Lakáshitel előtörlesztéssel kalkulátor
Gabó olvasónk keresett olyan lakáshitel-kalkulátort a neten, ami figyelembe veszi az előtörlesztéseket is, mint például négy évente a lakástakarék betörlesztését. (A hozzáadás gombbal tetszőleges számú előtörlesztést felvihetsz.)
Mivel nem talált, csinált egyet magának és elküldte a linket, hogy a köz is gyarapodjon a kalkulátor által.
Olyan nüanszokra is gondolt, mint előtörlesztési díj.
Ezúton is köszönjük a köz nevében.
Ha találnál benne hibát, jelezd a hozzászólásokban.
A kalkulátort erre találjátok.
Ha valakit érdekel akkor itt találja: dropbox.com/s/lznnk9sc45x56ok/hitelkalkul%C3%A1tor.xlsx?dl=0
Lehetne az előtörlesztéses táblázathoz hasonlóan egy másik, hogy melyik hónaptól mennyi a hitelkamatom. Nem hiszem, hogy nagyon húzós lenne megoldani.
Próbálgattam ezt a kalkulátort, de sehogy nem tudtam úgy kombinálni LTP-vel, hogy nyerni tudjak, azaz az állami támogatás magasabb legyen, mint a felvett hitel kamata. :/
Ezt hogy csináljátok, hogy 3 hónapos kamatperiódussal ketyeg a hiteletek? Megvan a végtörlesztéshez szükséges összeg kp-ban, tehát bármikor tudnátok végtörleszteni, vagy csak szimplán úgy érzitek, hogy az alacsony kamatok még évekig kitartanak?
Akkor lenne jó a kalkulátor az ügyfél szempontjából, ha csak az ügyfél által befizetett betéteket számolná bele az összköltségbe, a támogatást nem.
Ugye itt beírom, hogy mennyit törlesztettem elő, de igazából ha én LTP-ből rakom össze (4 éves periódusokban) az előtörlesztésre szánt tőkét, akkor valójában nem is ennyibe kerül, hanem akár 1-3M Ft-val is kedvezőbbre jön ki.
Bank szempontjából persze ténylegesen ennyi lett visszafizetve, csak nem mindegy, hogy miből, tényleg saját erőből, vagy jó része állami támogatásból.
Futó hitelnél úgy érdemes számolni, hogy a fenálló tőketartozást beírni és a maradék futamidőt.
– Még a legelején volt egy szerződéskötési díj vagy jutalék (ügynöki jutalék tulajdonképpen), ezt akkor és ott nem láttam át teljesen hogy micsoda, mindenestre kb. 30.000 ft költség, tehát máris ugrott 5 havi állami támogatás.
– Előtôrlesztéshez be kellett küldenem az LTP-hez egy banki igazolást a fennálló hiteltartozásról. Bankom ezért 5.000 ft-ot kért, tehát ugrott 1 havi állami támogatás.
– Előtörlesztésért bankom 1%-os díjat kér, esetemben ez kb. 14.000 ft, ugrott újabb 2 havi állami támogatás.
– Fentiek elintézéséhez többször be kellett mennem a bankba, parkolást fizetni, LTP papírokat töltögetni, postára menni. Több óra elment vele az életemből. Pénzben nehéz…
Összességében tehát kaptam (azt hiszem) 40 havi állami támogatást, amiből közvetlenül elvesztettem kb. 10 havit. A maradék sem nevezhető valami hatalmas összegnek, 30×6.000=180.000 ft, cserébe 4 évig le volt kötve a pénzem és a végén is csak lakáscélra tudtam felhasználni. Jelenleg 180.000 ft-ból Budapesten fél négyzetméter lakás sem jön ki.
Többnyire mukodik, ha elotorlesztes előtt rendkívüli befizetéssel megtolod a fundamentat, így a saját tőke is ingyenesen betotlesztheto, de OTP-ltp esetén pl már nincs mód túlfizetésre, de Fundamentanal sem tudod túlfizetésnél felvenni a Fundamenta hitelt (ha az esetleg a torleszteskor olcsóbb, mint a bankhitel új kamata)
Kijavitanak az okosabbak, ha jol tudom pl Cibes fogyasztobaratnal 3 evtol lehet dijmentesen LTP-t, 5 evtol meg egyeb elotorlesztes dijmentes.
Nem a futamido rovidul mert az szerzodesmodositast igenyelne.
Az LTP azért jó, mert legalább azt a pénzt nem cseszed el, meg van némi hozama. Jól tud jönni takarékonként az a 1.250.000-1.300.000. Nem nagy összeg, de senki nem bánja, amikor beesik. Én nem preferálom a rendszeres kisösszegű megtakarítást, de LTP-m mindig van.
