Értékálló gyűjtemények?

A befektetések egyik legnehezebben beárazható módja a különféle tárgyak gyűjtése, a különleges Lego szettektől a kerámiákig. Ezeknek a gyűjteményeknek legnagyobb ellensége az idő. Pontosabban az emberek ízlésének és érdeklődési körének változása az idő múlásával.

Az én nagyszüleim porcelánfigurákat gyűjtöttek, mert az volt az értékálló befektetés, egy szép, drága és “ritka” porcelánért bármikor sok pénzt fognak adni. Gondolták ők. Csak sajnos az a korosztály, aki szépnek tartotta a kerámiafigurákat, lassan elköltözött az élők sorából és az utána jövőknek már esze ágában sincs porcelánfigurákat bevinniük a lakásukba. Így azok a figurák, amikre ők vagyonokat költöttek, nagyjából semmit nem érnek. Ez alól néhány ritka és igen értékes darab kivétel, de azok ezrelékét sem adják a gyűjteményeknek. (Pont ezért ritkák és értékesek.) Amit a nagyszüleim ritka és értékes porcelánoknak tartottak, abból készült vagy ötvenezer darab a gyárban. Fajtánként.

A most 40 év felettiek között még sokan vannak olyanok, akik bélyegalbumok felett görnyedve nőttek fel, többek között én magam is. Hetente jártam bélyeggyűjtő klubba, minden fontos sorozat megvolt, postatisztán és első napi borítékon is.

» Read more

Share

Igazolni kell a pénz eredetét

Május elsejétől minden 10 millió forint feletti pénzbefizetéskor és pénzváltáskor igazolni kell(het), honnan van a pénz. Bár nem minden esetben fogja elkérni a bank az igazolást, de már nem fog megelégedni azzal, hogy ingatlant adtam el, örököltem, vagy benzinkutam van, el fogja kérni gyanús esetben az erről szóló igazolást, okiratot is. Ha nincs ilyen okirat, meg kell tudni indokolni a hiány okát is.

Bár keveseket fog érinteni, 50 millió forintot meghaladó pénzváltást is engedélyeztetni kell előzetesen május elseje után.

Ezekre készülj fel, ha nagy összegű készpénz-befizetést szeretnél a jövő hónaptól.

Share

Mikor törlesszem be a lakástakarékot?

Amíg lehetett lakástakarékot kötni, egyértelmű volt, hogy minél hamarabb érdemes betörleszteni a hitelbe és újabbat kötni, mert így jött ki a legmagasabb kamat.

Ugyanis az évi 30% támogatást nem a bent lévő pénzedre kapod évente, csak a befizetésedre. Ebből következik, hogy minél több pénzed van bent, ahhoz képest egyre kevesebbet ad hozzá az évi fix állami támogatás. 240 ezer forintnak még 30%-a az évi 72 ezer forint, de 2,4 milliónak már csak 3%-a.

Ezért négyévente be kellett törleszteni a lakástakarékot, úgy jött ki a maximális 10-13% kamatnak megfelelő nyereség.

Azonban most már nem lehet újabb szerződést kötni, ezért többször felmerült a kérdés tanácsadásokon, mikor érdemes betörleszteni egy hosszabb futamidejű lakástakarékot.

Amíg a lakástakarékban gyűjtöm a pénzt, folyamatosan kapom az állami támogatást. Azonban a lakástakarékban gyűlő pénzem után nem csak állami támogatást kapok, hanem fizetnem kell a banknak a hitelemre a kamatot.

A kérdés az, melyik évben fordul a kocka, mikor lesz több a be nem törlesztett tőke miatt a banknak fizetett kamat, mint a következő év állami támogatása és a lakástakarék kamatának együttese.

A kérdést színesíti, hogy vannak még a piacon 3%-os kamatozású lakástakarékok éppúgy, mint 0,1% kamatozásúak. Nem mindegy, mennyit kapok a tőkémre kamatot a lakástakaréktól, hiszen azt is szembe kell állítani azzal, hogy én mennyit fizetek a banknak hitelkamatot ugyanarra a tőkére.

Fontos, hogy minket nem az EBKM érdekel, vagyis az adott év végéig elérhető addigi átlagos összhozam, hanem csak az adott évben, arra az évre érvényes hozam. A hitelnél sem a THM-et, vagyis a teljes költséget kell nézni, hanem csak az adott évben a banknak fizetendő kamatot.

