Holnaptól indul a magáncsőd

Szeptember elsejétől indul a magáncsőd intézménye, az első évben csak a jelzáloghitelesek részére.

Nekik sem lesz egy sétagalopp, öt évig egy kvázi csődgondnok fogja beosztani a család pénzét és eladni mindent, ami nem kell a mindennapi élethez.

Ha úgy érzed, hogy rajtad segíthet a magáncsőd intézménye, olvasd el a Portfólió írását a részletekről itt.

Share

Menekülthelyzet: segíts te is

A magyar kormány csúnyán megbukott a menekültkrízis kezelésében.

A kormány majdnem 30 milliárd forintért egy kerítést húzott fel, amivel csak azt érte el, hogy egyszerre gyűlölik érte a magyarokat és lettünk világröhej tárgya, hogy gyakorlatilag még csak nem is lassítja a csodakerítés a menekülteket a határon.

Azzal, hogy hónapok alatt sem képes megszervezni a menekültek rendezett szállítását, elhelyezését és emberhez méltó táplálását, beismerte, hogy teljesen impotens bármilyen krízishelyzet kezelésében. Az ég mentse meg ezt az országot bármilyen katasztrófától, mert ez a kormányzat semmit nem tudna tenni értünk.

Ha a felelősöktől annyi telik, hogy adnak egy magyar nyelvű papírt egy arab anyanyelvűnek, hogy hol kell jelentkeznie az ország másik végén, akkor azt gondolom, nincs miről beszélni.

Amikor a Keletiben rengeteg fél-egy-két éves gyerek a földön alszik, sehol egy állami alkalmazott, csak önkéntesek látják el a menekülteket, akkor én szégyellem magam az illetékesek helyett.

Attól, hogy tilos a “közmédiában” bemutatni, a menekültek több mint fele 7-8 évesnél fiatalabb gyerek, ezt bárki láthatja, aki kimegy akár csak a Keletibe egy pillanatra.

De most nem ez a fontos.

A kormányunk 150 milliárdot költ évente futballra és 80 milliárdot a közmédiának csúfolt öntömjénezésre az adófizetők pénzéből valamint további közel 30 milliárdot a menekültek ellen, viszont arra már nem telik, hogy valamennyit rájuk is költsön.

Ezért te menjél ki a Keletibe, keresd meg a Migration Aidet és kérdezd meg, mire van szükségük. Vigyél azt, amit tudsz. Ha pénzt, akkor azt, ha száraztésztát, ruhát, gyerekjátékot, akkor azt, ha munkával tudsz segíteni, akkor állj be ételt osztani, takarítani, akármit.

Ha nem budapesti vagy, segíts ott, ahol vagy és úgy, ahogy tudsz.

Mutassuk meg ezeknek az embereknek, akik a háború elől menekülnek, hogy a magyarok nem egyenlőek a kormányukkal.

Segíts azoknak, akik a menekülteknek segítenek.

Share

Unit linked biztosítás: teljes visszatérítés a kötvény hiánya miatt

József kötött egy unit linked biztosítást, amiről később derült ki a nagy igazság, hogy bizony nagyon nem éri meg neki.

Azonban az első két évben ha felmondod a biztosítást, akkor egy fillér nem sok, annyit nem kapsz vissza. Utána is búcsút mondhatsz kb. az első másfél év teljes befizetésének, abból lesz a jutaléka az üzletkötőnek.

Ez alól egy kibúvó van: a biztosítási kötvény átvétele után 30 napod van meggondolni magad. Ha ekkor kéred a visszatérítést, az összes befizetett pénzt visszakapod, kivéve egy 5-10 ezer forintos levonást, amit kötvényesítési költségnek hívnak.

Vigyázz, az a sok papír, amit te kitöltesz, az nem a kötvény, az az ajánlat. A kötvényt a kezdeti összeg befizetése után küldi a biztosító, vagy hozza ki az ügynök személyesen és az van ráírva nagy betűkkel, hogy kötvény, vagy biztosítási kötvény.

Hogy mi micsoda ebben az ügyletben, arról ebben a cikkben már írtam bővebben.

Igen ám, de mi van, ha a kötvényt soha nem kapjuk meg? Mert nem hozza ki az ügynök vagy elkavarodott a postán? (Amikor biztosítónál dolgoztam, a főnököm íróasztalában ha nem volt 200-300 ki nem vitt unit linked biztosítási kötvény, akkor egy sem. Az ügynöknek kellett volna kivinni az ügyfélhez, de senki nem rabolta ezzel a saját idejét, hiszen plusz pénz már nem járt érte. Az ablakra tette az ügyfél aláírását tartalmazó egyik papírt és átmásolta az ellenfényben az aláírást a másik papírra, hogy az ügyfél átvette a kötvényt. A kötvény pedig ott maradt az íróasztal fiókjában az idők végéig.)

