Újra kuponakció a Depostore-ban

Többen szóvá tettétek a múltkori cikk után, hogy már nem elérhető a kuponakció a Depostore-ban.

Beszéltem velük, újra van 10%-os kupon az outlet termékekre. Még szép reklámot is csináltak nektek. A kuponkód továbbra is “kiszamolo”. Itt a link az oldalra.

Ha találsz valamit, ami tetszik és jó áron van, használd megrendelésnél a kiszamolo kuponkódot.

Share

Újabb kedvezmény gyerekvállaláshoz

Ma jelentette be a kormány, hogy újabb kedvezmény lesz elérhető azoknak, akiknek január elsejétől gyerekük születik, ha az harmadik vagy további gyerek. (Ez az eddigi kedvezményeket, mint a CSOK, kedvezményes hitel, stb. nem érinti.)

Újonnan született gyerekenként egymillió forint lakáshitelt átvállal az állam az ilyen családoktól. A kihirdetés előtt felvett lakás és szabadfelhasználású jelzálog-hitel is számít, a kihirdetés után csak lakáshitel jöhet szóba.

A gyereknek meg sem kell születnie, már a 12. héttől lehet igényelni az egymillió forint elengedését. (Arra sem kell már kamatot fizetni.)

Az sem baj, ha a többi gyerek már nagykorú, az se, ha örökbe fogadott a harmadik-negyedik-ötödik gyerek (is).

Január elseje előtt meg fog születni a harmadik gyereked? Az pech.

Nem vettél fel lakáshitelt, vagy már visszafizetted? Az is pech, de a jó hír az, hogy felújításra vagy korszerűsítésre felvett hitel is lehet az a hitel. (Az is lakásvásárlási hitelnek minősül, tehát szerintem működik. De azért kérdezz rá előtte.) Csak találsz már valamit a házadon, amit gyorsan hitelből fel akarsz újítani a gyerek születéséig, nem? Lehet bővítés, tetőtér-beépítés is.

Az ingatlan legalább fele az igénylők nevén kell, hogy legyen, köztartozásuk nem lehet, de rossz adósok lehetnek.

A hiteltörlesztést a bank igényli meg a kormánytól, neked a bank felé kell jelezned az ilyen igényedet.

További részletek a kormany.hu-n

Kapcsolódó hír, hogy még több pénzzel finanszírozza a TB a lombikprogramban résztvevőket, a napi.hu cikke itt.

 

Share

A magyar Moneymustache

Viszonylag régen ajánlottam egy amerikai bloggert, aki fiatalon elment nyugdíjba és arról (is) blogol, hogyan csinálta.

Nem sokkal később írtam egy ismerősömről, aki (számomra) nagy hirtelen elment szombatévet tartani. (Cikk itt, a folytatása itt.)

Menj egy év szabadságra

Később beszéltem vele, mondta, hogy nem ment vissza utána dolgozni, mert rájött, hogy jobb neki, ha elmegy nyugdíjba. Mindezt talán 34 évesen.

Azóta felkapta őt a média, több helyen találkozhatsz a vele készült riportokkal.

Ha érdekel, hogyan csinálta egy magyar korai nyugdíjas, olvasd az oldalát, hátha tanulsz belőle. Ő egy magyar példa, nem a távoli Egyesült Államokban jött össze neki a 34 éves korban történő nyugdíjazás.

A korai nyugdíjbavonulás veszélyeiről pedig itt írtam már.

A korai nyugdíjbavonulás veszélyei

Share

CIB Welcome program

Egyre több banknak tetszik meg az ötlet, hogy a meglévő ügyfeleit bírja rá, hogy szerezzenek új ügyfelet. Most éppen a CIB Bank jött ki egy ilyen programmal, 5 vagy 10 ezer forintot ad az ajánló és az ajánlott ügyfélnek is, vagyis ennyit kaptok mind a ketten, ha valaki új ügyfelet visz a bankhoz, aki ott számlát nyit. Az akció részletei itt.

Köszönjük Tamásnak a hírt.

Share

Használt elektromos és hibrid autók: megéri megvenni őket?

