A CAPE vagy Shiller féle P/E mutatóról

A napokban nézegettem az amerikai tőzsde árazását a P/E mutató alapján. Amint azt már valószínűleg tudjátok, ez a mutató arról ad felvilágosítást, hogy hány évnyi profitot kell kifizetned előre az egyes részvényekért (P: Price, E: Earnings). Ennek az átlagos értéke az Egyesült Államokban 14,66-15,66 (átlag és medián érték). Vagyis durván 15 év alatt a megtermelt profitból (a cég eredményéből) megtérül a befektetésed. (Természetesen minden egyéb tényezőt, mint inflációt, részvények árváltozását és egyéb dolgokat figyelmen kívül hagyva.)

Jelenleg ez az érték 23,5-24,7 (negyedévente változik), vagyis majdnem kétharmadával többet kell ugyanezért fizetned, mint a 120 éves átlag, tehát nehéz olcsónak mondani most az amerikai tőzsdét. Ilyen magas az elmúlt 120 évben nagyon ritkán volt ez az érték, utoljára az ezredfordulón a dotkom lufiban, illetve 2007-ben, a subprime válság kirobbanása előtt.

A fekete vonal a tőzsdeindex alakulását (a részvények árát) mutatja, a ráírt számok pedig az aktuális P/E értékeket.

Az alábbi ábrán a P/E ráta alakulását láthatjátok az elmúlt 150 évben:

Amint láthatjátok, ebből az ábrából nagyon nehéz valami értelmezhetőt kihámozni. Ha nagyon tudod, mit keresel, megtalálod az 1901-es, 1907-es, 1929-es, 1973-as, 2001-es, 2007-es, stb. tőzsdeválságokat, de azért inkább tűnik összevissza vonalnak, mint értelmezhető diagramnak az egész. Ennek oka a tőzsdei cégek eredményének (profitjának) negyedévente hektikusan változó nagysága, ami a P/E ráta nevezője.

Itt jön képbe a Robert Shiller által megalkotott CAPE mutató. Ő nem utolsó négy negyedéves eredményeket használ, hanem inflációval korrigált 10 éves eredmény átlagával osztja a pillanatnyi részvényárakat. Így már eltűnik sok tüske a görbéből és sokkal inkább értelmezhető ábrát kapunk, hiszen nem negyedéves változások rángatják az értéket.

Jelenleg a CAPE értéke 30,23, amint látszik is az ábráról, az esetek 75%-ában 20,15 alatt van ez az érték. Itt már jobban látszanak az 1901-es, 1907-es, 1929-es, 1969-es, 1973-as, stb. tőzsdei áresések.

Nem véletlen, hogy elég népszerű a CAPE, ha azt szeretnénk megtudni, mennyire reálisak a jelenlegi piaci árak.

Ha most arra gondolsz, hogy megtaláltad a bölcsek kövét, sajnos ki kell ábrándítsalak. Sem a 15 P/E alatti érték nem vételi jel, ahogy azt sem lehet mondani, hogy efelett pedig túl vannak értékelve a tőzsdék. De még a CAPE sem alkalmas erre. Ha nem vennél részvényt, ha a CAPE 16 felett van, akkor 2009-2010-ben sem vettél volna, 2010 január elsején 20,53 volt az amerikai S&P 500 CAPE értéke. Azóta az index megduplázta az értékét és ebben az osztalékok még benne sincsenek.

Ezek a mutatók csak arra jók, hogy hosszú távon véleményt mondjanak a piacról, ez alapján vásárolni vagy időzíteni nem lehet. Főleg, hogy az infláció mértéke és a kötvények kamatai is befolyásolják, hogy aktuálisan mennyire éri meg részvényt venni. Bár mondjuk azért az elég jól látszik, hogy az egyéb hatásokat figyelmen kívül hagyva alacsony kamatkörnyezetben erősödik a részvény, magas kamatkörnyezetben gyengül.

Röviden ennyit szerettem volna elmondani erről a mutatóról, ha ezentúl találkozol vele, remélem érteni fogod, mit látsz és hogyan kell azt értékelni. (Bár Robert Shiller ezt a mutatót az amerikai piac jellemzésére találta ki, megcsinálták más tőzsdékre is, így találkozhatsz vele más tőzsdékkel kapcsolatban is. Van egy másik hasonló mutatója Schillernek, ami az ingatlanpiaci árakat jellemzi ehhez hasonlóan, de arról majd máskor.)

