Csuda ez a forint viselkedése

Az államadósság nagysága nagyon fontos mutató több szempontból is. Ennek nagyságát év végén állapítják meg, ezért az utolsó nap az évben kiemelten fontos ebből a szempontból.

A kormánynak több lehetősége van kozmetikázni ezt az adatot.

Tavaly év végén szándékosan nem bocsátottak ki állampapírokat, helyette a tartalékokat élték fel, majd idén év elején bocsátották ki az elmaradt kötvényeket. (Update: na, ez idén sem volt másképp, decemberben 1.416 milliárddal csökkentették a tartalék összegét, történelmi mélypontot érve el a tartalék nagyságában.)

Másik lehetőség a forint árfolyamának befolyásolása, amire a Nemzeti Bank képes, a devizatartalékainak felhasználásával támaszthat mesterséges keresletet a forinttal szemben, így erősítve a forintot.

Ez azért érdekes, mert az államadósság igen komoly része devizában van nyilvántartva, tehát kicsit sem mindegy, hogy mennyi az euró árfolyama az utolsó napon.

Az MNB az aznapi árfolyamot délelőtt 11 órakor állapítja meg.

Nem akarom azt állítani, hogy itt bárki is manipulálta az árfolyamot, de érdekes módon az euró hétfő reggel nyolc órakor bezuhant 316,6 Ft-ról (miközben a többi kelet-európai deviza nem erősödött az euróhoz képest), majd egy újabb erőteljes forinterősödés történt kedden, ami csodák csodája, pont kitartott december 31, csütörtök 11 óráig, meglett a hivatalos árfolyam, erre az árfolyam gyakorlatilag azonnal, szinte néhány perc alatt visszaugrott oda, ahol volt hétfő reggel.

Még hogy nincsenek csodák a pénzügyek területén. 🙂

forint árfolyam

Share

Új év, új fogadalmak

Az újév sok embert arra sarkal, hogy egy kicsit átgondolja az életét és az előtte álló évet igyekezzen valamivel tartalmasabban, tervezettebben és hasznosabban eltölteni.

Az egyik legnépszerűbb fogadalom a pénzügyekkel kapcsolatos témák, aki tesz újévi fogadalmat, azok 58%-a pénzügyi témájú fogadalmat (is) tesz. Ez az Egyesült Államokban az emberek 37%-a, ők terveznek 2015 végén pénzügyi témájú fogadalmat is tenni.

(Csak az érdekesség kedvéért, a leggyakoribb fogadalmak: többet takarítok meg 54%, kevesebbet költök 19%, kifizetem az adósságaimat 16%. Mondjuk arra kíváncsi vagyok, hogy akar az emberek 54%-a többet megtakarítani, ha nem akar kevesebbet költeni és feltételezzük, hogy a fizetése nem nő radikálisan.)

Sajnos a tapasztalat az, hogy februárra ezek a fogadalmak általában semmivé lesznek, ennek legfőbb oka, sokan túl nagy fába vágják a fejszéjüket.

Ahelyett, hogy megfogadná, hogy például mostantól írja a kiadásait, olyan fogadalmat tesz, hogy januártól félreteszek havi 200 ezer forintot a háromszázezres fizetésemből.

» Read more

Share

Ne felejtsél el megint autópálya-matricát venni

A tavaly hatalmas botrányok között bevezetett autópályadíj kiterjesztése sajnos velünk marad 2016-ban is, vagyis továbbra is fizetős rengeteg elkerülő út és sok minden más is.

A legtöbben kényszerből befizették az újabb sarcot, csak Pest megyére majdnem 800 ezer darab megyei matricát adtak el. (A többi megyében összesen nem adtak el 500 ezer matricát.)

Míg tavaly a nagy felháborodás miatt szinte mindenki értesült a változásokról, most sokan lesznek, akik elfelejtik megvenni a matricát, csak hogy kimehessenek néha a budaörsi áruházakba, vagy kerüljenek az M0-son.

Azért, hogy te ne legyél közöttük, szólok, hogy ne felejtsd el a dolgot.

Kapkodnod két ok miatt sem kell: csak január elsejétől lehet majd megvenni a matricákat, illetve a tavalyi éves matricák január végéig érvényesek.

