Transferwise, Revolut fontos változások

A Transferwisenál három fontos változás van: olcsóbb lett néhány országba való utalás, december 19-től az amerikai dollárban wire transferrel (egy köztes bankon keresztül) érkező pénzre összegtől függetlenül 7,5 dollár költséget számítanak fel, az ACH utalások (Automated Clearing House) fogadása továbbra is ingyenesek maradnak.

Ha nem tudod, neked hogy érkezik a pénzed a számládra, kérdezz rá. Ha nem az Egyesült Államokból kapsz dollárt, akkor jó eséllyel wire transfer lesz, ha onnan, akkor szerencsés esetben ACH. De kérdezz rá.

További fontos változás, hogy a negatív eurókamat miatt magánszemélyeknél 15 ezer euró felett, céges számláknál 70 ezer euró felett évi 0,4% negatív kamatot (tulajdonképpen költséget) számítanak fel. Ennek oka még egyszer, hogy az Európai Jegybank is lehúzza őket évi 0,5%-kal. (Aki ezt a szerencsétlen negatív kamatot kitalálta, nem ért el vele semmit, de legalább sok kárt okozott vele. Más is így látja.)

Ezért annál többet ne tarts a számládon. (Más devizát nem érint az előírás.)

Sajnos egyre több bank idehaza is él a negatív kamattal, különösen céges eurószámláknál, erre vigyázz. Esetleg egy államkincstári számlára utalás lehet menekülés, tudtommal semmi nem írja elő, hogy az odautalt pénzből vegyél is valamit, legyen az akár euró is. De ha tévednék, javítson ki valaki.

A Revoluttól arról jött levél, hogy a Brexit miatt a Revolut számlán tartott értékpapírok már nem európainak fognak minősülni, ennek a piacfelügyeleti változásokon túl talán adózásban lehet hatása.

Köszönjük Péternek és Tamásnak a hírt.

Share

Itt az új hét, itt az új CSOK támogatás

Mostantól meglévő ház tetőterének beépítéséhez is igénybe lehet venni az újépítésű CSOK-ot, akár 10 millió forintot is valamint az akár 15 milliós CSOK hitelt is. Vannak neki feltételei, mint például külön bejáratot kell létesíteni, albetétesíteni kell a tetőteret, vagyis önálló ingatlanná kell válnia és bizonyos négyzetméternél nagyobbnak kell lennie az új lakrésznek, ennek részletei itt találhatóak.

Ha jól lehet érteni, akkor egyelőre nem kívánják tovább bővíteni a CSOK-ot.

Share

Mennyi az annyi?

Olvasom naponta a hírekben, hogy 63 meg 47 meg akármennyi ember meghalt a koronavírus miatt, de igazából ez a szám nem mond semmit, hogy ez most sok vagy kevés. Természetesen minden emberért kár, de nem mindegy, hogy egyébként is meghal napi 1500 ember és ez most több 63-mal, vagy egyébként meghal 40 és most meghal 103. Ugyanígy az Egyesült Államokban a járvány miatt naponta elvesztett 1000 ember rengetegnek tűnik, de mivel 33-szor annyian laknak ott, mint itthon, igazából ez napi 33 embert jelentene Magyarországon.

Gondoltam utánanézek, mennyi az átlagos haláleset Magyarországon. Tavaly egész évben 129.603 ember halt meg itthon, vagyis napi 355 fő.

Ha 35 ember hal meg pluszban koronavírusban naponta, akkor 10%-kal nő a halottak száma, napi 63 főnél 17,7%-kal. Ha tényleg meglesz hamarosan, amiről az orvosok értekeznek, napi 150 főnél 42%-kal nőne a halottak száma. (A mai halottak zöme 4-5 hete kapta el a vírust, így ha nőtt a fertőzés azóta, akkor könnyen meglehet egy hónap múlva a napi 150-200 halott is.)