Share

Pályázat kisvállalkozóknak munkahelyteremtésre

Megjelent a hír az NGM honlapján, hogy augusztustól a kis és középvállalkozások igényelhetnek támogatást munkahelyteremtésre. Idézem:

“A központi program segítségével a kkv-k többek között új eszközöket, gépeket szerezhetnek be, a támogatási összeget ingatlanvásárlásra vagy bérleti díjakra is fordíthatják – közölte a tárcavezető. A munkahelyteremtő támogatás regionális beruházási támogatás jogcímen vagy csekély összegű (de minimis) támogatásként nyújtható, amelynek mértéke nem regisztrált álláskereső esetén új munkahelyenként 1,5 millió forint lehet. Ezen felül a vállalatok kiközvetített álláskereső foglalkoztatása esetén új munkahelyenként 500 ezer forint, 12 hónap alatt kizárólag közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatott személynél új munkahelyenként 800 ezer forint, kedvezményezett járásban vagy településen új munkahelyenként további 400 ezer forint kiegészítő támogatást kaphatnak. A munkáltatónak vállalnia kell, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat a beruházás befejezésétől számított 3 évig folyamatosan fenntartja és működteti a térségben. A munkáltatónak köteleznie kell magát, hogy a beruházási telephelyén a pályázat benyújtása előtti 12 hónapban meglévő átlagos létszámot fenntartja, és a létszámbővítésre legalább 2 éves folyamatos foglalkoztatási kötelezettséget vállal.”

Ha esetleg érint a dolog, nézz utána, de ne felejtsd el, mennyit kapsz és mit kell vállalnod cserébe.

Share

Visszajelzés

A Bagázs írt egy levelet, ebből idézek egy bekezdést:

Szeretnénk megköszönni, hogy a Kiszámoló blogon megjelent írásokon keresztül hozzájárultál a Bagázs működéséhez, programjaink fenntartásához. A tavalyi cikkek hatására adományozó olvasóid nagy része a mai napig havi rendszerességgel támogat bennünket, ami továbbra is hatalmas segítség az egyesület számára.

Ha még emlékeztek, írtam bő egy éve egy cikket róluk, illetve arról, miért is jó neked, ha adakozol mások szükségeire.

Örömmel hallom, hogy még mindig adakoztok nekik. Köszönöm nektek.

(A levelet nem nyilvánosságnak szánták, de remélem nem bánják, hogy idéztem belőle. Szerettem volna, hogy tudják azok, akik adnak, mekkora segítség a Bagázsnak a havi adományuk.)

Share

MKB új számlacsomag: digit@ll csomag

A Gránit Bank mellett az MKB is elindította a videós beazonosítással otthonról nyitható számlacsomagok értékesítését. Mindez mellé kijött egy jó számlacsomaggal és egy akcióval is.

Ha távolról nyitsz számlát (vagyis nem a fiókban, hanem videóhívás használatával) és kártyavirtualizációt is kérsz (tehát NFC képes mobilodra felviszed a kártyádat virtuálisan), akkor nem csak szinte azonnal tudod használni a kártyádat, (addig is, amíg postán megérkezik a fizikai bankkártyád), akkor az első 5.000 személy még 5.000 Ft jóváírást is kap. Ez azonban adóköteles juttatás, aminek az adóját a bank átvállalja, viszont megkomplikálja az év végi adóbevallásodat, erre figyelj oda, mielőtt kéred ezt az összeget. (Megkérdeztem az ügyfélszolgálatot, mi van akkor, ha a telefonom nem NFC képes. Azt mondták, semmi, akkor is jár az ötezer forint.)

Remélem ugyanolyan jól működik, mint a Gránit Bank hasonló alkalmazása, bár ezt még nem is láttam, nem is próbáltam. Ha van tapasztalatod, oszd meg a hozzászólásokban.

Ez még nem minden. A digit@ll számlacsomag elég olcsónak is tűnik, akár ingyenes is lehet.