Öröm az ürömben: a legalább négygyerekes családok és a mozgássérültek a nyolc fős kisbuszokra is a személyautóra érvényes, feleannyiba kerülő matricát vehetik jövőre.

Ha feltöltőkártyás telefonod van és VOIP-ról telefonálsz, itt a remek alkalom, hogy feltöltsd a kártyádat és arról vegyél SMS-ben autópálya-matricát. Erről itt írtam bővebben.

Share

Megjelent a rendelet a 10 milliós ajándékról: CSOK 2016 lakástámogatás

Figyelem! Írtam a témáról újabb cikket az azóta már kijött törvény szerint. Inkább azt olvasd el, kattints ide az új cikkhez.

Ma kijött a konkrét rendelet a 10+10 milliós lakástámogatásról, ami nem más, mint a CSOK kibővítése. Elolvasható a Magyar Közlönyben itt, a harmadik oldaltól.

Itt írtam pár napja a CSOK szabályozásáról, ehhez képest az alábbi dolgok változtak csak:

Fontos! Olvasd el az előző cikket is, mert itt csak a változások vannak, sok mindent megértesz abból a cikkből.

– Ha valaki bevállalt gyereket előre, eddig csak házasok tehették meg és csak akkor, ha mindkét fél 40 év alatt volt. Most annyi a változás, hogy elég az egyik félnek 40 év alatt lennie.

– Eddig 16 év alatt, vagy 25 év alatt nappali tagozaton tanuló gyerek volt a gyerek, most a 16 év 20-ra módosult.

– Ha nem sikerült teljesíteni a gyerekvállalást (4-8-10 év van rá, attól függ, most mennyi gyerek van), de igazolják, hogy legalább ötször próbálkoztak lombikprogrammal, vagy orvos igazolja, hogy arra sem alkalmasak, akkor csak a megelőlegező kölcsön tőkeösszegét kell visszafizetni.

– A (használt) lakás vételára nem lehet több, mint a banki értékbecslés eredményének 120%-a.

– Új lakásnál eltörölték a 350 ezer ft/nm felső árhatárt.

– Némileg emelkedett a használt lakásra felvehető összeg is és eltörölték az enrgiatakarékosságra szóló előírásokat.

– Maradt a 180 napos TB biztosítottság, ami lehet külföldön teljesített is, de a megelőlegező 10 milliónál meghagyták a bejelentett 2 évet, ebből az utolsó 180 nap ” a  Tbj. 5.  § (1)  bekezdés a), b) és e)–i)  pontja szerinti jogviszonyban töltött időnek kell minősülnie”, ami nem lehet közmunka.

– Ha jól értem, az a gyerekek után, ami után már igénybe vették a támogatást, újra nem lehet igénybe venni, kivéve akadálymentesítést 10 év után. Arról volt szó, hogy a különbözetet a régi és az új között fel lehet venni.

– Nem lehet az igénylő rajta a rossz adósok listáján, a KHR listán aktív állapotban, legalább egy éve. (Most 1,25 millió magyar rajta van, ezzel erősen szűkítették a kört.)

– Nem teljesítés esetén a Ptk.-ban meghatározott kamat ötszörösével kell visszafizetni a támogatást, kivéve az ismert kivételeket, mint az új lombikprogramban való részvétel, az egyik házastárs halála, rokkantsága, stb. Eddig a Ptk.-ban meghatározott késedelmi kamat volt a törvényben.

– Törvényben rögzítették a bejelentett büntetlen előéletet.

– Az ÁFA-visszatérítés magánszemély építtető esetén 150 nm-esnél kisebb lakás vagy 300 nm-esnél kisebb ház esetén igényelhető.

– A kamattámogatás három gyerek esetén az eddigi kamattámogatott hitel mínusz további 3% lesz, ötévente változhat a kamat.  Mivel a kamat az ötéves állampapír hozamához van kötve, nem igaz, hogy 3% lehet maximum.

