A napokban olvastam az egyik blogban egy bejegyzést, ahol a levélíró, valószínűleg egy friss nyugdíjas az utazási kedvezmények várható megnyirbálása miatt emelte fel a hangját. Ha a nyugdíjasoknak fizetni kell, sőt esetleg teljes árú jegyet kell fizetni az utazásaik után, akkor beszorulnak a négy fal közé, pedig - idézem -"Nem arról szólnak a nyugdíjas évek, hogy az ember fia, lánya, élvezze a jól megérdemelt pihenést, használja ki az élet nyújtotta lehetőségeket a maga módján?"
A magyar néplélekben a mai napig úgy él a nyugdíj és a nyugdíjas kor, hogy az ember lehúz 30-40 évet munkában, aztán hátradől és jó esetben további 15-20 évig a valamikori fizetésének a 75-84%-át kézhezkapva élvezi az életet. Ehhez az állam minden további támogatást is adjon meg, mint például a kedvezményes, vagy ingyenes utazás.
Ahhoz, hogy a helyére kerüljön a nyugdíj és a nyugdíjas kor, érdemes felidézni a közelmúltat, miért is vezették be az állami nyugdíj intézményét a nyugati világban.
A nyugdíj rendszere, ami bár a világ legnagyobb részén ismeretlen fogalom,a mai nyugati világ állampolgárának viszont természetes juttatásnak és szinte már elidegeníthetetlen jognak tűnik, nem több, mint 84 éves intézmény Magyarországon és még ennél is kevesebb például az USÁ-ban.
Amikor bevezették a nyugdíjat az Egyesült Államokban, a cél a időskori éhezés(!!!) megelőzése volt és a jogosultság életkorát két évvel a várható élettartam felett állapították meg! Szó sem volt ellátásról, édes pihenéssel töltött évtizedekről, a cél mindössze azoknak a megsegítése volt, akik túl sokáig éltek ahhoz, hogy a saját tartalékaikból tudják finanszírozni a megélhetésüket az életük végén.
Ahogy a nagyobb jólétnek és az orvostudománynak is köszönhetően radikálisan megnött az életkor, úgy vált lassan a nyugdíj valamiféle államilag finanszírozott, kiérdemelt több évtizedes pihenéssé. A kezdeti szociális segély méretű összeg pedig az aktív fizetés több mint háromnegyedére duzzadt néhány országban, például nálunk is.
Ez bár nagyon vonzó juttatás az érintetteknek, a nyugati államok költségvetését soha nem látott mértékben megterhelte és az egyik legnagyobb kiváltó oka volt a jelenlegi európai államadósság-válságnak.
A magyar felosztó-kirovó rendszer fenntarthatatlanságáról sok adattal és grafikonnal itt írtam, jelenleg kicsivel több, mint három és félmillió embernek kell eltartania mintegy hárommillió nyugdíjast és a helyzet évről-évre tovább romlik.
Amíg Magyarországon az emberek 32%-a tölti csak be a 62 éves kort nyugdíjba vonuláskor, ez a szomszédos Szlovákiában 65% és amíg a magyar átlagnyugdíj a fizetés közel 80%-a is lehet, ez az arány például a németeknél 46%.
Ingyenes utazást Európában talán csak Írországban kapnak a nyugdíjasok, kedvezményes utazási lehetőséget is csak sok megszorítással biztosítanak, például nem utazhatnak a nyugdíjasok kedvezményesen csúcsidőben.
Ha bárki említené merné, hogy a túlzott támogatások miatt csőd közelbe kerülhet az ország, egy emberként támadnak rá az érintettek. Visszatérő érv, hogy a 93 ezer forintos átlagos öregségi nyugdíjból hogyan lehetne például bérletet venni, mintha minimálbérből könnyebb lenne két teljesárú bérletet és esetleg két diákbérletet kigazdálkodni.
A kisnyugdíjas is örök szereplője ezeknek a vitáknak, mint végső érv. Csak azt felejti el mindenki, hogy akinek kevés a nyugdíja, annak a fizetése is kevés volt, vagyis egész életében szegényen élt, akkor miért pont a nyugdíjban kellene neki nagyobb ellátást élveznie?
Ilyenkor az összes blogban az érintettek megkérdezik az embertől, hogy van-e neki nyugdíjas szülője és ha igen, van-e szíve, hogy meg akarja őket rövidíteni?
Ameddig a nyugdíjasok 3 millió szavazót jelentenek minden választáson, a politikusok sem mernek nyírbálni a kedvezményeiken. A jelenlegi kormány is inkább összeveszett az egész világgal, felélte a nyugdíjakasszát és a kisebb keresetűek milliót adóztatta meg jobban, mintsem fel merte volna vállalni például az Európában szinte példátlan 65 éves kor feletti ingyenes utazás visszavonását, a nyugdíjak reálértékének a csökkentéséről már beszélni is felesleges.
Mivel a rendszer nem fenntartható már középtávon sem, ezért hamarosan radikális lépésekre lesz szükség, minél később lépünk, annál fájdalmasabbak lesznek ezek a lépések. A politikusok úgy tűnik, tologatják a kérdést, hátha nem nekik kell majd meghozni ezeket a döntéseket.
Ha azt gondoljuk, hogy még hosszú távon fenn tudjuk tartani ezt a bőkezű rendszert, vessünk egy pillantást Görögországra, ami minden tekintetben fájdalmasan hasonlít Magyarországra. Ott is hasonlóan nagyvonalú a nyugdíj és az egyéb jóléti juttatások, aminek a vége az államcsőd lett. Egyetlen szerencséjük, hogy euroval fizetnek, csakis ez miatt az euroövezet országai százmilliárd eurós nagyságrendű mentőövekkel járultak ahhoz hozzá, hogy egyáltalán legyen még miből nyugdíjat fizetni az országban.
Ez a bejegyzés nem a nyugdíjasok ellen íródott, mindössze arra szeretnék rávilágítani, hogy a jelenlegi rendszer teljes mértékben fenntarthatatlan és jó lenne, ha lenne egy politikus, aki meg merné lépni azokat a gazdasági lépéseket, amire az országnak szüksége van.
Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.
Szeretnél többet tudni a pénzügyekről? A hat alkalmas tanfolyamról itt találsz további információt.
Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.
Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon: www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en