Ha legalább egy ezres érkezik rá havonta és ha nem veszel fel pénzt ATM-ből, nulla forint a havi díj. Ha veszel fel pénzt, a beérkező összeg és a felvett pénz hányadosával szorozzák a sávos havi díjat. Például 100 ezer forint érkezett egy adott hónapban és 60 ezret vettél ki ATM-ből, akkor 935 Ft×0,6, vagyis 561 Ft lesz a havi díjad. (A kondicíós listában nincs szó arról, hogy érkeznie kellene rá bármennyi pénznek, de az ügyfélszolgálat így tudta. Holnapra ígértek visszahívást, hogy kell-e jóváírás, vagy anélkül is díjmentes a számlavezetés. Az én értelmezésem szerint nem szükséges, de majd kiderül.)

Update: azóta beszéltem az ügyfélszolgálattal. Ha nem veszel fel pénzt, akkor nincs havi díj, akkor sem, ha nem érkezik rá pénz az adott hónapban.

A kártya is ingyenes, sőt a havi első két utalásra vagy csoportos beszedésre is csak a tranzakciós adót kell fizetni, a többire további 60 vagy 96 Ft-ot internetes utalás esetén. A havi postai számlalevél is ingyenes.

Azonban fontos, hogy bár a fizikai kártya díjmentes, a virtuális kártya viszont 1.990 Ft a második évtől. Ezért ne felejtsd el lemondani év közben, ha nem akarsz ennyit fizetni érte.

Ha nem, vagy csak ritkán szoktál pénzt felvenni és havonta csak 2-3 alkalommal utalsz, ennél olcsóbb számlát nem nagyon fogsz találni, hiszen gyakorlatilag ingyen van a számla. (Az ingyenes bankkártya ritka, mint a fehér holló.) Kondíciós lista a további költségekkel.

Ha ennél többet használod a bankszámládat, akkor kattints ide a kalkulátorért, hogy melyik számodra a legjobb csomag.

Online számlanyitás leírása itt, az oldal közepén. Reggel 8 és este 8 között lehet számlát nyitni távolról.

 

Share

Újabb fogyasztóbarát lakáshitel

Ma jelent meg a hír az MNB oldalán, hogy az FHB, az Erste és egy rakás takarékszövetkezet után a K&H Bank is elnyerte a lehetőséget, hogy fogyasztóbarát lakáshitelt (is) kínáljon az ügyfeleinek.

Mi is ez a “fogyasztóbarát lakáshitel”?

Az MNB találta ki, hogy a fogyasztók ránézésre láthassák egy-egy ilyen mínősítésű lakáshitelről, hogy az az alábbi feltételeknek megfelel, vagy akár annál jobb is:

– A kamatperiódus minimum 3 év. (Magyarul három évente igazítják hozzá a kamatozását a referenciakamat változásához. Ha ez például a bankközi kamatláb, akkor 3-5-10 vagy akár 20 évig a kamatod akkor is változatlan, ha közben változik a bankközi kamatláb. Csak 3-5-10-20 évente fog a te hiteled kamata megváltozni.)

– A kamatfelár nem lehet nagyobb 3,5%-nál. Ma egy hitel kamata úgy néz ki, hogy például BUBOR (ez a magyar bankok közötti kamat) vagy alapkamat vagy 5 éves állampapír kamata plusz X% felár. Az X% nagysága függ attól, hogy mennyire jó adós vagy, meddig fix a kamat (minél rövidebb ideig, annál kisebb a felár. Bővebben) és egyéb ilyen tényezőktől. Nos, ez az X% nem lehet nagyobb 3,5%-nál. Vagyis ha mondjuk az alapkamat 0,9% és ahhoz van kötve a hitel (ami ritka, de példának jó lesz), akkor nem lehet több a kamat jelenleg 4,4%-nál. Ha öt év múlva 4,5% lesz az alapkamat, a te hiteled maximum 8%-os kamattal fog futni.

– A lakástakarékot ingyen lehet betörleszteni a hitelbe.

– A hitelkiváltás díja nem lehet több, mint 1%.

– A hitel felvételekor fizetendő folyósítási díj (ami egy elég magas költség) nem lehet több 0,75% de maximum 150 ezer forintnál.

– Hitelbírálat maximum 15 munkanap, folyósítás maximum 2 munkanap lehet.

(Egyéb apróbb részletekért olvasd el a tájékoztatót.)

Amit fontos tudni, hogy nem minden lakáshitel lesz automatikusan fogyasztóbarát az említett bankoknál sem, illetve egyáltalán nem biztos, hogy neked a legjobb választás a fogyasztóbarát lakáshitel. (Mert mondjuk olyan hosszú kamatperiódust szeretnél. Persze ott lehet cifrázni azzal, hogy rövidebb kamatperiódus mellé kötsz lakástakarékot, de erről majd máskor.)