Úgy csinálják, hogy ha tartósan romlik a kamatkörnyezet, újraszámoltatják és átviszik máshová. Egy hónapon belül megvan.
Nem teljesen értem a logikádat, ami a kérdést indikálta: miért kellene végig ugyanabban a hitelben maradni?
Köszi, szerintem jól használhtó.
Viszont jól jönne két dolog:
– vhogy exportálható/másolható lehetne excelben?
– illetve egy oszlop a kumulált visszafizetésekkel
Köszi 🙂
Én most veszek fel hitelt, elgondolkoztam a 3/6 havi perióduson, mert a felét 10 hónap múlva, a másik felét 2-3 év múlva lejáró LTP-vel ki tudom fizetni, de nem volt annyival olcsóbb, hogy ne az 5 éves fogyasztóbarát hitelt válasszam.
Egy rakás bankban van lehetőség nem csak fogyasztóbarát hitelnél díjmentes előtörlesztésekhez jutni LTP-ből, de saját forrásból is, ha a hitelt közvetítőn keresztül intézed (pl BB, KH, UC)
Teljesen igaza van… abban az esetben, ha 20M Ft hitel mellé 1 LTP-t indított! Rengeteg ilyet számoltam már az ügyfeleimnek az elmúlt 5 évben (akkor voltak már olyan szinten banki kamatok, ami mellett érvényesült az LTP hatás) és az a tapasztalatom, ami önnek is, ha 1 árva LTP-t indít el a hitel előtörlesztés céljából a sz.rnak a pofon, mert talán néhány ezer Ft-ot fog törlesztőrészletekben jelenteni (hitelösszeg függvénye)… egy átlagos 12M Ft lakáskölcsön (ez a mostani piaci átlag) mellé 4-5 LTP optimális (4 éves ciklusokkal előtörlesztve), ahhoz hogy ki tudjuk keverni a 0% körüli THM-t. Így 8 év (plusz kiutalási időszak) alatt vissza is fizethető a hitel. Egyébként azzal is lehet teret nyerni plusz LTP-nek, hogy a banktól nem 10-20, hanem 30 évre vesszük fel a hitelt, ezáltal még kedvezőbb lesz a történet. Hogy erre még mindig nem jöttek rá az emberek!?
mondd tovább légy szíves! 🙂
azonos “elkövetőjének” vélek, a korábban, már az LTP-környezetben is egy rakás, az “élettel összhangban” lévő lehetőség, tanács, adó”bátorítás” portfólió kimondójával.
tévedek, mint sosem? 🙂
most látom, hogy mennyivel jobban megéri előtörlesztés esetén a rövidebb futamidőt választani (és nem az alacsonyabb törlesztőt). kétszer akkora is lehet a különbség a hatásban, azaz az összes visszafizetendő hitel (és kamat) összegében. wow. nem is gondoltam volna.
ez tényleg így van, v csak bug-os a kalkulátor?
Azért ha hirtelen megugranak a kamatok, akkor viheted máshova a hiteledet, már nem fogsz olyan olcsón kapni, mint szeretnél. 🙂 Vagy rosszul gondolom?
A kalkulátor nálam is olykor hibásnak tűnő számokat adott ki, viszont tudjuk azt is hogy olykor a bankok is hibásan számolnak es nem lehet minden hitelre ráhúzni a kalkulatort.
Arra amire létre lett hozva nagyon jo es nagyon köszönöm. Nagyon jól szemlélteti, hogyan alakul a törlesztő részlet elotorlesztes után.
ne haragudj, de excel-be exportáló verziót nem terveztem. Talán ha egyszer valaki kér ilyet az egyik projektben, akkor lesz értelme lefejlesztenem vagy modult keresnem rá.
A kumulált visszafizetések oszlop az könnyebben megoldható, már csak az a kérdés, ez alatt mit értesz 🙂 A zöld keretes részbe egy új sor az előtrörlesztések összegével vagy az alsó részletes táblázatba egy új oszlop az adott hónapig befizetett tőketörlesztések és/vagy kamattörlesztések összegével?
előtörleszteni nem csak LTP-ből lehet. A csak LTP-s előtörlesztésekhez gyakorlatilag egy LTP kalkulátort is írhattam volna, hisz nem mindegy milyen futamidős, megtakarítási összegű, kamatú, stb. LTP-ről van szó (erre vannak megfelelő kalkulátorok már a neten).
