Életbiztosítás limitemelés

Az életbiztosításunk már hat éve megy, aminek nagyon örülök.

Egyetlen gond van vele, hogy ami elégséges pénznek tűnt 2016-ban, mert másfél panellakást kaptál 20 millió forintért, ma már nagyon kevés, sok ember ennél több hitelt vesz fel a lakására.

Sajnos ez a 20 millió forint érzésre 1995 óta beakadt a biztosítóknál, csoportos biztosításnál ez a plafon. Csak ami szédületesen sok pénz volt 1995-ben, az ma már sajnos szinte semmi. Ezért is kellett bevonni az NN-t, hogy legalább 40 milliós biztosításunk legyen.

Évek óta küzdök a biztosítókkal, hogy emeljék meg ezt a limitet. Most talán sikerül felemeltetni, de ha nem, keresünk egy újabb biztosítót, már néhánnyal tárgyalok is. (De remélem nem lesz rá szükség, mert így is éppen elég az adminisztráció.)

Viszont kellene tudnom, hány embert érdekelne egy 60 vagy 80 milliós életbiztosítás, arányosan több havi díjért. Ha most hatezer forint egy 40 milliós csomag, akkor ha sikerül, 12 ezer forint lenne a 80 milliós (plusz-mínusz néhány száz forint).

Megmaradna a 40 milliós lehetőség is, csak lehetne kötni nagyobb csomagot is.

Nem szeretnék 2400 e-mailt kiküldeni, ezért ha van életbiztosításod nálunk, lécci írj egy hozzászólást, téged érdekel-e a lehetőség (nem, 60 milliós, 80 milliós)

Apropó: rengeteg hibás e-mail címünk és telefonszámunk van. Sokan okosan megadták az akkori céges e-mailjüket és telefonjukat vagy a spamnek fenntartott e-mailjüket. Magaddal szúrsz ki, mert ha mondjuk egy bankváltás miatt nem fogod tovább utalni a díjat, mi megpróbálunk két hónapig elérni, de ha nem sikerül, nem lesz életbiztosításod utána. Ezért ha nem vagy biztos benne, hogy jó az elérhetőséged, légy szíves küldj a magad érdekében egy e-mailt a kiszamoloegyesulet kukac gmail pont com címre az aktuális adataiddal: tagszám (fontos!), név, telefon, e-mail. A levél tárgya: adategyeztetés. Ha kaptál tőlünk levelet az elmúlt hónapokban, akkor az e-mail címed rendben van, nem kell írnod. Köszi előre is.

Visszatérve a fő témánkra: írj egy hozzászólást, van-e igényed magasabb biztosítási díjra. A nem válasz is fontos infó.

Share

Gyerekeid gyámja (soha ne legyen rá szükség)

Péter vetett fel egy érdekes kérdést, mi lesz a gyerekekkel, ha mindkét szülő meghal.

A kérdés nem elméleti, az egyik legjobb barátom is elvesztette a szüleit autóbalesetben gyerekkorában.

Ha előrelátó vagy és nem kézenfekvő, hogy ki tudja felnevelni a gyerekeidet a családból, ha veletek valami történik, érdemes még az életedben kijelölni valakit és arról nyilatkozni. Ahogy a lentebb idézet jogszabályból is kiderül, ezt vagy közokiratban, vagy végrendeletben tudod megtenni.

Ez is olyan dolog, amire érdemes gondolnod. (Ha gyerekeid vannak, mindenképp legyen kockázati életbiztosításod, kivéve, ha van annyi vagyonod, hogy nincs rá szükség. Gyerekektől függetlenül érdemes összeírnod, hol, mivel rendelkezel és minden egyéb tudnivalót is, hogy a párod tudja, mit kell tennie, ha veled valami történik. Erről itt is írtam bővebben:

Felkészülni a váratlanra

S akkor a törvény szövege:

4:226. § [Nevezett gyám]

(1) A gyámság elsősorban azt illeti meg, akit a szülői felügyeletet gyakorló szülő közokiratban vagy végintézkedésben gyámul megnevezett. Ha a szülői felügyeletre egyaránt jogosult szülők eltérő gyámot neveztek meg, a gyermek érdekét mérlegelve a gyámhatóság határoz arról, hogy a gyámságot melyikük lássa el.

