Véradásért balesetbiztosítás

A Vérellátó Szolgálat honlapján megjelent egy hír, miszerint minden ember, aki 2015-ben vért adott, 2016-ban ingyenes balesetbiztosítást kap az Uniontól.

Ennek megörül az ember, de aztán rákattint a feltételekre és rájön, hogy elég szűkkörű biztosítás ez.

Egész pontosan csakis és kizárólag baleset miatti kórházi ápolás esetén fizet a kórházban töltött napok után 3.000 forintot, de maximum 50 napig. Tehát maximum 150 ezer forintot fizet, de akit baleset miatt 50 napig kórházi ágyon tartanak, annak ez nagyon sovány segítség lesz.

Semmi másra és semmi más esetben nem fizet. Se halál esetén, se rokkantságra, semmire.

Szóval ezzel a biztosítással maximum picit kiegészíted a meglévő balesetbiztosításodat, helyettesíteni biztos nem fogja azt még részben sem.

Nem baj, úgysem azért adunk vért, hogy meggazdagodjunk, hanem hogy segítsünk. Ha van rá alkalmad, adj vért még az idén. Ha pedig már adtál az idén, ne felejtsd el, hogy baleset miatti kórházi ápolás esetén jövőre van egy ilyen biztosításod is.

Share

Munkabér euróban érkezik külföldről: milyen számlát nyissak?

Endre a munkabérét kapja külföldről euróban és arról érdeklődött, hol és milyen számlát lenne érdemes nyitnia, hogy a legkevesebbet bukja a bankköltségeken, illetve a megtakarításaival mit csináljon, amit havonta félre akar tenni a fizetéséből.

Nos, neki (is) a legjobb megoldás a szlovák magánszámla.

A legtöbb bankban ingyenes a számlavezetés, vagy maximum 1-2 euró, ha munkabér érkezik rá, ingyenes az utalás és a kinti bank hazai testvérének az automatáiból ingyen, vagy nevetséges pénzért (15 eurócent vagy hasonló) vehet fel készpénzt. A tranzakciós adót és a többi lehúzást természetesen nem is ismerik arrafelé, így azt is megspórolod.

Ha forintos automatából veszel fel pénzt, lesz egy váltási költséged, de az is kevesebb lesz, mint ha valutát váltanál. (És megint csak megúszod a tranzakciós adót is.)

Most hirtelen nem tudom, melyik lenne a legjobb, de én ezeket nézném meg: CSOB (testvére a K&H), Sporitelna (testvére az Erste), Unicredit és esetleg a Sberbank és a Raiffeisen.

Ki kell menni Komarno-ba és körbe kell nézni. Az összes bank egyrakáson van a főtéren, egymás mellett, háromnegyed óra alatt mindet végigjártad. Komarno azért jó, mert ha nem autóval mész, elmész vonattal Komáromig és ott átsétálsz a hídon, egy 10 perces séta Komarno főtere a komáromi pályaudvartól.

Magyarul pedig mindenki beszél, még az is, aki egyébként szlovák anyanyelvű.

Azonban befektetni idehaza fektetném be a megtakarított pénzt, ennek oka egy szóban a TBSZ számla.

Csak idehaza van ilyen kamat és árfolyamnyereség-mentes megtakarítási lehetőség, kár kihagyni, mert az évek alatt rengeteget spórolsz rajta. Nyitnék itthon egy megbízható, banki hátterű brókercégnél számlát és vagy utalnám az eurót, vagy készpénzben befizetném a számlámra.

Aztán ebből a pénzből ETF-eket vennék, szigorúan TBSZ számlára. (Persze csak a vésztartalékon túli összegből, a vésztartalék és a likvid tartalék maradhat Szlovákiában is valami megtakarítási számlán euróban. Az is díjmentes kint, bár a kamataitól nem fogsz hanyatt esni, az 1% már soknak számít.)

Én így csinálnám, mert így gyakorlatilag nulla lenne a banki költséged.

Share

Akadémia Debrecenben decemberben

Minden debreceni úgy olvassa a decemberi Akadémiáról szóló bejegyzést, hogy Debrecenben lesz Akadémia. 🙂

Ha ennyire vágyódtok rá, ám legyen, próbáljuk meg megint összehozni a 25 főt.

Ha a héten meglesz a létszám, szombatonként megtartjuk az Akadémiát.

