Újra Otthon Melege program
Újra meghirdették az Otthon Melege program keretén belül a lakossági nagygépek (hűtő, mosógép, fagyasztó) energiatakarékosra való cseréjének támogatását.
Én még nem találkoztam olyannal, akinek sikerült kihasználni a lehetőséget, mivel a keret szempillantás alatt ki szokott merülni, de hátha most szerencséd lesz.
Régiónként egy nap négy órája áll rendelkezésre, hogy ügyfélkapun keresztül benyújtsd a pályázatot, amíg ki nem merül a keret az adott régióra. Összesen kétmilliárd forintot osztanak szét országosan, gépenként 25-45 ezer forint kérhető az energetikai besorolás függvényében. (A+, A++, A+++) Megkötés, hogy csak a résztvevő kereskedőknél lehet vásárolni.
Bővebb infó ezen az oldalon elérhető, a letölthető dokumentumokat és dátumokat is itt találod meg.
Köszönjük Gábornak a hírt.
Két dátum van: egyik, amikortól ki lehet tölteni a pályázatot, a másik, amikor a régió szerint megnyitják a beküldési lehetőséget.
Az első dátum után fogod magad, belépsz ügyfélkapuval, nyitsz egy új pályázatot, kitöltögeted az adataiddal, lecserélendő termék adataival, valamint, hogy milyen típust szeretnél vásárolni. A beküldés és a kitöltés között hetek telnek el, ezért nyugodtan van időd új gépet választani, a kitöltést bármikor el lehet menteni és később folytatni. Mivel nem biztos, hogy az adott üzletben lesz is olyan gép raktáron(vagy úgy egyáltalán), mint amilyet te szeretnél, ezért az a fontos, hogy az energiakategóriát jól add meg, mert végső soron az alapján kapod a támogatást, de bármilyen készülékre adott e.kategórián belül fel tudod használni.
Folyt.
A beadás reggelén kb másfél perc alatt beküldöd a pályázat, azt szevasz. Másfél órán belül el szokott fogyni a támogatási keret, szóval ha aznap reggel állsz neki kitölteni a pályázatot a nulláról, akkor biztos, hogy nem tudod időben elküldeni.
Fontos, hogy az ügyfélkapus neved megegyezzen a személyiden,lakcímkártyádon lévő névvel!!! Azt hinnéd ez triviális, de nem az, nálunk tavaly az egyik pályázatnál emiatt kellett szarakodni.
A határozat jónéhány héttel később megjön emailben, kinyomtatva besétálsz egy programban részt vevő üzletbe, elintézik neked a papírokat, megvásárolod az új gépet, kifizeted a másik felét, és amikor házhoz hozzák elviszik a régit.
Ha kreatív magyar vagy,fillérekért szerzel egy ősi készüléket, és azt pályáztatod cserére, a régi sajátodat meg eladod, így még jobban jössz ki anyagilag.
Ha jól emlékszem a határozat letöltése után 3 hónapod van vásárolni.
Még egy utolsó dolog: valószínűleg tök mindegy az életkorod, családi állapotod, gyermekeid száma, ha időn belül beküldöd, akkor nyertél. Én az elsők között küldtem be, nem tartozom semmilyen kedvezményes kategóriába. Tényleg csak annyi a lényeg, hogy előre mindent ki kell tölteni.
Tényleg résen kell lenni, és hamar leadni a pályázatot, a keret hamar kimerül. Mi a pályázat leadására meghatározott időpont első pár percében beküldtük a szükséges adatokat ügyfélkapun. A novemberben leadott pályázat után kb. január-februárig tartott az elbírálás, szóval elég lassú a folyamat.
Maga a vásárlás a támogatói okirat birtokában már simán ment. Érdemes próbálkozni, ha van elavult gép a házban és nem SOS a cseréje, de jó lenne energiatakarékosabb készülék helyette.
Az igazán rászorulók zömében nem elég rutinosak gyors Ügyfélkapus ügyintézésben, szóval nem jutnak támogatáshoz. Közben a nem rászorulók meg ügyeskednek a saját gép eladása és hulladék leadása vonalon. Éljen!
Egyszeru elore kitoltottem a palyazati format, es reggel amikor nyilt a regisztracio utana 1perccel mar le is adtam a megrendelest, es bumm nyertem. 🙂
Meg gondolom az árak is emelkednek az akció ideére.
Állítólag egy 150 ezres gép valójában max 50 ezerbe kerül, a többi a bolt haszna…
Nem is gondolkodunk ilyenen, a legmagasabb kategória nem adott annyi pluszt, hogy megérje, egyszer néztem, azóta meg még nem döglött meg semmi.