Mindenesetre érdemes figyelni ezeket a hiteleket, de arra is, hogy neked ezek-e a legjobb lehetőségek. Főleg akkor lehet nyerő, ha elő akarod törleszteni a hitelt, vagy több lakástakarékod fut a hitellel együtt.

A blog hitelszakértője továbbra is szívesen segít megtalálni a legjobb megoldást.

Share

Egészségpénztári kártyával is lehet fizetni a DM-ben

A Drogerie Markt számos termékét mostantól egészségpénztári kártyával is ki lehet fizetni. Ide tartoznak a bébi dolgokon túl (tápszer, pelenka, krémek, stb.) számos élelmiszer (abonett kenyér, müzli, egyebek), tampon, egészségügyi betét, gyógyteák, sportkrémek, bizonyos fogkrémek, stb.

Érdemes végigböngészni a listát, elég hosszú. Amire vigyázz, hogy vannak olyan termékek, amik bár egészségpénztári kártyával megvehetőek, de utána adót kell fizetni. Ami biztos nem ilyen, azok a bébi dolgok, pelenkák, gyógyszerek és társaik. Érdeklődj a pénztáradnál, itt egy kis segítség és itt egy másik.

Ha szoktál vásárolni a dm-ben és van egészségpénztári kártyád (jelenleg az OTP, MKB, Patika, Prémium, Vasutas, Vitamin, Új Pillér támogatott).

Ha esetleg nem tudnád, ez azért jó, mert 20% adójóváírás jár az egészségpénztári befizetéseidre, vagyis ennyivel olcsóbban tudsz vásárolni (mínusz a pénztár által levont költségek). Ha pedig cafeteria keretein belül kaptad a pénzt, így legalább könnyebben el tudod költeni.

Köszönjük Alíznak a tippet.

Share

Az aktív alapok teljesítménye

Találtam egy érdekes statisztikát, ami az aktívan kezelt alapok teljesítményét elemzi az Egyesült Államokban.

Egy, három, öt és tizenöt év távlatában elemzi, hogy egy-egy eszközosztályban hogyan teljesítettek az aktívan kezelt alapok a saját benchmark-ukhoz képest.

Érdemes elolvasni a felmérést már csak azért is, mert megtudsz olyan dolgokat, hogy például mi az az úgynevezett túlélők torzítása (a rosszul muzsikáló alapokat az alapkezelők szépen csöndben felszámolják, csak a sikeres alapok maradnak életben, így viszont úgy tűnik, hogy sokkal jobb a teljesítmény, mint a valóságban, mert a rosszakat kivonták a piacról. 15 év távlatában csak az alapok 40-60%-a marad életben), vagy miért fontos pontosan kiválasztani egy alap benchmarkját (egy ázsiai feltörekvő piacokba fektető alap teljesítményét nem mérhetem az amerikai piacot leképező S&P 500-as index teljesítményéhez), esetleg miért fontos méret szerint is súlyozni az alapokat (10 darab egymillió dolláros alap teljesítménye nem ér fel egy 10 milliárd dolláros alaphoz. Darabszám szerint, vagy méret szerint átlagoljak? Ez utóbbi esetén viszont egy rossz gigaalap lerántja 200 kicsi teljesítményét, vagy fordítva, túl sikeresnek láttatja őket.)

Egy táblázat a tanulmányból:

A példaként kiragadott egyesült államokbeli részvénypiacon hosszabb távon az aktív alapok 74-97%-a rosszabb teljesítményt nyújt, mint a saját benchmarkjuk. (Amit azért tudni kell, hogy a benchmark, mondjuk az S&P 500 tőzsdeindex egy elméleti, költségmentes szám, míg a befektetési alapok költségeket számolnak fel az alapkezelésért. Így úgy a helyes a megközelítés, hogy az alapok 74-97%-a nem volt képes annyi plusz pénzt (sem) termelni, ami elég lett volna az általuk felszámolt költségekre. A teljesítményüket százalékosan megtalálod a felmérésben.)

A tanulmány leírja, hogy az egyes osztályokban mennyit hoztak az alapkezelők, de sajnos nem írja hozzá oda az index hozamát, így azt tudhatjuk, hogy elmaradtak a benchmarktól, de azt nem, hogy mennyivel. Persze ha szorgos vagy, kikeresheted ezeknek az indexeknek a teljesítményét.

