A CSOK szabályai a már ismert változásokkal
Figyelem! Írtam a témáról újabb cikket az azóta már kijött törvény szerint. Inkább azt olvasd el, kattints ide az új cikkhez.
Mnden érintett felkapta a fejét a kormány nagyvonalú, 10+10 milliós ajándéka hallatán. Ennyit akar ugyanis ajándékba adni a kormány lakásvásárlása annak, akinek van legalább 3 gyereke, vagy bevállalja, hogy lesz ennyi.
Mivel mindenki mindent tudni szeretne, összefoglalom, amit eddig lehet tudni, beleértve a már ismert változásokat is. Remélem te is megkapod a kérdésedre a választ.
Mindjárt az első változás, hogy a lakás vagy ház esetében új minimális méretet határoznak meg: lakásnál a gyerekek számát háromszor húsz négyzetméterrel kell szorozni, ház esetén 30 négyzetméterrel. Vagyis a legkisebb lakás 60 négyzetméter lehet, ház esetén 90 négyzetméter.
Az eddigi CSOK kedvezmény használt lakásra is igénybe vehető volt (ez továbbra is így marad), de az emelt összegű támogatást (ami 3 gyereknél 10 millió forint, 2 gyereknél pedig az eddigi összeg duplája lesz) már csak új lakásra lehet igénybe venni.
A kormány rájött, hogy összesen nincs annyi új építésű ingatlan, amennyien igényelni akarják majd az új támogatást, ezért most bejelentették, hogy mostantól nem kell építési engedélyt kérni a 300 négyzetméter alatti lakóingatlanokra, az építtető felelőssége, hogy az épület megfeleljen az előírásoknak.
(Ilyenkor kérdezi az ember, hogy mi van??? Mennyi per lesz még ebből? Eddig nem véletlenül húzódtak az engedélyek kiadásai néha akár egy évig is. Az önkormányzatoknak, a szomszédoknak és sok mindenki másnak jogos beleszólása van vagy lehet egy-egy építkezéshez. Építészt kellett fogadni és már a tervezésnél is figyelembe kellett venni a helyi rendelkezéseket is. Most meg majd valaki felránt egy házat a telkére, olyat és ahogy éppen eszébe jut? És aztán ha nem felel meg a jogszabályoknak vagy sérti a szomszédok jogait, akkor utána földig rombolják majd az épületet? Lesznek még itt érdekes esetek, ha a törvény tényleg így lesz megalkotva.)
Nézzük, ki veheti igénybe akkor az új kedvezményeket?
Korhatár: nincs. Akár 60 éves is lehet az illető, ha 16 évnél fiatalabb gyerekeket vagy 25 évnél fiatalabb, nappali képzésen tanuló gyerekeket nevel.
Azonban nem meglévő, vagyis csak előre bevállalt gyerekeket csak 40 évnél fiatalabb házasok vállalhatnak.
Csak házasok kérhetik? Nem, akár egyedülállóak is kérhetik. Ez alól csak a megelőlegező támogatás kivétel, azt csak 40 év alatti házasok kérhetik, de meglévő gyereknél nem feltétel a házasság.
Mit jelent a gyerek? A meglévő, 16 vagy 25 évnél nem idősebb, nappali tagozaton tanuló saját gyereken túl a 24. hetét betöltött magzat(ok) és a legalább egy éve örökbefogadott vagy gondozásba vett gyerek is számít, ha vállalja, hogy még legalább 3 évig neveli.
Mi történik, ha nem sikerül teljesíteni a bevállalt gyerekeket? Ha nem akarják visszafizetni a támogatást, örökbefogadással is lehet élni. Ha az örökbefogadást engedélyezték, a határidő újabb két évvel kitolódik.
Külföldön élek és dolgozok. Kérhetem a támogatást? Nem. Legalább az egyik fél 180 napos igazolt TB jogviszonya, legalább három hónapja Magyarországon élő (akár külföldi, uniós is lehet) kérheti, aki lakcímkártyával igazolja egy éven belül, hogy minden együttköltözőnek ez a lakhelye és nincs semmilyen köztartozása.
(Update: újabb változtatás, hogy a 10 milliós támogatáshoz két év folyamatos TB viszony és büntetlen előélet kell. Ezzel egy jól körülhatárolható társadalmi réteget akarnak kizárni a kedvezményből.)