– Három gyerek esetén nem kizáró ok, ha már van ingatlan. (Itt, 7/B§ 6/a pontja)

– Most már az emeletráépítés és a tetőtér-beépítés is új ingatlannak számít, ha megfelel a követelményeknek. De ez nem azt jelenti, hogy te építed be a tetőteredet, hanem egy vállalkozó új lakásokat alakít ki egy társasház tetőterében.

Nekem ennyit sikerült kihámozni, ha valamit még találsz, írd meg a hozzászólásokban.

A módosítást fenn találod a linken, a régi törvényeket, amiket módosítottak, azokat pedig itt:

12/2001, 256/2011 341/2011

Figyelem! A cikk folytatását itt találod! Mielőtt kérdeznél, olvasd el azt is!

 

Share

Ingyen lakás: mennyibe fog ez nekünk kerülni?

A kormány legújabb ötlete, hogy 10 millió forintos ajándékot és további 10 millió forintos majdnem ingyenes hitelt ad azoknak lakásvásárlásra, akiknek 3 gyereke van, vagy vállalja, hogy három gyereke lesz. Két gyerek után “csak” 3,6 millió fog járni a tervek szerint.

Vajon mennyibe fog ez kerülni nekünk, adófizetőknek?

Mivel hasonló pénzszórás hasonló céllal már volt a kétezres években, ezért először nézzük meg, vajon mennyibe került akkor az állami támogatás és milyen hatása volt a gazdaságra és a költségvetésre. Ha nem tanulunk a történelemből, arra kárhoztatjuk magunkat, hogy ugyanazokat a hibákat újra és újra elkövessük.

Ez a régi állami támogatás, aminek a két fő eleme szintén a vissza nem térítendő állami támogatás volt, maximum 3,6 millió forint értékben és az államilag támogatott hitel, minimum 6%-os kamattal.

A régi támogatás 2008-ban már évi 186 milliárd forintba került az adófizetőknek és több tízezer családot hajszolt bele a felelőtlen eladósodottságba. akik az ingyenpénz bűvöletében nem gondolták át rendesen, vajon tudják-e fizetni a felvett hitelt. (44 ezer hitelt helyeztek ki állami kezességvállalás mellett, ahol a hitelfelvevőknek még a szocpollal együtt sem volt meg a bankok által elvárt kb. 20%-os önereje. Ezek a családok gyakorlatilag értelmezhető önerő nélkül ugrottak bele a vásárlásba, még az önerőt is általában a szocpol jelentette.)

A “szocpol” megszüntetése ellenére a lakástámogatás még a mai napig is terheli a költségvetést az államilag támogatott hitelek miatt. Hiába szüntették meg a “szocpolt” és alakították át (kvázi szüntették meg) a támogatott hitelt, így is csak 68,8 milliárddal sikerült 2010-re mérsékelni a lakástámogatások kiadását.

» Read more

Share

Mindenkinek kellemes ünnepeket

Eljött egy újabb karácsony. Ebből az alkalomból összeszedtem néhány pénzügyi viccet, év végi kikapcsolódás céljából.

Mindenkinek kellemes ünnepeket. 🙂

A tőkepiac furcsa intézmény. Amikor valaki elad valamit, egy másik srác megveszi tőle és mindketten azt gondolják magukról, hogy milyen okos döntést hoztak.

Pénzügyi szakértő az, aki meg tudja magyarázni  holnap, hogy miért nem jött be ma, amit tegnap jósolt.

A részvényelemzők csak azért vannak, hogy a meteorológusok munkája kicsit jobb fényben tűnjön fel.

Az összes gazdasági elemzés konklúziója, hogy bármilyen befektetésre a múlt év volt a legmegfelelőbb időpont.

Csak azért ne fektess pálinkába, mert sehol máshol nem ígérnek 40%-ot a befektetésedre.

» Read more

Share

Prepaid kártyák: nem tartoznak a jelentési kötelezettség alá

Január elsejétől életbe lép az automatikus adatcsere egyezmény, ami alapján a magyar adóhivatal jelentést fog kapni a magyar állampolgárok külföldi bankszámláiról és azok összegéről. Ide tartoznak a külföldi cégek bankszámlái is, ha magyar állampolgár rendelkezik felettük. (Utolsó cikk a témában itt.)

