Fizetős új pályaszakaszok ma éjféltől

Ma éjféltől már fizetned kell az M1-M7 teljes szakaszán, a Budapest táblától elkezdve. Ugyanígy maga az M0-s elkerülő több szakasza is fizetőssé válik és még több autópálya és autóút az országban. (M2, M3, M5 és a 4-es út bevezető szakasza, kecskeméti, kaposvári elkerülő, a csonka M86-os Vas megyében, stb.)

Ezt az egész rémálmot bő két hete találták ki, itt már írtam róla.

Fizetőssé váló útszakaszok Pest megyében:

fizetős

Csodálkoztam volna rajta, ha karácsony előtt egy héttel meg tudták volna oldani, hogy minden le és felhajtónál kellően feltűnő módon felhívják az emberek figyelmét arra, hogy innentől fizetős a pályaszakasz.

» Read more

Share

Csak a szokásos akció

Három hete vettem az egyik helyi hiperben egy Listerine egyliteres szájvizet 1.749 Ft-ért. Ennek volt a legolcsóbb az egységára a nagy kiszerelés miatt, meg aztán úgyis elfogy alapon. Ott volt a többi között berakva a polcon, semmi akció, vagy kiemelt figyelem. Mivel az akciós ára is a félliteresnek 990 forint szokott lenni, tudtam, hogy érdemes megvenni ezt normál áron is.

Mivel a feleségemnek túl erős volt az ízesítése, ma vettünk egy másik flakonnal az ő számára.

Csakhogy azóta akciós lett, kiemelt helyre került a polc végére.

Valami csoda folytán az ára felszökött az elmúlt három hétben 2.349 forintra, hogy aztán onnan meredeken leessen az igen kedvező 1.649 forintra.

Kihagyhatatlan akció, csak most, csak nálunk. Az mégis hülyén nézne ki, hogy 100 forinttal lett csak olcsóbb a nagy akcióban, vagyis mindössze 5 százalékkal.

(Ha 2.000 forint felett lett volna az eredeti ára, soha meg nem vettem volna, mert akkor olcsóbb megvenni két akciós félliterest és nem volt sürgős. Akció meg elég sűrűn van.)

Mit mondjak, nem lepődtem meg rajta. A legtöbb akció hasonló kamu. Előtte két hétben valami érdekes véletlen folytán felszalad a termék ára, így a törvény szerint lehet azt írni, hogy most mennyire akciós.

(Ha én hoznám a törvényt, az elmúlt hat hónap átlagárát kellene alapul venni és mind forintálisan, mind százalékosan ki kellene írni a kedvezmény mértékét. De nem én hozom a törvényeket.)

Kíváncsiságból átmentem a másik hiperbe, ott továbbra is 1.749 Ft az egyliteres Listerine szájvíz mindenféle akció nélkül. (Illetve az egyik, drágább fajta  2.159 Ft. De nem csak ezt hirdetik most akcióban az első hiperben, hanem az összes 1.749 Ft-osat is.)

Csak azért írtam le a történetet, mert téged is naponta hintába raknak az ehhez hasonló álakciókkal. Figyelj oda, hogy mit mennyiért veszel és nyugodtan nézd meg a nem akciós mosószereket, öblitőket, szájvizeket és minden egyebet, rá fogsz jönni hogy a szuperakciós termék egységára gyakran magasabb, mint a polcokon megbúvó hasonló termékek ára, vagy a gigaakció ellenére is semmivel, vagy csak alig olcsóbb.

Mivel tudják, hogy egy átlagember maximum 4-5 termék árára emlékszik és még magában is elbizonytalanodik, ha egy ilyen akciót lát, hogy biztos ő emlékszik rosszul, ezért nyugodtan folytathatják ezt a technikát.

Sokat dob a dolgon, ha felírod, mit mennyiért szoktál venni. Ennek egyszerű módja, ha a blokkokat lefényképezed a mobiltelefonoddal, így mindig kéznél vannak a blokkok, amin látszanak a vásárolt termékek nevei és árai is. De ha felírod a telefonodba, hogy mennyi a 4,5 kg-os mosópor, a literes öblitő és a többi, az is jó megoldás.

Share

Új év, új tervek

Év végén az okos ember leül és végiggondolja, hogyan és mit csinált a maga mögött hagyott évben és mit és hogyan fog csinálni az előtte álló évben.

A kevésbé okos emberek (a maradék 98%) csak hagyja, hogy megtörténjen vele az élet, ahogy megtörtént vele az elmúlt évben, sőt évtizedekben is. Célkitűzések nélkül elég nehéz bármit is elérni, hiszen fogalmad sincs se arról, hogy hol vagy és hogy kerültél oda, se arról, hogy hová szeretnél eljutni, se arról, hogy ezért mit kellene megtenned.

