Holnaptól itt az új ezres

Március elsejétől kerül kereskedelmi forgalomba a legújabb megújult forint bankjegy, az ezer forintos. A régi, vagyis az eddig használt ezer forintost október 31-ig lehet fizetésre felhasználni, utána szokás szerint bankokban és postán lehet újra cserélni, majd három év múlva már csak az MNB-nél kérhető a csere.

Share

Dízel autók kitiltása német varosokból

Ma megszületett a végső döntés, amit sok autógyár és dízelautó-tulajdonos vart lélegzetvisszafojtva. 2019 szeptemberétől egyelőre két német nagyvárosból kitilthatják a régebbi dízel autókat, ha másképp nem biztosítható a levegő tisztasága. Mivel további 19 nagyvárosban túl magas a nitrogénoxid koncentrációja, valószínűleg itt nem fog megállni az ügy.

A dizelautók ára várhatóan hatalmasat fog zuhanni, de sok magyar autóipari munkahely is veszélybe kerülhet.

Érdemes ezzel kalkulálni,, ha autóvásárlás előtt állsz

További információk erre.

Share

Lakáshitel előtörlesztéssel kalkulátor

Gabó olvasónk keresett olyan lakáshitel-kalkulátort a neten, ami figyelembe veszi az előtörlesztéseket is, mint például négy évente a lakástakarék betörlesztését. (A hozzáadás gombbal tetszőleges számú előtörlesztést felvihetsz.)

Mivel nem talált, csinált egyet magának és elküldte a linket, hogy a köz is gyarapodjon a kalkulátor által.

Olyan nüanszokra is gondolt, mint előtörlesztési díj.

Ezúton is köszönjük a köz nevében.

Ha találnál benne hibát, jelezd a hozzászólásokban.

A kalkulátort erre találjátok.

Share

A nyugdíjakról még egyszer

Már nagyon sokat írtam én is és mások is a nyugdíjkérdésről, de úgy látom, hogy erről nem lehet eleget írni. A legtöbb ember vagy csak legyint rá, hogy nem érdekel, vagy csak ijesztgetnek vele, esetleg egyszerűen keveset keres, hogy tudjon félretenni, így inkább nem is hajlandó szembenézni a problémával, hátha valahogy magától is megoldódik majd a kérdés.

A politikusok is nyugtatgatják az embereket, hogy 2025-2030-ig rendben van a nyugdíjkassza, nincs itt semmi látnivaló. Ez még igaz is, a gond az, hogy viszont legkésőbb 2030-2035-ig mindenképpen nagyon komoly átalakításra van szükség, mert akkor már nem lehet majd tovább ódázni a megoldást. Még a mai hatvanévesek fele is találkozni fog a változtatással, ami valószínűleg radikális lesz, ha addig nem csinál semmi érdemlegeset a mindenkori kormány.

Az elmúlt években a korai nyugdíjak visszavágásával, a rokkant-ellátás kivezetésével a nyugdíjrendszerből és a magánnyugdíj-pénztár felszámolásával időlegesen rendbe hozták a nyugdíjkasszát, azonban ez csak átmeneti javulás.

» Read more

Share

Eddig tart ellopni az autódat

Most némileg rendhagyó módon nem anyagi szempontból (Az autózás valódi költségei) írok az autózásról, illetve nem is az autózásról szeretnék írni, hanem az autólopásról. Kicsit kutakodtam a témában és találtam néhány meglepő videót, amit szeretnék közzé tenni, hogy te is tudd, hány másodpercig tart ellopni a modern autódat, vagy feltörni az áruház parkolójában, amíg te beugrassz egy pillanatra.

Az első videóban bemutatják, hogy az interneten könnyedén beszerezhető kétrészes kütyüvel hogyan törik fel és lopják el az autódat. Az egyébként hozzá nem értő riporterek a kipróbált 35 autó közül 19-et ki tudtak nyitni és 18-at el is tudtak lopni az eszközzel. Ezt az eszközt használják arra is, hogy a lakásban tartott jeladós kulcs jelét felerősítve ellopják az autót az udvarról vagy a garázsból (Ez 4:09-nél látható a videóban). Elég, ha az egyik tolvaj az ajtó előtt állva felerősíti a lakásban lévő kulcs jelét, amit átküldve az autóban ülő másik tolvajnak már indítani is tudják az autót egy-két másodperc alatt.

