Ingyenes biztosítások

Több biztosító él a lehetőséggel, hogy ingyenes biztosítást kínálva szerezzen ismertséget vagy potenciális ügyfél-adatot. Ilyen lehetőségről többször írtam már, amikor úgy éreztem, ti is jól járhattok vele.

Az egyik biztosító oldalán én is felfedeztem egy ilyen lehetőséget, de nem írtam róla, mert kicsit nevetségesnek éreztem a biztosítási lehetőséget. Mivel tőletek is megkaptam a biztosítás linkjét, mégis írok róla, illetve arról, eddig miért nem tettem meg.

Az egyik ilyen nagyszerű biztosítás a kullancs terjesztette betegségek elleni egy éves ingyen biztosítás. Rövid guglizás után kiderül, hogy a kullancs terjesztette agyvelőgyulladásból a gyakori védőoltás miatt az éves esetszám a harminc évvel ezelőtti 260-ról mostanában évi 40-60 esetre zuhant, ezeknek 0,5-1%-a halálos.

» Read more

Share

Unicredit: dráguló utalások

Dávid küldte a hírt, hogy április elsejétől az internetbank azonosító SMS-e, ami jellemzően minden banknál ingyenes, az Unicreditnél 36 forintba fog kerülni darabonként, kvázi ennyivel drágább lesz az utalás. (A vállalkozásoknak is 36 forint az SMS díja.) Bővebben, illetve kisvállalkozói számlák esetén itt.

Köszönjük a hírt.

Share

Medicina pénztár átalakulás

A Medicina egészségpénztár mostantól egészség és önsegélyező pénztárrá válik, így elérhetővé válnak az önsegélyező pénztáraknál igénybe vehető szolgáltatások is. Bővebben erről itt.

Köszönjük Istvánnak a hírt.

Más: sokakat meglep, hogy az önkéntes pénztárakat nem biztosítja az OBA. Azért nem, mert az OBA az Országos Betétbiztosítási Alap rövidítése, amiből kiderül, hogy a bankbetétek védelmére lett kitalálva és a bankok befizetéséből tartják fenn, amit azok a betéteik arányában fizetik kötelezően. Az önkéntes pénztárak nem betéteket gyűjtenek és  nem is bankok.

Erről már írtam itt is (meg máskor is):

OBA, BEVA tudnivalók

Megint más: érdemes lenne összeszedni, melyik pénztárban mennyi költséget vonnak le. Erről már írtam cikket, de azóta sok minden változott. Mivel akkor az egész napom ráment, nem sietnék megint egyedül megcsinálni.

Azonban ha mindenki beírná hozzászólásban egy-egy pénztár költségeit, hamar meglennénk vele.

Az alábbiak kellenének: a pénztár neve, típusa (önsegélyező, egészség, stb.), tagok száma, kezelt vagyon (ezt a közzétett mérlegből látod, a legfrissebb valószínűleg 2016-os lesz), link a pénztár oldalára.

Ha beírjátok, összerendezem táblázatba. Ha esetleg tudtok kész és naprakész ilyen táblázatot, az is jó. Az MNB-t kérdeztem fél éve, akkor még nem volt nekik ilyen táblázatuk.

Update: mzsombor táblázata jónak és pontosnak tűnik, köszönjük, hogy megosztotta a közzel. Itt találjátok.

Share

Önjáró pénztári adó-visszaigénylés

Azt sokan tudják, hogy az önkéntes pénztárakba való befizetés után (ha nem a munkáltatód fizeti, hanem te) jár 20% de maximum évi 150 ezer forint visszatérítés. A három pénztár, ahová befizethetsz: önkéntes nyugdíjpénztár, egészségpénztár és az önsegélyezőpénztár. (Két éve már létezik egészség és önsegélyező pénztár is, ami kettő az egyben pénztár.)

Tetszőlegesen kombinálhatod a befizetéseket a limitek figyelembe vételével, de csak az egyik pénztárba kérheted az adó-visszatérítést a személyi jövedelemadódból. Az adó-visszatérítésből egy pénztár sem von költséget.

Amit kevesebben tudnak, hogy nem csak a befizetésre jár 20% adó-visszatérítés, de ha lekötöd a pénzt két évre egészség vagy önsegélyező pénztárban, arra is kapsz további 10%-ot, de ezzel együtt is csak maximum évi 150 ezer forintot igényelhetsz vissza.