A célkitűzések és a tervek hiánya miatt sikertelen olyan sok ember.

A múlt évben figyelmetekbe ajánlottam egy munkafüzetet (Cikk itt), ami komoly segítségetekre lehet ebben.

Most írtak az oldal üzemeltetői, hogy megjelent az újabb munkafüzet a következő évre. Mivel a kiadvány tavaly is jó volt, szívesen ajánlom nektek idén is, itt tudjátok letölteni.

Ha maradtak kérdéseid, vagy többet szeretnél tudni róluk, nézd meg az oldalukat (link) vagy a facebook oldalukat (link)

Share

Miért bukhatsz az inflációkövető kötvényalapokon?

Zoltán tett fel egy érdekes kérdést. Egy biztonságos befektetést keres, amilyen az inflációkövető állampapírok, idehaza ezek a prémium állampapírok, az Egyesült Államokban pedig TIPS-nek (Treasury Inflation Protected Securities) hívják őket.

Mivel a kötvények kamatozása az inflációt szorosan követi és ezért változó kamatozású kötvények, elvileg kiegyensúlyozott árfolyamuknak kell lenniük, legalábbis ezt várja el tőlük az ember.

Ezzel szemben az árfolyamuk nemcsak ingadozó, hanem néhány csúnya esést is be tudnak mutatni, az Ishare TIPS Bond ETF-e például az alábbi árfolyamesést mutatta be 2013 nyarán, amit azóta sem bírt ledolgozni:

tips

Hoppá, ez hogyan lehetséges egy legbiztonságosabbnak tartott inflációkövető kötvény esetében? Hogyan tudtunk közel 15%-ot bukni egy ilyen értékpapíron? A rejtély nem akkora, mint amekkorának tűnik.

» Read more

Share

A pénzügyi piacok teljesítménye

Egy remek kiadványra szeretném felhívni a figyelmet, az évente megjelenő The Credit Suisse Global Investment Returns Yearbook-ra.

A jelenlegi kiadás 25 ország értékpapírjainak elmúlt 114 évi teljesítményét mutatja be, remek elemzésekkel. Található benne például egy elemzés a feltörekvő piacok (emerging markets) elmúlt évszázadáról, hogy kicsit árnyalja a képet az igen gyászos elmúlt évtized teljesítményével szemben. (Az ezredforduló után hatalmas robbanás ment végbe a feltörekvő piacok részvényáraiban, míg a fejlett piacok (developed markets) csak egy helyben topogtak, majd a trend megfordult és sokan már leírták a feltörekvő piacokba való befektetést, mint “költséges hibázást”. Igen gyakori hiba egy vagy két évtizedes teljesítményből hosszútávú következtetést levonni. Fél éves-egy éves teljesítményről már nem is beszélve.

» Read more

Share

Mindenkinek kellemes ünnepeket!

Szerettem volna nektek néhány találó Dogbert képsorral kedveskedni karácsonyra, de annyira komplikált megvenni őket, hogy inkább letettem róla. (Nincs ára, majd 48 órán belül visszahívnak, hogy mennyibe kerül darabja. Köszi.)

Úgyhogy kettőt suttyomban idemásoltam, a többit itt találjátok és itt.

Mindenkinek kellemes ünnepeket!

34812.strip

 

235195.strip

Share

A vasárnapi zárvatartás

A sok port felverő ügyek egyike volt mostanában az üzletek kötelező vasárnapi zárva tartása.

Az újságokban megjelentek olyan cikkek, miszerint 2009-ben Horvátországban is bevezették a vasárnapi zárva tartást. Fél év múlva az alkotmánybíróság elmeszelte a törvényt, így újra mindenki boldog lett. Addigra azonban 15%-kal esett a kiskereskedelmi forgalom volumene a 2008 első félévéhez képest.

Vagyis itt a világvége, össze fog omlani a magyar kiskereskedelem is a vasárnapi kényszerszünet miatt, sugallják a cikkek.

Ha egy kicsit jobban utánanézünk a dolgoknak, azt fogjuk látni, hogy ezt a gyászos 15%-os horvát zuhanást aligha okozhatta a vasárnapi zárva tartás. (Ami nyáron amúgy is csak részleges volt.)

Ha a fogyasztáshoz köthető áruimportot nézzük, első pillanatra ott is megtaláljuk a nyomát a visszaeső fogyasztásnak, ugyanis a 2008-as áruimport még 20.812 millió euróról durván visszaesett 15.200 millió euróra (27% mínusz egy év alatt.)

Na ugye.

» Read more

Share

Menjek vagy maradjak?

