Megszületett a legolcsóbb életbiztosítás

Update: Itt megtalálsz minden részletet összefoglalva.

Ezelőtt talán 15 hónappal elhatároztuk, hogy az olvasók egyesületbe tömörülve olcsó kockázati életbiztosítást kötnek, kihasználva, hogy több ezren vagyunk és általában az átlagnál kisebb kockázatot képviselünk, lévén minden három olvasóból kettő informatikus vagy valami hasonló szellemi foglalkozású személy.

Azóta rengeteg minden történt. Harcoltam tűzokádó aktuáriusokkal, kockázatkezelőkkel, hétfejű jogi osztályokkal és vártam és vártam, majd újrakezdtem másik biztosítónál a heroikus küzdelmet. (Na jó, kicsit túl költői lett ez az utolsó mondat. 🙂 )

Végül felcsillant a fény az alagút végén és végre nem a vonat fényszórója volt az. Már majdnem megkötöttem a szerződést, amikor sikerült szerezni az utolsó pillanatban egy még jobb ajánlatot.

Persze a szokásos köröket itt is le kellett futni, de végül sikerrel jártam.

Így örömmel jelenthetem, hogy a Kiszámoló Egyesület kockázati életbiztosítása megszületett. Csak az csatlakozhat hozzá, aki az egyesület pártoló tagja. A pártoló tag egyetért az egyesület céljaival (pénzügyi kultúra fejlesztése) és fizeti a havi 200 forint tagdíjat. (Ha te is szeretnél pártoló tag lenni, a taggá válás folyamatáról bővebben itt. Kérlek, mindent pont úgy csinálj, ahogy le van írva.)

Emlékeztek még az eredeti árajánlatra, ami annyira tetszett mindenkinek?

Na, nagyjából kétszer olyan jó ajánlatot kaptunk, csak még annál is olcsóbban. Szerintem megérte ennyit várni.

De tanulva abból, hogy kiborult a távközlési szolgáltató a mobilflottánk miatt, csak azért mert írtam róla, a pontos ajánlatot úgy kapod meg automata válaszként, ha írsz egy akár üres e-mailt az egyesulet kukac kiszamolo.hu címre. Ide mást ne írj, mert senki nem olvassa.

(Annyit elárulok, hogy mintegy dupla térítési összegért még ötezer forintot sem kell fizetni és ebben már benne van a 200 forintos tagdíj is. A biztosítás az alábbi esetekben fizet: bármely halál, baleseti halál, közlekedési baleseti halál, baleseti rokkantság, baleseti kórházi ápolás, baleseti műtéti térítés, bármely eredetű 71% feletti rokkantság és kritikus betegségek. Büszke vagyok magamra, na. 🙂 )

Update: a biztosítói ajánlatot itt tudod megtekinteni, az a jelszó kell hozzá, amit kaptál e-mailben.

Hogy ne kelljen neked utánajárni, kiszámoltattam, mennyit kellene fizetned ugyanezért, ha egyedi biztosítást szeretnél kötni. A táblázatban a legolcsóbb lehetőségek vannak összeválogatva. (Köszönöm Szendrei Ádáméknak a sok számolgatást.)

kock

Persze azért kaptunk jó árat, mert egyrészt nagyon sokan vagyunk, másrészt kicsi kockázatot képviselünk az átlaghoz képest.

Erről azonban a biztosító is szeretne meggyőződni, ezért kockázati elbírálás van, ha láncdohányos vagy, nagyivó, esetleg durván elhízott, vagy veszélyes a foglalkozásod, akkor nem ez lesz a te biztosításod. Akkor se, ha már elmúltál 55 éves.

A technikai részleteket, a belépés módját és minden egyéb tudnivalót leírtam ebben a cikkben. Arra kérlek, mindent pontosan úgy csinálj, ahogy le van írva, minden apró részlet számít.

(Hogy ne kelljen más helyett nekem fizetni a havidíjat, kénytelen voltam bevezetni egyhavi kauciót, ami visszajár, ha kilépésnél nincs tartozásod. Ha pedig nem fizeted a havidíjat, ebből kifizetjük és megkezdjük a kiléptetésedet. De ez is le van írva a technikai információknál.)