Csináltam egy táblázatot, amiből gyorsan eldöntheted, mikor érdemes betörleszteni a hiteledbe a lakástakarékot. Akkor, amikor a következő évben elérhető lakástakarékpénztári hozamod már kevesebb, mint amit te fizetsz ugyanarra tőkére kamatot a bankodnak. A három hónap (új szerződéseknél két hónap) kiutalási idővel nem számoltam, az ellened dolgozik, hiszen arra az időszakra már nem kapsz állami támogatást, viszont még mindig fizetsz a banknak kamatot. Azonban azzal számoltam, hogy havonta fizeted be a pénzt, illetve az állami támogatást csak az adott év után kapod meg, így arra addig nem kapsz kamatot.

Keresd ki a fenti táblázatból a lakáshiteled kamatát és az azt megelőző évben már érdemes betörlesztened a hiteledbe a lakástakarékot.

Szívesen. 🙂

Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 40 ezer forint.

20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.

Share

TBSZ számla nyitása külföldi szolgáltatónál

Arra elvileg eddig is volt lehetőség, hogy külföldi szolgáltatónál (jellemzően brókercégnél) nyiss TBSZ számlát. Egész pontosan be kellett jelenteni a NAV-nál a külföldi számlát és közölni, hogy te TBSZ-ként fogod azt használni. Neked kellett igazolást kérni a külföldi szolgáltatótól a befektetés tényéről és kellett bejelenteni ezt a NAV-nak egy hónapon belül. (A feltételek azonosak, mint itthon: csak pénz utalható erre a számlára, értékpapír nem, minimum összeg 25 ezer forint vagy ennek megfelelő deviza, egy évben csak egyet nyithatsz egy szolgáltatónál és a többi.)

Azonban voltak olyanok, akik panaszkodtak, hogy nem kaptak visszajelzést a NAV-tól, így elbizonytalanodtak. Szintén további gond lehet a gyűjtőévvel, hiszen ezt nem ismerik külföldön. Ez talán évente újabb és újabb alszámlák nyitogatásával megoldható, ha azokat jelented le a NAV-nak.

Péter nem hagyta magát, először csak telefonon tájékoztatták, hogy minden rendben van, de beadta újra az alábbi infókat (Nincs erre rendszeresített nyomtatványa a NAV-nak, ezért magadnak kell megírni a bejelentő levelet):

Tisztelt Nemzeti Adó- és Vámhivatal!
Szeretném a 1995. évi CXVII. törvény 67/B. alapján Tartós Befektetési Számlaként bejelenteni a DEGIRO B.V. (Rembrandt Tower – 9th floor Amstelplein 1 1096 HA Amsterdam) szolgáltatónál „xxxxxxx” azonosító alatt vezetett értékpapírszámlámat, melyre az első befizetés 14-08-2018 00:36-kor történt.
Személyes adataim:
Név:                              Péter
Született:                    xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.
Anyja neve:                xxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Adóazonosító jel:      xxxxxxxxxxxxxxxxxxx
A számla általános ügyfélszerződését, a személyes adataimat tartalmazó „Befektetési szolgáltatásokat elfogadó űrlap”-ot és az első befizetést igazoló számlakivonatot jelen bejelentésemhez mellékelem.
Szintén mellékelem jelen bejelentésemet elektronikus aláírással ellátott PDF-ben is.
Kérem igazolják vissza, hogy elfogadják-e bejelentésemet.
Köszönettel,
Péter
Befektetési szolgáltatásokat elfogadó űrlap.pdf
EULA VWD DEGIRO.pdf
nosa_8xxxxxx133_tbsz_bejelentes_alairt.pdf
nav_elso_befizetes_szamla_kivonat.pdf
Ugyfelszerzodes.pdf
(Érdemes megnézni a mellékleteket, miket kell beküldeni.)

Erre levélben is megkapta a tájékoztatást, miszerint a NAV elfogadta a számla bejelentését:

Ezek szerint tényleg tud működni a dolog.

Köszönjük az utánajárást.

(Ha további kérdéseid vannak, remélem Péternek lesz energiája válaszolni rájuk a hozzászólásokban.)

Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 40 ezer forint.

20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.

Share

Késett repülő? Kártérítést kaphatsz

Elég szigorúak az uniós törvények, késő, törölt vagy túlfoglalt repülőjáratok miatt a légitársaságoknak komoly kártérítést kell fizetni az utasok számára, jellemzően 200 és 600 euró közötti összeget. Persze a légitársaságok nem feltétlen igyekeznek könnyűvé tenni a kártérítés igénylését, tisztelet a kivételnek.

István írt, hogy miután egy kollégája visszakapott 300 eurót egy másfél évvel ezelőtti késés miatt, ők is megpróbáltak pénzt visszaigényelni egy két éve történt késés miatt.