» Read more

Share

Egy kis változás a jogi oktatás időpontjában

Barnabás elfoglaltsága miatt a meghirdetett jogi oktatás (bővebben ebben a cikkben) időpontjaiban két változás történt.

Az aktuális időpontok:

I. turnus (kedd-csütörtök): szeptember 22., 24, 29, 30 (október 1. helyett), október 6, 7 (október 8 helyett)

Aki a fenti cikk alatt hozzászólásban vagy e-mailben jelentkezett az első turnusra, mindenki jöhet. (A terem 55 fős) Egy-két hely még van.

A második turnus várhatóan október 26, 28, november 2, 4, 9, 11. lesz, de még nem béreltem termet.

Share

Kiszámoló Akadémia új időpont

Mivel a szeptemberi Akadémia betelt, már csak az októberire tudok jelentkezést elfogadni.

Az új időpont október 13.-ától keddi és csütörtöki napokon, így a hat alkalom időpontjai: Október 13, 15, 20, 22, 27, 29

A tanfolyam minden napon 18:30-kor kezdődik és 21 óráig tart.

A tanfolyamon megtanuljuk mindazt, amit a pénzügyekről alapfokon mindenkinek tudnia kellene, a hat alkalom ára továbbra is 25 ezer forint. A tematikát itt találjátok.

Fizetni a helyszínen kell, jegyzetfüzetet hozzál magaddal.

Figyelem, a helyszín a KOTK oktatási központja, 1074 Budapest, Szövetség utca 37. Térképen itt találjátok

A Blahától egy 6-8 perces séta, a Keletitől olyan 10 perc, de ha nem szeretsz sétálni, a 73, 74, 76-os trolik a sarkon állnak meg, a 4 és 6-os villamos Wesselényi utcai megállójától sincs messze.

Ha jönni akarsz, minél előbb jelezd e-mailben. Akik már írtak, azoknak hamarosan írni fogok, ettől függetlenül is jelezheted előre. Az e-mail cím: kiszamolo kukac gmail pont com.

Share

A céldátum vagy target date alapok

Az Egyesült Államokban egyre népszerűbbek a több néven is ismert target-date, age-based vagy life-cycle befektetési alapok. Csak az Egyesült Államokban mintegy 700 milliárd dollárt tartanak ilyen alapokban a befektetők, zömében a nyugdíj-megtakarításaikat.

Az alapok célja igen egyszerű és vonzó: egy megadott dátumot megcélozva, folyamatosan és automatikusan változtatják az alap összetételét, a nagyobb kockázattal bíró részvényalapokból átsúlyozva az alapot a kötvények felé.

A befektetőknek nincs más dolga, mint kiválasztani, hogy milyen időpontra legyen alacsony kockázatú az alap. Ha mondjuk 2045-ben megyek nyugdíjba, akkor a megtakarításaimat a “Target date retirement 2045” alapba fektetem és semmi dolgom, mert az alapkezelő évről-évre folyamatosan csökkenti az alap részvénykitettségét, a kezdeti 90%-ról akár nullára. Így nekem csak a befizetéssel kell törődnöm, minden mást elintéz az alapkezelő.

Azonban sajnos nem ilyen egyszerű a dolog.

» Read more

Share

Ingatlanbefektetés hitelből?

Sokatok fantáziáját megmozgatta a jelenleg alacsony kamat mellett elérhető 10 évig fix kamatozású lakáshitel. Jó páran kérdeztétek, hogy érdemes lenne-e ilyen hitelből ingatlant venni kiadás céljából.

Az alapötlet egyszerű: a kamat fix, ha sikerül bérlőt találni, akkor ő fizetné a törlesztő nagyobb részét, a saját részemet hozzátéve egy kvázi megtakarítási számlaként működik a dolog, így 10 év múlva van egy lakásom.

Mivel a kamat fix és a deviza forint, nem érhet olyan meglepetés, mint a devizahiteleseket, hogy elszáll a havi törlesztőrészlet.

Ha 15 milliót vennék fel egy 20 milliós lakásra, akkor a havi törlesztőm 159.098 Ft lenne 10 éven át. (Ha kellően magas a fizetésed, 4,99%-ra kapsz 10 évig fix kölcsönt, erről a cikk itt.)