» Read more

Share

A lottónyertesek múló jóléte

Kevés magyar lottónyertes vállalja fel a nyereményét, ritka kivételek egyike volt Andraschek László és felesége.

Most közölt velük egy cikket a Lokál (igen, tudom), sajnos az derült ki, amit sejteni lehetett: a hirtelen jött pénz nem gyógyította meg az alkoholizmust, hanem rosszabbá tette és a vállalkozáshoz sem fog senki érteni attól, hogy hirtelen pénze lesz indítani egyet. S 650 millió forint sem olyan sok, hogy sofőrös autóval ne lehessen gyorsan a nyakára hágni.

Pont úgy, ahogy az Akadémián is szó volt róla:

S nem csak lottónyertesnek nem biztos, hogy jó lenni, de lottónyertes mellett sem biztos, hogy jó lakni.

Soha ne lakj lottónyertes mellett

Köszönjük Györgynek a cikkajánlást.

Share

A Providentről még egyszer

Írtam a napokban arról, hogy fontos tudni, hogy a hiteleknél és így a gyorskölcsönöknél is késedelmes fizetés esetén sok olyan költséggel találjuk magunkat szembe, amire nem számítunk.

A Provident reagált a cikkre, következzen az ő levelük:

·         A cikk „payday lender” szolgáltatóként hivatkozik a Providentre, miközben az általunk nyújtott kölcsön legrövidebb futamideje is 42 hét (a payday lenderek jellemző futamideje: 4-8 hét).

(Jogos, ezt javítottam. Egyébként régebben voltak rövidebb futamidejű hiteleik is, ha nem is néhány hetesek. Ezért úgy lenne helyes, hogy jelenleg 42 hét.)

·         A szerző kamatszámításokat végez, melyekben nem a hatályos jogszabályokból indul ki, díjakat és költségeket von bele kalkulációkba, egy helyen pedig beleveszi a kamatszámításba az ügyfél kérésére opcionálisan, külön szerződés keretében rendelhető otthoni kiszolgálás díját is, melyet más szolgáltatók nem kínálnak, emiatt nem is összehasonlítható. A számítások egy részénél vélelmezi, hogy az ügyfeleink késedelembe fognak esni a törlesztőrészletekkel, amely nem életszerű (ld. lentebb).

(Igen, pont erről szól a cikk. Hogy addig igaz csak a 24%-os THM, amíg nem esel késedelembe, vagy nem igényelsz egyéb szolgáltatásokat, amiket már nem tartalmaz a hivatalos THM mutató. Egyébként a kalkuláció a Provident saját kalkulátorával készült a weboldalukon, még az alapbeállításokat sem változtattam meg, csak nyomtam egy entert.)

·         Vélelmezi, hogy ügyfeleink „természetesen megcsúsznak és az uzsorakamat miatt gyorsan az anyagi gödör alján találják magukat”. Ennek az MNB riportokban is fellelhető hitelportfólió minőség statisztikáink erősen ellentmondanak. Az „uzsorakamat” kifejezést azért is tartjuk kevéssé szerencsésnek, mert a kötelező jogszabályok (JTM, THM, hitelbírálat, …) mellet a felelős hitelezésre vonatkozó MNB ajánlásokat is követjük. Az ügyfeleinket többszörösen védik a JTM szabályok, a szigorú hitelbírálati rendszer, a kölcsöneink alacsony összege és a nagyobb banki hitelekhez képest viszonylag rövid futamidő. Mind pénzügyi, mint reputációs szempontból rendkívül káros lenne számunkra, ha ilyen üzleti gyakorlatot követnénk, ezért pont az ellenkezőjére törekszünk.

(A cikk nem a Providentről mondja, hogy uzsorakamatot ad és az ügyfelei gyorsan eladósodnak, hanem a bevezető szövegben az amerikai payday loan-okat nyújtó cégekről. Erről pedig elég könnyű meggyőződni egy gyors kereséssel, az átlagos(!) amerikai kamatláb 582%. Nem is csoda, hogy a hitelfelvevők villámgyorsan adósságcsapdába kerülnek.)

Share

Ha már KSH

Az előző cikket az átlagkeresetekről kiegészítettem iparági és területi elosztási adatokkal. Közben a KSH oldalán ott van ez az infografika is, ami meglepően ötletes és igényes, bár hogy mi a pontos célja, arra nehéz rájönni. Ha csak az nem, hogy sokkal többen házasodtak 50 éve és akkor is inkább késő ősszel. (Gondolom a mezőgazdasági munkák miatt akkor értek rá az emberek jobban. Ezért is volt a legkevesebb esküvő aratási időben.)