» Read more

Share

Hogy a gyermeked már jobban csinálja

A szülő talán legfontosabb feladata, hogy a gyermekeit elégséges bölcsességgel indítsa útnak az életben. Ez igaz az élet minden területére a sikeres párkapcsolattól a pénzügyekig.

Sajnos rengeteg családban a felnőtteknek sincs semmi fogalmuk, mitől is működne jól egy kapcsolat vagy hogyan kellene okosan beosztani a pénzt.

Hogy a te gyerekednél ez már ne így legyen, érdemes a gyerekeid pénzügyi tudatosságát már a legkisebb korban fejleszteni.

Egy erre alkalmas lehetőséget osztok most meg veletek, amivel az óvódás, kisiskolás gyerekeidnek átadhatod a pénzügyi tudatosság alapjait, a beosztás-tervezés-megtakarítás szükségességét és előnyeit.

» Read more

Share

Aegon Smart Casco

Bolyongtam az Aegon oldalán, ott találtam rá a Smart Cascora.

Nem tudom, mióta létezik és azt sem, hogy nekem még miért nem szóltak róla. Annyi marhaságot kapok sajtóközleményekben a KLM tavalyi eredményétől a UPC csehországi tevékenységéig, de ilyen jó dolgokkal nem képesek megtalálni a bankok és a biztosítók.

Mi is ez az egész?

Egy prepaid, vagyis előre fizetett casco, ami csak akkor ketyeg, ha valóban használod is az autót. Egy okostelefonos alkalmazás kell hozzá mindenkinek, aki használja az autót.

Csak akkor fizetsz, ha használatban van az autó, egyébként csak az alapdíjat fizeted. (Más a díja a mozgásnak és a parkolásnak.)

Mi az autónkat naponta kevesebb, mint két órát használjuk hétköznapokon, a gyerekeket visszük oviba meg iskolába. Egy héten kb. 10 órát megy az autó.

Bónusz 7 besorolással fizetek az autóra 10% önrésszel valami 82 ezer forintot évente, ebben már az éves befizetés bónusza is benne van.

A kalkulátor szerint ez nekem havi 4170 Ft-ba kerülne, ami csak kicsit több, mint a fele a mostani casconak. (Itt a kutyát nem érdekli a bónusz fokozat, így ha te rosszabb fokozatban vagy, még többet spórolsz vele.)

Az én bónuszfokozatommal heti 27 óránál lenne ugyanannyi a cascom, mint a jelenlegi, egyébként szintén olcsó casco.

(Nekem 48 forint/óra lenne a mozgó autó biztosítás és 1 Ft/óra az álló autó. Ehhez jön még 2 forint alapdíj óránként. Vidéken olcsóbb, de ott a normál casco is sokkal olcsóbb. Van, akinek nem ez éri meg, de ez minden casconál így van.)

Ami tetszik benne, hogy vannak kiegészítők, amiket bármikor ki-be kapcsolhatsz. Mondjuk minek fizess mindig poggyászkár-biztosítást, ha csak évente kétszer utazol poggyásszal? Amikor kell, akkor bekapcsolod.

Ami nem tetszik, hogy ha jól értem, mindig nekem kell kapcsolgatni, hogy éppen megyek vagy parkolok. Ezt miért nem tudja alapból a GPS alapján? Továbbá nem köthető elektromos autóra, bár gondolom ez nem sok embert érint. (Hibrid autó jöhet.)

Megkötni egyszerű, mint a faék: letöltöd az appot (ha más is vezeti az autót, akkor ő is), kalkulálsz és az alkalmazáson belül fizetsz, feltöltesz 5-10-15 ezer forintot. Ha elfogy a pénz és nem töltesz utána, akkor megszűnik a biztosítás. Egy appal több autót is kezelhetsz, ha több autó van a családban.

Ezután le kell fotóznod a telefonnal az autódat, ahogy ez minden casconál van.

Mozgó autó állapotban fizet töréskárt, vadkárt, kátyúkárt és rabláskárt, álló autó üzemmódban fizet lopáskárt és ismeretlen károkozó által okozott kárt. Ezentúl fizet elemi kárra, tűzkárra, üvegkárra és rendszám vagy forgalmi pótlására is.