Vagy december 12. és 19. szombat majd januárban még egy szombat, vagy 18. pénteken is lesz este egy alkalom. (Update: 12. munkanap, úgyhogy az nyilván kiesik. Írd meg a hozzászólásokba, melyik nap lenne neked a nyerő.)

A helyszínt még nem tudom, de szerintem azon nem fog múlni. (Persze ha tudsz egy jó helyszínt nem aranyáron, ahol van projektor és tábla, valamint normális körülmények, mindjárt azt is beleírhatod egy hozzászólásba.)

Úgyhogy hajrá, lehet jelentkezni és toborozni. Ha megint nem lesztek elegen, ne rám legyetek mérgesek. 🙂

Írj ide egy hozzászólást, hányan jönnétek. Az e-mail címed csak én látom, ha a megfelelő helyre írod be.

Share

Kiszámoló Akadémia decemberben

Megvan, mit kérj vagy adj karácsonyra: lesz Kiszámoló Akadémia decemberben is.

December 14.-én, hétfőn kezdjük szokás szerint 18:30-tól 21:00 óráig.

Következő időpont december 16 szerda.

A karácsonyi szünet miatt januárban folytatjuk, ugyanígy hétfőn és szerdán.

A hat alkalom továbbra is 25 ezer forint, A tematikát itt találjátok.

Fizetni a helyszínen kell, jegyzetfüzetet hozzál magaddal.

Figyelem, a helyszín a KOTK oktatási központja, 1074 Budapest, Szövetség utca 37. Térképen itt találjátok

A Blahától egy 6-8 perces séta, a Keletitől olyan 10 perc, de ha nem szeretsz sétálni, a 73, 74, 76-os trolik a sarkon állnak meg, a 4 és 6-os villamos Wesselényi utcai megállójától sincs messze.

Ha jönni akarsz, minél előbb jelezd e-mailben (kiszamolo kukac gmail.com) vagy hagyj itt hozzászólást. E-mail címet csak a megfelelő helyre írj, én látni fogom, de nem jelenik meg a hozzászólásban.

Share

Szerbiai helyzetkép

Január elsejétől sok minden megváltozik a külföldi számlákkal kapcsolatban (cikk), ezért sokak szemében felértékelődött Szerbia, aki egyelőre nem csatlakozott az automatikus adatmegosztási egyezményhez. (Ilyen ország még Montenegró, Ukrajna, valamint Ausztria egy év haladékot kapott. Montenegró messzebb van, Ukrajnába mostanában kevesen vinnének pénzt szívesen, Ausztria pedig csak maximum egy évig megoldás. Persze az Unióba igyekvő Szerbia sem sokáig fog tudni kimaradni az egyezményből.)

Ha már úgyis Szegeden tartottam Akadémiát, átmentem Szabadkára körbenézni, mi újság van most a szerbiai bankokban.

Először az ottani OTP-hez mentem be. A számlanyitással kapcsolatban nincs változás, vagyis magyar útlevéllel lehet számlát nyitni, semmilyen további papír nem kell hozzá.

Betételhelyezés esetén 10 ezer euró felett vámáru nyilatkozat kell. (Ilyen összegnél mind a magyar határon be kell jelenteni a kivitelt, mind a szerb határon a bevitelt.)

10 ezer euró alatt csak nyilatkozni kell, hogy honnan van a pénz és miért akarod Szerbiában elhelyezni.

Kamatok egy évre: euróra 1,4% kamatot adnak, 25 hónapra 1,8%-ot. A kamatadó 15%.

Dinárra 5% a kamat egy évre, itt nincs kamatadó, de ha te magyar adórezidens vagy, úgyis be kell jelentened a külföldi országokban elért kamatjövedelmedet és a magyar kulcs szerint kell adóznod utána.

Szerencsejátékból származó kiutalásokat azonnal visszafordítják (bocsi pókeresek), a cégektől jövő pénzeket felvételkor igazolni kell, hogy milyen jogcímen érkeztek. (Munkaszerződés vagy ehhez hasonló papír szükséges.)

A magánemberektől jövő utalásokat nem ellenőrzik, jöjjön az a saját számládról, vagy másik személytől.

A másik bank, ahol lakcímigazolás nélkül is nyitottak számlát magyaroknak a Banca Intensa (az itthoni CIB testvére) volt.

Most annyi lett a változás, hogy a kérelmet a központba küldik jóváhagyásra és általában egy nap, mire megérkezik a jóváhagyás.

Vagyis ma már egy nap alatt ott nem tudsz számlát nyitni.