Share

A fizetés fájdalma

A viselkedés közgazdaságtan egyik alaptétele, hogy az emberek nem szívesen adnak ki pénzt a kezükből, mármint maga a konkrét cselekedet tölti el őket lelkiismeret-furdalással vagy rosszabb esetben szinte fájdalommal.

Ezért van az, hogy egy gyorséttermi lánc felmérése alapján a hitelkártyával vásárlók 53%-kal többet költenek, mint a készpénzzel fizetők. Egy másik felmérés azt mutatta ki, hogyan nőtt az egészségtelen ételek impulzív vásárlása a bankkártyák elterjedésével párhuzamosan.

A hitelkártyás vásárlásnál nem a saját pénzünket költjük (legalábbis így érezzük) és a kiadás nem is azonnal érezhető, csak majd sok nap múlva a havi záráskor. Akkor sem konkrétan fizetünk egy összeget a gyorséttermi étkezésért, hanem egy nagy havi pénzköltési masszában eltűnnek az egyes tételek. Így nem fáj az adott étkezés kiadása, ahogy a megvásárolt ruha ára sem fáj annyira.

Az emberek ha találnak pénzt, azt fájdalom nélkül elköltik, mert nem az övék volt. Miközben pont annyival nőne a megtakarításuk, mintha a saját pénzüket tették volna félre. Nem kellene nagyobb fájdalmat jelenteni a saját pénzből való költésnek, mint a talált pénz elköltésének.

» Read more

Share

Tovább nőtt az átlagkereset

A KSH közzétette a legfrissebb adatokat az átlagfizetésről.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 327 700 forint volt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 217 900 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 225 800 forintra becsülhető.

A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 13,5%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A növekedést erősen befolyásolta a közalkalmazottak bérének nagyobb arányú emelése, illetve a minimálbér és garantált bérminimum 15 és 25%-os emelése.

Budapesti adatok iparágak szerint:

Részletesebb adatok iparágak szerint erre.

Területi megosztás szerint erre. (Budapesti átlag nettó 251 ezer forint, Szabolcs-Szatmár megye nettó 138 ezer forint.)

Share

Transferwise bankkártya

Írtam már a Transferwise-ról, ami remek és olcsó lehetőség külföldi utalásokhoz és írtam arról is, hogy már bankszámlát is nyithatsz a Transferwisenál ingyen 15 devizában.

A nagy durranás: Transferwise Borderless

A legújabb hír, hogy egyelőre csak próbaüzemben, de bankkártyát is igényelhetsz tőlük, így lett teljesen használható az új számlájuk.

Zoli nem volt rest, azonnal igényelt is ilyen kártyát. Megkértem, hogy írja le a tapasztalatait, hogy ti is okuljatok belőle. Ezúton is köszönjük neki az összefoglalót.

Csupán valamivel több, mint fél éve rendelkezek Transferwise borderless account-tal, melyet eddig euróban történő bejövő és kimenő tranzakciók bonyolítására használtam. Nemrégiben kaptam egy direkt marketing levelet, melyben lehetővé tették, hogy igényeljek betéti kártyát az induló teszt időszakban. Az ígért kondíciós feltételek az alábbiak: ingyenes számlanyitás, kártya igénylés, pénz rátöltés és utalás fogadása, deviza váltás 28 deviza között 0,35-1% jutalék mellett, utalás egyező devizában 0,6 EUR, és ingyenes “overseas” készpénz felvétel a teszt időszakban, valamint maximum 200 GPB/hó erejéig a teszt időszakon kívül.

Elsősorban külföldi utazások során, valamint apróbb áruk és szolgáltatások EUR és USD fizetésére használnám is a kártyát, ezért azonnal igényeltem is, amire a honlapon van lehetőség. Az igénylés során gyakorlatilag csak a postázási címet kellett megerősíteni, a kártya szám azonnal le is generálódott, és a kártya inaktív állapotban látható lett a rendszerben. Pár nap múlva a posta meg is hozta az UK-ból a kártyát. Aktiválni online, a rajta található 6 jegyű számmal lehetett. Ekkor adta meg a rendszer a PIN kódot is, melyet érdemes felírni, mert csak egyszer mutatja meg. Aktiválás után a kártya azonnal készen állt a használatra. Erről meg is győződtem, egy külföldi szállásfoglaló oldalon sikeresen fizettem vele euróban, ezen az oldalon eddig csak hitelkártyával fizettem. A tranzakció után a felületen azonnal látszott a csökkent EUR egyenlegem, és hogy semmilyen külön díj nem merült fel. Ezen kívül a következő gyorsteszteket végeztem még el:

PIN kód sikeres megváltoztatása ATM-en. A kártyát “debit mastercard”-ként ismeri fel.

