OTP pénztárak akció még két napig
Írtam itt az OTP pénztárak bőkezű akciójáról, hogy az első befizetésnek 20%-20%-át még pluszban jóváírják a számládon.
Itt pedig arról írtam, hogy például mindjárt fel is tudod használni szemkorrekciós műtétre, Kiszámoló olvasóknak még olcsóbban.
Nos, az akció már csak augusztus 31-ig tart, ezért ha szeretnéd kihasználni, még két napod maradt cselekedni.
Varázsolnak egy kis pénzt? A pénztár csak a tagok vagyonával gazdálkodhat, tehát valakiktől el kell, hogy vonja ezt.
Én most léptetem be a szülőmet ( is 🙂 )
szerintem viszont szülei megtehetik, hogy a bónusz után kilépnek a pénztárból (a nélkül, hogy igényelnék az adó-visszatérítést). Nem látok erre semmi szankciót.
A kezdetekben ez nem volt egyértelmű, sőt úgy volt értelmezhető, hogy csak az egyikre, de most már egyértelműen beleírták, hogy mindkettőre jár.
“Adokedvezmeny igénybevétele nélkül értettem a nyugdíjas korú belepest es utana kilépést, szülőm nem dolgozik mar nincs kihasznalhato adokedvezmeny”
Ez sajnos nem számít.
Ha a pénztár a számla megnyitása után 10 éven belül visszaadja a befizetett pénzt, akkor az SZJA törvény azt inkorrekt módon egyéb jövedelemnek minősíti.
SZJA-t kell fizetni utána.
Kijelentem, hogy külföldi lakóhellyel rendelkező természetes személyként politikai közszereplő vagyok. #Igen
(Amennyiben igenlő a nyilatkozat, kérjük, vegye fel a kapcsolatot a Pénztár ügyfélszolgálatával!)
Emögött vajon mi lehet? Extra kedvezmény jár érte? 🙂
Elolvastam még egyszer a leírást. “Adatkezelési nyilatkozat” kell. Vajon ilyet kitöltöttem a belépésnél kötelező jelleggel? Nem emlékszem. Ha nem, hol lehet elérni? Van még bármi egyéb tennivaló?
tehát befizetek 375-öt, s lekötöm két évre, amikor majd esedékes lesz a gyerek, s akkor felhasználom a bent lévő pénzt.
a 75-öt pedig megkapom most számlára
remélem odaérek 6.ig valamelyik fiókba 🙂
Ha te már EP tag voltál, akkor az oda befizetett 375 ezerre nem jár a +20%, mivel az már nem első befizetés. Csak a nyugdíjpénztárba befizetett 5k-ra jár 1k vissza.
Ha tényleg az EP-be fizetted be a 375K-t, aholm már eleve tag voltál, akkor csúnyán elbaltáztad a dolgot.
A visszatérítési ajánlat a belépés utáni első befizetésre vonatkozott, és ezt te csak a nyugdíjpénztárban tehetted meg. Szóval az akcióval így kemény 1000 extra forintot fogsz kaszálni.
De legalább a 20%-os adóvisszatérítés jár, illetve kétéves lekötéssel még ~10%-ot tudsz nyerni.
Remélem jól értelmeztem.
Arra figyelni kell, hogy a papíroknak a szervezőkhöz (pénztárak) kell szeptember 15-ig beérkezni, nem az OTP fiókba!
Hibátlanul és hiánytalanul.
És a másik 75k ?
Az előző HSZ-emet töröld légyszi.
Sziasztok!
Egy kérdés:
Mi az elméleti maximuma az SZJA jóváírásnak?
Leírom, hogy én hogy értem és javítsatok ki légyszi.
Önkéntes nyugdíjpénztár 150
Egészségpénztár 150
Önsegélyező pénztár 150
NYESZ 100(130)
De az összes nem lehet több mint 280. És persze kell annyi befizetett szja is 🙂
Tehát az működik, hogy:
NYESZ 100
Önkéntes nyugdíjpénztár 150
Egészségpénztár 30
???
Mintha olvastam volna olyat, hogy a pénztárak együttesen nem lehetnek több, mint 150
“Mintha olvastam volna olyat, hogy a pénztárak együttesen nem lehetnek több, mint 150”
Ez így igaz.
És ahogy írtad, ezen felül visszaigényelhető 100 vagy 130 ezer a NYESZ-R befizetések miatt. Kortól függően.
