Újabb magyar csúcs

Sorra döntögetjük a csúcsokat ebben az évben.

Soha nem volt még ilyen gyenge a forint és soha nem gyengült még ilyen gyorsan ilyen sokat. (Februárban még a 355 forintos eurón szörnyülködtünk, ma már annak is örülnénk, ha vissza tudna támolyogni 400 forint alá az árfolyam.)

Nem volt ekkora az infláció már 24 éve. S ez úgy igaz, hogy mesterségesen van szabályozva a rezsi és az üzemanyag ára is, sőt néhány élelmiszeré is. (A rezsicsökkentés csökkentése még nem jelent meg az inflációs adatokban.)

Mennyire háborús ez az infláció?

S most egy újabb rekorddal bővült a repertoár, 18 éve nem volt ilyen magas a forint alapkamata, mint most. Még a 2008-as gazdasági világválság alatt sem volt ilyen magas az alapkamat.

A jegybank 11.75%-ra emelte az alapkamatot ma. (Amit egyébként jól tett, csak önmagában a jegybank kevés a forint összeomlásának visszafordításához.)

Tavaly júniusban még csak 0,6% volt ugyanez az érték.

Ha tavaly júniusban vettél fel jegybanki alapkamat plusz 3 százalékpontos lakáshitelt, 20 millió forintot húsz évre, akkor a havi törltesztőd 117,2 ezer forint volt.

Ma ugyanezért a hitelért 268,5 ezer forintot fizetnél havonta, vagyis jóval többet, mint a dupláját.

(Nincs alapkamathoz kötött hitel, csak BUBOR-hoz, meg BIRS-hez, de azok is, némi késéssel többé-kevésbé lekövetik ezt a változást. Tavaly júniusban a 12 havi BUBOR 1,16% volt, most ugyanez az érték 13,77%, de ebben még nincs benne a kamatemelés, mert csak 0,09 százalékponttal magasabb, mint tegnap volt. A hároméves BIRS 13,32% jelenleg, 2,14% volt tavaly júniusban.)

Szerencsére az emberek egyelőre nem érzik ezt a hatalmas emelkedést, mert a kamatemelést tényétől is meg vannak védve a hitelesek, de egyszer majd szembesülni fognak vele. Vajon mennyien vannak felkészülve arra, hogy akár a duplájára is nőhet a lakáshitelük törlesztője?

Share

Életbiztosítást vagy hitelfedezeti biztosítást kössek lakáshitel mellé?

Zsolt hitelfelvétel előtt áll és levélben kérdezte, hogy van-e valami különbség az egyesületi életbiztosítás és a hitelek mellé köthető hitelfedezeti életbiztosítás között.

Az egyesületi életbiztosítás egy csoportos kockázati életbiztosítás. A választott csomagoktól függően fizet fix összeget, ha olyan káresemény történik, amire szól a biztosítás: haláleset, baleseti rokkantság, baleseti műtét, táppénz és így tovább. A legolcsóbb csomag, ami 40 milliót fizet bármely halál esetén és 40 milliót (vagy annak arányos részét) baleseti rokkantság esetén, az havi hatezer forintba kerül. A drágább csomagokban további kiegészítők vannak (ezért drágábbak).

Ez elég könnyen érthető, talán további magyarázatot nem igényel.

A hitelfedezeti biztosításban van egy nagy trükk. Mégpedig az, hogy nem fix összegre szól a biztosítás, hanem csak a tőketartozásra. Ami hónapról-hónapra csökken, az utolsó évben már szinte nincs is tőketartozásod, mégis ugyanannyi a biztosítás díja, mint az első hónapban, mivel jellemzően a havi törlesztő bizonyos százalékát kell fizetni és a havi törlesztő végig ugyanannyi.

Az szólhat mellette, hogy vannak kiegészítő biztosítások, amik kérhetőek hozzá, ilyen például a munkanélküliség elleni biztosítás.

Azonban itt is el kell olvasni az apróbetűt, mert nem fizet, ha te mondtál fel vagy közös megegyezéssel jöttél el, az első három hónapban egyáltalán nem fizet, utána is maximum csak hat hónapig és így tovább.

Konkrétumok ismerete nélkül nem lehet megmondani, hogy melyik lenne a jobb választás Zsoltnak. El kell olvasni a biztosítási feltételeket (még egyszer: az apróbetűs részt is) és ennek fényében kell összehasonlítani az árakat.

(Ha a bank kötelez valamilyen életbiztosítás kötésére, akkor az egyesületi biztosítás nem lesz jó, mert az csoportos életbiztosítás és a legtöbb bank nem fogadja el. Vagy keress másik bankot vagy keress másik életbiztosítást ebben az esetben.)

Share

Napelem túltermelés átvételi ár

Gábor kapta kézhez a napelemes rendszere utáni éves elszámolást.

A túltermelését kemény 4,94 forintért vette át az MVM, mert felemelték a villanyszámlában a rendszerhasználati díjat és csökkentették az áram költségét. Így most a rezsicsökkentett áramár hivatalosan 4,94 forint. (A valódi áramár nagykerárban, nettóban 250 forint körül van egyébként.)

Eddig sem volt nagy bóni túltermelni napelemekkel, de 4,94 forintért már végképp nem éri meg. Kész szerencse, hogy jövőre legalább szja-t nem kell majd fizetni utána.

Share

Ha kevés az idő és a pénz a hőszigetelésre

A legfrissebb hírek szerint még tovább nőtt mind a gáz, mind az áram ára a piacon, borítékolható, hogy már nem sokáig lehet fenntartani a mostani lakossági árakat sem.  (A gáz ára 275 euró MWh-nként, 75 euró volt a nyár elején, de az áram ára is a tavaszi átlagár háromszorosára ugrott, jelenleg 246 forint kWh-nként a nettó nagykereskedelmi ár, amit a magyar lakosság bruttóban, kiskereskedelmi áron, hálózati díjjal is terhelve kb. 70 forintért kap. A különbözetet pedig adók formájában fizeti be a költségvetésbe, bár erről sajnos nem esik szó, pedig sokat kellene beszélni róla, hogy az emberek megértsék. Most azt gondolják a legtöbben, hogy a valódi és a fizetett ár közötti különbség a kormány ajándéka, csak azt nem értik, hogy a kormány csak a tőled beszedett adóból tud ajándékot osztogatni, hiszen csak újraosztja a beszedett pénzt és nem termeli.)

Sokan most szembesültek azzal, hogy az ingatlanuk fűtése anyagilag megoldhatatlan helyzetet okozhat már a mostani árakon is.

Hőszigetelni kellene gyorsan, de se idő, se szakember, se elég pénz nincsen rá: nyílászárók cseréje, falak hőszigetelése, stb.

Mit tegyünk, ha korlátozottak a lehetőségeink, mi a leghatékonyabb formája a rezsi csökkentésének?

» Read more

Share

Támogatás klímatelepítésre?

A legutóbbi kormányinfón az hangzott el (itt hallható), hogy két héten belül valamilyen támogatást-intézkedést jelent be a kormány, amivel a fűtésszámla csökkentését szeretnék támogatni. (Öt-hat évvel ezelőtt kellett volna ezen gondolkodni, eu-s támogatás is lett volna rá, de hát jobb későn, mint soha.)

Itt kiemelték a split (hagyományos, szobai fűtő-hűtő) klímákat, mint lehetőséget, de még semmi konkrétumot nem tudunk.

Mindenesetre, ha téged érint a téma, figyeld a híreket a következő hetekben. Ha pedig támogatás nélkül szeretnél klímát beszereltetni fűtésre, akkor gyorsan találj valakit, mert ha tényleg lesz támogatás, akkor az árak is várhatóan még feljebb mennek és szakember sem lesz még annyira sem, mint most.

Tapasztalatok a klímával fűtéssel kapcsolatban:

Fűtés klímával mennyibe kerül és vélemény

Share

Telelj délen, nem sokkal drágább, mint a fűtésszámlád

Írtam öt éve arról, hogy a telet akár egy olcsóbb déli országban is átvészelheted, különösen, ha a munkád megengedi a távmunkát, nem drágább ott egy hotelben, mint itthon az albérletben.

Lakhatsz délen is

A mostani rezsiár-emelkedéssel ez még inkább igaz lehet. Ahogy kinéznek a dolgok, már a hétszeresére emelkedő gázár sem tartható sokáig, azóta még magasabbra nőtt a gáz és az áram piaci ára is.

Nagyon sokan laknak hatalmas, rosszul szigetelt házban, jellemzően idősebbek, ahol a gyerekek már elköltöztek, de még nem adták el az ingatlant és a mostani rezsiárak és felújítási árak mellett nem is fogják egyhamar eladni.

