Újabb kedvezmény gyerekvállaláshoz
Ma jelentette be a kormány, hogy újabb kedvezmény lesz elérhető azoknak, akiknek január elsejétől gyerekük születik, ha az harmadik vagy további gyerek. (Ez az eddigi kedvezményeket, mint a CSOK, kedvezményes hitel, stb. nem érinti.)
Újonnan született gyerekenként egymillió forint lakáshitelt átvállal az állam az ilyen családoktól. A kihirdetés előtt felvett lakás és szabadfelhasználású jelzálog-hitel is számít, a kihirdetés után csak lakáshitel jöhet szóba.
A gyereknek meg sem kell születnie, már a 12. héttől lehet igényelni az egymillió forint elengedését. (Arra sem kell már kamatot fizetni.)
Az sem baj, ha a többi gyerek már nagykorú, az se, ha örökbe fogadott a harmadik-negyedik-ötödik gyerek (is).
Január elseje előtt meg fog születni a harmadik gyereked? Az pech.
Nem vettél fel lakáshitelt, vagy már visszafizetted? Az is pech, de a jó hír az, hogy felújításra vagy korszerűsítésre felvett hitel is lehet az a hitel. (Az is lakásvásárlási hitelnek minősül, tehát szerintem működik. De azért kérdezz rá előtte.) Csak találsz már valamit a házadon, amit gyorsan hitelből fel akarsz újítani a gyerek születéséig, nem? Lehet bővítés, tetőtér-beépítés is.
Az ingatlan legalább fele az igénylők nevén kell, hogy legyen, köztartozásuk nem lehet, de rossz adósok lehetnek.
A hiteltörlesztést a bank igényli meg a kormánytól, neked a bank felé kell jelezned az ilyen igényedet.
További részletek a kormany.hu-n
Kapcsolódó hír, hogy még több pénzzel finanszírozza a TB a lombikprogramban résztvevőket, a napi.hu cikke itt.
megbecsült nevelők, képzők helyett megint a választót veszik meg, mert RÖVIDtávon az kifizetődő.
remek:(
Ha január elsején születik a gyerek, addig vegyék fel hitelt gyorsan, erre utaltam.
Bármikor vehetsz fel hitelt jövőre a gyerek születése előtt.
444.hu/2017/04/30/a-magyar-egyetemek-lecsusznak-a-magyar-diakok-elhuznak
Így jogosan bosszankodnak, akik elesnek ettől (is).
Szerintem aki irigykedik, vállaljon még gyereket. Nekem egy van, de bőven elég, emiatt nem fogok többet vállalni. Jobban örülnék mondjuk, ha minden ilyesmi adókedvezmény formájában lenne, ez az ajándékpénzesdi nem nagyon tetszik.
Abból nem írnak jóvá 1millat?
Amúgy kíváncsi lennék, hogy ennek az 1milla igénylésének mennyi lesz a költsége…mennyi díja lesz a bankban (folyósítás, ez-az), meg mennyi papírt kell beszerezni hozzá…
Valószínű a 10%-át elviszi majd mindenféle költség…persze így sem rossz annak, aki kaphatja.
Vagy az igényeltbol jön le.
Mondjuk nem értem, ez mitől serkenti a gyerekvállalást.
Mi is hasonló cipőben járunk 4 gyerekkel, bár a szocpolt még sikerült igénybe venni.
Viszont érdemes szem előtt tartani, hogy az ingatlant nem a mostani áron kellett megvenni.
Az állandóan változó / létrejövő / megszűnő szabályozás miatt nehéz egyértelműen megítélni, de úgy vélem, a mostani lényegesen magasabb ingatlanárak mellett, a CSOK és alacsonyabb áfa ellenére sem biztos. hogy jobb a helyzet, mint a korábbi csak szocpolnál.
Amúgy kb. egy év múlva törlesztjük a még fennálló lakáshitelünket, és Rejtő szavaival élve: “Minden jó, ha vége van” 🙂
Adott esetben még akkor is megérheti, ha csak 2019-ben jön a harmadik gyerek.
30 felett már erre nagyon oda kell figyelni 2 gyerek után azt mondom, hogy max a kiírt dátumra legkésőbb meg kell, hogy szülessen a baba..
(a szülész doki utána nagy ívben tesz rá, hogy mi lesz veletek, nem érdekli pl a hypotonia, Dévény torna és tsai sem..)
Vicces egyébként, hogy a KGFB-szabályokat módosítják 2016-ban, hogy a meglévő ügyfeleket ne lehessen hátrányosan tarifálni – majd a biztosításnál betiltott elvet alkalmazzák a szociálpolitikában 2017-ben
jogaszvilag.hu/rovatok/szakma/kgfb-modositas-a-huseges-ugyfelekert
Nem, az igazi megoldás az lenne, ha a kormany engedné a középosztályt kitörni a kádári gondolkodásmódból, nem pedig ahogy most visszahúzza az állami manna osztogatásával. Helyette alacsonyabb adók és megfelelő körülmények kellenének a gyerekvállaláshoz (pl. elég bölcsi, jó oktatás, jó egészségügy), valamint az, hogy ne öntsék le a gyerekvállalást azzal az álszent mázzal, amivel most teszik.