Nekem nagyon tetszik a termék, ha nem lenne kifizetve a cascom ősz végéig, valószínűleg kipróbálnám ezt a lehetőséget. Vannak vele még gondok (otthon hagyod a telefont, lemerül a telefon (bár autóban tudod tölteni), elfelejted bekapcsolni az alkalmazást, elfogy a mobilneted, stb.), ideális az lenne, ha beépítenének egy kütyüt az autóba és magától számolgatná a megtett utat vagy elhasznált időt. De így is egy előremutató lehetőség, a keveset autózóknak sokkal olcsóbb, mint egy rendes casco és roppant egyszerű megkötni és lemondani is.

A biztosítás weboldala erre, leírása pedig itt.

Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 35 ezer forint.

20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.

Share

Talált pénz

Egy srác a tanácsadáson a húga megbízásából érdeklődött az önsegélyező pénztári lehetőség felől. A húga ugyanis szülni fog hamarosan, azt pedig minden pénzügyileg tudatos ember tudja, hogy ilyenkor vétek nem kihasználni az önsegélyező pénztár által igénybe vehető 150 ezer forintos adóvisszatérítést.

(Ha neked véletlenül még nincs meg, mi is az az önsegélyező pénztár, olvasd el az erről szóló cikkeket. Röviden a lényeg: gyerekszülés esetén pénztártól függően 500 ezer-1 millió forint körüli összeget felvehetsz a saját pénzedből az önsegélyező pénztárból, amihez az állam ad még 20% adójóváírást mínusz a pénztár költsége.)

Feltettem neki a 110 ezer forintos kérdést, hogy ő miért nem használja ki, hogy a húga szülni fog?

Ugyanis a törvény szerint lehet kedvezményezettet állítani, aki lehet a gyereked, szülőd, házastársad, élettársad és a testvéred is.

Vagyis annak örömére, hogy a testvéred vagy gyereked szülni fog, te is felveheted ugyanazt az összeget a saját önsegélyező pénztáradból, ha megtetted őt kedvezményezettnek a saját pénztáradban.

Így az ügyfelem is gond nélkül igénybe veheti a saját pénztárából ugyanazt az összeget, amit a húga a sajátjából. Ehhez csak be kell majd mutatnia a húga gyerekének az anyakönyvi kivonatát, illetve azt, hogy ő még a szülés előtt kedvezményezetté tette a húgát a saját számláján is.

Amire vigyázz:

– A törvény 180 nap várakozási időt ír elő az ilyen célú felhasználás esetén. Ezt néhány pénztár úgy védi ki, hogy ad 180 napot az igény bejelentésére. Tehát, ha még nem született meg a gyerek, akkor működik a dolog. De nem biztos, hogy ez a te pénztáradnál is így van. Kérdezz rá, mennyi időd van bejelenteni a születést.

– Nem minden pénztár fizet ugyanannyit gyerekszülés esetén, nagy a szórás. Kérdezd meg, hogy a te pénztárad mennyit fizet ilyenkor.

– Vannak pénztárak, amelyek az alapszabályban tiltják, hogy pénztáron belül többen vegyenek igénybe egy ilyen eseményre kifizetést. Ennek járj utána, illetve nyiss másik pénztárban számlát. A hozzászólások szerint van olyan pénztár is, ami annak ellenére megtagadja a kifizetést, hogy a törvény engedi azt. Érdeklődj a pénztáradnál és szükség esetén keress másik pénztárt.

– Az se mindegy, mennyi költséget von le a pénztár működési költségre és belépési költségre. (Ezért írtam 110 ezer forintot 150 ezer forint helyett.) Hasonlítsd össze a pénztárakat ilyen szempontból is.

– Az évi 150 ezer forint jóváírás keretéből vehetsz igénybe önsegélyező pénztárt, egészségpénztárt és önkéntes nyugdíjpénztárt is. Ha te már a másik két pénztárra elköltötted az adójóváírást, nincs értelme önsegélyező pénztárba is fizetni. (Ha cafeteriában kaptad, az nem számít bele, csak ha saját zsebből fizetted.)

– Fizetsz-e egyáltalán szja-t? Ha sok gyerek után veszed igénybe az adójóváírást vagy katás vállalkozó vagy, akkor könnyen lehet, hogy nem is fizetsz szja-t.

Röviden: ha a testvérednek vagy gyerekednek születik gyereke, az neked anyagilag is lehet öröm. Nem nagy pénz, de túl sok mindent nem kell tenned érte. (Ja és utána kérhetsz további kifizetést is, csak mert a testvérednek/gyerekednek leesett a jövedelme, erről bővebben a belinkelt cikkekben.)

Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 35 ezer forint.

20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.