Ha ki tudom adni a lakást 110 ezerért, akkor 120×49 ezer forint, azaz 5.8 millió forintért plusz a kezdeti 5 millióért lesz egy most 20 milliót érő lakásom, tehát a nyereségem 9,2 millió plusz az ingatlan értéknövekedése.

Ha még megfejelem a mutatványt mondjuk 3 lakástakarékkal, amit négy évre kötök, majd amikor lejár, befizetem a hitelbe, csökken a tőketartozásom, így a havi kiadásom is. Aztán kötök megint 3 lakástakarékot, azt újra befizetem a 8. év végén és már le is tudtam a hitelt. Ezen újabb bő 1 milliót nyertem.

Ha az inflációval tudod növelni a bérleti díjat évente, egyre kisebb a különbség a bérleti díj és a banknak fizetendő törlesztőrészlet között.

» Read more

Share

Itt a szeptember, kezdődnek az oktatások

Itt az ősz, kezdődnek az oktatások. Sokan kérdezitek, milyen iskolát érdemes elvégezni annak, akit a pénzügyek érdekelnek.

Arról, hogy milyen pénzügyi végzettségek vannak, arról ebben a cikkben már írtam.

Ami miatt most írok, hogy a tőzsdei szakvizsgához szükséges tanfolyam hamarosan indul, ha szeptember negyedikéig befizeted a teljes tandíjat egész évre, kedvezményt kapsz, 57 ezer forintot. Ennyivel kerülne többe, ha a modulokat külön-külön fizetnéd.

Ha találsz valakit, aki már előtted elvégezte a tanfolyamot és ő ajánl be téged, kapsz további 18 ezer forint kedvezményt. (Keress itt is nyugodtan a hozzászólásokban.)

Én nagyon élveztem a tanfolyamot, nagyon szerettem odajárni. Ha érdekel a tőzsde világa és nem taszít anyagi romlásba az éves tandíj (300 ezer forint), én ajánlom, szerintem nagyon jó tanfolyam volt.

Bővebb infó ezen és ezen a linken.

Érdemes szétnézned a Bankárképző oldalán is, az induló programok listáját és árait itt találod, további infó itt.

Ha rászánod magad a tanulásra, sok sikert és sikerélményt kívánok az előtted álló tanévre.

Share

Látogatóban a BNP Paribas-nál

Írtam a múltkor egy cikket, hogy milyen kimagasló kamatot kínál a BNP Paribas Bank, egész konkrétan akár 3,6% kamat 12 hónapra. (Itt a cikk)

Azon gondolkodtam a cikk után, hogy lehet az, hogy a világ hatodik legnagyobb bankja már 37 éve Magyarországon van és ennek ellenére tíz emberből tizenegy nem hallott még róla.

Mivel érdekelt, hogy mivel foglalkoznak és titkon reméltem, hogy valami olyan dolgot megtudok, ami sokak számára hasznos lesz (például náluk a legolcsóbb az értékpapír-vétel a lakosságnak), ezért kértem tőlük egy időpontot, hogy ha nem bánják, mutassák be, mit is csinálnak Magyarországon.

Úgyhogy kedden elmentem hozzájuk, ha úgy tetszik, interjút csinálni.

» Read more

Share

Valami elkezdődött?

2009 óta relatív nyugodtak a pénzügyi piacok, igazi békebeli hangulat uralkodott az egész világon. Bármilyen értékpapírt vettél, hatalmasat kaszáltál vele, legyen az kötvény vagy részvény.

A tőzsdék újabb és újabb rekordokat állítottak fel, a kamatok szinte soha nem látott mélységekbe estek.

Mintha most valami vihar támadna fel, kezd minden a feje tetejére állni. Kína leértékelte a jüant, ezzel beismerve, hogy komoly gondok vannak a gazdaságban. Ez lejtőre küldte a nyersanyagárakat, ami magával rántotta a nyersanyag-kitermelő országok piacait és devizáit is, Ausztráliától Kazahsztánig.

Az összeomló devizaárfolyam további tőkekivonást generált ezekből az országokból, ezzel is tetézve a bajt.

Az amerikai részvénypiacon hatalmas eladások kezdődtek, a dollár is nagyot gyengült az elmúlt napokban.

A FED várható kamatemelése éppúgy felforgathatja a piacokat az egész világon, mint az, ha mégsem következik be most szeptemberben.