Egyenleg lekérdezés “nem lehetséges”, ezt érthető, az egyenleg nehezen értelmezhető.

HUF készpénz felvétele Euronet ATM-ből elégséges HUF fedezet nélkül. Ekkor először GBP-ből akart HUF-ot váltani meglehetősen rossz árfolyamon, amit természetesen nem kértem. Viszont, lehetett “később váltom át” opciót is választani, amire az EUR-omat a rendes saját TW (vagy ahhoz nagyon közeli) árfolyamával váltotta át  (309,31).

EUR felvétele Euronet ATM-ben: itt csak a GBP-s váltást ajánlotta fel, amivel nem éltem.

HUF felvétele OTP ATM-ből elégséges HUF fedezet mellett: itt kérdés nélkül levonta a HUF egyenlegemből az összeget, más díj nem merült fel.

POS terminálon fizetés HUF-ban. Ekkor szintén a GBP-s trükköt próbálta eljátszani, de itt is lehetett forintot is választani.

Online fizetés forintban. Itt kérdés nélkül a HUF egyenlegemet terhelte meg az összeggel, más költség nem merült fel.

Összességében, ha a forintos alszámlámból általánosítunk (és miért ne tehetnénk), akkor elmondható, hogy a helyi pénznemben történő műveletek mennek, valóban költségmentesek, és a terhelés azonnal megjelenik az egyenlegekben. A nem helyi valuta felvételével vigyázni érdemes. Érdekesség, hogy az összes fenti tranzakció egyelőre “Pending” állapotban látható a felületen, míg az egyenlegekben már érvényesül. Valamint, egyes tranzakciók esetében megjelent egy-egy 0 HUF-os vagy 0 USD-s “point of sale purchase” tétel is. A felületen továbbá megjelent a “Manage my card” gomb, mely a különböző limitek megtekintésére alkalmas, azonban azokat változtatni nem lehet. A “manage” tehát igazából csak a tiltást jelenti jelenleg.

Az eredeti célra, azaz külföldi utakon történő helyi deviza/valuta használatára, valamint az online vásárlásra a kártya kiválóan alkalmasnak tűnik. Várható, hogy a funkcionalitás még bővül.

Share

A tej

A tejes pult előtt az embernek naponta döntést kell hoznia, melyik tejet válassza: az olcsót, vagy a puccos csomagolású drágát. Mivel az ember szereti saját magát, sokszor a drágát választja, abban a reményben, hogy az biztos jobb minőségű.

A rossz hír az, hogy egy-egy cégnél ugyanabból a tartályból töltik az összes tejes dobozt, a saját márkást éppúgy, mint a kupakos-dizájnos drága tejet. A magasabb árral csak életérzést veszel, nem jobb tejet.

A 24.hu cikke a tejüzemi látogatásukról erre olvasható.

Ugyanez van a boroknál is, még a magukat szakértőknek tartó sommelier-eket, akik évekig tanulják a borkóstolás szakmáját, egyszerűen becsapják azzal, hogy milyen drága üvegben teszik eléjük ugyanazt a bort. Minél drágábbnak hiszik a bort, annál jobbnak értékelik.

Erről már itt írtam bővebben:

Ha drágább, akkor jobb is?

Update: A vodkánál se egyértelmű, mi indokolja a sokszoros árkülönbséget, legalábbis ez a cikk szerint.

Share

Pénzmosás és banki bejelentések száma

A törvény előírása szerint a bankoknak, biztosítóknak és egyéb pénzügyi szolgáltatóknak jelentenie kell a nem szokványos, 3,6 millió forint feletti pénzmozgásokat, illetve az 500 ezer forint feletti pénzváltásokat. De a kereskedő is köteles a 2,5 millió forint feletti készpénzfizetés esetén jelentést tenni, ha azt gyanúsnak tartja. (A pénzmosási törvény az ügyfél-átvilágítást is előírja az ilyen összegű tranzakcióknál, de ez nem egyenlő a hatóságok felé való jelentéssel.)