(2) A nevezett gyámot akkor lehet mellőzni, ha

a) a gyámságot nem vállalja;

b) e törvény szerint gyámságot nem viselhet;

c) a gyámság gyakorlásában akadályozva van; vagy

d) kirendelése a kiskorú érdekét veszélyeztetné.

4:227. § [Rendelt gyám]

(1) Nevezett gyám hiányában a gyámhatóság elsősorban a gyámság ellátására alkalmas közeli hozzátartozót rendel gyámul.

Bővebben a kérdésről itt olvashatsz.

Share

Házvásárlásunk története

Mivel csak nem hagytok békén a témával, közkívánatra a házvásárlásunk története következik. 🙂

Ahogy nőttek a gyerekek, egyre kisebb lett a hely, ahol laktunk, úgyhogy elhatároztuk, hogy veszünk egy saját ingatlant. (Nem a legjobb időzítés, de mostanra nőttek meg a gyerekek annyira, hogy külön szoba kell és egyre több a cuccuk is. Nem tudtunk várni még öt évet a vásárlással.)

A lokáció elég kötött volt a gyerekek iskolája és a 90 éves apósomék miatt, túl messzire nem költözhettünk a budaörsi eredeti helyszíntől.

Házat szerettünk volna, nem azért, mert lakásban nem lehet élni, de jobba akartunk költözni, mint ahol laktunk, mert rosszabb helyett inkább maradunk a régi helyen.

Az anyagi helyzetünket felmérve 120 millió forintra lőttük be a ház árát.

Pontosan tudtuk, milyen az ideális jelölt, ahogy azt az álláshirdetésekben szokták írni:

» Read more

Share

A jól kereső házas férfiak

Nagyon sok szó volt és lesz is arról a fórumokon, hogy mennyivel keresnek kevesebbet a nők ugyanabban a munkakörben, mint a férfiak, vagy miért alacsonyabb egy afroamerikai fizetése az USÁ-ban, mint egy fehér bőrűé.

De van egy másik érdekesség, amit már sokan igyekeztek megfejteni.

Ez pedig a házas emberek fizetése, leginkább a férfiaké.

Ugyanis egy házas férfi keresi a legtöbbet. Többet, mint bárki más a piacon.

A házas nők is többet keresnek, mint az egyedülálló nők az ötvenes éveik előtt, de az igazán nagy különbség a házas és az egyedülálló férfiak keresete között van, s ez a különbség 1990 óta fokozatosan nőtt.

Ennek okára több magyarázatot is kerestek a különböző felmérések.

» Read more

Share

Ez történt a héten a gazdaságban

Rekordszámú ember mondott fel az Egyesült Államokban novemberben, 4,52 millióan. Július óta már folyamatosan négymillió felett van a számuk, de ilyen sok még soha nem volt. A legtöbben a sok nyitott álláslehetőség (másfélszer annyi állásajánlat van, mint hivatalos munkanélküli) és az emelkedő bérek miatt keresnek máshol munkát. Már neve is van a jelenségnek, a Great Resignation.

A Guardian grafikonján látszik, melyik munkakörben van a legnagyobb hiány:

Eközben december utolsó hetében mindössze 198 ezer ember jelentkezett be új munkanélküliként, ilyen alacsony szám még nem volt az elmúlt 52 évben.

» Read more

Share

Demográfiai portré 2021

Két hete jelent meg a 2021-es Demográfiai Portré, amit Gusztáv küldött át.

Ebből megtudhatjuk többek közt, hogy az elmúlt évtizedben újabb 255 ezer fővel csökkent Magyarország népessége és ideális esetben is 8,8 millióan leszünk 2050-re, de ehhez kell néhány százezer bevándorló is.