A kérdés az volt sokaknál, hogy az úgynevezett prepaid kártyák, vagy e-money kártyák beletartoznak-e jelenleg ebbe a körbe. (Ilyen a Skrill, Neteller és társaik.)

Nos, a jogszabály szerint jelenleg ők nem jelentenek, ha megfelelnek bizonyos követelményeknek. A HMRC guideline az alábbiakat írja a kérdésről:

“Entities that issue payment cards that can be pre-loaded with funds to be spent at a later date, such as a pre-paid credit card or “e-money” may not be Depository Institutions provided certain conditions are met. Pre-paid credit card issuers may meet the conditions to be a Qualified Credit Card Issuer which will make them a Non-reporting Financial Institution or the payment card account may meet the conditions to be an Excluded Account. “E-money” providers that are governed by the provisions of the European Union Electronic Money Directive (2009/110/EC) (EMD) are not deposit takers for the purposes of the Banking Consolidation Directive (2006/48/EC). Recital 13 to the EMD specifically states that “The issuance of electronic money does not constitute a deposit-taking activity pursuant to Directive 2006/48/EC”, consequently such providers will not fall within the definition of Depository Institution that requires deposits to be accepted in the ordinary course of a banking or similar business. Entities that solely provide asset based finance services, such as a factoring or invoice discounting business, or that accept deposits from persons solely as collateral or security pursuant to a sale or lease of property, a loan secured by property or a similar financing arrangement, between such entity and the person making the deposit, will not be Depository Institutions. Entities that facilitate money transfers by instructing agents to transmit funds (but do not finance the transactions) will not be considered to be engaged in banking or similar business as this is not seen as accepting deposit.”

Köszönjük a Crystal Worldwide-nak a tájékoztatást.

Share

A CSOK szabályai a már ismert változásokkal

Figyelem! Írtam a témáról újabb cikket az azóta már kijött törvény szerint. Inkább azt olvasd el, kattints ide az új cikkhez.

Mnden érintett felkapta a fejét a kormány nagyvonalú, 10+10 milliós ajándéka hallatán. Ennyit akar ugyanis ajándékba adni a kormány lakásvásárlása annak, akinek van legalább 3 gyereke, vagy bevállalja, hogy lesz ennyi.

Mivel mindenki mindent tudni szeretne, összefoglalom, amit eddig lehet tudni, beleértve a már ismert változásokat is. Remélem te is megkapod a kérdésedre a választ.

Mindjárt az első változás, hogy a lakás vagy ház esetében új minimális méretet határoznak meg: lakásnál a gyerekek számát háromszor húsz négyzetméterrel kell szorozni, ház esetén 30 négyzetméterrel. Vagyis a legkisebb lakás 60 négyzetméter lehet, ház esetén 90 négyzetméter.

Az eddigi CSOK kedvezmény használt lakásra is igénybe vehető volt (ez továbbra is így marad), de az emelt összegű támogatást (ami 3 gyereknél 10 millió forint, 2 gyereknél pedig az eddigi összeg duplája lesz) már csak új lakásra lehet igénybe venni.

A kormány rájött, hogy összesen nincs annyi új építésű ingatlan, amennyien igényelni akarják majd az új támogatást, ezért most bejelentették, hogy mostantól nem kell építési engedélyt kérni a 300 négyzetméter alatti lakóingatlanokra, az építtető felelőssége, hogy az épület megfeleljen az előírásoknak.

» Read more

Share

Szabadúszók az Egyesült Államokban

Az otthonról végezhető munkák egyre nagyobb tért hódítanak a világon.

Programozók, grafikusok, nyelvtanárok, vágók, hangmérnökök és mindenféle egyéb kreatív foglalkozású emberek váltanak a havi fix helyett a szabadúszók világára a rugalmasabb időbeosztás és a magasabb kereset reményében.

Sok weboldal közvetít ilyen munkákat, mint például a guru.com, freelancer.com, vagy a fiverr.com. Így akár külföldről is találhatsz amerikai, ausztrál, vagy nyugat-európai munkákat.

Készíthetsz programokat, weboldalakat, 3D-s látványterveket, fordításokat magyarról és magyarra, írhatsz újságcikket, reklámokat, forgathatsz videóüzeneteket, végezhetsz hangalámondást és sok minden mást is.