Nem teszi könnyűvé a dolgod, hogy például a legtöbb tőzsdeindex nem törődik az osztalékokkal, így fals eredményt kapsz, ha azt figyelmen kívül hagyod. Például megtudod, hogy a S&P 500-as indexet követő alapkezelők 2016-ban 11,96%-ot teljesítettek átlagosan. Rákeresel a S&P 500-as index teljesítményére, az csak 9,84% volt. Akkor hogy is van ez? Az alapkezelők túlszárnyalták a benchmarkot?

Nem. Ugyanis ha az osztalékot is figyelembe veszed, amit az index figyelmen kívül hagy, de az alapkezelők természetesen megkaptak a részvényeik után, akkor 12,25%-ot kellett volna hozniuk.

Azonban ez nem is olyan vészes különbség(11,96% vs 12,25%), hiszen a passzív alapoknak is van költsége.

A Morningstar készített egy sokkal jobb összefoglalót, ebben látod azt, hogy az adott eszközosztályban mennyit hoztak átlagosan az aktív és a passzív alapok, így a különbség is sokkal könnyebben leolvasható. Egy példa a tanulmányból:

Érdemes észrevenni, mennyivel több az aktív alap és hogy 10 év távlatában milyen sokat megszüntettek belőlük. (Az alapok négyötöde még mindig aktívan kezeltnek számít.)

Ha van időd, tanulmányozd a fenti két tanulmányt, több fontos fogalmat és következtetést megismerhetsz belőlük.

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 35 ezer forint.

Oktatás a pénzügyekről: hat alkalmas tanfolyam csak 25 ezer forint.

20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.

Share

Még egy hét

Már csak bő egy hétig fizethetsz a régi kettő és ötezres címletekkel az üzletekben, augusztus elsejétől az üzletek már csak az új bankjegyeket fogadják el. Ezért érdemes átnézned a pénztárcádat, az otthoni dugipénzed, a gyerek perselyét, a télikabátod zsebét és az egyéb helyeket, nem bújik-e ott meg egy-egy régi bankjegy.

Biztos, hogy valahol még bujkál egy-egy ilyen bankjegy, mert július 15-én még csak 70, illetve 80%-a került vissza a jegybankhoz a két és ötezres régi bankjegyekből. Másként fogalmazva szűk harmada, illetve az ötöde a régi bankjegyeknek még az embereknél van.

Persze nagy tragédia akkor sem lesz, ha később kerül elő egy régi címlet, csak akkor azzal postára, vagy bankfiókba kell menni, ott három évig beváltják neked a pénzt, utána pedig az MNB-nél kérhetsz már csak cserét.

Share

Már nyithatóak a Gránit Bankos számlák távolról

Amint írtam róla itt, megváltozott a pénzmosási törvény, ami lehetővé tette, hogy az ügyfelek személyes jelenlét nélkül is nyithassanak bankszámlát. A mai napon jött egy sajtóközlemény, hogy a Gránit Bank már el is indította a szolgáltatást.

Reméljük, több bank is átveszi a lehetőséget és már ezért sem kell majd bemenni a bankfiókba. Ha időt és energiát akarsz megspórolni, érdemes lesz megkérdezned a kiválasztott bankot, náluk lehetséges-e a távoli számlanyitás.

Share

Csak egy olvasói levél

Edina írt egy levelet, amiről úgy gondoltam, hogy ösztönözhet másokat is, hogy megéri tudatosan kezelni a pénzügyeket.

Éppen elbocsátások vannak a cégénél, ő az egyetlen, aki nem izgul ez miatt. De következzen inkább az ő levele:

Szlovákiából olvasom Önt már pár éve, megnéztem a youtube található összes videóját és meg szeretném köszönni mindazt, amit Öntől kaptam.

A spórolási tippeket tartalmazó cikkekhez vissza-vissza térek pár havonta, hogy inspirációt és erőt szerezzek, ha esetleg eszetlenül költekezni lenne kedvem a plázában. 🙂 Még mindig sokat merítek belőlük.

