Találatok:

A kategória cikkei feltöltés alatt.
Egyéb

Megjelent a NOK-ot szabályozó rendelet

A hangzatos Nemzeti Otthonteremtési Közösség néven a kormány felélesztette a nemrég betiltott fogyasztói klubokat, immár államilag is támogatva a nemrég még tiltott közösségeket. Azt eddig is tudtuk, hogy a törvényt úgy sikerült ...
Egyéb

Verseny a fixált kamatú lakáshitelek piacán

A blog hitelszakértője, Gábor újabb írással jelentkezett, ezúttal a fix kamatú hitelek kamatcsökkentéséről. Amíg a rövid kamatperiódusú lakáshitelek hűen követték az alapkamat csökkentéseit, az öt-tíz évig fix kamatok nem sie...
Egyéb

Svájci nem a garantált alapjövedelemre

A garantált alapjövedelem pár éve közbeszéd tárgya több országban. A lényege, hogy mindenki kapna havi pár tíz-százezer forintot csak úgy, a létezés okán. Erről itt írtam két éve és utána itt is. Bár nem lenne kétségem afel...
Egyéb

Kezdő vállalkozók adózása

A múltkori cikkben írtam arról, hogy az anyagi előrejutás egyik legjobb módja, ha valaki ki mer lépni és vállalkozni kezd. Először munka mellett, majd ha már jobban megy a dolog, akkor akár főállásban. Sokan kérdezték, hogyan lehetn...
Egyéb

Cafeteria változás

A tegnapi bejelentés szerint eldöntött tény, hogy a cafeteriát megváltoztatják január elsejétől, évi maximum 350 ezer forintot lehet adni SZÉP kártyára és további 100 ezret készpénzben a dolgozóknak. (A közszférában ez 100+100 e...
Egyéb

Miért ennyi?

Péter kötött egy "költségmentes" vegyes életbiztosítást, mindjárt 35 évre. (Erről itt írtam bővebben) Azt gyorsan összeadta, hogy beígért biztos lejárati összeg messze nem lesz annyi sem, mint amit addig befizet (jó 7.000 euróval ...
Egyéb

Ha elkap a lendület

A Transunion (amely egy amerikai lakossági hitel-minősítő cég) publikált egy érdekes tanulmányt, ami a lakáshitelt igénylők anyagi viselkedését követte nyomon, a lakáshitel felvétele előtt és után 6-6 hónappal. A felmérésben 16,...
Egyéb

Szülőtartás

Pár napja borzolja itthon az idegeket a PTK módosítására tett indítvány, ami a gyerekeket a szülők eltartására kötelezi. Eddig is volt ilyen törvény, igaz az sem régóta, csak 2011 óta, de most a változás után (ha életbe lép, de ...
Egyéb

Te is lehetsz vállalkozó!

Nagyon gyakran azt látom tanácsadásokon, hogy az emberek a pénzügyeik rendbetételével kapcsolatban a legkézenfekvőbb dologra nem gondolnak: a bevételeik növelésére. A legtöbben ugyanott dolgoznak évek-évtizedek óta és  ugyanazt csi...
Egyéb

Hogyan ne vegyél több felesleges dolgot

A pénzünkért komoly harcot vívnak a cégek, akik azt szeretnék, hogy az ő termékeiket vagy szolgáltatásaikat vegyük meg, akkor is, ha arra tulajdonképpen semmi szükségünk, vagy egy sokkal olcsóbb alternatíva is ugyanúgy megfelelne a ...
Egyéb

Ma jár le az adóbevallás határideje

Mint minden évben, idén is közel másfél millió ember az utolsó napokra hagyta a jövedelemadó-bevallás beadását, aminek a határideje ma jár le. Szintén a mai napig tudsz rendelkezni az 1%-ról. Tavaly óta a friss házasok kapnak havi 5...
Egyéb

Befelé az erdőbe könnyebb az út

Beszéltem egy fiatal párral a napokban, akik pár milliónyi hitelt görgetnek maguk előtt. Ezek nagyobbik része diákhitel, de van folyószámla-hitelkeret is, amit hosszú hónapok alatt sikerült felhalmozni. Mindig csak egy kicsivel költött...
crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram