Új autót a jelenlegi használt helyett?

Jövő héten startol el az újabb állami pénzszórás, amelyiknek egyik eleme a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása. Ennek összege 2,5 millió forint, de maximum az autó árának a fele.

Ha egyike vagy annak a 170 ezer legalább háromgyerekes családnak, aki potenciális haszonélvezője a lehetőségnek, a helyedben elgondolkodnék azon, hogy eladjam a használt autómat és vegyek egy újat.

Amit már tudunk egy ideje, hogy az autóval járó legkisebb kiadás az üzemanyag-költség. Ennél többet nyom latba az autó értékvesztése és a finanszírozási költsége, vagyis hogy mennyi pénzed áll autóban, ahelyett hogy a bankban kamatozna. Most, hogy már újra lehet kapni 4,5% kamatot a pénzedre, ez utóbbi is komoly költség, 5 milliós autónál évi 225 ezer forintról beszélünk.

Egy átlagos autó az első három évben az új árának 30-35%-át veszíti el, különösen ha idehaza forgalomba állított és keveset futott autóról beszélünk.

» Read more

Share

Babaváró hitel: gond az igénylésnél

Megjelent ma a sajtóban a hír, hogy a babaváró hitelhez szükséges TB igazolást csak július elsejétől lehet igényelni, ami azért gond, mert addig a bank sem fogadja be a hitelkérelmet. Ennek egyenesági következménye hogy az igazolás igénylésétől (ami egyébként csak 30 napig érvényes) a banki hitelbírálatig akár két hét is eltelhet, ha nem több így a nyári leállásban.

Ez azoknak rossz hír, akik július első felében fognak szülni és fel akarták venni a babaváró hitelt a most születendő gyerekükre is.

 

Update: tegnap este ez a hír az illetékesekhez is eljutott, így módosult a törvény, visszamenőleg is igényelhető a hitel, ha július végéig elintézed.

S ha már hírek, megjelent egy érdekes hír a magyar bérekről erre.

Share

Curve kártya tudnivalók

Újabb cikk a témában: https://kiszamolo.hu/curve-kartya-tudnivalok-2/

 

 

 

Tavaly megjelent a Curve app, amiről szándékosan nem írtam. Egyrészt olyan nagy dolgot nem láttam benne, másrészt akárhogy kerestem, semmit nem lehetett megtudni a mögötte lévő cégről, amit nem nagyon szeretek, ha a pénzemről van szó (illetve jelen esetben a bankkártyáimhoz való hozzáférésről).

Viszont Tamás volt olyan jó és írt nekünk egy összefoglalót a Curve-ről és annak előnyeiről. Ha maradtak benned kérdések, majd ő válaszol rájuk a hozzászólásokban (előbb vagy utóbb). Következzen az ő írása.

Úgy láttam, hogy a blog olvasói között nagyon népszerű a Revolut szolgáltatás illetve Kiszámoló intelmei ellenére a különböző hitelkártyák is, jellemzően a visszatérítések miatt (mivel 1-2 kivételtől eltekintve nagyjából semmi másért nem éri meg).
» Read more

Share

Mit csináljak édesanyámmal?

Árontól kaptam az alábbi levelet:

Régóta nagy érdeklődéssel olvasom a blogodat.

Lehet, hogy korábban volt már hasonlóról szó, de sajnos nem találtam erről szóló cikket. Édesanyám anyagi hozzáállásával kapcsolatosan kíváncsi lennék az olvasóid és a te véleményedre. Ha lehet ilyet kérni tőled, és közzéteszed a kérdésemet, akkor talán a hozzászólásokban tudna valaki okos ötletet adni.

Szóval édesanyám nem fenntartható pénzügyi életet él. Bevételei kb havi 150 ezer nyugdíj + 60 ezer munkabér, de nem jön ki ebből. Személyi kölcsönt vesz fel, kölcsönkér tőlem és más családtagoktól. Nemrég megint kölcsönkért, persze segítettem is neki, de a napokban láttam, hogy januárban személyi kölcsönt vett fel.

» Read more

Share

Otthon asszisztencia

Zoltánt kereste meg a közmű szolgáltatója, hogy kössön otthon asszisztencia szolgáltatást, csak 390 forint havonta és azonnal jönnek, ha baj van, ráadásul a biztosító fizeti a számlát. Kérdezte, mi róla a véleményem.

Az ajánlatot megnézve, azt találjuk, hogy csak veszély elhárítása esetén fizet a biztosító, néhány esetben: csőtörés, dugulás, gázszivárgás, üvegtörés, zárszerelés. Tehát szó nincs arról, hogy alapból kicserélik nekem az öreg zárat vagy az elavult vezetékeket csak azért, hogy ne én fizessek érte.

A másik, hogy maximum 40 ezer forint összegig térít a biztosító, ha a szaki benyög egy 100 ezres végszámlát, a maradék 60 ezret zsebből kell fizetnem. Márpedig nem tudom előre, mennyire drága szakit fognak küldeni és annak milyen vastagon fog fogni a ceruzája.

Ezért fizetek évi 4.680 forintot, azaz nyolc és fél évente kifizetem a maximális térítési díjat. Hányszor volt nálad csőtörés, dugulás, gázszivárgás, üvegtörés az elmúlt nyolc évben? Mennyit fizettél a mesternek, aki megcsinálta?

Én személy szerint nagy híve vagyok a biztosításoknak, szerintem a pénzügyi stabilitás egyik sarokköve a biztosítás.

Azonban csak azok a biztosítások, amik olyan károktól óvnak meg, amit saját zsebből nem tudnék pótolni, vagy túl nagy érvágás lenne. Ilyen például a kockázati életbiztosítás (de az is csak akkor, ha kiskorú gyerekeim vannak, esetleg idős szüleim, akiket nekem kell eltartani), a lakásbiztosítás fontosabb elemei és a casco nagy értékű járművekre.

De olyan piszlicsáré dolgokra nem kötnék biztosítást, amit bármikor zsebből kifizetek. Márpedig egy fürdőszobai dugulás vagy egy üvegtörés azért ilyen. Ha valakinél ez nem így van, az azt mutatja, hogy komoly gondok vannak az anyagi életében.

Szóval én ilyen biztosítást nem kötnék, mert nem látom az értelmét. Hiába viszonylag nem drága, ha olyan dolgok ellen akar megvédeni, amiket bármikor magam is elhárítok önerőből. Maximum idős lakásban, ahol gyakran elromlik valami, vagy olyan településen, ahol nem vagy csak nehezen érhető el mesterember szükség esetén.

Egyébként a legtöbb hasonló káreset meg se történne, ha az emberek évente megnézetnék a kazánjukat szezon után, ha már akkor tennének valamit, amikor egyre lassabban folyik le a víz a mosogatóban, vagy többször akad a kulcs a zárban. A mai thermo üvegeknél pedig nagyon ritka az üvegtörés, ezek már nem azok a két milliméteres üvegek, amik azonnal kitörtek, ha bevágta a szél az ablakot.

(Sok lakásbiztosítás is kínál asszisztenciát, de nézd meg, pontosan mit vállalnak a pénzedért.)

Share

Te mit csinálnál másként?

Vannak nagy horderejű dolgok, amiket az ember szeretné, ha megváltoznának az országban. Ilyen például az oktatás, hogy a gyerekeink ne kínzásnak éljék meg az iskolaéveket, ahol teljesen felesleges lexikai tudást taposnak bele a fejükbe, amit bármikor megtalálnak a mobiltelefonjukon is. Ellenben az életre elfelejtik felkészíteni őket, mert arra már nincs idő. Így nem tudnak érvelni, mások érveit elfogadni vagy megcáfolni, prezentálni, logikus következtetéseket levonni, alkalmazkodni és sok más egyéb készséggel sem rendelkeznek 12-18 év tanulás után. De azt bezzeg tudnák, ha közben el nem felejtették volna, milyen ásványkincsek találhatóak Kenyában és hogy kell papíron, tollal kettős integrált számolni.

Azonban az oktatás átalakítása olyan horderejű dolog amiben nem várható változtatás egyik pillanatról a másikra.

Aztán ott vannak a politikailag kényes döntések. Például Budapest egyszerűen élhetetlen a rengeteg autótól, mert mindenki mindenhová autóval akar menni. Egy egyszerű dugódíj, amit a Duna hidak használatánál kellene fizetni, naponta mondjuk kétezer forint, azt is csak hétköznap 7 és 9 valamint 16 és 19 óra között, mindjárt megoldaná a dugókérdést. (Csak mert sokan félreértették: napi 2.000 forint és csak munkanap, csúcsidőben a legeslegrosszabb esetben 44 ezer forint lenne havonta és csak annak, aki csúcsidőben jár a hidakon keresztül. Egy átlag budapesti autó fenntartási  költségének a fele-harmada sincs ez az összeg.)

Arra a néhány hídra kamerát szerelni, kialakítani a beszedést néhány hétig tartana. A rendszert bármikor lehetne finomhangolni, csökkenteni vagy éppen kiterjeszteni az időablakot vagy a fizetendő díjat, amíg a kívánt forgalomcsökkenést elérik. De ezt kevés politikus merné felvállalni, mert érthetően nem tetszene azoknak, akik miatt most a dugók vannak.

Viszont van ezer olyan apróság, amit csak egy csettintés lenne megváltoztatni, mégis azonnal sokkal élhetőbbé válna az ország.

Arról jutott ez eszembe, hogy éppen most izzadtam össze a KSH statisztikai adatkérőjét. Minden évben felbosszantom magam vele, mert gyakorlatilag azért szívat szénné a KSH minden évben, hogy azokat az adatokat megosszam vele, amit bármikor lekérdezhetne az adóhivataltól is.

» Read more

Share

Nagyobb ház, nagyobb boldogság?

A lakóingatlanok méretei folyamatosan nőnek szinte mindenhol a fejlett világban. Az Egyesült Államokban jelenleg az átlagos ház 40%-kal nagyobb, mint 1980-ban és dupla akkora, mint a világháború után. (Miközben egyre kevesebb személy él egy-egy átlagos háztartásban. Egy személyre nézve 93%-kal nőtt az élettér 1973 óta.)

Ugyanakkor rengeteg felmérés van, hogy az emberek semmivel sem

elégedettebbek az ingatlanjaikkal, mint 30 vagy 50 éve.

Felmerül a kérdés, miért akarnak az emberek egyre nagyobb ingatlanokban lakni?

Az első magyarázat, hogy a nagyobb élettér több teret enged a közösségi életnek. A család elfér az étkezőben (s van is étkező), a kondiszoba miatt meg lehet hívni a barátokat, akik aztán ott is tudnak maradni vacsorázni, mindenkinek jut külön szoba, több mellékhelyiség és mosdó, mind-mind kényelmesebbé teszi az életet.

» Read more

Share

Telekom havi 3 GB net 3 napra ingyen

Új akcióval jelentkezett a Telekom a nettel rendelkező Domino-s előfizetőknek: 30 naponta bekapcsolható 3 GB ingyen net, amelyik három napig érvényes itthon és az Unióban. Augusztus 31-ig élő ajánlat. Akció leírása (12. oldal alja)

Bekapcsolni a Telekom mobilalkalmazásban lehet, a bekapcsolható adatszolgáltatások, egyszeri szolgáltatások között keresd.

Aktiválás után most is érdemes ki és bekapcsolni a telefont, nehogy a normál keretedet fogyassza a net.

Ha pedig ingyen 50 GB kell havonta az év végéig, ott a Digi. 🙂

Elindult a Digi mobilszolgáltatása

Share

Degiro számlák: fontos változás!!!

Ádámtól jött a hír: Nem lehet többet készpénzt tartani Degiro számlán. Ha semmit nem csinálsz vele, visszautalják forintban.

Bővebben a hivatalos levélben, illetve a weboldalukon:

Szeretnénk egy fontos változásról tájékoztatni DEGIRO számlájával kapcsolatban. A jövőben megszűnik DEGIRO számláján készpénz tartásának lehetősége.