Mivel bátran bevállaltam sok embert (illene már az első hónapban 500-an lennünk), ezért ajánlgasd a biztosítást az ismerőseidnek. Főleg a karcsú, fiatal és sportos, nem dohányzó, szellemi foglalkozású ismerőseidnek, akik megrögzött antialkoholisták és semmi veszélyes hobbijuk nincs. 🙂

Szóval hajrá, másfél évig én dolgoztam vele, most ti jöttök, lépjetek be minél többen.

Kérdések és válaszok az életbiztosítással kapcsolatban itt.

Share

240 hozzászólás

  • Kiszamolo
    Mivel többen nem értik:

    Ezt a csoportos biztosítást csoportok biztosítására találták ki. Jellemzően egy-egy cég dolgozóira. Mivel nagy tömegben sok embert biztosítanak, ezért kategóriákkal olcsóbb, mint a személyre szabott biztosítások.

    Azonban ehhez egy jogi forma kell, amivel szóba tud állni a biztosító, ez az egyesület. Az egyesület tagjai köthetik a biztosítást, de az egyesület a szerződő. Neki kell beszedni a pénzt és lejelenteni havonta a biztosítónak a létszámot illetve egyben elutalni a pénzt.

    A pártoló tag annyiban különbözik a normál tagtól, hogy őt nem kell minden egyes közgyűlésre meghívni, amit egyébként minden hülyeség miatt tartani kell.

  • Szabolcs
    Köthető másik kockázati életbiztosítás mellé? A másik cafeteriából megy, szintén kedvező.
  • Kiszamolo
    persze
  • Kiss Bea
    Mar toltom is a papirokat.
    Egy kerdesem lenne:szeretnem ha utanam a ket keresztfiam orokolne.Mindketto kiskoru.Ilyenkor be kell vonni a gyamhatosagot ?Vagy egyszerubb ha az edesanyjukat nevezem meg orokoskent,es O intezi?
    Melyik a legegyszerubb megoldas?Koszonom a valaszt!
  • Kiszamolo
    ha megúsznád a gyámügyet (érdemes), akkor az édesanyjuk.
  • Tibor
    Sajnos ehhez tul dagadt vagyok 🙂
    Meg gondolom amugyis kell(ene) hozza magyar lakcim
  • Charlie
    Le a kalappal Miklós, nagyon korrekt csomag!
  • Botond
    Garantáltan hány évig nem emelkedik a havi díj? Van erre vonatkozóan megállapodás?
  • nnk
    Tényleg elég jó ajánlat, bár az egész egy ellentmondással kezdődik: a csoportos életbiztosításnak nem az a lényege, hogy nincs kockázati elbírálás? 🙂

    4 életbiztositása is lehet egy embernek?

  • Kiszamolo
    nnk, nem az a lényege. Mindig van kockázati elbírálás. Csak amíg egy munkáltatónál előre ismert az összetétel és a munkakörök veszélyessége, ezért ott előre el lehet ezt bírálni. Egy nyitott csoportnál, ahová akár az összes tűzszerész és ipari alpinista is beléphet egy nap alatt, kényteleneken személyenként elbírálni.
  • Kiszamolo
    Botond, évente van joga a biztosítónak felülbírálni az árakat, de ez minden hasonló szerrződésnél így van.
  • Penge
    Ahogy az összes biztosítással,ezzel is az a baj, hogy 55 év fölött, illetve defektesen (alkoholizmus, dohányzás, túlsúly, egyéb betegségek) – mint írtad is – kár megkötni meg el se fogadnák.

    Fiatalon meg minek? Nettó befizető vagy évtizedekig, ha meg meghalsz, kire hagyod a pénzt?Az államra?

    Ellenben ha a masszív alkesz szülő, meglátva egy dohányboltot átszalad a 6 sávos úton és elcsapja egy busz, akkor milyen jól jönne az az (lásd: PDF) misi, ami kárpótolna a megnyomorított lelkivilágodért. Helyette intézheted a szociális temetést.

    Illetve a rákos dolog hogy értendő? Normál eredetű halál ÉS (lásd: PDF) millió vagy csak (lásd: PDF) millió? Mert utóbbi esetben durván bevédi magát a biztosító (tekintve, hogy a jövő emberei rákban, érrendszeri betegségekben és hasonlókban fognak kimúlni, jó esetben még azt is csak 90+ évesen).