Share

Így lettem anyagilag sikeresebb

Úgy tűnik, nagy igény van arra, hogy egymás életéből merítsetek inspirációt. Nyúl kérésére ez a cikk alatt a hozzászólásokban azt oszthatod meg, hogyan lettél pénzügyileg sikeresebb, elsősorban a bevételi oldalról.

Ezeket a történeteket egyébként én is nagyon szeretem, mert gyakran úgy érzem, hiába mondom az embereknek, hogy ne féljenek kilépni, azt a szerény kétszázezer forintot, amiért most napi 8-10 órát dolgozik alkalmazottként bármivel meg tudja keresni. Egy fantázia nélküli, tizenkettő-egy-tucat webáruház is tud ennyi pénzt hozni néhány hónap után, de még egy blog is, ha odaszánással írod.

Egy kis idő után pedig az eddigi fizetésed többszörösét meg tudod keresni sokkal kényelmesebb munkával. Akár vállalkozóként, akár jobban képzett alkalmazottként, vezetőként vagy munka melletti másodállással.

Gyakran látom a tanácsadások során, hogy milyen kételkedéssel fogadják ezt a tényt sokan, vagy elhiszik, de nem merik meglépni, mert mi van, ha neki véletlenül nem sikerül.

Ilyenkor megkérdezem, hogy miért, mi van akkor, ha nem sikerül? Van fél évre vagy akár egy-két évre elegendő tartaléka, rosszul fizetett állásba pedig bármikor el tud újra helyezkedni. Kész webáruházat lehet bérelni havi 10 ezer forintért, Kínából az első adag árut behozatod 2-300 ezer forintból, katás vállalkozóként pedig a járulék és az adó sem sok.

Vagy ha gyógypedagógus, mérnök vagy bármi egyéb, munka mellett is elkezdhet saját kuncsaftokat szerezni, aztán látja, hogy meg tud-e élni a saját ügyfeleiből. Ráér akkor váltani, amikor már látja, hogy tényleg megy a dolog.

A cégek szenvednek attól, hogy nincs épkézláb szakember vagy vezető, aki hajlandó tanulni és irányítani is. Alkalmazottként is lehetsz sikeres, ha hajlandó vagy többet letenni az asztalra, mint az átlag. És annál többet letenni nem nagy művészet. Tudod, a legtöbb ember csak annyit dolgozik, hogy ne rúgják ki és csak annyit keres, hogy ne mondjon fel.

Ha te ennél csak egy hajszállal vagy különb és hajlandó vagy érteni is a szakmádhoz a minimálisnál többet és hajlandó vagy a munkaadód érdekében többet dolgozni a minimálisnál, semmi nem ment meg a megbecsüléstől.

Na de most nem én akarok erről beszélni, írjátok ti le, hogyan lettél anyagilag is sikeres(ebb). Mi motivált, mi gátolt, milyen félelmeid és nehézségeid voltak, mire jöttél rá és hová jutottál.

Vállalkozás irányába mentél, másodállást vállaltál vagy munkavállalóként becsültek meg jobban?

Ha pedig te még a váltás előtt állsz, rájöhetsz, hogy tényleg nem olyan nagy kihívás az átlagnál többet keresni.

Inspirációnak egy cikk a témában, ami néhány hónapja jelent meg. A cikkben további linkeket találsz másik cikkekre, azokat is érdemes elolvasnod.

Neked is sikerülni fog

Share

Pénzügyi tudatosság stratégia

Egy érdekes tanulmány és cselekvési terv bukkant fel két hete a kormany.hu oldalon, ami az ország lakosainak pénzügyi tudatosságát igyekszik fejleszteni. A dokumentumot itt tudod elolvasni.

Jól összeszedett előterjesztés, drukkoljunk, hogy minél több minden meg is valósuljon belőle, illetve a jó szándékú elképzelések el is jussanak a lakossághoz.

Ma is van ismeretterjesztő weboldala az MNB-nek és van országos pénzügyi tanácsadó hálózat is, de meglepődnék, ha az emberek 2%-ánál több tudna a létezésükről. (Szerintem még a blog olvasói sem feltétlen tudnak ezekről a lehetőségről.) A témába vágó szórólapok is már sok helyen elérhetőek, de kevés embert láttam, hogy olvasgatná. Sajnos nem könnyű az embereket rávenni arra, hogy olyanokat olvassanak, amire nagy szükségük lenne, de még arról sem tudnak, hogy szükségük lenne rá.

