Gondoskodó állam kontra piacgazdaság, Magyarország vs. Szlovákia

Írtam két bejegyzést, az egyiket a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságáról, a másikat az ingyenesnek gondolt, egyébként igen költséges felsőoktatás fizetőssé válásáról.

A hozzászólásokból egyértelműen látszik, hogy az emberek a mai napig nem tudnak elszakadni a gondoskodó állam hamis ideológiájától. Némelyek felháborodtak azon a véleményemen, hogy ha nincs más megoldás, akár dolgozhatna is a diák, ahogy ezt teszik szerte a világon, vagy ami már tényleg szentségtörés, levelezőn is el lehet végezni egy főiskolát, munka mellett. Az ingyenes felsőoktatás az “jár”, hogy képzelik, hogy el akarják venni, vagy hogy némelyeknek nagyobb erőfeszítéseket kellene tenni a siker érdekében.

» Read more

Share

Fizetős felsőoktatás. Ez lenne maga a vég?

Folytatva a tegnapi példát, a nyugdíjkérdés után ma a fizetős felsőoktatásról szeretnék írni.

Az egész ország felbolydult, mert a kormány hozzá mert nyúlni egy másik évtizedes, bebetonozott  előjoghoz, az ingyenes felsőoktatáshoz. Az államilag finanszírozott (“ingyenes”) felsőoktatási helyeket mintegy 40%-kal csökkentették, erre kitört az egész országban a világvége hangulat.

Ellenzéki politikus nyilatkoztak népnyúzásról, a társadalom végleges kettészakadásáról, ahol mától csak a gazdag szülők gyerekei tudnak továbbtanulni, a szegények gyerekei véglegesen segédmunkásokká és kubikosokká válnak. Cikkek jelentek meg az elkeseredett diákokról, tüntetésekről, többen külföldre vándoroltak tanulni és ehhez hasonló hangvételű írásokkal volt tele az összes média.

Mielőtt továbblépnénk, fontos lenne egy dolgot tisztázni: olyan, hogy “ingyenes” nem létezik. Nincs ingyenes felsőoktatás, utazás, orvosi ellátás és gyógyszer. Pusztán olyan helyzet létezik, hogy valaki más fizeti a számlát, nem a szolgáltatás élvezője.

Az oktatásban is csak annyi történik, hogy eddig nem az állta a tanítatás költségeit, akinek abból haszna származott, hanem az adófizetők összesége. » Read more

Share

Mi is az a nyugdíj tulajdonképpen?

A napokban olvastam az egyik blogban egy bejegyzést, ahol a levélíró, valószínűleg egy friss nyugdíjas az utazási kedvezmények várható megnyirbálása miatt emelte fel a hangját. Ha a nyugdíjasoknak fizetni kell, sőt esetleg teljes árú jegyet kell fizetni az utazásaik után, akkor beszorulnak a négy fal közé, pedig – idézem -“Nem arról szólnak a nyugdíjas évek, hogy az ember fia, lánya, élvezze a jól megérdemelt pihenést, használja ki az élet nyújtotta lehetőségeket a maga módján?”

A magyar néplélekben a mai napig úgy él a nyugdíj és a nyugdíjas kor, hogy az ember lehúz 30-40 évet munkában, aztán hátradől és jó esetben további 15-20 évig a valamikori fizetésének a 75-84%-át kézhezkapva élvezi az életet. Ehhez az állam minden további támogatást is adjon meg, mint például a kedvezményes, vagy ingyenes utazás.

» Read more

Share

Garantált éves 15% hozam forintban!

Ezt az ajánlatot találtam egy viszonylag ismertebb oldalon:

Szeretnénk figyelmébe ajánlani a jelenlegi devizapiacon vonzó befektetési lehetőséget kínáló Strukturált RC-Deviza terméket.

Forint befektetése esetén akár éves garantált 15%.

Euró befektetése esetén akár éves garantált 12%.

Dollár befektetése esetén akár éves garantált 12%.