Ha megtehetik, nekik is alternatíva lehet egy külföldi telelés, ha nem sokkal drágább, mint a fizetendő rezsidíj.

Most is a booking.com-on nézelődtem, egy teljes januári hónapra két személy részére. A kiválasztott célállomás Hurghada, Egyiptom, de természetesen rengeteg másik helyet is kereshetsz Dél-Portugáliától Thaiföldig.

» Read more

Share

Újra támadnak a tőkevédett alapok

Amíg voltak szemmel látható állampapír-hozamok, hatalmas üzlet volt az alapkezelőknek tőkevédett alapokat kibocsátani. Most, hogy újra emelkednek az állampapír hozamok, újra egyre több tőkevédett alapot hoznak létre és adnak el az alapkezelők.

A mögötte lévő trükk egyszerű, mint a faék, az alapkezelő nem tud rajta bukni, az évi 1,5-2%-os alapkezelői díj pedig igen komoly haszon neki.

Az emberek pedig tágra nyílt szemmel veszik meg a bankokban ezeket az alapokat, hiszen ki ne szeretne részesedni mondjuk az amerikai tőzsde esetleges szárnyalásából, ha semmit nem kockáztat, hiszen a legrosszabb esetben is visszakapja a befizetett pénzét. Annyira gyönyörűen hangzik, hogy már-már hihetetlen is. Kockázat nélküli tiszta haszon lehetősége. Mennyire jó fej az alapkezelő, hogy helyettem vállalja a kockázatot.

Érdemes átismételni, hogyan is működik egy ilyen tőkevédett alap és akkor rájössz, hogy nem is akkora buli ez neked.

Mindjárt nézzük meg, biztos nem tudsz-e bukni rajta?

» Read more

Share

Érdekes meglátás

Az előző cikk egyik facebook kommentelője nagyon érdekes meglátást tett. Elgondolkodtam rajta és valószínűleg van igazság abban, miért tudják jobban megfogni a pénzt az emberek, ha kiszakadnak az otthoni környezetből.

Idézem, mit írt:

“Egyébként a cikk ajánlásai tökéletesen szoktak működni akkor amikor az ember – főleg alacsony hozzáadott értékű munkát végezni – külföldre költözik, már többször megfigyeltem saját ismeretségi körömben (vagy azok ismerősein), hogy az itthon nem túl jól kereső, de mégis a kifelé mutatni kell miatt erőn felül kötelező emberek külföldre kerülve, ahol már nincsenek annyira szem előtt, nagyon hamar átállnak a teszkó gazdaságos üzemmódba és még mondják is, hogy hú itt mennyit félre tudnak tenni.

Speciel valóban nyugaton a legalábbvaló melókért is -többszörös fizetéseket lehet eltenni, de azért csendben megjegyzem, ha az itthoni nem túl jól fizetett meló mellett is úgy élnének ezek az emberek, mint odakint (azaz akár 5-6 másik idegen emberrel egy kétszobás lakáson osztozva, hét napból akár 4-5 napot zacskós levesen élve, és pár havonta egy “bulit” tartva, az idézőjel azért van, mert ilyenkor a nagy ereszdelahajamat kb az az el fogyasztott alkohol és rágcsamennyiség, amit itthon egy átlag délután betolt), akkor itthon is lehetne ám még kicsi fizetésből IS félretenni.”

Külföldre kerülve az ember egyrészt egy bevándorló, nem is támaszt olyan nagy igényeket az élettel kapcsolatban (nekem az jár, nehogymá’ ne tartsak fenn autót és így tovább), másrészt kiszakad az addigi társadalmi közegből és hirtelen nem akar senkinek sem megfelelni: a szomszédoknak, a gyerekkori haveroknak, a facebook ismerősöknek. Nem akarja legyőzni vagyonosodásban a többieket és nincs is kinek mutogatnia a vagyonát. Ezért nem akar villogni és nem akar mutatni senkinek semmit.

S úgy sokkal könnyebb megtakarítani ám. 🙂

Már másik téma, de az is igaz, hogy ha sokan úgy élnének itthon, mint kint, itthon is tudnának eltenni. (Persze kint a magasabb fizetés miatt sokkal többet, de nem ez most a mondandóm lényege. Hanem az, hogy a kinti takarékos életszínvonallal itthon is megélnének azok a betanított munkások, akik kint munkásszállón vagy egy ahhoz fogható albérletben élnek és otthon étkeznek.)