Pénzpiaci alapok hamarosan elérhetetlenek lesznek

A DEGIRO nem tarthatja magánál Ügyfelei pénzét. A DEGIRO Ügyfeleinek pénze Pénzpiaci Alapokba (olyan befektetési alap, amely rövid lejáratú likvid eszközökbe fektet be, azzal a céllal, hogy megőrizze pénznemének értékét fiókja egyenlegében) kerül befektetésre. Ezért, amikor Ügyfelünkké válik Ön egy állandó megbízást ad, hogy be nem fektetett készpénze FundShare Fund Management UCITS pénzpiaci alapokba kerüljön befektetésre.  Az alapkezelő, FundShare Fund Management B.V. bejelentette, hogy 2019. június 14-től nem folytatja magyar tevékenységeit.

» Read more

Share

Államilag kötelező megtakarítás?

Az Állami Számvevőszék elnöke egy interjúban fejtette ki a véleményét, miszerint mivel várható a gazdasági lassulás és ettől függetlenül is szerencsés lenne, ha kötelező jelleggel az emberek egy számlán gyűjtenék a megtakarításaikat a nehezebb helyzetekre. Ez a vélemény sokaknál ki is borította a bilit, sokan már békekölcsönt kiáltottak meg nyugdíjpénztárak államosításának második felvonását.

Szerencsére ő semmi olyat nem mondott, hogy ez kötelező lenne. Ő egy kormányzati ajánlásról beszél csak, persze kérdés, mennyire lenne keresztapás ez az ajánlat, már ha egyáltalán megvalósulna, mennyire lehetne visszautasítania azt a munkaadóknak.

Szerinte állami ösztönzőket kellene adni, hogy a munkavállalók takarékoskodjanak és minden család elérje a minimum háromhavi megélhetésre elégséges megtakarítási állományt.

Jó hírem van, létezik ilyen konstrukció, úgy hívják őket, hogy önkéntes pénztárak. Betegség, munkanélküliség és egyéb jövedelemcsökkenésre ott az egészségpénztár és az önsegélyező pénztár. Pont erre lettek kitalálva: a saját megtakarított pénzedet kapod vissza állami támogatással együtt, ha munkanélküli, beteg lettél, vagy egyéb (például gyerekszülés) miatt esett a háztartás jövedelme.

» Read more

Share

Újra OTP nyugdíjpénztár akció

Itt a nyár, itt a szokásos OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár belépési akció.

Az első befizetésed 20%-át visszatéríti a pénztár és természetesen továbbra is jár rá a 20% adójóváírás. Lehetsz új belépő vagy máshonnan átjövő, de az áthozott összeg nem számít.

“A garantált ajándékhoz tartozó esetlegesen felmerülő személyi jövedelemadó és SZOCHO kötelezettséget a Szervező téríti meg, amelyről szükség szerint az érintettek részére kiadja az adóigazolást.”

Ha még 30 éved van hátra nyugdíjig, nem biztos, hogy rohannod kellene, de ha már elmúltál ötvennéhány éves, fontold meg az ajánlatot. Ha nem lennél elégedett a pénztárral, bármikor átviheted máshová a pénzed később is.

További infók erre.

Köszönjük Lászlónak a hírt.

Share

MOL Limoval a reptérre is.

Yessss. Végre már a reptérre is ki lehet menni a MOL Limoval.

Taxi helyett

Szabolcs küldte át a következő levelet:

Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy a MOL Limitless Mobility Kft. 2019. júnis 5-i hatállyal módosítja a Carsharing Szolgáltatás Igénybevételének Általános Szerződési Feltételeit (továbbiakban: ÁSZF). A módosítás következtében az ÁSZF 7.1.2, 7.2.11, 7.3.1,7.5, 7.5.1, 7.5.2, 7.5.3, 7.5.4, 7.5.5, 7.5.6, 7.5.7, 7.5.8, 7.5.9, valamint az 5. és 6. sz. melléklettel módosul.

A fentiek szerint módosított ÁSZF szövege 2019. június 4-től megtalálható a MOL Limitless Mobility Kft. weboldalán az alábbi link alatt.

2019.június 5-től a MOL LIMO szolgáltatás igénybe vehető a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is.

Reméljük a másik két szolgáltató is hamarosan lép ebben az ügyben.

Köszönjük a hírt.

Share
1 2