A kőolaj ára (WTI) egyenesen hordónként 40 dollár alá esett (ilyen olcsó csak a legutóbbi válság közepén volt egy rövid ideig), ráadásul két hónapja folyamatosan esik az ára, méghozzá a legnagyobb szezon kellős közepén. (A legtöbb kőolaj a nyári hónapokban fogy, ősztől jelentősen visszaesik a kereslet.)

Ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy forró ősz elé nézünk, akár egy újabb nagyobb válság is elkezdődhet pár héten belül, de egy kiadós vihar szinte boritékolható. Érdemes lesz figyelni a híreket, mert valószínűleg tele lesz meglepetéssel ez az ősz.

Share

Két ajánlott cikk

József ajánlott egy érdekes cikket, ami nemrég jelent meg, azonban maga az írás egy 1909-es újságcikkről szól, a fővárosi luxusról. Érdekes írás és aktuális ma is, itt tudjátok elolvasni.

Egy másik cikk az érintős bankkártyák biztonságát feszegeti, ha ilyen kártyád, van, akkor olvasd el itt.

Share

Forintosítják az autó és a személyi kölcsönöket

Ma megjelent egy közlemény az NGM honlapján, miszerint a kormány megállapodott a Bankszövetséggel, hogy a lakáshitelek után forintosítják a deviza és devizaalapú nem fedezett hiteleket is. Ide tartoznak a személyi kölcsönök és gépjármű hitelek is.

A közlemény szerint a megállapodás kiterjed a lízingre is, nem csak a hitelekre.

Az árfolyam megegyező lesz a lakáshiteleknél alkalmazott tavalyi árfolyammal, ezzel 31 milliárd forintot, vagyis több mint 10%-ot nyernek az érintettek.

A különbözetet a bankok és az állam fele-fele arányban fizeti ki.

A leveleket decemberben kezdik el postázni, onnan 30 napig lehet kérni, hogy maradjon a deviza alapú elszámolás, ennek hiányában a forintosítás megtörténik.

Share

Elektromos autók: megéri-e?

A cikk folytatása itt.

Egyre-másra röppennek fel a hírek, hogy valami készülődik az elektromos autók és a konnektoros hibridek körül. Most már zöld rendszámot kaphatnak, amivel a tervek szerint például a buszsávban is haladhatnának. (Bár a Fejlesztési Minisztérium ezt nem támogatja.) Ez egy igen komoly előny lenne Budapesten, de a vidéki nagyvárosokban is jól jöhet.

Attól nem kell félni, hogy beállnak a buszsávok az elektromos és plug-in hiridektől, mivel összesen 328 darab ilyen autó van az egész országban. (A zöld rendszámot csak azok az autók kaphatják meg, amelyek legalább 25 kilométert képesek megtenni tisztán elektromos üzemben. Így kiesik a legtöbb Prius, Auris és sok hasonló hibrid autó.)

A Jedlik Ányos terv szerint több ezer töltőhelyet létesítenek és talán lesz adókedvezmény is az elektromos autókra.

Az, hogy ennek ellenére egy átlagembernek nem éri meg elektromos autót venni, az nem vita tárgya.

» Read more

Share

Egy házaspár története

Találtam egy érdekes történetet egy házaspárról, amit megosztok veletek, mert igen tanulságos.

A Prince házaspár a késő harmincas éveiben házasodott össze, mindketten jól kerestek, a férfi mérnökként dolgozott. Az esküvő után élték ugyanazt az életet, amit az összes barátjuk is: hetente párszor étterembe jártak, a vakációt Hawaii-n töltötték, partikat adtak és partikra jártak és megvették mindazt, amiről úgy gondolták, hogy kényelmessé teszi az életüket.

Mivel minden hónapban többet költöttek, mint amennyit kerestek, az adósságuk folyamatosan hízott, de nem különösebben aggódtak miatta, hiszen jól fizető szakmájuk volt. Bíztak benne, hogy a fizetésük hamar utoléri a költéseiket, vagy legalább majd az időszakonként megkapott bónuszok segítenek legyőzni az adósságot.

A számlákat a férj fizette, aki nem akarta terhelni a feleségét a részletekkel. Amit tudott, kifizetett készpénzben, a maradék számlákat a hitelkártyáiból fizette be. Amikor egy kártya lemerült, igényelt egy másikat egy másik szolgáltatótól.

Ez a trükk egész jól ment 2009-ig, amikor is az egyik kártya havi minimumdíját váratlanul 900 dollárra emelte a szolgáltató.

» Read more

Share
1 2