Régebben volt szlogen, hogy bezzeg Kádár alatt meglehetett élni, mindenkinek volt elég pénze.

Ez egyrészt nem igaz, másrészt mindig mondtam ezeknek az embereknek, hogy élj úgy, ahogy Kádár alatt éltél, telefon, autó nélkül egy másfél szobás lakásban két gyerekkel, kábeltévé, streaming nélkül, semmi külföldi nyaralás, drága mosópor, mindenkinek maximum három-három póló nyárra a Centrum Áruházból és a többi és kiderül, hogy most is gyönyörűen megélsz azon a szinten a fizetésedből.

Régen minden jobb volt

Share

Mit tegyél, ha már nem elég a fizetésed?

Nagyon sok ember életében komoly negatív változások fognak beállni hamarosan. Az élelmiszerinfláció még hivatalosan is közel 30%, a rezsiköltség is megtöbbszöröződhet sokak számára, az üzemanyagért hamarosan rendes árat kell majd fizetni és a hiteltörlesztők is egyszer felugranak majd a valódi összegükre.

Egyre több embernek kell ráeszmélnie, hogy a fizetése nem elég az eddigi életszínvonalának a fenntartásához.

Soha nem volt még nagyobb szükség arra, hogy az emberek ráébredjenek, a kontrolljuk alá kell minél hamarabb vonni a pénzügyeiket. Napos időben bármit meg lehet csinálni büntetlenül, de ha jön a vihar, ugyanezek a hibák végzetesek lehetnek a pénzügyi életünkben.

Talán még nem késő változtatni a dolgokon, hogy továbbra is elég legyen a bevételed a megélhetésedre.

A legtöbb ember életében minden bevétel úgy viselkedik, mint a gáz, mindig teljesen kitölti a rendelkezésre álló teret. Ezért a bevétel legkisebb csökkenése (vagy ami ugyanaz, a kiadások megugrása a nem változó bevétel mellett) komoly gondot okoz nagyon sok ember életében.

Az életszínvonalunkat nagyon gyorsan tudjuk növelni, ahogy nőnek a bevételeink, de roppant nagy bajban vagyunk, amikor csökkenteni kellene azt. A tegnap luxusa a ma alapszükségletévé vált észrevétlenül, így el sem tudjuk képzelni, hogyan élhetnénk azok a termékek és szolgáltatások nélkül, amikre semmi szükségünk nem volt még öt-tíz évvel ezelőtt.

» Read more

Share

Újra elérhetőek a Széchenyi hitelek vállalkozóknak

A KAVOSZ újra elindította a vállalkozóknak szóló Széchenyi hiteltermékeket, igaz lényegesen rosszabb kamatokkal, mint eddig, de még így is a piacinál jobb feltételekkel.

Megkértem Gáborunkat, hogy írjon róla egy rövid összefoglalást, hogy akit érdekel, az megtudhassa a legfontosabb információkat. Érdemes sietni, mert csak az év végéig igényelhető, már ha nem merül ki hamarabb a keret.

Következzen az ő írása:

Ismét igényelhetőek az „újragombolt” Széchenyi hitelek, kivéve az akár induló vállalkozások számára is elérhető Széchenyi Mikrohitel. Az utóbbival kapcsolatban azt ígérik, hogy „kicsit később indul el”.

Ebben az írásban összegyűjtöm a Széchenyi kártya folyószámlahitel MAX, Széchenyi likviditási hitel MAX, Széchenyi beruházási hitel MAX pénzügyi termékekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Először néhány olyan tény, vélemény és tanács, amely mindegyikre igaz.

–          Csak Magyarországon tevékenykedő KKV- k igényelhetik. (Max 250 foglalkoztatott, éves nettó árbevétele legfeljebb 50 millió eurónak megfelelő forintösszeg, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 43 millió eurónak megfelelő forintösszeg.)

–          Olyan kamattámogatott hitelekről van szó, amelyeknek kamata a futamidő végéig fix. A (bruttó) kamat két tétel összege: Egyrészt a kamattámogatásé -ez az Államkincstár által fizetett kamatrész, másrészt az adós által fizetett nettó kamaté. A továbbiakban csak a nettó kamatokat szerepeltetem majd.