Akkor a legtöbb, amit ki lehet hozni az a
100(130) NYESZ-R
150 Önkéntes pénztárak
Üdv
3 “keret” van:
1. pénztárak, max 150ezer visszatérítés (ÖP, EP, ÖNYP)
2. NYESZ, max. 100ezer, aki 2020ig nyugdíjba megy, annak max. 120 ezer
3. nyugdíjbiztosítás, talán 130ezer, de ebben nem vagyok biztos, lehet 100 vagy 150…
De a 3 keret együtt max. 280ezer.
A 3. opcióval én nem foglalkozom, nem vagyok unit linked párti 🙂
Az 1. sztem a legjobb, a 2. is jó, de az utóbbi években túl magasra nőttek a bankok fix költségei, így aki 30 év múlva lesz nyugdíjas, annak a mai befizetésekből túl sok lenne az elvonás. TBSZ-re alakítással érdemes lehet vele foglalkozni, de itt rizikó, hogy lehet-e még majd amikor nekem kellene, vagy addig bezárják ezt a kiskaput.
Azért ha találnék egy “olcsó” szolgáltatót, idén még nyitnék egy nyeszt, tavaly is akartam, de nem volt időm utánajárni.
De nem éppen a pénztáraknak magas a fix költsége (6-10% -os elvonás)?
A NYESZ csak egy sima értékpapírszámla költségével egyezik meg.
Egy “sima” értékpapírszámlánál is hasonlók a költségek, nem is érdemes szerintem azt sem nyitni akkor, ha csak éves 500ezret teszel be rá. A nyeszre viszont ennyit tennék, hiszen erre jár a max. adóvisszatérítés.
Ha pár év alatt befizetsz 3M-t, hogy évente leköthess 1,5M Ftot, akkor ezzel kimaxolod az adókedvezményt, mellé csak a jellemzően havi 3-5ezres minimum havidíjat kell fizetned, és csak ebből vonnak költséget.
Itt persze kérdés, hogy mersz-e a pénztári számlán tárolni 3M-t (én inkább több pénztárhoz dobnám szét)
Egyébként tapasztalatból tudom, hogy nem minden pénztár problémázik azon sem, ha nem érkezik meg a minimum havi befizetés, igaz amikor így jártam, még a hozamból le tudták vonni a min. levonásukat, ma már ez nehezebb az alacsony kamatok mellett.
Akárhogyis, a pénztári számla lekötéssel havi párszáz forintból fenntartható, és éves 1,5M lekötéssel jár a 150ezer adókedvezmény is.
Köszi a részletes kifejtést 🙂
Én ERSTE-Wizz kártyát használok, ott alapban 2% van + 3 havonta egy hétvégén dupláznak, ekkor szoktam nagyobb összegeket befizetni, de ez csak wizz repjegyre használható fel, ami nekem megfelel, de nyilván nem mindenkinek.
Máshol csak trükközéssel, egyik kártyát másikról törlesztve érhető el a 4%, két lépcsőben, viszont cserébe valódi pénz jár vissza. 2%-os valódi pénzt visszaadó kártyából akad több is, olyan is van több, ami egymásra építhető. Persze ez már kicsit macerás.
Azonban szerintem a 2% azonnali pénzvisszatérítés sem rossz, ami simán egy HK-val elérhető, főleg a mai 0,5-2%-os kamatok világában.
egyébként nem mindig fix 3 hónapra van, még nem volt kedvem utánanézni, hogy mihez kötik.
De abban igazad van, hogy lassan aktuális lenne…
A nyugdíjas fele még nem, remélem az is érkezik hamarosan, és még mindig úgy értelmezik, hogy 2x75k jár…
Ha nem tolakodás,csekket kértél és hitelkártyával rendezted a befizetést ?
Örülök neki,köszönöm !Megnyugtató(gondolom másnak is),hogy pont került az akció kiírás értelmezésére.Azt hiszem,hogy jövök egy-egy sörrel Viktornak az infóért és Kiszámolónak a közléséért!Most miért gondolom azt,hogy jövőre nem lesz ilyen akció az OTP-nél ? 🙂
Ma fizettem be a 375 (egészség) + 5 (nyugdíj) ezret, s elvileg november közepéig utalják vissza.
Remélem minden rendben lesz