Azonban ahogy a kollégája sem, ők sem közvetlenül a légitársasághoz fordultak, hanem a Skycop nevű céghez. Elég reménytelennek látszott, mert eleve céges út volt, a repjegyek sem voltak már meg ennyi idő után, van akinek már az útlevele is újabb volt. Egy próbát megért, hiszen előre nem kellett semmit fizetniük.

Magyar nyelven tölthették ki a nyomtatványt, havonta kérdeztek tőlük még valamit, majd négy hónap múlva egyszer csak megérkezett a számlájára fejenként 300 euró.

Ha te is így jártál az elmúlt három évben uniós légitársasággal, akár fapadossal is, megér egy próbát. Hogy milyen esetekben kérhetsz kártérítést, arról itt találsz bővebb infót.

A Skycop csak sikeres kártérítés esetén számolja fel a költségét, ami jellemzően 25%+ÁFA. Ha úgy gondolod, neked enélkül is megy a kártérítési igény, akkor természetesen direktben ennyivel többet fogsz kapni a légitársaságtól.

Ha vannak tapasztalataid akár ezzel, akár valamilyen hasonló céggel, vagy éppen a légitársaságokkal, írd meg a hozzászólásokban.

Köszönjük Istvánnak a hírt.

Share

CSOK-os lakás és az oda bejelentett vállalkozás II. rész

Update: a közfelháborodásnak hála, változtattak a törvényen, így már nem kizáró ok, ha vállalkozás van bejelentve a lakásba.

Írtam nemrég arról, hogy CSOK-os lakásba nem lehet vállalkozást bejelenteni.

CSOK-os lakásba tilos vállalkozást bejelenteni

Azóta sokan próbálják értelmezni a jogszabályt és sok érv elhangzott a hozzászólásokban is pro és kontra.

Sok ezzel foglalkozó hivatal sem tud válaszolni a kérdésre, így teljes a káosz, az ezzel foglalkozó újságcikkek pedig ugyanarra az egy cikkre hivatkoznak, amit én is belinkeltem.

Zsolt szerencsére már régebben megkérdezte erről az Emberi Erőforrások Minisztériumát és van neki állásfoglalása az ügyben.

Volt olyan kedves és ezt megosztja a közzel, hogy más is tisztábban lásson ebben a kérdésben.

Következzen a Minisztérium válasza arra a kérdésre, lehet-e CSOK-ból vett ingatlanba akár egyéni vállalkozást is bejelenteni:

Emberi Erőforrások
Minisztériuma
Központi Ügyfélszolgálati Iroda » Read more

Share

Automatizált megtakarítások

Sok ember küzd azzal, hogy bár tudja, meg kellene takarítania pénzt és tulajdonképpen anyagilag képes is lenne rá, mégsem teszi meg, így hónapról-hónapra jellemzően el is költi minden pénzét.

Nekik nagy segítség az automatizált megtakarítási lehetőségek.

Mióta a bankoknak hozzáférést kell adniuk egy uniós rendelet (PSD2) miatt bizonyos keretek között az ügyfél számláihoz külső alkalmazásoknak is, egyre terjednek az olyan külsős és banki alkalmazások is, amik bizonyos feltételek megléte esetén az ügyfél számlájáról a megtakarítási számlájára vezet át egy bizonyos összeget, így segítve őt az automatikus megtakarításban.

Vannak olyan egyszerű alkalmazások, amik minden vásárlást felkerekítenek a következő ötven vagy száz, esetleg ötszáz forintra és azt teszik félre a megtakarítási számlára. Így minden egyes kártyás vásárlásnál egy bizonyos összeget mindig megspórolsz.

» Read more

Share

Telekom mobilnet drágulás

A Telekom április elsejétől felemelte módosította a mobilnet árát, pontosabban az eddigi 4 GB Maraton net áráért csak 3,5 GB-ot ad.

Azonban valamiért a 4 GB-os csomag is megmaradt ugyanannyiért, de úgy eldugták, hogy senki meg nem találja.

Ha bemész a Telekom alkalmazásba, ott a szolgáltatásokba, majd letekersz az egyéb bekapcsolható szolgáltatásokhoz, ott megtalálod.

Aki keres, az talál.

Köszönjük Mikorka Kálmánnak a tippet.

Share

Új autómegosztó Budapesten

Április végén új autómegosztó szolgáltatás indul Budapesten, különféle BMW típusokat (i3, 2-es sorozat, Mini, stb.) lehet kibérelni percenként 99-129 forintért, hosszabb távra óradíjjal még olcsóbban. Aki az alábbi linken regisztrál, most ingyenesen megteheti, sőt kap 25 ajándék percet. (Nem tudom, meddig fog élni az ajánlat. Elvileg én is kapok ingyen perceket, de nyilván nem fogom elhasználni, mert május közepéig érvényes a mostani állás szerint.)