Ebből azonban következik, hogy egy itt lakó német, bevándorló, vagy menekült státuszú személy is kérheti a támogatást.
Ha valaki 10 éven belül eladja az ingatlant, a támogatást vissza kell fizetni.
Nekem van/volt lakásom. Én már nem is kérhetem? De, csak előtte el kell adni a meglévő lakást és a teljes vételárat (mínusz számlával igazolt költségek, mint például az ingatlanos) be kell forgatni az új lakásba, méghozzá 5 évig az eladás után. Vagyis ha 2011-ben adtál el egy lakást, sajnos még az is számít. Támogatás csak a fennmaradó részre kérhető, vagyis csak drágábbat vehetsz.
Nekem nincs lakásom, de az élettársam örökölt egyet. Nekünk akkor jár? Az összes együttköltöző (tehát a gyerekek) nevén sem lehet 50%-nál több lakás tulajdonhányad, az is csak öröklés, vagy tulajdonközösség felszámolása miatt lehet a tulajdonában.
Két kivétel van: az ingatlan bontását a hatóság elrendelte vagy engedélyezte, illetve akár teljes lakást örökölt valaki, de haszonélvezettel terhelten és a haszonélvező benne is lakik. (Hiszen ilyenkor mintha nem is lenne lakásom, ott lakni nem tudok.)
Anyám házát venném meg. Az jó? Nem. Nem lehet az eladó az igénylő közeli hozzátartozója vagy élettársa, ha cég adja el, az igénylő nem lehet a céggel tulajdonosi viszonyban.
Én már vettem igénybe régebben támogatást, de nem a 10 milliósat. Ilyenkor mi van? A tervek szerint a régi támogatást le kell vonni a 10 millióból és a különbséget újra fel lehet venni. De ez még egyelőre csak kormány kommunikáció, nem törvény.
A házat megveszem készpénzben, a támogatás a ház kipofozására vagy befejezésére kell. Nem jó, csak a szerződésben szereplő vételár kifizetésére használható a támogatás, másra nem.
Meddig kell igényelnem? Vásárlás esetén az adásvételi szerződés aláírásától számított 120. nap a határidő, építésnél a használatbavételi engedély kiadása előtt kell még kérni. Ezen határidők után nincs lehetőség az igénylésre.
Van maximális felső korlátja az épület vételárának? Új építésű ingatlannál nincs, a jelenlegi rendelkezés szerint csak az van megadva, hogy a telekár nélküli nettó ár négyzetméterenként nem lehet 350 ezer forintnál több. Eddig 160 négyzetméter volt a maximum egy-egy ingatlannál, ezt állítólag eltörlik majd.
Csak venni lehet? Én nem építhetek egyet? Természetesen önerős építkezés is lehet. de vigyázz, a becsült bekerülési érték 70%-áról számlákat kell bemutatnod.
Minek kell még megfelelni? A ház összkomfortos és legalább “B” energiaosztályú. Az összkomfortos fontos kitétel, például a vezetékes víz megléte ezek alapján alapkövetelmény.
Röviden ennyit érdemes tudni a CSOK-ról. Azonban érdemes figyelni a híreket, lesznek-e további változások.
Félreértés. Az örökbefogadott gyerek ugyanolyan megítélés alá esik, mint a vérszerinti, Szerencsére. Amivel itt keveredik az gyámság, ami nem egyenlő az örökbefogadással. Hiszen ez utóbbi, ahogy a kifejezésben is benne van, örökre szól és nem ideiglenes állapot, amit lehet hosszabbítgatni. Jelen esetben itt a gyámokra vonatkozik az a kitétel, hogy a törvényes gyám is igénybe veheti a CSOK-ot, amennyiben legalább egy éve közös háztartásban él a gyermekkel.
majd 4 év múlva eltörlik a kedvezményt és/vagy egy összegben visszakövetelik az aktuális hatalmon lévők. természetesen a költségvetésre való tekintettel, amire most nem való hivatkozni…
pénzügyi tudatosság? nagyég, inkább a sátán, sántán:S
ez ha komoly…
“Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik”
ettől az (utó)piától megrészegedik a nép, ezt támolyogva állítom:)
Tehát pl. három meglévő 16 alatti gyerekkel, házasként, de mindkét szülő 40 fölött: teljesen biztos, hogy igénybe vehető? Az eddigi hírekből legalábbis az tűnt ki, hogy 40 fölött egyáltalán nem igényelhető a 10+10. Ha jól értem, a jogszabályt még nem hirdették ki, sőt egyelőre a parlament sem tárgyalta a tervezetet. Ez mikorra várható?
