Költségváltozás az OTP egészségpénztárnál

Módosult az OTP egészségpénztár költségelvonása, az eddigi 100 ezer forintig 8%, felette 4% helyett egységes 6,5% lett a költségelvonás. (Vagyis évi cca. 220 ezer forintos befizetés felett rosszabbul jársz a mostani díjszabással.)

Másképp fogalmazva, az évi 20% adójóváírás harmadát megtartja magának a pénztár.

(Ha rajtam múlna, semmire nem adnék állami támogatást, aminek évi 1% felett van a költsége, legyen az egészségpénztár, nyugdíjbiztosítás, vagy bármi. De sajnos nem rajtam múlik. 🙂 )

Köszönjük Ádámnak a hírt.

Share

44 hozzászólás

  • zoliahegyrol
    Koszi – eleg massziv. januartol az alapkezelok altal “elvonhato” penz mennyisege is valtozik – errol van valami informaciotok – jo lenne errol egy elemzo cikket latni…
  • Nappeti
    Sziasztok! Ha az ember ezek után elhagyná ezt a nagyvonalúsággal nem vádolható bandát, azt hogy érdemes megtenni? Kimaxoltuk tavaly (is) a befizetett összeget, azaz tavasszal jönne majd rá a NAV-tól a 150K. Előbb váltsak, és már az új számlára kérjem a 150K-t a bevallásomban, vagy az adójóváírás még ide jöjjön, és utána váltsak és kezdjem el fizetni az új helyen? És ha már itt tartunk, melyik az az egészségpénztár, ami nem marginális, relatíve sok szolgáltatóval leszerződött, de az árazás kapcsán nem gurult el az összes gyógyszerük? Köszönöm előre is a segítséget!
  • SzucsiNME
    Melyik most a legjobb? Nekem Új Pillér 4,5% 500000ig.
  • Gábor84
    Pofátlan az egészségpénztárak árazása. Maga a pénztári intézmény is feleslegesen bürokratikus, elavult (ki volt valaha EP küldöttválasztáson?), a termékoldalon is vannak bajok, gyakorlatilag azokat támogatják az adófizetők, akiknek semmi szüksége a támogatásra. Egy sokkal jobban célzott eü megtakarítási program viszont eléggé elkelne.
  • Grza
    Nyilván nem menti őket fel, főleg mivel az ÖNyP-k is (bár nem ennyire) drágák, de azért valószínű, hogy az EP számlák nagyrészére megjön az átutalás és már el is költik az emberek, szóval maximum 1-2 hetet töltenek rajta párezres tételek.
    Nyilván ez az Önsegélyező funkciókkal változott.

    Ettől függetlenül pofátlan az árazás…

    S milyen költségeik is vannak, amik indokolnának ilyen árazást?

    620 millió anyagi jellegű ráfordítás és 373 millió forint kifizetett munkabér. Mégis mi a retekre tudott elmenni közel egymilliárd forint?

    Néhány tétel:
    internet, telefon 23 millió forint
    tanácsadók 18 millió forint
    OTP pénztárszolgáltató részére 189 millió forint
    újabb tanácsadások és informatikai fejlesztés 78,4 millió forint
    egyéb szolgáltatások 29 millió forint
    és így tovább, és így tovább.

    otpegeszsegpenztar.hu/static/otpegeszseg/sw/file/ep_2020_evi_beszamolo_kiegeszito_melleklete.pdf

  • gd
    Kicsi pontosítás, hogy nem a 4%ból lett 6,5% hanem a kétsávos (8%,4%) levonás helyett lett egysávos 6,5% levonás.

    Egészségpénztárat lehet váltani bukó nélkül, ha vannak aktív lekötéseim? Most tartok a 4. évében az önjáró ep. projektnek de felforr a vérem ha az otp-től az elmúlt 1 hónapban.

    Kész szerencse, hogy én is ezt írtam szóról-szóra. 🙂

  • mzsombor

    Új pillér, Életút, nagyobbak közül Generali most azok, akik relatíve olcsóbbak nagyobb éves befizetéssel. Generali viszont 100-200e körüli éves befizetéssel még drága.

    docs.google.com/spreadsheets/d/147ziYNyFBQSCUbqNqLVly2eDR-2AM9JQc6t-uySsBQs/edit?usp=sharing
    (hébe-hóba frissül, az új OTP árazás benne van pl egy lelkes szerkesztőnek köszönhetően! 😉 )

    Nyiss egy új számlát bármelyik szimpatikus pénztárnál, az idei apanázst már oda fizesd, és a 150e Ft-ot is kérheted az új helyre. Semmi nem tiltja, hogy tag legyél több pénztárban is. Aztán a régiben vagy elkoptatod a bent lévő pénzt, vagy átviszed az új helyre. Lényeg, hogy nyugodtan futhat párhuzamosan több is.