Míg az OTP-nél elég sokan beszélnek magyarul, a Banca Intensánál csak Zoli, a privátbankár. Angollal azért elboldogulsz. Mindkét bank Szabadka főterén van, a McDonald’s-hoz közel. Ha autóval érkezel, parkolójegy kell, a piros, ennek hiányában elviszik az autódat. Parkolójegyet az OTP melletti trafik és édességboltban tudsz venni, 39 dinár egy egyórás jegy.

Ennyit sikerült kideríteni, amíg kint voltam, remélem valakinek segítség volt.

Share

Befektetés devizákba

Gyakran kapok kérdéseket arról, hogy milyen menekülődevizába lenne érdemes fektetni, ahol úgymond biztonságban van a vagyon.

A leggyakoribb célpontok a norvég korona, a svájci frank, a svéd korona és a dán korona.

Az elgondolás szerint ezek a devizák biztos menedékek, jobbak, mint euróba vagy dollárba fektetni a pénzt.

Ezzel kapcsolatban nekem van néhány fenntartásom.

Az egyik, hogy ezek a devizák csak addig fognak jól muzsikálni az árfolyam szempontjából, amíg kellően sokan akarnak menekülni ezekbe a devizákba.

Amint úgy tűnik majd, hogy sikerült legyőzni a gazdasági problémákat, a befektetők nagy tömegben fognak elfordulni ezektől a menedékektől és várhatóan ugyanúgy a mélybe küldik az árfolyamaikat, ahogy tették azt az arannyal immár négy éve.

» Read more

Share

Pénz és jog sorozat: Az eltartási szerződésről

Barnabás, a mi jogi oktatónk újabb cikkel jelentkezett, ezúttal a tartási szerződés a téma. Milyen fajtái vannak, az örökösök kimaradnak-e ilyenkor a vagyonból és hogy lehet felmondani egy ilyen szerződést?

Úgyhogy következzen az ő írása:

Lement az első jogi akadémia, remélem hogy hasznosnak találta az, aki eljött. A következő alkalom egyelőre szervezés alatt van, várhatóan januárban lesz megtartva Jelentkezz itt a hozzászólásokban, ha jönni szeretnél.

A mai bejegyzés a tartási/életjáradéki szerződésről fog szólni, ami lehet kiváló befektetés és lehet az életet megkeserítő felesleges szerződés is, aminek a megkötését évek után is bánni fogjuk; ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy mivel jár, mielőtt a könnyű pénz ígéretére beleugrunk egy ilyen szerződésbe.

» Read more

Share

Mennyibe kerül a használtautó?

A totalcaron van egy új cikk, ami a használtautók eladásáról szól és van benne egy tanulságos Eurotax grafikon, hogy egy-egy autókategóriában mennyibe kerül egy ötéves autó az újkori árához képest.

Ami nem meglepő, legjobban a kisautók tartják az árukat, ötévesen 43%-át érik az új áruknak.

Azonban a többi autó sem veszít sokkal többet az árából, egy középkategóriás autó 40%-ába kerül az új árának öt év után, egy luxusautóért is megadják az új árának 35%-át (ami persze milliókban brutális veszteség egy 30 milliós autónál).

A dízelek többet buknak, lévén az emberek kezdenek rájönni, mennyivel drágább ezeket szervizelni használtan. Legtöbbet a hibrid autók veszítenek az értékükből.

A cikkben még sok érdekes adat van (a vonóhorog árfelhajtó tényező, a fabetét árcsökkentő, Csongrád megyében 13%-kal drágábbak az autók, mint Vas megyében és a többi.)

 

Share

Még több idézet a pénzről

Folytatva az eddigi gyűjteményeket (itt és itt találod), összegyűjtöttem további tanulságos, elgondolkoztató vagy találó idézeteket a pénzről és a vagyonról.

Nem az a tragédia, ha nem érjük a céljainkat az életben. Az a tragédia, ha nincsenek célok az életünkben, amiket elérhetnénk.

(Benjamin E. Mayes)

Állj készen, amikor a lehetőség érkezik. Szerencsének azt hívják az emberek, amikor a felkészültség és a lehetőség összetalálkozik.

(Roy D. Chapin Jr.)

A bölcs embernek tele lehetnek a gondolatai a pénzzel, de a szíve soha.

(Jonathan Swift)

A vagyon megszerzése gyakran túl sokba kerül.

(Ralph Waldo Emerson)

Az határozza meg, hogy eléred-e a sikereidet. ahogy a bukásaidat kezeled.

(David Feherty)

A jó befektetésnek olyannak kell lenni, mint nézni, ahogy nő a fű, vagy szárad a festék. Ha te izgalomra vagy élményre vágysz, menj inkább Las Vegasba.

(Paul Samuelson)

Ha azért élsz, hogy mindened meglegyen, soha nem lesz elég, amid van.

(Vicki Robin)

Ha szép jövőt szeretnél, ne pocsékold el a jelenedet.

(Roger Babson)

Nem az a gazdag, aki sok pénzt birtokol, hanem aki képes sokat adni belőle.

(
Erich Fromm)

Többet ér a biztos, stabil munkabér a vonzó külsőnél.

(Oscar Wilde)

Pénzen nem vehetsz boldogságot, de szebb emlékeket azért szerezhetsz.

(Ronald Reagan)

Amíg volt pénzem, mindenki tesónak szólított.

(Lengyel közmondás)

Aki elveszítette a pénzét, sokat veszített. Aki elveszítette a barátait, az sokkal többet veszített és aki elveszítette a hitét, az elveszített mindent.

(Eleanor Roosevelt)

Tudd pontosan, hogy mid van, de azt is, hogy miért.

(Peter Lynch)

A legtöbben azért szalasztják el a lehetőséget, mert az overallba öltözködik és munkának néz ki.

(Thomas Edison)

Nem az a szegény, akinek kevés van, hanem aki mindig többre sóvárog.

(Seneca)

Az idő értékesebb, mint a pénz. Több pénzt tudsz szerezni, de több időt egy percet sem.

(Jim Rohn)

Üres zseb még soha nem gátolt meg senkit, hogy valamit elérjen. Erre csak az üres fej és az üres szív képes.

(Norman Vincent Peale)

Jó dolog a pénz és mindaz, amit érte megvehetsz. De a pénz megszerzése közben ne felejtsd el végiggondolni, nem veszítesz-e el valamit ez alatt, amit pénzért nem lehet megvenni.

(George Lorimer)

Vásárolj, amikor mindenki elad és tartsd meg, amíg mindenki vásárolni fog. Ez nem egy frappáns szlogen, hanem az igazi lényege a sikeres befektetésnek.

(J. Paul Getty)

A szegények nem lesznek gazdagabbak, ha a gazdagokat szegényebbé tesszük.

(Winston Churchill)

A siker nem a kulcs a boldogsághoz. A boldogság a kulcs a sikerhez. Ha szereted, amit csinálsz, sikeres leszel benne.

(Herman Cain)

Az egyetlen hely a világon, ahol az eredmény hamarabb jön, mint a munka, az a szótár.

(Vidal Sassoon)

A legjobb dolog amit pénzért megvehetsz, az a pénzügyi szabadság.

(Ismeretlen)

Recesszió az, amikor a szomszéd elveszíti az állását. Depresszió az, amikor ez veled történik.

(Ronald Reagan)

Hitelből vásárolni, olyan mint a berúgás: a mámor azonnal jön, a rosszullét csak másnap.

(Joyce Brothers)

 

Share

Jövedelmező a vállalkozásod?

Beszéltem valakivel a héten, akinek van hat saját tulajdonban lévő üzlethelyiségében hat cipőboltja a város különböző, egyébként frekventált helyén.

Az üzlet ugyan nem dübörög, de azért havonta összességében egy szerény másfél-kétmillió forintot kitermelnek a boltok, így egyelőre nem számolja fel a bolthálózatot.

Felhívtam a figyelmét arra, hogy ugyanazokat a hibákat követi el, mint olyan sokan mások.

Az első a saját ingatlan csapdája. A legtöbben úgy gondolkodnak, milyen jó, hogy enyém az üzlethelyiség, így legalább arra nem kell költenem, így nyereséges tud lenni a cégem.

Ez egy nagy tévedés. Nem veszi figyelembe, hogy azt az üzlethelyiséget ki is lehetne adni másnak, így elesek ettől a bevételtől, csak azért, mert a saját vállalkozásom foglalja a helyet.

Mivel nemrég felbecsültették az ingatlanokat, pontosan tudjuk, hogy összességében havonta 7,5-8 millió forintért lehetne kiadni ezeket az üzleteket.

Vagyis legalább ennyit ki kellene termelni a hat üzletnek ahhoz, hogy nullán legyünk.

» Read more

Share

Black Friday már holnaptól

Az Egyesült Államokban november negyedik csütörtöke a Hálaadás napja.

Az ezt követő péntek az úgynevezett Black Friday, vagyis Fekete Péntek, a karácsonyi bevásárlási szezon nyitónapja, amikor gyakran elképesztő leárazásokkal várják a vevőket az áruházak.

Biztos láttál már videót, amikor az emberek szó szerint egymást verték a 200 dolláros tévéért.

Nos, amint láthatod a naptáradban, Fekete Péntek csak a jövő héten lesz, de több magyar áruház nem bír addig várni, a MediaMarkt Red Friday néven 10% engedményt ad mindenre, az Extreme Digital is készül valamire holnaptól.

Nem csak elektronikai áruházak, hanem más online és hagyományos üzlet is készül akciózni.

Ha amúgy is vennél valami drága holmit, főleg elektronikai cikket, holnap (pénteken) érdemes lehet szétnézned a boltokban, vagy a boltok honlapján, ahogy a jövő pénteken is. (Akkor akciózik az emag és sok másik áruház is.)

Nem azt mondom, hogy vadulj meg és vegyél minden felesleges marhaságot, csak azért, mert most “ocsóbb”, de ha egyébként is venni akartál valamit, most kevesebbért is megkaphatod.

Ha van valami tapasztalatod (tényleg olcsón kaptál valamit, átverés az egész, összesen volt belőle két darab raktáron, stb.), írd meg a hozzászólásokban.

Share

Egészséges-e a pénzügyi életed?

Érdemes időről-időre megvizsgálnunk és megvizsgáltatnunk magunkat, hogy egészségesek vagyunk-e. Egy vérvétel, egy EKG, egy orvosi kontroll gyakran leleplez egy-egy alattomos betegséget, mielőtt még az teljesen leuralná az életünket. Ha csak akkor fordulunk orvoshoz, amikor már előttünk is egyértelmű, hogy komoly baj van, gyakran későn érkezik a segítség.

Nincs ez másként a pénzügyekben sem. Nagyon sok árulkodó jel van, ami mind arról tanúskodik, hogy a pénzügyeink is sürgős kezelésre szorulnak, mert egyébként komoly következményekkel nézünk szembe.

Íme néhány támpont, hogy megvizsgáld, mennyire egészséges a pénzügyi életed, vagy mennyire táncolsz pengeélen hónapról-hónapra.

Néha kölcsön kell kérned, hogy átvészeld a hónapot.

Ha a költségvetésed nem bírja el, hogy néha több a kiadás, mint tervezted, akkor egész egyszerűen túl van feszítve a költségvetésed.

Gyakori hiba, hogy ennek ellenére az emberek nem tervezik be a váratlan kiadásokat is a havi költségvetésükbe. Sőt, nincs is költségvetésük, addig költik a pénzüket minden hónapban, amíg van.

Ha túl gyakran kell kölcsönkérned és nem is biztos, hogy a következő hónapban vissza is tudod fizetni a teljes összeget, akkor már sajnos elindultál lefelé a hitelcsapdába vezető lejtőn.

Gyakran veszekedtek a házastársaddal az anyagiak miatt » Read more

Share

A piacok felosztása: fejlett, feltörekvő, frontier és legkevésbé fejlett piacok

Ha befektetésre adod a fejed, nagyon hamar találkozol a világ befektetői szempontból történő felosztásával.

Ezért átnézzük, melyik kifejezés mit jelent és milyen országokat takar.

Fejlett országok (developed countries): ide sorolhatók a fejlett gazdasággal és fejlett jogrenddel rendelkező nyugat-európai országok, az angolszász országok, Izrael, Szingapúr és néhány hasonló ország még. Ezekben az országokban a legnagyobb az egy főre eső GDP és a legnagyobb a humán tőke értéke.

Ezeknek az országoknak kialakult és jól szabályozott tőkepiaca van.

(Megjegyzés: több különböző lista van forgalomban, így az egyik listán például Dél-Korea már fejlett, a másikon még fejlődő országnak számít. Ugyanígy Horvátország lehet fejlődő vagy feltörekvő ország, illetve frontier ország is. Ezért ne lepődj meg, ha egyik-másik országot több minősítéssel is megtalálsz ezeken a listákon.)

