom nem ugrott ki idoben ebbol a jozan eszet es erzelmeket felorlo hazassagbol.
Faternak ugyanis merhetetlen tehetsege volt olyan allatokat tartani amit aztan a kutya nem akart megvenni. Eladni aron alul meg nem akarta, de azok meg csak ettek es ettek.
Aztan fater lebetegedett es minden melo a muteromra maradt meg ram. En akkor voltam kozepsulis, az osszes 7veget meg szunetet atmeloztam, szo szerint a suliba jartam pihenni. Ez meglatszott a jegyeimen is.
Fater minel betegebb lett, annal tobb mihaszna allatot szedett ossze, annal tobbet kellett dolgozni. Haszon meg semmi. Nyaron muter el akart kuldeni melozni mashova de fater nem engedett, h a fiat nem engedi megalazni alja munkaval?
Mondom, mivan? Es a csorosag nem megalazo? BTW ekkor mar bliccelnem kellett a vonaton h suliba tudjak jarni.
Aztan fater meghalt, az elso ev kemeny volt, de erdekes modon par ev alatt sikerult kikecmeregni a csorosagbol?
A szomszedok meg pislogtak, h ize, hat ez pont forditva szokott lenni.
Tanulsag?
Talan annyi, ha valaki vak es eleg kemenyfeju a budos eletben nem valtozik mar meg, amde magaval rant masokat is.
Ha eg a repulogep motorja es van ejtoernyod, ugorj ki. Kb. ennyi.
Egy baj van a falig engedéssel: kintről egyszerűnek tűnik és a legjobb megoldásnak. Mert valóban ez a legjobb megoldás. De… belülről koránt sem ilyen egyszerű elengedni életünk párját, gyermekünk apját/anyját. Gyakran a társra is átragad, hogy hátha most tényleg sikerül neki, vagy csak simán a kötődés olyan erős, hogy nem tudja elengedni. De ekkor előbb-utóbb rámegy a házasság is, egészség is, azt’ addigra meg már késő 🙁