A fősulit 24 évesen fejeztem be, ekkor volt körülbelül 2000 euró diákhitelem, melyet 10 évre osztott el az állam, 22 eurós havi fizetőrészlettel.Önnek hála kaptam az inspirációt, hogy minél gyorsabban legyünk túl rajta. Most 28 vagyok, még hiányzik belőle körülbelül 600 euró és a számításaim szerint decemberben végleg elfelejtem életem első (és a lakáshitelen kívül remélem egyetlen) kölcsönét.

Hatalmas sikernek könyvelem el azt is, hogy sikerült összeszedni a 6 havi tartalékot. Erről elmondanék egy történetet, melyet két hete éltem meg. A cég, ahol dolgozom, idén kisebb problémákkal küzd, nem sikerül teljesíteni az előírt pénzügyi tervet, a kollégáimon érezhető, hogy idegesek. Az egyik kollégámat a főnök behívatta, és közölte vele, hogy kapja össze magát, mert ha nem, akkor valószínűleg elbúcsúzunk tőle. Beszélgettem a sráccal, és elmondta, hogy a nyomás miatt egyre idegesebb, most nősül, lakáshitel a nyakán, nem tudja mi lenne, ha elveszítené az állását. Persze munkát kapna, de megint – nem akar akármelyik multiba elmenni, mégiscsak mérnöki diplomával rendelkezik, szeretné azt csinálni, amit eddig, amit tanult.

Megkérdezte, hogy én miért nem vagyok ideges egyedüliként a cégben. Elgondolkodtam, és arra jutottam, hogy ha arra kerül a sor, az én munkám is veszélybe kerülhet (asszisztensi és marketinges pozícióm van, semmi pótolhatatlan), mivel megvan a 6 havi tartalék, hat hónapig ugyanazt a nettó jövedelmet tudnám magamnak biztosítani, mint ami most is megvan, s még csak egy tollat sem kellene keresztbe tennem. és mivel olyan erős a munkaerőhiány Pozsonyban, hat hónap alatt csak az nem talál magának megfelelő munkát, aki aztán végképp nem akar dolgozni. A múlt hét végén értettem meg, mi is az, amit állandóan ír a cikkekben, hogy mi az a nyugalom, mi az a kézzel fogható pénzügyi szabadság. Amikor nem kell aggódni, hogy elviszik a fedelet a fejem felől.

Most a rövidtávú terveim között szerepel (a diákhitel lefizetésén kívül), hogy “pótolhatatlanná” teszem magam – felfrissítem a német ismereteimet, és a számítógépes grafikával, az adobe flash-sel is kacérkodom. 🙂
Igaz, csak egy szeletét emeltem ki annak, amiről ír, de természetesen a többi tanácsát s próbálom megfogadni – hogyan spóroljunk a nyugdíjra, a befektetésekről, hitelekről, hitelkártyákról írottakat, különösen hasznosak voltak számomra a piramisjátékos és unit-linked biztosításos cikkei is.

Eddig a levél. Egyszerű igazságok, amik sok fejfájástól megszabadítják Edinát: hitelek kifizetése, hathavi vésztartalék és önképzés. (Bár az Adobe Flash talán már idejétmúlt termék, de ez csak az én véleményem.) Remélem, sokan követik még Edinát ezen az úton és egyre kevesebben fognak aggódni a mindennapi megélhetés miatt.

 

Share

Újabb forex áldozat

Már többször volt arról szó, hogy rengeteg csaló FX, vagyis forex cég van a piacon. Nem is kell semmivel kereskedni, csinálnak egy szoftvert, ami eljátssza, hogy mi lett volna, ha tényleg vettek volna devizát. Amíg a játékosok egymással ellenkező irányban fogadnak, nincs is baj ezzel a játékkal.

Ha mégsem ezt teszik és ezért veszteség keletkezik, akkor sincsen baj, amíg nem akarják többen kivenni a cégből a pénzt, mint amennyien befelé akarják tenni. Ki kell hirdetni, hogy csináltunk egy szuper robotot, ami havi 1-2-3-30%-ot csinál, így bőven lesz befelé áramló pénz.

Amíg egy dollárral több van meg a játékosok pénzéből, mint amennyit ki kellene fizetni, senki soha nem jön rá, hogy a befizetett pénz már régen nincsen meg.

Ha ez sem jön be, akkor sincs probléma. Mivel ezeket a cégeket egy offshore helyen egy másik offshore helyen bejegyzett cég üzemelteti, amit egy harmadik offshore helyszínen bejegyzett cég tulajdonol, ezért hagyni kell bedőlni a céget, a mögötte lévő embereket soha nem kapják el.