(Persze kérdés, hogy egyrészt ezek közül az emberek közül mennyi halt volna meg egyébként is csak éppen covidos is lett és az sincs benne a statisztikában, hány ember fog meghalni hónapokkal később azért, mert a járvány miatt nem tudják ellátni mondjuk rákszűrésen vagy infarktussal. Azok sincsenek a statisztikákban, akik bár meghaltak fél-egy-két-öt évvel idő előtt, de a szűrés hiánya miatt nem tudjuk, hogy a covid miatt-e. Azt sem tudjuk előre, hányan fognak nem meghalni influenzában a komolyabb védekezés miatt vagy azért, mert az emberek sokkal kevesebbet mozdulnak ki otthonról. Ennek ellenére ha messze nem is pontos, de azért kapaszkodót ad a fenti szám.)

Így már jobban lehet hová tenni a napi statisztikákat, hogy mennyi veszteséget okoz a járvány. Más tanulsága nincs a cikknek, csak gondoltam mást is érdekel, mihez kell viszonyítani a napi halálesetek számát, így már nem csak a levegőben lóg, hogy napi ennyi és annyi ember halt meg.

Share

Mit csinálnak a pénzemmel?

A legtöbb házastárs kőkeményen elszámoltatja a másikat, hogy mire költötte a közös pénzt és kiborul, ha szerinte felesleges kiadásra akár csak húszezer forintot is elköltött a másik egy hónapban.

Ha a társasház közös képviselőjét kapja pazarláson vagy sikkasztáson, meg sem áll a rendőrségig, mert a közös társasházi pénzből, így az ő pénzéből is lopott vagy pazarolt valaki.

Ugyanez az embert hidegen hagyja, hogy a választók által megbízott kormány mire költi a közös pénzt. Amit elvittek adóba, ahhoz már semmi közöm, gondolják sokan nagyon-nagyon tévesen, a mindenkori kormányok nagy örömére. Sok kormány mindent megtesz, hogy ez is így is maradjon.

Diktatúrákban alattvalók vannak és uralkodók, az elnyomott alattvalóknak semmi közük hozzá, mire költi a király az összeharácsolt pénzt. Jobb esetben visszakap belőle pont annyit az aljanép, hogy befogja a száját és megelégedjen a sorsával.

A demokrácia lényege, hogy az állampolgárok egyenlőek, akik megbíznak közös képviselőket, hogy bölcsen, korrekten és tisztességesen, a legnagyobb haszon mellett kezeljék a közös vagyont. (A közös vagyont. Ez a lényeg. Ez nem a kormány pénze, ez az embereké, akik a kormányra bízták a közös vagyon hűséges kezelését és ugyanúgy el kellene számoltatni a mindenkori kormányt, ahogy a társasházi közös képviselőt számoltatják el.)

A demokrácia szó a görög demosz (nép) és kratosz (hatalom) szóból származik, vagyis a nép kezében van a hatalom. A változás csak annyi a görög eredeti mintához képest, hogy nem mindenki szavaz mindenről, mint a görög városállamokban, hanem a nép képviselőket választ és az szavaz a nép akaratának megfelelően. Ahol nem a társadalom akarata érvényesül, az egyszerűen nem demokrácia, mert ellentétes a fennálló állapot a szó jelentésével. Hiába próbálunk mindenféle jelzőt biggyeszteni elé, hátha akkor lesz értelme az egésznek, nem lesz több, mint a fából vaskarika kifejezésnek. A vaskarika, ami fából van, az nem vaskarika, hiába hívjuk akárhogy: éghető vaskarika, nem mágnesezhető vaskarika, rozsdamentes vaskarika.

Ezért lenne nagyon fontos, hogy az emberek megértsék, hogy az adóba befizetett pénz még mindig az ő pénzük és igenis érdekelje őket, mire, miért és milyen hatékonysággal költi el azt az állam vagy kinek a privát bankszámlájára vándorol az a pénz.