Kevésbé fejlett, fejlődő vagy feltörekvő országok: A régebben használt kevésbé fejlett országok helyett kitalálták a sokkal pozitívabban csengő feltörekvő (emerging) piacok kifejezést. A legnagyobb gazdaságok ebben a csoportban az úgynevezett BRIC országok (Brazil, Russia, India and China), Mexikó, Indonézia, Törökország. Ide tartoznak a kelet-európai országok (Szlovákia és Szlovénia már nem), Afrika legfejlettebb államai, a latin-amerikai államok, a közel-keleti államok zöme.

A már említett BRIC mellett további csoportosítások is vannak: BRICS Dél Afrikával bővült, a MINT Mexikót, Indonéziát, Nigériát, Törökországot takarja, a Next Eleven országai: Banglades, Egyiptom, Indonézia, Irán, Mexikó, Nigéria, Pakisztán, Fülöp-szigetek, Dél-Korea, Törökország, és Vietnam, stb.

» Read more

Share

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Quaestor kárrendezési törvény egy részét

A Quaestor csődje sok befektetőt kényelmetlenül érintett, főleg azokat, akik azt sem tudták, mit is vesznek, amikor a Quaestor kötvényeibe fektetik a pénzüket.

Ráadásul komoly kormányzati összefonódás is volt a háttérben, ezért hoztak egy külön törvényt, ami csak és kizárólag a Quaestor károsultjain hivatott segíteni. A jogalkotó elrendelte, hogy annak ellenére, hogy a BEVA védelme nem terjed ki egy kötvénykibocsátó csődjére (az a befektető saját kockázata) és egyébként sem téríthet hatmilliónál többet a BEVA, mégis ebben az egy esetben tegyenek kivételt és a többi BEVA tag legyen már olyan kedves és dobja össze azt a hiányzó pár milliárdot, hogy ne kelljen kellemetlen kérdésekre válaszolni egy esetleges bírósági pereskedés során.

Ezen a törvényen aztán kiakadtak a BEVA vétlen tagjai (az ő zsebükből kártalanítanák azokat, akiknek nemi is járna kártalanítás, vagy messze nem annyi) és a többi károsult is, akik a BudaCash-nél, Hungáriánál és a többi csaló cégnél bukták be a pénzüket, nem a Quaestornál.

Így került az ügy az Alkotmánybíróság elé, amelyik ma hozott döntést, a főbb pontokban (egyelőre) elmeszelte a döntést.

Barnabás, a mi jogi oktatónk írt egy írást a hír örömére, amiben megvilágitja, miről is döntött ma a Bíróság és miként.

Következzen hát az ő írása:

» Read more

Share

Itt a karácsony, itt a csábító hitelek ideje

Már egy bő hónapja szinte másról sem szólnak a pénzügyi cégek hirdetései, mint hogy milyen jó eladósodni 20-30-40%-os éves kamat mellett.

Tedd szebbé a karácsonyt azzal, hogy hitelből olyan terméket veszel, amire egyébként nem lenne pénzed. Te is gazdagnak érezheted magad a karácsonyfa alatt, a másnappal pedig ne törődj túl sokat.

“Gigaakciók” hitelkártyákra, akciós személyi kölcsönök, évente egy hónapnyi törlesztőt visszaadnak, mert ilyen jó fejek és a többi.

Melyik elektronikai cikkből szeretnél visszakapni 6%-ot, csak mert hitelkártyával fizetted, kérdezi a reklám.

Az egyhavi törlesztőrészlet visszatérítés milyen jól jön, te mire fordítanád? Így szól egy másik. (Azt felejtsd el, hogy az évi 21% kamatot mire fordítanád, amit ezen túl kifizetsz. Tényleg, mit csinálnál évente 210 ezer forinttal, ha most kibírnád és nem vennél fel egy egymilliós hitelt?)

Akár 9,9% kamatra is adunk személyi kölcsönt, ami szinte ingyen van, állítja egy harmadik. (Ja izé, csak akkor, ha 800 ezer feletti összeget veszel fel és nagyon jó adós vagy, aki legalább nettó 250 ezret keres. Egyébként 21% a THM.)

Akár egy órán belül is folyósítjuk a hitelt, hívogat egy negyedik hirdetés. (Felvenni villámgyorsan lehet. A visszafizetés fog 3-5 évig tartani.)

Mielőtt te is elcsábulsz ezeknek a szirénhangoknak, néhány dologra engedd meg, hogy felhívjam a figyelmed:

» Read more

Share
1 2