2001 óta egyedül Közép-Magyarországon nőtt a lakosság száma a belső vándorlás következtében, de ott sem jelentős a növekedés 2011 óta.

2050-ben már 47 idős személyt kell majd eltartania 100 aktívkorúnak, vagyis minden dolgozónak a saját és gyerekei ellátásán túl egy fél nyugdíjat és az ahhoz tartozó egészségügyi ellátást is ki kell majd termelnie.

A legpozitívabb forgatókönyv szerint sem fogjuk soha elérni a csökkentés megállításához szükséges 2,1 gyerek/szülőképes korú nő termékenységi rátát, ideális esetben is csak az 1,7 körüli értékig fogunk eljutni.

A legmagasabb a gyerekvállalási kedv Észak-Magyarországon (1,79 gyerek/nő), a legalacsonyabb Közép-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon, mindössze 1,3-1,36, ez szinte semmit nem nőtt 2001 óta, amikor is 1,2 volt az érték. (Az országos átlag 1,31 volt 2001-ben, vagyis nagyot nyílt az olló a gyerekvállalási kedvben az ország különböző részei között és nem a fejlettebb régiók előnyére.)

Észak-Magyarországon szülnek leghamarabb a nők, átlagosan 27,6 évesen, Közép-Magyarországon szülnek a legidősebben, átlagosan 31,5 évesen.

További érdekes adatok, modellezések a fent belinkelt tanulmányban.

Share

A kamarai tagdíjat új helyre kell utalni

A kamarai hozzájárulást, amit minden vállalkozónak fizetnie kell és ezért cserébe azt kapja, hogy a kamara nem hajtja be ezt az összeget plusz a büntetéseket a NAV-on keresztül rajta, vagyis ezért az összegért cserébe a kamara megvédi a vállalkozókat saját magától, eddig a területileg illetékes kamarához kellett elutalni.

Viszont idéntől egy másik számlaszámra kell utalnod. Íme a közlemény:

“A gazdasági kamarákról szóló törvényben meghatározott évi 5.000,- Ft kamarai hozzájárulás jövőbeni megfizetésével kapcsolatban a következőkről tájékoztatjuk.

A kamarai hozzájárulást 2022. január 1-jét követően nem a vállalkozás székhelye szerinti területi kamarának, hanem az országos kamarának, vagyis a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának kell megfizetni a Gránit Banknál vezetett 12100011-10639683 számú bankszámlára. A közlemény rovatban kérjük tüntesse fel vállalkozása 11 számjegyű adószámát a befizetés beazonosítása érdekében.”

Illúziód azért ne legyen, ezzel az adók módjára behajtott pénzzel továbbra sem fog senki elszámolni, a vállalkozóknak semmi köze nem lesz hozzá továbbra sem, mire ment el az évi ötmilliárd forint körüli összeg. Akik kapják, köszönik szépen, majd szétosztják maguk között.

Köszönjük Idegennek a hírt.

Share

Ez lenne a magas infláció valódi oka?

Az Egyesült Államokban már komoly vita van arról, hogy be kell-e fagyasztani egyes termékek árait, mert a cégek pofátlanul kihasználják a lehetőséget és ok nélkül emelik az áraikat.

Megnézve a FED grafikonját az adózott céges profitról, elég nehéz vitatkozni az állítással:

Egyes számítások szerint az infláció 60%-át(!) a cégek profitemelkedése adta. A maradék 40%-ról tehet az áruhiány, a szállítási probléma, a növekvő energiaár és minden egyéb.

Fehér-házi elemzők a monopóliumokat és a túl nagyra nőtt cégeket okolják az ilyen mértékű áremelésekért. (Mert a profitorientált cégek már csak ilyenek, ha valamit többért is el tudnak adni a túlzott kereslet miatt, akkor bizony árat emelnek akár ok nélkül is, így működik a piac. S ha az emberek zsebét kitömték rengeteg ingyenpénzzel, a kereslettel nem lesz probléma.)