A szoftver megvan, kap egy új dizájnt és nevet, ki kell találni egy új fantázianevet (DKFx helyett DHFx), aztán lehet kezdeni újra az egészet.

Ágoston levele következik, csak okulás végett. A cégnevet nem írtam bele, de szabadon behelyettesíthető nagyon sok cégnévvel. A legszebb, hogy a “kereskedés” azóta is zavartalanul üzemel, virtuálisan jóvá is írják a “hasznot”, be is lehet fizetni pénzt korlátlanul. Csak a kifizetés, az nem működik már fél éve. Mindenféle levelet írnak és magyarázzák, miért akad el a kifizetés. Már ezer kifogás volt a partnertől kezdve jogszabályi változás miatt, csak a pénz nem akar sehogy megérkezni.

“Mint kiszámoló hallgató először is köszönöm az oktatást.

Amint az oktatáson is elhangzott a FOREX cégekbe fektetni sem a legbiztosabb dolog a világon. Hát sajnos most saját bőrömön tapasztalom.

 

Március végén egyébként is terveztük kivenni a pénzünk, így március 31.-én kivettük az összes ott tartott pénzünk: $13,980.51.

 

Sajnos az összeg azóta sem érkezett meg.

 

Elővettem a csatolt szerződési feltételeket, amiben semmi nincs a visszahívásban marad pénz sorsával. Nincsenek határidők és “büntetések”. Ismerőseimnek továbbra is van bent pénze, tehát a kereskedés azóta is zavartalanul működik, de a visszahívások késnek náluk is.

 

Telefonon próbáltuk keresni őket, de nem lehet őket elérni. Aztán maradt az írás. Írtunk nekik, azt mondták, hogy a Liquidity provider lassabban dolgozza fel a kéréseket, ezért késik. Legyünk türelemmel 30-60 nap.

 

60 nap…. OK vártunk 60 napot, nem jött… aztán megint írtunk… azt írták, hogy júli 13, akkor már biztos…. hát már az is eltelt… írtunk nekik, most azt írják augusztus 1…. és ha az is eltelik? Ilyenkor semmit nem lehet tenni?

 

Kénytelenek leszünk várni, hátha megjön, csak azért írok, hátha esetleg más tanul majd a mi hibánkból.
Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 35 ezer forint.

Oktatás a pénzügyekről: hat alkalmas tanfolyam csak 25 ezer forint.

20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.

Share

Az új amerikai energiacélok

Felmerültek a mai kommentek között az amerikai energetikai célok. Arra gondoltam, írok róla egy rövid szösszenetet, mert enélkül nem érthető, Trump elnök mit miért csinál. Miért akarja felmondani a környezetvédelmi egyezményeket, miért parasztvakítás szerinte a globális felmelegedés, miért ajánlgatja az amerikai gázt mindenkinek, miért akarja rávenni például Dél-Koreát, hogy a külkereskedelmi többletüket úgy csökkentsék, hogy cserébe energiahordozókat vesznek az Egyesült Államoktól és a többi lépése.

A maganomics (Make America Great Again economy) céljának megfelelően az Egyesült Államok nem az energetikai függetlenséget célozta meg, hanem egyenesen az energetikai dominanciát.

Ennek oka nyilvánvaló: a teljes függetlenségnél csak egy jobb van, ha mások függenek tőled. Mivel az amerikai gáz minimum még közel száz évig kitart, a szén pedig majdnem 300 évig, így nincs sok akadálya, hogy az Egyesült Államok újra energiaexportőr és ne importőr legyen.

Érdeklődőknek ajánlom ezt a cikket, ami a Fehér Ház honlapján jelent meg.

Hát ezért akar Trump a lengyelekkel folyékony gázt eladni és jár körbe a világon hasonlót ajánlgatva minden országnak. Ennek ismeretében már mindjárt van értelme ezeknek a dolgoknak. 🙂

Share

Tesla: lufi vagy az új Ford?

Alig múlik el hét, hogy ne lehetne valami szuperlatívuszokban bővelkedő cikket olvasni a Tesláról, ami forradalmasítja az autóipart és olyan gyökeres változást hoz, amit hozott bő száz éve a Ford a T-modell megalkotásával. Ahogy a T-modell letarolta, átalakította és sokáig uralta a piacot, a Tesla is ilyen forradalmat idéz elő napjainkban.