Igyekszem majd figyelemmel kísérni az eseményeket és írni róla, ha van valami konkrétum. (Ebben te is tudsz segíteni, ha jön veled szembe valami hír a témáról.)

 

Share

Közkívánatra: oszd meg a költségvetésed újra

Volt egy cikk két és fél éve, ahol megoszthattad, hogy mennyi pénzből élsz meg havonta, legyél bár egyedülálló vagy családos.

Oszd meg a költségvetésedet

A cikknek a sok hozzászólás miatt nagy sikere lett, sokan kutatták, kinek hogy sikerül beosztani a pénzt, jobban vagy rosszabbul, mint ő.

A kérdés, miszerint mennyiből lehet megélni egy hónapban a fővárosban vagy éppen falun, azóta is újra és újra előjön a hozzászólásokban. Lehet-e egészségesen étkezni havi X ezer forintból, tényleg megél-e egy család havi Y ezerből, érdemes-e ennyire spórolni vagy ellenkezőleg, ennyire költekezni.

Többször többen kértétek az elmúlt hónapokban, hogy megint legyen egy ilyen cikk, hát rajtam ne múljon.

A hozzászólásban írd le, hol laksz, mennyit keres a család, mire mennyit költötök, mennyi marad hónap végén. Mekkora ingatlant vagy autót tartasz fenn? Ha tudod, írd le azt is, hogyan és miért változtattál a költési szokásaidon, akár lefelé, akár felfelé. Mi motivált, mi segített, mi gátolt vagy hátráltatott? Mennyire sikerült könnyen átverni a család többi részén a költések visszafogását vagy elengedését?

Hogyan spórolsz, mi volt a legjobb húzásod, amire büszke vagy, vagy telitalálatnak érezted. Alkudtál a kábeltévé-szolgáltatóval, közelebbi iskolába írattad a gyereket, lemondtál az autóról, támogatott hitelből napelemet szereltél fel vagy bármi, ami említésre érdemes.

Ha kérdeznél valakitől részletekbe menően, nyugodtan tedd meg, de ne haragudj rá, ha nem válaszol, vagy csak sokára.

Amit kérnék, hogy a szokásos offtopikokat a káposztás tészta receptjétől a mekkora kert az ideális 40 éves korban témákig most mellőzzük. Maradjunk szorosan a tárgynál, ha nem megy, majd segíteni fogok, ha érted mire gondolok.

Share

Portfolio Slicer

Ferenc küldött egy Excel táblát, ami szerinte a legjobb a befektetései nyilvántartására. Idézem a levelét:

Nagy előnye, hogy (nagy részben) automatikus benne az adatfeltöltés;
különböző befektetési cégeknél lévő számlákat lehet benne kezelni; van historikus adat, grafikon a befektetésekre; excel alapú, mindenkinél működik, minden befektetési szolgáltatóval.

Az excel fájlt innen tudod letölteni.

Ha gondolod, érdemes kipróbálnod, hátha neked is beválik.

Köszönjük Ferencnek az infót.

 

Share

Megér ennyit?

Beszéltem ma valakivel, aki a három gyerekére való tekintettel szeretne a kis lakásból magánházba költözni és ha már így dönt, valami jobb környéken keres telket és arra építkezne.

A fizetésük bőven átlag feletti, bár nem kiugróan magas, önerő is van szépen, de ennek ellenére a tervezett ingatlanhoz további sok tízmillió hitelre lesz szükség, még akkor is, ha a CSOK-ot is igénybe veszik.

Az ember egyszer akarja megépíteni A HÁZAT, akkor pedig már olyat szeretne, aminek élete végéig tud örülni.

Ha felveszik a szükséges hitelt 10-15 évre, akkor a megélhetésre marad havi négyszázezer forint. Amiből fel lehet nevelni három gyereket, ha nagyon muszáj, hiszen sokan ennyiből nevelik a gyerekeiket, de feltettem neki a kérdést, hogy ér ennyit A HÁZ?

Beáldozod az életszínvonaladat és 10-15 évig centizgetni kell a pénzt, csak azért, hogy úgymond az álmaid otthonában lakhass. Fogod élvezni a madárcsicsergést és a kilátást, a jó levegőt és az igényes környéket, ha közben azért rágod a szád szélét éveken át, hogy miből vegyél a majd kamasz gyerekeidnek új cipőt és miből etesd őket?

Arról már beszélni sem merek, hogy milyen sokkban leszel másfél évtizeden át, nehogy elveszítsd az átlaghoz képest jól fizető munkádat, vagy az egészségedet, mert akkor borul minden.