Írtam közel egy éve egy cikket az elektromos autókról, arra voltam kíváncsi, megtérül-e bármikor is egy új elektromos autó. Elég egyértelmű volt, hogy még ingyen árammal is többe kerül egy ilyen autó üzemeltetése, mint egy hasonló benzines társáé, a magasabb tőkeköltség, a nagyobb amortizáció és az akkumulátor véges élettartama miatt. (Ha még nem tetted, érdemes lenne elolvasni azt a cikket is, mert csak utalnék ebben a cikkben az ott leírtakra.)

Véletlenül belebotlottam használt hibrid és elektromos autó hirdetésekbe és nagyon elgondolkodtam, hogy lecseréljem az autónkat egy hasonló használt elektromos vagy hibrid autóra.

Ennek oka, hogy olyan nagy az áresése ezeknek az autóknak, hogy 4-5 évesen már szinte annyiba kerülnek, mint egy jobb benzines autó.

Egy új korában 13 milliós Toyota Prius Plug-In Hibrid 4-4,5 évesen már ötmillió forint alatt is kapható 70-80 ezer kilométerrel is.

Egy tisztán elektromos Nissan Leaf vagy Renault Zoe szintén 4 millió alatt is elhozható a hirdetések alapján, de van eladó Ford Focus Eletric 2014-es, 21 ezer kilométerrel 5,1 millióért. Ezek pedig alig rosszabb árak, mint a hasonló korú és futásteljesítményű benzines autók árai.

Röviden a mi helyzetünk: egy 3,5 éves benzines Ford C-maxunk van, kevés kilométerrel, (szűk) négymillióért tudnám most eladni.

Az átlagnál valamivel kevesebbet használjuk, évi 10 ezer kilométert teszünk bele, napi óvodajárat, hetente egyszer rokonlátogatás 40 kilométer, illetve vidéki rokonok és nyaralás, egyéb célpontok évente 5-6 alkalommal, jellemzően 380-400 kilométeres távok. Városban eszik nyolc litert, klímázás mellett is.

Mivel a legtöbb utunk 10-15 kilométer alatt van, az elektromos autó lenne a számunkra az ideális.

A mostani autónk árából (esetleg néhány százezer ráfizetésével) vehetnék egy hasonló korú elektromos vagy plug-in hibrid autót és fillérekért utazhatnánk a városban.

A nagy kérdés csak az volt, megéri-e? Három vagy öt év távlatában nyerek-e bármit a cserével?

» Read more

Share

Figyelj oda, mire mondasz igent

Véletlenül botlottam bele a hirdetménybe, miszerint újabb magyar bank vezette be augusztus elsejétől azt a “kényelmi szolgáltatást”, hogy csúnyán lehúz az úgynevezett Dynamic Currency Conversion lehetőséggel.

Ennek lényege, ha devizában fizetsz a kártyáddal vagy külföldön akarsz pénzt felvenni, akkor megkopasztanak azáltal, hogy felajánlják, hogy forintban terhelik be a számládat. Jelen esetben “a Bank által jegyzett és közzétett valuta vételi árfolyam plusz 7% jutalék.” az ára annak, hogy nem figyelsz oda és kéred, hogy forintban terheljék meg a számládat. (A mondás az, hogy így milyen jól jársz, mert nincs árfolyam-kockázatod a továbbiakban.)

Ha esetleg nem ment át: valuta vételi árfolyam (=3% veszteség) plusz 7% a díja a “kényelmi szolgáltatásnak”. Vagyis eurónként 31 forint. A hülyének is megéri.

Kérlek, nagyon figyelj oda, ha bárki kérdezi, miben terhelje meg a kártyádat, a helyi devizában, vagy forintban, egyetlen jó válasz van: a helyi devizában.

Olvasd el az erről szóló cikkeket, mert egyre többet veszítesz, ha nem figyelsz oda erre.

Share

Apróbetűs sorozat: devizaváltás

Bandi olyan helyen járt a bankja honlapján, ahol senki nem szokott, pedig mindenkinek érdemes lenne: megnézte, hogy a bankja mennyit számít fel azért, ha nem forintban használja a kártyáját, hanem külföldön, vagy az interneten vásárol vele. Ilyenkor devizaváltás történik, aminek ára van, a bank egy általa meghatározott áron váltja át például az eurós vásárlásunkat forintra.

Ezzel sokan nem szoktak törődni, pedig gyakran igen komoly tételről van szó. A néhai Citi-sek tudnak erről sokat mesélni. 🙂

Bandi azt vette észre, hogy a bankja nemcsak rossz árfolyamon váltja a devizát, de gyakorlatilag alig kér kevesebbet egy automatizált pénzváltásért, mint ha valutát, azaz készpénzt váltottunk volna a bankfiókban.

