Szerző: Kiszamolo

Bár a következő bejegyzést a lakástakaréknak szántam, úgy gondolom, ez is egy izgalmas téma. Kit terhel a felelősség a nagyszámú bedőlt hitel miatt? Kinek kellene állni a hitelmentés számláját?

A bankokat divat szidni, hogy rátukmálták a szegény megtévesztett emberekre a hitelt.

Az embereket is van miért elmarasztalni, nagyon sokan teljes pénzügyi analfabétizmussal megverve, lukas zsebbel adósodtak el 30 évre.

Amiről most én szeretnék írni, az az állam szerepe a kialakult válságban. Erről esik a legkevesebb szó, pedig legalább annyira bűnös, mint a másik két szereplője ennek a tragédiának.

A felfokozott keresletet a legkomolyabb mértékben az állami támogatások és kezességvállalások generálták.

A szerencsére megboldogult Fészekrakó program keretében az állam kezességet vállalt a kispénzű állampolgárokra, hogy az egyébként teljesen hitelképtelen tömegek már 10% önrész mellett is megvehessék vágyálmaik otthonát.

(Bal)Szerencsés esetben ezzel a szükséges 10% önerővel sem kellett rendelkezni, ugyanis a “szocpol”, a “félszocpol” és a “megelőlegező szocpol”, azaz az államtól a (leendő) gyerekek után kapott vissza nem téritendő támogatás kiváltotta ezt.

Mi lett ennek az eredménye? Olyan tömegek kezdtek el lakásokat vásárolni, akik 10 év alatt még egymillió forintot sem tudtak összegyűjteni, azaz havi nyolcezer forintnyi megtakarítással sem rendelkeztek. Nem egy ügyfél a tökéletes nulla forinttal vágott bele a lakásvásárlásba, még az ügyvédi költséget is személyi kölcsönből fedezték.

Ez a tömeg adja a most bajba jutott adósok nagy részét. Ugyanis akinek nincs pár havi tartaléka, az még válság nélkül is garantáltan gondba kerül 25-30 év alatt, hiszen kevés az a szerencsés ember, aki elmondhatja, hogy 25 év alatt egyszer sem vesztette el a munkáját, vagy került táppénzre huzamosabb ideig.

Ostobaság volt az állam részéről ezeket az embereket a lakástulajdonlás hamis illuziójába kergetni.

Ugyanilyen téves döntés volt az állami kamattámogatás bevezetése. Évente 200 milliárd forint feletti összegeket költött (és költ még mindig) az állam az adófizetők pénzéből a hitelesek kamattámogatására.

Számoljunk egy kicsit: ÁFA nélkül 10 millióba kerülő lakásból évente 20 ezer darabot tudna építeni az állam ennyi pénzből. Azaz 10 év távlatában 200 ezer lakást, amivel tökéletesen megoldotta volna az összes rászoruló lakhatását és a mostani hitelválság is nagyságrendileg kisebb lenne.

De ne menjünk el az MNB monetáris politikája mellett sem. 2001-ben bevezette a Nemzeti Bank az Inflation Targeting politikát, aminek lényege, hogy a bank kitűz maga elé egy inflációs célt és vakon, minden mást figyelmen kívül hagyva, a teljes monetáris politikát ennek a célnak veti alá.

Az eredménye? Soha még csak meg sem közelítette a kitüzőtt 3-4%-os célt, semmi látható eredménye nem volt ennek a törekvésnek, ellenben az alapkamatot ez miatt az egekbe emelte. Ez két dolgot eredményezett: A forinthitelek megfizethetetlenek lettek, mindenki devizában adósodott el, hiszen a forinthitelek akár 10%-kal is magasabbak kamatúak voltak, mint a svájci frank alapú hitelek.

A másik eredménye, hogy a magas alapkamat idecsábitotta a külföldi forró tőkét, ez a forint túlértékelődéséhez vezetett, ami megint csak a devizahitelesek sorsát pecsételte meg, hiszen a legtöbben erős forint mellett adósodtak el és most a visszagyengült forint miatt magasabbak lettek a havi törlesztőrészletek. Csehország elkerülte ezt a csapdát, ott alig-alig találni devizahitelt és az állam legnagyobb válságban is 4-5%-on tudta finanszirozni magát a saját devizájában.

Külön szót érdemel még a PSZÁF hozzáállása, aki nem emelte fel a szavát kellő eréllyel a zajló folyamatok ellen. Érdemi lépéseket a hitelpiac megszabályozására csak a válság kitörése után tett, igazi eső után köpönyeg stílusban.

Személy szerint én nem osztom az állam azon véleményét, hogy a lakáshiteleseket mindenáron meg kellene menteni, mert így pont azok az adófizetők járnak pórul, akik felelősen viselkedtek és nem ugrottak bele egy erejük feletti hitelbe. Hagyni kellene, hogy letisztuljon a helyzet, hogy azok, akik már akkor sem voltak hitelképesek, amikor felvették a hitelt, elveszítsék azt, ami soha nem is volt az övék. A maradék megmentése is éppen elég komoly érvágás lesz az adófizetők részére.

Viszont látni kell azt is, hogy az állam és a politikusok szerepe a kialakult helyzetben legalább akkora, mint a többi szereplőjé. 

Amennyiben tetszik a blog, legyen követőnk a facebook-on, hogy mindig értesűlhessen az új bejegyzésekről: http://www.facebook.com/kiszamolo