» Read more

Share

Úgy ingyenes, hogy 1%

A fogyasztóbarát lakáshitelek egyik tulajdonsága, hogy az előtörlesztési díj 1%, de a lakástakarékokat ingyen lehet betörleszteni. Úgy ingyen, hogy például az Ersténél a lakástakarékpénztárnak szükséges két tőketartozás igazolás darabja 5-5 ezer forint, így az egymilliós betörlesztésnél ki is jön az 1%-os díj. Bár nem a világ vége a 10 ezer forint, de ingyenesnek talán még sem kellene hívni az előtörlesztést, ha egyszer nem az.

Köszönjük Kristófnak az esetleírást.

Share

Heti hírösszefoglaló

Nemcsak Európában, de az Egyesült Államokban is új erőre kapott a járvány, a héten minden eddigi rekord megdőlt a napi új fertőzések tekintetében, 81200 új fertőzést diagnosztizáltak egy nap és a halottak száma is megfelel a nyári magas értékeknek. Amikor ezeket a számokat olvassuk, azért arról érdemes megemlékezni, hogy 328 millió lakosról beszélünk az Egyesült Államokban, magyarországnyi lakosra lebontva a rekord megbetegedés kevesebb, mint napi 2.400-at jelent, ezer napi elhalálozás pedig 29 halottal egyenértékű idehaza.

Közben más fejlett államokban sokkal sikeresebbek a védekezések, az 52 milliós Dél-Koreában napi 155 esetet jelentettek, Ausztráliában csak 15-öt.

Az új munkanélküliek száma nagyot esett a múlt héten az Egyesült Államokban (közel százezer emberrel kevesebben, 787 ezren jelentkeztek be segélyért, mint a múlt héten, további 345 ezer egyéni vállalkozó is igényt nyújtott be), de a jó hír mellett rossz hír, hogy viszont 500 ezer emberrel nőtt a munkanélküli segélyből kiesők száma, akik az úgynevezett PEUC segélyért folyamodtak. Ezek azok, akik már több, mint fél éve munkanélküliek, vagyis tovább nőtt a tartósan munkanélküliek száma. A CNN híre erre.

A Coca Cola is nagyon megérezte a járvány hatásait, különösen a vendéglátó helyek forgalmának esését, így 9%-kal esett a bevétele. Ezért bejelentette, hogy 200 hozzátartozó italmárkát kivezet a piacról, amelyek piaci forgalma nem elég nagy.

A Google felett régóta lebegett a monopólium törvény szerinti per, most lépett 11 amerikai állam és perbe fogták a céget. A Google piaci részesedése 87% a keresések piacán, ami önmagában még nem lenne probléma, hiszen mindenki olyan keresőt használ, amilyet szeretne. A per fő tétje, hogy a Google visszaélt-e a monopol helyzetével, mert akkor komoly tétje van a pernek. Ami biztos, hogy hosszú évekig nem várhatunk még végeredményt.

» Read more

Share

A hitelmoratóriumról

Az elmúlt napokban-hetekben több cikk is foglalkozott a hitelmoratóriummal különböző weboldalakon, így én is megkaptam a kérdéseket, hogy akkor most mit is kellene csinálni. Egyszerűbb itt válaszolnom röviden.

(A hitelmoratórium lényege, hogy év végéig, bizonyos esetekben jövő év közepéig nem kell fizetni a hitelek havi törlesztőrészletét.)

Ugyanazt tudom mondani, mint amit mondtam, amikor bejelentették a moratóriumot.

A moratórium jelentése haladék, felfüggesztés és nem elengedés. Nem csak a hiteled tőkéje, de még a kamata is megmarad. 20 millió forintnál 4% kamat mellett évi 800 ezer forintot fizetsz ki kamatra. Ez be van építve a havi törlesztőrészletbe. Ha nem fizetsz havi törlesztést, ez a ki nem fizetett, elmaradt kamat halmozódik hónapról-hónapra és ennyivel nő a tőketartozásod. Ugyanis a nálad lévő tőkére akkor is kell kamatot fizetned, ha fel van függesztve a havi törlesztés.