Ha te még nem jártál utána, hogy a te bankod a te bankkártyáddal milyen árfolyamon vált, érdemes egy telefont megeresztened az ügyfélszolgálatnak. Ha sokszor vásárolsz interneten vagy külföldön, könnyen lehet, hogy az ingyenes csomagod nagyon drága lesz a végén és érdemesebb lenne bankot váltanod, vagy legalább egy másik bank bankkártyáját használni külföldi vásárlásokra.

» Read more

Share

Telekom kapcsolat pontok szeptember végéig beválthatóak

Anna írt, hogy az összegyűjtött Telekom kapcsolat-pontokat már csak szeptember 30-ig lehet beváltani.

Ahogy a Telekom oldalán fogalmaznak:

A Kapcsolat pontok gyűjtését 2017. július 1-jén lezárjuk.
Összegyűjtött Kapcsolat pontjaidat 2017. szeptember 30-ig válthatod be
okostelefonra, táblagépre, tv-készülékre, notebookra vagy tartozékra
weboldalunkon, telefonos ügyfélszolgálatunkon, illetve Telekom
üzleteinkben. A pontokat emellett mobil parkolásra, illetve autópálya
matrica és mobil lottó vásárlására is felhasználhatod. A beváltás
során 1 pont 1 forintnak felel meg.

Az aktuális pontegyenleget a havi számlád utolsó oldalán, valamint a
belépést követően online ügyfélszolgálatunkon, a Hűségprogram
menüpontban tekintheted meg.

Kérjük, hogy pontjaidat 2017. szeptember 30-ig váltsd be, mert ezt
követően erre nem lesz lehetőséged. Programunk partneri ajánlatai
továbbra is elérhetőek maradnak és hamarosan újabb kedvezményekkel
várunk.

Ha neked vannak ilyen pontjaid, ne felejtsd el beváltani, ha mást nem legalább parkolásra vagy autópálya matricára.

Share

Lifehack: Müller szombat

Ma van a Müller szombat, 15% kedvezmény mindenre plusz még további 15-25% bizonyos márkákra. (A kupont legalább telefonon vinni kell.)

Ezen túl még a pénztárnál is kapsz 3%-os kedvezménykupont a vásárlás végösszegének megfelelően (ez állandó akció), hogy legyen mit beváltani, ha jössz legközelebb. (S természetesen azért kapod, hogy gyere legközelebb is, amíg érvényes a kuponod.)

Pár éve rákérdeztem, hogy azonnal be lehet-e váltani a kupont és a válasz igen volt, nem kell vele várni mondjuk másnapig.

Úgyhogy azóta azt csináljuk, hogy egy vagy két terméket különveszünk (olyan értékben, amennyi a kupon értéke lesz) és azt másodjára fizetjük a megkapott kuponnal. Igy biztos nem megy kárba a kupon és nem is kell visszajönni beváltani. Arra vigyázz, hogy nem lehet kevesebb a második vásárlás, mint a kupon értéke.

Annyira kézenfekvő megoldás, de még senkit nem láttam, aki így csinálta volna. Mindenki elteszi a pénztárcájába a kupont. Talán 30 emberből ha egynek eszébe juthat.

De mától már te is így tudod csinálni, ha szoktál járni a Müllerbe.

(Természetesen nem akkor érdemes ezt csinálnod, ha 14 forint a kupon összege. Ha azonban bevásárolsz parfümből, mindenféle krémekből és egyéb dolgokból, akár ezer forintokat is érhet az a kis cetli, kár ott hagyni.)

S amint már írtam róla, ha veszel parfümöt, kapsz illatmintákat, hogy tudd, mit vegyél legközelebb. De ezt jellemzően kérni kell, általában maguktól nem adják. Érdemes élni vele, főleg ha van olyan minta, amit ki akartál próbálni.

 

Share

Az életed értelme

Amikor pénzügyekről van szó, arról, hogy gondolj a holnapra is, ne csak a mának élj, mert a jövő el fog jönni, ha szeretnéd, ha nem, mindig vannak többen, akiknek nem akar átmenni az üzenet.