Árak, regisztráció és további információk itt találhatóak.

(Ez az első ilyen szolgáltatás, amire regisztráltam. Egyrészt kipróbálni a különböző modelleket, másrészt egyszerűen és óradíjra kibérelni autót vidéki utakra. Remélem, jó áron lesz. Budapesten akkor se járnék autóval, ha sokat fizetnének érte.

Update: közben megtaláltam a hosszabbtávú bérleti díjakat, a Budget lényegesen olcsóbb. Fényévekkel. Fizetek nagyon magas óradíjat, de ezen túl még 200 kilométer felett 100 Ft/km plusz még percdíj is?! Ezt remélem még átgondolják, mert ez így inkább a rossz vicc kategória. Ennyiért egy taxis is elvisz, ha megegyezünk előtte.

Share

Hogyan adj kölcsön pénzt?

Már sok szó volt arról, miért ne adj kölcsön pénzt ismerősnek vagy rokonnak, illetve hogyan mondj nemet, ha megtalál valaki, hogy pénzt akar tőled kölcsönkérni.

Hogyan mondj nemet, ha kölcsön kérnek tőled?

Ha még nem tetted meg, olvasd el a fenti cikkben belinkelt további cikkeket is, például a statisztikákat arról, milyen arányban fizetik vissza a barátoktól, rokonoktól kölcsönkért összeget a kölcsönkérők.

Továbbra sem vagyok híve a barátoknak, rokonoknak való kölcsönadásnak, mert rengeteg feszültséget és problémát okoz, az elveszített pénzről már nem is beszélve. Ma már minden sarkon van egy személyi kölcsönnel foglalkozó intézmény, a normál bankoktól a Providenthez hasonló pénzügyi szolgáltatókig, szinte mindenki tud valamilyen pénzintézethez fordulni kölcsönért.

Ha mégsem hozzájuk fordul, annak vagy az az oka, hogy már senkitől nem kap kölcsön, még egy Providenttől sem, vagy az, hogy a kamatokat akarja megspórolni, ezért inkább tőled kér pénzt, mert te biztosan kamat nélkül fogsz adni. Mint amikor megkér, hogy vidd ki te a reptérre a saját autóddal a te költségeden, hogy neki ne kelljen taxira költeni.

Én inkább lebeszélnélek arról, hogy bárkinek is kölcsön adjál. De ha mégis így teszel, mire érdemes odafigyelned?

» Read more

Share

Új állampapírok második felvonás

Újabb információ-morzsák láttak napvilágot az új állampapírokról.

Az első rész itt található:

Új állampapír érkezik: érdemes rá várni?

Megszűnik a Bónusz és néhány további egy-kétéves állampapír, marad az inflációkövető Prémium állampapír, de új sorozat lesz belőle, aminek a kamatfelára még nem ismert. Lehet, hogy csökken a kamatfelára, viszont az is kamatadó-mentes lesz.

Az új állampapírt a mostani 1% helyett 0,25% büntetés mellett lehet majd visszaváltani, illetve ha jól értem, évfordulókon levonás nélkül.

Még mindig korai eldönteni, melyik éri meg jobban, az új vagy a Prémium állampapír. Ha nem fog nőni az infláció, akkor jelenleg az új a nyertes, de ha tovább fog nőni a pénzromlás, akkor öt év után a prémiummal jártál jobban. (Már ha TBSZ számlára vetted. )

Én most vettem Prémium állampapírt, mert abban van egy beépített biztosítás is az infláció ellen, ha úgy tetszik.

Share

CSOK-os lakásba tilos vállalkozást bejelenteni

Update: a közfelháborodásnak hála, változtattak a törvényen, így már nem kizáró ok, ha vállalkozás van bejelentve a lakásba.

Most jött szembe egy cikk, amiről én sem tudtam: CSOK-kal terhelt lakásban tilos bármilyen vállalkozást üzemeltetni, oda nem lehet se cég, se egyéni vállalkozó bejelentve, mert egyébként vissza kell fizetni a támogatást kamatokkal együtt.

Ez egy jó nagy marhaság, de ettől még így van. A kisvállalkozó elesik a támogatástól, akinek gyára van, de legalább saját, különálló székhelye, azt támogassuk otthonteremtéssel is.

Ha te is ebben a cipőben jársz, vegyél igénybe egy székhelyszolgáltatót havi pár ezer forintért, amíg a törvény így marad. Amire vigyázz, a NAV előszeretettel száll rá az ilyen helyekre bejelentett cégekre, mert sok a kamu cég közöttük. Lehetőség lehet még, ha anyádhoz, apósodhoz jelented be a cégedet vagy vállalkozásodat, ilyenkor “szívességi helyiséghasználati szerződést” kell írnotok.

