Telekom ingyen net

Írtam szűk három hónapja az egy hétig érvényes, ingyenes 3 GB internetről, amit a Telekom ad a dominos felhasználóknak.

Tegnap elfogyott a netem, úgyhogy bementem a Telekom appba a telefonomon, hogy vásároljak további adatot.

Ott volt a listában a 3 GB ingyenes internet, de mindig is ott volt, annak ellenére, hogy már a múltkor elhasználtam a lehetőséget.

A próba kedvéért rákattintottam, de biztos voltam benne, hogy kiírja majd, hogy Ön már élt ezzel a lehetőséggel.

Hát nem ezt történt. Megköszönték, hogy aktíváltam (újra) a 3 GB ingyen netet.

Egészen elképedtem, de azért örültem neki.

Ha valaki tudja, milyen sűrűn újul meg a lehetőség, ossza meg a közzel. Addig is próbáld ki, hátha neked is működik még egyszer az ingyen net.

Share

Izys Őrangyal szolgáltatás

Más pénztárokhoz hasonlóan az Izys is bevezette az általa Őrangyalnak nevezett szolgáltatást.

Ezt minden tagnak aktiválják, de bármikor lemondható, a havidíja 395 forint.

Amit kapsz érte: telefonos asszisztencia, ha jól tudom, itt is az Advance Medical a szolgáltató, amelyik a legtöbb egészségbiztosítás hátterét is adja a Medicover mellett. (Ez szokott a legolcsóbb csomag lenni az egészségbiztosításoknál, ahol több csomag van.)

CT, PET, MR vizsgálat 10 napon belül maximum évi 300 ezer forint értékben.

Kritikus betegségek (rák, agyvérzés, stroke, stb.) esetén egymillió forintig orvosi költségek térítése. Fontos, hogy nem pénzt kapsz, mint az összegbiztosításoknál, hanem csak az orvosi vizsgálatok költségét téríti.

Egynapos sebészet (ilyenek az epekő-, sérvműtét, stb.) 300 ezer forint maximális értékig évente.

Baleseti rokkantság esetén 3 millió forintig költségtérítés.

Baleseti segély, táppénz kiegészítés 60 nap után és sok egyéb juttatás, részletesen itt. Még részletesebben pedig a szabályzatban.

A nagy kérdés, megéri-e.

Havi négyszáz forintért szerintem elég sok minden van benne. S mivel adójóváírás is jár rá, ha a havi minimum 3.000 forint díjat fizeted, arra kapsz hatszáz forint adójóváírást. Ebből telik a négyszáz forintos havi díjra és a pénztár által levont költségekre is. (A kettő együtt 572 forint.)

Ha van szabad kereted adójóváírásra, innen nézve ingyen kapod, vagyis az állam fizeti a díját az adójóváíráson keresztül.

Felhívtam őket, ha már reklámozom a lehetőséget, kapunk-e valami kedvezményt. 🙂

November elsejétől nem lesz belépési díj (négyezer forint volt eddig), viszont az első kártyadíj az eddigi kettőezer forint helyett hatezer forint lesz. (A további években marad kétezer forint.)

Ha belépésnél hivatkozol a blogra, csak kétezer forintot kell fizetned, vagyis megspórolod a belépési költséget. Szívesen. 🙂

Köszönjük mindenkinek, aki beküldte a hírt.

Share

Nem megvetted, bérelted

Ma már a legtöbben online vesznek könyvet, filmeket és sok hasonló dolgot. Miért álljon papír formában a könyv a polcon, foglalva a helyet, amikor egy négyzetméter lakás már lassan akár egymillió forint is lehet Budapest jobb környékén. Két négyzetméter könyvespolc ugyanennyivel nagyobb lakást is kíván.

Sokat bukni a nagy dolgokon lehet

A filmet is miért tároljuk DVD-n vagy akár csak a számítógépen, amikor bármikor letölthetjük a felhőből, amit egyszer már megvettünk.

Hát sajnos ez nem így van.

Nemrég volt belőle felháborodás, hogy a hírek szerint az  Apple néhány filmet kivett a kínálatból néhány országban, amik aztán el is tűntek azoknak, akik fizettek azokért a filmekért. Aztán kiderült, hogy az ügy még cifrább, mint amilyennek tűnt: a kérdéses felhasználó Ausztráliából Kanadába költözött és annak ellenére elvesztette a megvett filmeket, hogy a filmek egyébként mindkét országban elérhetőek. Csak hát más a szerzői jog tulajdonosa a két országban.

Az Itunes vásárlói azt hiszik, megvették a filmeket, mert a “Vásárlás” gombra kattintottak.

De sajnos rosszul gondolták. Senki nem kárpótolta őket, ha azok egyszer csak eltűnnek a kínálatból.

Ott az a sok jogi blabla, amit senki nem olvas el, csak leokézik.

Pedig néha érdemes lenne átfutni rajta.

Például itt találod az Amazon feltételeit.