Szerintem nagyon sok hazaspart erint az alabbi kerdes:
Mi van akkor, vagy a pár egyik tagja már elmúlt 40, de a másik meg nem?
Erre van barkinek autentikus valasza?!
Koszonom! 🙂
VS
origo.hu/gazdasag/20151222-csok-tamogatas-kormany-csalad-egyedulallo.html
Akkormost!? (jól leírták előttem… ezt addig csűrik csavarják, hogy aki beleugrik, majd idővel megbánja! 4-8év múlva kormányváltás… ők eltörlik – visszafizettetik, stb. Illetve olyanok veszik igénybe, akik csak “haszonlesők” bizonyos népcsoportok, ahol már úgyis megvan a 3-4 pulya, így nem igazán rászoruló életkezdő fiatal pároknak lesz hasznos)
Nyuggerekre és C csoportra épít a kormány… és olyan szempontból igazuk van, hogy velük tudnak csak választást nyerni…ugyebár a több szavazat nyer, az nem számít, hogy egyikse sem dolgozik, így nem fizet adót, amiből ezaz egész államféleség van fenntartva!
Az örökbefogadott gyereket is “vissza lehet adni. Úgy, ahogy a sajátodat is örökbe adhatod. Gondolom azt akarják kikerülni, hogy valaki azért fogadjon örökbe, hogy pénz kapjon, majd rögtön lemond róla.
Mivel ha ezt így elfogadják, iszonyat lyukat fog vágni a költségvetésen, ezért sok szigorítás várható még.
szerintem sokakat érint a következő.
– Valakinek már van egy lakása, és nem szeretné eladni, de szeretné a támogatást kihasználni
– Egyenesági rokonnak (szülőnek) odaajándékozza a régi lakását adómentesen
– Vesz egy új építésű lakást a támogatással
– A szülő visszaajándékozza a régi lakást adómentesen
Ez megoldható a szabályozás szerint?
miert? Hazakoltozol, es fel evvel kesobb mar igenyelhetitek is. Ha akkor kezdtek el epitkezni, akkor kb 1 ev mulva mar be is koltozhetsz. 1 evet kell(ene) magyarorszagi alberletben kibirni.
Mit tippeltek, az ingatlanárakra milyen hatása lesz?
Most nyáron igénybe akartuk már venni a mostani vásárláskor a CSOKot, de mivel volt más lakás a nevemen és nem adtam el a bankban ezt javasolták nekem: ajándékozzam el egyenesági rokonnak és mehet a menet.
Szüleim ajándékozással 10-15 éve a családi házuk 25% a nevemre íratták. Ebben az esetben nekem jár a CSÓK Ill. a feleségem néven nincs semmilyen. Esetleg az ő nevében megkaphatjuk?
Köszi, Zoli
szerintem nezzel korul. Mind az alberleti, mind a munkaeropiacon. Ha jol emlekszem mernok vagy, es mernokkent otthon is relativ jol lehet keresni. Raadasul kulfoldi tapasztalat, es gyanitom, hogy minimum jo Angol+ Francia nyelvtudas. Ebbol szerintem siman ki lehet berelni egy 3-4 szobas lakast.
A megelhetesi koltsegeiteket szerintem konnyen meg tudod becsulni. A kereseti lehetosegeket meg erdemes lehet egy fejvadasztol megkerdezni.
Mi a feleségemmel amúgy is 3 gyermeket terveztünk, és nekünk nagy előrelépés lenne, ha ki tudnánk használni a CSOK adta lehetőséget. Viszont néhány dolog még nem teljesen tiszta, és jó lenne jövőre gyorsan lépni, mielőtt a kormány visszavonná vagy megváltoztatná a szabályokat… Egyelőre 3 dolog kérdéses nálunk:
1. Az agglomerációban van egy örökölt ingatlanom, ami a jelenlegi hétvégi ház lebontása után ideális lenne egy családi ház felépítésre. Viszont nem teljesen világos, hogy ezt lehet-e, meglévő telekre új házat építeni? Vagy új ház építése csak telekvásárlással együtt lehetséges?