A 24.hu cikke erre.

Share

Önfejlesztés, ha nincs is rá időd

Szendrei Ádám régi cimborám, együtt nőttünk fel Szegeden, csak ő egy generációval később. 🙂

Elindított egy új vállalkozást, megkérdezte, lennék-e olyan jó fej, hogy írok róla én is, hogy még több emberhez eljusson. Lennék.

Ez itthon még újdonság, máshol már régebb óta ismert modell. A lényege, hogy helyetted elolvasnak havi néhány tucat bestseller könyvet, jellemzően az önfejlesztés, pénzügy, vezetés és egyéb témákban. A tucatnyi hájpolt könyvből sajnos csak néhány az, amit meg is érte elolvasni, mert a bestseller gyakran csak azt jelenti, hogy azoknak a könyveknek a legnagyobb a marketing költésük és nem azt, hogy azok lennének a legjobb könyvek.

Így miután elolvasták ezeket a könyveket, havi három darabot kijegyzetelnek és megosztják veled a lényegüket. Gyakran egy-egy könyv valódi mondanivalóját át lehet adni ötödannyi karakterben is, csak ha már valaki könyvet ír, jó bő lére ereszti a mondanivalót, hogy úgy érezze az olvasó, sok betűt kapott a pénzéért.

Ha pedig úgy érzed az összefoglaló után, hogy el akarod olvasni a teljes könyvet is, még mindig megteheted, de azt már csak angolul és magadnak megvásárolva a könyvet.

Ha még az összefoglalót sincs időd elolvasni, hanganyagként is megkapod a könyvet, hogy bármikor meg tudd hallgatni.

Ha belépsz a klubba, nem csak az aktuális, de az eddig megjelent könyvekhez is hozzáférsz a havi díjad fejében. Ugyanis a klubtagság havi díjas, de bármikor lemondható. (Viszont belépni csak két-három havonta lehet egy-egy hétig, állítólag így sokkal menőbb, én ehhez nem értek. Most éppen be tudsz lépni még egy hétig.)

Van még klubtalálkozó is gyakran, amire állítólag a tagság nagy része el is megy. (Helló, ismerkedni vágyók, mindig panaszkodtok, miért nincs blogtalálkozó. Hát tessék, ide most elmehettek.) Ott is mindenféle nagynevű előadók beszélnek fontos dolgokról.

Az ötlet nekem tetszik (bár nem próbáltam), de döntsd el magadnak, hogy számodra megéri-e.

De ennyi bevezető után következzen Ádám cikke, benne megtalálod a további tudnivalókat és a Tudástár elérhetőségét is. (Ha kérdésed van hozzá, tedd fel a hozzászólásokban, szerintem fog rá válaszolni itt is.)

Már többször volt róla szó itt a blogon, mennyire fontos a pénzügyeid szempontjából, hogy elegendő bevételed legyen. Ha jelenleg nem keresel annyit, hogy félre tudj tenni, akkor neked nem kérdés, hogy dolgoznod kell a bevételeid növelésén: érdemes tanulnod. Ha már most is jól keresel, akkor a tanulás segíthet, hogy kényelmesebben keresd meg ezt az összeget, vagy olyan munkát végezz, amiben nagyobb örömödet leled.

A tanulás egyik módja, ha elvégzel egy tanfolyamot, főiskolát, vagy egyetemet. Sok cégnél fontos a papír, és nem annyira fontos, mit is tudsz megvalósítani a gyakorlatban a tanultakból. Ezen felül egy egyetemi képzés is lehet színvonalas, persze ehhez a diáknak is bele kell tennie az erőfeszítést. Arra kár várni, hogy ha beülsz az iskolapadba, ott majd „megtanítanak” valamire. A tanulás nem egy passzív tevékenység.

Másik módja a tanulásnak az önfejlesztés: vagyis, amikor nem várod, hogy valaki majd jól megtanít olyan létfontosságú kérdésekre, mint a pénzügyeid kezelése, vagy az érzelmi intelligencia, hanem a kezedbe veszed a tantervedet. Elkezded fejleszteni önmagad olyan készségekben, amiket nem tanítanak az iskolában, viszont nagyban meghatározzák, mennyire leszel sikeres a munkádban, vagy a magánéletedben.

Érdekes, hogy sokan amikor probléma van a párkapcsolatukban, akkor hajlandóak elmenni tanácsadóhoz, vagy elolvasni egy-két könyvet a témában. Ugyanígy, ha valaki tudatosan akar gyermeket vállalni, akkor a kezébe vesz egy könyvet, miként is kellene nekilátni a feladatnak. Amikor viszont az anyagi helyzetünkről, vagy a karrierünkről, sikerességünkről van szó, akkor sokkal kevesebben igyekeznek fejleszteni magukat.