Itt a kulcsszó a nem szokványos kifejezés. Az egyik bankban, ahol dolgoztam, a mellettünk lévő benzinkút naponta befizetett 40-80 millió forintot készpénzben. Mivel ez napi rutin volt, természetesen nem jelentettük. Ha egy vállalkozó napi, heti vagy havi rendszerességgel utalt, vagy kapott 5-10-50 millió forintot, azt sem jelentettük, mert semmi rendkívüli nem volt benne.

A bejelentést vagy a banki, biztosítói dolgozó teszi meg, vagy a központban vesznek észre például egy nagy összegű iráni utalást.

Két tévedés van ezzel kapcsolatban. Az egyik, hogy a bankok mindent jelentenek, ezért ha kapsz külföldről négymillió forintot, az adóhivatal azonnal tud róla és lecsap rád.

Az egyik ügyfelem online értékesítéssel foglalkozott, éves szinten egymillió dollár(!) érkezett 4-5 millió forintnyi összegekben a nyugdíjas édesanyja számlájára, amit ő azonnal felvett, vagy továbbutalt a saját számlájára. Soha senkinek nem tűnt fel, hogy ez a pénzmozgás legalábbis kérdőjeles egy nyugdíjas magánszemély esetén.

A másik tévedés is a fenti hiedelemből táplálkozik. Mondván, annyi az adat a hatóságnál, fel se tűnik nekik néhány millió, vagy tízmillió forint. Hát ez sem igaz, mert alig van adat.

Az éves statisztikát bárki letöltheti, ebből megtudható, hogy a bankok éves szinten 6969, a biztosítók 275, a pénzváltók 352 esetben jelentettek be tranzakciókat. Ingatlanügyletnél csak egyet találtak gyanúsnak, ami a sok orosz, kínai és egyéb külföldi vásárló mellett elég szerény arány. (A jelentésben még van egy érdekes cikk a bináris opciók kereskedéséről és miről másról, mint a bitcoinról.)

Az összes bejelentések száma ritkán szokta elérni az évi kilencezret. (Évente 870 millió az elektronikus tranzakciók száma, természetesen ennek zöme bőven alatta marad a 3,6 milliós összeghatárnak.)

Tehát felesleges riogatni az embereket azzal, hogy az adóhivatal azonnal tudni fog minden tranzakcióról, de az is tévedés, hogy nyugodtan utalgathatsz, senkinek nem fog feltűnni, mert eltűnik az adatok tengerében az utalásod.

(Természetesen egy adóellenőrzésnél az adóhivatal rá fog nézni a számláidra és látni fogja azt az utalást is, amit szeretnél eltitkolni. Ezért sem érdemes ezzel játszani.)

Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 35 ezer forint.

20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.

Share

Ingyen POS terminál 1% banki jutalékkal

A kormány a bankkártyás fizetés terjedéséért anyagilag is támogatja a POS terminálok terjedését. Ez két dologban nyilvánul meg: ingyen juthatsz mobil terminálhoz, illetve a banki jutalék is maximalizálva van néhány évig. A banki jutalék nem lehet több, mint 1% és ráadásul ez most három évig garantált az eddigi két év helyett.

További enyhítés, hogy akkor is igényelhetsz új, kedvezményes terminált, ha másik telephelyeden vagy üzletedben már van piaci árakon üzemelő terminál. (Meglévő üzletbe a már üzemelő POS mellé nem kérhetsz másodikat ebben az akcióban.)

Már írtam a lehetőségről az alábbi cikkben, bővebb információ ott.

Mobil POS további és újabb információk

Viktor közlése szerint megint mobilterminálokat kaptak, azonban kevesebbet, mint tavaly és tavaly is két hónap alatt kihelyezték a teljes készletet. A terminál paypass-os, saját mobilkapcsolattal rendelkezik, továbbra sincs minimumdíj, SZÉP kártya fogadására is alkalmassá tehető, adószámos magánszemélyek, ügyvédek és őstermelők is igényelhetik.

Ha szeretnél kártyaelfogadást a vállalkozásod számára, ennél jobb lehetőséged aligha lesz, érdemes élned vele. Viktort továbbra is hívhatod a +36709775021-es számon további infóért.

 

 

Share
1 2