– A 15% éves hozam a lejáratkori árfolyamtól függetlenül jár!
– Ha a megfigyelés időpontjában a forintom a mostani 291.5-ről 288-ra vagy az alá erősödik, a mai árfolyamnál 3.5 Ft-tal kedvezőbben váltódik át a pénzem EUR-ra.
– Ezt követően akár újraindíthatom a befektetést immár EUR-ban 12% körüli várható éves hozammal.

Kinek jó ez a befektetés? » Read more

Share

Az évszázad befektetései és a naiv emberek (Botanoo)

Kedves Olvasóim,

Ez cikk a Botanoo-ról és a hasonló remek ajánlatokról szólt, de eltávolítottam, mert nem hiányzik mindenféle hercehurca, hogy azon kelljen valakinek a jogi képviselőjével vitatkoznom, hogy ez most “csak” MLM, vagy pilótajáték, meg hogy mennyire komoly ez az önkéntes piac, meg mennyire megbízható egy cég, amit csak Magyarországon (és most már Romániában) ismernek.

Hogy MLM, vagy piramis, azt mindenki döntse el maga, de így működik. (valaki lementhetné, amíg le nem törlik.)

Mivel már többen is írtak a témáról, ajánlom figyelmetekbe Kupi Györgyi remek cikkét a témáról.

Meglepő módon Angliában is árulják ezeket a carbon crediteket, annyira, hogy az angol PSZÁF külön figyelmeztetést tett közzé és még a Guardian is foglalkozott a témával, túlárazott, szabályozatlan és eladhatatlan “fehér elefántnak” titulálva az egész dolgot. (A cikk itt, innen van link az FSA oldalára.)

Mivel az “önkéntes carbon creditek” egy teljesen szabályozatlan piac, viccből már megjelentek az ingyenes certifikátokat készítő oldalak.

Beírva a Google-be, hogy carbon credit scam (átverés), másfél millió találatot kapunk. Mindenkinek jó olvasást.

Érdemes olvasgatni a saját oldalaikat is, a kedvencem, hogy azért lehet megbízni  a Botanoo-ban, mert az dán cég és a statisztikák szerint a dán cégek megbízhatóak és a korrupció is ott a legkisebb, ezért nyugodtan rá lehet bízni a pénzt. Sajnos már becsuktam az oldalt, nem tudok linket adni (vagy 50-60 oldalt átolvastam, nem tudom, melyik volt.), de volt még pár ilyen gyöngyszem.

Ha valaki ezek után pénzt ad egy olyan cégnek, amiről semmit nem tud, egy olyan “termékért”, amiről fogalma sincs, csak mert abban reménykedik, hogy sikerül mást is beszerveznie és gazdag lesz, hát tegye.

Szóval, az eredeti cikket eltávolítottam, állást nem foglalok, lehet, hogy a Botanoo remek cég és az évszázad üzlete, ennyi.

Share

A költségekre mindig kérdezz rá!

Tegnap társalogtunk Mutyilufival, aki elárulta, hogy addig oltották újra és újra a fejét a bankfiókban egy bankszámlához kérhető/adható folyószámla hitelkerettel, amíg igent nem mondott, végülis mi baja lehet belőle. Rábólintott egy 30 ezres hitelkeretre, ami csodák-csodája magától 750 ezerre hízott. (Ebből ki lehet számolni, mennyi Mutyilufi nettó fizetése, mert tudom a szorzókat, de nem teszem 🙂 ) Hogy miért erősködtek vele a bankfiókban, arról itt írtam, de ez most mellékszál.

Amikor felvilágosítottam, hogy mennyibe kerül neki ez a nem is használt hitelkeret, kicsit morcos lett és visszaviharzott a bankba, hogy lemondja az egészet. Ugyanis egyszer kifizetett egy nyitási díjat, ami a hitelkeret egyszeri 1%-a, de minimum 2.000 Ft, ha igénybe veszi a hitelkeretet, fizet egy éves kezelési díjat, ami szintén 1%, de minimum havi 225 Ft, valamint az igénybevett összegre évi kb. 30% kamatot.

