Tovább nőtt az átlagkereset
A KSH közzétette a legfrissebb adatokat az átlagfizetésről.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 327 700 forint volt.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 217 900 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 225 800 forintra becsülhető.
A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 13,5%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A növekedést erősen befolyásolta a közalkalmazottak bérének nagyobb arányú emelése, illetve a minimálbér és garantált bérminimum 15 és 25%-os emelése.
Budapesti adatok iparágak szerint:
Részletesebb adatok iparágak szerint erre.
Területi megosztás szerint erre. (Budapesti átlag nettó 251 ezer forint, Szabolcs-Szatmár megye nettó 138 ezer forint.)
De azért örömteli a hír.
Reméljük…:)
Ebben az a még szörnyűbb, hogy anno gondolom te is egy százas jattal ezehaccázé vágattad, most viszont kettőnyócéé, vagy hároméé, mert kinek van képe visszakérni 200-t, meg ugye milyen hüjjén is nézne ki az egy százas jattal a 2.700… 😀
Igazam van, vagy igazam van? 🙂
A lakásárról, és a bérleti díjról nem is beszélve….
a lakás es albérleti díj nincs benne a kosárban, az élelmiszerből sem minden…
az inflációt az energiaárak tudják repíteni, de azok nem fognak nőni…. az infláció ha belekarcol olyan 3, 3.5% max, de a kormányunk szerint az is a cél
Vagy nem gondoljátok, hogy kozmetikáznák az adatokat?! Mondjuk az igaz, hogy szeretnék olyan helyen vásárolni, ahol a KSH-sok, mert sajnos ahova én járok ott sokkal jobban megdrágultak tavaly a dolgok mint 2,4%.
A tüzifa ára ami brutálisat ugrott, 3 éve 18 ezer, most 28 ezer egy erdei m3. Gázkazán nincs.
Nem is tudom, mire lenne elég a mai világban egy nettó 80 ezres kereset, mint ,,régen, az én időmben”.
Kis pénz, kis foci. Majd meglátjuk, de most tartunk ott, hogy egyre több megrendelőnek mondja a főnök, hogy ez így kevés lesz, mert egyszerűen ennyiért nem éri meg legyártani az adott terméket… emelne ő a fizetéseken, de nem fér bele a keretbe, a kis cégeknek a megrendelő diktál.
Meg ugye a munkaerőhiánnyal együtt jár a sok panasz, miszerint a sok semmirekellő alkalmazott magasabb fizetést akar, dolgozni meg annyira nem…
Ki milyen blogokat olvas? (Pl. Top 5)
A mostani cikk alatt nem alakult ki parázs vita, és a többihez képest viszonylag kevés a hozzászólás, ezért bátorkodtam most bedobni.
A fizuk annyival nem nőttek, mint amennyivel pl. az ingatlanárak/-bérleti díjak.
Konkrétan jó lenne a tapasztalati eloszlást is látni, nem várnám, hogy függvényt illesszenek rá nekem, csak legalább a decilis-százalékokat egy diagramon… ennél kevesebb adattal tényleg nehéz mit kezdeni, pontosabban túl sok mindent lehet kezdeni (de főleg szidni tetszésünk szerinti, rajtunk kívül álló tényezőt). Vagy ott van ez az adat is a forrásban (amit nem adtál meg), Miklós?
Íme egy jó hír, és gyorsan keres egy vetületét amin lehet egyet sírni 🙂
Sírjatok, hiszen sírni jó…
Kiégtem, szociálisan érzéketlen lettem 🙂
Gondolod én ezt nem tudom??? Azért írtam külön….. A t….m tele van már hogy itt mindenki nekem osztja a nemlétező eszét!
Viszont a felvágottak baromi drágák lettek, sajtos füstölt párizsi 2500 Ft/kg, Soproni 1800 Ft/kg, füstölt párizsi 2000 Ft/kg, néha sajnálom már a pénzt, s inkább szalámit veszek, abban van hús, meg 10 dkg is jobban laktat.
A lakásárak tényleg elszálltak, nálunk 24 millió egy részben felújított Kádár kocka. Tekintve,hogy 100ezerért bérlek albérletet garázzsal, túlzásnak tartom a 20 éves bérleti díjat elkérni a házért. Most bármikor költözhetek akár a határ túloldalára is, nem beszélve arról, hogy a 24 millió hitelből vásárolva lesz 30 millió is, ami még durvábbá teszi a képletet. Normális?
Persze a havi kosár jelentős része a lakásrezsi, üzemanyag, stb, ami nem drágult, így a statisztika akár még jó is lehet.
Meghökkentő módon a KSH-nak nincsen ügyfélszolgálati e-mail címe, ha nem akarsz irodába menni, csak az e-papíron keresztül lehet levelezni velük, de rajtam nem fogtak ki, küldtem egy hivatalos adatszolgáltatási megkeresést…
“Az ingatlan azért nincs benne a kosárban, mert az beruházás és nem költség”
Az a lakás, amit a tulajdonos saját lakhatása céljából vesz, nem beruházás. Az költség. Úgy emlékszem, Te is írtál hasonlót régebben.
Számolni is lehetne vele. Egy rögzített méretű és elhelyezkedésű lakás építési költsége osztva a várható élettartamával és a benne lakók számával. És hozzáadva a szükséges felújítási kiadások hasonlóan arányosított részét.