Mivel a jegybank nem engedte meg, hogy a moratórium lejárta után nőjön a havi törlesztőrészlet, ezért a futamidő fog automatikusan meghosszabbodni. S mivel tovább leszel adós, a futamidő alatt összesen felszámított kamat is értelemszerűen több lesz, hiszen tovább használod a bank pénzét.

Sokan most boldogan leálltak a hitel törlesztésével és az csak az egyik gond, hogy ezáltal nőtt az adósságuk és a kamatra fizetendő összköltségük.

A másik ugyanekkora gond, hogy ezt a havi “talált pénzt” szépen elköltötték és hozzászoktak, hogy ennyivel többet tudnak költeni havonta. (Kapcsolódó cikkek: Fogyj le, Az életszínvonalad inflációja.) Annál rosszabb és nehezebb lesz újra beilleszteni a havi költségvetésbe a hitel törlesztését minél tovább él valaki a moratóriummal.

Szóval ugyanazt tudom mondani, mint amit az év elején: vedd igénybe a moratóriumot, ha elveszítetted a munkádat vagy radikálisan csökkent a bevételed és egyáltalán nem tudod fizetni a törlesztést, esetleg semmi tartalékod nincs és veszélyben lehet a munkád. De ne vedd igénybe, ha egyébként képes vagy törleszteni, annál rosszabb lesz újra elkezdeni a havi törlesztést. Jelezd a bankodnak, hogy szeretnél elkezdeni törleszteni.

Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.

40 millió forintos életbiztosítás havi 5.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.

Új vagy a blogon? Itt találod a fontosabb írásokat összegyűjtve.

Share

Mi lesz az utazási irodákkal?

Most írta egy régi ügyfél, hogy a hónap végéig kell az éves engedélyt megkérnie az utazási irodáknak a következő évre.

Ebben csak az az érdekesség, hogy a törvény szerint pénzügyi letétet vagy biztosítói esetleg bankgaranciát is le kell tenni az utazási irodának. Ez akár az értékesítés árbevételének a 20%-át is elérheti, attól függően, hová és hogyan utaztat az iroda.

Eddig nem is volt semmi gond, az utazási irodák több biztosítónál is köthettek biztosítást vagy kérhettek bankgaranciát. Csak a mostani helyzetben érthető módon a biztosítók a hírek szerint nem akarják meghosszabbítani a szerződéseket és a bankok sem rajonganak az ötletért, hogy garanciát vállaljanak az utazási irodákért.

Egy ilyen év után pedig kevés iroda fog ennyi pénzt előrántani a fiókból, úgyhogy érdekes kérdés, mi lesz az utazási irodákkal ezek után.

Ha érintett vagy a kérdésben vagy van rálátásod, megoszthatnád velünk, mit lehet tudni ebben a témában, lesz-e valami megoldás a hónap végéig. Előre is köszönjük.

Share

Hová lett az infláció?

Infláció, vagyis pénzromlás akkor van, ha úgy kerül több pénz a forgalomba, hogy nincs mögötte több áru vagy szolgáltatás. Ha mindenkinek dupla annyi fizetést adunk, akkor semmi nem történik, csak ezek az emberek elköltik a dupla pénzt. Viszont nem lesz több fodrász, több autószerelő és több ipari termék sem, így a plusz pénz csak inflációt generál és a fodrász, a gázszerelő, az autószerelő és mindenki más szintén dupla annyiért fog dolgozni. Vagyis a pénz fele annyit fog érni. Ezt hívják pénzilluziónak, amikor úgy érzem, többet keresek, pedig ugyanannyit tudok vásárolni érte, mint amikor még kevesebbet kerestem.

Ez elég egyszerűen megérthető. A több pénz, ha minden más változatlan, inflációt okoz.

Oké, de akkor miért nem rohant el az infláció, amikor az elmúlt 12 év csak arról szól, hogy ész nélkül öntik a pénzt a piacra a jegybankok? Ha igaz lenne a fenti eszmefuttatás, már régen vágtázó inflációnak kellene lennie.