Vmi 100mio eves ugralos mosogep es mar kozepkoru huto, kb Zs-kategoriasok. Lett beloluk A++(+)..
Nem volt semmi ugyeskedes.
m.origo.hu/gazdasag/20171207-nagygepcsere-palyazat-keretosszegenek-megemelese.html
Most nem tudom, hogy van de előző pályázatnál kikötés volt, hogy milyen gépet kell leadni. Tehát rászoruló régi tárcsás mosógépe helyett nem is vehetett új automatát.
Hanem egy másik embertől vesszük el a lehetőséget.
A kiszámoló olvasói között sokan az átlagnál jobb anyagi helyzetben vannak. Én a helyükben ezt most kihagynám. (Ki is hagyom.) Akkor is, ha esetleg nem egy rászoruló lesz helyettem a a nyerő.
Nem csináltak ügyet abból, hogy ugyanaz a típus legyen, mint amit eredetileg kiválasztottunk. Elég volt valami hasonló, ugyanolyan energia osztállyal. Tehát nem kellett végleges döntést hozni ebben hónapokkal a tényleges vásárlás előtt.
Átakarta adni a lehetőséget, de nekem se volt rá szükségem.
Rászoruló szegény vagy nyugdíjas, esetleg falusi egyszerű ember labdába se rúghat.
Nem lenne egyszerűbb csökkenteni a jobb energiaosztályú termékek áfáját pályázgatás helyett?
Persze ez klasszik tyúk/tojás probléma, simán lehet, hogy pont azért lenne ő az igazán rászoruló, mert az élet többi területén sem elég ügyes, élelmes, tájékozott stb.
SZVSZ minden támogatásra igaz, hogy sokkal egyszerűbb lenne az adott termék, pl. hőszigetelő anyag vagy akár elektromos autó áfáját csökkenteni a bonyolult, felesleges, nehézkes, hosszadalmas pályázgatás helyett, főleg amikor a pályázat elnyerése kizárólag a gyorsaságon múlik, a pályázat tartalmával nem is foglalkoznak.
A családban van, akinek viszont nagyon jó lenne, de nincs és nem is akarnak csak emiatt ügyfélkaput (nyugdíjasok).
20 km-re lévő Euronics-ban vettek egy nagyon jó mosógépet, én is ott voltam velük. 90000 Ft-ból 45000-et az állam állt. Nem tudom, mennyire árazták felül a mosógépeket a támogatások hírére, de biztos nem 45000 Ft volt az alapára. És most kivételesen mutteréknak jobb mosógépe van, mint az én 6 éves Hotpoint Aristonom.
Nekik idén már nem kell, mi meg most javítottuk meg a mosógép szivattyúját. Csak azért nem cserélem le, mert a mosógép egyben szárít is, ilyen gép meg bőven 100k+ lenne.
Kár, hogy a gázsütők vagy elektromos sütők, főzőlapok nincsenek benne. 🙂
Ha ennyire bánt Titeket,hogy megint az ügyeskedő burzsoázia nyerészkedik, nosza rajta: pályázzátok meg nagymamának, szegény,öreg rokonnak, ismerősnek, utcabelinek. Ennyire egyszerű. Nem az áfát kell csökkenteni stb.
Nagymamának tervezünk mi is pályázni, de szvsz.mindenkinek van egy szegény szomszédja,főleg vidéken,lehet nekik segíteni,inkább ezt írjátok meg,ne azt,hogy megint milyen sz@r egy lehetőség ez.
Mi a mosógépet cseréltük le tavaly.
Cserebe egy régi forgotarcsas mosógépet adtam le amely elképzelhető, hogy nem is volt működőképes. Az eladó annyit mondott, hogy legyen benne a motor, látszatra legyen működőképes. Bármit leadhattunk volna, az energiamegtakarítás ertekre figyelni kell!
Másodszor, akinek a rokonai tudnak segíteni, az általában megint nem a rászoruló réteg.
Megcsinálhatám anyáméknak, de ők is vesznek maguknak ha kell.
A szomszédok meg lehet, gazdagabbak mint én.
Az nem fanyalgás, ha valamit lehet egyszerűbben, olcsóbban, hatékonyabban és racionálisabban csinálni.
Azt úgy hívják, józan ész.
Minden fillér, amit az állam akármilyen címen szétoszt, előtte adó formájában valakitől elvette.
Ha az újraosztás által előny keletkezik vagy csökken az egyenlőtlenség, akkor van értelme.
Ha a támogatottak 98%-a nem rászoruló, akkor ostobaság az egész és abba kell hagyni.