  • dpiet
    Esetleg valakinek van tapasztalata, hogy lekötött összeget is át lehet vinni pénztárváltással?

    : Az tuti, hogy a 150k csak oda kérhető, ahova fizettél be 2021-ben, így azt az OTPre tudod visszakérni, azt mindenképp megvárnám a helyedben.

  • mephisto5
    , én úgy tudom, csak oda lehet kérni a visszatérítést, ahova volt befizetés is az előző évben.
  • attila
    jól tudod !
  • mzsombor

    Uhh, valóban, azt elfelejtettem hogy közben 2022 lett… 🙁 Ebben az esetben sajnos csak az OTP-be kérheted a 150e Ft-ot.

  • Stone
    Épp tegnap gondolkodtam, hogy inkább S&P500 ETF-et veszek a pénzből és hagyom az egész adó visszatérítést a francba. Ahogy szárnyal a tőzsde az elmúlt években, simán jobban járok.
  • Tothger
    Valamiböl be Kell pótolni a kamatstop miatti veszteségeket.Azt senki sem gondolta komolyan hogy a bankok benyelik.
    Tudom ez EÜ pénztár, da akkor is csak egy leányvállalat
  • Stone
    Hmm… befizetsz 750.000 HUF-ot es van rajta nyereseged kb 100.000 HUF a levonasok utan, szoval kb 13%.

    VUSA elmult 5 ev alatt atalgosan 18%-ot hozott, ez elmult evben 30%-ot.

    Gondolkodoba estem.

  • gaborr
    /off
    DKJ-n egész értelmezhető hozamok vannak már (1 éves 3%+). DKJ-t cégek, társasházak, bárki vehet. Lassan _eltűnik_ a lakosági állampapírok extra profitja.
  • Tóni
    Számvető blog készített egy pénztári kalkulátort (befizetés arányosan mennyi marad a 150000ből költségek után) . Itt maximális befizetésnél az OTP a 11…
    szamveto.hu/egeszsegpenztar/

    Szerintem is visszatérítés és számla lenullázás után éri meg váltani (persze ha nem akarsz párhuzamosan kettő pénztárat). Van sokszor kilépési (feltéve hogy maradt még bent összeg) és belépési költség illetve ha felvennéd átvitel helyett a bentmaradó összeget akkor még adóköteles jövedelemnek is számít.

  • Grza

    Én nem mondtam, hogy indokolja 🙂
    Csak annyit mondtam hogy nyilván portfólió-kezelésből viszonylag kevés pénzt tudnak összekaparni, mert gyakorlatilag ami befolyik az rögtön kifolyik… 🙂
  • Danhadnagy
    én majdnem póruljártam tavaly, mert Prémiumot elhagytam, és az SZJA bevallás során már Generaliba kértem, de oda nem utalt a NAV, hanem küldött egy levelet, hogy nem tudja teljesíteni (az más kérdés, hogy akkor miért tudtam kiválasztani az újat). Szóval az a lényeg, hogy csak a tárgyévben befizetett számlára kérheted a visszatérítést. Szóval bementem a NAVhoz, a Prémiumra kértem. 30 nap után meg is kaptam. Volt pár számlám, illetve gyorsan kipörgettem a maradék összeget számlákkal, így sikeresen lenuláztam a 150-et.
  • Tamás
    “20 millió anyagi jellegű ráfordítás és 373 millió forint kifizetett munkabér. Mégis mi a retekre tudott elmenni közel egymilliárd forint?

    Néhány tétel:
    internet, telefon 23 millió forint”

    35-40 ember dolgozik 1 pénztárnál?
    Általában az üf szolgálat szokott a legtöbb lenni, az meg az összevont Pillér, Patika, akárminél uaz az 3-4 fő.

    Szerintem 20-30 embernél biztos nem kell több, főleg adminolnak úgy is.
    30 ember vastagon számolva legyen 10e Ft/fő a telefon nettel, 3,6 m Ft egész évre.
    Valszeg a telkó szolgáltató adja a céges kocsikat is.

    ” Nekem Új Pillér 4,5% 500000ig.”