Pedig a siker, az élet bármely területén, így például a magasabb fizetés, vagy a jobb pénzkezelés területén is nagyban függ a tudásodtól, készségeidtől. Ezek a készségek pedig fejleszthetők. Az Amazonon rákeresve a „Self-Developement” kifejezésre több mint 50.000 könyvet kapunk találatként, így senki nem mondhatja, hogy nincs miből tanulnia.

Nem mellesleg a könyv az egyik legjobb ár / érték arányú tanulási eszköz, mert jóval több tudást kapsz kevesebb pénzért, mint egy pár órás tréningen, amikért gyakran irreális összegeket is elkérnek.

Sokakat visszatart azonban az ilyen önképzéstől, hogy kevés az idejük, vagy nem tudnak megfelelően angolul ahhoz, hogy ezeket a könyveket maradéktalanul megértsék.

Erre az igényre jött létre tavaly decemberben a Tudástár Klub, ami magyar nyelven készít tananyagokat a legjobb önfejlesztő könyvek alapján. Aki szeretné magát képezni pénzügyi, befektetési, üzleti, vezetési, vagy kommunikációs területen, annak alighanem hasznos lehet.

A lényege, hogy nem könyv rövidítéseket kapsz, hanem a legjobb best-seller könyvek tudását egy 30-40 perc alatt átolvasható tananyagként kapod kézhez. Sőt, a tananyagokat hang formában is megkapod, vagyis akár autóban, akár buszon utazva elintézheted az önfejlesztést. Heti egy könyv anyagát simán feldolgozhatod pusztán munkába menet közben.

Olyan könyvek is elérhetőek a Tudástár Klubban, mint például:

  • Találd meg a miérted – Simon Sinek
  • Érzelmi intelligencia 2.0 – Travis Bradberry
  • A boldogság haszna – Shawn Achor
  • Jóból kiváló – Jim Collins
  • Magas teljesítmény – Brandon Burchard
  • GRIT, a kitartás ereje – Angela Duckworth
  • Ingatlan bérbeadás – Brandon Turner
  • Aktív értékalapú befektetés – Vitaliy N. Katsenelson
  • Gondolkodásmód – Carol S. Dweck
  • A Kamatos kamat hatás – Darren Hardy
  • Coaching a magas teljesítményért – Sir John Whitmore

A teljes könyvlistát és a várható könyveket is megnézheted itt: Tudástár Klub.

Jelenleg 25 sikerkönyvből készült tananyag érhető el, és a klubtagok havi 3 könyvet kapnak meg ezeken felül. Ez azt jelenti, hogy ha csak annyit kitűzöl célként, hogy heti egy könyvet feldolgozol, akkor is egy év alatt 52 könyv tudásával leszel gazdagabb. Gondolj bele, az átlag ember egy élet alatt sem olvas ennyit.

De a Tudástár Klubhoz egyéb előnyöket is kapsz. Egyrészről folyamatosan kerülnek be magyar trénerek tréningjei, vagyis hasznos gondolatokat kaphatsz adott témákról 1-1,5 órában, videós tréningként. Amikért máshol több ezer, vagy tízezer forintot legombolnak rólad, azt itt ingyen megkapod. Például:

  • Weboldalkészítés
  • Üzleti tervezés és árazás
  • Photoshop használat
  • Munka és magánélet egyensúly
  • Opciózás

A másik, hogy a Tudástár Klubtagoknak ingyenesen jár havonta egy klubtalálkozón való részvétel. Ezekre a rendezvényekre általában valamilyen, saját szakmájában elismert előadó jön, illetve egy 1-1,5 órás gyakorlati tréning, vagy közösségépítő játék is helyet kap. Ha szeretnél olyan emberekkel ismerkedni, akik nem csak várják a sültgalambot, hanem aktívan tesznek a fejlődésért, akkor ez egy remek alkalom. Más hasonló rendezvények szintén több tízezer forintba kerülnek.

Maga a klubtagság egy havidíjas előfizetés alapján megy, tehát havidíjat fizetsz. A havi díj az alig egy könyv ára, szállítási díj nélkül. (4.590 Ft) Ebben benne vannak a könyvek, a tréningek és a találkozók is! Ebből további kedvezményt kapsz, ha éves előfizetést választasz, így már egy könyv anyagát gyakorlatilag egy mozi és popkorn árából kihoztad. Az előfizetés levonása automatikus, erre egy jó nagy pipával figyelmeztet is az oldal. A tagságot és az előfizetést bármikor lemondhatod, egy kattintás a fiókodból, vagy emailt is írhatsz.