Van itt még egy másik dolog is a képletben, ez pedig a pénz forgási sebessége. Ugyanis az egy dolog, hogy mennyi pénzt öntök a piacra és egy másik, hogy azzal mi történik. Ha az összes plusz pénz a párnacihákba vándorolna, ahelyett, hogy az emberek elköltenék, akkor semekkora inflációt nem okozna a plusz pénz, hiszen nem jelenik meg a piacon plusz kereslet formájában. Ha nem nő a kereslet, nem nőnek az árak sem.

Ellenben ha gyorsan forog a pénz, sokszor gazdát cserél, sokkal kisebb összeg is nagy inflációt tud okozni. (1946-ban idehaza aki csak pénzt kapott, rohant és elköltötte, mert másnap már kevesebbet ért, mint aznap. Akinek fizetett, az is szaladt, hogy minél hamarabb megszabaduljon tőle. Ezzel extrém magas lett az infláció, mert az összes pénz állandóan gazdát cserélt és ez tovább növelte az inflációt.)

Ennek fényében már érthető, miért nincs még vágtázó infláció a rengeteg plusz pénz ellenére sem. Mert ezt az újonnan megjelenő pénzmennyiséget az emberek nem elköltötték, hanem részvényekbe, kötvényekbe, ingatlanokba fektették. (Ahol természetesen nagy árnövekedést okoztak, de a fogyasztói árindexben, a mindennapi fogyasztási cikkek piacán, amivel az inflációt mérik, ott nem.)

A FED ábrája arról, hogyan alakult a pénz forgási sebessége az elmúlt években. Ha megnézed, mindent megértesz, hogy miért nincs még infláció.

Share

CSOK használt lakásra

A legújabb támogatás a CSOK-kal vásárolt ingatlanoknál az illeték-elengedés, ami bizony 4%, ez hasonló kedvezmény, mint az 5% ÁFA visszaigénylése, csak használt lakásra is igénybe veheted.

Mostantól mindenki, akinek legalább egy gyereke van, CSOK-kal fog lakást venni az illeték miatt, ha eddig nem használta el a CSOK-ot, vagy legalább egy olyan gyereke van azóta, akire még nem vett igénybe támogatást.

Elég nagy a kavar a fejekben, hogy ki kérhet CSOK-ot és ki nem. Ami persze nem csoda, mert talán már ötször átírták a CSOK-ot azóta, hogy megjelent.

A használt lakásokra kérhető CSOK-ról itt van maga a törvény.

40 éves kor alattinak kell lenni: ez nem igaz, ez arra vonatkozik, ha nem meglévő gyerekre akarod felvenni, hanem megígéred előre, hogy majd később szülsz még egy-két gyereket. Akkor kell legalább az egyik félnek 40 év alattinak lenni.

(A babaváró hitelnél pedig 40,99 év a korhatár a nő esetében, de az egy teljesen másik tészta, csak sokan összekeverednek a sok támogatás között.)

Csak házasok igényelhetik: megint nem igaz, ez megint csak a megelőlegező támogatásra kell alkalmazni. Egyedülálló szülők is igényelhetik, ha ők nevelik a gyereket vagy gyerekeket. (Szintén a babaváró hitelnél elvárás a házasság.)

Nem lehet az ingatlan X millió forintnál drágább: ilyen kitétel sincs a törvényben.

Nem lehet X nm-nél nagyobb az ingatlan: ilyen sincs a törvényben, minimális méret van megadva négyzetméterben (három gyereknél például minimum 60, illetve 90 nm lakásnál és háznál.)

A vásárlás előtt kell megigényelni: legkésőbb 180 nappal a vásárlás után kell megigényelni, de a kapott összeg csak a vételárra vagy a megvételre fordított hitel törlesztésére használható. (Építésnél van megkötés, hogy csak a használatbavételi engedély kiadása előtt lehet igényelni, de az most nem témánk.)

CSOK kölcsönt csak három gyerekre lehet igényelni és csak új ingatlanra: ez is téves, már két gyerekre is lehet igényelni kamattámogatott CSOK hitelt, két gyereknél 10 milliót, 3 gyereknél 15 milliót és használt is lehet az ingatlan.