    Igen, és akkor ezt azt jelenti, hogy az össze szral Te foglalkozol, és a kezdeti 25%-ból lett ugye 20 és még abból is lejön min 5% (van még éves pár ezer Ft kártyaköltség is).. lassan már nem éri meg az egésszel foglalkozni, tiszta gáz lett ez is.. 🙁

  • Nappeti
    Köszönöm a válaszokat! Ezek alapján akkor megvárom a NAV visszatérítését és csak utána váltok.
  • T-étova
    Mivel a hó végén még töltöttem rá a megmaradt munkabérből, így láttam, hogy változni fog.
    Kicsit túl is töltöttem így (nem sokkal), de inkább befizettem a 4%-on, és lekötöttem belőle, minthogy majd 6,5%-on menjen be január elején.
    Sebaj, addig egész évben át lesz minden csoportosítva, és amikor megfelelő áttolom majd az EP-be.

    De engem is elgondolkodtatott, hogy bizony a kalkulátor bizonyos befizetési összegnél már jóval jobbnak hozza az MKB EP-t. Meglátjuk mi lesz az idei cafeteria, és akkor majd kiderül, hogy is lesz ez jobb.

  • Idegen
    OFF:
    Esetleg minihírnek ezt is le lehetne hozni. Szerintem sokan vannak/lesznek akik az 5 ezer forintos kamarai tagdíjat (lehúzást) megszokásból a megyeszékhely szerinti kamarának utalják, miközben idéntől már nem oda kell. Természetesen erről emailben senkit sem értesítettek, és a legtöbb kamarai honlapon sem szerepelt még tegnap amikor néztem.

    A kamarai hozzájárulást 2022. január 1-jét követően nem a vállalkozás székhelye szerinti területi kamarának, hanem az országos kamarának, vagyis a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának kell megfizetni a Gránit Banknál vezetett 12100011-10639683 számú bankszámlára. A közlemény rovatban kérjük tüntesse fel vállalkozása 11 számjegyű adószámát a befizetés beazonosítása érdekében.

    mkik.hu/

  • Anya
    Mi a véleményetek a Medicover Egészségpénztárró,? Még viszonylag új (2019?).
    medicoveregeszsegpenztar.hu/igenybe-veheto-szolgaltatasok/
    Amit gyors keresés után találtam az 5% működési ktg+1000ft belépési ktg. Nincs app, kártyás fizetés, stb, s úgy látszik, hogy csak a Medicover csoport számláit fogadja be (ez lehetséges?), de a 20% adójóváírás mellett ad 10% kedvezményt a szolgáltatások árából. Elég informatív a honlap, van kalkulátor is: medicoveregeszsegpenztar.hu/kalkulator/
    Közvetlen családtagok bevonhatók.
    Úgy tűnik, hogy azoknak, akik amúgy igénybe veszik a Medicover klinikák/kórház/fogászat szolgáltatásait vagy a patikát és amúgy nincs Medicoveres egészségbiztosításuk, azoknak még jó is lehet nagyobb értékű fizetéseknél. Mi a véleményetek?
    Nekem van céges Medicover egészségbiztosításom, de nem mindent fedez (Spring White csomag), szóval még így is érdekes lehet.
  • KommentElek

    De jó, akkor Parragh örülni fog, lesz, akik eltartják továbbra is a befizetésekből.
  • Küldött
    “ki volt valaha EP küldöttválasztáson?”

    Ne viccelj, miért tennék ilyet magammal?

  • Lehúzó
    Én egy ideje nem likvid biztosításként használom az EP-t, azaz a befizetés minimalizálására optimalizálom. Mindent lekötök 10% adójóváírás mellett és annyit fizetek be, amennyi kell ( lekötve az érkeztetett összeget) az adójóváíráshoz. Lassan a minimál befizetés is sok lesz, akkor elkezdem megint beküldeni a számlákat, de ha valami beütne, akkor évente felszabadul itt egy szemmel látható összeg. És még annyi előnye is van, hogy nem költöm hülyeségre a “jatékpénz” jellege miatt.
  • Sajtos Makaróni
    Hànyni tudnék az egész Egészségpénztàri rendszertől. Persze csinàlom èn is lelkesen, mert kettőnknek évi kb. 220 ezer ami kijön belőle. Úgy szamolom, hogy az 1 éves managelés max 1 munkanapot vesz igénybe. Ennyit se munkàban, se maszekkal nem keresek. És inkàbb legyen nàlam, mint stadion legyen belőle, mert itt csak akkor működik bàrmi is, ha virítod a lóvét. De felháborító az egész rendszer, hogy ezzel töltöm az időt, hogy zsonglőrködök, adminisztràlok, korbacsolom az asszonyt hogy nyomja a HR-t az igazolàsèrt. Közben az egész EP semmi, de semmi hozzàadott értéket nem csinàl. Max., hogy az ott dolgozóknak van jól fizető munkájuk. Minden sokkal jobb lenne, ha semmi jóvàírás nem lenne, mindenki adózna és a dolgàt csinàlnà, ha annyira akarjàk legyen az első 250 szja 0%-val adózva. amire EP-t fel lehet hasznalni ugyis kifizetik, de akkor ugye nem lehetne a semmire 6%-ot lehalàszni.Undorító
  • mzsombor