Egy 750 ezres hitelkeretnél ezek a tételek azért már egy mókás összeget adnak ki évente, főleg, ha nincs is rá szüksége.

Mivel nem ő az egyetlen naív áldozat, akinek meg sem fordul a fejében, hogy valamiért akár sokat is kellhet fizetnie és egyébként is már régen akartam erről a témáról írni nektek, most megteszem. A mai napi téma tehát a költségek, amire álmodban sem gondoltál volna.

Ezzel kapcsolatosan a legfontosabb bölcsesség az, hogy a költségekről soha senki nem beszél! Ha hitelkártyát akarnak rád tukmálni, nem fogják elárulni neked, hogy a kártyadíj minimum 6000 Ft évente, a kamat 45% (hogy jobban érezd a nagyságát: minden 100 ezer forintra évi 45 ezer forint), a postai, vagy készpénzes befizetés 500 Ft/hó, a késedelmi büntetés 3.500 Ft/alkalom, a hitelkeret-túllépés szintén ugyanennyi, amit akkor is kifizetsz, ha a bank terhelt be valami költséget és az miatt lépted túl az egyenleget. (A hitelkártyáról itt írtam.)

Aki életbiztosítást sóz rád, az nem fogja elárulni neked, hogy az első két évben befizetted pénzednek a 65-75%-ának örökre búcsút mondhatsz, mert azt elvonják kezdeti költség címén  Kicsit plasztikusabban: ha havi 30 ezres megtakarításos biztosítást kötsz, azt azonnal mintegy 480 ezer forintod bánja. És ez csak a kezdeti költség, a többi még ezután következik. Erről itt írtam, meg itt is.

Aki egy tőkevédett alapot akar eladni neked, az nem fogja felhívni a figyelmedet, hogy mondjuk 2% az alapkezelési költség, az idő előtti visszaváltásnál levonnak 5%-ot és hogy az értékpapírszámláért is kell fizetned. (A tőkevédett alapokról itt írtam, a befektetési alapokról általában itt.)

De a sort lehetne a végtelenségig folytatni. Ha bankszámlát kérsz, nem hívják fel a figyelmed, hogy a bankkártyáért külön kell fizetned minden évben, vagy hogy a postán kiküldött számlalevélért esetleg díjat kell fizetni, hogy a legolcsóbb számlacsomagnál még olyan dolgokért is pénzt számolnak fel, mint betétlekötés és pénzbefizetés és a többi.

Ezeket a költségeket még a bankfiókokban kihelyezett szép prospektusok sem tartalmazzák, sőt, hogy sokkoljalak, legtöbbször az életbiztosítási ügynökök, vagy a bankfióki alkalmazottak sem tudják.

Pedig az ilyen információkra lenne igazán szükséged, nem a szórólapok és weboldalak reklám-szövegeire.

Mit lehet akkor tenni? (Úgy értem, azon kívül, hogy figyelmesen olvasod a blogomat és jelentkezel az Akadémiára. 🙂  )

Biztos észrevettétek már, hogy bármilyen termékről írok, legyen az bankkártya, bankbetét-lekötés, vagy akármi, soha nem az erről szóló banki oldalakat linkelem be, hanem az úgynevezett hirdetményeket.

Ugyanis ezekben van benne a lényeg, a többi csak a mókusvakítás. A hirdetményekből megtudod, hogy miért mennyit vonnak le, hogy mikor mennyit kell fizetned és hogy is van pontosan például az az ingyenes készpénzfelvétel bármely automatából.

Ezeket a hirdetményeket megtalálod a bankok honlapján és törvényi kötelezettség miatt a bankfiókokban is mindnek meg kell lennie. Érdemes mondjuk megnézni a bankszámlád hirdetményét, mennyi mindenért vonnak le pénzt, amire nem is gondoltál volna.

Persze, legyél biztos benne, hogy érted, amit olvasol, mert mondjuk én még nem találkoztam olyan emberrel, aki értette volna, hogy milyen levonások vannak egy életbiztosításnál.