Kindle Content is licensed, not sold to you by the Content Provider. The Content Provider may include additional terms for use within its Kindle Content. “

Az Apple feltételei sem mások (nagyjából az oldal közepén):

“Licensor reserves the right to change, suspend, remove, disable or impose access restrictions or limits on any External Services at any time without notice or liability to you.”

Jobb ha tudod, hogy az a rengeteg könyv, film, zene, amikért fizettél és azt gondoltad, hogy megvetted őket, azok nem a tiéid, csak “bérled” őket, ha bármi okból kikerülnek a kínálatból, vagy hátrányukra megváltoznak, akkor így jártál, senki nem fog kárpótolni.

Hiszen leokéztad, hogy megértetted és elfogadod a feltételeket.

Külön szép a dologban, hogy az összes szolgáltató digitális védelemmel teszi lehetetlenné a letöltést, vagy maximum HD felbontást enged filmeknél letöltés esetén, pedig nyilván nem azért vette meg valaki 4K-ban, mert a legrosszabb HD minőségben szeretné nézni a filmeket.

De az Amazon könyveket sem tudod letölteni, mert védelem van rajtuk. (Na jó, nagyon elszánt emberek megtalálják a módját a feltörésnek, de az átlagfelhasználó nem tud mit kezdeni a titkosított fájlokkal.)

Érdemes ezt szem előtt tartanod, nehogy egyszer meglepődj, ha te is úgy jársz, mint a kanadai Itunes felhasználó a filmjeivel.

Share

Újra Otthon Melege program

Újra meghirdették az Otthon Melege program keretén belül a lakossági nagygépek (hűtő, mosógép, fagyasztó) energiatakarékosra való cseréjének támogatását.

Én még nem találkoztam olyannal, akinek sikerült kihasználni a lehetőséget, mivel a keret szempillantás alatt ki szokott merülni, de hátha most szerencséd lesz.

Régiónként egy nap négy órája áll rendelkezésre, hogy ügyfélkapun keresztül benyújtsd a pályázatot, amíg ki nem merül a keret az adott régióra. Összesen kétmilliárd forintot osztanak szét országosan, gépenként 25-45 ezer forint kérhető az energetikai besorolás függvényében. (A+, A++, A+++) Megkötés, hogy csak a résztvevő kereskedőknél lehet vásárolni.

Bővebb infó ezen az oldalon elérhető, a letölthető dokumentumokat és dátumokat is itt találod meg.

Köszönjük Gábornak a hírt.

Share

Adóváltozások jövőre

Néhány kedvező adóváltozás lesz jövőre a törvénytervezet szerint.

Az első, hogy a kisvállalkozók 12 millió forintos értékhatárig áfamentesek lehetnek a mostani 8 millió forintos határ helyett. Mivel a KATA határa is 12 millió forint, így az áfamentes katások 12 millió forintig akár havi 50 ezer forintos adóval minden kötelezettségüket teljesítik. (Ezen túl már csak a helyi iparűzési adót és az éves kamarai védelmi pénzt kell megfizetni.) 12 millió forint felett egyszerre jön be a 27% áfa és a 40%-os adó.

A kétgyerekes családok adójóváírása is nő havi ötezer forinttal.

Csökken még a tartós tejek áfája is.

Egyszerűsödik a magán célra is használt cégautók adózása. Ha valaki akarja, útnyilvántartás nélkül is le lehet vonni a bérlési díj áfájának felét. Ha ennél többet szeretne elszámolni, akkor kell csak útnyilvántartás.

Részben megoldódni látszik az új lakások áfaproblémája. Mint ismert, 2020 január elsejétől a mostani 5% áfa újra 27% lesz az új lakások esetén. Ha eddigre az építmény legalább szerkezetkész és be is nyújtják az ingatlannyilvántartásba vételhez szükséges iratokat, akkor megúszható a magasabb áfa a törvénytervezet szerint.

Share

Szemüvegrendelés hatodáron

Ma már mindent meg lehet rendelni online, gyakran a bolti ár töredékéért is. Nincs ez másként a szemüvegek esetében. Amennyiben tudjuk a dioptriákat, pupillatávolságot és egyéb szükséges adatokat, semmi akadálya annak, hogy akár a Föld túlsó végéről érkezzen a szemüvegünk. Rövid keresés után számtalan európai, amerikai vagy ázsiai online áruházat találunk.

Kálmán már az ötödik szemüvegét rendeli online, az itthon jellemzően ötvenezres szemüveget (keret és lencse) kihozza 20-30 dollárból, vagyis a hazai ár hatodából. (Ilyen árak mellett még a vám és az áfa sem terheli a rendelést.)

Természetesen van benne kockázat, a legnagyobb kockázat az, hogy nem tudod felpróbálni a keretet rendelés előtt, ha szerencsés vagy, néhány vásárló feltöltött képet már arról, hogyan áll rajta az adott szemüveg. A minősége is eltérhet a remélttől, bár ebben segít, ha már vannak értékelések az adott keretről vagy cégről. Ha pedig nem azt kaptad, amit kértél, visszakérheted a pénzed, ahogy ez megszokott az Aliexpress-en és a hasonló helyeken.