Sok ügyfelem van, aki csak ebből él. Az egyiköjük programozást végzett amerikai cégeknek, akiket az egyik ilyen oldalon talált. Pár hét múlva le is kellett íratkoznia az oldalról, mert ez a két-három állandó cég annyi munkát adott, hogy nem tudott újabbakat elvállalni.

Ő mesélte, hogy főleg programozásban és weboldal-tervezésben nagy a konkurencia, a pakisztániak, ukránok és még sokan mások gombokért elvállalnak minden munkát.

Azonban az ő hatalmas előnye, hogy ő tényleg beszél angolul és ha felhívják skype-on az Egyesült Államokból, akkor vele meg tudják beszélni, mit kellene csinálni, vagy mit kellene kijavítani. Ezen kívül önállóan is tud dolgozni, nem kell neki mindent a szájába rágni. Nem kell megijedni a konkurenciától, ha tényleg jó vagy, úgyis veled fognak dolgoztatni.

Mintegy másfél millió forintot keres havonta adózás után, a munkaidejét magának osztja be (ami persze nem azt jelenti, hogy nem dolgozik napi 7-8 órát hétközben).

Egyetlen baja a mukájával, hogy az amerikai időzóna miatt az élete el van csúszva hét órával, de ennél nagyobb gondja senkinek ne legyen ebben az életben.

Ő úgy csinálta, hogy először elvállalt pici, rosszul fizető munkákat, amiket egy-két nap alatt a munkahelye mellett is meg tudott csinálni. Ezek csak arra voltak jók, hogy kapott értük több pozitív értékelést, így előrébb került a listában és a megrendelők is szívesebben választották őt.

A freelancer munkában az is jó, hogy minden elkötelezettség nélkül kipróbálhatod magad. Elvállalsz olyan munkákat, amit a jelenlegi munkahelyed mellett is el tudsz végezni, aztán pár hét vagy hónap után meglátod, hogy bejön-e a számításod, érdemes-e átállnod teljesen a szabadúszásra, vagy inkább a biztos 9-től 5-ig munkahely való neked.

Az is elképzelhető, hogy megmaradnak ezek a munkák másodállásnak, havi 50-150-250 ezret keresel velük munkaidő után, amit akár félreteszel, akár a meglévő hiteleid előtörlesztésére fordítasz.

Természetesen ez sem való mindenkinek. Beszéltem olyan php programozóval is, akinek nem jött be ez a lehetőség. Ő azt mondta, hogy a megrendelők annyira fogalmatlanok voltak a php-val kapcsolatban, hogy azt sem tudták, mit akarnak pontosan. Ezért inkább pár próbálkozás után ráhagyta a dolgot.

Nem mondom, hogy fáklyásmenet lesz váltani alkalmazottból freelancerre, azt sem mondom, hogy mindenkinek sikerül, vagy mindenkinek való, de én már sok olyan emberrel beszéltem, akinek nagyon bejött ez a szabadúszó létforma.

Egy a biztos: amit meg sem próbálsz, az biztos nem fog sikerülni.

Hogy mennyire elterjedt ez a típusú munkavégzés az Egyesült Államokban, arról álljon itt néhány adat:

Összes szabadúszó száma: 30 millió fő.

Azok akik legalább heti 15 órát dolgoznak így: 17,5 millió fő.

Azoknak száma, akik évi 100 ezer dollárnál többet keresnek ilyen munkákkal: 2,9 millió fő.

Akik évi 25 ezer dollárnál kevesebbet keresnek: 24%-uk.

25 és 75 ezer dollár között évente: 49%

75 ezer dollár felett: 27%

(Ezek kiugróan jó keresetek az Egyesült Államokban is, de azt ne felejtsük el, hogy általában a jobban fizetett szakmákat lehet szabadúszóként űzni.)

Amíg a való világban a hölgyek csak a férfiak fizetésének a 78%-át keresik, addig a szabadúszók között ez az érték 97%.