2022 közepéig lesz CSOK: ez is téves, ez a dátum a falusi CSOK-ra van megadva, nem a normál CSOK-ra.

S bár ez nem témánk, de szintén állandó vita tárgya, vajon mennyire van jelen a CSOK az ingatlanpiacon? 2016 és 2019 között majdnem minden második új ingatlant CSOK-kal vettek meg (42%-ukat, hogy pontos legyek), a használt ingatlanoknál 11% volt ez az arány. 2016-ban még csak 20.755 folyósítás volt, 2019-ben már 34.232. Év elejéig 135 ezer család vette igénybe a CSOK-ot.

Share

Újabb CSOK támogatás

Itt az új hét, itt az új CSOK támogatás. 🙂

Január elsejétől nem kell illetéket fizetni a CSOK-kal vett ingatlanok után, akár használt, akár új ingatlan. 4%-os illeték mellett ez 10 milliónként 400 ezer forint kedvezményt jelent.

Ez azt is jelenti, ha gyereked van, nehogy vegyél ingatlant idén, ha még nem vettél igénybe CSOK-ot. Egy gyerekre is jár CSOK, csak 600 ezer forint, de használt ingatlanra is és ami sokkal nagyobb haszon, hogy az illetéket megúszod, ami egy 50 milliós lakásnál vagy háznál 2 millió forint. Ha pedig még új is az ingatlan, az áfát is visszaadják, persze már csak az új 5%-ot, de az is majdnem 2,4 millió forint a fenti 50 milliónál. (Gondolom, ezzel sikeresen be is fagyasztották az ingatlanpiac felét az év hátralévő részére.)

Persze a részleteket majd később tudjuk meg, törvény még nincs, csak bejelentés.

Kérem a tippeket, a jövő héten milyen támogatást fognak bejelenteni az áfakulcs, az áfa visszaigényelhetősége, a 3 milliós felújítási támogatás és az illetékmentesség után. 🙂

Update: Novák Katalin sejtelmesen csak annyit mondott, hogy még egy támogatás van a tarsolyában, amit hamarosan közzé tesz. Egyelőre várj a lakásvásárlással, amíg nem derül ki, az mi akar lenni.

Share

Gondban a Novis biztosító

Az ex-Brókernetes Quantis szórta meg az országot a szlovák Novis biztosító termékeivel, aminek az értékesítését az MNB két éve betiltotta. Azonban a már élő szerződésekre 20 milliárd forint közeli összeget befizettek az ügyfelek.

Nos, a biztosító gondban van, jelenleg nem éri el a jelek szerint a rendelkezésére álló összeg a követelések összegét, vagyis nem tudná kifizetni a szerződéseket. Ezért a szlovák pénzügyi felügyelet kvázi gondnokság alá vette a céget.

Ha neked is van Novis terméked, olvasd el az MNB legújabb közleményét.

Share

Vásárolj újra

Írtam nemrég egy szociális szövetkezetről, amit könnyedén támogathatsz, ha vásárolsz tőlük az általuk termelt termékekből.

Vásárolj és fogyassz! 🙂

Most újra esetfennforgás van, egy viharban megsérült a raktáruk teteje és nagyon jó lenne, ha el tudnák adni a termékeiket.

Ha tudsz rászánni néhány ezer forintot, vásárolj náluk a Hétpecsétes weboldalon. A csaladmádéjukat és a céklájukat nagyon szeretjük, de nézz szét az oldalon, biztos találsz te is valamit.

Előre is köszönjük, ha vásárolsz.

Ide másolom a levelet, amit írtak:

Kedves Miklós!

Csatolok egy cikket rólunk:

https://www.magyarkurir.hu/hirek/megrongalta-vihar-maltai-uzem-tetoszerkezetet-gyulajon

Október 4-én hajnalban megemelte a szélvihar a tetőszerkezet, majd nemes egyszerűséggel visszaejtette. Van az épületen biztosítás, de ebbe most nem mennék bele mélyebben… Várjuk a vállalkozót, hogy elhárítsa a kárt és visszaépítse a tetőt. Egyelőre kikötötték az elektromos áramot, a termelés bő egy hónapig biztosan kiesik.