Nem elég, hogy az elektromos autót valódi alternatívájává tette az egyeduralkodó benzines vagy dízel gépjárműveknek, de minden egyéb újítással is élen jár, mint az önvezető funkció fejlesztése és egyéb előremutató technikai újdonságok.

A Tesla autói már akár 300 kilométert is meg tudnak tenni egy töltéssel, de ha ez kevés, nagy energiát fektetnek a gyorstöltő állomások kiépítésébe.

Most robbant az igazi bomba, megjelent a Model 3, ami ha népautónak még nem is nevezhető, de a 35 ezer dolláros nettó induló árával már sokaknak elérhető közelségbe hozták a Tesla életérzést. Eddig ugyanis a Tesla autók ára a Mercedes S osztály kategóriájában versenyeztek a vevők kegyeiért.

» Read more

Share

MasterCard kedvezményprogram

Már írtam a MasterCard kedvezményprogramjáról itt. Tulajdonképpen semmit nem kell csinálnod hozzá, mint regisztrálni a kártyádat és kártyával fizetni az adott kedvezményért.

A múltkor elég vérszegénynek találtam a kínálatot, kíváncsi voltam, most mennyit bővült a felhasználható kuponok köre.

Hát, valamivel jobb a helyzet.

Ami egy kicsit megmozgatta a fantáziámat, azok az alábbiak:

– Hervis 15%-os kupon online vásárlás esetén.

– Telenor MyTV HBO-val a második hónap ingyenes. (Mivel nincs hűség, ha nem akarod így tulajdonképpen két hónapot kapsz egy áráért, ha utána le akarod mondani. A feltétel, hogy a második hónap utolsó napján még aktív legyen az előfizetés, ezért oda kell figyelni, mikor mondod le. Ha csak az HBO kell két hónapra, kérd közszolgálati csomaggal, ami ingyenes.)

– Campona Játszóház 20%-os kedvezmény.

– Több játékáruházban 15-20% kedvezmény.

– A mondhatni szokásos Libri kupon.

Ezen kívül egy edzőterem, balatonfenyvesi kerékpárbérlés, törölközők egy lakberendezési áruházból és ehhez hasonló ajánlatok, ami csak nagyon keveseknek szólnak.

A Premium Selection ajánlatok között még ennyi kupont sem találtam.

A lehetőséget továbbra is jónak tartom, csak lehetnének benne jobban használható kuponok is. (Spar, McDonald’s, stb.)

Ha te már használtad a kupont, vagy szerinted van benne jó ajánlat a fentieken túl is, írd meg a hozzászólásokban.

Akinek van hozzáférése az OTP bankkártyás kedvezményekhez, az írja meg, ott milyen értelmes kedvezmények vannak.

Share

Ki érti ezt?

A válság miatt a legtöbb fejlett piaci jegybank nulla százalék közelébe vágta a jegybanki alapkamatot, ezzel igyekeztek élénkíteni a gazdaságot. (Ha a bankban nem kapok kamatot a pénzemre, inkább elköltöm. Ha a hitel is szinte ingyen van, akkor még a meglévő pénzemnél is sokkal többet költök. Mivel csak költök és költök, a gazdaság a tervek szerint szép lassan beindul, újra lesz igény új autóra, bútorra és házra. Ja, hogy egy hitelválságot további hitelekkel akarunk meggyógyítani? Ugyan már, kit érdekel.)

A nulla közeli alapkamat vagy a nulla közeli infláció a beteg gazdaságok jellemző tünete. (Az egészséges infláció évi 1,5-2%, ez mutatja, hogy nő a kereslet, a gazdaság jól működik.)

A kettő együtt a súlyosan beteg gazdaság tünete, ha pedig valamelyik negatív tartományban van (akár az alapkamat, akár az infláció), az a nagyon súlyosan beteg gazdaság kórképe.

Mivel az olcsó hitel hatalmas időzített bomba (Cikk: Ingyenpénz: kockázatok és mellékhatások), ezért az amerikai jegybank nyolc év után elkezdte a dollár alapkamatának az emelését, a tavalyi 0-0,25%-os szintről immár háromszor emelve a kamatokon december óta. Így már 1-1,25% az amerikai dollár alapkamata és további emelést helyezett  a jegybank kilátásba.

» Read more

Share
1 2