Ha nem keresel az álmaid házához eleget, szerintem ne akarj erődön felüli házban élni.

Mondtam nekik, hogy már ettől a hónaptól is próbálják ki, milyen lesz megélni havi négyszázezer forintból öt főnek. Legalább fél évig tegyék félre a fizetésükből azt a részt, ami a hiteltörlesztőre kell. Sőt, érdemes kipróbálni, milyen lenne, ha százezerrel kevesebbet keresnének egy új munkahelyen, vajon havi háromszázezerből mennyire jönnének ki.

Éljenek meg legalább fél évig havi háromszázezer forintból, ami az eddig havi költésüknek jóval kevesebb, mint a fele.

(Még ha minden a legnagyobb rendben is lesz most, 6-7 év múlva a gyerekek kamaszodni fognak és hirtelen háromszor annyiba fognak kerülni, mint addig. Ezzel is érdemes kalkulálni.)

Félreértés ne legyen, meg lehet élni havi három- vagy négyszázezerből, hiszen a legtöbben az országban most is ennyiből élnek, a kérdés, ér-e ennyit az egész? Az még hagyján, hogy a teljes vagyonod 15 év múlva is téglában és cementben fog állni, de vajon fogod-e majd élvezni a házadat, ha az a mostani életszínvonalad lefelezésével-leharmadolásával fog járni?

Nyaralni mész 15 éven át, vagy inkább tízmillióval drágább telket veszel? Autót tartasz fenn másfél évtizedig vagy építesz helyette plusz egy vendégszobát? Megveszed azt az ételt az üzletben a következő 180 hónapban, amit csak megkívánsz, vagy inkább kiülsz a teraszra és a kétnapos kiflit parizerrel majszolva élvezed a kilátást?

Érdemes ezt átgondold, mielőtt az álmaidat valósággá váltod, mert könnyen lehet, hogy az álom rémálommá fog válni. Légy reális és ne vállald túl magad. Jobb egy sorházban vagy ikerházban elégedett családként élni, mint a hegyen a nagy házban az anyagi dolgok miatt veszekedni és nélkülözni.

Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 35 ezer forint.

20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.

Share

Hitelkártya munkahely nélkül

Tamás azzal a gonddal szembesül, hogy egyre több autókölcsönző csak hitelkártyát fogad el a bérléshez, ő viszont nem kap ilyet, mert nincs itthon rendszeres fizetés jellegű bevétele.

Régebben a Citinél volt olyan lehetőség, hogy ha feltöltötted a kártyádat előre, nem vizsgálták a hitelképességedet, de csak a kauciód erejéig kaptál hitelkeretet.

Nem tudom, most van-e valahol ilyen lehetőség, hogy előre feltöltött hitelkerettel bárki kaphat hitelkártyát.

Ha tudsz ilyen magyar vagy nemzetközi hitelkártyát, írd meg a hozzászólásokban, hátha mást is érint a probléma.

Share

Új Nissan Leaf 2

Írtam az elektromos autókról megtérülés szempontjából, majd arról, megéri-e elektromos autót venni használtan tisztán anyagi szempontból. (Nem.)

Ezeknek a cikkeknek a hatására tavaly ősszel a Nissan magyarországi képviselete felajánlott egy Nissan Leaf tesztautót egy hétre.

Az együtt töltött egy hétről írtam az alábbi cikket:

Kalandjaim az elektromos autóval

Amilyen jól indult a kapcsolatunk az autóval, olyan csúfos véget ért a teszthét végére. A 270 kilométerre kalibrált autó 170 kilométert extra egy óra gyorstöltés után is csak hajszál híján tudta teljesíteni, majdnem ott hagyott minket az út szélén. Kifogott rajta a plusz hét fokra leeső hőmérséklet és az esős idő, hiába vánszorogtunk 80 kilométer/órás sebességgel keresztül az országon.

Az akkori kalandomat az alábbi módon foglaltam össze:

Ebben a pillanatban eldöntöttem, hogy nem veszek ilyen autót, amíg nem megy el legalább 250 kilométert a valóságban is…. De addig meghagyom másnak ezt a kalandot, nem családos embernek való ez. Országjárásra az elektromos autók egyelőre nem valóak. Csak városi második autónak pedig túl drágák még.

Bár nem akarok autós újságíróvá válni, úgy korrekt, ha írok az azóta történt változásokról is.

» Read more

Share
1 2