Nagyjából mára jutottunk el odáig, hogy legalább azt látjuk, hogy mi fog történni a következő hetekben, és le tudunk ülni átgondolni a teendőket.

Amellett, hogy ez nekünk hatalmas költség lesz, egy nagyobb bevételkieséssel is számolhatunk a gyártás leállása miatt. Továbbá a megsérült tetőrész pont a raktár felett van, ahonnan most ki kéne rámolni a késztermékeket.

Arra gondoltunk, hogy írunk minden korábbi vásárlónknak és partnerünknek, hogy ha idejük és pénztárcájuk engedi, rendeljenek a weboldalunkon, menjen ki inkább a vevőkhöz a termék, mint hogy most béreljünk még raktárt is, aztán pakoljunk át oda. Meg ezzel munkát is tudunk adni az embereknek. És persze bevételünk is lesz a tetőre, bérekre…
www.hetpecsetes.hu

És vannak a tiszabői varrodánkból nagyon menő maszkok is azóta…

Nagyon köszönjük, ha tudsz segíteni!

Share

Az eheti összefoglaló

– A Mercedes mindenki meglepetésére komoly profitot jelentett be a harmadik negyedévre, 3,6 milliárd dollárt, ami jó egymilliárd dollárral több, mint várták. Ugyanígy a Volvo Trucks is meglepte az elemzőket. A számok alapján úgy tűnik, hamarabb helyre állt a luxusautók és a teherautók iránti kereslet, mint várták.

– Beszéltem idehaza egy autólízinggel foglalkozó céggel, nagyon mennek a használt autók, szinte bármit eladnak. Ennek egyik oka, hogy sokan járnak a járvány miatt autóval, akik eddig nem tették, a másik, hogy sok pénz maradt, amit nem költöttek el az emberek nyaralásra és egyéb kikapcsolódásra. A harmadik ok, hogy sokan, akik eddig új autóban gondolkodtak, szintén használtat választanak. De ez nem csak nálunk van így, máshol is nagyon pörög a használtautó-piac. A CBNC cikke erre.

– Az ipari termelés már nem ennyire szép, az Egyesült Államokban a várt 0,5% növekedés helyett 0,6% további csökkenést mértek szeptemberben. Az új munkanélküliek száma is újra emelkedésnek indult, 898 ezer ember jelentkezett be új munkanélküliként az elmúlt héten, nagyon úgy tűnik, a helyreállás lelassult. Ennek egyik oka, hogy a mindenki által várt további állami támogatások elmaradtak, illetve a novemberi elnökválasztás utánra tolódtak. Ami jó adat, hogy a kiskereskedelmi forgalom viszont 5,3%-kal tudott nőni tavaly szeptemberhez képest.

– Ez természetesen mit sem zavarja a tőzsdét, ahogy az sem, hogy az egész világon újra meredeken emelkedni kezdtek a megbetegedések száma, amint azt már megszoktuk, az árfolyamok enyhe negatív eredménnyel, leginkább stagnálással fejezték be a hetet. Az arany továbbra is 1900 dollár környékén mozog unciánként, az elmúlt két hónapban mintegy 100 dollárt esett az ára.

– Az olasz gazdaság akár 10,5%-ot is eshet idén, amit csak 1,8% növekedés követ jövőre. A kormány nem ezzel a legrosszabb eshetőséggel, hanem 9% csökkenéssel és 6% növekedéssel számol egyelőre. A jövő évi költségvetésükbe 21 milliárd eurós adócsökkentéssel számolnak és nagyon várják az Unió közös mentőcsomag rájuk eső részét.