    Ha van Spring White csomagod, akkor az a nem fedezett ellátások árából ad helyből 20% kedvezményt, és a Medicovernél más egészségpénztár kártyájával is fizethetsz/kérhetsz számlát. Szóval csak a kedvezmény miatt nem érdemes ebbe az EP-be belépned, ha amúgy biztosított vagy! 😉

  • KommentElek
    Limitálni kellene államilag, hogy hány %-ot vonhatnak le a pénztárak, hulljon a férgese.
    Plusz, ha már állami ellátás gyakorlatilag alig-alig van, műtét nuku, csak sürgősségi, a 20%-ot megemelném 30-ra vagy 40-re, mert belekényszerítik az embereket a magán egészségügybe.
  • Zsolt
    Ne csak az adójóváírás mínusz pénztárköltség elvet kövessétek! Egy egészségpénztár többet is nyújt!

    Járulékos nyereségek:

    – kedvezmények a szolgáltatóktól: 10-20-30, akár több százalék kedvezmények pl. magánklinikákhoz, optikákba, fogászatokra, stb…

    – flottadíjas egészségbiztosítások: még a 119 Ft-os Bázis egészségbiztosítás is segíthet, pl. kritikus betegségeknél, hiszen pl. szívinfarktus, rák, stroke betegségeket már nagyobb részben túl lehet élni, viszont a kritikus, gyorsabb felépüléshez bizony jól jön onnan az 1 M Ft szolgáltatási összeg, amivel lehet finanszírozni gyógytornát, logopédiát, stb. Valljuk be, miután kikerülsz az állami kórházból otthonra, nehéz az államiban ezekre időpontot találni, nemhogy házhoz járó gyógytornászt NEAK-ra. Egyéni egészségbiztosításnál, mint a Union PrivateMed Next, vagy a Generali PrivateCare kb. 2x-3x vagy többe kerül egyénre szabva.

  • János
    Bázis egészségbiztosítás:
    otpegeszsegpenztar.hu/hu/bazis_biztositas

    Opcionális egészségbiztosítás:
    otpegeszsegpenztar.hu/hu/opcionalis-biztositas

    Legnagyobb csomagban fekvőbeteg ellátás is van!

    Újpillérnek van 6000 tagja és 20 M Ft bevétele.
    Szívesen tárolnál ilyen helyen nagyobb összegeket?

    Ne csak az adójóváírás mínusz pénztárköltség elvet kövessétek!
    Járulékos szolgáltatásokat, kedvezményeket is figyelembe kell venni!

  • Péter
    Érdemes több EP-t fenntartani a bázis egészségbiztosításokért.
    pl.:
    – Prémium Védőháló 85 Ft / hó
    – OTP Bázis 119 Ft / hó
    – Izys Védőangyal 395 Ft / hó
    – MKB Gondoskodás 83 Ft / hó

    Pl.: kritikus vetegség esetén több helyről tudsz igénybe venni szolgáltatást, ill. 1 napos sebészetet, CT/MR-t. Összeadva nagyobb biztosítási összeghez jutsz szolgáltatás igénybe vételéhez.

  • Anya
    , igen, ezeket ismerem, de tény, hogy a hszemben nem tértem ki rá. 🙂 Amúgy olyan családtagnál (pl. nagyon idős szüleimnél) és egy komolyabb vizsgálatnál, ellátásnál gondolkodtatna el, mert őket nem tudtam a koruk miatt bevonni a céges medicoverbe, csak a férjemet. Így ők jelenleg az összes medicoveres szolgáltatásnál fizetősek, de persze otp ep kártyával/számlakéréssel már fizettünk ki szolgáltatást.
    A medicover ep tényleg csak a saját csoportja számláit fogadja be? Erről mit tudsz?
  • cabala
    Köszi az infót, épp tegnap utaltam el még a tavalyi számlaszámra. Megnéztem az mkik.hu-t és tényleg központi számlaszám van, de a helyi oldalon például a BMKIK.hu-n még nincs fent. Felhívtam a kezicsókolomot és arról tájékoztatott, hogy nem gond továbbutalják (megadtam neki az adataimat) és még megkérdezte, hogy erről én honnan tudok? 🙂
  • tp
    Inkább 160ezer az a break-even point a régi és új ktsg.-ek szempontjából.