Kérdés lehet, hogy nem sért-e szerzői jogot az oldal. Ha megnézed, több hasonló üzleti modellben is léteznek oldalak, főleg amerikában. (Blinkist, Mentorbox) Az oldal üzemeltetője, Szendrei Ádám elmondása szerint a jogászok egyetértettek abban, hogy amennyiben nem a könyv kerül lerövidítésre, hanem egyedi szellemi termék jön létre, akkor nem ütközik szerzői jogba. A lényeg, hogy a szerzői jog a művet védi, és nem a tudást, amit átad. Ha megtanulom, hogy 1+1=2 és elmondom neked, az nem jogsértés. A tananyagok e szerint kerülnek kialakításra. Nem mellesleg aligha sérti a szerzők érdekeit, hogy ilyen módon is megismerik őket.

Szóval, ha eddig azért nem fejlesztetted magad, mert nem volt 8-10 órád, hogy kiolvass könyveket, vagy nem tudsz jól angolul, akkor ezek az akadályok elhárultak. Akik pedig eddig is fejlesztették magukat, azok egy hasznos eszközt kaptak a kezükbe, amivel gyorsabban és olcsóbban juthatnak tudáshoz. Már több mint 300-an csatlakoztak a Tudástár Klubhoz, nézd meg, neked hasznos lehet-e.

A Klub egyébként zárt, tehát csak időszakonként lehet csatlakozni hozzá. Ezt követően lezárul a csatlakozás, és a Klubtagok közösen kezdik el feldolgozni egy tanterv alapján az anyagokat. Ezt nem kötelező követni természetesen, de aki akarja, az egy Facebook csoporton keresztül részt vehet a feladatok megoldásában és a közösség életében.

Csatlakozni 2019.04.14-ig tudsz, utána hónapokig biztosan nem lesz rá lehetőséged. Nézd meg, neked hasznos lehet-e, ha igen akkor próbáld ki.

Update: a hozzászólások jól elmentek a fikázás irányába. (Már megint.) Nyilván nem csak azért csinálja, hogy kellemesen elfáradjon a hónap végére, hanem keresni akar rajta. Ahogy te is mindenen, amibe belefogsz. Azért, mert nem neked jutott ez eszedbe, még ne légy irigy. A havi díj lehet, hogy sok (bár kérdés, az időd mennyit ér, máskor ugyanezek az emberek ugyanitt millió forintokat keresnek óránként, ezért le sem hajolnak egy 20 ezres miatt), de azt is vedd észre, hogy nem csak könyveket kapsz a pénzedért, hanem előadásokat és mást is. Egyébként ezeknek a könyveknek 85%-a nettó szemét, amik csak a marketing miatt bestsellerek. Tényleg van abban érték, ha valaki előválogatja őket. Az pedig, hogy az oldal a most divatos marketing mentén van felépítve, nem nagy kaland. Ne törődj vele. Ha pedig neked van időd és erőd heti három könyvet kiolvasni, szuper, akkor nem te vagy a célcsoport, hanem a többi 99%.

Ettől még lehet negatív a véleményed és lehet, hogy neked nem éri meg és ezt nyugodtan írd is le, csak ezt az általános fikázást, ha szabad kérnem, hagyjuk abba. Én sem próbáltam ki a lehetőséget, magadnak kell eldönteni, neked megéri-e az árát.

Update 2: mint kiderült, Ádám egyedi linket tett a cikkébe, hogy lássa, mennyien jönnek az én oldalamról és némi részesedést is felajánlott. Így viszont fizetett cikké is lett a téma, úgyhogy ennek tudatában rendeld meg a szolgáltatást.

Share

Itt a falusi CSOK

Július elsejétől elérhető a falusi CSOK, melynek lényege, hogy azokon az ötezer fő alatti kistelepüléseken, ahol fogy a népesség (ez szűk 2500 települést jelent), használt lakás vásárlásra is az új lakás vásárlása esetén járó CSOK-ot lehet igénybe venni: gyerekek számától függően 0,6-2,6-10 millió forint.

Vásárlásra maximum az összeg felét lehet felhasználni, másik felét felújításra. Itt is kell a folyamatos munkaviszony és az erkölcsi bizonyítvány. A helyi jegyzőnek kell ellenőrizni, tényleg benne fog-e élni a támogatást igénylő család 10 évig. (Ugye átment ez az utolsó mondat, ha befektetési célból akartál volna így ingatlant venni?)

Saját rokontól vagy annak cégétől nem vehetsz ingatlant a visszaélések elkerülése végett.