Share

Lakáshitel-törlesztés önsegélyező pénztárból

Bálint hívta fel a figyelmemet, hogy levelet kapott az önsegélyező pénztárától, miszerint jövőre az önsegélyező pénztárból is lehet törleszteni a lakáshitelt, a minimálbér 15%-áig, ez havi 17.250 Ft, vagyis évi 207 ezer forint.

Az így törlesztett összegre is igénybeveheted a 20% adójóváírást, vagyis ennyivel kevesebb a havi kiadásod. (Mínusz persze a pénztár költsége a befizetésekre.)

A mókás az lesz, ha majd a maximum 3%-os támogatott hitelre is igénybe veheted majd ezt a támogatást, valószínűleg kevesebbet fogsz visszafizetni az adójóváírás miatt, mint amennyit felvettél.

Ez a törlesztési lehetőség nem érinti a cafeteriában igényelhető hiteltörlesztést, viszont a hathavi várakozási idő erre is vonatkozik, vagyis ha még idén befizetsz, júniustól veheted fel a pénzt erre a célra.

Részletek itt.

 

Share

Szombaton Akadémia Debrecenben

Most szombaton Akadémia Debrecenben. Ha még nem jelentkeztél, de jönnél, írj ide egy hozzászólást.

Aki jelentkezett már, az elvileg kapott e-mailt ma este.

Frissítés: Többen jelezték, hogy nem kaptak mailt, olyanok, akiknek biztos küldtem. Akkor a levélszemét között kellene keresni, bár a lényege ennyi volt a levélnek:

Helyszín: Debreceni Egyetem Műszaki Kar 4028 Debrecen Ótemető 2-4

A terem az U002-es előadó ami az új épületszárny 2-es előadó termét jelenti. Kezdés 10 órakor.

Jegyzetfüzetet és pénzt hozz magaddal.

Share

Az ezredik

Ez a bejegyzés az ezredik a blog közel öt éves történetében.

Ezer bejegyzés mellé született 51.800 hozzászólás is, vagyis mintegy 52 hozzászólást generált egy-egy bejegyzés.

Lett még néhány híján 13 ezer facebook követő valamint havi 100-150 ezer egyedi látogató.

Köszönöm az olvasóknak a kitartást, remélem a kétezredik és a három ezredik cikket is közösen ünnepeljük még.

 

Share

Új lakástámogatás a láthatáron

Két, az ingatlanpiacra komoly hatást gyakorló új intézkedést jelentett be a kormány.

Az első, hogy új lakásnál 5%-ra csökkentik az áfát, vagyis az új építésű lakások ára jelentősen esni fog. Vagy a építők benyelik a hasznot, vagy annak egy részét, de legalább több új lakás fog épülni.

Ha az építők átengednék a vásárlóknak a teljes áfacsökkentést, akkor egy most bruttó 30 milliós lakás jövőre 24,8 millió forintba fog kerülni. (Önerős építkezésnél pedig 5 millióig lehet majd visszaigényelni a forgalmi adót.)

Ez magával tolhatja lefelé a régebbi lakások árát is.

De hogy ez nehogy így legyen, egy elképesztően nagyvonalú ajánlatot lengetett be a kormány: a három gyereket vállaló (tehát akár csak tervezett gyerekek is lehetnek) családok 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek, valamint további 10 millió, fix 3%-os kamatozású kölcsönt is vehetnek fel hozzá akár 25 évre is.

A kétgyerekesek támogatása pedig megduplázódott, vagyis 2,6 millióra emelkedett.

Egyrészt szerencse, hogy mindkét emelt ajánlat csak új építésű, maximalizált összegű ingatlanra vehető igénybe (Budapesten 35 millióig), másrészt viszont pont a szinte nem is létező új építésű ingatlanok piacára terel rengeteg embert.

A CSOK szabályainak továbbra is meg kell felelnie az igénylőknek, vagyis nem lehet lakóingatlan a nevükön, ha eladták, a vételárat az új ingatlanra kell fordítani és csak a fennmaradó részre lehet igénybe venni bármilyen támogatást, stb.

Ezzel az intézkedéssel sikerült visszahozni a 2006-2008-as éveket. Ott is boldog-boldogtalan vette fel a szocpolt és az állami kezességvállalás mellett olyan emberek vettek 25 milliós új építésű lakást, akik életükben nem láttak még kétmillió forintot egyben.