3. A CSOK rendeletben van egy kitétel, hogy állandó lakáshasználati joggal sem lehet rendelkezni. Mi minősül ennek, csak, ami a tulajdoni lapon szerepel, pl. haszonélvezeti jog?
Ket ev folyamatos, nem semmi. Es ugye a GYES meg ilyenek nem szamitanak.
1. Ha régebben szocpolt vagy csok-ot vettek már igénybe azt is figyelik és azon felül kell teljesíteniük a létszámot? Vagy nem lényeges, hogy egyszer már vettek fel a gyermek után, újból felvehetik ezt is?
2. Keresgéltem a neten számokat, 11-12.000 főről beszélnek a CSOK kapcsán. Ha itt csak 10.000 fő igényli, az akkor is 100 milliárd támogatás. Nem irreális ez egy kicsit a költségvetésnek? Nem beszélve arról, hogy a támogatás hasonlóan az eddigiekhez nem azokhoz jut el, akik igénylik, hanem ismételten 1-2 iparág dolgozói fogják meglovagolni.
Személy szerint én örülök a 2 év munkaviszony feltételének (Kolompár Kevinkosztnerék kilőve) viszont a külföldön dolgozó magyarok számára ez egy vonzó opció lehetett volna. Reméljük ez rájuk nem fog vonatkozni.
Januárra csak kiderül minden feltétel. Egyenlőre úgy néz ki a középréteget célozza meg. Annak is egy nagyon pici részét.
Kíváncsian várom a fejleményeket…
Ha mondjuk ez építkezés lenne, akkor ha egy 100 m2-es házat építenék, ami a költségvetés szerint 25 millióba kerülne, akkor ennek a 70%-ról kellene számla (17,5 millió), de ettől függetlenül a 10 milliót megkaphatnám? Meg ezen kívül kellene még 2 millió hitel?
Jól gondolom?
– ne legyen priuszod
– 2 év folyamatos TB fizetés (vs a cikk 180 naposával)
Részlet a cikkből:
Update: újabb változtatás, hogy a 10 milliós támogatáshoz két év folyamatos TB viszony és büntetlen előélet kell. Ezzel egy jól körülhatárolható társadalmi réteget akarnak kizárni a kedvezményből.
Persze nyilvan nem adhatjak meg ezt minden EU allampolgarnak, es pusztan az allampolgarsag alapjan diszkriminalni meg EU szabalyok szerint volna tilos. Enelkul barki pl egy nemet/francia is beadhatna a kerelmet.
Egy gyerekek után járó anyagi támogatásnak hogyan lehet feltétele büntetlen előélet?
A 2 év folyamatos munkaviszony is necces, de azt még csak ki lehet dumálni.
Diszkriminaljuk a bunozoket? Azt nagyon helyesen tesszuk.
Megjegyzem az erkolcsibe azert eleg durva dolgok kerulnek bele, szoval az egyszer atment a piroson meg messze nem az a kategoria.
– 2016-ban azok kapnak kedvezményt, akiknek már van 3 gyerekük,
– 2017-ben jöhetnek a 2 gyerekesek, ha bevállalnak még egyet,
– 2018-ban az egy gyerekesek, ha bevállalnak kettőt.
Nulla gyerekre és becsszóra, hogy akarnak hármat, nos én nekik nem adnám meg, mert közülük kerül majd ki a “megmentendők” 99%-a.
Így lenne lehetőség értelmesen finomítani is, látva az igényeket.
Most majd építeni fognak külvárosi 61 és 81 nm-es lakásokat dögivel (fejlesztő nem hülye, ez lesz a nm és kész), aztán tíz év múlva hiány lesz a viszonylag új 45-50 nm-es kezdő lakásból az akkori fiataloknak.
Ennyi erővel azt is írhatnák, hogy mindenki megkaphatja, kivéve ha kreolos a bőre.
Írhatná azt is, hogy mondjuk az állami alkalmazottak nem kaphatják meg. Na, az milyen lenne?
“Ezzel egy jól körülhatárolható társadalmi réteget akarnak kizárni a kedvezményből.”
igen, a nemdolgozó bűnözőket. nincs is ezzel semmi baj…
ezzel azt akarod mondani hogy a romak bunozok? 🙂