A szándékot, hogy a középosztályt is kádárista proli szinten kell tartani, nem lehet elvitatni…
Ó, ilyenkor mindig üvölteni volna kedvem. Bevállal négy gyereket, és utána arról kommentel, hogy lemaradt 1 millió forint ingyenhitelről. Másodrendű állampolgár, meg demográfiai helyzet javítása… imádnék annak a gyereke lenni, aki akkor érzi magát jól, ha az állam a segge alá tol pénzt, és aki a demográfia javítása érdekében csinált négy gyereket. És hány ilyennel van tele az ország… a kedvencem aki azért szaporodik, hogy legyen aki gondoskodik róla öregkorában.
“(Ez az eddigi kedvezményeket, mint a CSOK, kedvezményes hitel, stb. nem érinti.)”
Ebből gondoltam, hogy ezt írtad. De akkor a “nem érinti” az azt jelentené, hogy nincs rá hatással? Tehát ezektől függetlenül igénybe vehető lesz?
Gondolom majd a Közlönyből kiderül…
Sajnálom, hogy ettől másodrendűnek érzed magad.
Nekünk érkezik a negyedik, de nem azért örülünk neki, mert talán igénybe vehetjük ezt a kedvezményt, hanem önmagáért és akkor is megtartjuk, ha netán lecsúszunk az 1 milláról.
Viszont ha megkaphatjuk, akkor örülni fogunk ennek is. És azoknak is, akik igénybevehetik (még akkor is, ha mi nem).
A nyugdíj emeléseknél nincs ekkora népharag mint egy ilyennél, pedig ott aztán tényleg nagyobb pénzekről van szó…
Szerintem félreértettél valamit, de nyugodtan üvöltsél, ha ahhoz van kedved 🙂 :
– Az intézkedés célja a demográfiai helyzet javítása (nyilván ösztönöznének a gyerekvállalásra)
– Aki három-négy gyereket bevállalt, az nyilván tett már a demográfiai helyzet javításáért (még ha az egyéni célja ezzel senkinek sem ez, de ez egy társadalmi szintű mellékhatás)
– Nekünk is egyszerűen egyéni ösztönzőink és lehetőségeink voltak ennyi gyerek vállalására, nyilván nem a demográfia miatt (bár sikerült így leszűrni valamiért, de most átsiklanék az előbbi személyeskedő minősítéseken)
– Nem egyéni panaszkodást írtam, hanem egy jelenségre hívtam fel a figyelmet (ld. “az új ügyfél a király, a meglévő ügyfél le van ejtve” -> ez ellen küzdenek a magánszektorban, de a családpolitikában ezt követik)
– De azt hiszem, a Monty Python már jól előadta mindezt: youtube.com/watch?v=hhySEUXzKLo
– Szerintem az itt a kommentekben a meglévő gyerekeket megemlítő hozzászólók egyike sem érzi magát másodrendűnek. Én sem, nem is írtam ilyet.
– A folyamat teszi a saját döntési fájával az intézkedés célját már korábban, eme ösztönző nélkül is elérő állampolgárokat a “nem jogosult” ágra. Erre próbáltam utalni a talán tényleg kissé szerencsétlen “másodrendű állampolgár” kifejezéssel
– Egyébként is szokás szerint sikerült egy szakadásos függvénnyel modellezhető intézkedést behozni (születési dátum: december 31 -> kifizetés 0, január 1 -> kifizetés 1 milla). Ez nem szerencsés szerintem, a természetben is igen kevés folyamat van, amiben szakadásos függvényre illeszkedő jelenségek vannak (eltekintve a nem természetes haláltól)
Namost, mikor eljött az idő és májusban telefonáltunk hogy mennénk a következőre, közölték, hogy sajnos az OEP kvótát vezetett be, így bár lenne kapacitásuk megcsinálni, de egy csomó pár már nem fér bele a kvótába, novemberre tudnak legkorábban új beültetést csinálni…..hát így nem nehéz bővíteni a lombikok számát, hogy nagylelkűen eltörlik az általuk korábban bevezetett kvótát….
A gyógyszerek támogatásának emelése jó ötlet, mert 1 kör lombik gyógyszerei még 70%-os támogatással is 150 000 Ft-ba kerülnek. Így már “csak” 50 000 lesz.
Mégis van logika az intézkedésben.
Mégpedig annyi, hogy remélhetőleg többen lesznek, akik örülnek az ingyenpénznek (még ha nem is ők kapják), mint ahánynak kinyílik a bicska a zsebében, mert lemaradt róla.