Most vagyok fiatal, most kell élményeket szereznem, mire megyek azzal, ha nyugdíjas papaként/mamaként lesz pénzem? Ha mindig csak spórolok, mikor vezessek gyors autókat, utazgassak a világban és vegyem meg azt, amire vágyom?

Mi lesz akkor, ha ötvenévesen meghalok? Gyütögettem a pénzt, ahelyett, hogy élveztem volna az életet, amíg lehetőségem lett volna rá.

Ez és az ehhez hasonló vélemények nagyon gyakoriak. Az élet értelme veszik el, ha nem élvezzük, amink van. Egy bizonytalan jövő érdekében megfosztjuk magunktól azt, amiért megdolgoztunk. Élj a mának, az a tiéd. Hiszen csak egyszer élsz, miért nem használod ki minden percét?

Mi állhat az ilyen nagyon gyakori világlátás mögött?

A legtöbb embernek a legegyszerűbben fogalmazva semmi elképzelése nincs, miért is él. Még soha nem kereste, vagy kereste, de nem találta meg, mi lenne az életének az értelme, a létezésének a célja.

Ha erre a legalapvetőbb (bár nem könnyen megválaszolható) kérdésre nincs válaszom, akkor csak egy megoldás maradhat, a múló pillanat minél teljesebb körű élvezete. Akkor csak egy célom lehet az életben, saját magam minél nagyobb fokú kényeztetése élmények és tárgyak által. Ha az életem nem más, mint nyomorult 80 év, akkor a legbölcsebb, amit tehetek, hogy amennyire rajtam áll, kiélvezem azt. Megveszem mindazt, amit megkívánok és élményeket veszek, amikről remélem, hogy megmaradnak.

Ezt hívják hedonizmusnak és tulajdonképpen ez az egyetlen logikus válasz arra, hogy mit csináljak az életemmel, a fizikai létezésemmel, ha semmi más célt vagy a létezésemnek értelmet nem látok magam előtt.

Az emberek ezért nem értik, miért kellene másként élni, mint a mindenkori pillanat örömét a lehető legnagyobb mértékben kihasználni mindennap. A vagyon és a pénz semmi más, mint ennek az önjutalmazásnak az eszköze. Ebben a világképben a pénz nem valami felhalmozásra való eszköz, hanem csak az út az azonnali jutalmazáshoz.

Ebből a szempontból bármilyen rossz cél az életedben jobb, mintha semmi célod nem lenne. Ha a csíkosfarkú mókusok megmentésére teszed fel az életed, s arról később kiderül, hogy nem volt a legjobb életcél, még az is gyümölcsözőbbé teszi az életed, mintha csak léteznél 80-90 éven át.

A másik rossz válasz ugyanerre a témakörre az aszketizmus. Ez a tökéletes ellentéte a hedonizmusnak. Az ember rájön, hogy a pénzen vehető álboldogság nem igaz, ezért mindent megtagad, ami az anyagi világgal kapcsolatos. Az anyagi dolgok, az élmények rosszak lesznek, amelyek csak beszennyezik a magasabbrendű embert, a test gyötrésével, az anyagi világ megtagadásával akar valami értelmet találni a világban. (Ez nem keverendő össze a zsugorisággal, a zsugori egyszerűen jobban szereti a pénzt, vagy a pénz birtoklását, mint az érte kapható javakat.)

Mint általában minden szélsőség, mindkét dolog egyértelműen rossz válasz egy problémára. Fontos, hogy élvezd az életet, hogy örömöt találj benne, szerezz élményeket, vásárolj szép dolgokat, de ugyanilyen fontos, hogy rájöjj, nem az élvezetekben és a tárgyak birtoklásában van az élet értelme. 

Az élmények és a tárgyak nem értelmet adnak az életednek, csak színesebbé és élvezhetőbbé teszik azt. Ne keverd össze az eszközt a céllal.

Van egy ismerős pár, akik az étkezésből csinálnak bálványt és ünnepet. Minden alkalmat megragadnak, hogy étterembe mehessenek, vagy hatalmas lakomát csapjanak otthon tíz fogással. Ők azért élnek, hogy ehessenek, míg más azért eszik, hogy élhessen. Sajnos ez a hozzáállás a testsúlyukban is nagyon meglátszik, csodálkoznék, ha megélnék az öregkort. Fontos, hogy egyél jókat és élvezd az ízeket, de ne az étkezésért élj, mert az nem a cél, csak egy eszköz az életben maradásodhoz.