Sokan és sokszor megkérdeztétek már, mit gondolok a külföldi munkavállalásról. Hogy csökkenjen a postaládám telítettsége, megpróbálom röviden összefoglalni, én mit gondolok róla.

Egyrészt bizonyos esetekben nagyon nem értek vele egyet. Gyakran azok mennek külföldre, akik idehaza sikertelenek és ahelyett, hogy ennek az okát kiderítenék és változtatnának, inkább külföldre menekülnek a gondjaikkal együtt.

Aki vesztes volt idehaza, nagy eséllyel vesztes lesz kint is. Annyi a különbség, hogy nem százhúszezerért lesz vesztes, hanem 1-1.200 euróért fog dolgozni egy raktárban, egy áruházban árufeltöltőként, egy kocsmában pultosként, vagy mosogatóként.

A keresetet átszámolva lélegzetelállítóan soknak tűnik a 120-150 ezer forint után, csak éppen ha egy normális bérlakást veszel ki és nem a pakisztániak által lakott negyedben élsz nyolcadmagaddal egy bérlakásban, néha elmennél szórakozni, fodrászhoz, vagy fogorvoshoz és egyáltalán úgy akarnál élni, ahogy idehaza, gyorsan rájössz, hogy ugyanúgy nem jössz ki ennyiből, mint itthon.

» Read more

Share

Autók: melyik szín a legjobb választás?

Egy érdekes tanulmányt tettek közzé az Egyesült Államokban.

20 éves időtartam alatt 20 millió használt autó eladási árát összevetve igen érdekes következtetésre jutottak:

Egyáltalán nem mindegy az autó színe a használtautó piacon, nagyban befolyásolja, hogy mennyiért lehet eladni azt.

Mit gondolsz, melyik autónak van a legmagasabb ára 5 év után?

A feketének, ami az újautó eladások 19%-át adja az Egyesült Államokban? A 17%-os szürkének, vagy a 15%-os ezüstnek?

Még csak nem is langyos.

» Read more

Share

Programozó kerestetik

Szeretnék az oldalra kalkulátorokat.

Egyrészt annuitás, kamatos kamat, hitelkártya tartozás, stb. kalkulátorokat, illetve deviza, aranyár kalkulátort, ami mondjuk a yahoo adatait használja fel.

Másrészt szeretném igényesebben megcsináltatni az eddigi kalkulátorokat és egy helyre gyűjteni. (Mennyibe kerül az autód valójában, saját lakás vagy bérlés és a hasonlókat.)

A feladat programozás része nem egy nagy kaland (leginkább egy-egy excel függvény használata, vagy egy meglévő excel fájl feldolgozása), inkább a kulturált design, a blogmotorba való beillesztés és a könnyű használhatóság ami kihívás lehet. (Be kell tudnod szervesen illeszteni az oldalba a kalkulátorok linkjeit, amik megnyitva egy ablakban felugorva válnának használhatóvá.)

Természetesen nem ingyen kérem. Vagy ha az neked jobb, beleírjuk linkkel, hogy ki készítette. Mivel várhatóan több tízezren látják-használják majd havonta, komoly reklámértéke lenne.

Írj mailt a kiszamolo kukac gmail pont com-ra, ha lehet referenciákkal és egy nagyjából árelképzeléssel. (Persze tudom, ez a legnehezebb, hiszen a pontos munka nem ismert.)

 

 

Share

Tartós befektetési számla: még nem késő

A TBSZ vagy tartós befektetési számlák alacsonyabb kamatadóval vagy kamatadómentességgel honorálják a hosszabb távú megtakarítókat.

Három év után a kamatadó 10%, öt év után kamatadómentes a megtakarításod, amit a TBSZ számlán tartottál. Ennek feltétele, hogy ezen idő alatt ne vegyél ki a számládról pénzt. (Se hozamot, se tőkét.)

Ezt a három vagy öt évet megelőzi egy úgynevezett gyűjtőév, amikor is akárhány alkalommal pénzt tudsz elhelyezni a számlán. (Mondjuk minden hónapban berakod a havi megspórolt pénzed.) A TBSZ számlára befizetni csak ebben az időszakban (gyűjtési szakasz) lehet.

Ez a gyűjtőév mindig egy naptári év, ennek lesz vége most december 31.-én, most zárják majd le a 2014-es számlákat.

Ha most erre legyintesz, hogy a jelenlegi 1,5-3%-os kamatkörnyezetben olyan alacsony a kamatadó mértéke (az 1,5% kamatnak a 16 vagy 22%-a, tehát 0,24-0,30% évente, vagyis öt év alatt is maximum 1,5% haszonról beszélünk, milliónként 2.400 forintról évente), ezért kár ezzel foglalkozni, igazad is van.