Ilyenkor kérj segítséget valaki hozzáértőtől, mielőtt még belecsapsz a lecsóba. (Ugye mondtam már, hogy nemsokára újra fogok tanácsadással foglalkozni? Hogy eddig miért nem tettem, arról itt írtam, hogy mik derülnek ki egy ilyen tanácsadás alatt, arról pedig például itt. De az önreklámot félretéve, ha nem értesz valami költséget, ne nyugodj bele, mert nagyon sokba fog az neked kerülni.)

Tehát összefoglalva: ha nem akarsz úgy járni, mint Mutyilufi és még számtalan másik ember,  ne gondold azt, hogy valami olcsó, vagy ingyenes, mert neked így a logikus, mindig kérdezz rá az összes költségre és apróbetűre, az idő előtti visszaváltásra és mindenre, ami eszedbe jut, valamint kérd el a hirdetményt is és addig olvasd, amíg biztos nem vagy benne, hogy érted.

Nos, bízok benne, hogy ma is kicsit okosabbak és dörzsöltebbek lettetek a pénzügyi termékek terén. 🙂

Egyetért? Kiegészítené? Vitatkozna? Kérdése van? Ne habozzon leírni a véleményét a kommenteknél. (Ha még nem tette meg, egy rövid regisztráció szükséges lehet.)

Olvassa el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretné tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelöljön be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Share

Állami mentőövek a lakáshiteleseknek

Folytatva a tegnapi bejegyzést, ami a kezelhető méretű adósságokból való kilábalásról szólt, a mai posztban összefoglalom a deviza lakáshiteleseknek kialakított állami segítségnyújtások lényegét.

A meghatározott árfolyamon való előtörlesztés lehetőségének határideje már lejárt, ezért ezzel nem foglalkozom.

Azoknak, akik nem tudtak élni ezzel a lehetőséggel, további három módon segít a kormány. (A hivatalos dokumentum a pontos részletekkel itt olvasható.)

Az első támogatási mód azoknak szól, akik tavaly szeptember végéig már a minimálbért elérő összeggel 90 napon túli késedelembe estek és igazolják, hogy nem önhibájukból történt a nemfizetés. Amennyiben az ingatlan értéke nem érte el a hitelfelvételkor a 20 millió forintot, március 15.-ig kérhetik a hitelük forintra váltását úgy, hogy a bankok a tartozás negyedét elengedik. A határidő viszonylagos közelsége miatt érdemes felkeresni a hitelt nyújtó bankot a további részletek és az új forinthitel várható törlesztőrészletének kiszámítása miatt.

Amennyiben az adós legalább egy gyermeket nevel és az ingatlan értéke nem érte el Budapesten a 20, vidéken a 15 millió forintot, a forintosított hitel kamatához állami kamattámogatás kérhető, folyamatosan csökkenő mértékben öt éven át. (Ha valaki már részt vett fizetéskönnyítő programban és azt sem fizette 90 napon át, az kizáró ok.)

Aki még ennek a könnyített hitellehetőségnek sem tud megfelelni és a december 15.-i változtatás szerint legalább egy kiskorú személyt nevel, és a hitelét 2009 vége előtt vette fel, végrehajtás esetén 30 napon belül felajánlhatja az ingatlan megvételét a Nemzeti Eszközkezelőnek. Ebben az esetben az ingatlan vételára nem lehet több Budapesten és a megyei jogú városokban  15, egyéb településeken  10 millió forint. Fontos tudni, hogy az Eszközkezelő a feltételek fennállása esetén sem veszi meg automatikusan az ingatlant, valamint két év alatt az ingatlant vissza kell majd vásárolni az Eszközkezelőtől. További információkért érdemes a Nemzeti Eszközkezelőt hívni közvetlenül a 06-40-100-444 -es kék számon. (A kormány hivatalos honlapján itt olvashatóak további részletek az Eszközkezelőről. Az első pár tucat sort érdemes átugrani, a lényeg jóval később következik. 🙂 )

A másik támogatás a jól fizető adósoknak szól. Ők a már megismert fix árfolyamokon (euro: 250 Ft svájci frank: 180 Ft jen: 2,5 Ft) kérhetik a törlesztőrészletük megállapítását és az eddigi három év helyett öt éven keresztül az ezen az áron való törlesztést.