    Köszönöm a hírt, inkább feltámasztottam az ÖNyP-t, OTPEP pedig az eddigi 750e helyett 250e-et kap.

  • stan83
    Idéznék az OTP EP hírleveléből:
    “Jövőre kedvezőbb működési költséggel számolhat”
    Na végre, ez egy jó hír!
    “… Ez azt jelenti, hogy az átlagos, 100 ezer Ft alatti befizetéseket jövő évtől kevesebb levonás terheli. Így még több megtakarítást gyűjthet az OTP Egészségpénztáron keresztül!”
    Inkább nem kommentálnám ezt a megfogalmazást, mert a végén kitiltanak 🙂
  • Hogy fizet?
    @janos ti ugye ugyanaz az ember vagytok? Pár perc különbséggel sikerült beküldeni ugyanazokkal a szófordulatokkal a PR-szöveget. Hogy fizet az OTPEP? 🙂
  • mzsombor

    Péter is a brancs tagja. 😉


    Próbáltam bogarászni a szabályzatot, nem egyértelmű teljesen, de nekem úgy tűnik, hogy csak medicoveres számlákat fogadnak be. Legalábbis sehol sem találom az egyéb szerződött partnereket…

  • Zsolt
    6 perc különbség van a 2 komment között. Könnyen tudott másolni.

    Amíg nincs egészségügyi problémád, nem tudod az államiban mi vár. Ha van egészségügyi problémád az egészségbiztosítás kizárja a meglévő betegséged kezelését.

    Ezért jó, ha van egészségbiztosításod még egészséges állapotodban, hogy legyen hova fordulnod baj esetén, valamint a kedvezményeket igénybe venni, amit a szolgáltatók adnak a pénztártagoknak és a megjelölt hozzátartozóknak.

    Amennyiben ez marketing szöveg, akkor egészségromlás esetén az államiban kitartást. Én inkább havi pár ezret erre áldozok, mert az egészségem fontosabb, amihez miharabbi ellátást szeretnék. A TB ezt nem tudja nekem garantálni.

    Ha fizet az OTP, ha nem, akkor se várok az államira.

  • AKK
    és egyértelműen fizetett marketingesek!

    Kell a fenének a járulékos biztosítás! Köszönöm, de nem akarok se szívinfarktust kapni, se megvakulni. Ha valami komoly betegség beüt akkor meg inkább az államiban bízom ilyen esetben.

    Ma már nem éri meg Egészségpénztárral szórakozni. 2 év alatt állampapírban tartva már ugyanott vagy! Ep-ben csak az új befizetésre adnak egyszeri “kamat”-ot, a már bent lévőre nem. (2 éves lekötésre adnak 10%-ot a két évre < állampapír)

    Anno sajnos én is kimaxoltam a 750 ezres befizetésekkel + lekötésekkel, de nem érte meg, mert csak 3-4 év alatt fogom tudni felhasználni az összeget. Állampapírban tartva több pénzem lenne most. Abszolút veszteség!

    Már nem fizetek be rá soha többet. Szórakozzon vele akinek 7 anyja van, aztán a végén még negatívba is lesz az ÁP képest.

    Majd megszüntetni vagy inkább 0 Ft-on megtartani érdemes szerintetek? Prémium ep

  • Hanna
    Nagyon köszönöm az információkat. Nekem is OTP egészségpénztári tagságom van, mivel amikor nyitottam, arra gondoltam, hogy azt szinte mindenhol el fogják fogadni. De ezt teljes pofátlanság, amit művelnek, lehúzás a köbön. Abban a sávban fizetek be, aminél már nagyon számít, hogy mennyit vonnak le. Semmiféle tájékoztatót nem küldtek a változásról, és nem látogatom naponta sem a honlapjukat, sem a szabályzataikat nem olvasgatom ilyesféle gyakorisággal.
    Tud valaki az OTP-nél olcsóbb, stabil, széleskörűen elfogadott egészségpénztárat? Akár olyant, amivel saját tapasztalata is van?
    És azt tudja valaki, hogy van-e különbség az egyes egészségpénztáraknál az elszámolható termékek listájában? Egy otthoni nyirokmasszázs gépre lenne szükségem, elég drága készülék, és az OTP-nél pont nem szerepel a listában, persze, lehet, hogy máshol sem.
  • Ep tag