Én csak szó szerint idéztelek. A te érzéseidre reflektáltam… amennyiben te boldog vagy, és a négy gyereket azért vállaltad mert négy gyereket akartál, és mindig is ez volt életed értelme… nos akkor ezen mit változtat a támogatás léte vagy nem léte? Miért írsz negatív érzésekről, meg demográfiáról, amikor az elsődleges oka a gyerekvállalásnak az volt, hogy gyereket akartatok, négyet? Második hsz-ben már jelenségről beszélsz, meg szakadásos függvényről, de az első fényében ez már magyarázkodásnak tűnik, ne is haragudj.
Mindenki arra tud reagálni, amit leírsz, nem amit gondolsz. 🙂
Épp azért az “érzés” szót használtam, mert nem vagyok rászorulva az 1 millióra (szerencsére). A véleményem a témáráról nem a saját személyemnek szól, hanem a többi, hasonló helyzetű családnak.
A “vagyunk” nem a saját családomra vonatkozott, hanem az összes ilyen helyzetű családra, akik közül többen is hozzászóltak feljebb. Közöttük biztosan van jópár, akinek nagyon is számítana az 1 millió (pl. a meglévő gyerekeikre költenék).
Szerintem a demogáfiát megmagyaráztam (személyes/családi szinten mellékhatás, véletlenül sem cél – de társadalmi szinten az intézkedésnek a fő célja ez).
Nem haragszom, nem magyarázkodás volt, hanem pontosítás, hiszen érkezett reagálás a hozzászólásomra, ami azt sugallta, hogy nem ment át a mondanivalóm (és illik válaszolni, ha megszólítanak). Rermélem, ez már nem tűnik magyarázkodásnak 😀
Ahhoz annál inkább, hogy az adóbevételeket hogyan osztják szét.
Én 36 és 41 év között szültem három gyereket, mindegyiket túlhordtam, az itteni szabályok 1 hetet engednek pluszban , mindig az utolsó pillanatban kezdődött a vajúdás. Mindegyik gyerekem egészséges. Az én tapasztalatom az, hogy a siettetés, ami több bajt okoz. Ezzel persze senkit nem akarok rábeszélni, hogy késleltesse a szülést, nem is tudom milyen módszerrel lehetne, az orvos tuti nem fog a kórházi protokoll ellen tevékenykedni és nem vállal be egy potenciális pert műhiba miatt. Amúgy meg a psziché nagy úr.
Amennyiben a döntése következményei érintenek, hogyne volna. Gondolok itt a rengeteg érzelmi sérült, elhanyagolt gyerekre, aki utána majd felnőttként továbbviszi a szülői mintát, és pont olyan önző okokból adja tovább a DNS-ét, mint a szülei. Hányan vállalnak gyereket, mert a szülők presszionálták? Mert ezzel most 10 millió CSOK-ot adnak? Mert már mindenkinek van, és amúgy sincs jobb ötletem életem céljára? Mert magányosak, és rettegnek, hogy egyedül maradnak? Hogy legyen aki eltartja őket öregkorukra? Szerinted ezekből a gyerekekből milyen felnőtt lesz?
Persze, tudom, ilyen nincs is…:-)
Bizony nehéz. Napnál is világosabb a nyílt szavazatvásárlás a választások előtt, illetve az állampolgárok hűbéresi viszonyban tartásának bebetonozása, ahol atyuska jó szándékától függ minden, ahelyett, hogy felnőtt módra élni hagynák az embereket (Ha vkinek erre válaszul az fogalmazódna meg a fejében, hogy “de hát ponthogy segítik az életet az osztogatással”, az sajnos semmit sem ért az államháztartás működéséből.)
“max a kiírt dátumra legkésőbb meg kell, hogy szülessen a baba..”
Bocs, ez nettó félretájékoztatás. Az USA-ban pl. a 43. hétig is engedik a várandósságot. Nálunk a kiírt dátum után még 75 dekát nőtt a magzat, nem mindegy, 2600 grammal vagy 3350 grammal születik…
A kiírt dátum *becslés*, a fogantatás ideje is többnyire az (főleg, ha nem tökéletesen szabályos az anya ciklusa), erre jönnek még az egyedi eltérések. A nők fele (főleg az idősebbek) a 40. hét után szül – már ha hagyják. Az egészségügy persze szereti a tervezhető időpontot, nem kell éjszakázni, hétvégézni, túlórázni – de nem biztos, hogy ennek kellene az elsődleges szempontnak lennie.
perfect.
és még hol a vég/e…?
Statisztikai tény, hogy 3 vagy több gyereket általában a legszegényebb és a leggazdagabb réteg vállal, a szegények nem tudják igénybe venni a 10 milliós CSOK-ot, lakáshitelt meg nem is kapnak, hogy legyen mit átvállalni, a leggazdagabb rétegnek meg tulképp. nem lenne erre szüksége. De sebaj, könnyítsük meg az ő “terhüket” megint pármillióval azon adófizetők terhére, akik másodikat sem tudnak vállalni, mert ha anyuka megint kiesik a munkából, már nem tudják fizetni a hitelt/albérletet.
Meglesz ennek a böjtje.