  • nnk
    Még egy kérdés, ez általában kaápcsolódik az életbiztosításokhoz: a tudnivalóknál írod, h “az is kínos, ha munkaruhában találnak egy építkezésen, rád dőlve az állvány, miközben azt nyilatkoztad, hogy irodai alkalmazott vagy”.
    Nos, én tényleg irodai alkalmazott vagyok, de egyáltalán nem vetem meg a fizikai munkát. A saját házamat anno én hőszigeteltem le, apósommal és édesapámmal. Volt ott álványozás, minden. Ha ilyenkor trténik baj, akkor tényleg nem fizet semmit a bizti? Ez hogy működik?
    Ha ács vagy, nem kötnek veled biztit. Ha programozó vagy, akkor nem állhatsz fel egy kissámlinál magasabbra? Idézőjelben, természetesen. Gyakorlatilag marad a közlekedési baleset és a betegség?
  • Kulombos
    Nincs köze a gyámügynek ahhoz, ha kiskorú a kedvezményezett. Majd akkor lesz, ha ne adj’ Isten, 18 éves koruk előtt rájuk száll a biztosítás. Válás miatt nemrég írattam át a biztosításaim kedvezményezettjét a 10 éves lányomra és csont nélkül átírtak mindent… (3 különböző biztosító)
  • Kiszamolo
    Penge, az átlagembernek van gyereke, akiről gondoskodnia kell.

    Akinek meg nincs, annak ott a rokkantságbiztosítás, a kritikus betegségek, a kórházi ápolás és a műtéti térítés. Ha meghalsz, már nem kell a pénz. De ha megrokkansz? (Amire nagyobb az esélyed, mint meghalni.)

  • Kiszamolo
    nnk, az más. Nem mindegy, hogy 20 éven át ács-állványozó vagy, vagy néha kimész a tetőre megigazítani a cserepeket. Vagy hogy favágó vagy-e, vagy négyévente kivágsz egy fát a kertedben.

    Csak akkor nem fizet, ha e becsaptad a biztosítót. Ha azt kérdezte, mi a foglalkozásod és azt nem, hogy éppen építkezel-e önerőből, akkor nem hallgattál el semmit.

    Ez arról szól, hogy azt hazudod, hogy irodista vagy, közben meg ipari alpinista.

  • Kiszamolo
    Kulombos, nem ahhoz van köze, hanem ha beüt a baj, akkor majd a gyerekek pénzét ő fogja kezelni. Persze, hogy azt írsz be, akit akarsz.
  • Penge
    Ezért kéne külön olyan biztosítás (és talán a biztosítónak is jobban megérné), ami halálra (semmilyenre) nem fizet, ellentétben rokkantságra, csonttörésre meg ilyesmire igen és emiatt olcsóbb is.

    A foglalkozáshoz: És akkor mi van, ha éppen irodista vagy mikor megkötöd a biztosítást (és ez igazolható is), de úgy döntesz 80 nettó helyett kimész külföldre nehéz fizikai munkát végezni?

  • Tibor
    Meg ott van hogy nem fizet alkoholos befolyasoltsag eseten, ami azt jelenti hogy soha tobbet nem ihatnek egy sort se, mert hatha epp akkor tortenik valami es kimutatjak a verembol hogy ittam es coki van…
    Meg mi az a napi egy sornel tobb? Szerintem nem mindegy hogy valaki egyszer egy heten mondjuk szombat este megiszik 5-10 sort, vagy minden nap reggel egyet este egyet.
    De felreertes ne essek ez minden biztositasnal igy van, szoval nem lehet e konkret esetnek felroni.
  • Kiszamolo
    Penge, akkor jelzed a biztosító felé és ő újra elbírálja, akar-e téged, mint favágó tovább biztosítani.
  • Kiszamolo
    Tibor, oda van az is írva, milyen alkoholszint felett nem fizet. Röviden, ha tajrészeg vagy.

    Aki megiszik egy nap alatt fél láda sört, az már alkoholista, csak még hétközben tartja magát. De már nem sok választja el a végső stádiumtól.

    Ha kicsit belegondolsz, egy közlekedési balesetre a biztosító kifizet 50 milliót, vagyis több mint 10 ezer havi befizetést. Nyilván megválogatja ennyi pénzért, kit enged be.