Ha több az anyagi vagy társadalmi költsége, mint a haszna, akkor az rossz üzlet.
Igazad van, de ettol fuggetlenul mi a magunk modjan a nagyszuloknek fogunk segiteni.
A magam neveben, az o reszere. Nem nagynyugdijas, nincs internete. Mi ennyit tudunk megtenni igy mindenki orul.
Nem lehet h a fo szempont a szendioxid kibocsatas csokkentese es nem az elesettek tamogatasa?
Lehet, hogy szúrópróbaszerűen pár helyet megnéznek, de szerintem még ezt sem fogják.
1) Az áfacsökkentést nagyrészt benyeli minden bolt. Ez kb minden iparágban régebben is így volt, ezután is így lesz.
2) 2018-ban engedjük már el ezt a “netet meg ügyfélkaput kell hozzá használni, jujjdebonyolult” maszlagot. A számítógéphasználat tetszik vagy sem, ma már ugyanolyan alap, mint az írni, olvasni tudás, kortól függetlenül.
3) Az ügyfélkapu létrehozásában tényleg ott a tök fölösleges pluszkör a kormányablakba való bemenetellel. Csak mondjuk ez pont nem a nyugdíjasnak nehézkes, hanem annak, aki dolgozik, lévén a nyugdíjas eléggé ráér.
4) Ez nem egy szociális program, hogy a létminimum alatt élők vegyenek vmit, hanem arra irányul, hogy aki gépcserén gondolkozik, az jobb energiaosztályú gépet vegyen. Csacskaság “az egyenlőtlenség csökkenését” számon kérni, mivel nem az a cél és pláne nem igaz, hogy csak az ezt célzó programok legitimek.
Jajaja, remélem most azonnal fel is mondod az egészségpénztáradat, meg az önkéntest és nem adsz olyan tippeket többé a középosztálybeli embereknek, hogy miképpen maxolják ki az ezekkel kapható ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKAT. Elvégre ostobaság az egész, ha a támogatottak 98%-a nem rászoruló, márpedig az ep-ben meg önkéntesben benne levő tagok mindennek nevezhetőek, csak szociálisan rászorulónak nem, mivel azok pont nem tudnak befizetéseket eszközölni ilyenekbe. Mellesleg ezek folyamatos használata jóval bonyolultabb, mint egy egyszeri ügyfélkapus regisztráció, meg egy egyszeri űrlapkitöltés.
Én idős rokonomnak a saját ügyfélkapumon keresztül meghatalmazással megoldottam. Bár most nem néztem meg, de nem hinném, hogy ez változott volna.
Itt direkt az a cél, hogy alacsonyabb energiafelhasználásúbb gép legyen a háztartásban – ami elsősorban a tulajnak jó (kisebb rezsi), mondjuk ÁFA itt is megy vissza. De pont azok, akiknek mondjuk **Lehel hűtője van, nem nagyon használnak ügyfélkaput. Tipikusan a nyugdíjasok zöme.
Mondjuk arra jó mindenképp, hogy lecserélődnek az energiazabáló nagygépek.
De ha már osztják a pénzt, akkor hasonló kellene dízel->hibrid vonalon.
Plusz vegyeskazán->gázkazán. Épp bemenekültem a kertből, akkor füst van. És futni sem tudok menni, mert nem ajánlott 🙁
Nem feltétlenül. Mi tavaly pályáztunk mosogepre és az én ugyfelkapumon keresztül intéztuk a szomszédasszonynak is. Neki nem volt ugyfelkapuja és mar kevés volt az idő arra, hogy csináljon. Egy plusz csatolmany kellett a megbízásáról. Tehat két külön palyazat lett benyujtva ket külön neven de ug,amazon ugyfelkapurol. Olvasom, hogy volt aki vitte a nagymamát, megspórolhatta volna.
Tehát arra biztatok én is mindenkit, hogyha van a közelében olyan ismerős aki erre rászorulna ámde nem egy spiler a netes világban, akkor ezzel segíthet rajta.
És azt hiszem szocskenek és neked is igazad van abban, hogy a netes pályázati forma igenyel némi funkcionális “irastudast”, tehát az igazán rászorulók egy jelentős részéhez nem jut el.
Kimehetnek ami nem jelenti azt, hogy ki is mennek.
Szerintem nem valószínű, de jogukban áll a pályázat kiírása szerint.
Az ertelme szerintem abban van, hogy X regi gep helyett mostantol X uj gep lesz, igy az okonomiai labnyomunk ennyivel kevesebb. Ebbol a szempontbol pedig mindegy hogy mennyire gazdag az aki lecserelte.