Most már ezzel a lehetőséggel a deviza alapú lízinget igénybevevők is élhetnek.

További újdonság, hogy bár a meg nem fizetett tőketartozást továbbra is meg kell majd fizetni az öt év elteltével, de a kamatokat a költségvetés és a bankok fele-fele részben átvállalják. Ez egy komoly könnyítés az eddigiekhez képest, ugyanis a meg nem fizetett rész több mint fele kamattörlesztés, ennek pontos nagysága az eredeti és a még hátralévő futamidőtől függ.

A közszféra dolgozói további egyszeri juttatásban is részesülnek, illetve a nevelt gyerekek száma szerint várhatóan kamattámogatást is fognak kapni.

A részletekről ebben az esetben is a hitelt folyósító banknál érdemes érdeklődni.

Remélem, ezzel a kis összefoglalóval segítettem a lakáshiteleseknek eligazodni a sűrűn változó lehetőségek között.

Egyetért? Kiegészítené? Vitatkozna? Kérdése van? Ne habozzon leírni a véleményét a kommenteknél. (Ha még nem tette meg, egy rövid regisztráció szükséges lehet.)

Olvassa el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretné tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelöljön be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo

Share

Szabadulj meg az adósságaidtól!

Vakmacska, a Bezzeganya blog egyik szerkesztője keresett meg, hogy írjunk közösen egy cikket az adósságcsapdába került emberek számára, hogy milyen lehetőségeik vannak.

Rá kellett jönnöm, hogy eddig nagyon keveset foglalkoztam a kérdéssel, noha a legtöbb embert érinti ez a kérdés ebben az országban.

Ezt a hiányosságot szeretném ezzel a cikkel is pótolni.

Az adósságcsapdába került emberek helyzetét három kategóriába sorolhatjuk: a megoldható, az összeomlott, de talán még menthető és a romeltakarítás szituációi. » Read more

Share

Fizess egyszerűen! A Paypass kártyákról

Nagyon gyakran fizetek kisösszegű tételeket a pénztáraknál, például egy 3-400 Ft-os reggeli kifli joghurttal kombóért.

Ez az összeg túl kicsi ahhoz, hogy bankkártyával fizessek, ami amúgy is elég macerás és sokáig tart.

Viszont a készpénzes fizetés sem túl kényelmes, vagy keresgélni kell az aprókat, vagy nagy pénzzel fizetek, de akkor rövid időn belül némi túlzással fél kilósra hízik a pénztárcám a rengeteg aprótól.

Ezért már egy jó ideje gondolkodok egy Paypass kártyán. » Read more

Share

Az ingatlanpiaci szakértőkről

Mindig nagy örömmel olvasom a nagy ingatlanirodák elemzéseit és sajtóközleményeit.

Már negyedik éve időröl-időre az a legtöbb közleménynek a lényege, hogy itt az idő ingatlant vásárolni, mert ennél olcsóbbak már soha nem lesznek és ez az egyik legjobb befektetési forma. Néhány példa a közelmúltból: 2009. december: 2010 második felére felénkülhet a piac, újra vonzó befektetési lehetőség lesz az ingatlan. Cikk itt. 2010 március: pozitív növekedés, gyors talpraállás, kedvező árak. Cikk itt.

Értem én, hogy egy ingatlanforgalmazásból élő cég nem kommunikálhatja a potenciális ügyfelek felé, hogy ne vásároljatok, hanem inkább várjatok, mert lesz ez még olcsóbb is, hiszen akkor éhen hal a cég jutalék hiányában.

Azért tanulságos megnézni az FHB ingatlanindexét az árak alakulásáról:

Ma reálértelemben 35%-kal olcsóbbak az ingatlanok, mint 2007-2008-ban. » Read more

Share

Kiszámoló Akadémia: kérdések

Sziasztok, leendő tanitványaim. 🙂

Éppen most írom-írnám a tananyagot, ezzel kapcsolatban lennének kérdéseim:

Első: egy héten hányszor találkozzunk? Egyszer? Kétszer? Sűrűbben? Arra gondoltam, 18:30-tól 21:00-ig lennének az órák. Ehhez mit szóltok?