–          December 31-ig igényelhetőek a hitelek. Ez nagyon rövid igénylési ablak. Az sem biztos, hogy az év végéig kitart. A forrásköltségek és a hiteligénylők számának növekedésével a kamattámogatás egyre nagyobb terhet fog jelenteni a költségvetésnek. Aki szeretné valamelyik hitelt igényelni tegye meg minél előbb, nehogy lemaradjon!

» Read more

Share

A huszadik jobb lesz

Rendszeresen beszélek emberekkel, akik vállalkozni szeretnének, mert vagy túl keveset keresnek, vagy nem szeretik, amit csinálnak, de gyakran mindkét dolog együtt áll fenn.

Az elmúlt két hétben három olyan személy is volt, aki azért nem vág bele a saját tanácsadó/oktató/szolgáltatást nyújtó cégébe, mert úgy érzik, hogy nem tudnak még eleget, soha nem tartottak még oktatást, vagy csak alkalmazottként csináltak cégeknek mondjuk online marketingkampányokat.

Maradnak még pár évet a cégnél, ahol vannak és tanulnak még.

Ilyenkor mindig elmondom nekik, hogy soha nem lesz olyan, hogy mindent tudnak és soha nem lesz olyan, hogy valaki nem lesz ügyesebb, gyakorlottabb vagy okosabb náluk. Ha erre várnak, életük végéig várhatnak.

Mindig megvigasztalom őket, hogy az első céges oktatásuk vagy az általuk készített első honlap céges megrendelőnek valószínűleg nagyon gagyi lesz. Az ötödik már fényévekkel jobb, a huszadik pedig már közel 90%-os.

De soha nem lesz ötödik, huszadik és századik előadás, megszerkesztett honlap, levezényelt online marketingkampány vagy bármi, ha nem lesz első és második és harmadik.

Neked nem mindenki másnál kell okosabbnak lenned, hanem annál, akinek tanácsot adsz, akiknek oktatást tartasz vagy weboldalt szerkesztesz.

Hidd el, már a mostani tudásod is nagy segítség sokaknak és valószínűleg sokkal többet tudsz, mint az ezen a területen ügyködő emberek háromnegyede.

Az nagyon jó, hogy tanulni akarsz és képezni magad, ezt soha ne hagyd abba, de a mostani tudásod is éppen elég, hogy akár a meglévő munkahelyed mellett elkezdd végre a vállalkozásodat, amit már évek óta tervezel és évek óta halogatod az indulását.

Ideje felállnod a rosszul fizetett állásodból és elkezdeni azt, ami a szívedben van.

Mi a legrosszabb, ami történhet? Ha nem úgy kezded a vállalkozást, hogy kölcsönkérsz húszmillió forintot a banktól (és úgy soha ne kezdj semmilyen vállalkozást), a legrosszabb esetben egy-két év múlva kénytelen leszel visszamenni a rosszul fizetett munkádba.

S a legjobb, amint írtam, a munka mellett elkezdeni vállalkozni és akkor váltani főállású vállalkozói státuszra, amikor már legalább a munkabéred 80%-át megkeresed a vállalkozásodból is.

De hidd el, más sem okosabb, tanultabb, ügyesebb, mint te az adott területen. De ha mégis, neked elég, ha az alsó harmadánál okosabb és ügyesebb vagy. Ha ők megélnek belőle, te is meg fogsz. Csak lépj ki végre.

Share

Közel 14%-os átlagos áremelkedés

Amint az várható volt, a gyenge forint és az adóemelések az inflációban is megjelentek, a fogyasztói árak 13,7%-kal növekedtek egy év alatt, ezen belül az élelmiszerek 27%-kal. Utoljára 1998-ban volt ekkora az infláció.

A maginfláció, ami gyakran jobban méri az inflációs trendeket, ennél is rosszabbul alakult, 16,7%. Ez 25 éve a legmagasabb adat.

Összehasonlításul, az eurózóna inflációja 8,6% volt júniusban (az előre jelzések szerint 8,9% lesz a júliusi adat), a teljes Unióé (amiben már a magyar adat is benne van) 9,6%. Az eurózónában a maginfláció 4%-ra nőtt, soha ilyen magas még nem volt.

A legmagasabb az infláció Észtországban, 22,8%, ennek felét az energiahordozók áremelkedése okozta. A maginfláció “csak” 10,1%. Az élelmiszerek 19,7%-kal drágultak egy év alatt.

S az okok? Ebben a cikkben:

Mennyire háborús ez az infláció?

Share

Hogy néz ki az elefánt?

Mindenki ismeri a tanmesét, miszerint körbeállták a vakok az elefántot, hogy megtudják, hogy is néz ki. Mivel mindenki csak egy apró részletét érte el az elefántnak, akinek a füle jutott, meg volt győződve, hogy az elefánt olyan, mint egy lapulevél, akinek a farka, annak az elefánt egy kötélnek tűnt, akinek a lába, az oszlopnak vélte és így tovább.

Így vagyunk ezzel mindnyájan, a minket körbevevő mikrokörnyezet visszajelzéseiből vonjuk le a tanulságot, hogyan áll például a gazdaság jelenleg. Pedig az egy kis szelete a teljes gazdaságnak és lehet teljesen fals is, ha a saját vagy környezetünk helyzetét vetítjük ki az egész gazdaságra. Lehet, hogy az egész piac sokkal jobban vagy rosszabbul áll, mint azt mi feltételezzük a saját tapasztalatainkból kiindulva.

» Read more

Share

Uniqa utasbiztosítás

Büszke vagyok magamra, hogy kaptunk az Uniqától 20% kedvezményt a lakásbiztosításra. Néhány százan választották is azóta, úgyhogy tényleg jó áron lehet. (Kalkuláltam én is párat a konkurenciánál kíváncsiságból és sokkal rosszabb feltételekkel jóval drágábbra jöttek ki az árak.)

Legolcsóbb lakásbiztosítás? Lakásbiztosítás 20+35% kedvezménnyel

Arra gondoltam, miért álljunk meg itt, köthessünk mást is kedvezménnyel. Az egyik ilyen az utasbiztosítás.

Pár hónapja el is kezdtem intézni, de nem megy az ilyen gyorsan. Engedélyeztetni kell és utána le is kell fejleszteni. Azt mondták, ősznél előbb nem lesz meg, ami tök jó, nyáron lenne rá szüksége a legtöbb embernek.

Amiért mégis írok róla, mert kedvezmény nélkül is meglepően olcsó.

Törökország, Egyiptom, Izrael, Marokkó Európának számít és egy hétre négy embernek csak 12 ezer forintba kerül egy viszonylag komolyabb biztosítás. (65 milliós keret baleset vagy betegség esetén.) De ugyanez egy thaiföldi útnál is megáll 20 ezer forint alatt, vagyis fejenként ötezer forint egy hétre.

Külföldi munkavégzésre is lehet biztosítást kötni, az is jól jöhet egyes esetekben. (Az utasbiztosítás alapesetben nem fizet akkor, ha munkavállalás időtartama alatt ér baleset.)

Régebben bankkártya mellé kötött utasbiztosítást használtam, de azokból egyrészt megszűnt a családi, másrészt ennél drágábbak voltak egy évre s a biztosítási fedezeti összegek is kisebbek voltak. (Persze nem csak egy hétre szóltak, de főleg a Covid óta nem is nagyon járunk külföldre.)

Szóval addig is, amíg nem kapjuk olcsóbban és nem tudsz ennél olcsóbbat, érdemes lehet megnézni ezt is. Online meg lehet kötni pár kattintással. (Még egyszer: ez a saját linkünk, de még nincs kedvezmény rajta, talán majd ősz eleje után.)

Share

Feltöltős villanyórára csak piaci áron lehet áramot venni?

Károlytól jött a hír, miszerint augusztus elsejétől csak piaci áron, azaz a régi ár mintegy duplájáért lehet feltölteni a feltöltős villanyórákat.

Update: a minisztérium szerint mégis figyelik valahogy, hogy a két feltöltés között mennyi idő telt el és aszerint változtatják, hogy mennyibe kerül egy kWh áram. Eddig sokaknak más volt a tapasztalata, de lehet, hogy tényleg van valami algoritmus mögötte.

Ha valaki tudja, hogyan működik és működik-e, írja meg a hozzászólásokban.

(Mondjuk annyira jellemző, hogy augusztus harmadikán a Facebookon és cikkekben kell találgatnia az embereknek, hogyan is működik az egész. Még a feltöltés oldalára sem sikerült információt kiírni a bevezetés után sem.)

Share
1 2