Nagyon sokan ugyanígy vannak a pénzzel. Nem eszközként, hanem az életük céljaként tekintenek rá és mindarra, ami pénzért megvehető.

Soha nem leszel boldog és soha nem találod meg a választ az esetleg fel sem tett kérdéseidre még több és még drágább tárgyak vagy élmények birtoklásával.

Olvastam, hogy a világon a legtöbb drogos arányaiban Hollywoodban van. Amíg az embernek hiánya van valamiből, áltathatja magát azzal, hogy majd boldog leszek, ha gazdag leszek, vagy ha híres leszek. Aztán amikor már gazdag lesz és híres és még mindig nem lett boldog, akkor nyúl a drogok után. Vannak milliárdosok is, akik már nem tudják mit csináljanak kínjukban. Még nagyobb autó, helikopter, talán veszek egy repülőt, az tesz majd boldoggá. Korrupt politikusok, akik nem tudják már hogyan dőzsöljenek. Hatcsillagos luxusszálló a Közel-Keleten, felkapott éjszakai szórakozóhelyeken átmulatott drogos éjszakák, drága ruhák, táskák és utazások és a többi kellék.

Ezek mind csak kínlódások, amikor nem fogják fel az emberek, hogy a még több pénz, a még drágább autó és a még több pénzszórás sem fogja jobbá tenni az életüket. Hiába mész még messzebb és még messzebb egy téves úton, nem fogsz eljutni oda, ahová szeretnél.

Ne irigyeld az ilyen embereket, igazából szánakozni kell rajtuk. Bár selyempárnák között, de nyomorultan és üresen fogják befejezni az életüket.

Mindez nem jelenti azt, hogy ne lehetne értelme az életednek, csak mert gazdag ember vagy, vagy jó lenne az életed, csak azért mert szegény vagy. Csak még mielőtt valaki félreértené.

Nem a pénz hiánya, vagy a pénz bősége tesz téged jó vagy rossz emberré. A pénz semmi több, mint egy eszköz, amivel ideális esetben a fizikai szükségleteidet kielégíted. Ahogy a konyhakés sem gonosz, vagy jó, csak azért mert embert ölnek vele, vagy kenyeret szelnek az éhezőknek, ugyanígy van a pénzzel is. Lehetsz gazdag adakozó és szegény kapzsi és pénzéhes ember.

Az is gyakori tévedés, hogy a pénz rontja meg az embert. Nem, a pénz vagy annak a hiánya csak felnagyítja a jellemedben lévő hibákat vagy erényeket.

Megmutatja, milyen is vagy valójában, ha már nem másoktól függ az anyagi megélhetésed. Az emberek nem a pénztől lesznek elviselhetetlen, beképzelt tuskók, mindig is ilyenek voltak legbelül, csak a pénz megléte a felszínre hozta ezt.

Másik embert a sok pénz még inkább adakozóvá teszi. Ő se a pénztől lett nagylelkű, előtte is az volt.

Egy ember, akit mindenki kedvelt, rossz anyagi körülmények közé kerülve kiállhatatlan, ellenséges és gyűlölködő lett. A pénz hiánya mutatta meg, milyen is ő a lelke mélyén, amikor a jólét nem fedi el a belső valóját.

Érdemes megnézned, helyén kezeled-e a pénzt. A pénz csak egy eszköz az életedben, vagy attól várod a választ az életed kérdéseire? A fizikai szükségeid betöltésére használod a pénzt (amire való), vagy a lelki-érzelmi szükségeidet akarod kielégíteni vele? Elfogadást, megbecsülést, tiszteletet akarsz venni pénzért kapható dolgokért? Pénzzel akarsz értelmet adni a létezésednek?

A pénz önmagában jó dolog, de jó dolgokra éppúgy tudod használni, mint gonosz dolgokra.

Már régen le akartam ezt írni, mert újra és újra visszaköszön a cikk elején leírt gondolkodás a hozzászólásokban, amiből egyértelmű, hogy sokan egyáltalán nem helyén kezelik a pénzt az életükben. Remélem, ez a néhány gondolat segít neked is, hogy arra használd a pénzt, amire való és csak annyit várj el tőle, amennyit adni tud az életedhez.

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 35 ezer forint.

20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.

Share

Domino Most meddig még?

Közeledik augusztus 31, amíg a Telekom biztosra ígérte a Domino Most opciót.