Mar csak az erdekel hogy ha en anyameknak akarok venni, akkor ha megcsinalom a palyazatot es megkapom, akkor nekem kell szemelyesen menni a boltba is? Vagy azt mar intezheti o? Vagy megvehetem valami netaruhazban ahonnan utana kihozzak?
Mert nekem ezert akkor pluszban meg haza is kene menni, az meg annyi mint a tamogatas…
Esetünkben nekem van ügyfélkapum, de nem az állandó lakcímemen lakom, hanem ott a szüleim laknak. (Értelemszerűen nekik is ott van az állandó lakcímük) El tudom én ezt intézni a saját nevem alatt?
Pont olyan, mint anno az egyetemi kollégiumi felvételi, jöttek a nincstelen vállalkozógyerekek a nullás jövedelmi papírokkal (és a BMW-kkel), akinek meg tényleg szüksége lett volna rá, mehetett lakást bérelni.
Miklós a támogatás lényege, hogy energiát takarítsunk meg. A kiírásban szerepel, hogy csak jobb energaiosztályú gépet vehetsz. Ezért lehet az államnak tök mindegy, ki nyer, mert a célt mindenképp eléri.
Én ezzel úgy vagyok, hogy ígyis-úgyis alaposan utánanézek a drágább / tartósabb műszaki cikkeknek.
Most akkor nem mindegy, hogy a “szűrt” csereprogramos listából válogatok, vagy random állok neki gépeket nézegetni? Szerintem túl van lihegve ez a “limitáció”.
Így semmi értelme ezt plusz pénzzel támogatni.
Igen, el tudod intézni a saját ugyfelkapudon keresztül a szüleidnek, de ha neked ott van az állandó lakcímed akkor akár a saját nevedre is, szerintem.
Ha a szüleid nevében intézed a saját ugyfelkapudon keresztül akkor pluszban csatolnod kell az 1. számú mellekletet.
Be kell menni a kormányablakba? Hát igen. Ha az e-közigazgatás ügyfele szeretnél lenni, akkor kérned kell egy azonosítót, amit az állam csak a saját kezedbe ad, mert ezzel az azonosítóval azonosítod magad a elektronikus közigazgatási, hamarosan közszolgáltatási, szolgáltatási, majd nemzetközi (eIDAS) eljárásaid során.
Rászorulók? Nyerés? Ez egy energetikai korszerűsítési program és nem gazdasági. A cél az, hogy kevesebbet fogyasszanak a családok, ezáltal a társadalom. Ha sok alacsony fogyasztású mosó-, szárító-, hűtőgép kerül forgalomba, akkor nem kell annyi energiát előállítani és víz sem fogy annyi. Mindegy, ki használja, csak fogyasszon kevesebbet és használják minél többen. Számold ki: sokkal olcsóbb megtartani a régit, mint támogatással venni egy újat. A havi 5-700 forinttal soha nem térül meg.
ÁFA csökkentés? LOL, az építőiparnál is bejött, igaz?
Minden is rossz, sőtt még a jó is rossz…
Miért baj, ha a közép értelmiségi rétegre is vannak támogató programok? Némtországban dízel csereautó program van 3 000-10 000 eurót engednek az új árából. Ott se a homlesseknek szól a program, ott is meglenne a középréteg új autó nélkül és mégis.
Javaslom a rászorulóknak és mindenki másnak is: “Segíts magadon és az Isten is megsegít!”
Van egy 10 éves mosógépünk, elég jó, lekopogom, sose volt javítva. Miért kellene ezt nekem lecserélnem akármi újra, ami nagy valószínűséggel nem fog már 10 évet se kibírni, mert annyival silányabb anyagokból építik? A mosógép jó, megfelel most is. Csak azért, mert megkapom most 25 ezer kedvezményért? Mert a 45-ből 20 ezret eleve nyerek, ha utánanézek, hol vegyem olcsóbban, és nem a kijelölt boltban veszem.
Tényleg olyan, mint anno amikor az egyik műszaki áruház nyitásakor az akciós napon már az M7-ről se lehetett lekanyarodni, csak most online tülekednek, “kulturáltan”. Akkor is volt, aki ráült 5 akciós tévére a boltban, most is van, aki vesz anyának, nagyinak, Mari néninek a 4/10-be és még Pista bácsinak a földszint 2-be is, ha már becsekkol reggel.
Élelmes, jogszerű, de ebből én kimaradok, behozom ezt máshol, nem az én műfajom, azért hajrá, aki szereti, csak csinálja.