  • kridli
    arról meg lehetne kérdezni a biztosítót, hogy kb mennyi dohányzást fogadnak még el, ha a többi szemponttal nincs gond?
    Ez szerintem sok embert érint, és ha picit konkrétabb lenne, akkor meg lehetne spórolni a fölösleges köröket, és nem is jelentkeznék ha eleve esélytelen.
  • Kiszamolo
    kridli, oda van írva: 15-20 szál naponta.
  • kridli
    bocs, igazad van, azt a cikket még nem olvastam végig, megakadtam a kérdőív elolvasásánál.
  • Dub hadnagy
    Ha belépnék és elérném az 55 évet, akkor automatikusan megszünne a biztosításom?
  • Garbo
    Te hérosz, te! 😀

    Szuper, éljen, éljen! Már nagyon vártam erre. Köszönöm, és máris töltöm, amit kell.

  • LSV
    Segítsetek értelmezni: “A biztosító kockázatviselési körébõl kizárja azon eseményeket, amelyek … motoros meghajtású szárazföldi, vízi, illetve motoros vagy motor nélküli légi jármûvek használatával járó, és egyéb, rendkívüli felkészültséget és tudást feltételezõ sportágak ûzése közben bekövetkezett eseményekkel;”

    Tehát mivel a simson robogó (vagy az 1000-es gsxr) nem versenyszerűen (sportra) van használva, és kivasalnak akkor nem kerülök kizárásra?

  • Penge
    Itt kezdett el komolytalanná válni az egész. Mégis hogy a bánatba fogják megállapítani, hogy ki hány szálat szív el naponta (és az egy piros cigi hány ultralightnak felel meg)? Illetőleg ha valaki BP belvárosában lakik, annak ha nem dohányzik is feketébb lesz a tüdeje, mint pl. Kékestetőn lakó dohányzó társának.
  • Naiva
    Köszi, jelentkezünk, tovább is lőttem pár kollégának! 🙂
  • Dr Sztretye Monika
    Nagyon orulok ennek a biztositasnak, mar nagyon regota varom a fejlemenyeket. Azt olvasom a felteteleknel hogy GYEDen levok nem kothetnek biztositast. Eppen szept.1-evel terek ujra vissza a munkavilagaban, de mi lesz akkor ha 1 ev mulva ismet TGYAS majd GYEDen leszek, akkor megszunik a szerzodes? Ferjem, bar magyar allampolgar itteni lakcimmel, nincs Magyarorszagi jovedelme. NAVon keresztul fizetjuk az egeszsegbiztositasat. Romaniaban van cege, de meg nem termel profitot. Azt olvasom hogy minimum 30 oras munkaviszont kell a szerzodeskoteshez. Ezek szerint akkor a ferjemnek nem kothetek biztositast? Koszonom a valaszokat
  • Tamás
    mit jelent a durván elhízott? ez elég relatív nem?
    az most egy dolog, hogy felsorolták a dohányzást, elhízást, mint kockázati tényezőt, de mi van ha pl valamilyen szintetikus valamit szedsz addiktív jelleggel?
    attól mehetnék?
  • Gábor
    Nagyon tetszik, a páromét átkötöm ide az biztos.
    A cukorbetegség minden formája kizáró ok?
    A hosszú dokuban 65 év van írva automatikus lejáratra, a tájékoztatóban 60-at írtál. Elírás vagy mások a feltételek?
  • NAR
    Praktikus kérdés: a minden hónapban harmadikáig utalás hogy működik, ha január elseje péntekre esik (azaz a hónap első banki napja negyedike)? Az ötödikére beállított utalásaim júniusban hatodikán mentek el…
  • merienn

    ki kapja a jutalekot ezert az ugyfelallomanyert?