(Ha nem követnéd az eseményeket: a Domino Most opcióval 9 illetve 19 Ft-ért hívhatsz mobilokat a Domino-s előfizetésedről. Azonban ezt az opciót a Telekom mindig csak 2-3-4 hónapokra hosszabbítja meg, igaz lassan már egy éve.)

Gondoltam, ránézek a weboldalukra, mi újság a hosszabbítással.

Most csak annyi van kiírva, hogy visszavonásig fog élni a lehetőség. Tehát akár holnap is visszavonhatják, most már nem ígérik, hogy október végéig biztos lesz ez az opció.

Ez nem annyira jó hír, ahogy az sem, hogy a Digi szinte biztos nem indul szeptemberben a mobilszolgáltatásával az előzetes várakozások szerint, legalábbis az ügyfélszolgálatosaik szerint. Talán valamikor késő ősszel a bizonytalan ígéret szerint.

Share

Itt az új ezerforintos bankjegy

Folytatódik a forintbankjegyek megújulása, megjelent az új ezres címlet, mellyel a nagyközönség fél év múlva találkozhat először a mindennapi pénzforgalomban. A régi ezresek 2018 október végéig maradnak forgalomban, utána a postákon és bankokban lehet majd beváltani őket, később a Nemzeti Bank pénztárában.

 

Share

Csak neked nem telik rá

Körbenézel az ismerőseid között és csupa nálad sikeresebb embert látsz. A facebook-on hol az egyik ismerősöd jelentkezik be Peruból, hol a másik Szingapúrból, a harmadik minden hónapban máshonnan ír valamit a faladra. Aki éppen itthon van, az is egy méregdrága étteremből tesz fel egy képet a csütörtök esti kimenője alkalmával.

A kollégádnak gyönyörű nagy háza van, medencével, szaunával, két autóval a dupla garázsban. Akárhányszor nála vagy, utána alig tudod magad tűrtözteni, hogy ne vágj te is bele egy ilyen szép ház vásárlásába. Ha ő meg tudta csinálni, te is képes vagy rá.

Ismerős az érzés? Akármerre nézel, mindenki sokkal sikeresebb nálad és látványosan előrébb tart a gyarapodásban, mint te. Sehogy nem érted, hogyan is csinálják. Annyit, vagy annyit sem keresnek, mint te. Ennek ellenére utaznak, házat vesznek, drága éttermekben esznek, te pedig örülsz, ha jól be tudod osztani a pénzed egész hónapra.

Tudod, a nagy titok az, hogy semmit nem látsz, csak a felszínt és a csillogást. Az emberek erejük felett igyekeznek utolérni a többieket a látszatban, miközben nem veszik észre, hogy egymást űzik bele a mókuskerékbe. Akiket utol akarnak érni, azok pont azért vettek drága házat és új autót, mert másoknak is az van.

Egy érdekes tanulmány szerint az emberek addig elégedettek a fizetésükkel, amíg úgy tudják, hogy a hozzájuk hasonló beosztású emberek ennyit, vagy ennél kevesebbet keresnek. Amikor megtudták (illetve azt hitték, hogy megtudták), hogy a kollégáik többet keresnek, egyből kevésnek tűnt az addigi fizetésük, miközben az egy fillérrel sem volt kevesebb mint akkor, amikor még tökéletesen elégedettek voltak vele.

Ugyanez figyelhető meg az egymás utolérésének kényszerében is. Azt érzik az emberek, hogy ők kevesebbet keresnek, mint a környezetük, hiszen azoknak mindenük megvan. Ezeknek az embereknek az önértékelésük csak akkor áll helyre, ha ő is eléri azt, amit a többieknél lát. Ezért bármi áron megszerzi azt, ami a másiknak már megvan.

(Az éretlen személyiség legbiztosabb jele, ha az ember önértékelése mások véleményétől függ. Mit mondanak róla mások, mit gondolnak róla mások. Ennek a függőségnek a kamaszkor végével ki kellett volna halni az emberekből, de a legtöbben halálukig sem szabadulnak meg ettől a kényszeres érzéstől.)

Tudod, hogy egy hazugság, amit látsz? Egy egyre nehezebben fenntartható álomkép, amit az emberek mutatnak magukról?

Tudod, hányszor kiderült tanácsadás alatt, hogy a doktor úr nagy háza és 18 milliós autója mögött csak adósságok vannak, a másfél milliós fizetés ellenére is?