Második kérdés: mi legyen a tananyagban? Lenne egy alkalom a tőzsde-részvény-részvényelemzésről, egy a kötvény-kötvénypiac-állampapírok, államadósság kérdésben, egy a befektetési alapokról, tipusai, fajtái, teljesítmény mérése, stb.

A maradék hárommal vagyok kicsit bajban. Szeretnék egy órát általános ismeretekről (monetáris politika, fiskális politika, bankok, hogyan alakultak ki, hogyan működnek, miért van rájuk szükség, mi az a pénz és hasonlóak.), lenne egy óra a pénzügyi termékekről (biztosítások, életbiztosítások, banki termékek, sávos kamat, lépcsős kamat, kombinált cuccok, bankkártyák, ingyenes számlák, lakástakarék) és még egy a saját portfolió összeállításáról, diverzifikáció, kockázat, hogy számoljuk ki a kockázatot, alapvető pénzügyi számtan (jelenérték, jövőérték, kamatos kamat, stb.)

Olyan anyagot szeretnék, amihez nem kell ismerni a blogot, főleg, hogy az olvasók zöme nem is olvassa végig. Ezért mintegy 30%-ban már a blogból ismert témák lesznek, ezt vedd figyelembe, ha jelentkezel.

Tehát a kérdés: ti mit szeretnétek hallani, mi az, amiről biztos beszéljünk? Mi az, ami nem érdekel?

Még valami: sokan szeretnének vidéki előadásokat, aminek semmi akadálya, ha van elég jelentkező. Vidéken szombatonként lennék, akkor két alkalom menne le egy nap, azaz kb. 9-15-ig lennének az órák. Ha téged is érdekelne, jelentkezz, lássam, hol van komoly érdeklődés.

Írhatsz mailt (kiszamolo kukac indamail pont hu) vagy írj kommentet.

Share

A vagyonosodási vizsgálatról

Szinte minden pénzügyi tanácsadás alkalmával felmerül a vagyonosodási vizsgálat kérdése, ezért írok róla pár szót itt a blogban is.

Nem szeretnék állást foglalni etikai kérdésekben ezzel kapcsolatban, a célom pusztán a tájékoztatás.

(Egy kiss off: van egy jó hírem azoknak, akik folyamatosan kérdezték: hamarosan újra fogok pénzügyi tanácsadással foglalkozni, mert megint kiváltom a vállalkozóit. Szerény 35 ezer forintért átnézem a teljes pénzügyeidet és elmondom a véleményem. Terméket nem értékesítek senkinek. Így néz ki egy tanácsadás, olvasd el itt.) » Read more

Share

Amit az egyszázalékos felajánlásról tudni érdemes

A tegnapi adakozásról szóló bejegyzés folytatásaként összefoglalom pár szóban, amit a személyi jövedelemadóból felajánlható 1+1%-ról tudni érdemes.

A cikk aktualitását a február 15.-ei adóbevallási időpont közelsége adja. (Nem mindenkire vonatkozik ez a dátum.)

Már 15 éve az adózók felajánlhatják a jövedelemadójuk kétszer egy százalékát jótékonysági célra. Az első egy százalékot egyházaknak, vagy helyette egy államilag kijelölt kiemelt költségvetési előirányzatnak lehet felajánlani. Ez jelenleg a Nemzeti Tehetségprogram. A második egy százalékot bármilyen civil szervezet számára lehet felajánlani, amelyik legalább két éves múlttal rendelkezik.

Fontos kiemelni, hogy ezt a két százalékot mindenképpen befizeted a nagy kalapba, mindössze jogod van nyilatkozni arról, hogy szerinted hová kerüljön. Ha van egy számodra szimpatikus egyház és/vagy egy civil szervezet, őket tudod támogatni ezzel a nyilatkozattal.

Egy nyilatkozat átlag ötezer-ötszáz forintot ér a támogatott szervezetek részére, mégis az adózók több mint fele nem nyilatkozik.