Továbbá én személy szerint úgy gondolom, hogy attól, hogy az állami támogatás adja ezen befektetés nagyobb hozamát, még az én pénzem, én költségem, hiszen ha az állam nem toldaná meg, akkor nem ebbe tenném a pénzt, hanem igyekeznék máshol kamatoztatni.
Csak a kedvedért!
10 év esetén:
(1-50 hónap)
(Banki törlesztő) 124.830 x 50 + (LTP-k) 25.300 x 48 = 7 455 900
(51-100 hónap)
(Banki törlesztő) 99.652 x 50 + (LTP-k) 32.800 Ft x 48 = 6 557 000
Marad a végén 24.890 Ft a zsebben!
Összesen: 14 012 900 + LTP számlanyitási díjak: Ca. 81e Ft; előtörlesztési díj járulékos költségei: Ca. 50e Ft
Összesen: Ca. 14.150.000 Ft – 24.890 Ft
30 év esetén:
(1-50 hónap)
(Banki törlesztő) 61.374 x 50 + (LTP-k) 80.600 Ft x 48 = 6 937 500 Ft
(51-100 hónap)
(Banki törlesztő) 33.870 x 50 + (LTP-k) 90.750 Ft x 48 = 6 049 500 Ft
Marad a végén 36.953 Ft a zsebben!
Összesen: 12 987 000 + LTP számlanyitási díjak: Ca. 238e Ft; előtörlesztési díj járulékos költségei: Ca. 50e Ft
Összesen: Ca. 13 275 000 Ft – 36.953 Ft
Akkor miért is jobb a rövidebb futamidő??
Nem a kialakulátor a rossz, hanem a számolásod! Kihagytad belőle azt, LTP-k állami támogatás….
@Kiszámoló
Valóban nem agysebészet levonni a végén belőle, de mint itt is kiütközött, hogy jobb egy olyan kalkulátor, ahol az előtörlesztésben benne van az állami támogatás, de mint kiadás csak a befizetésekkel számol és akkor ezt a “bonyolult matematikai műveletet nem felejtik el az emberek, mert nem kell vele foglalkozniuk.
Sajnos így eléggé félrevezető lesz sokak számára, akik nem ezzel foglalkoznak és nem számolnak ezerszer ilyet, hanem maguknak kiszámolják azt az egyet, vagy kettőt alternatívaként, pedig lássuk be majd 1.000.000 Ft különbség van a kettő között…
tényleg így van.
itt olyan nüanszokat érdemes amúgy számolgatni, hogy ha pl. az előtörlesztésnél egy 4 éves távon monjuk a futamidő rövidítéssel kb. 100-150ezret nyernél, de törlesztő csökkentéssel mondjuk 20ezerrel alacsonyabb törlesztő lenne, akkor érdemesebb inkább az alacsonyabb törlesztőt választani és nyitni még egy LTP-t (amin a 4 év alatt 288ezret tudsz kamatoztatni).
Futamidő csökkentésnél egyébként a legtöbb banknál van szerződésmódosítási díj, azzal is érdemes számolni.
Nem fogsz olyan olcsón kapni, de rengeteget bukni sem, ha azonnal reagálsz a helyzetre, nem pedig akkor, amikor már háromszorosára emelték az alapkamatot és egy év eltelt.
Köszi szépen, hogy közkinccsé tetted!
(Te vagy az autós Gabó vagy egy másik felhasználó?)
Épp ezt mondom: olyan nagy jót nem fogsz kapni, de érdemes lehet jelenleg még reszkírozni kicsit, még ha Miklós nem is szereti ezt ajánlani. Én is most vettem fel hitelt, és annualitásos, nem fix, fut mellette 5 ltp. Ha megmozdul negatív irányba, a következő napon megyek újraszámoltatni és fixálni hitelemet, mert jelenleg még megéri, főleg, ha extra kedvezményeket kapsz a bankodtól kiemelt ügyfélként, és van persze puffered is jócskán.
A hátránya a jelenlegi nyereségnek az, hogy folyamatosan figyelni kell a gazdasági-politikai folyamatokat, és reagálni, amikor szükséges, de azokat amúgy is figyelem, hobbiból.
Igen, tudom, “mi van, ha …” holnap reggelre 20%-kal ugrik az alapkamat, váratlanul, nemzetközi előzmények nélkül. 🙂 Nem a hazai, hanem a nemzetközi folyamatokra kell reagálni, mert az gyűrűzik be ide is valószínűleg. Jelen kamatkörnyezetben nekem ez megéri.
A sok LTP lehet megoldás esetleg, mert az azokhoz tartozó hitelek kamata fix, csak viszonylag magas.
Persze ő is megteheti, hogy most kiváltja egy olcsóbb hosszú kamatperiódusú hitellel…