Következzen az ő levele, amit ezúton is köszönünk.

Annyi mindent rendeltem már Aliexpressről (az esetek nagy többségében megelégedésemre), hogy tavaly ősszel gondoltam, kipróbálom a dioptriás szemüveget is. Azóta összesen ötöt rendeltem magamnak és családtagoknak, mindegyik jó lett.

» Read more

Share

A lakástakarék-ügy margójára

A kormány két nap alatt gyakorlatilag beszántotta az egész lakástakarékpénztári üzletágat azáltal, hogy mostantól nem ad állami támogatást az újonnan kötött, vagy a mostantól utólagosan meghosszabbított szerződésekre.

A döntés “előkészítése” és átverése a parlamenten a szokásos volt, hű a “mi baltával műtünk, nem szikével” elvhez. A hasonló módon átgondolt cafeteria módosítás és a külföldi szolgáltatók kiebrudalása miatti kártérítés eddig tízmilliárd forintjába került az adófizetőknek és messze még a számla vége. Kíváncsi leszek, a lakástakarékok mennyire fogják majd perelni az államot az egyeztetés nélküli, két nap alatt átvert törvénymódosítás miatt okozott kárral összefüggésben.

Lehetett volna ezt sokkal elegánsabban is. Első lépésként levisszük a támogatást 10 vagy 15%-ra és megtiltjuk, hogy a rokonok egymás LTP-it felhasználhassák. (Ez egy 2011-es újítás volt egyébként is, előtte nem volt erre lehetőség.) Esetleg a lakástakarékok által adott kamatot duplázta volna csak meg az állam, maximum évi 6%-os kamatig.

Mivel ez innentől senkinek nem érte volna meg, szépen elhalt volna magától az egész rendszer néhány év alatt.

» Read more

Share

K&H hitelkártya változás

Megváltozott a K&H hitelkártyáinak feltételei. Legfontosabb változás, hogy már nem kártyánként van limitálva a havi maximum visszatérítés, hanem számlánként, (vagyis a társkártyásoknak kisebb a felső limit), illetve kategóriánként eltérő lett a visszatérítés százaléka. Bővebb infó erre.

A változás csak az új szerződésekre vonatkozik.

Köszönjük Balázsnak a hírt.

Share

Tőzsdejáték középiskolásoknak

Pénzügyi pályám elején az egyik kedvenc iskolám a Brókerképző volt. Személy szerint nagyon élveztem az előadásokat, akit érdekel a téma és anyagilag nem megterhelő a számára, nézze meg a tanfolyamot, talán még nem késő csatlakozni.

De nem erről szeretnék most írni. Minden évben megrendezik a Tőzsdejáték középiskolásoknak vetélkedőt, ami bár nevében tőzsdéről szól, sokkal szélesebb körű pénzügyi verseny, egyik fő eleme a pénzügyi tudatosság.

Háromfős csapatok nevezhetnek, akit érdekel és középiskolás, itt talál további információt a versenyről és a jelentkezés mikéntjéről.

A tavalyi döntőről készült videó itt található:

Share

Glamour napi felárazás

Közeledik a Glamour napok, az emberek százezrei vetik bele magukat a vásárlásba.

Mint minden akciós időszakban, most sem játszik minden kereskedő tisztán.

Ahogy Black Friday-kor is alap, hogy a két héttel korábban felárazott terméket árazzák le, sajnos ez most sincs másképp.

A feleségem olvassa a fórumokon a friss bejegyzéseket, hogy valaki egy mosogatógépet szeretett volna venni egy országos elektronikai üzletláncnál, de kivárt a vásárlással, várt a Glamour kuponra. Ki sem találjátok, pont annyival lett drágább a gép, mint amennyivel olcsóbbá lett a Glamour kupon miatt.

Más egy nagy online áruházban tett egy terméket a kosarába néhány napja, ma az is megdrágult, de szerencsére akciós kuponnal ugyanannyiba kerül, mint eddig.

Nem azt mondom, hogy nem találsz jó ajánlatokat, de érdemes észnél lenned, sajnos nem minden akciós, ami annak tűnik. Ráadásul legtöbbször egész éven át vannak akciók akár nagy értékű műszaki termékekre is, nem biztos, hogy most érdemes megvenned a nagy sietségben.

Az internet a barátod, érdemes megnézni, máshol és máskor mennyibe kerül az, amit venni akarsz.

Jönnek a hatalmas akciók

Share

Látás hónapja

Október a látás hónapja. Legalábbis a Magyar Látszerész Szövetség szerint. 🙂

Amiért érdekelhet ez minket, hogy ebben a hónapban ingyenes látásvizsgálattal és egyéb tanácsadással várnak közel 300 optikai szaküzletben.

Ha úgy érzed, rád férne egy látásvizsgálat, itt a megfelelő időpont, hogy elmenj egyre. A részt vevő üzletek térképes keresőjét itt találod meg.

Köszönjük Jodgének a hírt.

 

 

Share
1 2