    De azt írták, hogy a bentlévő összeg állampapírnak megfelelő hozamot hoz! Nem???
    De én is azt tapasztaltam, hogy alig kaptam valamit a bentlévő összegre. Fel is vagyok háborodva.
  • Peter
    így van, ők fizetett marketingesek! Amikor egészségügyi problémad lesz, nem ám reklamálni, hogy fizetem a TB-t és nem adnak megfelelő szolgáltatást! Kénytelen vagy az állampapíron nyert kamatokból magánba menni, ahol nem adnak Neked kedvezményt és szégyelljék magukat, hogy ilyen drágák… Majd amikor megérted az EP feladatát a napi életedben, nem a kimaxolt bevételt fogod értékelni, hanem pl. azt, hogy a munkáltatódnak lenne lehetősége pl. a célzott számlára fizetni a bérnél jóval kedvezőbb feltételekkel. Igazad van. Hagyd az OTP EP-t és tedd olyanba a pénzedet, ahol a legolcsóbb, mert Magyarországon még nem számoltak fel EP-t rossz gazdálkodás miatt! Ha ez megtörténik, biztos kifizetnek napokon belül! … Így van?

    mnb.hu/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/2016-evi-sajtokozlemenyek/a-jegybank-visszavonta-a-pro-v1ta-egeszsegpenztar-engedelyet

  • Zsolt

    “De azt írták, hogy a bentlévő összeg állampapírnak megfelelő hozamot hoz! Nem???
    De én is azt tapasztaltam, hogy alig kaptam valamit a bentlévő összegre. Fel is vagyok háborodva.”

    Állampapíroknál van lakossági és intézményi.
    Intézményire szinte semmit se ad az állam…

    Megtakarításra az ÖNYP klasszikus és kiegyensúlyozott portfóliói se hoztak valami sokat.
    netfolio.hu/arfolyamok/onkentes_nyugdijpenztari_egyseg

    Az EP megtakarításra kb. olyan, mint az ÖNYP klasszikus.
    Az EP egészségmegőrzésre való.

    otpegeszsegpenztar.hu/static/otpegeszseg/sw/file/ep_2021_evi_bef_politika.pdf

    A Pénztár egyes alapjai az alábbi tőkepiaci indexek:
    Az egyéni számlák tartalékai, azaz a fedezeti alap és a működési alap esetében:
    50% RMAX+ 50%MAX

    A likviditási alap esetében: 100% RMAX

    akk.hu/statisztika/hozamok-indexek-forgalmi-adatok/indexek

Vélemény, hozzászólás?

A megadott név fog megjelenni, ezért érdemes nem a valódi nevedet megadni a hozzászóláshoz.

A hozzászólás előzetes moderáció után fog megjelenni.

A hozzászólás párbeszédre van kitalálva és nem monologizálásra. Ezért fogalmazd meg úgy a mondanivalód, hogy beleférjen egyszerre egy hozzászólásba. Senki nem akar téged olvasni 15 hozzászóláson keresztül (rajtad kívül természetesen). Ha cikket szeretnél írni, ajánlom valamelyik ingyenes blog oldalt, azok valók ilyenre.

Minden hozzászólótól elvárjuk a minimális tiszteletet mások felé. Akiknek ez (még) nem megy, azoknak felesleges fáradnia a gépeléssel. Beszélj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled beszéljenek. Ennyire egyszerű eldöntened, megfelelsz-e ennek a feltételnek.

A hozzászólás nem alanyi jog, hanem egy lehetőség, ha olyat tudsz mondani, ami mások számára hasznos és építő. Köszönjük a megértést.

(Elnézést kérek mindenkitől, a fentiekért, sajnos a félreértések miatt kénytelen voltam leírni ezeket. Természetesen a te hozzászólásodat is szeretettel várjuk.)

Figyelem: FIREFOX böngészővel gondod lehet a hozzászólás elküldésével. Használj másik böngészőt a hozzászóláshoz, amíg ki nem javítják a hibát.

 karakter még felhasználható

A hozzászólás elküldésével hozzájárulsz, hogy az IP címed technikai okokból tárolva legyen. Ha ezt nem szeretnéd, ne küldd el a hozzászólást. Kérésre a hozzászólást töröljük az IP címeddel együtt.