Nem mondom, hogy egyszerű, de nyilván a KSH nem akarja megeröltetni magát. Pláne. hogy ez rontaná az adatokat.
A másik megoldás: albérleti árakkal számolni. Az nem független a saját lakásban lakás költségeitől sem.
Pmáp, az megy az inflával, csak 1 év késéssel…
A kbc-n most nyitottam számlát, havi 99ft+5000ft rá, mondom nyomogatom egy kicsit milyen… soha nem nyomtam tőzsdét… etf-en elgondolkodtam
De van egy baljós érzetem, én most nem akarok semmit tőzsdén venni, szerintem 2 max 3 éven belül esés lesz… (most is volt egy kisebb ), nem veszek bele semmibe…
Biztos lehet pénzt csinálni most is tőzsdén, csak nem nekem…. 😀
Én is gondolkoztam nemrég autócserén. Új G 1,6-s G Astra 2005-ben 3m Ft vol (3,150), most 4,3-4,5 körül sokkal jobb felszereltségű kombit kapnék. Ez nem drágult sokat szvsz.
Az Octavia kombi valami 4m Ft volt, ilyet most szerintem 5-6 között árulnak, az 50% 10 év alatt szerintem szintén nem sok annyira.
“a kocsim 15ezres szervízéhez a cuccok 2 éve is 30 ezerbe kerültek”
Akkor ez egy nagyon takarékos autó lehet, említett kocsira fékbetét + tárcsa anyagára 30k volt (10-ért cserélték). Jó nem évente kell cserélni, de az olajat illik, ez szűrővel 10-11k.
És akkor olyan apróságok nincsenek számolva, hogy kopik ez, cserélni kell még azt, stb, stb.
A 6h mennyire támogatott a munkaadók körében?
Aha. A Kossuthon a Déli Krónikában minden héten 10-15 százalékkal.
Ugattam erről már itt a múltkor, de ezen a blogon senki nem tud elképzelni félmilliósnál kisebb fizetéseket. A helyi reklámújságban „kiemelt bérezéssel” keresnek betanított és szakmunkásokat -gépkezelő, szerelő- bruttó 150-180 ezres fizetéssel, raktárosokat bruttó 200-220al. Saját cégem elektronikai technikusokat venne fel, 1100 forintos órabérrel. Egyik szerelő kollégának 36 év munkaviszony után idén érte el az órabére a combos 1200 forintot. És ez itt nem BAZ megye, hanem a Nyugat, pár kilométere az osztrák határtól.
2005-ben még I-es Octavia volt, ami ár/érték arányban nagyon előnyös volt – ezért kezdték el használni a taxisok + flotta. A mostani III-as Octavia már 7 millió, nem 5-6. (Továbbra is nagyon jó kocsi, csak egy léptékkel drágább lett). Szerintem ilyen szempontból furcsa, hogy továbbra is milyen népszerű taxiként és flottaautóként, valószínűleg kicsit a megszokás is benne van.
A munkabéremelkedést én is làtom nemcsak a propaganda ràdio (mégha ott lehet tuloznak is néha), persze mint minden, ez is cégfüggö. Pont ma olvastam fb-on egy konkrét àllàsajànlatot egy ismerösömtöl, akiknél multihoz keresnek összeszerelöket sürgösen. Nyugat-Mo, megyeszékhely. Brutto 250.000ft + 40% éjszakai müszakpotlék plusz havi 30.000 cafetéria.
Az én fizetésem viszont 2015-óta egy forintot sem emelkedett, akkor is csak 5%-ot.
Biztos én dolgozok valami nem csókos helyen…
hvg.hu/gazdasag/20180221_Nem_eliras_2_forintos_beremelest_kapott_egy_apolo_a_kormanytol
Pedig nagyon sokan meg tovabbra is netto 80-90k ert nyomatjak… 🙁
kommentjét kiegészíteném azzal, hogy az ügyvezető és a pénzügyes pénzügyileg tudatos életet él, addig Manyika és JóskaPista nem. Megveszi A hitelre az új 4K tvt és a kevés fizetését is hülyeségekre szórja el.
Addig a pénzügyes a gyerekét küldi nyelvtanfolyamra és fizetős prémium egyetemre.
Itt szépen ketté válik a társadalom és nagyon is igaz amit az egyik álamférfi mondott:
Mindenki annyit ér, amennyit keres!
Milyen kenyérlisztet használsz ilyen drágán? Én is magam sütök kenyeret, gluténmentes liszteket is használok, bio-t is, de egyik sem kerül ennyibe!
Már tavaly feltűnt, hogy sok mindennek emelkedik az ára, ill. van, amit régebben 2-3 havonta leáraztak, ma meg max. 2x évente.
Hajat épp most tanulok magamnak vágni, mert a fodrászom abbahagyja az ipart. Újat nincs kedvem keresni, az áraktól is elszörnyülködtem. Igen, sajna nőknek sokkal drágább az ilyesmi, holott a ffi fodrászok ügyesebbek!
” Mindenki annyit ér, amennyit keres!”
Ezt majd mondd a mentőápolónak is, amikor éppen ne adj’ Isten valamelyik családtagot életét menti, vagy a tűzoltónak aki az égő házadat oltja….
Ertem en hogy a szolgaltatas fog leghamarabb elszalnni, de az is mar kozel annyiba kerul mint nyugaton, ha ugyanazt a minoseget vesszuk alapul.