De új lakást vettek, mert arra járt a nagyobb szocpol. Pont mint most.

Ha akkoriban az emberek teljesen megbolondultak a 3,6 milliós szocpol miatt és a józan eszüket elfelejtve adósodtak el (tisztelet a kivételnek), akkor vajon most mi lesz, ha 10 milliót találnak az utcán? Megismételjük a történelmet?

Tízezrek csaltak a szocpollal, keleti városokba rengetegen költöztek, akik szocpol ügyeskedés útján kaptak rengeteg pénzt. Most háromszor akkora a tét, gondolom lesznek egy páran, akik nem tudnak majd ellenállni a talált pénznek.

Ennek a 10 milliónak a nagy része az ingatlanfejlesztőknél fog kikötni profitként, mert ennyivel drágábbak lesznek az új lakások, mint jelenleg, az állami támogatások gerjesztette kereslet miatt. Ez történt a kétezres években is.

Összedobva a 10 milliót és a kamattámogatás költségét 25 évre, kijön egy csinos 15 millió forint körüli összeg. Ebből a pénzből nem lehetne inkább állami bérlakásokat építeni és azokat kiadni a többgyerekes családoknak?

Az építőipar azzal is pörögne, a családok nem adósodnának el és nem ismételnénk meg a 10 évvel ezelőtti hibákat, amiket ma is nyög a társadalom.

Na mindegy, ez csak az én véleményem, ha neked van 2-3 gyereked és szeretnél ingatlant venni, figyeld a híreket.

Share

Napelem megtérülése

Régóta akartam írni arról, vajon megéri-e napelemet telepíteni.

Szöcske, aki régi olvasó és mellesleg több éve egy napelemes rendszer tulajdonosa, magára vállalta a cikk megírását.

A cikk inkább lett gyakorlati útmutató, mint megtérülési számítás, de attól még hasznos, ezért közzéteszem.

Egy kis bevezetés a cikk elé:

– A beruházásod 1,5-2 millió forint. Amikor ezt beruházásra költöd, lemondasz a pénzzel elérhető hozamokról is. Ha infláció felett 3%-ot hoz a pénzed, a tőkeköltséged évente 45-60 ezer forint. Vagyis ennyi mínusszal indulsz évente a napelemes rendszerrel. (Az évek múlásával csökken ez az összeg, ahogy termel a napelem áramot. Úgy viselkedik, mint egy 25 éves lakáshitel, amit havonta fizetsz. Az elején alig csökken a tőkéd, ezért a kamatterhed is magas, de ez az évek során lassan változik.)

– Amortizáció: ha a rendszer átlag élettartama 25 év, akkor nem csak a fent említett kamatokat kell kitermelnie, de ezen túl még a teljes befektetett tőkét is, hiszen azt is elbukod, ha a kétmilliós berendezésed nullát fog érni 25 év múlva. (Persze ez csak elméleti kérdés, valamennyit akkor is fog termelni. De számolj ezzel is.)

– A szervizköltség sajnos nem elhanyagolható költség. Ha a 300 ezres inverter 8 évente meghasal, az megint csak durván 40 ezres kiadás évente. Ha csak ezzel és az elmaradt kamatokkal számolunk (az amortizációval nem), ez így már évi százezer forint a kezdetekben.

Kockázatok:

» Read more

Share

Lesz Akadémia Debrecenben

Ahogy arról volt szó, tartunk Kiszámoló Akadémiát Debrecenben, az első két alkalom december 19 szombaton lesz, a többi január 9 és 16-án, szombaton.

A címet is tudjuk már: Debreceni Egyetem Műszaki Kar 4028 Debrecen Ótemető 2-4

A pontos termet megpróbálom még megtudni addig, de a portán úgyis tudni fogják.

A terem 50 fős, úgyhogy még tudsz jelentkezni. Az órák 10 és 16 óra között lesznek megtartva.

A részvételi díj továbbra is 25 ezer forint a hat 2,5 órás alkalomra, ezt három szombaton tartjuk meg.

Írj ez a cikk alá egy hozzászólást, ha jönni akarsz.

Share
1 2