Azonban engedd meg, hogy egy kicsit árnyaljam a képet.

» Read more

Share

Tud itt számolni valaki?

Még mindig a legújabb népnyúzáson gondolkodom.

Kitalálták egy hét alatt, hogyan lehetne 40 milliárddal növelni az útdíjból származó bevételeket, ha már hasraütésszerűen ennyit írtak a költségvetésbe.

Mi lett a nagy ötlet? Hát adóztassuk meg az M nulláson és a többi bevezető autópályán közlekedőket. Cserébe lengessük be, hogy lehet venni megyei bérletet ötezer forintért. Nem ám csak a saját megyédbe, hanem tetszés szerint bárhol.

A kormány elintézte, hogy mostantól négy megyebérlettel le tudjon járni a kisember a balatoni nyaralójába, vagyis csak évi 20 ezer forintot fizet az eddigi 42.980 forint helyett.

Remek. Mindenki feláll és ütemes vastaps.

Na de mi van, ha mindenki csak 2-3-4 megyére fog bérletet venni?! (Ne feledjük, cél több tízmilliárdos többlet adóbevétel.)

» Read more

Share

Önkéntes pénztárak: be kell menned

Rájöttek a döntéshozók, hogy nyitva hagytak egy kaput a terroristák és a pénzmosó maffiózók előtt: az önkéntes pénztárak nyitásánál nem (feltétlen) volt személyes beazonosítás.

Ezért nehogy valaki egészségpénztárokon keresztül mossa tisztára az elcsalt ezermilliárd áfát, előírták a pénztáraknak visszamenőlegesen a beazonosítást.

Ennek türelmi ideje fog lejárni január elsején.

Ha nem mész be a pénztáradhoz személyesen(!!) az irataiddal, akkor január elsejétől nem fogod tudni használni a pénztári kártyádat és kifizetést sem kérhetsz. (Kivéve, ha 2013 júliusa után nyitottál számlát.)

Ezért érdemes felkeresni a pénztárad hozzád legközelebb eső kirendeltségét és személyesen megjelenned. (Megbízott, faxon beküldött másolat, stb. nem jó! Ez a lényege a személyes azonosításnak.) A weboldalukról nézd ki a nyitva tartást és a pontos címet.

Semmi nem történik, ha elmulasztod a határidőt, de a pénzedhez nem fogsz hozzáférni addig, amíg ezt meg nem teszed.

Share

Erre már szavak sincsenek

http://hvg.hu/gazdasag

Komolyan nem tudom, hogy ennyire agyamentek hozzák a döntéseket, vagy ennyire hatalmas a probléma, hogy minden fillért ki kell forgatni az emberek zsebéből? Szerintem az előbbi miatt jutottunk az utóbbi állapotba.

Kommentálhatnám a hírt, de szeretnék úriember maradni.

Remélem, már nem tart sokáig ez az ámokfutás.

Share

Itt az új szocpol

A kormány bejelentette az új szocpolt, vagyis az otthonteremtési támogatást, ami 2015 júliusától lesz elérhető. Az új támogatás évi 10 milliárd forinttal fogja megterhelni a költségvetést a számításaik szerint.

Az újdonság, hogy használt lakásra és már egy gyerektől is lehet igényelni az összeget és élettársak is igénybe vehetik meglévő gyerek(ek) esetén. Előre csak házastársak kérhetik a még meg nem született gyermekekre a támogatást.

A leírás alapján elég kusza, hogy akkor most kinek mennyit akarnak adni.

Aztán megtaláltam az eldugott pdf-et, abból kiderül, kinek mennyit szánnak.

szocpol

A leírás alapján nem lesz különbség a használt és az új lakás vásárlása esetén, csak a négyzetméter, az energetikai osztály és a gyerekek száma fog számítani.

Ha téged érint a dolog, olvasd el a belinkelt oldalt és a pdf-et, illetve figyeld a híreket.

(Véleményem szerint ez megint tévút, rengeteg felmérés van arról, hogy az ilyen állami támogatások kizárólag a lakásárakat nyomják feljebb, semmilyen más hatása nincs. Ugyanezen támogatások termelték ki azokat a százezreket, akik üres zsebre vették a drága lakásokat állami kezességvállalás mellett, csak hogy megkapják a szocpolt. Az így megnövelt kereslet miatt annyival lettek drágábbak a lakások, amennyi a szocpol összege volt. Az eredmény? Több százezer bedőlt hitel és magát túlvállaló adós. Inkább el kellene kezdeni az állami bérlakás programot, ami a hanyatló Nyugaton már bevált. De ezt csak így zárójelben jegyzem meg a hír mellé.)

Share
1 2