– A közeli vagy távoli jövő az ipari robotoké, azonban rengeteg emberi munka van, amit nem éri meg még robotokkal kiváltani. Azonban itt is megjelentek a testen viselhető robot-kiegészítők, amik az emberek munkáját segítik emelésben, szállításban, stb. A Bloomberg cikke erre.

– A járvány megmutatta, mennyire veszélyes, hogy a gyárak ennyire támaszkodnak a messzi Kínából érkező alkatrészekre, valamint az USA kereskedelmi harca is a kínai beruházások ellen szól. Azonban a várakozásokkal ellentétben nem csökkent, hanem drasztikusan nőtt a külföldiek kínai beruházása, most szeptemberben 23,7%-kal több beruházás történt, mint egy évvel ezelőtt. Az ötlet jó, hogy keressünk másik országot Kína helyett a gyártásra, de aztán kiderül, nem is olyan könnyű jól képzett, viszonylag olcsón dolgozó munkaerőt és megfelelő ipari hátteret találni máshol a világban.

– A hírek szerint az amerikai kormány a kínai Ant céget is a Huawei mellé ültetné a kínpadra. Az Ant leginkább az aliexpressről és az alipayről lehet ismerős és éppen most készül a tőzsdei kibocsátásra. Mondjuk annyira nem rengetné meg az amerikai tiltás, mint a Huawei-t, amelyiknek szüksége van amerikai techológiákra és szabadalmakra.

– A legújabb World Energy Outlook szerint a napelem lett a legolcsóbb energiaforrás a világ legnagyobb részén és a tervezettnél nagyobb részesedése lesz az energiatermelésben. Cikk erre.

– Az egyik koronavírus túlélő egy szerény 1,12 millió dolláros (cirka 350 millió forintos) számlát kapott a kórháztól. Mit számlát, egy kész könyvet, lévén 118 oldalon keresztül sorolták, mi mindenért kell fizetnie. Szerencséjére volt biztosítása és a kora miatt a Medicare-re is jogosult valamint a COVID-osoknál az állam is vállal át költségeket, így nem sokat kell neki ebből az összegből zsebből kifizetni, de újra fellángolt a vita az amerikai egészségügyről és a nonszensz árazásról. Cikk erre.

– Egy érdekes cikk a felkapott Robinhood platformról erre. A bevétel 40%-a az ügyfelek kereskedéseinek az eladásából származik a market makerek felé. Ami még érdekes, hogy csak 13 millió ügyfele van, mégis 4 millió kereskedést hajtanak végre naponta ezek az ügyfelek. Ez nem befektetési, hanem szerencsejáték platform inkább a számok alapján.

– Úgy tűnik, benyújtanak egy törvénymódosítást a külföldre számlázó katások ügyében. A hetedik oldal alján: 2012. évi CXLVII. törvény 8. § (6b) és (6d) bekezdését megállapító rendelkezések a „bevétel után” szövegrészek helyett a „bevétel 71,42 százaléka után” szöveggel lépnek hatályba.

Ennek magyarázata a 111. lapon található: A javaslat kiegyenlítő szorzót iktat be a kisadózó vállalkozással kapcsolt vállalkozási jogviszonyban álló külföldi jogi személytől származó bevétel, illetve a külföldi kifizetőtől származó 3 millió forintot meghaladó összegű bevétel esetében, tekintettel arra, hogy ebben az esetben a 40 százalékos mértékű adó nem a kifizetőt, hanem a kisadózó vállalkozást terheli: az adó alapja nem a 3 millió forintot meghaladó bevételrész egésze, hanem annak 71,42 százaléka.

Köszönjük Rudolfnak a találatot.

– A forint újra borzasztó pocsék hetet zárt, most is 364 forint felett van az euró árfolyama.

– Szintén a gyenge forint az oka, a másfél év alatt 15%-ot gyengülő forint miatt a hazai dohánytermékek adótartama nem éri el az uniós előírást, amit euróban adtak meg. Így jövő januárban és áprilisban is komoly adóemelés várható, a legolcsóbb cigaretta is 1600 forint lesz jövőre. Még nem késő leszokni. 🙂

Share
1 2 3