Holnap ingyen látogathatóak az állami múzeumok
A nemzeti ünnepeinken (március 15, augusztus 20, október 23) – így a holnapi napon is – ingyenesen látogathatóak az állami múzeumok állandó és időszaki kiállításai a 194/2000 (XI.24.) kormányrendelet alapján.
Ha nem tudod még, mit fogsz holnap csinálni és/vagy már régóta el akartál menni egy kiállításra, de sokalltad a belépőt, itt a remek alkalom a múzeumlátogatásra.
Köszönjük Natáliának, hogy felhívta a lehetőségre a figyelmünket.
Amikor először voltam, szomorúan láttam, hogy a látogatók 90%-a külföldi. Persze ez az adat örömteli is lehetne, azonban nem külföldiből volt sok, hanem magyarból kevés.
“Délelőtt 10 órától délután 6 óráig idén is lesz parlamenti nyílt nap, ennek keretében egész nap ingyenesen lesz látogatható az Országház, és bárki megtekintheti a Szent Koronát. Az államtitkár megjegyezte: az elmúlt években egyre nagyobb tömegeket vonz ez a rendezvény, ezért a sorban állók türelmét és megértését kérte.”
Oda mondjuk most kevésbé ajánlom, ha még mindig Picassóra és Modiglianira áll sorba a nép, én sima hétköznap délben is álltam ott két hete vagy hogy egy nem épp hétköznapi sort (azért ki lehet bírni meg meg is érte)