Amikor a felsővezetőnek a hatalmas házban azt mondom, hogy ezt a kis két és fél milliós hitelt fizessük ki, azt a hatalmas kettő másikat meg váltsuk ki egy olcsóbb hitelre, erre mondja, hogy de miből fizetné már ki, amikor egy fillére sincs. Nem egészen kéthavi fizetését nem tudja felmutatni, helyette a fejét vakarja az egyre gyűlő hitelek miatt. De automata öntözőberendezés, medence, nagy ház, nagy autó van és természetesen az éves külföldi út is alap minden évben.

Nincs az a nagy ház és az az úszómedence, ami miatt úgy szeretnék élni, hogy másfél havi jövedelmemnek megfelelő hitel megugorhatatlan hegynek tűnjön az életemben.

Te azt látod a másik anyagi életéből, amit szeretné, hogy láss. A mögötte lévő egyre nagyobb fekélyt amíg tudja, takargatja a világ elől. Ő is, a szomszédja is és mindenki más is.

Én abban a szerencsés(?) helyzetben vagyok, hogy azt is látom, ami a színfalak mögött van. Hidd el, tényleg csak egy előadást látsz, amikor meglátogatod a rokonodat, vagy kollégádat a nagy házban a kertvárosban és megcsodálod a drága autóját a garázsban.

Szerinted mi lesz azzal az emberrel, akinek másfél hónapnyi fizetésének megfelelő hitel is fojtogatóan sok, ha elveszíti a munkáját vagy a munkaképességét csak pár hónapra? Akkor is szívesen lennél a helyében?

Nagyon nehéz dolog ellenállni a szirénhangok csábításának. Hiszen mindenkinek szép és drága autója van, nekem miért ne lehetne? Mindenki kiköltözött a kertvárosba, én is kapnék hitelt 20% önerő mellett, a fizetésemre adnának akár 45 milliót is. Ha más képes ennyi hitellel a felszínen maradni, nekem is menni fog. Nekem miért ne lehetne saját szaunám, másfél milliót csak ki tudok rá szorítani valahogy.

Emlékszel még a középiskolai kötelező olvasmányodból, hogyan lehet életben maradni a szirénhangok csábítása közepette? Tegyél viaszt a füledbe és ne törődj azzal, ki mit mond körülötted, vagy kösd magad a főárbochoz, mint Odüsszeusz, hogy nehogy kövesd az éneklőket a biztos pusztulásba.

Nincs olyan, csak a közmondásban, hogy meg tud maradni a káposztád, ha teletömöd a kecskéd hasát. Döntsd el, mit szeretnél.

Aggódni a hitelek miatt és a munkád elvesztése miatt a nagy házban, vagy nyugodtan és anyagi biztonságban élni egy sokkal szerényebb otthonban? Azon rágódni, miből élsz majd meg 75 évesen, vagy derűsen nézni a jövő elé, mert már akár 50 évesen is elmehetnél nyugdíjba?

Olyan nincs, hogy a drága dolgok kellenek, de a vele járó fejfájás és aggódás nem. Ezt sajnos csak csomagban árulják. De nemet mondhatsz a csomagra, nem vagy köteles átvenni.

Hidd el, te döntöttél jól, amikor az anyagi biztonságot választottad a gazdagság mutogatása helyett. Te nem az vagy, amid van és nem annyit érsz, amekkora háznak a törlesztőjét tudod fizetni.

Update: a cikk nem arról szól, hogy ne vegyél akár 40 milliós autót, vagy 300 milliós házat, ha van rá pénzed. Arról sem szól, hogy ne menj el nyaralni olyan helyre, amire futja a fizetésedből, ahogy arról se, hogy neked aszkétaként kellene élned. Ha neked valamiért ez jött le, érdemes lenne újra elolvasni. Neked lehet erődön feletti egy 8 milliós lakás megvásárlása vagy élhetsz a lehetőségeid alatt egy 400 milliós házban is. Nem mindenki hitelből vásárol, akinek 200 milliós háza van, nem erről szól a cikk.

Update 2: Sokan idetévednek a facebookról és nem feltétlen értik előzmény nélkül a cikket. Az ő kedvükért berakom az Akadémia első két részét, azt megnézve érthetőbb lesz a cikk.

 

Share
1 2 3