A két nyilatkozat egymástól független, ha nem akarsz egyházat támogatni, vagy csak pont azt szeretnél, akkor nyilatkozhatsz csak az egyik egy százalékodról is.

Tavalyi változás, hogy most már az adóbevallásodtól függetlenül, külön borítékban is leadhatod  a támogatásodat, akár később is, egészen május 21.-éig, függetlenül attól, hogy mikor kell egyébként adóbevallást csinálnod.

Tavaly mintegy 100 ezer nyilatkozat volt érvénytelen hibás kitöltés miatt. A pontos technikai menetét a nyilatkozat kitöltésének itt találod. Leggyakoribb érvénytelenségi ok, ha külön boritékban nyilatkozol és elfelejted aláírni a boritékot a megfelelő módon. Erre külön figyelj. (Ha az adóbevallásod részeként nyilatkozol, akkor ez téged nem érint.)

Szintén kizáró ok, ha május 20.-áig nem fizeted meg a személyi jövedelemadódat teljes összegben, kivéve, ha erre részletfizetési kedvezményt kaptál.

Több új változás is van 2012-től. Az egyik a fentebb említett két éves múlt, kivéve a közhasznú szervezeteknél, ahol egy éves múlt is elég. A kiemelt közhasznú szervezet kategória megszünt.

Másik tudnivaló, hogy most már nem kell külön bejelentkezni az APEH (NAV)-hoz a civil szervezeteknek, enélkül is gyűjthetnek felajánlást, de utólag, a kifizetés előtt az adóhivatal megvizsgálja a jogosultságukat. A támogatható alapítványokról listát itt találsz. A civil szervezetekről pedig például itt. (Tavaly mintegy 30 ezer civil szervezetet támogattak az adózók.)

Másik változást az egyházakról hozott új törvény hozza, sok eddigi egyház már csak más minősítésben folytathatja a tevékenységét. Új listát a technikai számokkal például itt találhatsz.

Tipp: sok egyház és civil szervezet ingyen megcsinálja a jövedelemadó-bevallásodat, ha cserébe nekik ajánlod fel az egy százalékodat. Ha nem akarsz külön fizetni a bevallás elkészítéséért, ezen az úton is elintézheted azt.

Nos, remélem most már minden információt megkaptál, hogy idén te is felajánld az adód egy százalékát. 🙂

Egyetért? Kiegészítené? Vitatkozna? Kérdése van? Ne habozzon leírni a véleményét a kommenteknél. (Ha még nem tette meg, egy rövid regisztráció szükséges lehet.)

Olvassa el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretné tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelöljön be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Share

Az adakozásról

Mintegy fél éve szeretnék már írni az adakozásról, de mindig halogattam, mert elég kényes téma, a magyar társadalomban – finoman szólva is – nincs az adakozásnak kultúrája.

Ennek oka a négy évtizedes szocializmusban keresendő, ahol az emberek hozzászoktak a gondoskodó állam képéhez. Legyen szó az éhezőkről, az egyházakról, a bélyeggyüjtő klubokról, színházakról, bármiről, az emberek fejében még mindig az a kép él, hogy azért van az állam, hogy eltartsa és megsegítse az arra igényt tartókat. » Read more

Share

Így tanítsd a gyerekedet a pénzügyekre

Nagyon fontos, hogy a gyerekeinket megtanítsuk a pénz használatára, ha már ez nekünk kimaradt.

Ez néha kicsit fárasztó de szükséges dolog.

Ehhez szeretnék egy kis segítséget adni, bár egy blogbejegyzés ehhez kevés. Ezért most csak a kisebb gyermekek tanításáról írok pár dolgot.

Mi az, amire meg kell(ene) tanítani a gyermekeinket?

– A pénz eredete, a munka értéke
– Megtakarítás és a pénz befektetése
– A pénz okos elköltése és a pénz értéke
– Adakozás (na erre a legtöbb felnöttet is meg kellene tanítani, már régóta akarok erről írni.) » Read more

Share
1 2