Mondjuk arra nagyon kíváncsi leszek, hogyan akadályozzák meg, hogy a falubeliek ne egymás házát vegyék meg és újítsák fel az ingyen pénzből. Ha komolyan veszik az ellenőrzést, hát ténylegesen is átköltözik a két család a másik ingatlanába, elég sok falusi ház a tizenkettő egy tucat kategóriába tartozik, meg aztán ha mégis van értékbeli különbség, hát majd okosan megoldják egymás között. Mindkettő talált ötmillió forintot és másik ingyen ötmillióból felújította a házat.

Ha feltétel (lesz), hogy ne legyen a vásárlás pillanatában ingatlan a nevükön, hát mindkettő eladja azokat egy harmadik félnek és utána vásárolják meg egymás ingatlanát a harmadik féltől. Leleményes lesz a (vidéki) magyar, ha ingyen 10 millió forintról van szó. Még nem látom, hogyan akarják az ilyen visszaéléseket kiküszöbölni, de érdekel a végeredmény.

A résztvevő települések listája nem tudom, elérhető-e már valahol. Ezen a listán azt láthatjátok, melyik település ötezer fő alatti. Másik feltétel a csökkenő népesség, ha összeveted a tavalyi adattal, láthatod, csökkent-e a népesség. Ez nem a hivatalos lista, de addig is jó lesz. De ha tudsz jobb listát, írd meg a hozzászólásokban.

Eddig ennyit tudunk. Ha kistelepülésen akartál ingatlant venni és vannak gyerekeid, érdemes lehet várnod. De még egyszer, vigyázz, a helyi jegyzőnek ellenőrizni kell, tényleg ott laktok-e.

Share

Brexit: a tőzsdei papírjaiddal is akadhatnak problémák

Gábortól kaptuk az alábbi levelet, melyben arra hívja fel a figyelmet, hogy egy esetleges megegyezés nélküli vagy más néven hard brexit esetén (amire elég komoly esély van) a londoni tőzsdén nyilvántartott papírjaiddal sem fogsz tudni kereskedni.

Jöjjön Gábor levele:

Érdemes lenne felhívni a nagyközönség figyelmét arra, hogy no-deal brexit esetén a londoni tőzsdén tartott papírokkal nem fognak tudni kereskedni míg nem transzferálják azokat európai tőzsdére. (ESMA link)

Degiro ezért 1,5% de legalább 75EUR-t fog kérni, többi brókertől még semmi tájékoztatást nem kaptam erről, gondolom utolsó percre hagyják és tátott szájjal nézik, hogy jé bekövetkezett amire senki sem számított 🙂

Egyszerűbb néhány eurós költségért eladni, és megvásárolni kb ugyanazon az árfolyamon másik tőzsdén, font helyett euróért, talán ennyit megér a kockázat minimalizálása.

Pl: BP plc van LSE és XETra-n is ugyanazzal az ISIN-el.

Itt van németül a teljes tájékoztató:

Mögliche Auswirkungen des Brexit auf Ihre Positionen
Sie haben derzeit eine oder mehrere Positionen in Ihrem Portfolio an der Londoner Börse (LSE), die an einer anderen EU-Börse doppelt notiert sind.
Im Falle eines Hard Brexit, der am 12. April stattfinden kann, können diese Positionen nicht mehr an der LSE über unsere Plattform gehandelt werden. Diese Einschränkung ist das Ergebnis von Vorschriften für Handelsplätze in Drittländern, die in der EU-Verordnung „Märkte für Finanzinstrumente“ (MiFIR) festgelegt sind. Zu Ihrer Information hat die Europäische Wertpapier- und Marktaufsichtsbehörde (ESMA) kürzlich eine Erklärung zu den Handelspflichten und deren Wirksamkeit im Falle eines Hard Brexit veröffentlicht.

Die Liste der betroffenen Produkte auf der DEGIRO-Plattform finden Sie hier. Derzeit können Positionen, die nach einem Hard Brexit gehalten werden, nur nach einer Übertragung an eine EU-Börse verkauft werden, an der diese Instrumente gehandelt werden. Es kann dabei eine Stempelsteuer von 150 Basispunkten (1,5%) und eine Übertragungsgebühr von 75 EUR pro Position anfallen. Beachten Sie, dass eine Übertragung mehrere Werktage in Anspruch nehmen kann. Bitte beachten Sie, dass nach einem Hard Brexit keine Verpflichtung besteht, Aktien zu verkaufen oder zu übertragen.

Bestehende Positionen an der LSE können grundsätzlich auf unbegrenzte Zeit gehalten werden. Außerdem möchten wir Sie darauf hinweisen, dass diese Positionen bis zum 12. April uneingeschränkt handelbar sind.
Weitere Informationen erhalten Sie über unseren Kundenservice.

Köszönjük az infót

Share
1 2