  • Kiszamolo
    Gábor, az az általános leírás.
  • Kiszamolo
    Tamás, le van írva: BMI 32,4 felett. Vagyis valakin, aki 190 centi, 30 kilónál több túlsúly van (88 kiló helyett 119 felett van)
  • Kiszamolo
    Mónika, azzal ne tőrödj. Alapból ez munkáltatóknak készült, ha GYES-en vagy, akkor nem vagy biztostott a munkáltató által.
  • Kiszamolo
    LSV, ki vagy zárva, ha crossmotor bajnokságokon indulsz rendszeresen. Ha csapattál a töltésoldalban egy Simsonnal, akkor nem vagy versenyző.
  • Kiszamolo
    DUB, 60 éves korodban leszel kiléptetve, de nem léphetsz be 55 év felett.
  • Oscee
    nem hiszem, hogy ezek gyerekek nelkul tul hasznosak lennenek. Nekem van egy egszeszsegpenztari baleset- es egeszsegbiztositasom (az jol is jott, mikor pl. MRI kellett es 7 !!!! honapra kaptam volna allamilag tamogatott idopontot), az pont eleg – egy ilyen kockazatinak meg nem erzem szukseget vagy hasznat gyerek nelkul en sem. Mindenesetre aranyaiban jo ajanlatnak tunik.
  • Gábor
    Igen, így már kérdéses a dolog.
    A mostani 65 éves koromig működik de drágábban.
    Ha erre átkötök, megtakarítok sok pénzt 60 éves koromig, de akkor viszont már senki nem fog velem ilyet (valszeg semmilyet) kötni.
  • Gábor
    Tetszik az ajánlat, de mi a garancia arra, hogy az “Egyesület” 10 év múlva müködni fog? Egy ekkora biztositó valszeg túléli ezt az időtartamot, és egy ilyen életbiztositást az ember hosszútávra szeret(ne) kötni, nem? Meg ugye a tagdij “továbbfizetését” is az Egyesület intézi a biztositó felé, nem én saját magam küldöm annak a biztositónak akinek neadjisten fizetni -e kell a családnak. Ez is egy kis aggodalommal tölt el.
  • Kiszamolo
    Gábor, miért akkor mi történik? Még mindig köthetsz egy másik biztosítást és nem annyival drágábban a növekvő életkorod miatt, mint amennyit megspóroltál addig is.

    Hidd el, én lennék a legboldogabb, ha nem nekem kellene beszedni a pénzt és bajlódni az emberekkel, de akkor mitől lenne csoportos biztosítás?

    Egyébként ott az e-mail cím a leírásban, ahol bármikor lekérdezheted a biztosítót, hogy biztosítva vagy-e.

  • Laslow
    Az, hogy a Kiszámoló Mobilflottának már tagja vagyok, jelent valamit arra nézve, hogy a Kiszámoló Egyesület pártoló tagja is lennék? (Gondolom nem, mivel nem fizetek 200Ft-os havidíjat sem.)
  • Tibor
    Miert kell a kovereket diszkriminalni? Mi kevesebbet mozgunk ezert tobbet ulunk otthon, igy kisebb esellyel vasal ki az auto mint azokat a kakabelueket akik folyton nyuzsognek mert nem birnak a kaszvadt gerezdeiken megulni… 🙂
  • Imre
    BMI: most éppen alatta vagyok és köthetek biztosítást. De mi van, ha hízok 3 kg-ot, túllépem és akkor halok meg?
  • Kiszamolo
    laslow, nem vagy tagja.
  • marietta
    Ha jól értem, GYED-en lévő munkavállaló nem lehet biztosított. Ha visszamegyek dolgozni, majd megkötöm a biztosítást, aztán az élet úgy hozza, hogy újra GYED-en leszek, akkor mi történik? Jelezni kell és megszűnik a biztosítás? Vagy ez csak akkor igaz, ha a munkáltató a szerződő fél?

    Ha belépek az egyesületbe, hozzájuthatok a biztosító és az egyesület között létrejött szerződéshez?

    Én irodai alkalmazott vagyok, de néha ki kell mennem építési területre is, ahol végül is rám dőlhet egy állvány. Ezt hol kellene jelezni?

  • Csibola

    Az életbiztosítást nem azért kötjük, hogy ha 55 év felett meghalunk, akkor valaki kapjon pénzt. Hanem azért, hogy ha relatíve fiatalon (még sok év pénzkereseti lehetőséggel előttünk) valamilyen oknál fogva keresőképtelenné válunk vagy meghalunk, akkor jusson pénz a családnak vagy nekünk (rokkantság esetén).

    A legjobban akkor járunk (remélhetőleg), ha ez csak “kidobott pénz”, mert nem történik semmi ilyesmi.

  • Tibor
    : valoszinuleg csak a megkotes idopontjaban szamit, utana mar nem, szoval meg ebed elott kell megkotni.