Az árbefagyasztás mellett érvelők szerint ugyanaz történik, mint a második világháború után, a megugró kereslet kínálati szűkösséggel találkozik és ezt a nagy multik jól kihasználják a saját céljaikra. Ahogy a világháború után az állam befolyásolta az árakat, most is ezt kellene tennie.

A részleges befagyasztás mellett érvelők szerint kizárólag olyan területen szabadna bevetni ezt a fegyvert, ahol az emberi fogyasztást nem lehet időben eltolni: egészségügy, lakhatás, alapvető élelmiszerek.

Az árak befagyasztását elutasítók szerint nem lehet az inflációval szemben ilyen eszközökkel harcolni. A probléma a túl nagy kereslet, ami nem hogy csökkenne az árak mesterséges csökkentésével, hanem logikusan tovább nőne. (Ha drágán is kell valami, olcsóbban még inkább kell. Könnyen előállna az a helyzet, mint a Szovjetunióban, hiába termeltek többet egy termékből, hiánycikk lett.) Másik lehetséges kimenet a recesszió, a harmadik, hogy a tovább gyűrűző hatások miatt egyre több terméket kell majd hatósági árellenőrzés alá vonni. Ha a tej árát fixálom, előbb-utóbb a takarmány árát is fixálni kell, hogy ne menjenek tönkre a tejtermelők. Utána viszont fixálni kellene a műtrágya, permetszer és minden egyéb árát is, hogy ne menjen tönkre a takarmánytermelő sem.

További érv az árszabályozás ellen, hogy az a nyílt beismerése lenne annak, hogy a FED (a jegybank) tehetetlen az inflációval szemben.

Egy alapos, 2020-as világbanki tanulmány szerint a közelmúltban az árszabályozások több kárt csináltak, mint hasznot.

Nagyon élénk vita alakult ki a témáról az Egyesült Államokban, egyre magasabb körökben érvelnek az árszabályozás mellett.

Addig is, amíg eldöntik, mi a helyes lépés, amíg te azt hallod, hogy chiphiány, meg konténer probléma és egyéb okok miatt drágul minden, vess egy pillantást a fenti ábrára, hogyan alakult a cégek profitja az elmúlt évben. 🙂

Share

Költségváltozás az OTP egészségpénztárnál

Módosult az OTP egészségpénztár költségelvonása, az eddigi 100 ezer forintig 8%, felette 4% helyett egységes 6,5% lett a költségelvonás. (Vagyis évi cca. 220 ezer forintos befizetés felett rosszabbul jársz a mostani díjszabással.)

Másképp fogalmazva, az évi 20% adójóváírás harmadát megtartja magának a pénztár.

(Ha rajtam múlna, semmire nem adnék állami támogatást, aminek évi 1% felett van a költsége, legyen az egészségpénztár, nyugdíjbiztosítás, vagy bármi. De sajnos nem rajtam múlik. 🙂 )

Köszönjük Ádámnak a hírt.

Share

Mennyire vagy gazdag és mennyire keresel sokat?

A bevételeid vagy a vagyonod alapján Magyarország hány százalékánál keresel többet vagy rendelkezel több vagyonnal?

S világszinten mire elég ugyanez?

Itt egy jó kalkulátor, ami minderre választ ad.

Amire vigyázz, hogy nem azt kérdezi, hogy hányan vagytok a háztartásban, hanem hány felnőtt van a háztartásban. A gyerekek számát ne írd be, mert akkor rossz értéket ad. Figyelj arra is, hogy a havi vagy az éves jövedelmet választottad-e ki, illetve bruttó bért kér.

További kérdések megválaszolásával tudod finomítani az eredményt, például rendelkezel-e saját ingatlannal és ha igen, annak mennyi lenne a bérleti díja.

S ha készen vagy, össze is tudod hasonlítani a kapott értéket más országok vagy földrészek adataival, mennyire számítanál vagyonosnak ezzel a fizetéssel vagy vagyonnal Svájcban, Egyiptomban, esetleg a dél-afrikai régióban. (A régiók, földrészek a lista végén találhatóak.)

Kép forrása: depositphotos.com

Share
1 2 3 4